Arkagyij Sztrugackij · Borisz Sztrugackij: Újonc ​a világűrben

Nagyon ritkán olvasok sci-fit (vagy alig-alig), így nagy fekete lyukak tátonganak a tudományos-fantasztikus irodalomról szóló ismereteimben. A Sztrugackij- testvéreket is igazából a könyvtári polcokról ismerem csak, de a műfaj abszolút meghatározó íróinak számítanak. A @Galaktika sorozat kiadójától recenziós példányként kértem két Sztrugackij regényt, a leghíresebbet „A hétfő szombaton kezdődik” címűt és egy számomra ismeretlent, az „Újonc a világűrben” –t.

Mint később kiderült, ez a viszonylag rövid mű a Delelő Univerzum része, de kiegészítő kötet. Önmagában teljesen érthető. Szerkezetét tekintve mintha novellákból állnának. A regény szereplői –gondolom - feltűnnek a Delelő Univerzum többi kötetében is.  

A regényről elsőként az jutott eszembe, hogy az olvasása szürreális élmény. Az 1962-ben kiadott mű cselekménye 2002-ben játszódik. Részben nagyon sokat feltételez a jövőről, részben pedig nagyon keveset. Bár a Marson 15 éve élnek emberek, és a Szaturnuszon is építkeznek, Mihail Antonovics Krutyikov a memoárját írógépen írja, és Bikov parancsnok is felviszi a kéthavi sajtót az űrbe olvasgatni. Mondjuk nem emiatt szürreális, hanem a meggyőződéses kommunista világnézete miatt. [[Bár az utószóban Borisz Sztrugackij leírja, hogy nagyon gyorsan megváltozott a világnézetük a hatvanas években]] A címben szereplő kadét a kommunista ifjúság mintapéldánya. Amolyan „dolgozni csak pontosan szépen… jelmondattal a fejében ébred reggel” típus. Amikor itthon mondtam, hogy szerintem még a 60-as években sem ébredtek így az emberek, a párom rám nézett a kávéja felett és legyintett, hogy az oroszok különös népek, róluk elhiszi. Hát nem tudom. Nem volt igazán életszerű. Nem azért mert ma teljesen mások a körülmények annál mint amit leírtak, mert azt nem tudhatták. Azért mert minden beszélgetésbe beleszövődik az ideológia, alig esik másról szó  a társalgásban mint a munka fontosságáról és nemességéről. Emiatt kicsit unalmas is volt. Ugyanakkor nem lehet amellett szó nélkül elmenni, hogy bár a valósághoz kevés köze van, mégis egy milliméter-pontosan felépített világ. A Sztrugackij-ek nem aprózták el, - bár minden bizonnyal a Delelő Univerzum írása közben jelentős rutint szereztek- a világuk úgy épül fel, hogy minden eszköznek, élőlénynek, szakmának, távolságnak a valóságosra épülő neve van, mindent aprólékosan kitaláltak, felépítettek, sőt magyaráznak is. Az, hogy nekem a túltolt ideológia miatt nem annyira tetszett, az nem a szerzőpáros világalkotásának hibája. Egyszerűen csak az egész regény úgy lett felépítve, hogy minden fejezet magyaráz egy gondolatkört, pl. hogy új utakat kell keresni a munkában, vagy hogy a kapitalizmus tönkretesz mindent, esetleg, hogy az önző célok lerombolják az eredményeket. Összességében a regény szereplői is hasonlóan a kommunista ideológia szolgálatában állnak. Jurkovszkij a tudósból lett főfelügyelő az elismert szaktekintély mindenkinek jót tesz, de keményen helytáll a nem megfelelő magatartású kollégák eltávolításakor. Bikov a szótlan kapitány minimálisan sem engedélyezi az egyéni akciókat, ezért néha ki kell játszani. Zsilin kicsit könnyed, kicsit vicces, de a munkában nem ismer tréfát, Jura pedig a munka fedhetetlen hőse. Érdekes volt, hogy minden űrbéli találkozásnál az újonnan megismert asztronautákról megtudhattuk azt is, hogy mit olvasnak és milyen zenét szeretnek, és bár mindegyiknek volt egy orosz kedvence, azért az amerikai irodalom is megjelent.

Nem bánom, hogy elolvastam, de nem igazán kötött le. Remélem a következő Sztrugackij regénnyel több szerencsém lesz.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Média Kiadó
Megjelenés: 2019.
Oldalszám: 258.

Fordította: Sándor Gábor

Fülszöveg:

A törperakéta a Gyűrű felületétől huszonöt kilométeres távolságban, lassan lebegve úszott. Elöl púpszerű, homályossárga óriáshegyként tornyosult a Szaturnusz. Csillogó síkság borította, mely zöldes árnyalatú, vattaszerű homályba veszett… A rakéta alatt szögletes, széthasadozott sziklákból, apró kavicsokból és szikrázva villogó porból összevegyült, szívárványszínű szigetek vonultak szakadatlanul… A XXI. században játszódó regény egy fiatalember első űrutazásának állomásain vezeti végig az olvasót. Ellátogat azokra a bolygókra, amelyeket immár birtokba vett az ember, ám teremtő fantáziája további kutatásokra, új, veszélyes vállalkozásokra ösztönzi. Az ember meghódította a világűrt, de a társadalmi fejlődés terén még nem jutott olyan magas fokra, mint a technika és a tudomány területén…

A szerzőkről:

A Sztrugackij testvérek (oroszul: Аркадий и Борис Стругацкие): Arkagyij Natanovics Sztrugackij (Batumi, 1925. augusztus 28. – Moszkva, 1991. október 12.) és Borisz Natanovics Sztrugackij (Leningrád, 1933. április 15. – Szentpétervár, 2012. november 19.) szovjet (orosz) tudományos-fantasztikus írók. (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Arkagyij_%C3%A9s_Borisz_Sztrugackij)

Nicholas Sparks: A kívánság

Nicholas Sparks-ot eddig nem olvastam, a fülszövegek, ismertetők, és értékelések alapján mindig úgy gondoltam, hogy alapvetően a szerző kívül esik a komfortzónámon. Általában kerülöm a sírós, bánatos regényeket. Annyi baj van a világban, nem szeretek még célzottan olvasni róla. Persze más az, ha egy alapvetően vidám, vagy izgalmas vagy boldog romantikus regénybe vegyül egy kis szívfájdalom, de töményen rámöntve... nem az én világom.

Az, hogy most mégis megpróbálkoztam vele, egy ajánlásnak köszönhető, ami rávilágított arra, hogy könyvtárosként tulajdonképpen nem lehetek előítéletes. Olyan sokan szeretik, és annyira nem tisztességes ignorálni valakit, pusztán azért mert nekem túl drámainak tűnik. Szóval túllépve a korlátaimat, végül is elolvastam az első Sparks könyvemet.

Érdekes, hogy a „Kívánság” Nicholas Sparks író munkásságának 25. évében jelent meg tavaly, ha jól számoltam, magyarul ez a 22. regénye, és 11 filmfeldolgozás is van már.  Eddig azt hittem, hogy a teljes Sparks életművet sikerült elkerülnöm, de ma este rájöttem a wikipédiát olvasva, hogy a „Kedves John” tulajdonképpen a Kedvesem cím regényének adaptációja. És oh igen… akkor már azt is tudom, hogy bőgtem Sparks filmen, és most könyvön is…

A regény írásmódja nagyon kellemes, szinte komfortos. A történetet a főszereplő szemszögéből meséli el, csupán egyszer vált karakternézőpontot, de az egyáltalán nem zavaró. A cselekményvezetés gördülékeny, jó a nyelvezete, olvasmányos, rendkívül gyorsan lehet vele haladni, de mégis szépen megfogalmazott. A történet két idősávban mozog, de jól felépített, követhető, kellően izgalmas, elég feszes is. Szép, kerek regény.

A tartalma a vidámnak tűnő borító és a cím ellenére nagyon kemény. Kezdetként mindjárt egy negyven éves végstádiumos fotóművész Maggie utolsó diagnózisával indít.  A komor valóságból indulva az olvasó feltételezhetné, hogy a kezdeti reménytelenséghez képest valami jobb jön, valami előremutató feloldás, valami boldogság,  de igazából nem. Bár egy szerelem a központi téma, mégis annyi fájdalom van benne, hogy végül egy szívfájdító olvasmányélménnyé válik. Bár teljesen hihető a történet, mégis kicsit hatásvadásznak éreztem a végét. Ettől persze még alaposan megrázott. Alapból elég érzéketlen tudok lenni, de ennek a könyvnek szétbőgtem a végét.  Ezzel tulajdonképpen el is jutottunk odáig, hogy pontosan megfelelt az előítéleteimnek.

