Bea Fitzgerald: The End Crowns All – Harcolj a szerelemért!

 Nemrég olvastam Bea Fitzgerald: Girl Goodness, Quenn című regényét, és nagyon megszerettem a szerző hozzáállását a görög mitológiához. Bátran vágtam bele a Kasszandráról és Helénáról szóló történetbe még úgy is, hogy a Trójai mondakör nem igazán az én világom.

    A Szép Heléna, Paris herceg és az alma szentháromságából fakadó háborútól alapvetően kiráz a hideg, főként annak értelmetlenségéből adódóan. Persze mítosz, de akkor is. Ebben a történeben hálás voltam azért, hogy Fitzgerald nem Paris és Heléna szerelmét domborítja ki, hanem inkább erős női főszereplőket teremt.

    A görög mitológia újragondolása amúgy szerintem hálás alapanyag, de egyáltalán nem könnyű úgy hozzányúlni, hogy egyszerre maradjon ismerős és mégis újat tudjon mutatni. Bea Fitzgerald nem egyszerűen újrameséli a jól ismert történetet, hanem saját hangot ad neki, miközben olyan témákat is előtérbe helyez, mint a szabadság, a sors, a hatalom vagy az önfeláldozás.

    Nagyon szerettem, hogy a történet nem csak a romantikára épít. Sőt, ha mondhatok ilyet Kasszandra és Heléna szerelme nem is tűnik annyira meghatározónak, nekem inkább tűnt erős barátságnak. Nem mondanám, hogy bátor LMBTQ regény ez, inkább csak kifogta a szelet Apollo és Paris vitorlájából. Sokkal fontosabb volt a karakterfejlődés, már csak ezért is mert nekem Kasszandra jelleme az elején nem volt igazán szimpatikus, de Heléna sem lett a kedvencem. Szerencsére ők ketten (de főleg Kassandra) folyamatosan fejlődnek, döntéseiknek valódi következményei vannak, és sokszor nem létezik egyértelműen jó választás. Ettől a regény végig izgalmas marad, hiszen nem lehet biztosan tudni, merre viszi őket a sors.

    A szereplők hitelesek, hibáznak, vívódnak és tanulnak a saját döntéseikből. Fokozatosan kedveltem meg őket. A közöttük kialakuló kapcsolatok természetesen épülnek fel, az érzelmek nem hatnak erőltetettnek vagy túlzónak. Apollót nagyon bírtam, bár a kattanását annyira nem értettem, hiszen ő egy isten, és azt hiszem nem is annyira a szerelem, mint inkább az önérzete vezérelte Kasszandrával kapcsolatban.

    A világépítés ugyan ismert mitológiai alapokra támaszkodik, mégis sikerül újszerűnek és frissnek hatnia. Jó egyensúlyban van a kaland, a politika, az isteni játszmák és a személyes drámák között. A történet végig lendületes, egyetlen pillanatra sem éreztem, hogy leülne.

    Ami különösen tetszett, hogy a szerző ismét nagyon könnyed stílusban ír. Jól olvasható, haladós, miközben az érzelmi jeleneteknek is megvan a súlya. Nem válik giccsessé, de a keményebb pillanatok sem veszítik el az erejüket.

    Összességében ismét megerősödött bennem, hogy Bea Fitzgerald nagyon tudja hogyan írjon jó regényt, akkor is, ha a témaválasztása nem feltétlenül a kedvencem.

    A könyv megjelenésében ez a nagyonkék nekem sokkal jobban tetszik, mint az előző regény jujjrózsaszínje, a kettő együtt pedig pompásan mutat a polcon. Kíváncsik leszek milyen színű lesz a következő Fitzgerald mű.

    Köszönöm szépen a könyvet a MenőKönyveknek!

Adatok:

Kiadó: Menő Könyvek Kiadó

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 544

Ford.: Frei.Kovács Judit

Fülszöveg:
Trója városának legfőbb istene, Apollón megajándékozza Kasszandrát a jövőbelátás képességével, és ezért a szerelmét kéri cserébe. A hercegnő elfogadja az óriási hatalommal járó lehetőséget, ám nem viszonozza az isten szerelmét, aki büntetésképpen azzal átkozza meg őt, hogy senki ne higgyen a jóslataiban.
Amelyek mindig ugyanazt vetítik előre: érkezik majd egy nő, aki miatt kitör a háború.Heléna az igaz szerelem reményében szökik el Spártából – bár hamarosan rájön, hogy mindez nem ilyen egyszerű. Ráadásul a királyik udvarban valaki folyton azon mesterkedik, hogy elűzze őt a városból.
Amikor végül tényleg kirobban a háború, nem csak a várfalaknál felsorakozó ellenséggel kell megküzdeni a főszereplőknek. Kasszandra és Heléna talán megváltoztathatják a jövőt – főleg úgy, ha közelebb engedik magukat egymáshoz.
De hogyan lehet változtatni azon a jövőn, amit maguk az istenek alakítanak?
A Girl, Goddess, Queen című népszerű regénye után a szerző, Bea Fitzgerald ismét a görög mitológiából merítette témáját. Ezúttal a trójai háború történetét gondolta újra, és írta meg friss, szenvedélyes, és szívbe markolóan romantikus hangon.

    A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu

Jaume Cabré: Az ​eunuch árnyéka

    Jaume Cabré nekem az „Én vétkem” könyvvel azonos. Ugyan csak felületesen, amolyan „könyvtáros módon” ismerem a nagyregényét, mégis azonosítottam vele a szerzőt. Az teljes ismeretség hiánya miatt várakozásokkal léptem az Eunuch árnyéka című történetbe, de az első részben csalódtam. Illetve talán úgy helyes fogalmaznom, hogy az eleje alig csúszott. Egyértelműen a narráció volt a „bűnös” főként, de az sem esett jól, hogy nem tudtam kapcsolódni a szereplőkhöz. Az elbeszélő Miguel csapongott és pipogya volt, Júlia meg egy szexi jégkocka és fogalmam sem volt ők merre tartanak együtt vagy akár külön-külön. Meg kellett küzdenem a befogadással és a türelemmel is, de végül mindenkit legyőztem. Cabré meg engem.

    Ez a könyv érdekes volt, mert történetmesélés közben rengeteg gondolatot indít el az életről, az emlékezés természetéről és arról, hogy döntéseink milyen árnyékot vetnek a jövőnkre. Mi az ami meghatározó és mi enyészik el az időben.

    Első pillantásra a könyv egy családregénynek is tűnhet. Megismerjük II. Miquel Gensanát, aki életének egy pontján, egy barátja temetését követően kénytelen végignézni saját múltján, a családján, az elvesztegetett lehetőségein, a Franco-diktatúra alatti ifjúságán, szerelmein, barátságain és politikai eszményein. Cabré azonban ennél sokkal nagyobb ívű történetet alkot. Egyetlen ember életéből bontja ki egy egész korszak történelmét, miközben generációkon átívelő családi titkok, morális dilemmák és személyes tragédiák rajzolódnak ki.

    Maga a cselekmény nem különösebben sodró lendületű vagy izgalmas az elbeszélés módja mégis benne tartott a történetben. A cselekmény maga egyetlen este története, amibe belesűrűsödik egy egész élet elbeszélése, sőt egy egész családé.

    Izgalmas a narráció, de nem volt könnyű beleszokni. Az idősíkok szinte észrevétlenül csúsznak egymásba, a szereplők hangjai váltják egymást, néha egyetlen mondaton belül is. Van, hogy Miguel mesél, máskor Maurici bácsi veszi át a szót, aki nemcsak a családi krónikás, hanem a befolyásos manipulátor is, aki alakítja formálja a család kereteit sajt kedve és terve szerint. Sokáig nem értettem, talán később sem teljes azt, hogy miért ezt az elbeszélő módot választotta a szerző, de végül valahogy ráéreztem az ízére. Van egy egyedi ritmusa, talán nem véletlen, hiszen maga a zene is fontos motívuma a történetnek. Sőt, ha jobban belegondolunk az egész regény szerkezete olyan, mint egy zenemű, témák és variációk egymásutánisága.

    A könyv egyik központi kérdése számomra az volt, hogy vajon mennyire határozza meg az embert a múltja. Létezhet-e valódi szabadság, ha családi örökségek, politikai rendszerek és személyes döntések hálózzák be az életünket? Cabré nem kínál egyszerű válaszokat. Inkább azt mutatja meg, hogy az identitásunk emlékekből, veszteségekből, kudarcokból és kompromisszumokból épül fel.

