Cora Reilly: Luca Vitiello

Hello újra, Luca!

    Amikor befejeztem Cora Reilly Maffia végzete sorozatának zárókötetét, az Árulás-t, úgy éreztem, végleg búcsút vettem a szerző alvilági világától és azoktól a karakterektől, akikel elég sok időt töltöttem el. Éppen ezért kellemes meglepetésként ért, amikor az Álomgyár Kiadó idén megjelentette a Luca Vitiello című előzménykötetet. Alig vártam hogy elolvashassam, pedig tudtam miről fog szólni.

    A regény tulajdonképpen a sorozat első részének újramesélése, ám ezúttal Luca szemszögéből. Elsőre talán úgy tűnhet, hogy egy már ismert történet nem tud sok újdonságot nyújtani, de Cora Reilly bebizonyítja, hogy egy másik nézőpont teljesen új megvilágításba helyezheti az eseményeket. Míg korábban Aria szemén keresztül ismertük meg kapcsolatuk kezdetét, most Luca gondolataiba és érzéseibe nyerhetünk betekintést, ami jelentősen árnyalja a karakterét.

    Luca nézőpontja sokkal nyersebb, sötétebb és keserűbb hangulatot kölcsönöz a történetnek. Aria korábbi ártatlanságával szemben Luca már a maffia világának kemény szabályai között él, így a regény atmoszférája is erőteljesebb, komorabb lett. Éppen ezért különösen érdekes volt látni, hogyan élte meg ugyanazokat az eseményeket, amelyeket korábban már ismertünk.

    A kötet egyik legnagyobb erőssége, hogy sokkal mélyebben bemutatja a Famiglia mindennapjait és működését. Többet megtudhatunk Luca családjáról, különösen az apjával való bonyolult és sokszor kegyetlen kapcsolatáról. Ezek a jelenetek segítenek jobban megérteni, milyen hatások formálták őt azzá az emberré, akit a sorozat során megismertünk. Bár alapvetően nem vagyok híve az erőszaknak, néhány pillanatban mégis elégtételt éreztem, amikor bizonyos szereplők megkapták a büntetésüket.

    Matteo és Gianna kapcsolatára is más fények vetültek, és bár Gianna jelleme továbbra is távol áll tőlem, Matteot megkedveltem.

    Összességében a Luca Vitiello nem csupán egy egyszerű újramesélés, hanem erős kiegészítése a sorozatnak. Új részletekkel gazdagítja az ismert történetet, mélyebben bemutatja Luca karakterét, és ismét lehetőséget ad arra, hogy elmerüljünk Cora Reilly sötét, mégis magával ragadó maffiavilágában. Öröm volt újra találkozni kedvenc maffiózómmal, és egyáltalán nem bántam meg, hogy harmadszor is visszatértem ebbe a történetbe.

A könyvet köszönöm szépen az Álomgyár Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2026.

Oldalszám: 368 oldal

Fülszöveg:

Szörnyetegnek születtem.
Mint a Vitiello család minden férfi tagjának, a kegyetlenség nekem is méregként csörgedezik az ereimben. Egy született fenevad vagyok, akit apám pengéje, ökle és kemény szavai még kegyetlenebbé tettek.
Arra neveltek, hogy capo legyek. Irgalom nélkül irányítsak, és habozás nélkül pusztítsak. Arra neveltek, hogy másokat összetörjek.
Amikor Ariát feleségül adják hozzám, mindenki lélegzet-visszafojtva lesi, milyen gyorsan semmisítem meg, ahogy apám is ízekre szedte a nőit. Várják, hogyan zúzom össze az ártatlanságát és a kedvességét a könyörtelenségemmel.
Könnyen megtörhetném. Természetes lenne. Hiszen eddig boldogan voltam a szörnyeteg, akitől mindenki félt.
Majd megjelent Ő…

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Amo Jo: Ezüst ​hattyú (The Elite King's Club 1.)

  Amo Jones Ezüst Hattyú című regénye az elmúlt években elég nagy figyelmet kapott, többször találkoztam vele könyves platformokon, ezért kíváncsian vettem kézbe a magyar kiadást. A kiadó nagyon jó munkát végzett, a kötet kifejezetten látványos lett a fekete-pink élfestéssel, sőt szerintem az eredeti kiadásánál is jobban mutat. A sötét hangulatú borító tökéletesen visszaadja a történet atmoszféráját, és remekül illeszkedik a dark romance műfajhoz.

    A regény középpontjában Madison Montgomery áll, aki egy elit középiskolába kerül, ahol hamarosan kapcsolatba kerül az iskola legbefolyásosabb fiúiból álló társasággal. Különösen Bishop Vincent Hayes alakja kerül előtérbe, aki a történet tipikus morálisan szürke férfi karaktere: rideg, titokzatos és sokszor kifejezetten ellenszenves, mégis nehéz nem kíváncsinak lenni rá.

    Az Ezüst Hattyú egyik legnagyobb erőssége egyértelműen a hangulata. Amo Jones végig fenntart egy vibráló, nyugtalanító légkört, amelyben az olvasó soha nem lehet biztos abban, hogy mi fog történni a következő oldalon. A sötét tónusok, a titkok és az állandó feszültség olyan atmoszférát teremtenek, amely könnyen beszippanthatja a műfaj kedvelőit.

    Ugyanakkor számomra a történet több ponton is nehezen állt össze. A szereplők közötti kapcsolatok gyakran nagyon gyorsan alakulnak ki, sokszor kevés előkészítéssel. Egyes barátságok és konfliktusok szinte egyik pillanatról a másikra jelennek meg, ami miatt nehéz volt átérezni azok súlyát. Hasonlóan éreztem a romantikus szál kapcsán is: Madison és Bishop között ugyan működik a vonzalom és a kémia, kapcsolatuk érzelmi alapjai azonban kevésbé épültek fel.

    A karakterek szintén megosztóak lehetnek. Bishop nagyképűsége és ridegsége, Madison időnként meglehetősen naiv döntései vagy Nate túlzott lazasága nem tették őket különösebben szerethetővé a szememben. Ugyanakkor a dark romance műfajhoz hozzá tartoznak a megosztó szereplők, szóval nem volt teljesen váratlan a karakterrajz.

    A történet során többször éreztem úgy, hogy a cselekmény inkább a hangulatra és a folyamatos sokkolásra épít, mint a logikus eseményláncra. Előfordulnak olyan jelenetek és karakterdöntések, amelyek hitelessége számomra megkérdőjelezhető volt, és néhány ellentmondás is kizökkentett az olvasásból. Emellett a szereplők életkora és a történet egyes elemei között is éreztem némi disszonanciát: bár a főszereplők tizenévesek, a cselekmény és a kapcsolatok sokszor inkább felnőtt szereplőkhöz illenének.

    Mindezek ellenére az Ezüst Hattyú rendelkezik egy olyan tulajdonsággal, amely miatt könnyen érthetővé válik a sorozat népszerűsége. A háttérben meghúzódó rejtélyek és a nagyobb történetszál rendkívül érdekesnek ígérkeznek. Bár az első kötet viszonylag kevés konkrét választ ad, és számos kérdést vet fel, és egy különlegesebb világépítés lehetőségét sejteti. Ezért kíváncsi vagyok a folytatásra még úgy is, hogy az első rész nem feltétlenül győzött meg.

