Alastair Chisholm: Tomas és Vasbőrű

A méretét tekintve ez a könyv nem nagy, éppen olyan kamaszfiú kezébe való méret, átvitt értelemben és szó szerint is. Bár, amint a példám mutatja kamasz és felnőtt lányok is egyaránt olvashatják.

Sodró lenületű, középkori hangulatú varázslatos meseregény ez, teli jóravaló emberekkel, és fantasztikus sárkányokkal és természetesen titkokkal.

Tom az egyszerű falusi fiú édesapjának a kovácsnak segít a kovácsműhelyben, amikor kiderül, hogy rendhagyó képessége van. Azon kevesek egyike, akik tudnak sárkányt idézi. Amíg fény nem derül arra, hogy sárkánylátó, azt hiszi Rivven népével egyetemben, hogy a sárkányok rég eltűntek a világból.

Az újonnan felfedezett tehetsége miatt felvételt nyer egy különleges iskolába, ahol a hozzá hasonló ifjak a sárkányokkal való bánásmódos sajátítják el. Tom hamarosan megismerkedik saját sárkányával, Vasbőrűvel, és együtt indulnak új, izgalmas utakra.

Maga a történet talán nem egyedi, a sárkányok és az emberek kapcsolatáról sokan, sokfélét írtak, az egyszerű történetektől az egészen bonyolultakig. Amiben ez a történet más, az a sorok közt rejlő végtelen empátia, és a pozitív megerősítés.

Nagyon tetszett nekem az, ahogy Tom szülei viselkednek, onnéttól hogy az édesapja készíti a vacsorát amíg a édesanyja a piacon van, odáig, hogy kérdés nélkül elfogadják, hogy a fiúk más. Lépten-nyomon megerősítik a szeretetükről, és egyáltalán nem csinálnak ügyet sem abból, hogy Tom nem folytatja a családi hagyományokat, sem abból, hogy egy, általuk ellenségnek tartott sárkány lesz a barátja.

Ugyanígy kivételesen elfogadóak az iskolatársai, akik befogadják, támogatják amikor sikertelen, és örülnek amikor ügyesen megold egy feladatot.

Az iskolába lányok és fiúk egyaránt járnak, és a tanári kar is vegyes. A középkori viszonyok miatt ez furcsának tűnik, abban az időben egyáltalán nem volt szokványos még a nem közti egyenlőség. Itt viszont egyáltalán nem kérdéses, hogy a lányok és sárkányaik ugyanúgy értékesek, mint a fiúk, sőt az iskola vezetője is egy hölgy.

A történet sok más mellett, azt is megmutatja, hogy lehet több dolgot egyszerre szeretni, hogy megférnek egymás mellett a szívünkben különböző élőlények, és egyáltalán nem kell választanunk a szeretetben. Ez ma, a mindennapossá váló családszakadások- és egyesülések idején egy különösen fontos gondolat.

Szerettem azt is, hogy Tom a maga egyszerűségében egyszer sem adja fel a reményt. Amikor nem sikerül valami az életében újra nekifut. Amikor mégis meginog, van társa aki megerősíti.

Az ábrák szépek, belül ugyan fekete-fehérek, de hozzák a borító stílusát. Nekem a fedlap grafikája nagy kedvencem.

Összességében nagyon sok érték, és hasznos gondolat van ebben a rövid történetben, ami miatt érdemes kamaszok kezébe adni.

Most pedig én is akarok egy sárkányt!

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 160.
llusztrálta: Eric Deschamps
Fordítótta: Varró Zsuzsa

Fülszöveg:

Mint Rivven minden lakója, Tomas is úgy tudta, hogy a sárkányok évszázadokkal ezelőtt kihaltak. Egy nap azonban felbukkan előtte egy izzó szempár a kovácsműhely tüzében… Kiderül, hogy a fiú azon kevesek egyike, akik képesek sárkányt megidézni, így meghívást kap a titkos Sárkány Akadémiára.

Tomnak nemcsak új képességével kell megküzdenie, hanem egy rejtélyes erővel is, ami veszélybe sodorja családját. Mit választ végül? A szüleit vagy fenséges sárkányát, Vasbőrűt?A regény egy izgalmas, varázslatos és akciódús új fantasy-sorozat első kötete.