    A cím is rendkívül beszédes. Az "eunuch árnyéka" nem csupán egy metafora, hanem annak az életnek a szimbóluma, amelyből hiányzik a cselekvés szabadsága vagy az önmegvalósítás lehetősége. Miquel maga az eunuch nemcsak amiatt mert az egész élete egy elszalasztott lehetőség, hanem amiatt is, mert valódi eunuchként megszakítja a család vérvonalát, vele kihal a család maga.

    Nem könnyű olvasmány. Cabré nem könnyíti meg az olvasó dolgát, sőt. Rengeteg nevet tesz a történetbe, jelzőkkel dekorálva az egyes személyeket, sok a motívum, az utalás, mégis valahogy működik az egész koncepció. Lassú olvasmány, de nagyon tartalmas.

    Az eunuch árnyéka nem egyszerűen egy történelmi családregény, hanem egy igazán emberi utazás a történelem, a szerelem, az eszmék és a veszteség világába. Olyan könyv, amelyet nem elsősorban a cselekményéért, hanem a gondolataiért, a nyelvéért és a kivételes szerkezeti megoldásaiért érdemes kézbe venni. Összetett, nagyívű, lassan kibontakozó regények, rengeteg mondanivalóval.

    A könyvet köszönöm szépen a Jelenkor Kiadónak.

Adatok:
Kiadó: Jelenkor
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 480

Ford: Tomcsányi Zsuzsanna

Fülszöveg:
Miquel Gensana örökös vesztes és vesztes örökös. Egy nagy múltú katalán família utolsó sarja művészi ambíciókkal, aki rossz időben a Franco-diktatúra idején született és eszmélkedett, nemzedéke többé-kevésbé tudatos ifjúságához hasonlóan lázadt vagy hagyta magát sodortatni az árral, és közben eltékozolta mindenét. Aki ha hátranéz, maga mögött egy eunuch árnyékát látja.
Történetünk jelen idejében Miquel negyvenhét éves. Se családja, se barátja, se szerelme. Elúszott családi birtokán a régi házból időközben elitvendéglőt alakított ki egy jól menő belsőépítész, s ebbe a vendéglőbe invitálja meg egy napon Miquelt egy fiatal újságíró kolléganője. A mit sem sejtő kollegina egy közös barátjuk emlékére készül nekrológot írni, ezért választja az intimitásában is extravagáns helyszínt. Miquel nyelve lassan ered meg, hiszen kettős trauma érte: a legjobb barátját vesztette el, s erről épp a régi házában faggatja valaki. Így hát a tragikus haláleset ürügyén valahogy mindig saját magánál és kétszáz éves múltra visszatekintő családjánál köt ki: kibeszél és elhallgat; tagad, ha vallomásra késztik. És ki tudja, miért, csak a lényeget hallgatja el és tagadja le.
Sallangtalan, eleven nyelv, finom humor, tökéletes helyzetek, kitűnő jellemrajzok. Így ír egy kortárs klasszikus.
A regény megvásárolható itt: Booklove

Ann Nette: Rabmadár

  A könyv maga kívül belül nagyon szép. A borító és a belső grafikák nagyon egységes képet mutatnak, a történet pedig egyszerűen fantasztikus.

    Bevallom őszintén, az elejével megküzdöttem. Ez a történet olyan kegyetlenül indult, hogy az első fejezetekkel csak lassan haladtam. Nem igazán bírom az erőszakot, így többször is mély levegőt kellett vennem olvasás közben. Aztán egyszer csak megtört bennem az első görcs, és onnantól valami egészen rendkívüli utazás vette kezdetét.

    A történet egyszerűen vibrál. Mozgalmas, élő és tele van érzelmekkel. A cselekmény összetett, mégsem válik túl bonyolulttá, minden szálnak megvan a maga helye. Ráadásul a szöveg is gördülékeny, könnyen olvasható. Néhol nyers, de ez egyáltalán nem zavart, sőt, úgy éreztem, ez is hozzátartozik a történet hitelességéhez. Külön örültem annak, hogy a regény lezárt egészet alkot, bár őszintén szólva szívesen olvasnék még ebből a világból.

    Nagyon szerettem a váltott szemszögeket. Talán a legjobban mindig a gonosz fekete oldalait vártam, de mindhárom narráció remekül működött, és szépen kiegészítették egymást.

    A romantikus szál fokozatosan épül fel, nem volt túl gyors, de már az elején be lehetett tájolni. Érezhető volt a kapcsolat, működött a kémia, és szerencsére nincs túlpörgetve. Ugyanez igaz az erotikus jelenetekre is: vannak, de nem uralják a történetet, és nem úsztunk el a nyálban.

    Shelline élete borzasztó volt, ez viselt meg a legjobban. Annyi szenvedésen és kegyetlenségen megy keresztül, hogy időnként olvasni is nehéz. Mégis fantasztikus főszereplő marad, akinek könnyű volt drukkolni. Daanent is nagyon szerettem, bár néha számomra egy kicsit túltolta a macsó szerepet. A mellékszereplők szintén remekül kidolgozottak, még az ellenfelek is valódi karakterekké váltak, nem egyszerűen gonosz figurák.

    Voltak fájó veszteségek, és ezt külön értékeltem. A szerző nem félt valódi tétet adni a történetnek. A konfliktusoknak súlya van, a veszteségek pedig valóban fájnak, ettől válik még hitelesebbé az egész.

    A világépítés szintén lenyűgöző. Sárkányok, pegazusok és mágia szövik át ezt a részletesen kidolgozott világot, amelyet erőteljes politikai és társadalmi háttér tesz még összetettebbé és izgalmasabbá. A sárkányok pedig egyszerűen elképesztően menők. Dögösek, flegmák és egyedülálló jellemük van.

    Összességében a Rabmadár kívül-belül gyönyörű könyv. Végig izgalmas, érzelmekkel teli történet, remek karakterekkel, jól felépített világgal és valódi téttel. Az eleje számomra nehéz volt a kegyetlensége miatt, de abszolút megérte végigolvasni, mert végül egy meghatározó fantasyélményt kaptam.

    Köszönöm szépen a könyvet a Book Self Könyvkiadónak és a moobius_hu-nak.

Adatok:

Kiadó: Book Self

Megjelenés: 2026

Oldalszám: 496

Fülszöveg:

Tíz év raboskodás egy kegyetlen hódító börtönében. Tíz év folyamatos megaláztatás, kínzás és erőszak. Tíz év reménykedés a gyors halálban.
Shelline, Verya legyőzött királyának lánya azonban nem törik meg, és amikor váratlanul felbukkan a szabadulás lehetősége, minden rendelkezésére álló eszközzel harcol az életben maradásért.
Ám a sors és a politika nem hagyja, hogy névtelenül, a tömegben elrejtőzve élje életét. Kénytelen szövetségre lépni a szomszédos királyság trónörökösével, aki sárkánylovasként koalíciót próbál kovácsolni a Veryát meghódító keleti hordák kiűzésére, és semmitől sem riad vissza a célja elérése érdekében, még ha ez egy vonakodó szövetséges elárulását jelenti is…
Shelline választás elé kerül: a szívét kövesse, vagy rendelje alá a saját boldogságát a magasabb rendű cél elérésének?
Ann Nette bemutatkozó regénye nyers, szókimondó, egyben sodró lendületű és érzelemdús fantasy egy eleven, lüktető világba.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Cristina Henriquez: Panama

 Cristina Henríquez regénye a címével is azonnal felkeltette az érdeklődésemet. De nagyon tetszett a borító hangulata, és maga a Panama csatorna építésének története is izgalmasan hangzott. Ez az a fajta vállalkozás, amely még ma is lenyűgöző, de ha belegondolunk, hogy a XIX. század végén és a XX. század elején milyen technológiai háttérrel vágtak bele, szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik.

    Vágjunk át egy földszorost. Keresztül a hegyeken. Küzdjünk meg a dzsungellel, az időjárással, a betegségekkel, és oldjuk meg, hogy a hajók két óceán között közlekedhessenek. Ma már természetesnek vesszük a Panama- vagy akár a Szuezi-csatorna létezését, de a megvalósításuk korunk egyik legnagyobb mérnöki bravúrja és emberi teljesítménye volt.

    Éppen ezért egy kicsit csalódott voltam, hogy a regényben magáról az építkezésről és annak technikai hátteréről viszonylag keveset tudtam meg. A történet fókusza sokkal inkább az embereken van, akiknek az életét közvetlenül vagy közvetve befolyásolta a csatorna építése. Megismerünk helyi lakosokat, bevándorlókat, munkásokat, halászokat és családtagjaikat, akik mind ugyanannak a történelmi korszaknak a szereplői.

