Alapvetően a szerző neve nem sokat mondott, magyarul
az első megjelent regénye volt, de angol nyelven is négy könyve van összesen. A
borító színvilága nem az enyém, szeretem ezeket a grafikus megoldásokat, de a
teli lila nem az én színem. Ha csak a borítót látom, valószínűleg le sem veszem
a polcról a könyvet.
A fülszöveg kapta meg a szemem. Az
is azért, mert mást ígért, mint a romantikus zsánerben mozgó regények szoktak. Szeretem
azokat a regényeket, amik túlmutatnak önmagukon, amik nem a szokványos alapokra
épülnek, és itt ez adott volt. Naomi és Nicholas eleve szerelmespárként (vagy
valami hasonlóként) léptek a történetbe, és a cselekmény arról szólt, hogy mi van
a boldogan éltek után. Mi történik
akkor, ha összejön a szerelem, megtörténik a varázslat, de beköszöntenek a
mindennapok. Ha a csillogó, mesebeli szerelem már csak a külvilágnak szól, és a
zárt ajtók mögött elszökik a varázslat?
Sok év szinglilét után mondhatom,
hogy kapcsolatba keveredni nem könnyű, főleg jó kapcsolatba nem, de megtartani
azt, talán még nehezebb. A romantikus regények ritkán szólnak a szürke
hétköznapokról. A megfásuló, színtelenné váló, egyhangú kanapé-tévé-konyha
bermuda háromszögekről, amik a legerősebb izzást is elnyelik. Nem szólnak az én
rokonom - te rokonod, én barátom-te a barátod háborúkról, a külön ágyban töltött
éjszakákról, és az apró kis hazugságokról, amik pókhálórepedésekként futnak
keresztül a csillogó love sztorikon.
Sarah Hogle első Magyarországon
megjelent regénye parádésan nyúl a rendhagyó témához. Annyira, hogy az elején
túl soknak is éreztem. Idegesített a szereplők hozzáállása. Nicholas
egyértelműen túl kevés volt, Naomi pedig túl sok. Valahol nyilván megértettem
őket, de a megoldásaikkal és az elhallgatásaikkal nehezen tudtam azonosulni.
Aztán volt egy pont, ahol átbillent a történet, és onnéttól jóval több lett a
regény, mint egy szórakoztató romkom. Rengeteget tanultam belőle az
elfogadásról, a háláról és a megértésről. A másik ember apró tetteinek
értékeléséről. Arról, hogy a világ olyan, amilyenné tesszük.
Bár a szereplők időről időre
gyerekesen viselkedtek, és a megoldásaik sok esetben túlzók voltak, mégis olyan
értékek mentén működtek, amikre nagyon nagy szükség van ebben a világban.
Tulajdonképpen ez a könyv azt mutatta meg, hogy hogyan lehet fenntartani a
meglévő kapcsolatokat, hogyan lehet életben tartani a tüzet, és valóban
boldoggá tenni az amíg meg nem haltakot. Ma amikor a világ kihűl körülöttünk,
iszonyatosan nagy szükség van ezekre az impulzusokra, és az ilyen jellegű néhol
komolytalan, még valós problémákat feldolgozó könyvekre. Remélem sok hasonlót
kapunk még a Kossuth Kiadótól és Sarah Hogle-tól.
Adatok:
A „boldogan éltek, míg meg nem haltak” sokkal bonyolultabbá válik ebben az elvetemülten vicces, romantikus komédiában, ahol szerelmesekből ellenségek, majd valódi szerelmesek lesznek.
Naomi Westfieldnek tökéletes vőlegénye van: Nicholas Rose tartja neki az ajtókat, megjegyzi az éttermi rendeléseit, ráadásul olyan előkelő családból származik, amilyenbe bármelyik menyasszony szívesen bekerülne. Sohasem veszekednek, és éppen a három hónap múlva esedékes fényűző esküvőjükre készülnek. Naominak azonban rettenetesen és totálisan elege van a férfiból…
Naomi ki akar szállni, de van egy bökkenő: amelyik fél felbontja az eljegyzést, annak kell állnia a vissza nem térítendő esküvői költségeket. Amikor Naomi rájön, hogy Nicholas is csak színleli az elégedettséget, harcba szállnak egymással csínytevések, szabotázsok és teljes érzelmi hadviselés formájában.
Ám ahogy egyre közeleg a visszaszámlálás az esküvőig – ami vagy megvalósul, vagy nem –, Naomi azon kapja magát, hogy az elszántsága meginog. Mert most, hogy már nincs vesztenivalójuk, végre önmaguk lehetnek, és jól érzik magukat azzal, akire a legkevésbé számítanának: egymással.
A könyv megvásárolható itt: Kossuth Kiadó
No comments:
Post a Comment