A szereplők többnyire rokonszenvesek, bár Maggie szülei és testvére elképesztően hidegek és érzéketlenek. A pozitív szereplők viszont tetőtől talpig pozitívak, sehol egy jellemhiba, egy kis gonoszság, egy rossz mondat, semmi. Ez még nehezebben feldolgozhatóbbá teszi az elengedést.

Bár mindenképpen jó olvasásélmény volt, és csak maximális pontot tudok rá adni, egy ideig biztosan messzire kerülöm  a Sparks regényeket.

Adatok: 

Kiadó: General Press Kiadó
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 344.

Fordította: Pejkov Boján

Fülszöveg:

Egy ​felejthetetlen út, egy mindent elsöprő szerelem

Maggie Dawes világhírű fotográfus, aki állandóan utazik, új témák után kutatva. 2019-ben egy lesújtó diagnózis után a karácsonyt New Yorkban kénytelen tölteni, és egyre inkább az asszisztense segítségre szorul. Ahogy az év a vége felé közeledik, Maggie egy évtizedekkel korábbi utazás és szerelem történetét meséli el a fiúnak, amely alapjaiban rendítette meg az életét.

1996-ban ugyanis minden megváltozott Maggie számára, amikor tizenhat évesen az addig alig ismert nagynénjéhez küldték egy évre. Az asszony egy gyönyörű, kis szigeten élt az amerikai partok mellett, Maggie mégis csak arra tudott gondolni, mennyi mindent kell otthagynia: a barátait, a családját, az egész addigi életét… Ám mindez megváltozott, amikor megismerkedett Bryce-szal, aki az utolsó évét töltötte a szigeten, mielőtt megkezdte volna a tanulmányait a tisztképző akadémián. A fiú felejthetetlenné tette Maggie ott töltött napjait: feltárta előtte a sziget csodáit, és beavatta a fényképezés titkaiba. A hosszú hónapok során pedig mindkettőjük számára egyértelművé vált, hogy életük szerelmét találták meg a másikban. Csakhogy a sorsuk máshogy alakult, mint azt szerették volna…

A szerzőről:

Nicholas Charles Sparks (Omaha, Nebraska, 1965. december 31. –) amerikai bestsellerszerző.
Regényeinek témája többek között az Istenben való hit, a szerelem, tragédia és sors. 2022-ig 23 regényét adták ki, ezek közül tizenegyből filmváltozat is készült: Üzenet a palackban (1999), Séta a múltba (2002), Szerelmünk lapjai (2004), Éjjel a parton (2008), Kedves John! (2010), Az utolsó dal (2010), Szerencsecsillag (2012), Menedék (2013), Vissza hozzád (2014), Hosszú utazás (2015) és Válaszúton (2016). (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Nicholas_Sparks; a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Nicholas_Sparks#/media/F%C3%A1jl:Nicholas-Sparks-Autograph-1-4-06.jpg)

T. J. Klune: Ház az égszínkék tengernél

Nehezen kezdtem bele ebbe a könyvbe. A könyvtárból többször hazavittem, nézegettem a borítót, aztán valahogy mindig visszavittem. Feltettem a kívánságlistára, meg levettem róla. Végül az összes vívódásomat eldöntötte, hogy a @Galaktika könyvektől, azaz a Metropolis Média Kiadótól megkaptam recenziós példányként. Köszönöm! Régen szórakoztam ilyen jól.

T. J. Klune számomra ismeretlen, annyira, hogy a tavaly óta nagyon népszerű „Ház az Égszínkék tengernél” előtt sosem hallottam róla. Ez persze az én tájékozatlanságom csak, mégis nem voltak előfeltételezéseim.

A könyv borítója csodás. Szuperek a színek, nagyon tetszik a grafika. A fülszöveg elég informatív, jól összefoglalja a tartalmat. Viszont a betűtípus megint elég kicsire sikerült. Azt hiszem értem az okát, viszont kéretik az idősödő olvasókra is gondolni J nem feltétlenül kényelmes olvasni.

Valószínűleg picit eretnek leszek, de nem bánom. Nekem nem az elfogadás volt a könyv legfontosabb üzenete. Választott hivatásom az ifjúságsegítés, és bár jelenleg keveset gyakorlom, azért a szívem csücske.  Ezelőtt 15 éve is tolerancia-táborokat szerveztünk, és mára az egész kérdésről elég határozott véleményem lett. (Én ilyen vagyok, más meg más. Nekem kék a szemem, más sovány, más transzszexuális, más magas, más arab, más ateista, más zöld szemű, stb. … Szerencsére senki nem pont olyan mint én. Mit kell ezen elfogadni? Örülni kell neki.) (Ha egy társadalomban még mindig erről kell beszélni, akkor nem toleranciára kell nevelni, hanem fel kell nőni. A mással való szorgos foglalkozás mellett mindenkinek kevés ideje jut önmaga fejlesztésére.)

Nagyon jól szórakoztam olvasás közben. Ezek a gyerekek… főleg Lucy és Talia. Mondjuk simán láttam bennünk az összes hat-tízévest a konspiratív kis eszükkel, elevenségükkel, bájos rosszaságukkal. Nem kell ahhoz Antikrisztusnak lenni, hogy így viselkedjenek. Mondjuk mindegyik gyerek nagyon-nagyon cuki volt. Nekem talán Talia kedvencem, vagy Sal. Nem is tudom, mindegyikük a szívemhez nőtt.

A főszereplő Linus Baker egy kissé elhízott, jellegtelen negyvenes férfi, nem az a kimondott főhősnek való anyag. Nem is különösen szimpatikus a mindentől is való félelmével, a korlátoltságával, elszigetelődésével. Viszont a macskáját, azt nagyon bírtam az elején. Aztán meg már Linus Bakert bírtam a leginkább és mindenekfelett. Elképesztően esetlen, de a meggyőződése sziklaszilárd. És az énképei… Jó lenne, ha minden felnőtt Linus Baker lenne egy kicsit. Még akkor is ha pocakos és esetlen. Vagy kishitű.

Nekem a könyv a jóságról és a szeretetről szólt főleg. Meg a segítésről. Esetleg arról, hogy hogyan állunk ki önmagunkért és másokért. Mindegyik téren nagyon erős regény.

Vannak hiányosságai a történetnek. Például a Felső Vezetés motivációját nem pontosan értettem, sem a szándékát. Arthurról is olvastam volna még, bár imádni való, mégis sokkal kidolgozatlanabb karakter mint Linus. Ez azonban nem von le a könyv értékéből, mert az utóbbi idők legbájosabb, legviccesebb és legcukibb történetét kaptam. Valószínűleg újra fogom olvasni, mert a részletekben is annyi kicsi információ van, hogy szerintem fogok még felfedezni benne apróbb csodákat. Most így elsőre az idei év egyik kedvence lett.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Média Kiadó
Megjelenés: 2021.
Oldalszám: 426.

Fordította: Szente Mihály

Fülszöveg:

Egy ​varázslatos sziget. Egy veszélyes feladat. Egy égető titok.

Linus Baker, a Mágikus Ifjakért Felelős Minisztérium munkatársa az agglegények csendes, magányos életét éli egy apró házban, egy kiállhatatlan macskával, az esős és szürke nagyvárosban. Feladata, hogy a kormány által fenntartott árvaházakban élő gyermekek jólétét felügyelje.

Egy nap berendeli a Rendkívül Magas Felső Vezetés, hogy életbevágóan fontos és szupertitkos küldetéssel bízza meg. El kell utaznia a Marsyas-szigeten működő árvaházba, ahol hat különleges gyermek lakik: egy gnóm, egy tündér, egy sárkánymadár, egy azonosíthatatlan, zöld paca, egy alakváltó törpespicc és a hatéves Antikrisztus. Linusnak el kell nyomnia magában a félelmeit, és meg kell állapítania, mennyire veszélyesek a gyermekek önmagukra, egymásra és a világra.

Az árvaház vezetője a szimpatikus és kissé rejtélyes Arthur Parnassus, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy a védencei és a saját titkai biztonságban legyenek.

A Ház az égszínkék tengernél elbűvölően bájos és humoros történet. Ezenkívül mesterien mesél arról, hogy mennyire foglyai vagyunk az előítéleteinknek, valamint arról, hogy az ember a legváratlanabb pillanatokban találhatja meg a helyét a világban.

Majoros Nóra: Pityke ​és prém

A "Pityke és Prém" egy nagyon szép külsővel rendelkező, rettentő vastag könyv, egy számomra ismeretlen magyar szerzőtől. Mind a három tulajdonsága arra utalt, hogy kedvelni fogom.

A borító új, az előző kiadáshoz képest, és nekem mindkettő tetszik, ez a piros-fehér grafikájú talán kissé drámaibb, jobban illik a történethez.  A könyv meglehetősen vaskos, szerintem az ajánlott +12-es korosztályt megriasztja még egy ekkora könyv, de a fantasykedvelő nagykamaszok, és felnőttek imádni fogják.