    Különösen érdekes volt látni, milyen nehéz körülmények között éltek ezek az emberek. A kemény munka önmagában is embert próbáló volt, de ehhez társultak olyan betegségek, mint a malária vagy a sárgaláz, amelyek állandó fenyegetést jelentettek. A regény jól érzékelteti, milyen törékeny volt akkoriban az emberi élet, és mennyi áldozattal járt a fejlődés.

    Ada, Omar és a többi szereplő története emberközeli és hiteles. A szerző érzékenyen mutatja be a reményeket, a veszteségeket, a családi kapcsolatokat és azokat az álmokat, amelyek egy jobb élet lehetőségét jelentették.

    Ugyanakkor számomra a regény egyik gyengesége éppen ebből fakadt. A sok bemutatott életút és nézőpont nem igazán állt össze egységes történetté. Persze vannak kapcsolódások és átfedések, de mégis valami kötőanyag hiányzik. Időnként azt éreztem, hogy a szereplők sorsai a levegőben lógnak, és a mozaikdarabok nem illeszkednek teljesen egymáshoz. A cselekmény lassan hömpölyög, néhol kifejezetten le is ül, ami miatt nekem lassabban is ment az olvasás. Persze az is lehet, hogy a hőség tehetett a dologról.

    Ennek ellenére a könyv hangulata végig magával ragadó maradt. A forró, párás Panama, a munkások mindennapjai és a történelmi háttér olyan atmoszférát teremtenek, amely könnyen beszippantja az embert. A regény lassan csordogál, akár maga a csatorna, cserébe fokozatosan egyre mélyebbre vezet ebbe a számomra ismeretlen világba.

    Cristina Henríquez műve nem elsősorban a Panama-csatorna építéséről szól, hanem azokról az emberekről, akik ott éltek a történelem árnyékában, és akiknek az élete örökre összefonódott ezzel a grandiózus vállalkozással. Bár én szívesen olvastam volna többet magáról az építkezésről, összességében mégis értékes olvasmánynak tartom. Nem véletlen, hogy a regény Goodreads-díj-jelölést kapott történelmi fikció kategóriában: érzékeny, emberi és hangulatos mű, amely egy kevéssé ismert történelmi korszakot hoz közel az olvasóhoz.

Adatok:

Kiadó: Európa

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 384

Ford.: Schultz Judit

Fülszöveg:

A XIX. és XX. század fordulóján járunk. Panama párás levegőjében a változás feszültsége vibrál. Egy letűnő és egy születőben lévő korszak határán állunk, a senki földjén. Ahol ma még talajt érzünk a lábunk alatt, ahol ma még hegyek vonulnak büszkén, holnapra eltűnik minden, és a víz veszi át a hatalmat: két összeömlő óceán hullámai mossák el a múltat.
Ez a gyönyörű és kissé ijesztő kép adja Cristina Henríquez egyszerre nagyszabású és bensőséges hangulatú regényének hátterét. Az író visszafogott eszközökkel ragadja meg a Panama-csatorna építésének feszített tempóban zajló, hatalmas tömegeket megmozgató, egyszerre felemelő és embertelenül kegyetlen munkálatait.
A Panama-csatorna az emberiség történetének egyik, ha nem a legnagyobb mérnöki teljesítménye, ám a felépítéséről szóló nagyszabású regény a gazdasági, politikai nézőpont helyett elsősorban a történet emberi oldalára helyezi a hangsúlyt, azokra a történelemkönyvek lapjain meg sem említett szereplőkre, akiknek a mindennapi életéről, a sorsáról, a megélhetésért, a boldogságért, a szeretetért, az érvényesülésért a vívott küzdelméről nem sokat tudtunk mind ez idáig.
A Panama – Átjáró a végtelenbe című regényben egy távoli korszak és világ ölt testet: emberek, tervek, álmok, sikerek és kudarcok vonulnak előttünk, és olyan mesés gazdagsággal kavarognak a sorsok, hogy nem is a történelem néz vissza ránk e bámulatos regény lapjairól, hanem maga az élet.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Ali Hazelwood: Problémás ​nyári románc (Ez nem szerelem 2.)

    Nem is tudom pontosan, hogy vagyok Ali Hazelwooddal. Valahogy minden új regénye rettenetesen érdekel, aztán amikor elolvasom, mindig fanyalgok valamin, ami nem akadályozza meg az újraolvasást. Aztán persze alig várom a következő részt. Egyértelműen van valami a stílusában, ami újra és újra visszahúz hozzá.

    Amikor megláttam, hogy érkezik a Problémás nyári románc, gyakorlatilag semmit sem tudtam róla. Nem olvastam fülszöveget, nem néztem utána a történetnek, csak azt tudtam, hogy szeretném elolvasni. Szerencsére a Maxim Kiadó meghallgatta a kérésemet, így hamar kézbe is vehettem.

    A borító első látásra megfogott. Kedves, vidám, igazi nyári hangulata van a grafikus megoldásoknak és a színvilágnak. Külön örülök annak, hogy nem teljes alakos szereplőket ábrázol, mert így meghagyja a lehetőséget, hogy saját magam képzelje el a karaktereket, mégis ad egy kis ízelítőt abból, kik állnak majd a történet középpontjában. Pont annyit mutat, amennyit kell.

    Maga a regény is olyan, mint borítója: könnyed, gyorsan olvasható, nyári romantikus történet. Egy nap alatt olvastam el, és így elsőre azt hiszem, ez eddig a kedvenc Ali Hazelwood-regényem.

    A történet tulajdonképpen az „Ez nem szerelem” folytatása. Eli és Rue végre eljutnak az esküvőig, és a teljes baráti társaságot meghívják Szicíliába egy különleges, olasz hangulatú lagzira. Már önmagában ez a helyszín is fantasztikus alapot ad a történetnek, de az igazi meglepetést számomra nem az esküvő, hanem Maya és Hark története jelentette.

    Utólag visszagondolva tényleg voltak apró utalások rájuk az előző kötetben, de valamiért egyáltalán nem vettem őket komolyan. Pedig mennyire jó párost alkotnak!

    Harkness – azaz Conor – egy harmincnyolc éves, sikeres férfi. Okos, magabiztos, anyagilag is teljesen rendben van az élete, ugyanakkor rengeteget dolgozik. Maya pedig a legjobb barátja húga, jóval fiatalabb nála, még csak most keresi a helyét a világban, tele tervekkel és lehetőségekkel. Papíron minden adott lenne ahhoz, hogy ez a kapcsolat ne működjön, mégis teljesen természetesnek érződik az egymásra találásuk.

    Bár Ali Hazelwood karaktereiről gyakran érzem azt, hogy bizonyos vonások ismétlődnek könyvről könyvre, Maya és Conor valahogy mégis külön tudtak válni a többi párostól. Mindkettejüknek van egy olyan sajátos személyisége, amitől nemcsak önálló karakterként működnek, hanem együtt is jók. A köztük lévő dinamika végig élvezetes, sokszor könnyed és vicces, máskor pedig fullasztóan parázsló.

    Külön örültem annak is, hogy a szerző ezúttal kimozdította a történetet a megszokott STEM-közegből. Bár szeretem a tudományos hátteret a korábbi regényeiben, itt kifejezetten jót tett a változatosság. Szicília szinte önálló szereplővé válik: a tájak, az olasz életérzés, az ételek, a családi hangulat és a mediterrán környezet rengeteget hozzáadnak az olvasási élményhez. Nagyon könnyű belefeledkezni ebbe a nyaralós atmoszférába így a hőségriadó idején.

    Nagyon szerettem azt is, hogy ez a történet nincs tele erotikus jelenetekkel. Természetesen a kémia végig működik Maya és Conor között, jól érezhető a vonzalom és a feszültség, de a romantika nem kizárólag a testi kapcsolat köré épül. Jó volt látni, hogy a kapcsolatuk az apró gesztusokból, a beszélgetésekből, a közös pillanatokból és az érzelmi kötődésből építkezik. Nekem ettől sokkal hitelesebb és szerethetőbb lett a románcuk.

    Nagyon megszerettem Conor karakterét, de még inkább Maya volt az, aki meghatározta a történetet. Határozott, energikus, mégis valahogy visszafogott. Tudja, mit akar, mégis bizonytalan egy csomó mindenben, képes hibázni és fejlődni. Van benne egyfajta érettség, ami különös módon túllépi Conor életkorából adódó bölcsességét is, és a végén Maya lesz az, aki az ütemet diktálja.

    Összességében a Problémás nyári románc kellemes meglepetés volt számomra. Könnyed, romantikus, humoros, igazi nyári kikapcsolódás, de közben elgondolkodtató, és érzelmes is. Nekem mélyebb történet volt, mint a szerző korábbi regényei, és a környezetet is nagyon megszerettem. Egyértelműen ez az eddigi kedvenc Hazelwood-kötetem.

    Köszönöm szépen a Maxim Kiadónak!