Az elismert ifjúsági szerző, Alastair Chisholm első fiatalabbaknak szóló sorozata a Sárkány Akadémia, Eric Deschamps illusztrációival. Izgalmas, esemény- és fantáziadús történet egy csapat különleges gyerekről, akikben egy dolog közös: képesek megidézni a rég elveszettnek hitt sárkányokat, ezért meghívást kapnak a Sárkány Akadémiára, hogy ott fejleszthessék tovább képességüket.

A kötet megvásárolható itt: Móra Kiadó

Karen Swan: Szökés ​a görög szigetre

    Karen Swan nevét eddig csak színes borítókon láttam, de nem volt igazán kapcsolatom vele. Alapvetően nagyon szeretem a romantikus történeteket, ezért úgy látszik, csak idő kérdése volt, hogy mikor ejtem meg a hosszabb lélegzetvételű ismerkedést. A „Szökés a görög szigetre” című regény jó kezdésnek tűnt, mert nagyon szeretem Görögországot, így a könyv a címével és a borítójával fogott meg elsőre. Azonban a történet annyira rendhagyó volt a romantikus regények időnként egyforma sorában, hogy biztosan olvasok még a Karen Swan-tól.

    A megjelenése alapján én egy könnyed kissé vicces, laza és álmos görögországi nyaralásra számítottam, de egyáltalán nem azt kaptam. Voltam már Görögországban, és egész jól megfogható sajátos hangulata van, ami a regényben felbukkan, de csak nyomokban. Sokkal inkább nagyvárosi regény ez. A főszereplő és környezete igazi modern huszonéves lányokból áll, akik tudják és szeretik élvezni az életet. Ettől függetlenül nem vagyok csalódott, mert egy nagyon feszes cselekményű, mozgalmas és szokatlan romantikus regényt olvastam. Igaz, hogy zsáner szempontjából időnként inkább krimibe hajlik a történet. A szerelem, és a párkapcsolatok mellett sok nehéz téma merül fel, úgy mint, az abúzus, a munkahelyi etika, a gazdasági csalás, és az időnként maffiamódszerekben utazó pénzügyi mogulok kétes világa, de ezzel együtt is szórakoztató tudott maradni a könyv.

    A főszereplő angol lány Chloe, egy bonyolult párkapcsolatból menekülve New Yorkban köt ki. A cégnél dolgozik, ahol a világ leggazdagabb embereinek exkluzív kívánságait teljesítik. Őszintén szólva, eddig fogalmam sem volt, hogy létezhet ilyen. Érdekes volt belelátni a saját pórias életemből a nagymenő extrán csillogó életébe, de ugyanakkor terhes is. Részben mert az én teljesen gyakorlatias életszemléletem túlzónak, feleslegesnek és nagyképűnek ítélte az egészet az elvárásoktól a szolgáltatásokig, másrészt pedig mert többször a történet rovására ment, hogy őrültebbnél őrültebb kívánságokat intézett a főszereplő, miközben a saját életére ráfért volna egy alapos romeltakarítás.

    Sokáig nem kedveltem különösebben Chloe-t. Döntésképtelennek tűnt, és simán hagyta magát kihasználni, ráadásul újra és újra visszapörgött egy diszfunkcionális kapcsolatba. Aztán egyre inkább arra jutottam, hogy ő egy tipikus mai lány, tipikusan olyan, mint mi mindannyian. Ugyanazokat a magánéleti csapdákat éli meg, amiket bármelyikünk, vagy amik közül legalább egyben volt részünk. A regény több mérgező kapcsolatot is bemutat, de ezek közül Chloe-é a leginkább az, még akkor is, ha csak egészen enyhének tűnik a többihez viszonyítva. Vélhetően pont azért, mert annyira hétköznapi, hogy naponta találkoztunk vele, akár a saját életünkben is. Ráadásul tulajdonképpen a szeme előtt van a megoldás, mégsem lép ki igazán.