 Majoros Nóra egy összetett monumentális világot alkotott legendákkal, népekkel, szabályokkal. Az élővilág nagyjából a létezőre hajaz, de összességében a regény, valahol a mese és a valóság határán létezik. A szerző nagyon finoman teríti rá a mese szövetét  a valósra, ráadásul ismeretlen mesevilággal operál, de valahogy mégis ismerős, nagyon európai.

A világ bemutatása annyira gördülékenyen történik, hogy nagyon jól érthető és befogadható, még úgy is, hogy a helységnevek kifejezetten túlköltöttek. Elsőre idegenül hangzott minden név, de mire befejeztem az olvasást, megszerettem Trottyonkoszlint és Princenprosszlint.

Írhatnám, hogy a regény a jó és a rossz örök harcáról szól, de valójában nem. Ezen a harctéren a tanulatlanság, az elmaradottság, a korlátoltság, és a saját igazát egyetlenként elfogadó gondolkodásmód harcol a hatalomvággyal, és a gazdasággal. A megoldást pedig a megbékélés, az elfogadás és a szeretet hozhatja el. Mindezt nagyon klassz formába bújtatva különböző népek jellemvonásaival mutatja be a könyv, úgy, hogy szinte minden szereplő regénybeli életében tapasztalható a jellemfejlődés, még a mellékszereplők is változnak, tartanak valamerre. Ezért, fontos lesz az összes Sanyi, Sári és Marcsa is. A fővonalak mentén azt is tudja ez a regény, hogy irányítsa a figyelmet a részletekre, hogyan szeressünk meg minden apró mellékszereplőt borztól a királyig. Segít megérteni, hogy egyik sem fontosabb a másiknál, mindegyik értékes a maga módján.

Majoros Nóra nagyon érti, a természet alapos bemutatását. A regényben minden él, a farkasoktól a citromfűig, mindennek van jelentősége, kommunikációja, személyisége. Ezügyben kicsit magyar is volt a történet, Rézi néni visszahozta a füvesasszonyok világát, a háttérben, halványan ugyan, de ott ragyogott kicsit a magyar hiedelemvilág is.

A történet amellett, hogy szép meglehetősen kegyetlen is. Nem idegen tőle a széttépés, felgyújtás, megevés sem, ezért vigyázzunk arra kinek a kezébe adjuk. Mondjuk ezek azért nem részletesek annyira, hogy bántó vagy horrorisztikus legyen, de érzékenyebb gyerekek azért várjanak az olvasásával.

A cselekménytöbb szálon futott, néhol kicsit lassabban, máskor sprintre váltva, de haladtam vele, és kicsit sem unatkoztam, elvarázsoltak a részletek. Most, hogy befejeztem nagyon kíváncsi vagyok, vajon tovább meséli-e Majoros Nóra? Van még potenciál benne.

Szívből ajánlom mindenkinek, aki szereti a meséket.

Adatok:

Kiadó: Móra Kiadó

Megjelenés: 2022, cop 2018.

Oldalszám: 480.

Illusztrálta: Szabó Imola Julianna

Fülszöveg:

A pitykések birodalmában szigorú rendet tart a keménykezű királynő. Ám az erdő állatbőrt viselő vademberei, a prémesek felkelnek az elnyomás ellen, a határon ellenséges hadsereg állomásozik, és a pórnép is zúgolódik. Minderről mit sem tudnak a királynő ikerlányai: Govalinda és Prillaszári, akik tizenhetedik születésnapjukra készülődnek. Az ünnepség reggelén védett világukba betör egy prémes, aki nemcsak a palotát dúlja fel, hanem a jövőjüket is. Vajon képesek lesznek a királykisasszonyok a birodalom lakóival együtt leküzdeni a tomboló gyűlöletet, vagy kitör a mindenkit elsöprő háború?

A szerzőről:

Majoros Nóra 1979-ben született Győrben. Felsőfokú tanulmányait a Kertészeti Egyetemen végezte tájépítészként; kerttervezést és műemlékvédelmet is tanult. Friss diplomásként Pécsre költözött, ahol kerteket tervezett, illetve műemléki terek felújításában vett részt. Sok időt töltött Egyiptomban, és évekig színjátszó táborokat és előadásokat szervezett gyerekeknek. Jelenleg a Pannonhalmi Apátság Kulturális Irodáján dolgozik, ahol kiállítások, fesztiválok szervezésében és egy folyóirat kiadásában vesz részt. Gyerekkora óta ír. Első könyve 2012-ben jelent meg, ekkor lett tagja az Író Cimborák alkotóműhelyének is. (forrás: https://kolibri.libricsoport.hu/szerzoink/majoros-nora/)

Jennifer A. Doudna · Samuel H. Sternberg: Meghekkelt ​teremtés

 A „Meghekkelt teremtés” egyik szerzője Jennifer A. Dounda, kémiai Nobel-díjat kapott a műben elemzett CRISPR/Cas-9 eljárásért Emanuelle Charpentierrel közösen, a szerzőpáros másik fele pedig több tudományos publikációit írt a technológiáról. A két Nobel-díjas a baktériumok vírusok elleni védekezését kutatva mélyedt el a génszerkesztésben, majd 2012-ben megalkotott a CRISPR/Cas9 révén egy precíz, viszonylag egyszerű génszerkesztő technológiát.  (Az eljárás tömör lényege, hogy a biológiai determinációt okozó DNS- hiba egyszerűen kivágható a DNS láncból.) A világ figyelme azonban csak a Koronavírus fertőzéssel kapcsolatos kutatások miatt terelődött a génszerkesztés felé, illetve csak a 2020 év után kapott társadalmi visszhangot a kutatás, a Nobel-díj után vált ismertebbé a téma, bár szerintem a világ nagyobb részének fogalma sincs az eljárásról vagy annak lehetséges következményeiről. Valójában nekem sem volt fogalmam sem arról, hogy pl. az egyes növények manipulációja (pl. a terméshozam növekedést elérő fejlesztése) már nem keresztezéssel hanem a genetikai kódok megváltoztatásával érhető el.  Ha ezt tovább gondoljuk és/vagy végig olvassuk a könyvet, rájövünk, hogy minden élőlény megváltoztatható az eljárással, vagyis a betegségek kezelésére épannyira alkalmas, mint a születendő gyermekünk tulajdonságainak „beállítására”. És innét ez a kérdés már túlmutat a biológiai vagy biokémiai kérdéskörön, súlyos társadalmi, etikai, politikai és gazdasági kérdéssé is válik. Mennyire nyúlhatunk bele a természetes biológiai folyamatokba? Megváltoztatható-e az ember élettartama? Létrehozható-e a szuperember? Bennem ezek  a kérdések fogalmazódtak meg elsősorban, míg a könyv az eljárás, gyógyításban használt szerepére koncentrál főként.

Tulajdonképpen mindkét szerző a téma avatott szakértője, komoly, elismert tudósok.  Ehhez képest a könyv a „mezei” olvasó számára is teljesen érthető és olvasható. Egyáltalán nem olyan száraz, mint a szerzők tudományos fokozata előrevetíti. A könyv hangvétele elég személyes, az írópáros sok példát hoz, és igyekszik tárgyilagosan megközelíteni a nagyon összetett és laikusok számára nehezen érthető témát. Meglehetősen aprólékos a mű, ami nem volt baj, mert a DNS RNS ismereteim a középiskolában maradtak, újra kellett tanulnom, hogy megértsem a pontos génszerkesztési eljárást. Maga a téma elég izgalmas, de nagyon speciális. Amikor a könyvet kiszemeltem, valami általánosabbra gondoltam. Ez persze nem von le az értékéből, de koncentrált  olvasást igényel, rendkívüli tudásanyaggal rendelkezik, ezért elég sokáig olvastam. Egyszerre csak egy-egy fejezetet.

A könyv két nagyobb részre tagolódik, és alaposan bemutatja a génszerkesztési eljárást a kezdetektől a várható jövőig. A génmanipuláció etikai és társadalmi kérdéseire is kitér, de szerintem kicsit túl optimistán közelíti meg. Valójában, ha megértjük az eljárást  rájövünk, hogy minden amit most van megkérdőjeleződik a CRISPR/Cas-9 tükrében, és gyakorlatilag nagyon jóra de nagyon rosszra is használható a felfedezés. A CRISPR egy elképesztő jövőt sejtet, ami miatt érdemes az egész tudományos munkát végig rágni. Szerencsére elég érthetően van megfogalmazva.

A magyar kiadás  a @HVG Könyvekre jellemző igényes, precíz munka, a tartalom pedig valóban elképesztő.