Adatok:
Kiadó:Maxim Kiadó
Megjelenés: 2026.

Oldalszám: 416
Ford: Stier Ágnes

Fülszöveg:
Maya Killgore huszonhárom éves, és még nem találta ki, hogy mit is akar kezdeni az életével. Conor Harkness harmincnyolc éves, és Maya folyton csak rá gondol.
Micsoda klisé, idősebb pasi és fiatalabb nő; sikeres, biotechnológiával foglalkozó pasi és a küszködő doktorandusz; a báty legjobb barátja és a lány, akinek létezéséről a férfi nem is tudott. Conor nagyon szereti emlékeztetni Mayát: a hatalmi dinamika egyenlőtlen kettőjük esetében. Bármilyen kapcsolat is lenne közöttük, az megszámlálhatatlan szempontból problémás lenne, Mayának pedig nem kellene mást tennie, csak túllépni a férfin. Hiszen világossá is tette a nőnek, azt szeretné, hogy tűnjön el az életéből.
De a látszat néha csal, a klisék pedig néha fordulatokká válnak.
Amikor Maya bátyja úgy dönt, hogy Taorminában tartja az esküvőjét, Maya és Conor egy romantikus szicíliai villában találják magukat, ahol egy teljes hetet töltenek egymás társaságában. Ott, a Jón-tenger gyönyörű partján ősi romokkal, ínycsiklandozó ételekkel és természeti szépségekkel körülvéve, Maya rájön, hogy Conor talán rejteget előle valamit. Miközben az esküvőn kezdenek kicsúszni a dolgok a kezükből, a lány úgy dönt, talán pont egy nyári románcra van szüksége, legyen az bármilyen problémás.
A regény megvásárolható itt:Maxim

Liz Nugent: Sally ​Diamond, a furcsa lány

   A könyv megjelenése meglepő volt, ahogy a fülszövege is, ezért hirtelen nem is kapcsolatam, hogy a szerző nem elsőkönyves, hanem jelent meg már regénye, sőt az egyiket ismerem is.

    Ettől függetlenül nagyon egyedi olvasmányélményt jelentett a Sally Diamond, amit nem is tudok egyszerre jól megragadni. Kicsit szétfolynak az érzéseim és a benyomásaim, az azonban biztos, hogy egyszerre volt a könyv érdekes, megrázó, nyomasztó és valahogy felszabadító is.

    A történet egy furcsa felütéssel indul, Sally elégeti az apja holttestét. Bár ez látszólag az apja kérése (vagy inkább sugalmazása), mégis szokatlan, mondhatjuk az is, hogy furcsa megoldás végtisztességre. Maga Sally is furcsa kissé, elsőre autistának tűnik, aztán kiderül hogy PTSD szindrómás. Ahogy haladunk előre a történetben a merev, szociopata Sally akihez nehéz érzelmileg kapcsolódni, elkezd megnyílni, kibontakozni, és mindennel együtt is egy kedves kissé bumfordi de szerethető karakterré válik.

    A regény azonban mégsem csak egy fejlődésregény, bár annak kiváló. Elsősorban pszichotriller, bár maga a bűnügy viszonylag korán ismertté válik. A részletei azonban sokáig homályban maradnak, és végig borzolgatják az idegrendszert.

    Sally az egyik legkülönlegesebb főszereplő, akivel az utóbbi években találkoztam. Egyszerre naiv, szókimondó, humoros és végtelenül sérülékeny. Nem próbál megfelelni a társadalmi elvárásoknak, mert sokszor nem is érti őket. Éppen ezért minden megszólalása őszinte, minden reakciója hiteles. Az ember hamar rájön, hogy nem Sally a furcsa, hanem inkább az a világ, amely képtelen elfogadni azt, aki másként működik.

    Nagyon tetszett, hogy Nugent nem szenzációhajhász módon nyúl a rendkívül súlyos témákhoz. Nem a drámára épít, hanem az őszinte világos tényfeltárásra. A gyermekbántalmazás, a fogság, a manipuláció és a generációkon át öröklődő traumák végig jelen vannak, mégsem öncélúan. Sokkal inkább azt vizsgálja, milyen nyomot hagynak ezek az ember személyiségében, és hogy egy szerető környezet vajon képes-e valamennyire begyógyítani a sebeket. A regény egyik legfontosabb kérdése számomra az volt, hogy mennyiben határoz meg bennünket a múltunk, és van-e valódi esély kitörni abból, amit gyermekként elszenvedtünk.

    A történet felépítése is izgalmas. Van egy folyamatos jelenbeni szál, amit Sally mesél el a maga kissé korlátolt módján, míg van múltbéli szál, ami fokozatosan fonódik a jelen köré. Ez Peter meséli a saját szemszögéből. Kiegészíti és átszínezi a teljes képet. Van hogy egyszerűen túl sokká válik, de Sally sajátos humora és különleges látásmódja valahogy feloldja a feszültséget.

    Ami talán a legjobban megmarad bennem, az az empátia, amellyel az írónő a szereplőihez viszonyul. Nincsenek egyszerű fekete-fehér karakterek. Még azoknak a sorsa is elgondolkodtató, akik szörnyű dolgokat követtek el vagy éltek át. Ez nem jelenti a tetteik felmentését, inkább azt mutatja meg, milyen pusztító ereje lehet a feldolgozatlan traumának és az elszigeteltségnek.

    A regény ugyanakkor nem könnyű olvasmány. Több olyan téma is megjelenik benne, amely sokakat megviselhet, ezért érdemes felkészülni arra, hogy érzelmileg megterhelő történetről van szó. Nem a véres jelenetek miatt nehéz, hanem azért, mert a lelki kegyetlenséget és az emberi kiszolgáltatottságot rendkívül hitelesen ábrázolja. Éppen ezért nem feltétlenül tartom klasszikus thrillernek, hanem inkább egy mély lélektani regény, amely thrilleres eszközökkel mesél.

A könyvet köszönöm szépen a Helikon Könyvkiadónak.

Adatok:
Kiadó: Helikon
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 372

Ford: Szabó Olimpia

Fülszöveg:

„Ha meghalok, csak dobj ki a kukába.”
Egy világvégi ír falucska magányos kis házikója hirtelen az érdeklődés középpontjába kerül, mikor egyetlen lakójáról, a negyvenkét éves, teljes elzártságban élő Sally Diamondról kiderül, hogy halála után elégette édesapját. A dolog még nagyobb vihart kavar, mikor lassan kirajzolódik Sally traumatikus múltja is, s bár sokan segítenek neki visszaszerezni a kontrollt az élete fölött, egy nap rejtélyes csomagja érkezik egy ismeretlentől Új-Zélandról, és ez mindent megváltoztat…
Liz Nugent feszültséggel teli pszichothrillere egyszerre emberi dráma, fejlődés- és meneküléstörténet – egyenest a kegyetlenség és a trauma határvidékéről.
Liz Nugent (1967) az ír thriller koronázatlan királynője. Letehetetlen, sikerlistákat vezető, díjnyertes könyveit több mint harminc nyelvre fordították le. A magyar olvasók a Mindig is éjjel lesz és a Mit tettél, Oliver? szerzőjeként ismerhetik.
A regény megvásárolható itt: Booklove

Lucy Score: Amit ​magunk mögött hagyunk (Knockemout 3.)

    Lucy Score Knockemout-sorozatának harmadik kötete, az „Amit magunk mögött hagyunk” számomra egyszerre volt a legjobban várt rész és csalódás. Már az első kötetben felfigyeltem Lucian és Sloane kapcsolatára, és alig vártam, hogy végre az ő történetük kerüljön a középpontba. Lucian a háttérből irányító, kemény üzletemberként igazi rejtélynek tűnt, Sloane pedig könyvtárosként különösen közel állt hozzám. A köztük vibráló feszültség és a múltjukban húzódó sötét titok pedig pontosan azt ígérte, amit egy romantikus történetben a legjobban szeretek.

    A regény alapja a gyűlöletből szerelem toposz, amelyet Lucy Score egy közös múltból fakadó érzelmi hullámvasúttal egészített ki. Lucian és Sloane kapcsolata folyamatos húzd meg–ereszd meg játék, amely egyszerre volt frusztráló és lebilincselő. Többször előfordult, hogy csalódottan tettem le a könyvet, mert a szereplők viselkedése túlságosan életszerűtlennek hatott, mégis mindig visszatértem hozzá, mert érdekelt, hogyan jutnak el a végkifejletig.