    Összességében az Ezüst Hattyú számomra inkább vegyes olvasmányélmény volt. Nagyon értékeltem a sötét hangulatot, a misztikus légkört és a háttérben megbújó rejtélyeket, ugyanakkor a karakterekkel és a cselekmény egyes elemeivel nem sikerült igazán azonosulnom. Talán egyszerűen nem a megfelelő időben talált meg ez a történet.

    Köszönöm szépen a könyvet a Cartaphilus Könyvkiadónak és a moobius.hu-nak.

Adatok:

Kiadó: Cartaphilus

Megjelenés: 2026

Oldalszám: 360

Ford.: Bótyik Bettina Zora

Fülszöveg:

Van egy világ, amely nem hívogat.
Nem ígér semmit.
Csak figyel.
Madison Montgomery új iskolába kerül, olyan elit közegbe, ahol leginkább a név számít. A Riverside Akadémián a szabályok kimondatlanok, a határok elmosódnak, és mindenki tudja, ki hová tartozik.
Madi kívülálló. Megfigyelik. Egyre kevésbé ura annak, ami körülötte történik. A vonzalom, a félelem és a hallgatás lassan összefonódik, miközben egy különös, zárt kör érdeklődése egyre inkább rá irányul.
És ebben a világban a csend titkos döntéseket takar, a beavatásnak pedig mindig kőkemény ára van.
Az Ezüst hattyú sötét, mégis perzselően forró történet az identitás elvesztéséről, és arról a pillanatról, amikor már nem az a kérdés, hogy belépsz-e, hanem az, hogy mit hagysz magad mögött.

A könyv megvásárolható a Moobius webáruházban!

Freida McFadden: A ​fogoly

    Ez a történet egy hamisítatlan McFadden-krimi. Tulajdonképpen ez még csak a második regényem volt a szerzőtől, de ennyi már elég ahhoz, hogy felismerjem azokat a stílusjegyeket, amelyek a történeteit jellemzik. A Fogoly tökéletesen hozta az előzőleg olvasott könyv hangulatát és jellegzetes vonalvezetését, ráadásul a befejezés ezúttal is tartogatott meglepetéseket.

    Már a külső megjelenés is figyelemfelkeltő. Bár a borító némiképp eltér az eddig megszokott piros–kék–fehér szentháromságtól, a színvilágot leszámítva mégis tökéletesen illeszkedik a szerző magyarul megjelent köteteinek sorába. A letisztult, kissé nyugtalanító összhatás jól előrevetíti azt a feszültséget, amely végig kíséri a történetet.

    A regény rendkívül mozgalmas, egyetlen pillanatra sem hagyott unatkozni. A cselekmény végig feszült és kiszámíthatatlan, pontosan olyan, amilyennek egy jó krimit elképzelünk. Az események szinte forgatókönyvszerűen követik egymást; olvasás közben többször is az volt az érzésem, mintha egy filmet látnék magam előtt. Rövid jelenetek, gyors váltások, folyamatos feszültség.

    A történet középpontjában Brooke áll, aki kisfiával együtt visszaköltözik szülővárosába, és ápolónőként helyezkedik el a helyi börtönben. A helyzetet azonban különösen kényessé teszi, hogy ugyanebben az intézményben tölti büntetését gyermeke apja, akit többszörös gyilkosságért ítéltek el. Brooke vallomása kulcsszerepet játszott abban, hogy a férfi rács mögé került. A múlt azonban korántsem olyan egyértelmű, mint amilyennek elsőre látszik. Ahogy egyre több titok kerül napvilágra, az olvasóval együtt Brooke is kénytelen feltenni a kérdést: valóban a megfelelő ember ül börtönben, vagy a valódi gyilkos még mindig szabadlábon van?

    A történet felépítése kifejezetten jól sikerült. Egészen a végéig bizonytalan voltam abban, hogy ki lehet a valódi bűnös, és többször is újragondoltam a saját elméleteimet. A lezárás pedig még egy utolsó fordulattal is szolgált, amely új megvilágításba helyezte a korábbi eseményeket, és behozott néhány új elméletet arról, hogy örökölhetőek-e az apák bűnei.

    Ugyanakkor éppen az vált a regény legnagyobb gyengeségévé is, ami az egyik legfőbb erőssége: a cselekményközpontúság. Az események sodrása mellett a karakterábrázolás háttérbe szorult. A szereplők betöltik ugyan a történetben rájuk osztott funkciót, de nem igazán tudtak közel kerülni hozzám. Hiányoztak azok az apró gesztusok, személyiségjegyek és hétköznapi részletek, amelyek miatt valóban kapcsolódni tudtam volna Brooke-hoz vagy a többi szereplőhöz. Sajnáltam azokat, akiket sajnálni kellett, de ez inkább a természetes együttérzésből fakadt, mintsem mélyebb érzelmi kötődésből. A történet izgalmas volt, mégsem férkőzött igazán közel hozzám. Nem féltem ott, ahol félnem kellett volna.

    Hasonló érzésem támadt a környezetábrázolással kapcsolatban is. Egy börtön önmagában rendkívül izgalmas helyszín, tele saját szabályokkal, hierarchiával és feszültséggel. Mégis úgy éreztem, hogy ebből a zárt világból meglehetősen keveset kaptunk. Némi túlzással szinte annyit láttam belőle, mint egy átlagos orvosi rendelőből. Pedig az oldalszám bőven lehetőséget adott volna arra, hogy néhány plusz jelenettel vagy részletesebb leírással még erősebben kibontakozzon a börtön sajátos atmoszférája.

    Mindezek ellenére nem vagyok csalódott. Freida McFadden ezúttal is egy lendületes, fordulatos és könnyen olvasható krimit tett le az asztalra, amely képes folyamatos bizonytalanságban tartani az olvasót. Bár számomra a karakterek és a helyszín kidolgozottsága hagyott némi kívánnivalót maga után, az izgalmas történetvezetés és a jól időzített csavarok miatt Izgalmas olvasmány volt, és teljesen hozta McFadden feszült és csavaros írói világát.

    A könyvet köszönöm szépen az Álomgyár Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2026.

Oldalszám: 368 oldal

Fordította: Nagy Boldizsár

Fülszöveg:

Brooke Sullivannek három nagyon fontos szabályt kell betartania, mint új ápolónőnek, egy férfiak számára fenntartott büntetés-végrehajtási intézetben:
1. Minden fogvatartottal tisztelettel kell bánnia.
2. Soha nem adhat ki személyes információkat magáról.
3. Soha, de soha nem barátkozhat a rabokkal.

De a személyzet közül senki sem tudja, hogy Brooke már megszegte a szabályokat. Senki nem tud a Shane Nelsonhoz fűződő szoros kapcsolatáról, aki a fegyház egyik leghírhedtebb és legveszélyesebb foglya. És természetesen azt sem tudják, hogy Shane a nő középiskolai szerelme volt – aki most egy sor borzalmas gyilkosság miatt életének hátralévő részét rács mögött tölti. Vagy hogy Brooke tanúvallomása juttatta őt oda.
De a férfi tudja. És soha nem fogja elfelejteni…
A New York Times, USA Today, Wall Street Journal és #1 Amazon bestsellerszerző Freida McFadden letehetetlen fordulatokkal teli thrillere egészen a végéig elhiteti velünk, hogy tudjuk, mi a végső csavar, azonban rá kell jönnünk, hogy ebben a történetben senki sem az, akinek látszik…

„Feszült, rengeteg váratlan csavarral.” – Booklist
„Addiktív, összetett, többrétegű krimi.” – Judith D. Collins

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Heinrich Harrer: Hét ​év Tibetben

 Vannak könyvek, amelyek elsősorban a cselekményükkel ragadnak magukkal, és vannak olyanok, amelyek sokkal inkább a hangulatukkal, az általuk közvetített gondolatokkal maradnak velünk hosszú időn át. Számomra a Hét év Tibetben egyértelműen az utóbbi kategóriába tartozik.