Adatok: 

Kiadó: HVG Könyvek
Megjelenés: 2021.
Oldalszám: 344.

Fordította: Dienes István

Fülszöveg:

2020-ban ​Jennifer A. Dounda és Emmanuelle Charpentier közösen kémiai Nobel-díjat kapott a CRISPR/Cas-9 technológia megalkotásáért. Korszakalkotó génszerkesztő eljárásuk révén a DNS felépítése megváltoztathatóvá vált a sejteken belül. Fantasztikus lehetőség ez az emberiség számára a humángenetikától kezdve a mezőgazdaságon és a környezetvédelmen át az egészségügy számos területéig: gyógyíthatóvá válik számos genetikai betegség és rákfajta, ahogyan leküzdhető lesz az éhínség is. A technológia alkalmazása ugyanakkor számos veszélyt is magában rejt, avatatlan kezekben akár biológiai fegyver is válhat belőle, és megannyi bioetikai kérdést is felvet a dizájnerbébiktől kezdve a genetikailag módosított szuperemberekig.

A 21. század legjelentősebb tudományos áttörése az egyik felfedezőjét, a biokémikus Jennifer A. Doudnát arra késztette, hogy tudósként átgondolja saját szerepét és a felfedezésével együtt járó következményeket. Könyvében lépésről lépésre elmagyarázza, hogyan ért el haladást a kutatásaiban és miként működik a technológia, amelynek etikai vonatkozásaira, valamint a szabályozás kérdéseire is kitér. A génszerkesztésben rejlő lehetőségekről olvasva egyértelművé válik: ez a tudományos felfedezése örökre megváltoztatja a nézeteinket a teremtésről és az evolúcióról.

Catherine Anderson: Kötelék (Mystic Creek 7.)

Catherine Anderson számomra ismeretlen író, még akkor is, ha minden könyve ott sorakozik az íróasztalommal szembeni felső polcon a munkahelyemen. Elképesztő életműve van, ezért is nehezen kezdtem eddig bele. A könyvtárosság egyik átka, hogy szinte minden Magyarországon megjelenő könyvvel találkozom, ha más nem ajánló formájában, de sohasem fogok tudni mindent elolvasni amit szeretnék. Bár a teljes Mystic Creek sorozat a rendelkezésemre áll –igaz nekem csak a „Kötelék” van meg,- megint sikerült a 7. résszel belekapnom egy szériába. Tulajdonképpen már nem is csodálkozom magamon, leginkább azért kerülök állandó olvasási spirálba, mert a közepén vagy a végén megnyitott sorozatok után természetesen az összes előző kötetet el kell olvasnom.A „Kötelék” egy erős thriller-es felütéssel indul. Az epilógusban nehéz is eldönteni, hogy kicsit misztikus lesz a történet, vagy inkább egy krimihez fog hasonlítani. Valójában a romantikus szál a legerősebb, de egy izgalmas thriller is kibontakozik a háttérben. Emiatt nagyon olvasmányos és izgalmas a történet, végig követelte figyelmet, és izgultam is a szereplőkért. Catherine Anderson amúgy is jól ír, gördülékenyen bontja ki a cselekményt, és nagyon jól termeti meg a környezetet.

Amellett, hogy cselekménye érdekes, kifejezetten érzelemgazdag a regény, annyira hogy többször fájt a szívem a főszereplőkért. Jonas és Lane kapcsolata, a nehéz kezdés ellenére is harmonikus. Nekem kissé gyorsnak tűnt a szerelem kialakulása, de a főszereplők valóban illenek egymáshoz. Ami azonban zavart a kapcsolatukban, az annak etikai kérdése. Lane páciensként fordul a pszichológus Jonashoz, aki bár hivatalosan elsőre nem vállalja el az ügyet, később mégis pszichológusként kezd el segíteni és azonnal belebonyolódik érzelmileg is. Szerintem szakemberként épp a kívülállás lenne a feladata.

A mellékszereplők, sőt maga Mystic Creek is nagyon rokonszenves. Jonas barátai, és családja sokat segített a férfi jellemének bemutatásában, csak azt sajnáltam, hogy a szüleivel alig ismerkedtünk meg. Valószínűleg ezért is lesz érdemes elolvasnom a korábbi részeket, hiszen a fülszövegekből az derül ki, hogy a többi Sterling testvér is főszerepet kap egy-egy regényben. Lane családjáról és barátairól kevesebb szó esik, és talán kevésbé hangsúlyosabbak.

A részletek tekintetében néhol kicsit túlmagyarázott volt a történet, minden reggeli ebéd és vacsora teljes tartalmát megismerhettem, Jonas és Lane összes csapongó beszélgetésének tanúja voltam és számtalan üveg bort nyitottam fel velük. Ennél azért kevesebb is elég lett volna, tekintve hogy maga a cselekmény nagyon mozgalmas és érdekes. Azonban így az arányok kissé eltolódtak a semmitmondó részletek felé. Ezt leszámítva tetszett a történet, biztosan el fogom olvasni az előzményköteteit is.

Adatok: 

Kiadó: General Press Kiadó
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 384.

Fordította: Fügedi Tímea

Fülszöveg:

Lane Driscoll rémálmaiban egy idegen férfi elől menekül. Amikor aztán világos nappal, az utcán is összefut egy ismeretlennel, aki éppen úgy néz ki, mint a férfi az álmaiból, úgy dönt, hogy elhagyja szülővárosát. Lane a gyönyörű Mystic Creekben keres menedéket, ahol a helyi parfümériában helyezkedik el. Bár először jár a környéken, egy jóképű vásárlónak mégis ismerősnek tűnik.

Amikor Jonas Sterling, a helyi pszichológus hosszú évek után találkozik a volt barátnőjével, nem hisz a szemének. Döbbenete pedig csak fokozódik, amikor kiderül, a nő számára ő teljesen ismeretlen. Ilyen hasonlóság azonban nem lehet a véletlen műve. Jonas nyomozni kezd, és csakhamar rájön a rejtély megoldására.

A szerzőről:

Catherine Anderson 1948. december 22-én született. Amerikai bestseller író, történeti és kortárs romantikus regény ír 1988 óta. Édesanyanyja is író volt, az ő munkáiból merített ihletet a saját írásaihoz. Könyveiben gyakoriak a nem tökéletes hősnők. (forrás: https://bookline.hu/szerzo/catherine-anderson/30643?page=1)

Theodora Goss: Különleges hölgyek európai utazása I-II.

Az „Alkimista lányának különös esete” után szerencsére azonnal belekezdhettem a folytatásba, hála a Galaktika Könyvek sorozatot kiadó Metropolis Médiának, akik eljuttatták hozzám recenziós példányként. Bár nagyon tetszik a borító, nem gondoltam, hogy a regényt is ennyire fogom szeretni.

Kicsit tartottam attól, hogy az első rész erős kezdése után a második rész „leül”, ellaposodik a story, vagy elmaradnak azok a különleges, apró mozzanatok, amik az első részben annyira kerekké tették történetet, de nem így esett. Pont ugyanolyan rendkívüli ez is, mint az első könyv, és semmi hagyományos és szokványos nincs benne. Ritka az, hogy sikerül egyenletesen fenntartani a színvonalat egy sorozat esetében, de itt megtörtént. A szerző nagyon finoman építi fel a fantasytörténetet, annyi valós alappal, hogy végül már nem is tűnik fantasynak. A valóságra ráépül egy „létező” vagy legalábbis ismert irodalmi valóság, és az azt magyarázó mese, a rengeteg hiteles történeti képpel végül az egyetlen lehetséges megoldásnak, valódi magyarázatnak tűnik. Még sohasem tapasztaltam ennyire összetett történetmesélést, de borzasztóan élveztem.

Mary és a hölgyek az első rész izgalmai után egy újabb kalandra indulnak, és ezúttal nem maradnak Angliában. Átszelik egész Európát Calais-tól egészen a vadregényes Magyarországig. Teodora Goss elképesztő atmoszférát teremt. Szinte érezni a Párizsi kisvendéglők hangulatát, az Orient Express zakatolását, és a stájer erdőségek friss levegőjét. Budapest korabeli bemutatása egyenesen fantasztikus. A New York Kávéház, a Gerbeau Cukrászda vagy a Magyar Tudományos Akadémia részletgazdag leírása nyomán az ember a 19. század végén, az első automobilok korában érzi magát, szájában a Rigó Jancsi ízével. Félelmetes mennyi érzéket szólít meg a könyv, miközben a történet maga is jó annyira, hogy végig izgalmas legyen.

 A felbukkanó régi és új mellékszereplők izgalmas hangot adnak az amúgy sem egysíkú hangvételhez, bár az elbeszélés módja és a karakternézőpontok nem változnak az első részhez képest.