    A karakterek közül Sloane végig szerethető maradt számomra, Lucian azonban vegyes érzéseket váltott ki belőlem. Az a távolságtartó, magabiztos és kissé arrogáns férfi, akit az előző részekben megismertünk, fokozatosan háttérbe szorult, helyét pedig egy túlzottan érzelmes és idealizált hős vette át. Értem, hogy a szerző a karakter fejlődését szerette volna bemutatni, de számomra a változás túlzott mértékű volt. A sorozat férfiszereplői amúgy is hajlamosak arra, hogy a történet végére szinte tökéletessé váljanak, és míg Knox esetében ezt még ellensúlyozta a morcos természete, Nash és Lucian esetében már soknak éreztem ezt a szirupos idealizálást.

    Az erotikus jelenetekkel kapcsolatban is vegyesek az érzéseim. Nem a tartalom zavart, hanem az ismétlődés. Egy idő után úgy éreztem, hogy ugyanazok a jelenetek térnek vissza újra és újra, csupán a helyszín változik. Emiatt ezek a részek elvesztették az érzelmi súlyukat, és inkább lassították a történetet.

    A könyv egyébként kifejezetten túlírt, ami önmagában nem feltétlenül probléma. Sokkal jobban zavartak azok a szerkesztési és fordítási hibák, amelyek egy alaposabb ellenőrzés során kiszűrhetők lettek volna. Könyvtárosként különösen megmosolyogtatott a könyvtári tűzeset ábrázolása. A könyvek ugyanis korántsem égnek olyan gyorsan, mint ahogy a regény sugallja; a polcok jóval hamarabb válnak a lángok martalékává. Ennél is feltűnőbb volt, amikor az E/1-es narrációban Sloane egy mondaton belül először Lucian nevén nevezi a férfit, majd rögtön utána „a férfiként” hivatkozik rá. Egy-két alkalommal talán elsiklanék felette, de amikor többször is visszatért ez a megoldás, már kizökkentett az olvasásból.

    Mindezek ellenére nem tudom azt mondani, hogy nem szerettem ezt a könyvet. Lucian és Sloane története még a hibáival együtt is magával ragadott, és végig kíváncsi voltam rájuk. Talán éppen azért csalódtam benne valamelyest, mert túl nagy elvárásokkal érkeztem hozzá. Nem lett a kedvenc részem a sorozatból, de még így is szórakoztató lezárása volt a Knockemout-trilógiának.

Adatok:

Kiadó: Pioneer Books

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 696

Ford.: Bótyik Bettina Zora

Fülszöveg:

Lucian Rollinsnak két célja van: a bosszú, és hogy eltörölje azt a foltot, amelyet abuzív apja ejtett családja nevén. Élete éppolyan élre vasalt, mint személyre szabott öltönye, nincs benne helye kételynek és felesleges érzelmeknek. Kivéve, ha egy tűzrőlpattant kisvárosi könyvtárosról van szó…
Sloane Walton tökéletesen tudja, mi rejlik Lucian – csekély számú barátjának Luce, ellenségei tömegének Lucifer – ördögi szépségű vonásai mögött, elvégre együtt nőttek fel, amíg egy sötét titok el nem választotta őket. Valami azonban mégis a férfihoz vonzza, és amikor veszekedésük előjátékba csap át, egyikük sem bánja meg a történteket.
Sloane viszont családot akar, míg Luciannek esze ágában sincs továbbörökítenie magát, mivel jól tudja, hogy a tönkretett férfiak tönkretett nőket hagynak maguk után. Képtelen lenne ártani Sloane-nak, de képtelen elhagyni is őt. Egy dologra viszont képesnek kell lennie: megvédeni szerelmét bármi áron.

Lucy Score elsöprő sikerű Knockemout-sorozatának harmadik része érzéki romantika, szívszorító dráma és egy csipetnyi humor tökéletes keveréke.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Juliette Cross: Tűzmadár (Tűzfonal 1.)

    Ez a regény egy igazán eredeti alapötletre épül. A történet az ókori Római Birodalom idején játszódik, azonban a szerző egy különleges fantasy-elemmel gazdagítja a történelmet: a birodalom nagy hódítói valójában alakváltó sárkányok. Azaz tulajdonképpen Cross egy alternatív világképet húz a valaha létezettre. Ez az elképzelés azért is érdekes, mert ezzel Cross tulajdonképpen saját magyarázatot ad a Római Birodalom gyors terjeszkedésére és katonai sikereire.

    A két főszereplő, Julian és Malina kapcsolata az „ellenségekből szerelmesek” toposzra épül. Julian a kegyetlen császár unokaöccse, míg Malina egy dák boszorkány, akitől a rómaiak mindent elvettek. Kettejük között kezdetben bizalmatlanság és ellenségeskedés van (legalábbis egyik részről), amely fokozatosan alakul át szerelemmé. A történetben az eleve elrendelés motívuma is fontos szerepet kap, hiszen a sárkány felismeri Malinában a neki rendelt társat. Bár ez a romantikus szál nem teljesen új a fantasyirodalomban, az ókori háttér miatt mégis izgalmasnak hat.

    Különösen tetszettek a történelmi adalékok, mint a római háztartások vagy a szokások bemutatása, valamint a boszorkányság és a sárkányalakváltás működésének bemutatása. A szerző sok információt ad ezekről, így az olvasó könnyebben bele tud merülni a világba. A főszereplők és Julian közvetlen környezete is szerethető, könnyű velük együtt érezni és drukkolni nekik. A római hatalmasságok viszont többnyire ellenszenves figurák, ami jól érzékelteti a birodalom kegyetlenségét.

    Ugyanakkor a regénynek vannak olyan részei, amik nekem kevésbé voltak meggyőzőek. Bár a világépítés nagyon erős, úgy éreztem, hogy nem minden ponton kellően átgondolt. Például a sárkányok hatalmas erejük ellenére olykor feleslegesnek tűnő csatákba bonyolódnak. Emellett Juliannak több lehetősége is lett volna arra, hogy elrejtse vagy álcázza Malinát, mégsem élt ezekkel, ami számos olyan konfliktust eredményez, amelyek kissé erőltetettnek hatnak. Emiatt néhány esemény inkább a cselekmény fenntartását szolgálja, mint a szereplők logikus döntéseiből következik. Márpedig mindegyik szereplő okos a történetben.

    A könyv külső megjelenése is kiemelkedő. A borító nagyon szép, az élfestés látványosan kiegészíti azt, a fejezeteket díszítő sárkánymotívumok pedig tovább erősítik a regény hangulatát. Látszik, hogy a kiadásra nagy figyelmet fordított a kiadó. Megjegyzem a magyar kiadás színvilága szerintem szebb mint, az eredeti.

    Összességében a Tűzmadár egy izgalmas történelmi fantasy romantikus elemekkel, amelynek legerősebb pontja az eredeti alapötlet és a római környezet. Bár a világépítésben és a cselekmény egyes részeiben találtam hiányosságokat, a szerethető szereplők, a különleges mágiarendszer és a történelmi háttér miatt élvezetes olvasmány volt. Az enyhe függővég pedig tulajdonképpen előkészíti a következő részt, hiszen megmutatja egy pillanatra a lehetséges főszereplőt. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra is!

A könyvet köszönöm szépen a General Press Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: General Press Kiadó

Megjelenés: 2026.

Oldalszám: 400

Ford: Melegh Erika

Fülszöveg:

Egy hódító, akit leigáztak…
Egy boszorkány, akiről azt jósolták, megmenti őket…
És egy kegyetlen világ, ahol sárkányok uralkodnak Rómában.

A római császár unokaöccse, Julian Dakkia jól játssza a hidegszívű hódító szerepét. Amikor azonban megpillantja Malinát, a különleges képességgel megáldott dák táncosnőt, rögtön megérzi, hogy a sorsa elrendeltetett. Évekkel később a csatatéren, az ellenség sorai között talál rá ismét a lányra. Julian ösztönösen felölti sárkányalakját, hogy megmentse a nőt, de ez akár az életébe is kerülhet…
Malina túlélte a családja elvesztését, és kész a végsőkig harcolni, most pedig az élete ennek a különös centuriónak a kezében van. A vad szépség lassan rájön: az intrikákkal és megtorlással teli Rómában nem minden az, aminek látszik. Miközben ebben a világban repülő halállovasok hódítanak és perzselnek fel mindent, a tábornok és a táncosnő szerelme sosem látott tűzvihart kavar, amelyben mindketten eléghetnek.

A könyv megvásárolható ezen a linken: General Press Kiadó

Giuliano da Empoli: Ragadozók ​kora

   Giuliano da Empoli neve nekem a Kreml mágusa című regény miatt volt ismerős, de a Ragadozók kora egészen más műfajt képvisel. Ez a könyv non-fiction esszékötet, amelyben a szerző diplomáciai és politikai tanácsadói pályafutásának tapasztalatait felhasználva vizsgálja a 21. század új típusú hatalmi szereplőit. A kötet központi kérdése, hogy miként alakult át a politikai hatalom működése a digitális korszakban, és hogyan jelennek meg azok az autokratikus vezetők, akik nem a rend, hanem a káoszteremtés eszközeivel élnek.