    Heinrich Harrer műve első pillantásra útleírásnak vagy kalandregénynek tűnhet. A történet a második világháború idején indul, amikor a szerző brit hadifogságba kerül Indiában. A fogságból való szökés, majd az ezt követő, embert próbáló út Tibet felé önmagában is izgalmas történet lehetne. A könyv azonban ennél jóval többet kínál.

    Harrer egy olyan Tibetbe jut el, amely akkoriban még szinte teljesen el volt zárva a külvilág elől. Olyan országot ismerhetünk meg a szemén keresztül, amelyről a nyugati emberek többsége alig tudott valamit. Nem turistaként érkezik, hanem hosszabb időre az ott élők közé kerül, így az olvasó nem csupán felszínes benyomásokat kap. Megismerhetjük Lhásza mindennapjait, a társadalmi szokásokat, a vallási hagyományokat, a tibeti emberek gondolkodásmódját és azt a különleges békét, amely áthatotta ezt a világot.

    Különösen érdekesnek találtam a XIV. Dalai Lámával való kapcsolatának bemutatását. Harrer nem egyszerű megfigyelője az eseményeknek, hanem részben résztvevőjévé is válik ennek az elzárt közösségnek. Az ifjú Dalai Láma kíváncsisága, tudásvágya és nyitottsága nagyon emberivé teszi azt a történelmi alakot, akit legtöbben inkább szimbólumként ismerünk.

    A könyv egyik legnagyobb erőssége számomra éppen az volt, hogy nem idealizálja teljesen Tibetet, mégis mélységes tisztelettel beszél róla. Nemcsak a szépséget és a különlegességet mutatja meg, hanem azt is, milyen törékeny tud lenni egy kultúra. Fájdalmas olvasni azokat a részeket, amelyekben már érezhető a közelgő változás szele, és előrevetül a kommunista Kína térnyerésének árnyéka. Az olvasó tudja, mi vár erre az országra, és ez különös szomorúságot ad az egyébként sokszor békés, derűs leírásoknak.

    A Hét év Tibetben nem egy pörgős olvasmány. Aki folyamatos akcióra vágyik, talán lassúnak érezheti. Én azonban éppen ezt a nyugodt, szemlélődő ritmust szerettem benne. A részletgazdag leírásoknak köszönhetően úgy éreztem, mintha én is ott sétálnék Lhásza utcáin, figyelném a kolostorok mindennapjait, vagy hallgatnám a tibeti emberek történeteit.

    A filmet régóta szeretem, és Brad Pitt alakítása miatt sokáig azt hittem, jól ismerem ezt a történetet. A könyv azonban sokkal árnyaltabb és mélyebb élményt adott. Többet mesél Tibet kultúrájáról, az ott élők értékrendjéről és Heinrich Harrer személyes tapasztalatairól is. Olyan részletekkel gazdagította a történetet, amelyek a filmidő korlátai miatt természetesen nem kerülhettek vászonra.

    A Hét év Tibetben végül számomra nem  egy utazás története lett, hanem egy emlékeztető arra, milyen fontos a nyitottság és a kíváncsiság más kultúrák iránt. Arra is, hogy a világ sokszínűsége milyen könnyen sérülhet a történelem viharaiban.

    Ez egy olyan könyv, amely nemcsak szórakoztat, hanem tanít is. Lassan mesél, mégis mély nyomot hagy maga után. Az utolsó oldal elolvasása után pedig az ember egy kicsit más szemmel néz a világra – és talán jobban értékeli mindazt, amit egy-egy kultúra megőrizni próbál önmagából.

Adatok:

Kiadó: Lux

Megjelenés: 2023

Oldalszám: 432

Ford.: Balla Katalin

Fülszöveg:

1944. A világot ötödik éve borítja lángba és vérbe a második világháború. Az osztrák hegymászó, Heinrich Harrer és társai 1939 óta brit hadifogságban vannak Indiában, míg végül a sokadik szökési kísérletük sikerrel jár, és a Himaláján keresztül Tibetbe, majd a tiltott fővárosba, Lhászába jutnak. Harrer nagy és vészterhes idők tanúja lesz az itt töltött évek alatt: épp trónjára lépő XIV. Dalai Lámával közeli barátságot köt, majd átéli az 1950-es kínai megszállást és az ezt kísérő szörnyű pusztítást.
A Hét év Tibetben a nagy utazások története: a hegymászó több ezer kilométeres utat tesz meg szabadulása érdekében, de ennél fontosabb belső utazása, amely során megbékél önmagával, és a tibeti kultúra beavatott ismerője, és egyik legelszántabb védelmezője lesz. Heinrich Harrer klasszikusa egy letűnt korszakot varázsol elénk, és egyben életben tartja a reményt: a páratlan tibeti kultúra még menthető és megismerhető.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Amélie Nothomb: Első ​vér

    Amélie Nothomb Első vér című regényére teljesen véletlenül találtam rá egy akció során. A fülszöveg annyira ígéretesnek hangzott, hogy azonnal lecsaptam rá, és amikor megérkezett, az első meglepetést a mérete okozta. Valahogy az volt az érzésem, hogy ez a történet egy jóval vaskosabb regény lapjaira kívánkozna. Ennek ellenére egyáltalán nem csalódtam benne.

    A regény alapját Amélie Nothomb édesapjának, Patrick Nothombnak az élete adja. A nyitójelenet rendkívül erős: Patrick Kongóban egy kivégzőosztag előtt áll, és miközben a halálra vár, lepereg előtte egész élete. Innen indul az emlékezés, amely azonban nem a diplomata karrierre vagy a kalandos felnőttkorra helyezi a hangsúlyt, hanem elsősorban a gyermekkorra és a személyiség formálódására.

    Patrick nagyon fiatalon elveszíti az édesapját, akire később már alig emlékszik. Édesanyját felemészti a gyász, ezért a különc arisztokrata nagyszülőkhöz kerül, ahol egy nagybátyjával együtt nevelkedik. Bár első pillantásra ez a világ idillinek tűnhet, hamar kiderül, hogy a látszat csalóka. A regény érzékenyen mutatja be a veszteség, a magány és a szeretetéhség élményét, miközben végig megőrzi könnyed, olvasmányos stílusát.

    A történet során megjelennek a meghatározó „elsők”: az első igaz barátság, az első szerelem és azok az élmények, amelyek végül felnőtté formálják a főhőst. A cselekmény gyorsan halad, a szöveg gördülékeny, és bár a könyv terjedelme kicsi, érzelmi mélysége meglepően nagy.

    Az Első vér számomra az a ritka könyv volt, amelynek az utolsó oldalát becsukva azt kívántam, bárcsak hosszabb lenne. Rövidsége ellenére teljes és emlékezetes olvasmányélményt nyújtott. Miután megtudtam, hogy a történet folytatást is kapott, biztos lettem benne, hogy azt is szeretném majd elolvasni. Ez a regény egyszerre izgalmas, megható és elgondolkodtató, és remek belépő lehet azok számára is, akik most ismerkednek Amélie Nothomb műveivel.

