Erdész Márton: El, messze és még tovább

    Erdész Márton első könyve egy merész és nagyszabású űropera nyitánya, amelyben már most rengeteg lehetőség rejlik.

    Külsőre "Galaktika-szép", ezt nem is tudom máshogy mondani, Varga Balázs borítótervező egy igazi áldás a kiadóban. A kötés azonban sajnos messze elmarad a látványtól. Nagyon nehéz hosszasan óvatoskodva fogni a könyvet anélkül, hogy eltörnénk a gerincét. Biztosan érdemes lenne más kötészeti megoldást keresni. Na de a külcsín egy dolog és egészen más a tartalom.

    A történet egy érdekes, mondhatni ismerős felütéssel indul. Egy fejlett bolygó, Hodet a teljes pusztulás szélén áll. A kizsákmányolt, Földhöz hasonló planéta lakói már felélték világuk erőforrásait, és a civilizációjuk fennmaradása érdekében kétségbeesett megoldást keresnek. A kiutat végül a kolonizálásban és az áttelepítésben látják, ezért megkísérlik elfoglalni a technológiailag kevésbé fejlett Arnat bolygót. Bennem felmerült kérdésként rögtön az elején, hogy miért ez a látszólag bonyolult megoldás az egyetlen kiút, hiszen a Hodet lakói bolygójukra telepítenék az arnatiakat Ennyi erővel mondjuk akár le is öldöshetnék őket (valószínűleg kevesebb erőforrást emésztene fel), hiszen a Hodetnek mindössze három éve van. Félreértés ne essék, nem a népirtást hiányoltam a történetből, csak a döntés mögött álló logikát szerettem volna megérteni. Az egész megoldásban éreztem valamiféle ötvenes-hatvanas évekbeli magyar virtust.

    A regény két jól elkülöníthető történetszálra bomlik. Az egyik maga az űrháború, a civilizációk közötti konfliktus, a másik pedig egy fiatalember sajátos kiútkeresése. Velek ugyanis nem elégszik meg a társadalma által kínált válaszokkal, ezért egyéni küldetésre indul, hogy felkutassa Navarint, egy érintetlen világot, amelynek létezése inkább legendának tűnik, mint bizonyosságnak.

    Ez a történetszál, bár természetesen szintén az űrben játszódik, egy idő után szinte klasszikus kalandregénnyé alakítja a cselekményt. A két szál így eltérő hangulatot és ritmust képvisel, mégis jól kiegészítik egymást. Bár alapvetően mindkét történetrészt erős, emberileg és a jellemfejlődés szempontjából egyértelműen Velek útkeresése volt a hangsúlyosabb.

A regény atmoszférateremtése nagyon jól sikerült. Szerettem a hangulatát, ami egyszerre nyomasztó és kalandos. A pusztulásra ítélt bolygó képe óhatatlanul felidézi a napjainkban egyre erősebben jelen lévő klímaszorongást. Az erőforrások kimerülése, a környezeti válság, a társadalmi felelősség kérdése és a jövőtől való féle, de Erdész Márton azonban nem ragad bele a kilátástalanságba. A történet folyamatosan mozgásban van, újabb helyszínek, konfliktusok és lehetőségek nyílnak meg, így a nyomasztó alaphelyzet ellenére is megmarad a kalandregényekre jellemző lendület.

    Ugyanakkor éppen ez az, ami időnként a regény kárára válik, mert a világépítést kissé kapkodósra sikerült. A szerző egy hatalmas univerzumot tár elénk, különböző civilizációkkal, bolygókkal, társadalmi berendezkedésekkel és technológiai lehetőségekkel, de ezekből sokszor csak annyit ismerünk meg, amennyi az adott jelenet megértéséhez feltétlenül szükséges. Szívesen olvastam volna részletesebben Hodet társadalmáról, a pusztuláshoz vezető folyamatról, a korábbi megoldási kísérletekről vagy éppen arról, hogyan fogadja a lakosság a háború gondolatát. Ugyanígy érdekelt volna Arnat világa, lakóinak mindennapjai és az a társadalmi különbség, amely a két civilizáció között húzódik. Maga a háború is elbírt volna több részletet, különösen a döntések következményeinek és a szereplők motivációinak bemutatásában.

    A karakterépítésnél is hasonló hiányérzetem támadt. Velekhez például a történet elején nehéz volt kapcsolódnom. A testvére, Mara például sokkal hamarabb elnyerte a rokonszenvemet, pedig nem ő áll a történet középpontjában. Persze ahogy haladunk előre a cselekményben, Velek is sokat változik, mondhatni férfivá érik. Mégis úgy éreztem, hogy hiányzik belőle a hősfaktor.

    Az pedig kifejezetten meglepett, hogy egyik történetszál sincs lezárva, mert nem feltételeztem, hogy sorozat lesz a történetből. Mondjuk ez egyáltalán nem gond, szívesen visszatérek Erdész Márton világába. Összességében szerintem első könyvnek minden tekintetben ígéretes az El messze tovább, és bőven van lehetőség még benne a tértágulásra, és a bővebb magyarázatokra.