    Da Empoli szerint napjaink meghatározó politikai figurái már nem feltétlenül a hagyományos tekintélyelvű rendszerek képviselői. Sokkal inkább olyan szereplőkről van szó, akik tudatosan bontják le a demokratikus intézmények kiszámítható és szabályokon alapuló működését. Da Empoli szerint az új típusú hatalomgyakorlás lényege a jogi és intézményi korlátok folyamatos feszegetése, valamint az állandó bizonytalanság fenntartása. Ebben a világban a politikai siker gyakran nem a jól működő kormányzáson, hanem a figyelem uralásán és a konfliktusok tudatos gerjesztésén alapul.

    A könyv egyik legérdekesebb gondolata, hogy a technológia és különösen a mesterséges intelligencia új dimenziót nyitott a hatalom számára. A döntéshozatal egyre inkább adatvezérelté válik, miközben az emberi normák, erkölcsi szempontok vagy demokratikus kontrollmechanizmusok háttérbe szorulhatnak. Da Empoli arra figyelmeztet, hogy a „gépesített” politikai működés nemcsak hatékonyabb lehet, hanem veszélyesebb is, hiszen könnyebben megkerülheti a hagyományos demokratikus korlátokat.

    A kötet szerkezetét egymáshoz kapcsolódó esszék alkotják. Ez egyszerre erőssége és gyengesége a műnek. Pozitívum, hogy a szerző rendkívül változatos példákon keresztül mutatja be a modern politika működését, és személyes tapasztalatai miatt sok esetben első kézből származó megfigyelésekkel találkozhat az olvasó. Ugyanakkor több fejezet esetében hiányérzet marad, mert az egyes témák nem mindig kapnak kellően mély elemzést. Az esszék gyakran inkább gondolatébresztő vázlatoknak tűnnek, mint teljes körű politikai elemzéseknek.

    A könyv olvasása bizonyos előismereteket is feltételez. Da Empoli számos olyan politikai szereplőre, eseményre és diplomáciai folyamatra utal, amelyek elsősorban azok számára lehetnek ismerősek, akik rendszeresen követik a nemzetközi politikát. Emiatt a mű nem feltétlenül könnyű olvasmány, viszont azok számára, akik érdeklődnek a kortárs hatalmi folyamatok iránt, kifejezetten izgalmas és elgondolkodtató.

    Földrajzi szempontból a szerző elsősorban Európára és az Egyesült Államokra koncentrál. Különösen sok amerikai politikai és diplomáciai példa szerepel a könyvben, ami érthető, hiszen az Egyesült Államok az utóbbi években sajátos laboratóriumává vált a populizmusnak és az új autokratikus törekvéseknek. Ugyanakkor számomra hiányzott a távol-keleti, afrikai vagy ausztrál perspektíva. Ezek a régiók szintén fontos példákat szolgáltathattak volna arra, hogyan alakul át a hatalom a globális világban. Elképzelhető azonban, hogy a szerző személyes tapasztalatai és szakmai kapcsolatai elsősorban az európai és amerikai térséghez kötődnek, ezért ezek kerültek előtérbe.

    Összességében a Ragadozók kora aktuális és provokatív olvasmány, amely fontos kérdéseket vet fel a demokrácia jövőjéről és a modern hatalom természetéről. Bár az esszék nem minden esetben kellően kidolgozottak, a könyv értékét a friss nézőpont, a személyes tapasztalatokra épülő elemzés és a gondolatébresztő megközelítés adja. Da Empoli műve nem ad minden kérdésre választ, de arra ösztönzi az olvasót, hogy kritikusabban szemlélje a politika, a technológia és a hatalom egyre szorosabb kapcsolatát. Nekem félelmetes volt a könyv következtetése, mely szerin egy kiszámíthatatlan autokrata vezetésre épülő, adatvezérelt jövő jön, amelyben egy átlagember másodlagos polgárrá válik.

    Köszönöm szépen a könyvet a Park Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Park Kiadó

Megjelenés: 2025.

Oldalszám: 156

Ford.: Fáber Ágoston

Fülszöveg:

    Giuliano da Empoli izgalmas esszéfüzére lélegzetelállító és hátborzongató beszámoló a legkülönbözőbb frontokon zajló hatalomátvételről New Yorktól Rijádig, az ENSZ-től Mohamed bin Szalmán Ritz-Carltonjáig. Bemutatja azokat a gátlástalan autokrata vezetőket, akik a hatalmat meggondolatlan és hivalkodó akciókkal kaparintották meg, és érdekük a káosz növelése. Megismerjük a körülöttük tevékenykedő techhercegeket és hatalomtechnikusokat, akik felelőtlenül szabadjára engedték a mesterséges intelligenciát. Semmi kétség: a ragadozók kora beköszöntött. A Kreml mágusa szerzője egy Machiavelli tisztánlátásával és egy moralista attitűdjével szembesíti az olvasót a poszthumanizmus korával.
    „Mindenütt beköszöntött a ragadozók kora, és ahogy a dolgok állnak, akaratukat tűzzel-vassal fogják érvényesíteni. Ez a kis könyv a hódítás elbeszélése egy azték írnok szemszögéből, inkább képek által, mint fogalmak szerint, ekként ragadva meg a szellemet azon a korfordulón, amikor egy világot a szakadékba taszít egy másik világ.”
    Giuliano da Empoli (1973) olasz-svájci esszéíró, politikai tanácsadó és egyetemi oktató. Első könyvét, a politikai propaganda új mestereinek szentelt A káosz mérnökeit 12 nyelvre fordították le. A Kreml mágusa című regénye világszerte zajos sikert aratott; jelenleg filmadaptáció készül belőle Olivier Assayas rendezésében, Vlagyimir Putyint Jude Law alakítja.
A szerzőtől a Park Kiadónál megjelent: A Kreml mágusa, 2023

A könyv megvásárolható ezen a linken: Booklove webáruház

Cora Reilly: Luca Vitiello

Hello újra, Luca!

    Amikor befejeztem Cora Reilly Maffia végzete sorozatának zárókötetét, az Árulás-t, úgy éreztem, végleg búcsút vettem a szerző alvilági világától és azoktól a karakterektől, akikel elég sok időt töltöttem el. Éppen ezért kellemes meglepetésként ért, amikor az Álomgyár Kiadó idén megjelentette a Luca Vitiello című előzménykötetet. Alig vártam hogy elolvashassam, pedig tudtam miről fog szólni.

    A regény tulajdonképpen a sorozat első részének újramesélése, ám ezúttal Luca szemszögéből. Elsőre talán úgy tűnhet, hogy egy már ismert történet nem tud sok újdonságot nyújtani, de Cora Reilly bebizonyítja, hogy egy másik nézőpont teljesen új megvilágításba helyezheti az eseményeket. Míg korábban Aria szemén keresztül ismertük meg kapcsolatuk kezdetét, most Luca gondolataiba és érzéseibe nyerhetünk betekintést, ami jelentősen árnyalja a karakterét.

    Luca nézőpontja sokkal nyersebb, sötétebb és keserűbb hangulatot kölcsönöz a történetnek. Aria korábbi ártatlanságával szemben Luca már a maffia világának kemény szabályai között él, így a regény atmoszférája is erőteljesebb, komorabb lett. Éppen ezért különösen érdekes volt látni, hogyan élte meg ugyanazokat az eseményeket, amelyeket korábban már ismertünk.

    A kötet egyik legnagyobb erőssége, hogy sokkal mélyebben bemutatja a Famiglia mindennapjait és működését. Többet megtudhatunk Luca családjáról, különösen az apjával való bonyolult és sokszor kegyetlen kapcsolatáról. Ezek a jelenetek segítenek jobban megérteni, milyen hatások formálták őt azzá az emberré, akit a sorozat során megismertünk. Bár alapvetően nem vagyok híve az erőszaknak, néhány pillanatban mégis elégtételt éreztem, amikor bizonyos szereplők megkapták a büntetésüket.

    Matteo és Gianna kapcsolatára is más fények vetültek, és bár Gianna jelleme továbbra is távol áll tőlem, Matteot megkedveltem.

    Összességében a Luca Vitiello nem csupán egy egyszerű újramesélés, hanem erős kiegészítése a sorozatnak. Új részletekkel gazdagítja az ismert történetet, mélyebben bemutatja Luca karakterét, és ismét lehetőséget ad arra, hogy elmerüljünk Cora Reilly sötét, mégis magával ragadó maffiavilágában. Öröm volt újra találkozni kedvenc maffiózómmal, és egyáltalán nem bántam meg, hogy harmadszor is visszatértem ebbe a történetbe.