Adatok:

Kiadó: Európa

Megjelenés: 2023

Oldalszám: 192

Ford.: Balla Katalin

Fülszöveg:

    Egy huszonnyolc éves fiatalember áll a kivégzőosztag előtt. Ő a stanleyville-i belga konzul, túsztárgyaló. Az ékesszólásán eddig több mint ezer belga állampolgár élete múlott, akiket a kongói fegyveres lázadók tartanak fogva. Most tizenkét katona fegyvere szegeződik rá. Vajon a halála előtti másodpercekben lepereg előtte az élete?
A gyermekkora, amikor fiatalon özvegyen maradt édesanyja helyett, akinek szeretetére hiába sóvárgott, a nagyanyja nevelte. Bársonyruhába, csipkegalléros selyemingbe öltöztette, tejben-vajban fürösztötte. Míg tábornok nagyapja úgy nem találta, hogy a fiúcska puhány, meg kell edződnie. Elküldte hát apai nagyapjához, az Ardennek sűrű erdeiben megbúvó, hajdan pompázatos, mostanra már szépségét vesztett, huzatos kastélyba, hogy kijárja az élet iskoláját. És Patrick, a nagymama dédelgetett kis kedvence, egy vad, féktelen gyerekbandába kerülve megtapasztalja a nélkülözést, a túlélésért meg az elfogadásért való küzdelmet. És a néha káoszba forduló, ám határtalan szabadságot, amely egy életre megjelöli…
    A fiatal diplomata nem más, mint Amélie Nothomb édesapja. A világhírű francia írónő harmincadik, a rangos Renaudot-díjat elnyert, egyes szám első személyben megírt fejlődésregényében neki állít emléket, végtelen szeretettel, hamisítatlan eleganciával és ugyanakkor megkapó humorral rajzolva meg a portréját. De nemcsak az övét, hanem az elszegényedett arisztokrata Nothomb família számos tagjáét. Így teljesedik ki ez az intim, rövid próza, amelyben a szerző önnön gyökereit kutatja, pontos társadalmi hátteret, sorsfordító történelmi eseményeket felfestő izgalmas családregénnyé.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Stephanie Garber: Titkok alkímiája

 Stephanie Garber regényeivel kapcsolatban mindig vegyes érzéseim voltak. Kifejezetten szeretem az írónő fantáziadús ötleteit, különleges világépítését és azt, ahogyan a valóság és a mágia határán egyensúlyozó történeteket alkot. A Caraval-trilógia nagy kedvencem lett, a Volt egyszer egy összetört szív-sorozat azonban már jóval kevésbé talált meg. Éppen ezért kíváncsian vártam, hogy A titkok alkímiája melyik irányba billenti majd a mérleget. Az első kötet elolvasása után azonban még mindig bizonytalan vagyok: látom benne a lehetőséget, de egyelőre nem döntötte el számomra, hogy a kedvenceim közé fog-e tartozni.

    A regény alapötlete rendkívül izgalmas. Nagyon tetszett, hogy Garber a városi legendák világát állította a középpontba, ráadásul egy egyetemi kurzus keretein belül. Ezek az önmagukban is érdekes történetek szépen kapcsolódnak egymáshoz, és egy nagyobb rejtély részeivé válnak. A fantasy-elemek természetesen simulnak bele a modern környezetbe, miközben a harmincas-negyvenes évek hollywoodi hangulata különleges atmoszférát kölcsönöz a történetnek. A régi filmek, a legendák és a titkok együtt olyan világot teremtenek, amely egyszerre ismerős és varázslatos. Nagyon jól éreztem magam a filmgyári kelléktárak, koktélbárok és előkelő szállodák világába, ami kicsit hasonlított is a Caraval-világához, mégsem volt ugyanaz.

    A szereplők szintén árnyaltak és kiszámíthatatlanok. Senkiről sem lehet könnyen eldönteni, hogy milyen szándékok vezérlik, ami folyamatos bizonytalanságban tartott azzal kapcsolatban, hogy kinek higgyek, illetve kit tartsak szimpatikusnak. A történetnek van tétje, mégis valahogy végig hiányzott számomra az az érzés, hogy a szereplők sorsa valóban élet-halál kérdése lenne, pedig ténylegesen az volt. Valahogy súlytalanná vált a tét.

    Leginkább Holland karakterével kapcsolatban éreztem ezt a távolságot. Bár végig jelen van a történetben, mégsem ismertem meg igazán. A múltja, a szülei tragédiája és a motivációi (a túlélésen túl, ami meg mégsem volt elég tragikus) sokszor homályban maradnak. Hasonló problémám volt a férfi szereplőkkel is. Gabe, Adam és Mason céljai, érzelmei és döntései gyakran változnak, de nem mindig kaptam elég magyarázatot ezekre a fordulatokra. Sokszor csak próbáltam követni, hogy éppen melyikük milyen szerepet tölt be Holland életében, és hogyan viszonyul a többiekhez.

    January pedig, bár az egyik legfontosabb szereplő lehetne meg sem jelent a regényben bár végig jelen volt. Az ő szerepét egyáltalán nem tudtam hova tenni.

    A professzor karaktere szintén érdekesnek tűnt, de a szerepe számomra nem vált teljesen világossá. Ugyanezt éreztem Chance esetében is, akinek a viselkedését szintén nehezen lehet értelmezni. Több olyan pontja volt a regénynek, ahol azt éreztem, hogy az írónő tudatosan hagy bizonyos részleteket a háttérben, hogy fokozza a misztikumot, számomra azonban ez néha  már a történet érthetőségének rovására ment.

    Összességében „A titkok alkímiája” egy érdekes, hangulatos és ötletes fantasy, amelynek legerősebb pontja az alapkoncepció és a különleges atmoszféra. A kincsvadászat, a legendák és a rejtélyek világa végig érdekelt, ugyanakkor úgy éreztem, hogy a történet túl sok mindent hagy homályban. A szereplők motivációi és kapcsolatai számomra nem mindig voltak egyértelműek, ezért nehezebben tudtam érzelmileg kapcsolódni hozzájuk. Ennek ellenére kíváncsi vagyok a folytatásra, mert a regény világa és az alapötlet bőven tartogat még lehetőségeket.

    Köszönöm a könyvet a Kolibri Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Kolibri Kiadó
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 364.

Ford.:  Miks-Rédai Viktória

Fülszöveg:

    A varázslat létezik, ha tudod, hol keresd!

    Egy régi Los Angeles-i moziteremben tartja egyetemi előadásait a Professzor. A tantárgy neve: Helyi legendák és városi mítoszok – a történetek egyesek szerint merő kitalációk csupán, ám Holland St. James komolyan hisz bennük.

Nem véletlenül. Titokzatos módon meghalt filmsztár szülei sok év után is főszereplői Hollywood legendáriumának.

    Egy helyi legenda nyomába eredve Holland rátalál a mitikus Órás Emberre, akitől megtudja: holnap éjfélkor meg fog halni, hacsak nem találja meg addig az ősi mágikus tárgyat, az Alkímia Szívét.

Az óra ketyeg, Holland egyre mélyebbre merül Los Angeles varázslatos világába egy vonzó idegen társaságában. Hollywood stúdiói és legendái közt kutatnak nyomok után, amelyek elvezethetnek az Alkímia Szívéhez.

    Csakhogy ebben a mágikus és veszélyes világban mindenki hazudik. Kiben bízhat? És miért    zavarodnak össze az érzékszervei? Miért lesz olyan furcsa minden?

Az ördög tudja.

De tényleg csak ő.