    A regény többi szereplője sem általános romantikus hős, sokkal inkább vérbeli emberek, hibákkal, esendőségekkel együtt. Számomra akkor vált élvezhetővé a regény, amikor elengedtem a romantikus regénytől várt normáimat, és rábíztam magam a történetre.

    Nagyon sok mondanivaló van a regényben a társadalmi státuszoktól kezdve az emberi kapcsolatokon át a gazdasági viszonyokig. Rengeteg az érdekes háttértörténet és sok az információ.

Épp a sok mellékszál miatt a cselekmény fővonala lassan bontakozik ki, de a regény végig nagyon mozgalmas marad. Egyetlen percig nem unatkoztam, de nem is volt meg az álmos nyári görögországi hangulat.

Adatok:
Kiadó: XXI. Század
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 398.
Fordította: Szabó Olimpia

Fülszöveg:

Minden kezdet előtt kell, hogy legyen egy vég
Chloe Marston összetört szívvel elköltözik Londonból, hogy New Yorkban kezdjen újra mindent. Egy olyan vállalkozásnál dolgozik, amely dúsgazdag kliensek megbízására végez szervezési feladatokat. Miközben mások életét zökkenőmentesen bonyolítja, maga Chloe történetesen egy ponton megrekedt. Az egyik nagy hatalmú ügyfél, a jóvágású Joe Lincoln világtól elzárt nyaralót keres egy görög szigeten, úgyhogy Chloe munkához lát.
Manhattanben váratlanul felbukkan az exe, Tom, és Chloe élete újra felborul, ezért kap a lehetőségen, hogy Joe Lincolnnal együtt nézze meg a kiválasztandó nyaralót. Időt nyer, eldöntheti, mit tegyen. Tomot már olyan régóta szerette, de a férfi megbántotta – érdemes még egy esélyt adnia neki? Lassanként közelebb kerül Joe-hoz, egyáltalán érdekli még Chloe-t Tom? Azonban Joe ellen vádak merülnek fel. Talán nagyobb a tét, mint a boldogságuk? Kiben bízhat Chloe? Időben kideríti, mi az igazság?

A könyv megvásárolható ezen a linken: 21. század kiadó

Alan Rickman: Őrülten, ​mélyen

Alan Richman nekem inkább „Igazából szerelem”, mint „Harry Potter”, de szerettem a „Robin Hood”-ban és az „Értelem és Érzelem”-ben nyújtott alakítását is. Emma Thompsonnal örök páros voltak, még akkor is ha tudtam, hogy életben „csak” barátok. Csodálatos Piton Professzor volt (valószínűleg a legjobb), de a személyiségét alighanem az „Igazából szerelem” adta vissza a leginkább (a megcsalós részen kívül). Mindig is egy picit kívülállónak, egy picit különcnek tűnt, miközben pedig tökéletesen át tudott lényegülni, annyira, hogy valódi Nottinghami bíró és Brandon ezredes volt, kérdés nélkül elhittük neki. Alan Richmanből én ennyit láttam. Ha olvastam is vele riportot sohasem láttam a magánéletét, nem volt celeb,  sem magamutogató sem a sztár, a szónak a kevésbé tiszteletreméltó értelmében. Nem szerepelt show-kban és nem voltak botrányai. Tulajdonképpen csak szerepei nyomán ítélhettük meg, és ez mennyire tiszta és üdítő volt a mai világban.

Amióta először olvastam, hogy idén a Kossuth Kiadó megjelenteti a naplókat izgatottam vártam, hogy kézbe foghassam. Persze több szempontból sem számítottam arra amit végül kézhez kaptam, de egyáltalán nem vagyok csalódott. Először is Alan Richman naplója komoly önvédelmi fegyvernek minősül, hatalmas, súlyos és tömör. Másodszor, látva az eredeti kézírását minden tiszteletem azé, aki elolvasta, és olvasható formában elénk tárta. Harmadrészt pedig nyilvánvaló hogy a napló nem a nagyközönségnek készült. Sok személyes, apró jegyzet, néhány bővebb gondolat, és egy következetesen végigvezetett rutin a mindennapok történéseiről. Persze vannak apróbb kihagyások, de mégis, a módszeresség a leginkább tetten érhető jellemvonás. Szerintem az írásmód, és a szöveg legalább annyit megmutat az emberből, mint amit elrejt.  