A könyvet köszönöm szépen az Álomgyár Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2026.

Oldalszám: 368 oldal

Fülszöveg:

Szörnyetegnek születtem.
Mint a Vitiello család minden férfi tagjának, a kegyetlenség nekem is méregként csörgedezik az ereimben. Egy született fenevad vagyok, akit apám pengéje, ökle és kemény szavai még kegyetlenebbé tettek.
Arra neveltek, hogy capo legyek. Irgalom nélkül irányítsak, és habozás nélkül pusztítsak. Arra neveltek, hogy másokat összetörjek.
Amikor Ariát feleségül adják hozzám, mindenki lélegzet-visszafojtva lesi, milyen gyorsan semmisítem meg, ahogy apám is ízekre szedte a nőit. Várják, hogyan zúzom össze az ártatlanságát és a kedvességét a könyörtelenségemmel.
Könnyen megtörhetném. Természetes lenne. Hiszen eddig boldogan voltam a szörnyeteg, akitől mindenki félt.
Majd megjelent Ő…

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Amo Jo: Ezüst ​hattyú (The Elite King's Club 1.)

  Amo Jones Ezüst Hattyú című regénye az elmúlt években elég nagy figyelmet kapott, többször találkoztam vele könyves platformokon, ezért kíváncsian vettem kézbe a magyar kiadást. A kiadó nagyon jó munkát végzett, a kötet kifejezetten látványos lett a fekete-pink élfestéssel, sőt szerintem az eredeti kiadásánál is jobban mutat. A sötét hangulatú borító tökéletesen visszaadja a történet atmoszféráját, és remekül illeszkedik a dark romance műfajhoz.

    A regény középpontjában Madison Montgomery áll, aki egy elit középiskolába kerül, ahol hamarosan kapcsolatba kerül az iskola legbefolyásosabb fiúiból álló társasággal. Különösen Bishop Vincent Hayes alakja kerül előtérbe, aki a történet tipikus morálisan szürke férfi karaktere: rideg, titokzatos és sokszor kifejezetten ellenszenves, mégis nehéz nem kíváncsinak lenni rá.

    Az Ezüst Hattyú egyik legnagyobb erőssége egyértelműen a hangulata. Amo Jones végig fenntart egy vibráló, nyugtalanító légkört, amelyben az olvasó soha nem lehet biztos abban, hogy mi fog történni a következő oldalon. A sötét tónusok, a titkok és az állandó feszültség olyan atmoszférát teremtenek, amely könnyen beszippanthatja a műfaj kedvelőit.

    Ugyanakkor számomra a történet több ponton is nehezen állt össze. A szereplők közötti kapcsolatok gyakran nagyon gyorsan alakulnak ki, sokszor kevés előkészítéssel. Egyes barátságok és konfliktusok szinte egyik pillanatról a másikra jelennek meg, ami miatt nehéz volt átérezni azok súlyát. Hasonlóan éreztem a romantikus szál kapcsán is: Madison és Bishop között ugyan működik a vonzalom és a kémia, kapcsolatuk érzelmi alapjai azonban kevésbé épültek fel.

    A karakterek szintén megosztóak lehetnek. Bishop nagyképűsége és ridegsége, Madison időnként meglehetősen naiv döntései vagy Nate túlzott lazasága nem tették őket különösebben szerethetővé a szememben. Ugyanakkor a dark romance műfajhoz hozzá tartoznak a megosztó szereplők, szóval nem volt teljesen váratlan a karakterrajz.

    A történet során többször éreztem úgy, hogy a cselekmény inkább a hangulatra és a folyamatos sokkolásra épít, mint a logikus eseményláncra. Előfordulnak olyan jelenetek és karakterdöntések, amelyek hitelessége számomra megkérdőjelezhető volt, és néhány ellentmondás is kizökkentett az olvasásból. Emellett a szereplők életkora és a történet egyes elemei között is éreztem némi disszonanciát: bár a főszereplők tizenévesek, a cselekmény és a kapcsolatok sokszor inkább felnőtt szereplőkhöz illenének.

    Mindezek ellenére az Ezüst Hattyú rendelkezik egy olyan tulajdonsággal, amely miatt könnyen érthetővé válik a sorozat népszerűsége. A háttérben meghúzódó rejtélyek és a nagyobb történetszál rendkívül érdekesnek ígérkeznek. Bár az első kötet viszonylag kevés konkrét választ ad, és számos kérdést vet fel, és egy különlegesebb világépítés lehetőségét sejteti. Ezért kíváncsi vagyok a folytatásra még úgy is, hogy az első rész nem feltétlenül győzött meg.

    Összességében az Ezüst Hattyú számomra inkább vegyes olvasmányélmény volt. Nagyon értékeltem a sötét hangulatot, a misztikus légkört és a háttérben megbújó rejtélyeket, ugyanakkor a karakterekkel és a cselekmény egyes elemeivel nem sikerült igazán azonosulnom. Talán egyszerűen nem a megfelelő időben talált meg ez a történet.

    Köszönöm szépen a könyvet a Cartaphilus Könyvkiadónak és a moobius.hu-nak.

Adatok:

Kiadó: Cartaphilus

Megjelenés: 2026

Oldalszám: 360

Ford.: Bótyik Bettina Zora

Fülszöveg:

Van egy világ, amely nem hívogat.
Nem ígér semmit.
Csak figyel.
Madison Montgomery új iskolába kerül, olyan elit közegbe, ahol leginkább a név számít. A Riverside Akadémián a szabályok kimondatlanok, a határok elmosódnak, és mindenki tudja, ki hová tartozik.
Madi kívülálló. Megfigyelik. Egyre kevésbé ura annak, ami körülötte történik. A vonzalom, a félelem és a hallgatás lassan összefonódik, miközben egy különös, zárt kör érdeklődése egyre inkább rá irányul.
És ebben a világban a csend titkos döntéseket takar, a beavatásnak pedig mindig kőkemény ára van.
Az Ezüst hattyú sötét, mégis perzselően forró történet az identitás elvesztéséről, és arról a pillanatról, amikor már nem az a kérdés, hogy belépsz-e, hanem az, hogy mit hagysz magad mögött.

A könyv megvásárolható a Moobius webáruházban!

Freida McFadden: A ​fogoly

    Ez a történet egy hamisítatlan McFadden-krimi. Tulajdonképpen ez még csak a második regényem volt a szerzőtől, de ennyi már elég ahhoz, hogy felismerjem azokat a stílusjegyeket, amelyek a történeteit jellemzik. A Fogoly tökéletesen hozta az előzőleg olvasott könyv hangulatát és jellegzetes vonalvezetését, ráadásul a befejezés ezúttal is tartogatott meglepetéseket.

    Már a külső megjelenés is figyelemfelkeltő. Bár a borító némiképp eltér az eddig megszokott piros–kék–fehér szentháromságtól, a színvilágot leszámítva mégis tökéletesen illeszkedik a szerző magyarul megjelent köteteinek sorába. A letisztult, kissé nyugtalanító összhatás jól előrevetíti azt a feszültséget, amely végig kíséri a történetet.

    A regény rendkívül mozgalmas, egyetlen pillanatra sem hagyott unatkozni. A cselekmény végig feszült és kiszámíthatatlan, pontosan olyan, amilyennek egy jó krimit elképzelünk. Az események szinte forgatókönyvszerűen követik egymást; olvasás közben többször is az volt az érzésem, mintha egy filmet látnék magam előtt. Rövid jelenetek, gyors váltások, folyamatos feszültség.

    A történet középpontjában Brooke áll, aki kisfiával együtt visszaköltözik szülővárosába, és ápolónőként helyezkedik el a helyi börtönben. A helyzetet azonban különösen kényessé teszi, hogy ugyanebben az intézményben tölti büntetését gyermeke apja, akit többszörös gyilkosságért ítéltek el. Brooke vallomása kulcsszerepet játszott abban, hogy a férfi rács mögé került. A múlt azonban korántsem olyan egyértelmű, mint amilyennek elsőre látszik. Ahogy egyre több titok kerül napvilágra, az olvasóval együtt Brooke is kénytelen feltenni a kérdést: valóban a megfelelő ember ül börtönben, vagy a valódi gyilkos még mindig szabadlábon van?

    A történet felépítése kifejezetten jól sikerült. Egészen a végéig bizonytalan voltam abban, hogy ki lehet a valódi bűnös, és többször is újragondoltam a saját elméleteimet. A lezárás pedig még egy utolsó fordulattal is szolgált, amely új megvilágításba helyezte a korábbi eseményeket, és behozott néhány új elméletet arról, hogy örökölhetőek-e az apák bűnei.