A regény megvásárolható itt: Booklove

Futács Károly: Záróra a Gyöngyhalászban

    Valamiért mindig érdekelt Molnár Csilla története, noha alapvetően nem vagyok a szépségversenyek rajongója. Amikor meghalt, alig voltam hétéves, így személyes emlékeim nincsenek róla, inkább a későbbi híradásokból és visszaemlékezésekből ismertem meg a nevét. Mégis valahogy beégett a köztudatomba. Emiatt Futács Károly neve is ismerősen csengett, bár magáról a szerzőről keveset tudtam.

    Ezért vettem kézbe a Záróra a Gyöngyhalászban című könyvet, amely annyira olvasmányosnak bizonyult, hogy szinte észrevétlenül a végére értem. A regény – vagy inkább önéletrajzi visszaemlékezés – legnagyobb erénye számomra a hangulata volt. Nehéz más szóval leírni: nagyon retro. Szinte tapinthatóan idézi meg a huszadik század végi Magyarországot, a balatoni nyarakat, a diszkók világát és azt az életérzést, amely ma már egy letűnt korszak része.

    A könyv valójában nem Molnár Csilláról szól, még ha az ő alakja fontos szerepet is kap benne. A középpontban Futács Károly élete, élményei és kapcsolatai állnak, Csilla inkább jelentős mellékszereplőként jelenik meg. Az írásból egy nagy szerelem története rajzolódik ki, ugyanakkor nehéz nem észrevenni a kapcsolat egyenlőtlenségét: Csilla szinte még kislány volt, míg Futács már tapasztalt, sokat látott, magabiztos férfiként élt. Emiatt számomra ez a szerelem korántsem tűnt érett és kiegyensúlyozott kapcsolatnak.

    A szerző személyisége sem feltétlenül válik minden olvasó számára szimpatikussá, ugyanakkor kétségtelenül jellegzetes figurája volt a nyolcvanas-kilencvenes évek éjszakai életének. Éppen ezért a könyv nemcsak személyes történetként működik, hanem korrajzként is: bepillantást enged egy sajátos világba, amely mára nagyrészt eltűnt.

    Összességében érdekes olvasmánynak találtam a Záróra a Gyöngyhalászban című kötetet. Nem magas irodalom, viszont gördülékenyen megírt, hangulatos és helyenként kifejezetten izgalmas visszaemlékezés. A történet végül csak megerősítette bennem azt az érzést, hogy Molnár Csilla tragikus sorsa méltatlan volt hozzá – bár valójában senki sem érdemel ilyen véget.

Adatok:

Kiadó: Alexandra

Megjelenés: 2024

Oldalszám: 382 

Fülszöveg:

„Először egyikünk sem arra gondolt, hogy egymásba fogunk szeretni. Mindkettőnknek millió lehetősége lehetett volna, hogy csak egy kaland legyen belőle.”
Molnár Csilla, az első magyar szépségkirálynő öngyilkossága 1986 nyarán az egész országot megrendítette. Halálát riportok és könyvek sora dolgozta fel, film készült róla, tragédiája óriási sikerű dalt ihletett. Ez a könyv azonban elsősorban nem a halálával, hanem az életével foglalkozik – mégpedig olyasvalaki által, aki talán a legtöbbet tudja Molnár Csilla küzdelmeiről és életének végső fejezeteiről.
Az a személy meséli el közel négy évtized távlatából kettejük történetét, aki utolsó éveiben a legközelebb állt hozzá: szerelme, Futács Károly, a legendás fonyódi Gyöngyhalász diszkó tulajdonosa.
Futács Károly könyve egyszersmind önéletrajz is. Lapjain megelevenednek a kisemmizett szigetvári családból a magát a pesti művészelitbe felküzdő félárva fiú kalandjai, a fékeveszett balatoni éjszakák, a nyolcvanas évek diszkókultúrájának örvénylő világa. A Záróra a Gyöngyhalászban egyszerre életrajz, kortörténet, valamint egy szenvedélyes és tragikus szerelem története.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Lucy Score: Amit ​sosem fedünk fel (Knockemout 2.)

   Miután befejeztem az Amit sosem feledünk című könyvet, ami meglehetősen tetszett is nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mi sül ki a folytatásból. Lucy Score visszarepített minket a az imádnivaló kisvárosba, Knockemoutba, ahol ezúttal a "jófiú", Nash Morgan és a rejtélyes Lina történetét ismerjük meg. A könyv tartalma és a külseje jól illeszkedik a sorozatba. Ez a rész is nagyon harmonikus külsejű (megjelent nagyon szép és egységes élfestéssel is), ráadásul szintén féltégla. (Lassan tüzépet nyithatok otthon).

    Az első rész Naomi és Knox párosával olyan magasra tette a lécet, amit Lina és Nash dinamikája szerintem nem tudott megugrani. Míg az első kötetben a feszültség természetesnek hatott, itt néha azt éreztem, hogy a karakterek küzdenek a saját árnyékukkal. Nash, a rendőrfőnök, aki az előző rész eseményei után a poszttraumás stresszel viaskodik, egy sebezhetőbb hős, Lina viszont egy igazi rejtély. Egyértelműen sántikál valamiben, titkokat őriz, mégis a jó oldalon áll. Az ő jelleme azonban azért érdekes, mert végig önazonos határozott, és nem tér le arról az útról (vagy csak nagyon nehezen) amit magának kijelölt.

    Ami számomra egy kicsit "véleményes" pont volt, az a szerelmi sokszög utóhatása. Lina korábban Knoxszal alkotta egy párt, és bár ez a múlté, mégis furcsa érzés volt látni, ahogy most a testvére barátjával, Nash-sel kerül közelebbi kapcsolatba. Nekem ez elég nagy red flag mg úgy is, hogy mindenki mindenkit elfogad és mindenki boldog.

    A történet felépítése hű maradt a Score-recepthez, erős romantika és egy sötétebb, krimis szál váltakozik. Azonban az egyensúly néha megbillent, voltak pontok, ahol a nyomozás elvitte a fókuszt, máskor pedig az erotikus jelenetek tűntek túlnyújtottnak, sőt, néha egyenesen erőltetettnek.

    Ennek könyvnek is nagy erőssége a közösség. Lina fantasztikusan simul bele a helyi "csajcsapatba", a barátságok alakulása pedig ugyanolyan szórakoztató, mint a románc maga. A kisvárosi feeling megint egyértelműen átjön, és nagyon szerethető a teljes közeg barátostól, bárostól és mindenestől.

    Összességében egy élvezetes, haladósan olvasható, érzelmes regény, de nálam Knoxék továbbra is tartják az első helyet.