A cselekmény most is borzongatóan feszült, nagyon sok „meglepetésvendég” tűnik fel az oldalakon, sőt időnként igénybe kellett vennem a google segítségét is, hogy egy-egy szereplőt azonosíthassak. A magyar szál Drakula gróffal, Mina Murray-vel vagy Vámbéry Árminnal telitalálat, érthető a nagyvilág számára, de nekünk magyaroknak különösen kedves. Nagyon szerettem ahogy az írónő a gyökereit beépített a regénybe, ahogy azt is, hogy szinte mindenre talált logikus magyarázatot.

Különösebb karakterfejlődés nem figyelhető meg a történetben. Szinte élesen elkülönülnek a negatív és pozitív szereplők, és alig-alig árnyalódnak a jellemek. Ezt persze félig magyarázza a „szörnyetegek” művi létrehozása, de az emberszereplők sem túl összetettek, viszont ebben a részben már nem annyira egyértelműen jók vagy rosszak.

Az egyetlen hiányosságot nekem Mr. Holmes távolmaradása jelentette, de gondolom (remélem) a harmadik részben visszatér. Rettenetesen várom a trilógia zárókötetét. Gyanítom, hogy legalább annyira jó lesz, mint az a rész, ha nem szárnyalja túl, ahogy ez tette a nyitókötettel.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Média Kiadó
Megjelenés: 2021.
Oldalszám: 894

Fordította: Szente Mihály

Fülszöveg:

Az alkimista lányának különleges esete folytatásában Mary Jekyll, Beatrice Rappaccini, Catherine Moreau, Justine Frankenstein és Diana Hyde, miután segítettek Sherlock Holmesnak és dr. Watsonnak a Whitechapel-gyilkosságok megoldásában, békésen éldegélnek a londoni Jekyll-házban.
Ám amikor Mary táviratot kap arról, hogy Lucinda van Helsinget elrabolták, az Athéné Klubnak az Osztrák–Magyar Monarchiába kell utaznia, hogy megmentsenek egy újabb, rettenetes kísérlet alatt álló fiatal nőt.
Hol van Lucinda, és mit csinált Van Helsing professzor a lányával? Meg lehet még menteni őt időben? Marynek és barátainak új szövetségeseket kell találniuk, szembe kell nézniük régi ellenségeikkel, és meg kell akadályozniuk, hogy a titkos Alkimista Társaság megvalósíthassa terveit.
Itt az ideje, hogy a szörny-leányok legyőzzék a múltat, és kezükbe vegyék saját sorsukat.

Mary Jo Putney: Hazatérés

Nagyon szeretem a General Press kiadó Romantikus Regények sorozatát, és elég sok szerzőtől olvastam is már, de valahogy Mary Jo Putney-t eddig elkerültem - néhány más szerzővel együtt - főként azért mert olyan tetemes az életműve, hogy beláthatatlannak tűnik mire átrágom magam rajta. Nos miután sikerült a „Jó útra tértek testvérisége” sorozat 6. részével kezdenem, úgy tűnik már nem fogom megúszni a szerzőnővel való mélyebb ismeretséget.

Nem ez volt  a legjobb romantikus regény amit olvastam. Ha a szerelmi szálat nézzük csak, vagy az erotikus jeleneteket akkor maximum közepes. Mégis annyi plusz töltete van, hogy bőven túlmutat a történelmi romantikus kategória határain.

Az alaptörténet egy létező történelmi korban, létező államformában, de kitalált szigetcsoporton játszódik.

Elsőre skót történetnek tűnt – és én imádom a skótokat-, de végül egy félig viking félig kelta gyökerű keverék népcsoport érdekes történelmébe  kaptunk egy nem túl mély, de nagyon izgalmas betekintést. A regény cselekménye Konstantinápolyban kezdődik, és az Északi tengeren ér véget, a napóleoni háborúkat követő időkben. Az iparosodás kezdeti szakaszában a már létező gyárak mellett a régészet és a történelemkutatás éppen csak kibontakozó szakaszába pillanthatunk be, miközben a modern világ kezdetén még mindig ott a földesúri viszonyrendszer, a klánszerű társadalmi berendezkedés, és az ősi hagyományok tisztelete. Ezen a „talajon” bontakozik ki a kalandos útjairól hazatérő Kai és a művészi ambíciókkal bíró Signy, lángolónak nem mondható, de mégis nagyon rokonszenves kapcsolata. A két főszereplő múltbéli ismeretsége épül tovább, miközben számtalan közös problémát oldanak meg, közös döntéseket hoznak, és mindinkább a közös jövő felé indulnak. Szépen kidolgozott, egyenletes és harmonikus a történet. Nincsenek nagy drámák, és hatalmas fordulatok, de mégis tudtam izgulni a szereplőkért, vártam a megoldást, és a lezárást.

Nekem különösen tetszett a történeti kitekintés. Pár éve voltam Norvégiában, egy viking múzeumban, előtte pedig kb. 25 éve Skóciában is, így mindkét „oldalról” ismerős volt a táj, és a régészeti leletek. Láttam törékeny viking hajót, és kőépületek maradványait is a sziklákon, így oda tudtam magam képzelni a romokhoz és a feltárás helyszínére, és valóban nagyon élethű volt a leírás, de egyáltalán nem unalmas. A szereplőkről keveset tudunk meg, azt is főként a pozitív oldalukról. Sem Kai sem Signy rossz tulajdonságait, kudarcait, van konfliktusait nem ismerhettük meg, így  különösebb jellenfejlődést sem tapasztalhattunk. Viszont mindketten nagyon szimpatikusak voltak a kezdetektől.

A könyvben ugyan csak rövid időre, de felbukkannak a sorozat korábbi szereplői, és több utalás is történik a korábbi kalandokra, így kíváncsi lettem a teljes regényfolyamra. Most már csak az amúgy is jelentős olvasási időmet kellene megnövelni, mondjuk úgy a tízszeresére…

Adatok: 

Kiadó: General Press Kiadó
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 296.

Fordította: Bánki Vera

Fülszöveg:

Menyasszonya halála után Kai Ramsay elhagyja Skóciát, hogy távoli országokban kalandozzon. Útja során bejárja az ókori romokat, felbecsülhetetlen értékű régiséget gyűjt össze, és a halál torkából is megmenekül, miután a napóleoni háborúk alatt kémkedésért bebörtönözték. Ramsay lételeme a veszély, de minden megváltozik azon a napon, amikor egy levelet kap Skóciából…

Signy Matheson életét Thorsay szigetén tölti. Lánglelkű és éles elméjű szövetségese a helyi földbirtokosnak. Most azonban, hogy a vezetőjük a halál árnyékába ért, Signynek gondoskodnia kell az utódlásról. Itt az ideje, hogy Kai Ramsay hazatérjen…

Amikor Ramsay visszatér Thorsay-ra, döbbenten tapasztalja, hogy Signy csábító szépséggé érett, és olyan vonzerővel bír, aminek nehéz ellenállni.

A szerzőről:

Mary Jo Putney több mint huszonöt történelmi és kortárs romantikus regény legkelendőbb amerikai szerzője. M. J. Putney néven romantikus fantasy regényeket is kiadott. Könyvei szokatlan témájukról ismertek, beleértve az alkoholizmust, a halált és a családon belüli bántalmazást. (forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Mary_Jo_Putney)

Theodora Goss: Az ​alkimista lányának különleges esete (Athéné Klub 1.)

Hát ez haláli! Rendhagyó és rendbontó, vagy talán inkább formabontó. Teodora Goss a magyar származású, de Amerikában felnövő szerző irodalomtudományból doktorált. Tulajdonképpen ennyi is elég ahhoz, hogy érdekes legyen a könyv, de mindenképpen meg kell említenem, hogy a borító is telitalálat. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a fülszöveg megígéri Sherlock Holmes-t… már fel is került az olvasási lista élére. Szerencsére a @galaktika sorozat kiadójától a Metropolis Mediától, recenziós példányként megkaptam a magyarul eddig megjelenő részeket.

Az első fejezet a várakozásokkal ellentétben, mély döbbenetet okozott. El is bizonytalanodtam abban, hogy biztosan szeretném-e ezt a könyvet elolvasni. Aztán ahogy megértettem a kusza (kuszának tűnő) elbeszélésmód hátterét, már követhető lett a stílus. Ha a narrációval kibékülünk, könnyen olvashatóvá válik a regény, bár bevallom őszintén és direkt lassan olvastam, hogy tovább tartson. Minden mondatát élveztem.

A cselekményvezetése viszonylag egyenletes, maga a történet sem túl bonyolult, de nagyon érdekes. Még az utolsó oldalakon is volt meglepetés, váratlan fordulat, egy újabb ismerős név, ami miatt most alig várom a következő kötetet. Bár Sherlock Holmes nekem tényleg csak a filmekből ismerős, és a viktoriánus rémregényekkel sem vagyok igazán képbe, merem állítani, hogy teljes értékű korabeli detektív- és rémregényt kapunk, összegyúrva úgy, hogy arányaiban egyik sem nyomja el a másikat. Nagyon szerettem, hogy a könyv teli van ismerős (ismerősnek tűnő) alakokkal, mégsem kiszámítható. Vártam a kliséket, a kötelező romantikus fordulatokat, de elmaradtak. Nem rágtam le a körmöm tövig az izgalomtól, de sokszor meglepődtem, felnevettem, örültem. Rengeteg vidámságot szabadított fel bennem.

Amellett, hogy a történet remek, elképesztő mértékű tudásanyagot tartalmaz. Bár az alapot adó szépirodalmi műveket nem olvastam - konkrétan semmit: sem a Frankensteint, sem a Dr. Moreau szigetét, sem a Dr Jekyll és Mr. Hyde különös esetét, sem Sherlock Holmest. Mea culpa: szégyenlem és pótolni fogom, - teljes mértékig érthető a történet.

A környezetrajz annyira jó, hogy a 19. század végi Londonban éreztem magam, a macskakövön, a gázlámpák halvány fényében lopakodva a szigorú öltözetű Sherlock Holmes háta mögött. A szereplők furcsák és különlegesek, de érdekesek és összetett személyiségek is, a maga módján mindegyikük szerethető.

Szerettem volna a regényhez méltó hosszú és tartalma értékelést írni, de miután megvan itthon a folytatása, mennem kell olvasni… majd jövök.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Média Kiadó
Megjelenés: 2020.
Oldalszám: 504.

Fordította: Szente Mihály

Fülszöveg:

Miután ​nagybeteg édesanyja elhunyt, Mary Jekyll kénytelen szélnek ereszteni házanépét. Hajdan jónevű orvos-tudós édesapja, dr. Henry Jekyll tisztázatlan körülmények között távozott az élők sorából, így az ifjú hölgy szűkös időknek néz elébe. Ám hamarosan ennél is több fejtörést okozó problémákkal kerül szembe, kezdve nyomban egy vadóc leányzóval, és a gyanúval, hogy apja hajdani barátja, a gyilkossággal vádolt Edward Hyde talán még életben van. Mary már csak megélhetési okokból is kénytelen a rejtély nyomába eredni, s ehhez nem mástól kap segítséget, mint a híres detektívtől, Sherlock Holmestól, és az ő krónikás hajlamú társától, dr. Watsontól. Ahogy nyomozásuk kibontakozik, úgy lépnek a színre újabb, a viktoriánus kor krimi- és természetfeletti horror irodalmából ismerősnek tűnő szereplők, hogy ki-ki megpróbálja megfejteni vagy épp elfedni a szálakat, melyek egy hajmeresztő dolgokra képes, titkos társasághoz vezetnek.

A magyar születésű, de Amerikában felnőtt Theodora Goss trilógiájának első része letehetetlenül izgalmas, ám nemcsak kalandokban, de emlékezetes szereplőkben, humorban és egyéb rabul ejtő elemekben is gazdag történet, mely 2018-ban megkapta a legjobb első regénynek járó Locus-díjat, és jelölték a Nebula- és World Fantasy-díjakra is.

Sally Helgesen · Marshall Goldsmith: Hogyan ​érvényesüljünk nőként?

A szerzőpáros Sally Helgessen és Marshall Goldsmith főként vállalati coachként dolgozik. A szakterületükön vezető szakértők a munkájuk során szerzett tapasztaltokat, kutatásokat. és más szakértők megállapításait összegzik ebben a nem túl hosszú, de meglehetősen tartalmas kiadványban.

A könyv elolvasása előtt gondolkodtam azon, hogy vajon nekem való-e, hiszen nyilvánvalóan nem készülök vállalati vezetőnek, aztán arra jutottam, hogy minden bizonnyal tágítani fogja a látóteremet. Nem létezik haszontalan olvasmány. Nos tévedtem. Ez egy olyan könyv, amit minden nőnek el kell olvasnia, függetlenül attól, hogy épp milyen pozíciót tölt be, vagy szeretne betölteni, akkor is el kell olvasnia, ha háztartást vezet és gyereket nevel. Ez a könyv, bár a vállalati érvényesülést helyezi fókuszba, mégis arra tanít, hogyan képviseljük az érdekeinket.

Korábban, amikor projektmunkáról tartottam előadásokat, gyakran kezdtem azzal, hogy egy ebédfőzésre is tekinthetünk projektként. A paprikáskrumpli elkészítése egy teljes folyamat, tervezéstől a visszacsatolásig, van benne pénzügyi terv, szükséges eszközök, és elégedettségmérés is. Persze ez némiképp sarkít, de a lényeg látszik.

A könyvet olvasva hasonló megállapodásra jutottam. Ugyan nem vagyunk (pontosabban a legtöbbünk nem az) nagyvállalatok közép- és felsővezetői de számtalan olyan helyzetben találjuk magunkat a mindennapok folyamán, ahol jól jön ez a könyv. Rengetegszer fordul elő, hogy ugyanannyit dolgozunk a munkahelyünkön egy feladaton, mint a kollégánk, mégis őt ismerik el jobban. Hogy a szülői munkaközösségben meg sem hallják a többiek amit mi javaslunk. Hogy, órákig dolgoztunk az ebédfőzéssel, de senki sem értékeli azt, hogy a férjünk jobban érvényesíti az akaratát a családban, vagy hogy a barátaink észre sem veszik, hogy támogatásra van szükségünk. Hogy napokig tépelődünk azon, hogy valakinek rosszat szóltunk a szomszédságban. Ilyen és ehhez hasonló helyzetekből ezret sorolhatunk, és ritkán fogalmazzuk meg, de mégis, miért van az, hogy a férfiaknak általában jobban meg az önérvényesítés? Miért van az, hogy ha megfeszülünk akkor sem tudjuk jól képviselni önmagunkat? Nos, a könyv főként erre keresi a választ.

Nagyon olvasmányos, jó szövegezésű, és érthető a könyv, jól tagolt fejezetekkel. A megállapításokat a szerzőpáros nagyon sok példával támasztja alá, és én sok példában ismertem fel magam, még akkor is, ha jelenleg nincsenek vezetői ambícióim. A könyv minden esetben megoldásokat is mutat, viselkedésmintákat vet össze, változtatási javaslatokat tesz. Minél többet olvastam annál többször jutott eszembe, hogy valószínűleg nem csak a nőknek hasznos ez a könyv, hanem azoknak a férfiaknak is, akik vezetőként vagy középvezetőként nőkkel dolgoznak, ugyanis bár a könyv nem mondja ki, de legtöbb munkahelyi szorongás, negatív attitűd, vagy konfliktushelyzet rengeteg időt és energiát emészt fel, melyek jórészt megelőzhetőek azzal, ha néhány helyzetet időben ismerünk fel, és kezelünk.

Nekem nagyon sokat adott ez a könyv, hálás vagyok a HVG Könyvek Kiadónak, hogy elérhetővé tette a magyar nők számára.

Adatok: 

Kiadó: HVG Könyvek
Megjelenés: 2021.
Oldalszám: 272.

Fordította: Darnyik Judit

Fülszöveg:

Mely ​hiedelmeink gátolnak minket nőként az előrejutásban?

Milyen gondolkodásmód jellemző a karrierépítésben sokszor tudatosabb férfiakra?

Hogyan támogathatjuk női beosztottainkat a kiteljesedésben?

„Kiváló útmutató, amely segít, hogy pozitív változásokat érhessünk el az általunk választott életúton. Akár beosztottként, akár vezetőként dolgozunk, jól jön a könyvben átadott elemző tudás, amely rólunk, indítékainkról, tudattalan hiedelmeinkről, hozzáállásunkról, szokásainkról és sztereotípiáinkról is szól, ezért ajánlom nőknek és férfiaknak egyaránt.”

Liptay Gabriella marketing- és kommunikációs igazgató, KPMG Hungary

„Hiánypótló könyv. Teljes szívemből ajánlom valamennyi nőnek, aki szeretné jobban megérteni a saját korlátozó hiedelmeit, és valamennyi férfinak, aki szeretne sikeresebben együtt dolgozni női kollégáival. Coachként és trénerként magam is rengeteget tanultam belőle, és munkám során sokaknak sikerült átadnom a könyvben bemutatott alapelveket.”

Bincze Bea

PCC, executive coach, beszédcoach, tréner, Business Coach Kft.

A 21. században egyre nagyobb szükség van női vezetőkre, a legtöbb szervezetben azonban továbbra is elsősorban férfiak kerülnek magasabb pozíciókba. Ennek egyik magyarázata sok nő számára ismerős lehet: készen állunk ugyan továbblépni a karrierünkben, a tudásunk és tapasztalatunk is megvan hozzá, de valami mégis visszatart bennünket. Nem csoda, hiszen a társadalmi elvárások miatt kialakuló, a nőkben általában leginkább preferált tulajdonságaink és viselkedésformáink nem feltétlenül segítenek az előrejutásban.

Sally Helgesen – a női vezetéstudomány szakértője – és Marshall Goldsmith¬ az egyik legelismertebb felső vezetői coach – különféle vállalatoknál szerzett tapasztalataik alapján arra jutottak, hogy a nők karrierjének útjában alapvetően tizenkét kifejezetten a nőkre jellemző akadály áll. Esettanulmányokban bővelkedő, gyakorlatias és hiánypótló könyvükben sorra veszik, mely erősségeinkre építsünk, és mely szokásainkkal kell leszámolnunk – még ha éppen ezek juttattak is el odáig, ahol most tartunk. Lépésről lépésre bemutatják, hogyan tudunk változni, így nem pusztán eredményesebbek lehetünk a munkánkban, hanem nagyobb befolyást szerezve jelentősebb hatást gyakorolhatunk, így még jobban kiteljesedhetünk.

Anne Sverdrup-Thygeson Elképesztő ​rovarok

Nemrég könyvtárnak rendeltük meg a Anne Sverdrup-Thygeson:Terra ​Insecta című könyvét. Akkor futott rajtam át, hogy tulajdonképpen a hatlábúakról szerzett ismereteim még a gimis évekre datálhatóak, és bár főként az utóbbi években rengeteg természetfilmet néztem, valahogy a rovarvilág mindig elkerült. Pedig érdekes. A Terra Insecta mégis nagy falatnak tűnt, bár kifejezetten szép kiadvány. Szerencsére a @HVG könyvek gondolt a gyerekekre és/vagy a hozzám hasonló felnőttekre és kiadta a fent említett könyv gyerekbarát változatát is „Elképesztő rovarok” címen.

A keménytáblás, nagy alakú kiadvány elképesztően szép kívül-belül. Ahogy anyukám mondaná: olyan színes-szagos (de persze ez utóbbi nem. ) A törzsanyag 6 nagyobb fejezetre oszlik, ezen belül pedig, az általános témakifejtést követően egy oldal szöveg, egy oldal kép tagolással mutat be egy-egy érdekes ízeltlábút. A válogatás során inkább a különlegességre mint a teljességre koncentrált a szerző. Nem mondhatni, hogy telitömték száraz tényirodalommal a lapokat, viszont jópofa és izgalmas olvasmány. Ami különösen tetszett benne, hogy nem szépíti az állatvilág furcsaságait, a kellemetlenebb ügyekről is szót ejt, és elég naprakész, mind a felfedezéseket, mind a szövegezést illetőleg.

A leírásokat kísérő képek vízfestmények (vagy ahhoz hasonló számítógépes illusztrációk), csodaszépek, színesek és élethűek. A szöveg jól olvasható, érdekes, és kellőképpen rövid ahhoz, hogy egy gyerek érdeklődését is fenntartsa. Az egyes rovarok bemutatásánál kevés az általános tudnivaló, a fajok jellemzőit bemutató mélyebb tudásanyagot máshol kell keresni, itt csupán az egyedi tulajdonságokról ír a szerző, de arról jól.

A könyvből megtudhatjuk, hogy vannak firkálgató molyok, hogy a vízipók tényleg létezik, hogy némelyik bogár alagutakat ás a fák kérgébe, de azt is, hogy nemcsak a szentjánosbogár világít. Számos, ehhez hasonló érdekesség

Figyelemfelkeltő, izgalmas olvasmány, ami tökéletes a kis természettudósoknak, és elősegíti a rovarvilág megismerését és védelmét. Helye van az otthon könyvespolcokon, meg a könyvtárakban is.

Adatok: 

Kiadó: HVG Könyvek
Megjelenés: 2021.
Oldalszám: 128.

Fordította: Patat Bence

Illusztrálta: Nina Marie Andersen

Fülszöveg:

Jópofának ​találod a rovarokat? Esetleg kicsit visszataszítónak? Egy dolog biztos: mindenütt ott élnek körülöttünk – erdőkben, kertekben, patakokban vagy épp a lakásban –, és bár időnként bosszúságot okoznak, jelenlétük ezen a bolygón pótolhatatlan.
Ebben a könyvben számtalan történetet olvashatsz a rovarvilágról. Szó lesz arról, hogyan fogják munkára a hangyák a levéltetveket, miért viszket a szúnyogcsípés, és miként tud megállni a légy fejjel lefelé a plafonon.
Mire a könyv végére érsz, más szemmel tekintesz majd ezekre a hatlábú, négyszárnyú élőlényekre, és az is kiderül, miért nélkülözhetetlenek sok növény- és állatfaj, valamint az ember számára.
ANNE SVERDRUP-THYGESON a rovartan tudósa – kutatóként, oktatóként és kommunikátorként dolgozik. Doktorátusát természetvédelmi biológiából szerezte, rendszeresen előad a természetmenedzsment és az erdei biodiverzitás témakörében. Tudományos blogja nagy népszerűségnek örvend Norvégiában. Terra Insecta – Miért csodálatosak és nélkülözhetetlenek a rovarok? című könyve hét héten át vezette hazájában az eladási listákat, és közel 25 nyelvre fordították le.

Walter Tevis: Sokszavú ​poszáta

Walter Tevist olvasni mostanában eléggé hype lett a Vezércsel miatt, de valahogy annyira nem vágytam rá, nem tudom pontosan, hogy a sakk mint téma vagy csak a felkapottság miatt. Szerencsére a Galaktika sorozatot kiadó Metropolis Média kiadónál találtam egy számomra is izgalmasnak tűnő Tevis regényt, bár a sci-fi irodalmat annyira nem ismerem, de a fülszöveg alapján bíztam abban, hogy érteni fogjuk egymást. Épp emiatt nekem újdonság tudott lenni a témaválasztás és a jövőkép építés is.

A regény a 2400-as években játszódik, amikorra az emberiség erkölcsi, és szociális normái teljesen átalakultak, értelmi és érzelmi képességei elcsökevényesedtek, a közösség és a  közösségi tudás mint olyan gyakorlatilag kihalt. Nyomokban, és elszigetelve vannak ugyan még példák néhány csoportos működésre, de ezek sem túl pozitívak. Az ultramodern társadalom tulajdonképpen kívül és belül is rohadásnak indult,  minden amit ma szépnek gondolunk poros raktárak mélyén veszik el, és ezzel együtt egy nagyon erős nihil uralkodik el a társadalmon. Ebből a pontból indul a regény, három különböző karakteren keresztül szemléltetve egy egyszerű, mégis sorszerű változást. A kezdő és a zárókép ugyanaz, emiatt kissé olyan érzés, mintha egy zárt pályán mozgott volna a cselekmény, és ha nem is pont így van, azért nagy kitérőket nem tesz, a cselekményvezetés meglehetősen lineáris.

Szerettem  a történet egyszerűségét, letisztultságát.  Van benne néhány utalás, és sok érdekes irodalmi és filmtörténeti segédpont, de maga a cselekmény egyszerű. Három párhuzamos szálat vezet az író, minden mesélő más ritmusú, különböző hangvételű, és más utat jár be, de nagyon jól nyomon követhetőek. Különösebben talán egyik mesélő sem szimpatikus, de nem is ez a cél. Mindhárom főkarakter motivációja más, ketten érzelmi a harmadikuk pedig értelmi okok miatt törekszik a változásra, és meglepő módon ezek az okok nem a sztereotípiáknak megfelelő személyekhez kapcsolódnak.

A történetből hiányoznak a disztópiákra jellemző nagyformátumú konfliktusok, háborúk, csaták vagy igazságkeresés. Sokkal inkább az érzelmekre összpontosít, a személyes és közösségi kapcsolatokra összpontosít, de mégis izgalmassá tud válni.

A Sokszavú poszáta világfelépítése logikus, átlátható és teljesen hihető. Néhol megborzongtam az összefüggéseken, és azon, hogy a mostani tudásunkkal mennyire lehet kódolt egy ilyen típusú jövőkép.

Az egyetlen ami a regény koraiságára utal (Tevis 1984-ben meghalt), az az, hogy a TV a legfőbb ingerforrás az Internet helyett. A regényben az egész emberiség Pavlov kutyájaként működik a televízió, a nyugtatók és a szabályok közt, és ha kicseréjük ezt a ma társadalmára és a Tv helyett az Internetet vesszük, tulajdonképp nem is olyan távoli ez a jövő. Ez az aktualitás az, ami miatt szerettem a történetet, és ami bőven adott gondolkodnivalót.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Média Kiadó
Megjelenés: 2018.
Oldalszám: 272.

Fordította: Joó Attila

Fülszöveg:

A ​25. század disztópikus világában az emberi civilizáció maradéka elektronikus mennyországokba zárkózva vegetál. Nincsenek családok, gyerekek, de még valódi párkapcsolat, szerelem sem igen létezik. A gépiesen udvarias hétköznapokból már csupán a drogok vagy az öngyilkosság jelentik a menekvést. Az olvasás tiltott dolog, de igazából senkinek eszébe sem jutna már ezt a szabályt megszegni. A gondolkodást számítógépek és robotok végzik az ember helyett. A jelszó: „Ne kérdezz; lazíts!” E látszatélet megkapó jelképe a sokszavú poszáta, mely éjjelente nem a saját énekét dalolja bele a világba, hanem más állatok hangját utánozza.

Az emberiséget már csak egy halálvágyával küzdő android mentheti meg, valamint egy fiatal pár, akik szenvedélyes szerelemre lobbannak egymás és a könyvek iránt. Ez a szenvedély talán még az apátiába kövült gépi intelligenciákat is képes felrázni.

Walter Tevis, A svindler és A pénz színe írója Nebula-díjra jelölt regényével ékesen bizonyítja, hogy az SF-nek igenis helye van a szépirodalomban. Érzelmekkel és fekete humorral átszőtt, szép könyve robotszereplői szájával is az emberi önrendelkezés jogáért kiált.

A szerzőről: 

Walter Tevis 1928-ban született San Franciscóban, és élete első tíz évében a Sunset kerületben élt, közel a Golden Gate Parkhoz és a tengerhez. Rendkívül büszke maradt arra, hogy ebben a városban született. Tízéves korában a szülei egy évre a Stanford Gyermek Lábgyógyintézetbe helyezték, ezalatt visszatértek Kentuckyba, ahol a Tevis család korán földet kapott Madison megyében. Walter tizenegy évesen egyedül átutazott vonattal az országon, hogy újra csatlakozzon családjához.

Tizenhét évesen Walter a haditengerészetnél szolgált, majd a Kentucky Egyetemen tanult, ahol BA és MA fokozatot szerzett angol irodalomból. Érettségi után a természettudományoktól és az angoltól a testnevelésig mindent tanított a kentuckyi kisváros középiskoláiban. Ekkor kezdett el novellákat írni, amelyeket a The Saturday Evening Post, az Esquire, a Redbook, a Cosmopolitan és a Playboy közölt. Megírta első regényét, a Hustler, amelyet 1959-ben adott ki a Harper & Row, majd ezt követte "The man Who Fall to Eatrh", amelyet 1963-ban adott ki a Gold Medal Books. Tizennégy éven keresztül tanított angol irodalmat és kreatív írást az Ohio Egyetemen Athénban, Ohio államban. ahol kiváló professzor volt, és 1978-ban otthagyta ezt a posztot, hogy New Yorkba menjen, és folytassa az írást. Összesen hat regénye és számos novellája jelent meg. 1984-ben tüdőrákban halt meg. Könyveit lefordították francia, német, olasz, spanyol, portugál, holland, dán, svéd, norvég, finn, izlandi, görög, szlovák, szerb-horvát, izraeli, török, japán és thai nyelvre. Tevis a Szerzők Céhének tagja volt.

 (Forrás: https://www.waltertevis.org/biography)

Elisabetta Gnone: Talányka (Olga, a papírlány 3.)

Szerencsés vagyok, mert a sorozat első két kötetét nemrég olvastam, és mire befejeztem, megjelent a folytatás. Bár a sorozat címe továbbra is Olga a papírlány, ez valószínűleg Olga Papelre (a papel jelentése portugálul papír) a mesélőre utal, mert a kalandos történet főhőse itt Talányka a törékeny kislány, és ezzel a sorozat visszakanyarodik a kezdetekhez.

Balicóban elmúlt a tél, magával vitte Jumot a sötét szerzetet, és a nyári esővel együtt visszatért Mimma a városból az új barátnőjével Mirinával a széltől is óvott kislánnyal. Bár a gyerekek mindent megtesznek, hogy az új barátot elfogadják, ő nem annyira szeretne illeszkedni. Nyűgös és hisztis, semmit nem akar, és semmit nem szabad neki. A barátok mégis új kalandra indulnak, Olga pedig mesélni kezd Talánykáról, a kislányról aki mindannyiunk távoli ismerőse.

Ahogy az új történet formálódni kezd, a gyerekek egy véletlen természeti katasztrófa miatt elsodródnak a családjuktól, és Balicótól, és a veszélyhelyzetben együtt, egymás támogatva próbálnak bátrak maradni, és közben Olga meséjében keresik a kapaszkodót. Miközben egy világtól elzárt kunyhóban keresnek menedéket, a világ valójában kitárul előttük, és nemcsak Talányka barátai, hanem szép lassan a falubeli ismerősök is bekéredzkednek a búvóhelyre.

Talányka egy olyan kislány, akinek minden ruhája túl bő, akire a valóság mintha nagy lenne, és aki álmodozva próbál elbújni a képekben, ruhaszövetekben és földgömbökben a sokszor rémisztő iskolai és családi helyzetek elől. Talányka maga a képzelet, bár Olgára is feltűnően hasonlít. És barátai egytől egyik felismerhetőek Brucóban, Mimmában, Mirinában és Ariban.

Ez a mese elsősorban a felnőtté válásról szól. A kiskamaszok félelmeiről, a világ fenyegető nagyságáról, a szülők és az iskola elvárásairól, és benne az egyedül maradó gyerekről. Az elbújásról és a védekezésről. De szól a barátokról, a mesékről, és a reményről is. Arról, hogy a felnőttek is voltak gyerekek, sőt még most is azok, és arról, hogy a gyermekkor elengedése lehet könnyű és fájdalommentes is. Mesél arról, hogy a kamasszerelem egy bizonytalansággal és gyötrődéssel teli csoda, melyben a legmagabiztosabb vadóc is bátortalanná válik.

Miközben Olga mesél lassan újra kisüt a nap, elmúlik a veszély, és mindenki megtalálja a maga tanulságát a történetben, főként Mirina az új barát.

Ebben a regnyben visszaköszön az első rész törékeny bája, a szereplők közti párhuzam kicsit egyértelműbb, de a mese itt kicsit sem félelmetes, és egyáltalán nem komor. A képzelet világán átragyog a környező világ ismerete és szeretete, az állatok és növények végtelen tisztelete, és a mindennapi csodában való egyszerű, tiszta feltöltődés. És nem hiányzik a telefon, sem a számítógép, de még a játék sem a lapokról, mert a képek, a könyvek, és a barátok és a környező világ elég élményt és kalandot ad gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Elisabetta Gnone nagyon érzékenyen játszik a lélek húrjain, az Olga sorozattal egy végtelen bájos és meseszép világot fest az európai tájra, és mindannyiunk gyermeki lényéré. Derűset és szépet, épp olyat, mint Linda Toigo papírillusztrációi a könyv belső lapjain. Hálás vagyok a Móra Kiadónak, hogy megjelentette a sorozatot, annak ellenére, hogy a világ még nem fedezte fel, ha jól láttam csak olaszul spanyolul és magyarul jelent meg. De nem baj, a többiek vesztesége a mi nyereségünk.

Adatok:

Kiadó: Móra Kiadó

Megjelenés: 2022.

Oldalszám: 192.

Fordította: Matolcsi Balázs

Fülszöveg:

Mit jelent magunk mögött hagyni a gyerekkort? Egyáltalán miért kell felnőnük? – kérdezi Olgát barátnője. A papírlány, hogy megnyugtassa a kétségektől gyötrődő Mimmát, elmesél neki egy olyan történetet, amelynek főhőse folyton menekül a valóság és a változás elől. A mesebéli lány végül mégis megtalálja helyét a világban úgy, hogy közben rájön, felnőni azt jelenti, hogy megőrizzük magunkban a gyermeket.

A szerzőzől:

1965. április 13.-án Genovában született, és a Monferrato környéki dombok között lakik. A Walt Disney által kiadott női és gyereklapok igazgatója volt; 2001-ben megalkotta a cég számára a W.I.T.C.H. című képregénysorozatot, amely világsikert ért el. 2004-ben jelentette meg a népszerű Fairy Oak-saga első kötetét. Ez a sorozat ifjú olvasók millióinak szívét hódította meg világszerte.

Az utóbbi éveket az Olga, a papírlány írásával töltötte. Ez a meseregény- sorozat a történetmesélés fontosságáról szól, és hol viccesen, hol meghatóan beszél a törékenység, sebezhetőség, tökéletlenség témájáról. (forrás: https://mora.hu/alkoto/gnone-elisabetta)