Néhol tőmondatosan jegyzetszerűen fogalmaz, máshol egészen szépirodalmi stílusban oszt meg egy-egy gondolatot az életről, és a művészetről, és miközben lassan sorról sorral kibontakozik a naplóból egy kíváncsi, érdeklődő néha egyszerű, máskor némiképp körülményesnek tűnő ember.

„8:15-kor jönnek értem. 9:50-kor repülök Bécsbe, majd kocsival megyek Magyarországra, Sopronba {

[…] De a város csodálatos, személytelen szépsége lenyűgöz. Tudja, hogy öröktől fogva itt állt, elviseli a 20. századot, a rá jellemző kamaszokkal, hátizsákokkal és farmerokkal együtt.

Miután egykor szaténban járt, és annyi masnit látott”

Az életét a naplók tanúsága szerint rengeteg barát kísérte, akiket nem mindig volt egyszerű nyomon követni a bejegyzésekből, de azt igen, hogy minden barátságát őrizte. Elképesztő volt olvasni, hogy ebédelt Mick Jaggerrel, Stinggel és Trudie Stylerre karácsonyozott, részt vett a királynő születésnapi ünnepségén, vagy épp együtt utazott Tim Burtonnel és Johnny Depp-el. Támogatta és meggyászolta a barátait pl. Natasha Richardsont, látogatta a családtagokat és megnézte a kollégáit a színpadon. Miközben pedig elképesztő közösségi életét élt. Rima  a felesége végig stabilan és állandóan a társa maradt. Sosem ömlengett róla, de folyamatosan jelen volt a mindennapokban, apró és nagy dolgokban.

Mégis ami a leginkább megmaradt nekem, az a színészet és a kollégák iránti tisztelet. Rengeteget ír filmekről és darabokról, és mindig dicséri a kollégákat, még az egészen fiatalokat is. Nem tudtam rájönni hogy kiről, de egy magyar színészről a következőt írta:

„A munka kimerítő, de elég jó. Gyanítom, hogy az egyik magyar sokunknál, ha nem mindannyiunknál messze jobb. Egy biztos, tökéletesen megoldotta a jelenet nyitányát.”

Nekem kicsit gyanús hogy Szilágyi Istvánról lehetett szó, mert ő volt nekem az egyetlen ismert szereplő az említett filmben, de simán lehet az is, hogy valaki másról ír ilyen elismerően.  Nem lenne egyedi, hiszen Julia Robertsről, Meryl Streep-ről vagy épp Daniel Radcliffe-ről is hasonlóan csodálattal nyilatkozik.

Sok ismert szerep felbukkan a naplóban. Nekem valamennyi izgalmas volt. Szerettem a Harry Potter utalásokat, de nem amiatt volt érdekes nekem a könyv, ezért nem csalódtam amiatt, hogy viszonylag röviden mesél a forgatásokról. Azonban az, hogy Pitonról egyeztetett Rowlinggal, és hogy a 7. rész megjelenését ő is az utcán várta 3-400 emberrel, nagyon érdekes volt. Nem sokszor használta ki a hírnevét, és a rigolyái is inkább a korának voltak köszönhetőek mint a státuszának. Szeretett élni, enni, nevetni. És bár a könyv csak röviden említi, sokat és sokféleképp jótékonykodott.

Számomra fantasztikus élmény volt olvasni a naplókat, még úgy is, hogy sok szereplőt nem ismertem. Vagy csak keresztnévből nem tudtam azonosítani. Mégis mindannyian hozzájárultak egy mélyen megélt, hosszú és tartalmas művészi és személyes életúthoz.  A végén a rövid bejegyzések és Rima Horton kiegészítése kicist megszorongatta a szívemet is. De összességében ez egy csodálatos nekrológ egy nagyszerű embernek.

Adatok:

Kiadó: Kossuth Kiadó

Megjelenés: 2023

Oldalszám: 576

Fordította: Németh Dorottya

Fülszöveg:

Alan ​Rickman naplói Emma Thompson előszavával
A Harry Potter-filmekből, az Értelem és érzelem moziváltozatából és az Igazából szerelemből jól ismert Alan Rickman világszerte elismert színészként, fáradhatatlan politikai aktivistaként és az utazás szerelmeseként lép elénk a huszonöt éven át saját és mások szórakoztatására vezetett naplója lapjairól, amely bepillantást enged a kulisszák mögé és Rickman magánéletébe is.
Alan Rickman máig az egyik legkedveltebb színész a világon, számos műfajban. Népszerűsége első filmes szerepe, a Drágán add az életed aljas Hans Grubere óta töretlen, tart Perselus Piton bonyolult alakjának megformálásán át és még tovább. Méltóságteljes alakja, sztentori hangja és a valamennyi szerepében megmutatkozó szellemessége belopja magát a nézők szinte minden korosztályának a szívébe.
Tehetsége azonban nem csupán a színészetben mutatkozott meg. A film- és színházrajongók, valamint a memoárok szerelmesei nagy élvezetet lelhetnek abban az „anekdotikus, leleplező, szellemes, bennfentes és kifejezetten kendőzetlen” írásmódban, amellyel Rickman a hétköznapi és a különleges dolgokat elénk tárja. Megosztja bölcs gondolatait színházi előadásokról, filmekről, a színjátszás művészetéről, politikáról, barátságokról, szakmai vállalkozásairól és általában az életről.
Az Őrülten, mélyen egy nagy nyilvánosságnak szánt napló, amelyet úgy olvashatunk, mintha Rickman egy közeli barátjával csevegne a jelenlétünkben.

A könyv megvásárolható itt: Kossuth Kiadó

Rose Tremain: Lily

 

     Váratlanul ért Rose Tremain stílusa. A könyvtárunkban annak idején nagyot ment a „Gustáv- szonáta” meg a „Zene és csend”, de én valahogy a „Lily”-re figyeltem fel. A borító nem tetszik különösebben. Nagyjából értem mit fejez ki, és hogy miért ilyen, de mégis, valahogy sokkal letisztultabbak a korábbi Tremain fedlapok. A címe sem különös, és a szedése is nagyon levegős. Mindezekből kiindulva sokkal inkább egy történelmi romantikus zsánerhez közel álló szépirodalmi műre számítottam, mint erre a történetre.

      A legelső benyomásom az volt, hogy iszonyúan nyomasztó a regény. Rengeteg Viktoriánus kori romantikus történetet olvasok. Bár azok többnyire az idealizált felszínt mutatják meg, sokszor akaratlanul is felvillantják a nyomornegyedek egy-egy szeletét. Ezért voltak sejtéseim arról, hogy a kor lelencházaiban, sőt álltalában a szegénység soraiban nem habos lányregény az élet, de a nettó kegyetlenséggel nem számoltam. Gyakran előfordul velem, hogy a körülmények közé nem számolom az emberi természet gonoszságát és kisszerűségét. Főleg, ha az egyház álarca mögé bújik. Annyira morbid ez nekem, hogy sosem tekintem alapból lehetőségnek, pedig tudjuk, hogy létezett/létezik.

A regény főszereplője Lily tulajdonképpen mindent megtapasztalt, amit egy hat-nyolcéves gyereknek nem szabadna. Már kisbaba korában árvaságra jut, éhezik, fázik verik, erőszakoskodnak vele. A legrosszabb azonban nem ez, hanem a mindenbe beleivódott, mindent átható magány. Ahogy ez a kislány sorba veszíti el a kötődéseit sokkal fájdalmasabb, mint a testi fenyítés, vagy fizikai munka. Egészen döbbenetes módjai vannak az elhagyatottságnak. Leginkább talán a barátnője elvesztése rázott meg, de tulajdonképpen az egyedüllét keresztjét az utolsó pillanatig hordozza Lily.

Az első oldalakon úgy gondoltam, hogy ez az árva olyan, mint egy veréb. Szürke, jelentéktelen, senkinek sem kellő. Aztán valahol a közepe táján már egy kis rozsdafarkúnak láttam. Átlagosnak tűnik, de van benne valami különleges. Egy oda nem illő szín a szürkeségben. Ez a szín félelmetes is a maga nemében, mert sehogy sem képes beilleszkedni a verebek közé. Még később sem, felnőttként sem.

A regény látszólag az őt kisbabaként megmentő, Sam Trench rendőrrel való szerelemre épül, de valójában alig. A férfi nem tud főszereplővé előlépni, bármenyire is jelen van a nyitómondattól a zárógondolatig. Épp a saját kisszerűsége akadályozza meg abban, hogy pozitív hős lehessen.

A Sam-mel való kapcsolatban van valami egészen beteges. Nem a köztük lévő húsz évre gondolok, hanem a vállalhatatlanságra, és arra, hogy ez a kötődés sokkal inkább egy az önmaga hősiességét megerősítő felnőtt, és a biztonságot kereső gyermek közt épül ki. Hogy Sam csak addig jelent valódi menedéket (vagy addig sem), amíg a sajátos erkölcsi normáiba beleférnek az érzelmei. Nekem úgy tűnik a férfi kihasználja, hogy Lily megmentőjeként tetszeleghet, emiatt semmiképpen sem lehet egyenrangú ez a vonzalom.

A regény vége nekem egyértelműen nem lezárás, sokkal inkább egy nyitány. Vélhetően Lily és Jesse újratermelik Nellie és a Perkin családmintáját, és ezzel tulajdonképpen akár a happy end is benne lehet ebben a kapcsolatban. Bár ez a teljes történet tükrében vélhetően egy erős feltételezés.

A regény szerkezete elsőre töredezettnek tűnik, rendszertelenül ugrál az időben, látszólag logikátlanul idéz fel eseményeket, és indokolatlanul ragad ki epizódokat Lily jelenéből. Aztán találtam egy második főszereplőt a regényben és hirtelen megalapozottnak tűnt minden jelenet. Az első pillanattól fogva ott ólálkodik a háttérben a halál. Annyira, hogy időközben, az árnyékok közt főszereplővé válik. A temetős jelenet például látszólag nem illik a történetbe (elsőre feleslegesnek tűnik), de aztán úgy éreztem ez a Halál nagyjelenete vagy a főpróbája. Nehéz eldönteni, mert bár kétségtelenül az ő szerepének ez a csúcspontja, de itt mégsem ér véget. Az utolsó oldalakig főszerepben van az elmúlás ígérete. Hátborzongató. Összetett, és sokrétű a mondanivalója.

        Ha vannak előre megírt sorsok, akkor Lilyé biztosan egy ezek közül, és ez esetben a boldogságra nincs lehetősége, hiszen genetikailag kódolt a bukás. Ha azonban kitartás és elszántság számít valamit, akkor Lily története nem érhet szomorú véget, hiszen amennyi küzdésben része volt, megérdemli a szeretetteljes életet. Az, hogy végül melyik irányba fordul az élete, nem derül ki a történetből, de én a jobbra számítok. Mindig.

Adatok:
Kiadó: XXI. Század
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 304.
Fordította: Kada Júlia

Fülszöveg:

A ​Gustav-szonáta, a Zene és csend és A kegyelem szigetei című díjnyertes regények szerzőjétől
1850-ben egy fiatal rendőr egy londoni parkban talál egy csecsemőt. Lily Mortimer árvaházban cseperedik, aztán vidékre kerül, nevelőszülőkhöz. Gyermekkorát Suffolkban tölti. Amikor dolgozni kezd, Belle Prettywood londoni parókaszalonjában talál munkát. Látszólag minden rendben, de Lily mindeközben borzasztó titkot őriz.
Sam Trench, az egykori fiatal rendőr nem veszíti szem elől a fiatal nőt, akit annak idején, csecsemőkorában megmentett. Amikor viszontlátják egymást, azonnal kölcsönös vonzalmat éreznek – Lily biztos abban, hogy Samnél megtalálja boldogságát. De lehetséges, hogy éppen ő fogja leleplezni a bűnt, amit a lány elkövetett? Ő fogja elhozni Lily számára a halálos ítéletet?

A könyv megvásárolható ezen a linken: 21. század kiadó