Adatok:

Kiadó: Pioneer Books

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 640

Ford.: Bótyik Bettina Zora

Fülszöveg:

A Morgan fivérek közül mindig is Nasht tartották a jó fiúnak: ő a megbízható rendőrfőnök, mindenkire kedvesen mosolyog, és ott segít, ahol tud. Azonban Nash épp egy lövöldözésben szerzett sérüléséből lábadozik, és az eset óta pánikrohamok és rémálmok kínozzák. Nem önmaga többé, de képtelen segítséget kérni a szeretteitől.
Kerüli az embereket, és ez épp kapóra jön új, dögös szomszédjának, Linának, aki szintén nem vágyik mély beszélgetésekre vagy tartós emberi kapcsolatokra, csupán feltűnés nélkül szeretné elvégezni a munkát, ami miatt a városba érkezett. Csakhogy találkozásuk első pillanatától kezdve mindketten tudják, hogy nagyon nehezen tudnak majd szimplán jó szomszédok maradni. Vajon Lina képes lesz ellenállni Knockemout bájának és Nash sármjának? És képesek lesznek megőrizni legféltettebb titkaikat egymás előtt – a titkokat, amelyek mindent tönkretehetnek?
Lucy Score második Knockemout-regénye legalább annyira humoros, izgalmas és szexi, mint az Amin sosem leszünk túl.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

T. J. Klune: Oly ​fényesen ragyogtunk

     Nagyon szeretem T. J. Klune regényeit, és gyűjtöm is őket. Nemcsak a történeteik különlegesek, hanem a magyar kiadások is rendkívül szépek. A borítók egységesen igényesek, és az Oly fényesen ragyogtunk esetében is remek munkát végzett Varga Balázs. Mégis, ez a kötet számomra kissé kilóg a sorból. A színvilága eltér a többi Klune-könyvétől, és valahogy maga az olvasási élmény is más volt.

    A legnagyobb csalódást talán az okozta, hogy a regény valójában inkább kisregény terjedelmű. Úgy éreztem, ez a történet bőven elbírt volna akár kétszer ennyi oldalt is. A benne rejlő érzelmi és erkölcsi kérdések, valamint a karakterek múltja és fejlődése megérdemeltek volna egy lassabb, részletesebb kibontást.

    Mindezek ellenére a könyv hamisítatlanul Klune-regény lett. Különleges történet, szokatlan alaphelyzet és emlékezetes szereplők jellemzik. A cselekmény szerint a világ végéig mindössze egy hónap van hátra. A pusztulás elkerülhetetlen, túlélők nem lesznek. Ebben a helyzetben Rodney és Don, az idős házaspár útnak indul, hogy teljesítsen egy számukra rendkívül fontos küldetést. A kérés eredetére azonban egészen a történet végéig nem kapunk választ, mert maga az utazás legalább olyan fontos, mint a cél.

    Az Amerikán átívelő utolsó kirándulás során a két férfi számtalan emberrel találkozik, és mindannyian másképpen viszonyulnak a közelgő véghez. Van, aki kétségbeesik, van, aki tagad, mások pedig minden erejükkel megpróbálják megélni az utolsó napokat. A regény egyik legerősebb üzenete éppen az, hogy élni kell, amíg lehet, és értékelni kell azokat az embereket és pillanatokat, amelyek valóban fontosak számunkra.

    Klune ezúttal sem kerüli el a súlyos társadalmi és erkölcsi kérdéseket. Többször szóba kerül a homoszexualitás elfogadása, az előítéletek hatása és az a küzdelem, amelyet sokan még ma is kénytelenek megvívni önmagukért és a szeretteikért. Ezek a részek természetesen simulnak bele a történetbe, és kifejezetten elgondolkodtatóak.

    A regény egy ponton váratlanul irányt vált, és végre feltárul az utazás valódi oka. Ekkor válik igazán fájdalmassá Rodney és Don története. Bár a titok egy része előre sejthető, a teljes igazsággal szembesülni mégis megrendítő élmény. Ugyanakkor éppen ezt a részt éreztem a leginkább elkapkodottnak. Itt különösen jól működött volna egy lassabb történetvezetés, több idővel és térrel a szereplők érzéseinek kibontására.

    Mindezek ellenére a könyv végére sikerült megsiratnom ezt a két szerethető férfit, a közös történetüket, sőt magát a világot is, amelytől búcsút kellett venniük. Számomra az Olyan fényesen ragyogtunk egyszerre T. J. Klune egyik legmélyebb és egyben legkapkodósabb regénye. Vannak hibái, és többet is ki lehetett volna hozni belőle, de ettől még szerethető, emlékezetes történet.

    A könyvet köszönöm a Galaktika Metropolis Media Kiadónak.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Media Kiadó
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 208

Fordította: Szente Mihály

Fülszöveg:

A világ egy hónapon belül véget ér.
Egy fekete lyuk közeledik a Föld felé, és nincs menekvés.
Don és Rodney negyven éve élnek együtt. Egy életnyi szerelem, veszteség és közös emlék után most útra kelnek, hogy rendbe tegyék mindazt, ami félbemaradt.
Ahogy átszelik Amerikát, különös emberekkel találkoznak. Mindenki máshogy reagál a közelgő végnapokra. Ki tagadással, ki reménnyel, ki kétségbeeséssel – és vannak olyanok, akik az utolsó napokat is teljes szívvel élik meg.
Miközben az égbolt darabokra hullik felettük, Don és Rodney visszatekintenek közös életükre, és felteszik a kérdést:
Mit ér oly fényesen ragyogva elégni, ha semmi nem éled újra a hamvakból?

A regény megvásárolható itt: Galaktikabolt

Anya Omah: Dark ​Cinderella (Northern Royals 1.)

      A regény kezdete kifejezetten ígéretes. Az írónő érdekes világot teremtett, a felütés pedig elegendő feszültséget hordoz ahhoz, hogy kíváncsi legyek a folytatásra. Ennek ellenére a történetvezetés számomra meglehetősen lassúnak bizonyult. Többször is azt éreztem, mintha ködben úsznék. A cselekmény apró lépésekben haladt előre, miközben számos olyan helyzet adódott, amely lehetőséget kínált volna az események felgyorsítására. Különösen a nyitójelenet tűnt olyannak, amely drámaibb vagy határozottabb következményeket kívánt volna. Bár a történetben jelen van a feszültség és a konfliktus, ezek sokszor nem kapták meg azt a hangsúlyt, amely igazán emlékezetessé tette volna őket.

    Ezzel szemben az érzelmi szálak jól működnek. Sofia és a többi szereplő közötti kapcsolatok fokozatosan épülnek fel, és az érzelmi ív végig következetesen formálódik. A karakterek ugyan elsőre viszonylag egyszerűnek tűnnek, ám mindegyikük körül titkok és megválaszolatlan kérdések lebegnek. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy Alva eltűnése csupán egy nagyobb rejtély része, azonban ebben a kötetben ezekre a kérdésekre még nem kapunk kielégítő válaszokat. A regény inkább csak résnyire nyitja az ajtókat a háttérben húzódó eseményekre, mintsem valóban betekintést engedne mögéjük.0

    A Dark Cinderella így elsősorban egy erős alapozó kötet benyomását kelti. Sok titkot felvezet, érdekes világot épít, és kellően felkelti az olvasó kíváncsiságát a folytatás iránt, ugyanakkor a lassú tempó miatt időnként nehéz fenntartani a kezdeti lelkesedést. A kötet azonban nagyon erősen függővéges, ami hatékonyan ösztönzi az olvasót arra, hogy kézbe vegye a sorozat következő részét. Bár az első rész számomra nem használta ki teljes mértékben a benne rejlő lehetőségeket, a folytatás iránt mindenképpen kíváncsivá tett, és remélhetőleg a következő kötetben a cselekmény is nagyobb lendületet kap majd.

    A modernkori kastélyos romantika kedvelőinek mindenképpen kellemes olvasmány.

Köszönöm a könyvet a Librinek!