    Ugyanakkor éppen az vált a regény legnagyobb gyengeségévé is, ami az egyik legfőbb erőssége: a cselekményközpontúság. Az események sodrása mellett a karakterábrázolás háttérbe szorult. A szereplők betöltik ugyan a történetben rájuk osztott funkciót, de nem igazán tudtak közel kerülni hozzám. Hiányoztak azok az apró gesztusok, személyiségjegyek és hétköznapi részletek, amelyek miatt valóban kapcsolódni tudtam volna Brooke-hoz vagy a többi szereplőhöz. Sajnáltam azokat, akiket sajnálni kellett, de ez inkább a természetes együttérzésből fakadt, mintsem mélyebb érzelmi kötődésből. A történet izgalmas volt, mégsem férkőzött igazán közel hozzám. Nem féltem ott, ahol félnem kellett volna.

    Hasonló érzésem támadt a környezetábrázolással kapcsolatban is. Egy börtön önmagában rendkívül izgalmas helyszín, tele saját szabályokkal, hierarchiával és feszültséggel. Mégis úgy éreztem, hogy ebből a zárt világból meglehetősen keveset kaptunk. Némi túlzással szinte annyit láttam belőle, mint egy átlagos orvosi rendelőből. Pedig az oldalszám bőven lehetőséget adott volna arra, hogy néhány plusz jelenettel vagy részletesebb leírással még erősebben kibontakozzon a börtön sajátos atmoszférája.

    Mindezek ellenére nem vagyok csalódott. Freida McFadden ezúttal is egy lendületes, fordulatos és könnyen olvasható krimit tett le az asztalra, amely képes folyamatos bizonytalanságban tartani az olvasót. Bár számomra a karakterek és a helyszín kidolgozottsága hagyott némi kívánnivalót maga után, az izgalmas történetvezetés és a jól időzített csavarok miatt Izgalmas olvasmány volt, és teljesen hozta McFadden feszült és csavaros írói világát.

    A könyvet köszönöm szépen az Álomgyár Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2026.

Oldalszám: 368 oldal

Fordította: Nagy Boldizsár

Fülszöveg:

Brooke Sullivannek három nagyon fontos szabályt kell betartania, mint új ápolónőnek, egy férfiak számára fenntartott büntetés-végrehajtási intézetben:
1. Minden fogvatartottal tisztelettel kell bánnia.
2. Soha nem adhat ki személyes információkat magáról.
3. Soha, de soha nem barátkozhat a rabokkal.

De a személyzet közül senki sem tudja, hogy Brooke már megszegte a szabályokat. Senki nem tud a Shane Nelsonhoz fűződő szoros kapcsolatáról, aki a fegyház egyik leghírhedtebb és legveszélyesebb foglya. És természetesen azt sem tudják, hogy Shane a nő középiskolai szerelme volt – aki most egy sor borzalmas gyilkosság miatt életének hátralévő részét rács mögött tölti. Vagy hogy Brooke tanúvallomása juttatta őt oda.
De a férfi tudja. És soha nem fogja elfelejteni…
A New York Times, USA Today, Wall Street Journal és #1 Amazon bestsellerszerző Freida McFadden letehetetlen fordulatokkal teli thrillere egészen a végéig elhiteti velünk, hogy tudjuk, mi a végső csavar, azonban rá kell jönnünk, hogy ebben a történetben senki sem az, akinek látszik…

„Feszült, rengeteg váratlan csavarral.” – Booklist
„Addiktív, összetett, többrétegű krimi.” – Judith D. Collins

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Heinrich Harrer: Hét ​év Tibetben

 Vannak könyvek, amelyek elsősorban a cselekményükkel ragadnak magukkal, és vannak olyanok, amelyek sokkal inkább a hangulatukkal, az általuk közvetített gondolatokkal maradnak velünk hosszú időn át. Számomra a Hét év Tibetben egyértelműen az utóbbi kategóriába tartozik.

    Heinrich Harrer műve első pillantásra útleírásnak vagy kalandregénynek tűnhet. A történet a második világháború idején indul, amikor a szerző brit hadifogságba kerül Indiában. A fogságból való szökés, majd az ezt követő, embert próbáló út Tibet felé önmagában is izgalmas történet lehetne. A könyv azonban ennél jóval többet kínál.

    Harrer egy olyan Tibetbe jut el, amely akkoriban még szinte teljesen el volt zárva a külvilág elől. Olyan országot ismerhetünk meg a szemén keresztül, amelyről a nyugati emberek többsége alig tudott valamit. Nem turistaként érkezik, hanem hosszabb időre az ott élők közé kerül, így az olvasó nem csupán felszínes benyomásokat kap. Megismerhetjük Lhásza mindennapjait, a társadalmi szokásokat, a vallási hagyományokat, a tibeti emberek gondolkodásmódját és azt a különleges békét, amely áthatotta ezt a világot.

    Különösen érdekesnek találtam a XIV. Dalai Lámával való kapcsolatának bemutatását. Harrer nem egyszerű megfigyelője az eseményeknek, hanem részben résztvevőjévé is válik ennek az elzárt közösségnek. Az ifjú Dalai Láma kíváncsisága, tudásvágya és nyitottsága nagyon emberivé teszi azt a történelmi alakot, akit legtöbben inkább szimbólumként ismerünk.

    A könyv egyik legnagyobb erőssége számomra éppen az volt, hogy nem idealizálja teljesen Tibetet, mégis mélységes tisztelettel beszél róla. Nemcsak a szépséget és a különlegességet mutatja meg, hanem azt is, milyen törékeny tud lenni egy kultúra. Fájdalmas olvasni azokat a részeket, amelyekben már érezhető a közelgő változás szele, és előrevetül a kommunista Kína térnyerésének árnyéka. Az olvasó tudja, mi vár erre az országra, és ez különös szomorúságot ad az egyébként sokszor békés, derűs leírásoknak.

    A Hét év Tibetben nem egy pörgős olvasmány. Aki folyamatos akcióra vágyik, talán lassúnak érezheti. Én azonban éppen ezt a nyugodt, szemlélődő ritmust szerettem benne. A részletgazdag leírásoknak köszönhetően úgy éreztem, mintha én is ott sétálnék Lhásza utcáin, figyelném a kolostorok mindennapjait, vagy hallgatnám a tibeti emberek történeteit.

    A filmet régóta szeretem, és Brad Pitt alakítása miatt sokáig azt hittem, jól ismerem ezt a történetet. A könyv azonban sokkal árnyaltabb és mélyebb élményt adott. Többet mesél Tibet kultúrájáról, az ott élők értékrendjéről és Heinrich Harrer személyes tapasztalatairól is. Olyan részletekkel gazdagította a történetet, amelyek a filmidő korlátai miatt természetesen nem kerülhettek vászonra.

    A Hét év Tibetben végül számomra nem  egy utazás története lett, hanem egy emlékeztető arra, milyen fontos a nyitottság és a kíváncsiság más kultúrák iránt. Arra is, hogy a világ sokszínűsége milyen könnyen sérülhet a történelem viharaiban.

    Ez egy olyan könyv, amely nemcsak szórakoztat, hanem tanít is. Lassan mesél, mégis mély nyomot hagy maga után. Az utolsó oldal elolvasása után pedig az ember egy kicsit más szemmel néz a világra – és talán jobban értékeli mindazt, amit egy-egy kultúra megőrizni próbál önmagából.

Adatok:

Kiadó: Lux

Megjelenés: 2023

Oldalszám: 432

Ford.: Balla Katalin

Fülszöveg:

1944. A világot ötödik éve borítja lángba és vérbe a második világháború. Az osztrák hegymászó, Heinrich Harrer és társai 1939 óta brit hadifogságban vannak Indiában, míg végül a sokadik szökési kísérletük sikerrel jár, és a Himaláján keresztül Tibetbe, majd a tiltott fővárosba, Lhászába jutnak. Harrer nagy és vészterhes idők tanúja lesz az itt töltött évek alatt: épp trónjára lépő XIV. Dalai Lámával közeli barátságot köt, majd átéli az 1950-es kínai megszállást és az ezt kísérő szörnyű pusztítást.
A Hét év Tibetben a nagy utazások története: a hegymászó több ezer kilométeres utat tesz meg szabadulása érdekében, de ennél fontosabb belső utazása, amely során megbékél önmagával, és a tibeti kultúra beavatott ismerője, és egyik legelszántabb védelmezője lesz. Heinrich Harrer klasszikusa egy letűnt korszakot varázsol elénk, és egyben életben tartja a reményt: a páratlan tibeti kultúra még menthető és megismerhető.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu