Chloe C. Peñaranda: Perzselő sötétség

   Chloe C. Peñaranda Perzselő sötétség című regénye, a Nytefall-trilógia második része ismét bebizonyítja, hogy ez a sorozat nemcsak történetként monumentális, hanem fizikailag is. A Haldokló csillagok után azt hittem, már nem lehet tovább fokozni a méretet, de úgy tűnik, tévedtem. A könyv gyönyörű, elképesztően mutat a polcon, ráadásul szükség esetén kisebb súlyzóként is funkcionálhat.

    A viccet félretéve, most tényleg megküzdöttem az olvasással. Nem pusztán azért tartott sokáig, mert hatalmas terjedelmű kötetről van szó, hanem mert helyenként kifejezetten túlírt. Persze van az a pont, ami felett szinte minden fantasy elveszíti a feszességét, de itt sokszor maga a cselekmény sem indokolta ezt a méretet. Engem alapvetően nem szokott zavarni a lassú történetvezetés, sőt, szeretem, ha egy világ részletesen bontakozik ki, itt azonban időnként úgy éreztem, túlságosan is sokáig toporgunk ugyanazon érzelmi és narratív pontokon.

    Mindezek ellenére továbbra is nagyon szeretem Peñaranda világát. A vámpírokkal, tündékkel, isteni lényekkel és félistenekkel átszőtt univerzum még mindig az egyik legerősebb eleme a sorozatnak. A szerző kifejezetten kreatív világépítő, aki időről időre meglepő tulajdonságokkal ruházza fel a teremtményeit, miközben a romantikus szálakra is bőven fordít figyelmet.

    Ez a rész jóval lassabb és introspektívebb, mint az előző kötet. A történet többször visszatekint a múltba, elsősorban Nyte emlékein keresztül, ami sokkal közelebb hozza Éjhalált az olvasóhoz. Végre jobban érthetővé válnak a motivációi, a döntései és különösen a testvéréhez fűződő kapcsolata. A múlt darabkái lassan, szinte cserepenként építik fel Astraea és Nyte kapcsolatát, miközben Astraea is fokozatosan visszanyeri az emlékeit, és egyre tisztábban kirajzolódik a történet valódi képe. Az új szereplők, különösen az Égi Lények, tovább árnyalják ezt a világot, és egyre kevésbé egyértelmű, ki tekinthető valóban jónak vagy gonosznak.

    Számomra az egyik legérdekesebb aspektusa a sorozatnak pontosan ez a morális bizonytalanság. Bár Astraea elvileg a pozitívabb szereplő, mégis Nyte válik sokkal szerethetőbbé és emberibbé. Ez különösen érdekes koncepció egy olyan történetben, ahol a „főgonosz” valójában egy gyilkos szörnyetegként van definiálva, mégis kap egy vastag, érzelmileg működő réteget. Ezzel szemben a jónak látszó istenek, félistenek és égi lények sokszor egészen kegyetlennek és romlottnak tűnnek a csillogó felszín alatt.

    A cselekmény viszont időnként túl ködössé válik. Néha azt éreztem, hogy az érzelmi viharok teljesen háttérbe szorítják a konkrét konfliktusokat és csatajeleneteket, emiatt a történet elveszíti a fókuszát. Nyte és Astraea is rengeteget szenvednek, ami egy ponton már kissé megkérdőjelezte számomra az isteni hatalmukat és felsőbbrendűségüket. Ahhoz képest, milyen elképesztő erejű lényekként vannak bemutatva, meglepően gyakran kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe.

    Összességében még mindig nagyon szeretem ezt a trilógiát, és továbbra is kíváncsian várom a folytatást. Ugyanakkor ezt a részt már jóval kritikusabban olvastam, mint az első kötetet. Talán azért, mert az újdonság varázsa már elmúlt, és így sokkal jobban láthatóvá váltak a történet gyengébb pontjai is. Ettől függetlenül a Nytefall világának hangulata, karakterei és morálisan szürke szereplői még mindig bőven elég erősek ahhoz, hogy újra visszahúzzanak ebbe a sötét, romantikus fantasy univerzumba.

    Köszönöm szépen a könyvet a Cartaphilus Könyvkiadónak és a moobius_hu-nak.

Adatok:

Kiadó: Cartaphilus

Megjelenés: 2026

Oldalszám: 688

Ford.: Fehér Fatime

Fülszöveg:

Tündérként születtem, vámpírrá váltam, és egy számkivetett égi lény szárnyait viselem. Elátkozott szentháromság vagyok.”

Miközben Solanis világát egyre vészjóslóbb földrengések rázzák, és az egész birodalom minden eresztékében recseg-ropog, Astraea, a csillaghajadon továbbra is igyekszik visszanyerni elveszett múltjának emlékeit, hogy beteljesíthesse küldetését. Ezalatt Nyte, az Éjhalál a vámpírok fölötti irányítást próbálja megszerezni, ám ebben a vállalkozásban keresztezik egymást útjaik az öccsével, Drystannal.

Vajon létrejöhet-e a Fény és a Sötétség egyesülése, és meg tudja-e akadályozni, hogy Solanis vérbe és tűzbe boruljon? Megmentheti-e Astraea és Nyte szerelme a világot, és ha igen, vajon milyen árat kell fizetniük érte? Chloe P. Penaranda Nytefall-trilógiájának második kötete az eddigieknél is súlyosabb kérdések elé állítja hőseit, miközben a történet szálai egyszerre nyúlnak az ismeretlen jövőbe és az elfeledett múltba.

A könyv megvásárolható a Moobius webáruházban!

Szong Judzsong: Az emlékek könyvesboltja

   Vajon mennyit érne meg nekünk egyetlen pillanat a múltból, ha tudnánk, hogy az árát a jövőnkkel kell megfizetnünk? Szong Judzsong Az emlékek könyvesboltja című regénye pontosan ezzel a szívbemarkoló dilemmával szembesíti olvasóit, miközben a kortárs koreai irodalomra jellemző finomsággal és érzelmi mélységgel kalauzol el minket a gyászfeldolgozás rögös útján.

    A regény külső megjelenése figyelemfelhívó, mégis harmonikus, nagyon szépek a belső grafikák is, jó a regény tagolása és meglehetősen szellős is. Valahogy formailag nagyobbnak is tűnik a regény, mint oldalszámra.

    A történet főhőse, Kim Dzsivon írónő hét éve él a gyász, a bánat és a maró lelkiismeret-furdalás fogságában. Édesanyja halála óta az élete megrekedt, a bűntudat pedig minden napját beárnyékolja. Egy esős délutánon azonban a sors (vagy talán a saját fájdalma) egy különleges helyre sodorja: egy titokzatos könyvesboltba, ahol az élete minden egyes perce egy-egy kötet formájában pihen a polcokon. Itt kapja meg a lehetőséget a bolt rejtélyes tulajdonosától, hogy három alkalommal visszatérjen a múltba, és újraélje – vagy akár megváltoztassa – élete sorsfordító pillanatait. Az alku tétje azonban súlyos, minden egyes percért, amit a múltban tölt, a hátralévő életidejének egy részével kell fizetnie.

    Őszintén meg kell vallanom, hogy a könyv eleje némi türelmet igényel. A szerző stílusa lassan építkező, és az első fejezetekben még nehezen találtam a kapcsolódási pontot Kim Dzsivon történetével. Azonban amint sor kerül az első időutazásra, a regény ritmusa megváltozik, és a cselekmény elemi erővel szippantja be az olvasót. Onnantól kezdve faltam az oldalakat, hiszen a tét már nemcsak a múlt megértése, hanem a főhős életének és jövőjének alakulása is.

    A mű egyik legnagyobb erőssége a gyász rendkívül hiteles és rétegzett ábrázolása. Nem egy idealizált fájdalommal találkozunk, hanem a bűntudattól hangos, lélekölő valósággal, amelyen keresztül Kim próbálja újraértelmezni önmagát. A történet egy érzelmi hullámvasút, amely rávilágít a család fontosságára és az elmulasztott pillanatok utáni örökös sóvárgásra. A jelenetek már-már filmszerűek, az érzelmi csúcspontok pedig olyan elemi erővel hatnak, hogy többször is félre kellett tennem a könyvet egy-egy pillanatra.

    Bár az alapkoncepció és a hangulat  a Mielőtt a kávé kihűl sorozatot idézheti fel, Szong Judzsong regénye képes volt valami egyedit nyújtani. A könyv végére ugyanis rájövünk, hogy ez a történet valójában nem is az időutazásról szól, hanem az elfogadásról. Arról a belső folyamatról, amely során képessé válunk szembenézni a múltunkkal, hogy végre megváltoztassuk a jelenhez való hozzáállásunkat. Az utolsó jelenet katarzisa méltó lezárása ennek a kiemelkedő történetnek, amely után az ember óhatatlanul is elgondolkodik a saját emlékein és a szeretteivel töltött idő értékén.

    Azoknak ajánlom, akik szeretik a lassabb lefolyású, de érzelmileg gazdag, „gyógyító” történeteket. 

Adatok:

Kiadó: Európa

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 272

Ford.: Baksa Tímea

Fülszöveg:

Dzsivon író, sikeres és fiatal, modern nő, ám az édesanyja halálát követően először csak lelassul, majd megtorpan, végül pedig komoly, testi tünetekben is megnyilvánuló válságba kerül az élete. A legrosszabb talán az, hogy nem tud, sőt talán nem is igazán akar kilépni a gyásszal való tehetetlen és kilátástalan sodródás állapotából, mert azt árulásnak érezné. Ez az út azonban egyre mélyebbre vezet mindaddig, amíg a zuhogó eső elöl menekülő Dzsivon be nem téved egy titokzatos könyvesboltba.Legnagyobb meglepetésére a végtelenül futó polcokon sorokozó könyvek lapjairól a saját emlékei, gondolatai néznek vissza rá: a saját élete, ő pedig lehetőséget kap arra, hogy visszatérjen a múltba, és tisztázza, megváltoztassa mindazt, amiről azt gondolja, hogy megmérgezi a jelenét. A tét óriási: élet vagy halál. Ha kudarcot vall, le kell mondania a jövőjéről.
Melyikünket ne foglalkoztatná a kérdés, hogy mire képes a szeretet, a megértés, hogy változtathatunk-e a múlton, befolyásolhatjuk-e önmagunk és szeretteink jelenét és jövőjét?

A könyv megvásárolható a Moobius webáruházban

Lisa See: A ​tenger asszonyai

  Lisa See a Tenger asszonyai című regénye kegyetlen élességgel mutatja meg a dél-koreai merülőbúvár asszonyok, a henjok életét. Mellbevágott a történet őszintesége és kíméletlensége talán mert a Tealevelek szárnyán után egészen más hangulatra számítottam.

    Bár az sem egy könnyed, rózsaszín történet, mégis sokkal reménytelibb atmoszférát áraszt. Ez a regény más, sokkal keményebb, súlyosabb mégis kegyetlenül szép.

    A történet középpontjában a Csedzsu szigetén élő Jongszuk és Mindzsa barátsága áll. Két különböző társadalmi háttérből érkező kislány, akiket a szükség és a közös munka mégis szoros kötelékbe fon. Barátságuk hosszú utat jár be: átvészelik a henjo kiképzés embert próbáló éveit, a Vlagyivosztok környéki fagyos tengerek kihívásait, valamint a párválasztás és a gyermekvállalás nehézségeit is. De vajon képes-e ez a kapcsolat (vagy bármilyen kapcsolat) túlélni a történelem pusztító viharait?

    A cselekmény két idősíkon bontakozik ki. A jelenben játszódó, mindössze néhány napot felölelő szál E/3-as narrációja kissé távolságtartóbb, míg a múlt eseményeit E/1-ben, közvetlenebb hangon ismerjük meg. Ez a váltakozás nemcsak világosan elkülöníti a két történetszálat, hanem különleges perspektívát is ad. A jelenbeli történetmesélés mintha keretbe foglalná a képet.

    A regény egyik legnagyobb ereje a történelmi háttér ábrázolásában rejlik. A henjok életén keresztül végigkövethetjük a 20. századi Korea viharos évtizedeit, különös tekintettel az 1948-as, úgynevezett április 3-i incidensre, amely valójában brutális megtorlásba és tömeges vérengzésbe torkollott. Lisa See nem szépít, a a vér az vér és a halál az halál. A történelem nem puszta díszlet, hanem aktív, romboló erő, amely sorsokat tör meg és kapcsolatokat szakít szét.

    Különösen izgalmas bepillantani a henjo közösség mindennapjaiba. A nők által dominált társadalmi berendezkedés, a szigorú munkamegosztás, valamint a tengerhez fűződő ambivalens viszony mind egy sajátos hátteret ad a történetnek. A tenger itt nemcsak éltető erő, hanem kiszámíthatatlan gyilkos, mégis nélkülözhetetlen. Emellett a politikai környezet bemutatása, belső társadalmi feszültségek, a nemi szerepek alakulása és a női lét terhei is hangsúlyosan jelennek meg.

    Lisa See különleges érzékenységgel és őszinteséggel ábrázolja szereplőit. Nem idealizálja el, és magasztalja fel a köztük lévő kapcsolatokat, hanem teljes valóságukban mutatja meg az emberi döntések súlyát és következményeit. A regény végére világossá válik, hogy bár a barátság központi szerepet játszik, mégsem ez a történet legmélyebb üzenete. Sokkal inkább a megbocsátás képessége az, ami túlmutat a fájdalmon, a veszteségen és a történelmi traumákon.

    A Tenger asszonyai nem könnyű olvasmány, de fájdalmasan szép. Könnyen olvasható letisztult szöveg, ami sok érzelmet kavar fel. Engem egy ponton meg is siratott.

    Köszönöm szépen a könyvet @Libri-nek!

Adatok:
Kiadó: Libri Kiadó
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 484
Fordította: Megyeri Léna

Fülszöveg:

„Minden nő, aki a tengerbe merül, koporsót cipel a hátán…
Itt, a víz alatti világban nehéz élet terhét hordozzuk.
Nap mint nap élet és halál között egyensúlyozunk."
A dél-koreai Csedzsu-sziget komor sziklái között élnek a haenyeó asszonyok – bátor nők, akik egy lélegzettel merülnek a jeges tenger mélyére, hogy kagylót és algát hozzanak a felszínre. Közülük való Jongszuk és Midzsa, akik gyermekkoruktól elválaszthatatlanok.
Egyikük a búvárkollektíva vezetőjének a lánya, a másik egy kollaboráns elárvult gyermeke. Amikor Midzsa elveszíti a szüleit, Jongszuk családja befogadja, és a lányok szinte testvérekként nőnek fel. Japán árnyéka és a diktatúra azonban átformálja a sziget életét, és a történelem sodrása kegyetlenül próbára teszi a két nő barátságát is.
A tenger asszonyai évtizedeken átívelő történet, mely a japán megszállás időszakától a második világháborún és a koreai háborún át egészen napjainkig kíséri el a szereplőket. Lisa See érzékeny, elsöprő erejű regénye a női barátság, a túlélés és az emberi lélek mélységeinek megrázó története – egy világé, ahol a tenger egyszerre az élet forrása és a veszteségek tanúja.

A regény megvásárolható itt: Booklove

Békés Pál: Összegyűjtött ​bélyegek

    Békés Pál neve nekem a munkám miatt a Félőlénnyel kapcsolódott össze, de nem olvastam magát a könyvet. Elképzelésem sem volt a munkásságáról, ezért elvárásaim sem voltak ezzel kapcsolatban. A Jelenkor Kiadó lepett meg a kötettel, én meg szeretem a kihívásokat. Ez esetben amúgy nem volt maga a léc, mert nagyon könnyen olvasható gyors ritmusú szerethető írások gyűlnek össze ebben a nem túl vastag könyvben.

    A megjelenés letisztult, földes árnyalatokkal dolgozó borítóval. Nem hivalkodó, inkább visszafogott, de jól illeszkedik a kortárs szépirodalmi kiadványok világába. Első ránézésre nem vált ki erős érzelmeket, mégis harmonikus és a tartalomhoz illő.

    Örkény egypercesei után Békés Pál mintha a „félperces” műfajt tökéletesítette volna. Felmerült bennem  a játékos kérdés, vajon két félperces kiad-e egy egypercest? Nem tudom, de az biztos, hogy ezek a rövid szövegek önmagukban is teljesek.

    A legtöbb írás egy-egy bélyeg, ami a külföldre szakadt hazánkfia feladott képeslapjáról, esetleg a Budapesten tanuló külföldi diák hazatértekor került postára. Nem egy időben és nem egy helyen, térben keletkeztek, mégis a szerző íróasztalán egyszerre landoló tudósítások a világ minden tájáról hazaérkeznek. Oda, ahol pontosan érthetővé válik a mondanivalójuk. Ezeken a bélyegképeken fájdalmas aktualitással elevenedik meg a múlt. Reagálnak a jelenre, de nem feltétlenül maiak, inkább retro vagy korábbi nyomatok, amiket felfedez és újraértelmez a kor.

    Ha még élne Békés Pál azt mondanám, hogy az írások teli vannak aktuálpolitikai utalásokkal, de a szerző sajnos 2010-ben elhunyt. Emiatt nem egészen tudom eldönteni, hogy egy látnok zseni volt, vagy a mai politikusok olvassák és tanulják az írásait, vagy igaz az a tézis, hogy a történelem ismétlődik. Valószínűleg utóbbi lehet. Mindenesetre a Körlevél, a Magyar Afrika-gyarmatok hiteles története vagy A név című szösszenet tartalma jól felismerhető napjainkban is. Vélhetően a mai társadalmunk is eredményezhetne egy kötetnyi hasonló írást. Igazán nagy kár, hogy az író nem élhette meg a mostani időket, amiről azt gyanítom aranybánya lenne számára.

    A szövegek tematikusan is kapcsolódnak egymáshoz: helyenként szinte bokornovellákká állnak össze, legyen szó gyerekkori barátságokról, szerelmekről vagy közösségekről. Máskor történelmi távlatok nyílnak meg: a francia forradalomtól kezdve a zsidókérdésen át a Szovjetunióig ível a tematika. A kötet a távoli múltból indul, és egészen a közelmúltig vezet.

    Könnyednek tűnik a stílus, de nehéz, vicces, néhol kesernyés. Hideg- és melegháborús esetek, zsidókérdés, történelmen átszűrt emberi sorsok. Békés Pál elképesztő tömörséggel dolgozik: sűríti a világot, amit lát, mégis érthető, befogadható marad. Ez a fajta írói fegyelem és látásmód teszi igazán naggyá.

    Összességében minden rövid írás humoros, bár a zsidó sorkérdésekről szóló szösszenetek csak fájdalmas mosolyba torzult arccal olvashatóak. Sokat nevetgéltem olvasás közben, sokat olvastam fel az itthoniaknak belőle, és sokat őriztem meg féltékenyen magamnak. Szeretem Békés Pál világlátását, írástudását és gondolatait. Kedvem lenne megszorítani a kezét, de így csak az olvasás, és az ajánlás marad nekem. Olvassatok Békés Pál írásokat!

    A könyvet köszönöm szépen a Jelenkor Kiadónak.

Adatok:
Kiadó:Jelenkor Kiadó
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 160

Fülszöveg:
A két éve elhunyt Békés Pál egyik legsikeresebb prózakötete volt a Bélyeggyűjtemény (1999), amelyben az író – Örkény egyperceseinek hagyományát folytatva – rövidtörténetekből, miniatűrökből, lírai futamokból kezdte kirakni a maga szellemes korrajzát. Ezután több mint egy évtizedig, élete végéig gyűjtötte további apró remekeit, mondván: A legfontosabb történetek végül is elférnek egy nagyobbacska bélyeg hátán. Az olvasó most a Csikágó népszerű szerzőjének, az új magyar próza és gyermekirodalom kiemelkedő alakjának teljes bélyeggyűjteményét kapja kézbe.

A regény megvásárolható itt: Booklove

Freya Sampson: Kíváncsi ​szomszédok

 Freya Sampson neve nekem nem teljesen ismeretlen, a könyvtárunkban megvannak a korábbi könyvei, de még egyiket sem olvastam. Valahogy nem volt sem túl harsány, sem túl hypolt, nem is tudom, mindenesetre eddig elkerült a szerző. Megmondom őszintén a „Kíváncsi szomszédok” borítója sem igazán hívta fel a figyelmemet a szerző munkásságára, de a fülszöveg nagyon érdekesnek tűnt. Aztán a szöveg maga eléggé behúzott, mert könnyen olvasható és a történet nagyon egyedi, cseppet sem sablonos.

    A cselekmény a fiktív Chalcot városában álló ódon Shelley-ház köré szerveződik. A leromlott állapotú társasházat a tulajdonosa kiürítené, hogy helyette modern lakóparkot húzzon fel, ám az ott lakó, egymással alig szóba álló szomszédok összefognak, hogy megmentsék közös otthonukat. A történet középpontjában a huszonöt éves Kat Bennett és a ház legrégebbi lakója, a hetvenhét éves Dorothy Darling áll, legalábbis ők mesélik el váltott szemszögből az eseményeket. Ugyanakkor a ház többi lakója is legalább annyira főszereplővé válik, hiszen mindenkinek megvan a maga külön bejáratú története.

    A regény műfaja leginkább a „cozy crime” és a fejlődéstörténet határmezsgyéjén mozog. Egy kényelmes, nyomozós történet ez, ahol a rejtélyek mellett minden szereplő tesz egy lépést a saját fejlődése érdekében: van, aki megtanul kommunikálni, más leteszi a régi sértettségét, vagy épp elkezdi értékelni azt, amije van. Összességében az elsőre kevésbé szimpatikusnak tűnő társaság a végére egy egészen kellemes, összetartó lakóközösséggé válik, amelyben mindenki megtalálja a maga helyét, és bebizonyosodik, hogy az otthon nem csupán egy épület, hanem egy hely, ahol szeretnek minket.

    A cselekményvezetés tartogat meglepetéseket: bár lineárisnak tűnik, a múltba tett kirándulások és a nem kifejezetten standard fordulatok gyakran felülírják a várakozásainkat. Amikor azt hinnénk, már tudjuk, mi következik, valami megváltozik, mert maguk a szereplők sem átlagos figurák. A végére sok apró és nagyobb titokból épül fel a történet, ami bár szépen összeáll, végül teljesen másképp fest, mint ahogy azt induláskor sejtettük.

    Különösen tetszett a regény humora, amely részben a karakterek furcsaságából, részben a szellemes megfogalmazásokból fakad. A történet gerincét egy egyedülálló, egyszemélyes SZEM mozgalmat működtető matróna adja, aki mindent feljegyez és semmit sem felejt. Mellette ott van Reggie, a kiskutya, aki szemmel láthatóan élvezi a „gazdatúltengést”, egy mogorva óriás, egy bomba (bamba)nő, valamint néhány ezeréves konfliktus és előítélet. Ezek az elemek csodásan illeszkednek egymáshoz: az összkép némiképp tarkabarka, de mindenképpen harmonikus. Bár nincsenek benne eget rengető drámák, a felszín alatt sok sötét titok lapul, amik nehéz témákat feszegetnek. A szerző nem megy bele ezekbe túl mélyen, de hagy időt az olvasónak az átgondolásra. Bár a befejezés kissé kettősre sikerült, összességében nagyon aranyos lett. Ez a könyv szórakoztató kikapcsolódás, amely eltávolít a szürke hétköznapoktól, de azért ad némi gondolkodnivalót is.

    A könyvet köszönöm szépen a General Press Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: General Press Kiadó

Megjelenés: 2026.

Oldalszám: 336

Ford: Ács Eleonóra

Fülszöveg:

    A huszonöt éves Kat Bennett sohasem érezte igazán otthon magát sehol – legkevésbé az új albérlete, a roskadozó Shelley-ház falai között. A szomszédai szerint barátságtalan és megközelíthetetlen, ám a kemény külső mögött egy törékeny lány rejtőzik, aki bármit megtenne, hogy ne nyomassza a bűntudat.

    A hetvenhét éves Dorothy Darling a Shelley-ház legrégebbi lakója, és ha hinni lehet a többi bérlőnek, ő a legmogorvább és legrosszindulatúbb nő a világon. Ám komoly oka van annak, hogy a napjait a szomszédai megfigyelésével tölti: egy gondosan őrzött titok, amely miatt alig hagyja el szeretett otthonát.

    Amikor az épületet lebontás fenyegeti, az esküdt ellenségek, Kat és Dorothy kénytelenek egymással szövetségre lépni, hogy megmentsék történelmi otthonukat. Ám amikor valaki tisztességtelen eszközökhöz nyúl, és orvul megtámadja az egyik lakót, a házért folytatott küzdelem veszélyes irányt vesz. Miután a rendőrség lezárja az ügyet, a különös párosra hárul a feladat, hogy igazságot szolgáltasson.

A könyv megvásárolható ezen a linken: General Press Kiadó

Deborah Harkness: Az ​éjszaka árnyai (Mindenszentek 2.)

Nagyon tetszett nekem a Mindenszentek trilógia első része, a Boszorkányok elveszett könyve, így nem is volt kérdés, hogy folytatni fogom Diana és Matthew történetét. Őszintén szólva már első ránézésre is öröm volt találkozni az Az éjszaka árnyaival, mert pontosan azt a gyönyörű, elegáns vonalat viszi tovább, amit az első rész is képviselt. Jó érzés, amikor egy sorozat nemcsak tartalmában, hanem megjelenésében is ennyire egységes és igényes. Az élfestés és a borító motívumai, színvilága mind egy csodás összképet adnak ki, jó kézbe fogni ezt a sorozatot.

    A Mindenszentek trilógia második része azonban nemcsak külsőre szép, de tartalmában is teljesen elvarázsolt, lehet, még jobban is, mint az első kötet. Ennek egyik fő oka a lenyűgöző történelmi háttér volt. A hitelességről a történész egyetemi tanár szerző gondoskodott a legapróbb részletig. Egyszerűen csodálatos élmény volt látni, ahogy a 16. századi Anglia életre kel a lapokon. A korszak hangulata, a részletgazdag leírások és a valós történelmi alakok jelenléte olyan erős atmoszférát teremtett, hogy olvasás közben szinte én is ott éreztem magam a történelmi helyszíneken.

    A történet egyik legizgalmasabb eleme az időutazás, amely ebben a kötetben válik igazán hangsúlyossá. Deborah Harkness rendkívül ügyesen egyensúlyoz a valóság és a misztikum határán: a boszorkányok, vámpírok és démonok világa egy pillanatra sem hat idegennek vagy erőltetettnek. Éppen ellenkezőleg, meglepően természetesen simulnak bele a történelmi közegbe. Külön pluszt adott az élményhez, hogy a szerző olyan elemekkel erősítette meg ezt a világot, mint a boszorkányperek, az alkímia vagy az egyháztörténeti utalások, amelyek még hitelesebbé és gazdagabbá tették a regényt.

    Diana továbbra is a történet egyik legnagyobb erőssége maradt. Nagyon jó volt látni a fejlődését: egyre tudatosabbá és magabiztosabbá válik, miközben megőrzi azt a szerethető, kíváncsi személyiségét, ami miatt már az első részben is könnyű volt megszeretni.

    A karakterek közül Matthew most kevésbé került közel hozzám. Ebben a részben kissé karótnyeltnek, merevnek éreztem, talán még inkább, mint korábban. Ugyanakkor ez teljesen érthető: visszakerül a saját korába, ahol a múltja, a társadalmi szerepe és a belső démonjai sokkal erősebben befolyásolják a viselkedését.

    A mellékszereplők külön említést érdemelnek, mert ebben a kötetben kifejezetten sok emlékezetes karakterrel találkozhatunk. Philip egyértelműen az egyik kedvencem lett, de Gallowglass is nagyon szerethető és izgalmas figura. Külön élmény volt „testközelből” látni olyan történelmi alakokat, mint I. Erzsébet királynő, William Shakespeare vagy Christopher Marlowe, illetve bepillantást nyerni az udvari életbe. Diana és az édesapja találkozása pedig számomra kifejezetten megható volt – egy igazán érzelmes jelenet, ami még inkább elmélyítette a történetet.

    A cselekmény tempója talán lassabb, mint amit sokan várnának, és helyenként kifejezetten sűrű is, de én ezt egyáltalán nem éltem meg negatívumként. Sőt, kifejezetten élveztem, hogy volt idő elmerülni a részletekben. Minden apró elem a helyén volt, a történelmi díszletek szinte lélegeztek, a szereplők pedig hús-vér emberekként viselkedtek: hibáztak, néha ellenszenvesek voltak, mégis végig hitelesek maradtak.

    Összességében számomra ez a kötet egy rendkívül gazdag, hangulatos és alaposan kidolgozott folytatás volt, ahol a történelem, a misztikum és a romantika tökéletes egyensúlyban van jelen. Egy kicsit sajnáltam is, amikor el kellett búcsúznom a 16. századi Angliától, mert igazán különleges élmény volt ebben a világban időzni – de éppen ezért még kíváncsibban várom, merre visz tovább a történet.

Adatok:

Kiadó: Cartaphilus

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 672

Ford.: U. Rónay Anna, Szilágyi Zsófia

Fülszöveg:

    A boszorkányok elveszett könyvéből megismert Diana Bishop és Matthew Clairmont szerelme továbbra is izzik, kalandos történetük egyre újabb fordulatokat vesz térben és időben. Diana ugyanis nemcsak történész, hanem boszorkány is, a vonzó Matthew pedig vámpír. Mivel az oxfordi könyvtárban őrzött rejtélyes kézirat eltűnése nem hagyja őket nyugodni, a nyomába erednek, de nincsenek egyedül: démonok, vámpírok, boszorkányok akadályozzák őket. Elhatározzák hát, hogy visszautaznak az időben a kézirat keletkezésének korába, így próbálják megszerezni. Diana korábban tudomást sem akart venni őseitől örökölt képességeiről, most viszont sürgető vágyat érez, hogy elsajátítsa a boszorkánymesterséget. Amikor ott találják magukat az 1590-es évben, Londonban, körülöttük nyüzsögnek a költők, színműírók, udvaroncok – és persze a természetfeletti lények. Ők megérzik, hogy Diana közülük való, ő pedig lassan tudatára ébred a hatalmának. Amire nagy szüksége is lesz, mivel hanyatlóban a vámpírok népe, és az okok kiderítése rájuk vár. Nemsokára már a prágai császári udvarban fürkészik a kézirat titkát…
    Az éjszaka árnyai nem pusztán borzongatóan szenvedélyes szerelmi történet és kalandos időutazás, hanem egyszersmind a játékos kedvű író megelevenedő fantáziája az Erzsébet-korról: találkozunk a szerzőtársától ötleteket kunyeráló Will Shakespeare-rel, nagy hatalmú államférfiakkal – és persze magával a szűz királynővel is. A szerző valósággal lubickol a korabeli környezetben, s így az olvasó is nagy örömét leli abban, hogy az elbűvölő hősnőt elkísérheti a múltba. Varázslatos íráskészségével Deborah Harkness ismét lenyűgözi rajongóit: ahogy a mágia és az intrika szövevényéből letehetetlen történetet kerekít, az csakugyan boszorkányos.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Adrienne Young: June ​Farrow két élete

    Ez a könyv külsőre és belsőre is ennyire harmonizál, és ez már önmagában is egy élmény. Csodásan mutat a regény, gyönyörű az élfestése, nagyon tetszik a színvilága és szépek a grafikák is. A külső nagyon egyben van azzal a különleges, melankolikus és finoman misztikus atmoszférával, amely az első oldalaktól kezdve körüllengi a történetet.

    A June Farrow két élete egy nehezen beskatulyázható, izgalmas műfajkeverék. Egyszerre családregény, időutazással átszőtt rejtély és egy mélyen érzelmes szerelmi történet. A cselekmény két idősík között bontakozik ki: a jelenben, 2023-ban, illetve az 1950-es évek elején. Bár az időutazás mechanizmusa nem mindig volt kristálytiszta a számomra, ez egyáltalán nem von le az olvasás élményéből. Nagyon sokszor gondolkodtatott el, illetve ez a bizonytalanság erősítette a történet álomszerű, kissé lebegő hangulatát.

    A szerző különösen erős az atmoszférateremtésben és a környezetépítésben. A kisvárosi közeg, a generációkon átívelő titkok súlya és a múlt árnyai mind-mind egészen kézzelfoghatóak. Szinte érezni a levegőben a feszültséget, a múlt jelenlétét, amely folyamatosan beszivárog a jelenbe. A két korszak közötti különbségek hitelesen jelennek meg, és az aprólékosan kidolgozott részletek segítenek abban, hogy könnyedén belemerüljünk mindkét időben.

    A történet szerkezete összetett, és egyértelműen figyelmet igényel. Nem egy „könnyed délutáni olvasmány”: az olvasónak követnie kell a családi kapcsolatokat, a generációk közötti összefonódásokat és az események közötti ok-okozati viszonyokat. Előfordult, hogy időnként meg kellett állnom visszalapozni, ás átgondolni a részleteket. A Farrow család nőtagjait sújtó különös „átok”, valamint a múltban történt gyilkosság rejtélye olyan feszültséget teremt, amely végig fenntartotta az érdeklődést, és folyamatosan hajtotta előre az olvasást.

    A regény legerősebb része kétségtelenül az érzelmi vonal. June karaktere egyszerre törékeny és kitartó, és az ő belső útja legalább olyan hangsúlyos, mint a külső események. Az Eamonhoz fűződő kapcsolata finoman építkezik, egyszerre szép és szomorú, drámai, de mégis az apró gesztusok teszik igazán emlékezetessé. Ugyanakkor talán még ennél is erősebb a Farrow nők közötti kötelék ábrázolása. Öt generáció története fonódik össze, és az összetartozás, az örökség, valamint a múlt terheinek közös viselése adja a regény valódi szívét.

    Caleb és Nathaniel kapcsolatáról szívesen olvastam volna egy kicsit többet azért, hogy Calebet jobban megértsem, de összességében ez nem vett el a történetből. A regény végére a kirakós darabkái szépen a helyükre kerülnek, és egy kerek, érzelmileg is kielégítő lezárást kapunk.

    Adrienne Young írásmódja lírai és érzékeny, mégis kellően feszes ahhoz, hogy a bonyolult cselekményt is egyben tartsa. Ez volt az első találkozásom az írónővel, de egészen biztosan nem az utolsó. A June Farrow két élete egy különleges hangulatú, elgondolkodtató és érzelmileg is mély regény.

Köszönöm szépen a könyvet a Cartaphilus Könyvkiadónak és a moobius_hu-nak.

Adatok:

Kiadó: Cartaphilus

Megjelenés: 2026

Oldalszám: 432

Ford.: Gruber Katalin

Fülszöveg:

June Farrow készen áll sorsa beteljesülésére.
Családjának női ágát szörnyű átok sújtja: előbb vagy utóbb mindegyikük eszét veszti. June azonban eltökéli, hogy megtöri az ördögi kört, és tudatosan kerüli a férfiakat, nehogy bárkivel túl szoros kapcsolatot építsen ki. Az egész város ismeri anyja történetét, akinek nyoma veszett, amikor June-t a szíve alatt hordta, majd kislányát egy kosárban eljuttatta a nagymamához, hogy nevelje fel.
A nagymama halála után June különös nyomokra bukkan, amelyek követésével talán anyja rejtélyes eltűnésére is magyarázatot kaphat. Ehhez viszont kénytelen a józan ész határait meghaladó dolgokban hinni. Talán már nála is bekopogtatott az őrület? Vagy igaza volt a nagymamájának, aki azt állította, ő nem beteg, csupán egyszerre van két helyen?
Adrienne Young első, felnőtteknek szóló regénye felejthetetlen romantikus történet egy csipetnyi misztikummal és egy leheletnyi mágiával fűszerezve.

   A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Amanda Weaver: Fast & Reckless – Padlógázzal a szívembe

    Amanda Weaver regénye, a Fast & Reckless – Padlógázzal a szívembe egy olyan romantikus történet, ami a sebesség, az elfojtott érzelmek és a szakmai elhivatottság izgalmas elegye. A könyv a Menőkönyvek gondozásában jelent meg, egy egyszerű, elegáns fekete-fehér-arany borítóval. A megjelenése nem hivalkodó, de energikus, ahogy maga a történet is. A cselekmény klasszikus alapokra épít, de a díszlet a modern sportvilág egyik legizgalmasabbja a Forma–1-es paddock kulisszái közé vezeti az olvasót, ahol a tizedmásodpercek mellett a szív ritmusa is gyakran felgyorsul.

    A történet középpontjában Mira áll, aki hét év távollét után tér vissza a száguldó cirkusz vérkeringésébe. Visszatérése nem véletlen és nem is zökkenőmentes, csapatfőnök apja beosztottjaként kell helytállnia, miközben szembe kell néznie a múltjával is. A bonyodalmakat fokozza Will, a tehetséges, de kezdetben meglehetősen arrogánsnak tűnő pilóta érkezése, aki szintén egyfajta bizonyítási vágytól fűtve próbálja újra felépíteni karrierjét. Bár Will karaktere az első fejezetekben ellenszenvesnek hat a túlzott magabiztossága miatt, az írónő remek érzékkel bontja le a férfi köré épített falakat. Ahogy haladtunk előre a szezonban, fokozatosan megkedveltem, látva a felszín alatt rejlő valódi elszántságát.

    A regény egyik legérdekesebb stilisztikai megoldása a narráció módja. A szerző távolságtartó, mégis váltott nézőpontú elbeszéléstechnikát alkalmaz, ami különleges kettősséget kölcsönöz a szövegnek. Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy egyszerre lássunk bele mindkét főhős gondolataiba és vágyaiba, miközben fenntart egyfajta külső szemlélői pozíciót. Ez a technika különösen jól működik a munkahelyi dinamika ábrázolásakor, ahol a professzionalizmus és a személyes vonzalom folyamatosan ütközik egymással.

    A könyv nyelvezete kifejezetten friss és mai, amiért külön elismerés illeti a fordítót. A párbeszédek pörgősek, a szöveg ritmusa pedig követi a versenyek feszültségét. Bár néhol a káromkodások talán túl természetesnek vagy gyakorinak tűnhetnek, ezek valójában tökéletesen belesimulnak a regény miliőjébe. Egy ilyen magas hőfokon égő, stresszes környezetben, mint a boxutca és az istállók világa, ez a fajta nyersesség inkább a hitelességet növeli, semmint rontaná az olvasási élményt. A technikai háttér kidolgozottsága egyébként is a könyv egyik legnagyobb erőssége. Weaver láthatóan alapos kutatómunkát végezhetett bár nincsenek pontos ismereteim a témát illetően. Mindenesetre aa szakkifejezések használata, a futamsorrend követése és a csapattagok közötti feszültség ábrázolása még egy olyan olvasó számára is meggyőzővé teszi a környezetet, aki egyébként nem jártas a technikai sportokban.

    A mellékszereplők közül Violet alakja emelkedik ki, aki vibráló személyiségével és támogató jelenlétével az egyik legszimpatikusabb karaktere a műnek. Az ő jelenléte már előrevetíti a sorozat folytatását, amelyben ő kerül a középpontba, és remélhetőleg a magyar kiadó hamarosan elhozza az ő történetét is a hazai olvasóknak. Összességében a Fast & Reckless egy vidám, lendületes és érzelmekkel teli regény, amely bebizonyítja, hogy a szerelem néha a leglehetetlenebb helyzeteken és a legszigorúbb szabályokon is képes áttörni. Amanda Weaver könyve kiváló választás mindazoknak, akik egy könnyed, de mégis tartalmas kalandra vágynak a Formai 1-es világ kulisszái között. Nekem nagyon tetszett.

    Köszönöm szépen a könyvet a Menő Könyveknek!

Adatok:

Kiadó: Menő Könyvek Kiadó

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 320

Ford.: Neset Adrienn

Fülszöveg:
Száguldj hőseinkkel ebben a romantikus, a Forma-1 kíméletlen tempót diktáló világában játszódó regényben! Két barát padlógázzal halad egy olyan irányba, ami mindkettőjük számára végzetes lehet.
Mira Wentworth pontosan tudja, hogy Will Hawley bajt jelent. Az apja csapatának új, elképesztően jóképű pilótája hiába túráztatja magát, a lány elszántan ellenáll a csábításnak. Már akkor eldöntötte, hogy a pályán nem keres szerelmet, amikor kamasz korában elkövetett hibája miatt mindent elveszített. Most végre esélyt kapott, hogy az apja csapatának asszisztenseként visszakerüljön a Forma-1-be, és nem fogja hagyni, hogy egy szemtelen jóképű rosszfiú az útjába álljon.
Will viszont kizárólag egyetlen nőt akar megszerezni…
Miután partiarcként majdnem hagyta elfüstölni Forma-1-es karrierjét, Will Hawley végre ismét versenyezhet, és elszánta magát, hogy a dobogóra is felkerül. Szeret úgy gondolni magára, hogy rosszfiús énje már a múlté, de elég egyetlen pillantás a főnök lányára, és kész kockára tenni mindent.
Ahogy sisteregni kezd a levegő Mira és Will között, már nem tudják kapcsolatukat a barátság keretei között tartani. A múlt is felüti ocsmány fejét, így a sok szempontból törékeny szerelemre új megpróbáltatások várnak. Vajon sikerül együtt áthaladniuk a célvonalon?

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu

Olivia Wildenstein: House ​of Beating Wings – Verdeső szárnyak

   Még alig indult el 2026, de már megvannak szerintem az év kedvenc regényei. Olivia Wildenstein: House of Beating Wings – Verdeső szárnyak előkelő helyen szerepel ezen a listán. Nem tudok elmenni amellett, hogy a külalakját dicsérjem. Az Álomgyár amúgy is ráfeküdt az utóbbi időben a külső megjelenésre, de ez a regény szerintem még az ő kiadványaik közül is kiemelkedik. Fantasztikusan szép az élfestése, egységes a borítóval, teljesen kellemes a szedése, a fejezetcímek megjelenése és összességében is nagyon egyben van. Nem a kiadó dolga ugyan, de egy térképet hiányoltam amúgy jó lett volna vizuálisan is követni a szereplők útját. Remélem a következő részben lesz majd.

    A regény maga lassan építkezik. Azt hittem unalmas lesz a cselekmény lassú kibontakozása, de annyira szerettem a világépítést, hogy tulajdonképpen észre sem vettem mennyire nem mozgalmas a regény. Elképesztően összetett ez a világ, sok érdekes és újszerű momentummal. Vannak persze hasonlóságok is már regényekhez, de az összkép kifejezetten egyedi lett. A varjak ötlete nagyon tetszett nekem, sokféle alakváltóról olvastam már, de nekem abszolút kiemelkedett ezek közül madáremberek koncepciója. Azért írom így, mert tetszett ahogy összeállnak, ahogy a királyságot felépíti a szerző, és a történetük is.

    Fallon a főhős egy félvér, aki bár híres tündék rokona mégis számkivetettként él a tündekirályságban, miközben a tündeherceg szerelméről ábrándozik. Az ő karaktere időnként bosszantóan naiv és ostoba, ugyanakkor van benne egy meghatározhatatlan erő, és egészen jól látható önfejűség ami miatt én kedveltem. Mondjuk a Dantéért való rajongása miatt időnként meg tudtam volna csapkodni egy lapáttal, de huszonévesen még joga van idiótának lenni.

    Az, hogy a szerző se.gfejet csinált a tündékből üdítő változatosság a fantasyregények hosszú sorához képest. A képességeikhez és megjelenésükhöz szerintem is jobban illik a rossz természet. Persze lehet, hogy ez csak nettó emberi irigység, de mégis, ne legyenek már annyira tökéletesek.

    Lore viszont nekem nagyon bejött. Persze az ő személyisége abszolút a tipikus epikus hősé, mégis a madárkülsővel, madárértékeléssel, és az összetett gondolkodásával megvett kilóra mielőtt a külsejét egyáltalán el tudtam volna képzelni.

    Luce királysága, illetve a teljes birodalom felépítése is nagyon átgondolt. Persze voltak helyek, amikről még nagyon keveset tudunk pl Shabbe, de az eddig ismert birodalomba való utazás nagyon érdekes volt. A tájak, az ott lakók a történelmi tények és hazugságok mind sokat árnyalták az alapból is izgalmas világképet.

    Maga a cselekmény nem volt különösebben szerteágazó. Lineárisan halad előre, van egy két csavar, de összességében nem tartogat nagy meglepetéseket a gyakorlott fantasyolvasóknak. A vége persze függővéges, de szerintem ezt már kb el is várjuk a hasonló típusú sorozat részektől.

    Nekem nagyon tetszett ez a felütés. Főként persze a világépítésért rajongok, és borzasztóan sajnálom, hogy nem tudom folytatni, de majdnem biztos vagyok abba, hogy a következő rész előtt ezt újra el fogom olvasni. Nálam nagyon betalált.

    A könyvet köszönöm szépen az Álomgyár Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2026.

Oldalszám: 656 oldal

Fordította: Simonyi Ágnes

Fülszöveg:

Szabadítsd fel a varjakat, Fallon, és királynővé tesznek!
Mielőtt egy titokzatos látnok megjósolta uralkodói jövőmet, soha nem gondoltam volna, hogy több lehetek, mint aki most vagyok: egy varázslat nélküli félvér, akit bár a vadállatok szeretnek, minden tisztavérű tünde gyűlöl a királyságban. Nos…, kivéve egyet.
Dante Regio, Luce hercege birtokolja szívemet, mióta neki adtam az első csókomat. Ha a vasereklyék összegyűjtése segíthet megdönteni a jelenlegi király hatalmát, és trónra juttatni a testvérét, hogy aztán együtt uralkodjunk, akkor kincsvadászatra indulok.
Bárcsak a jós figyelmeztetett volna, hogy egy szárnyas démont szabadítok a világra!
És arra, hogy én leszek a rögeszméje.
Olivia Wildenstein első magyarul megjelenő könyvét imádni fogják a Sarah J. Maas- és a Mary E. Pearson-rajongók. Ez a cselszövésekkel, varázslatos lényekkel, árulással és megtévesztő szerelemmel teli nagyszabású fantasy teljesen magával ragadja az olvasót.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Philip Reeve: Ragadozó városok

    Nem volt szokványos élmény elolvasni Philip Reeve Ragadozó városok című regényét, mert kivételesen a filmet előbb láttam. (Kétszer is.) A történet főbb fordulatai ezért nem értek váratlanul, mégis meglepően friss és izgalmas olvasmányélményt nyújtott a könyv. Sőt, bizonyos szempontból még jobban is működött, mint a film, valahogy jobban ráéreztem a részletekre.

    A világépítés szerintem kivételesen jóra sikerült. Nagyon tetszett nekem az egész steampunk disztópia. A „mozgó városok” koncepciója elsőre elég abszurdnak hangzott, de Reeve olyan természetességgel és logikával mutatja be ezt a rendszert, hogy tulajdonképpen működőképessé válik. Ami valahol persze eléggé sajnos a társadalom kilátásainak szempontjából. A ragadozó városok működése, egymás „elfogyasztása”, a túlélésért folytatott harc mind-mind egy olyan posztapokaliptikus világot rajzolnak ki, amely egyszerre kegyetlen és lenyűgöző. Külön tetszett, hogy nem csak egy ötletes alapötletről van szó, hanem egy alaposan kidolgozott univerzumról, saját történelemmel, társadalmi struktúrával és technológiai maradványokkal.

    A világ múltja, különösen a titokzatos 60 perces háború, végig ott van a háttérben, de igazából nem lett kibontva. Erről azért még szívesen olvastam volna többet, de talán valamelyik folytatásban majd bővebben is előkerül.

    A karakterek közül számomra Tom fejlődése volt a legemlékezetesebb. Az elején egy kicsit elveszett, naiv fiúnak tűnik, akiről nehéz elképzelni, hogy valódi hőssé válik. Éppen ezért volt különösen jó látni, ahogy a történet során fokozatosan változik, erősödik, és egyre inkább képes felelősséget vállalni a döntéseiért. Nem egyik pillanatról a másikra válik bátorrá, hanem lépésről lépésre..

    Hester az elejétől egy nagyon különleges szereplő. Igazi kemény csaj, de ahogy előkerül a múltja abszolút érthető és kedvelhet. Tomés Hester kapcsolata is szépen, fokozatosan alakul, ami szintén sokat hozzátesz a történet érzelmi rétegéhez.

    A cselekmény végig lendületes, tele van akcióval, meneküléssel, fordulatokkal, de közben nem veszti el a mélységét sem. A humor finoman, de jól működik, a sötétebb, komorabb hangulat pedig tökéletesen illik ehhez a világhoz. Reeve stílusa gördülékeny, könnyen olvasható, ami különösen jól áll ennek a kalandos történetnek.

    Összességében a Ragadozó városok egy rendkívül szórakoztató, mégis elgondolkodtató regény, amely nemcsak az izgalmas alapötlet miatt emlékezetes, hanem a jól kidolgozott világ és karakterek miatt is. Az pedig külön öröm, hogy ez még csak a történet kezdete – én biztosan folytatom a sorozatot, mert kíváncsi vagyok, merre viszi tovább ezt az egyedi és izgalmas világot.

Adatok:

Kiadó: Cartaphilus

Megjelenés: 2018

Oldalszám: 322

Ford.: Acsai Roland

Fülszöveg:

London újra mozgásba lendül. Otthagyja hatalmas talpnyomát a vadászmezőn, ahol a nagyobb városok kisebbeket hajszolnak, hogy aztán eltüntessék őket feneketlen gyomrukban. Ám London városa most nagyobb falatra vágyik, minden energiájával egy távoli cél elérésére törekszik, miközben egyre több szóbeszéd járja a MEDUZÁRÓL. Ide akar visszajutni Tom és Hester. Előbbi, hogy újra otthon legyen, utóbbi azért, hogy bosszút álljon. Mégis együtt kell működniük, együtt kell átvészelniük életveszélyes helyzeteket, miközben sejtelmük sincs, hogy milyen küldetéssel kerülnek újra a ragadozó nagyváros fedélzetére.

A könyv megvásárolható a moobius.hu-n.

 

Murata Szajaka: Keiko ​vegyesboltja

   Murata Szajaka regénye nem egy klasszikus fejlődéstörténet, sokkal inkább egy klinikai pontosságú látlelet a modern társadalom kirekesztő mechanizmusairól. Érdekes regény. Egyszerre könnyed, nagybetűs, gyorsan olvasható, mégis nehézkes. Főként amiatt mert Keiko szabályosan szabálytalan gondolatmeneteibe nehéz belehelyezkedni. Az E/1-es narráció egészen közelről mutatja meg a címszereplő gondolatvilágát, ami cseppet sem komfortos az olvasónak.

   A főszereplő, a 36 éves Keiko tizennyolc éve dolgozik ugyanabban a vegyesboltban részmunkaidőben. A környezetében már mindenki felnőtt életet él, főállásban dolgozik és családot alapít, míg Keiko tudatosan megragad egy a számára biztonságos közegben. Neki a bolt nemcsak munkahely, hanem az egyetlen hely, ahol a szigorú szabályok mentén értelmet nyer a létezése. Keiko karaktere rendkívül komplex, bár az autisztikus spektrum jeleit mutatja, néha ijesztően érzelemmentes módon figyeli és utánozza az embereket, hogy beilleszkedjen. A problémamegoldásai pedig kifejezetten pszico- és szociopata jegyeket mutatnak. Azt hiszem az autizmussal könnyen elboldogultam volna, de az agresszivitás miatt nehezen kedveltem meg Keikot. Meglepő módon regény célja egyáltalán nem az volt, hogy elfogadtassa a főszereplő személyiségét. Sokkal inkább egy érdekes társadalmi problémára hívta fel a figyelmet.

    Keiko élete meglehetősen monoton. A bolt a központi eleme a létének, mégis megpróbál a bolton kívül is kapcsolatokat teremteni. Miután az egész személyisége alkalmatlan erre, utánzással és másolással lopja be magát a társadalomba. Minden kép, amit önmagáról mutat hamis, de megérti, hogy csak így elfogadható a többség számára.

    Van ebben valami igazságtalanság amúgy, mert Keiko megfelel az elvárásoknak. Dolgozik, eltartja önmagát, megfelel az alapszabályoknak (öltözködik tisztálkodik, rendet tart maga körül, pontos, tisztelettudó), mégsem tudja kivívni az ismerősei és a családja rokonszenvét. Amellett, hogy a környezet aggódik érte, le is nézik, és magasabb elvárásokat támasztanak vele szemben, mint amit ő képes lenne átugrani.

    A történet dinamikája akkor változik meg, amikor belép a képbe Siraha a 35 éves egyedülálló férfi. Ő Keiko tökéletes ellentéte és egyben torz tükörképe is. Míg Keiko küzd a megfelelésért, Siraha csak élősködni akar a rendszeren, miközben folyamatosan kritizálja azt. Kettejük furcsa alkut köt, ami rávilágít a regény központi kérdésére. Meddig mehet el az ember azért, hogy beilleszkedhessen a társadalomba? Vajon szerencsés-e, ha mindenáron a szürke masszához akarunk tartozni?

    Keiko végül megadja a maga válaszait a kérdésre, de valahogy mégsem kerül közel az olvasóhoz, bár az igazságérzetünk nagyából helyre kerül.

  A könyv stílusa távolságtartó, mégis beszippant. Nem egy kényelmes olvasmány, de garantáltan napokig a hatása alatt tart, és elgondolkodtat arról, mit is jelent valójában „normálisnak” lenni.

Adatok:

Kiadó: Európa

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 316

Ford.: Dési András György

Fülszöveg:

    A harminchat éves Keiko eladónőként dolgozik egy tokiói élelmiszerboltban. Mindig furcsa lány volt, egészen kis korától kezdve különös dolgokat gondolt, mondott és tett, egészen addig, amíg tizennyolc éves korában rá nem talált a boltjára, ahol – az érthetetlen és kiszámíthatatlan külvilággal ellentétben – tökéletesen átlátja a szabályokat, és mindent meg is tesz azért, hogy megfeleljen, hogy olyan legyen, mint a többiek.
    Neki ez a világa, ő így boldog, és bár a környezete, a családja folyamatosan igyekszik rávenni arra, hogy menjen végre férjhez, hogy szüljön, vagy legalább találjon magának valami rendes munkát, neki esze ágában sincs elhagyni ezt a számára otthonos és megnyugtató világot.
Egy nap azután a folyamatos létszámhiánnyal küzdő boltba új munkatárs érkezik… Siraha harmincöt éves, szintén egyedülálló. A két magányos ember rövid időn belül „egymásra talál”, és olyan egyezséget köt, amely bár bizarrnak tűnhet, ideig-óráig mindkettejük nyugalmát biztosítja, és megvédi őket a mindenbe durván beleavatkozni vágyó szülők, barátok, kollégák kéretlen és tapintatlan tanácsaitól. Ideig-óráig…
    Keiko különös egyéniségén és sorsán át egy ismeretlen, hideg fényekben fürdő, élére és sarkára állított világ tárul fel az olvasó előtt, de nem csupán a boltok, a kereskedelem világa ez, hanem a koré és a nagyvárosé is, amelyben élünk, sőt valójában a munkába, az alkalmazkodásba, a szabályokba menekülő vagy éppen azok mögött mindörökre elvesző emberé, akiben hol mosolyogva, hol rémülten ismerünk magunkra.
Murata Szajaka (1979. augusztus 14. -) nemzetközi hírű japán író. 2016-ban a Keiko vegyesboltja című regényével elnyerte a legtekintélyesebb japán irodalmi elismerést, az Akutagawa-díjat. Ez az első magyarul megjelenő műve. Hőséhez hasonlóan a szerző tizennyolc éven át (1999-től 2017-ig) bolti eladóként dolgozott Tokióban.

A könyv megvásárolható a Moobius webáruházban

Tracy Wolff: Sóvárgás (Sóvárgás 1.)

 Tracy Wolff Sóvárgás című regénye egy monumentális darab, szó szerint is. A keménytáblás, vaskos kötet egyértelműen kézifegyvernek minősül, és az ember önkéntelenül is azt várja, hogy a 600+ oldal mögött egy rendkívül összetett, sűrű cselekmény rejlik. A valóság azonban az, hogy a történet leginkább a kétezres évek elejének paranormális romantikáját támasztja fel, minden bájával és bosszantó kliséjével együtt.

    A helyszínválasztás egészen fantasztikus: egy alaszkai, az emberek elől gondosan elrejtett bentlakásos iskola, ahol a világ legbefolyásosabb vámpír-, sárkány- és boszorkánycsaládjainak sarjai tanulnak. Ide érkezik meg Grace, az árva lány, akinek fogalma sincs róla, milyen természetfeletti darázsfészekbe nyúlt. Grace karaktere sajnos a regény egyik leggyengébb pontja. Bár a történetet az ő szemszögéből olvashatjuk, néha kifejezetten nehéz volt azonosulni vele. A naivitása már-már bántó; következetesen szembemegy minden jó tanáccsal és életösztönnel. Mintha saját maga alatt vágná a fát: pont abban nem bízik, akiben kellene, és ott keresi a veszélyt, ahol óvják tőle.

    A regény meglehetősen túl van írva. A cselekmény váza nem feltétlenül indokolná ezt a hatalmas terjedelmet, de a szerző láthatóan élvezte a hosszas belső monológokat és a romantikus feszültség elnyújtását. A történet tele van YA-klisékkel: a titokzatos, elérhetetlen, de túl tökéletes fiú, a drámai egymásra nézések és a végzetes szerelem ígérete mind-mind ismerősek lehetnek. Jaxon Vega karaktere olyannyira hozza az "Edward Cullen-feelinget", hogy az egész regénynek van egyfajta nosztalgikus Alkonyat szájíze.

    Minden hibája és kiszámíthatósága ellenére a Sóvárgás egy kényelmes olvasmány. Az ismerős környezetben könnyű elhelyezkedni, és a paranormális akadémia feelingje beszippantja az embert. Aki szereti a drámával átitatott, érzelmes és misztikus Young Adult történeteket, és nem zavarja egy kis túlírt naivitás, annak remek kikapcsolódás lesz ez a havas, alaszkai kaland.

Adatok:

Kiadó: Cartaphilus

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 656

Ford.: Lukács Andrea

Fülszöveg:

    A világtól elzárt Katmere Akadémia nem mondható átlagos középiskolának. Az exkluzív bentlakásos iskola folyosóit alakváltók, boszorkányok és vámpírok járják, a szülei tragikus halála után idekerülő Grace pedig egyetlen dolgot tud biztosan: egyedüli halandóként egyáltalán nem tartozik ide. Az iskola színfalai mögött kíméletlen küzdelem dúl, és Grace egyenesen a viszályok közepébe keveredik, amikor találkozik a Katmere egyik legveszélyesebb lakójával, Jaxon Vegával. A vámpír emberöltők óta senkit sem engedett közel magához, ám most valami ellenállhatatlan erő vonzza őt és a lányt egymáshoz – valami, ami mindkettőjük végzetét jelentheti.
    Jaxon magánya mögött ugyanis életveszélyes titkok rejlenek, Grace pedig egyre inkább biztos abban, hogy nem véletlenül került a Katmere Akadémiára… hanem csalinak egy halálos játszmában.
A Sóvárgás és folytatásai az elmúlt évek legzajosabb könyvsikereinek bizonyultak; a letehetetlen vámpírtörténetből a Universal készít filmadaptációt.

   A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Mary Ann Shaffer - Annie Barrows: Krumplihéjpite ​Irodalmi Társaság

  Őszinte vallomással kell kezdenem: nem kifejezetten szeretem a levélregényeket. Legutoljára a kétezres évek elején estem szerelembe eggyel, Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyok című művével, de az is egy nehezen kezdődő, bonyolult szerelem volt. Azóta, ha tehettem, tudatosan kikerültem ezt a műfajt. Azonban a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság-ot annyian méltatták az utóbbi időben, hogy végül a kíváncsiságom győzedelmeskedett az előítéleteim felett. És milyen jól tettem, hogy esélyt adtam neki! Bár az elején a levélregények sajátos „ki kivel van” kérdéskörébe természetesen belezavarodtam kicsit, hamar túljutottam a formai kihívásokon, és a szereplők meglepően gyorsan a helyükre kerültek a fejemben.

    A történet középpontjában Juliet Ashton, a második világháború utáni Londonban élő sikeres írónő áll, aki éppen alkotói válsággal és a háború utáni szürkeséggel küzd. Egy különös véletlen folytán kerül levelezésbe a Csatorna-szigeteken, pontosabban Guernsey-n élő Dawsey Adams-szel, majd rajta keresztül a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság bájos, néhol kicsit bumfordi tagjaival. Ez a véletlen levélváltás nyit kaput egy olyan világra, amelyről a külvilág a megszállás alatt szinte semmit sem tudott.

    A levelek hangvétele végtelenül kedves, néhol irodalmi mélységű, máskor hétköznapi és tagadhatatlanul humoros. Mégis, ezen a könnyedségen minduntalan átszűrődik a német megszállás sötét borzalma. Az írópáros nagyon pontosan, mégis finoman ábrázolja az egymástól elszakított családok tragédiáját, a kínzó éhezést, a vagyonelkobzásokat és a folyamatos fenyegetettség miatti bezárkózást. A sorok között azonban felsejlik valami sokkal erősebb: a kultúrában és a közösségben megtalált vigasz. Megható látni, ahogy a nélkülözés közepette egy-egy véletlenül talált könyv vagy egy titokban megtartott irodalmi est jelenti az egyetlen hidat a józan ész és a túlélés felé.

    Különösen értékesnek találtam a regényben azt az ábrázolásmódot, ahogy a háború utáni időszakot kezeli. Bár a fegyverek elhallgatnak, a szabadsággal együtt nem köszönt be azonnal a jólét. A jegyrendszer, a romos utcák és a lelki sebek világában az emberi kapcsolatok még inkább felértékelődnek. A regény ezt a kettősséget, a borzalmat és a reményt valami egészen légies, már-már varázslatos stílusban tálalja, mégis fajsúlyosan.

    A karakterek egytől egyig remekművek. Nagyon jókat nevetettem a Társaság tagjainak naiv, mégis végtelenül őszinte műelemzésein, ahogy például Seneca vagy Marcus Aurelius sorait a saját, rögös életükre vetítik le. Ugyanakkor néhol sírni tudtam volna a veszteségeik hallatán, és azon kaptam magam, hogy minden szereplőért külön-külön, személyes ismerősként izgulok. Különösen Elizabeth karaktere maradt velem sokáig, aki a regény fizikai valójában ugyan nincs jelen, mégis az ő bátorsága és szellemisége tartja össze ezt a különös közösséget.

    Összességében a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság egy olyan ritka kincs, amely egyszerre képes szórakoztatni és elgondolkodtatni. Borzalmas a történelmi háttere miatt, szép az emberi gesztusai miatt, és könnyed a humora miatt. Ahogy a kolléganőm fogalmazott a könyv elolvasása után: „Olvastam volna még”. Én is pontosan így éreztem az utolsó levél után. Ez a könyv bizonyság arra, hogy az irodalom nem csupán úri passzió, hanem mentőöv, amibe a legsötétebb időkben is bele lehet kapaszkodni.

    Köszönöm szépen a könyvet a Park Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Park Kiadó

Megjelenés: 2026.

Oldalszám: 372

Ford.: Szántó Judit

Fülszöveg:

    1946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.
    „A szerzőpáros magával ragadó, ugyanakkor szívbe markoló könyvet írt – Jane Austen-i hangulatú, történelmi tanmesét. A leveleket nem az olvasónak címezték, mégis neki szólnak.”
Sarah Addison Allen
    „Soha nem akartam annyira egy könyvklubhoz tartozni, mint a Krumplihéjpite olvasása közben. A regény minden lapjáról sugárzik a szeretet.”
The Christian Science Monitor
    „Hihetetlen szerelmi történet, mely egyben a túlélésről és a hősiességről is szól, emléket állítva egy kis közösségnek, melyet a könyvek szeretete kovácsolt eggyé.”
The Charlotte Observer

A könyv megvásárolható ezen a linken: Booklove webáruház