Adatok:
Kiadó: Libri 
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 428

Ford: Farkas Tünde

Fülszöveg:
Sofia
„Hirtelen megjelenése úgy ér, mintha jeges vízzel öntöttek volna le. Nem tehetek róla, de az arcom égni kezd, amikor találkozik a tekintetünk. Persze, ez szörnyen gyerekes reakció. Hiszen a herceg is csak hús-vér ember. Na jó, királyi vér. Gleccserkék szemét sötét pillák keretezik. A tekintete átható. Mintha egyenesen arra játszana, hogy ideges legyek, ami – akarva-akaratlanul – sikerül is neki."
Maximilian
„Ha nem engedte volna el a pillantásomat, valószínűleg még mindig bámulnám. A csinos arcát, a hatalmas szemét, amely mindig rabul ejt. Mint a mágnes. Minden túlságosan vonzó rajta. Persze, a külseje is. De nem csak az. Valami, amit nem tudok megnevezni, de amit valahogy olyan reménytelinek és szabadnak érzek. És ez még nehezebbé – sőt szinte lehetetlenné – teszi, hogy ellenálljak a vonzerejének."

A regény megvásárolható itt: Booklove

Michael McDowell: A ​gát (Blackwater-saga 2.)

  Michael McDowell Blackwater-sagájának második kötete, A gát, pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az első rész letaglózó árvize után letettük. Perdido városa próbál magához térni a pusztításból, ám a fizikai újjáépítésnél sokkal izgalmasabb az a pszichológiai hadviselés, amely a Caskey család falai között zajlik. A regény legnagyobb erénye továbbra is az a kettősség, amellyel a szerző a békés, déli kisváros mindennapjait és a mélyben megbúvó eddig kiismerhetetlen horrort ötvözi.

    A történet motorja ebben a részben egyértelműen a matriarcha Mary-Love és a céltudatos Elinor hidegháborúja. McDowell mesterien ábrázolja, hogyan válik egy családi ebéd vagy egy ingatlanvásárlás stratégiai csatatérré. 

    Míg Mary-Love a hagyományos, manipulatív hatalomgyakorlás eszközeivel küzd, addig Elinor alakja körül továbbra is ott sűrűsödik az a megfoghatatlan, folyóvíz-szagú misztikum, ami már az első kötetben is titokzatos és némiképp erőszakosnak látszott.

    A címadó gát megépítése központi szimbólumként tornyosul a cselekmény fölé. Elinor ellenérzései már az első kötetben is átjöttek, de most azt is láthattuk, hogy a városlakók és a család szemében ez a biztonság és a haladás záloga, egy kísérlet a természet megzabolázására. Mégis végig azt érezzük, hogy a folyót nem lehet büntetlenül gátak közé szorítani.

    A regény tempója elég komótos, és a szerző hagy időt a karakterek fejlődésének, a feszültség egy pillanatra sem lankad. A horror nem annyira ijesztő most még (vagy még mindig) hanem egy lassan kúszó árnyék, amely néha váratlanul lecsap, emlékeztetve minket arra, hogy Elinor nem csupán egy különös idegen a városban.

    A kötet legnagyobb bravúrja, hogy képes fenntartani az érdeklődést egy olyan történet iránt, amelynek jelentős része látszólag hétköznapi eseményekről szó. McDowell stílusa olvastatja magát: a rövid fejezetek és a jellemábrázolások miatt nehéz letenni a könyvet. A gát nem csak egy átvezető rész, a következő fejezethez, hanem a konfliktusok elmélyítésének színtere, ahol a természetfeletti szál és a realista családregény végérvényesen összefonódik. Én biztosan folytatni fogom.

Adatok:

Kiadó: Európa

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 336

Ford.: Wertheimer Gábor

Fülszöveg:

Bárcsak éhen halt volna abban a szállodai szobában! Az Alabama állambeli Perdido városka és a Caskey család matriarchája mindent kockára tenne azért, hogy uralma alá hajtsa menyét, a szépséges Elinort, aki elcsavarta a fia fejét, miután az kimentette az árvíz fogságából.
Azóta dúl a hatalmi harc a két nő között, és a titokzatos, a folyóhoz misztikus vonzalommal kötődő, démoni erejű ifjú hölgy áll nyerésre.
De mi történik, ha megépül a várost átszelő, kíméletlen sodrású folyó partjain a gát? Ki fizeti meg az árát, és miféle áldozatokat követelve? Mindig a legártatlanabbak vesznek oda?
Michael McDowell modern horrorklasszikusa, a Blackwater saga második kötetének város- és családtörténete szó szerint szívszaggató, és a hátborzongató déli gótika csáberejével ejti rabul az olvasói képzeletet.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Bea Fitzgerald: Girl, Goddess, Queen – Pokolba a szerelemmel!

   Bea Fitzgerald regénye, a Girl, Goddess, Queen első pillantásra egy hatalmas erős rózsaszín felhőnek tűnt számomra, amihez meglehetősen vegyes érzésekkel közelítettem. A borító és az élfestés nagyon egységes, látványos, mégis kicsit túl soknak éreztem ezt a magenta világot. Nem igazán az én ízlésem, ráadásul elsőre nem is éreztem különösebben kifejezőnek. Maga az alapkoncepció azonban kifejezetten érdekelt, az ókori görög mítoszok világa egyszerre tűnt trendkövető választásnak és izgalmas lehetőségnek. Szerencsére inkább az utóbbi lett belőle.

    Nem hiszem, hogy korábban olvastam volna Hádészról és Perszephonéról szóló történetet ennyire friss és karakterközpontú megközelítésben. A regény ugyan a klasszikus mítoszból indul ki, mégsem annak egyszerű újragondolása. Koré – a későbbi Perszephoné – egy elnyomó családi közegben nő fel. Anyja, Démétér a szeretet álcája mögé bújtatott elvárásokkal irányítja, apja, Zeusz pedig szinte teljesen tudomást sem vesz róla. Amikor egy előre elrendezett házasság réme fenyegeti, Koré megszökik az Alvilágba, ahol csellel ráveszi Hádészt, hogy segítsen neki eltűnni az Olümposz szeme elől. A történet innentől válik igazán érdekessé, Koré fokozatosan berendezkedik az Alvilágban, és közben lassan saját helyet is teremt magának a világban.

    Önmagában a cselekmény még nem lenne különösebben rendhagyó, bár kétségtelenül lendületes és szórakoztató. A regény igazi ereje sokkal inkább a karakterekben rejlik. Bea Fitzgerald merészen játszik a jól ismert szerepekkel és karaktertípusokkal: a kegyetlennek és hataloméhesnek ismert Hádész itt érzékeny, művészlélek férfiként jelenik meg, míg a hagyományosan ártatlan és törékeny Perszephoné egy kifejezetten erős, ambiciózus női főszereplővé válik. Ez a szerepcsere nemcsak izgalmassá teszi a történetet, hanem új értelmet is ad a mítosznak.

    A regény végig azt vizsgálja, mennyire vagyunk képesek kitörni az előre kijelölt szerepekből és sorsokból. Hádész és Perszephoné egyaránt megpróbál szembemenni azzal, amit a világ elvár tőlük, de ennek természetesen ára van.

    Közben maga a történet végig mozgalmas, színes és fordulatos marad. Különösen szerettem a humorát, valamint a két főszereplő kapcsolatának dinamikáját. Hádész afféle stabil pontként működik a regényben, míg Perszephoné szemmel láthatóan végigjár egy erőteljes fejlődési ívet: felnő, önállósodik és fokozatosan megtalálja önmagát. Ez a fejlődéstörténet nagyon markánsan végigkövethető.

    A mellékszereplők is emlékezetesek maradtak, még akkor is, ha nem mindegyikük vált szerethetővé. Démétér és Zeusz a bántalmazó, manipulatív szeretet szinte szoborszerű megtestesítőivé váltak, miközben például Sztüx kifejezetten közel került hozzám.

    A Girl, Goddess, Queen végül kellemes meglepetés lett. Nem csupán romantikus újragondolása egy ismert mítosznak, hanem egy identitáskereső történet is arról, hogyan lehet kilépni a mások által ránk erőltetett szerepekből. Könnyedebb hangvétele ellenére sokkal több rejlik benne, mint amit a rikító rózsaszín borító elsőre sugall.

    Köszönöm szépen a könyvet a Menő Könyveknek!

Adatok:

Kiadó: Menő Könyvek Kiadó

Megjelenés: 2024

Oldalszám: 480

Ford.: Frei.Kovács Judit

Fülszöveg:
    Több ezer évvel ezelőtt az istenek előálltak egy hazugsággal. Azt állították, hogy Perszephoné más istenek politikai játszmáinak áldozatává vált. Hogy Hádész elrabolta, és a feleségévé tette. Hogy Démétér annyira belebetegedett, hogy a Föld haldokolni kezdett miatta.
    Ám a valódi történet ennél sokkal érdekesebb.
    Perszephonét nem levitték a pokolba, hanem leugrott oda. Esze ágában sem volt hozzámenni valami önelégült istenséghez, aki sokkal jobban szerette saját magát, mint őt.
    Most már csak annyit kell tennie, hogy meggyőzi az Alvilág idegesítően szexi, pimasz és igazán goromba urát, Hádészt, hogy segítsen megvalósítani a tervét. Egy olyan tervet, amely alapjaiban rengeti meg az Olümposzt.
    Ám a következmények halálosak lehetnek, különösen, ha az ember a pokolban van…
    Egy szenvedélyes, friss és hihetetlenül szórakoztató ifjúsági regény egy feltörekvő Tik-Tok szupersztár tollából.

    A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu

Laila Lalami: Álomhotel

   Ez a könyv tipikusan az, amit nem lehet a borítója alapján megítélni. Így utólag már azt mondom illik a történethez a megjelenése, de elsőre inkább egy nyaralós krimit hívott be a külalak. Ehhez képest nehéz megfogalmaznom mit is olvastam. A disztópia mint műfaj egyértelmű, bár talán annak inkább csak a felszínét érinti, hiszen a világépítése éppen egy picit ferdített a valóságon, sokat nem. Ráadásul nem a távoli jövőben játszódik, hanem a mostban. A moly ad hozzá egy sci-fi címkét is, ami igaz, de mégsem annyira markáns, talán amiatt, hogy mert a mű nem kifejezetten cselekményes. Emiatt számomra inkább kortárs szépirodalomként működött, amely sok ponton George Orwell 1984-ének modern újraértelmezését idézte. Én zsánerirodalmat nem keresnék benne, viszont ez egy rendkívül elgondolkodtató érdekes és összetett olvasmány a modern technika beépüléséről, az emberek digitális lábnyomáról, és az AI rejtett veszélyeiről. Meg úgy általában a társadalomról.

    Sara a regény főszereplője potenciális bűnelkövető. Nem tett semmi rosszat, de bizonyos múltbéli események, a kevésbé szabálykövető magatartása és az álmai arra engednek következtetni, hogy lehetséges veszélyforrást jelenthet a közösségére. Nagyon fontos a feltételes mód, mert a rendszer a megelőzésre és a szűrésre épül. Vagyis Sara alapvetően ártatlan. Az AI mégis kiszűri és egy börtönhöz hasonló intézménybe küldi visszatartásra 21 napra. Aztán a bent töltött idő egyre nyúlik, gyűlnek a negatív pontok, és úgy tűnik Sara a rendszer foglya marad.

    A történet fő dilemmája az, hogy milyen veszélyeket rejt az, ha egy rendszer minden titkunkat ismeri, és ellenőrzést gyakorol felettünk. Hol húzódik a határ a biztonság és az ellenőrzés között? Mennyire lehet igazságos egy olyan rendszer, amelyből hiányzik az emberi mérlegelés? De ennél sokkal többet is kérdez. Felveti, hogy a szabálykövetés, vagy a szabálymegtagadás visz-e előre. Hogy mi az, ami működteti a rendszereket, hol van benne a valódi biztonság kérdése, és hol az emberi gyarlóságé.

    Különösen izgalmas volt látni, hogy a mesterséges intelligencia milyen viselkedéseket érzékel veszélyesnek, és mit hagy figyelmen kívül. Sara „bűnei” valójában eltörpülnek maga a rendszer mellett, amely mégis zavartalanul működik tovább, mintha nem létezne fölötte valódi kontroll. A regény egyik legerősebb gondolata éppen az, hogy a technológia nem feltétlenül teszi igazságosabbá a világot. Az adat rengeteget megmutathat az emberekről, de soha nem lesz képes teljes képet adni róluk. Lalami azt is megmutatja, hogy a modern technika mögött ugyanazok az emberi gyarlóságok, hatalmi játszmák és félelmek húzódnak meg, mint korábban. A társadalom fejlődhet, a rendszerek modernizálódhatnak, de az emberi természet azonban alapvetően nem változik.

    A szereplőkhöz nem volt könnyű kapcsolódni. Sara és a mellékszereplők sem váltak igazán szimpatikussá számomra, ugyanakkor a regény végére szinte mindenki motivációját megértettem. A karakterek nem idealizált figurák, hanem hibázó, esendő emberek.

    Az Álomhotel nem kifejezetten akciódús regény, mégis rendkívül olvasmányos. Sokkal inkább a gondolatai és kérdései miatt válik nehezen letehetővé. Többször is megálltam olvasás közben, hogy átgondoljam az összefüggéseket és a könyv által felvetett problémákat. Emiatt nem volt gyors olvasás, de egyáltalán nem bántam. Ez szerintem abszolút az a regény, amelyre érdemes időt szánni.

Köszönöm az olvasmányt a Librinek!

Adatok:
Kiadó: Libri 
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 420

Ford: Rusznyák Csaba

Fülszöveg:

Egy nő küzdelme a szabadságért – egy közeljövőben játszódó rémálomban
Mi történik, ha már az álmainkat is megfigyelik?
És ebből egy algoritmus képes előre jelezni, milyen bűncselekményt követünk majd el a jövőben.
Amiért már most börtönbe zárnak…
Sara Husseint egy külföldi konferenciáról hazatérve a Los Angeles-i repülőtéren letartóztatják, mivel az álmaiból nyert adatok alapján közvetlen fenyegetést jelent arra, akit a világon a legjobban szeret: a férjére. Sara hirtelen egy börtönben találja magát, ahol minden mozdulatát és gondolatát megfigyelik, kiértékelik, és ezek alapján döntenek arról, mikor szabadulhat.
Már ha szabadulhat egyáltalán.
Ám egyszer csak olyasmi történik az intézményben, aminek a hatására Sara válaszút elé kerül: továbbra is tartsa be a szabályokat, vagy lázadjon fel a rendszer ellen, amely megfosztotta a szabadságától és az álmaitól.
Az Álomhotel egyszerre feszültséggel teli disztópia és mélyen emberi történet arról, kik vagyunk, és mit jelent valóban szabadnak lenni. Kísérteties vízió az emberi méltóságról egy olyan társadalomban, ahol a hatalom korlátozás nélkül használhatja fel a saját céljaira a technológiát. Margaret Atwood, George Orwell, Kazuo Ishiguro rajongóinak kötelező olvasmány.

A regény megvásárolható itt: Booklove