    A könyvet köszönöm a Galaktika MetropolisMedia Kiadónak.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Media Kiadó
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 208

Fülszöveg:

Milyen árat vagy hajlandó fizetni az otthonodért, a szabadságért – és azokért, akiket szeretsz?
Amikor a Hodet haldokló világa az Arnat meghódítására készül, Velek, egy fiatal arnati pilóta nehéz döntést hoz. Hátrahagyja otthonát és szeretteit, hogy felkutassa a legendák bolygóját, a Naravint – egy érintetlen világot, ahol ősi törzsek, elfeledett titkok és különös látomások várják. Egy fekete szarvas visszatérő víziója, egy rózsaszínen izzó tó, valamint egy titokzatos erejű ereklye olyan események láncolatát indítják el, amelyek nemcsak egy nép, hanem három világ sorsát is megváltoztathatják.
Miközben új otthonra, barátokra és szerelemre talál, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a múltját nem tudja örökre eltemetni. A háború a Naravint sem kíméli, és amikor minden, amit elért, veszélybe kerül, választania kell: a régi életét próbálja megmenteni, vagy harcol azért a jövőért, melyet megálmodott.
Kaland, túlélés, szerelem és árulás fonódik össze ebben a nagyszabású sci-fi kalandregényben, ahol az ősi hiedelmek és a csillagközi konfliktusok ugyanannak a végzetnek a részei.

A regény megvásárolható itt: Galaktikabolt

Daniela Krien: Egyszer majd elmondunk egymásnak mindent

  Ez a könyv olyan kis ártatlannak látszik, világos pasztellszínű borító, a fedlapon egy fiatal lány virágok között, a fülszövegben egy szerelem története. Hát mi baj lehet, ugye?

    A regény maga némiképp kiforgatott önmagamból. Miután elolvastam elég hosszú ideig csak néztem magam elé, és még most is valami elemi erejű tagadás mocorog bennem.

    A korrajz nagyon érdekes, és ismerős is (ráadásul még mindig aktuális). Az 1990-ben járunk a berlini fal ledöntésének évében valahol az NDK-ban. Az ország szinte minden lakója hordozza a kommunizmus sebeit, családok egysége bomlott meg, gyerekek váltak a rendszer áldozataivá, és titkok határozzák meg a szomszédság viszonyait. A változás azonban a küszöbön van, de legalább annyi félelmet is hordoz, mint amennyi reményt. Ez egy felfokozott idegállapotú világ, ami csodálatosan meghatározza a történet atmoszféráját, és szinte észrevétlenül épít mögé egy olyan hátteret, ami mindent egy kicsit megbocsáthatóvá tesz. (Valójában nem.)

    A történet valahol Németország közepén, egy határhoz közeli vidéki településen játszódik a Brendel-gazdaságban. A hagyományos mezőgazdasági munkával foglalkozó három generációs család majdnem legifjabb tagja Maria, aki a család egyik fiának barátnőjeként kerül birtokra. Bár még iskolába jár, a családi háttere miatt nem igazán ütközünk meg azon, hogy szinte kislányként összeköltözik a vele egykorú Johannesszal az amúgy meglehetősen hagyományos értékrendű család védőszárnyai alatt. Maria elkezdi feltalálni magát, tanulja a paraszti élet munkafolyamatait, ismerkedik a háztartással, hanyagolja a tanulást és találkozik a furcsa középkorú zárkózott és iszákos hírében álló szomszéddal Hennerrel. A történet innét kezd el olyan fordulatokat venni, amik engem teljesen felkavartak.

    Az első pillanattól nagyon erős red-flag-em volt, és ahogy haladtam csak egyre inkább erősödött. Megpróbálhattam volna felmenteni a szereplőket, akadtak bőven okok és indokok, de képtelen voltam rá. Egyszerűen csak az zakatolt bennem, hogy ez egy gyerek, egy gyerek, egy gyerek. Mindegy, hogy mennyire érett vagy értelmes.

    A regényben van egy adag brutalitás és nyersesség, de alapvetően ez a cselekmény szintén marad, a szöveg maga kissé ellentmondásosan szellős, és könnyen olvasható.

    A narráció Maria szemszögéből meséli el az eseményeket, ami szintén érdekes kettősséget teremt. A lány gondolkodása időnként kifejezetten gyerekes, felszínes, sőt, naiv. Máskor viszont egy-egy mondatában elképesztően intelligens, érzékeny és lényeglátó. Mintha egyszerre lenne jelen benne a gyermeki tapasztalatlanság és valamiféle koravén bölcsesség.            

    Maga a történet nincs igazán kibontva, nem meg el a részletességig, sokszor inkább tőmondatokban és kissé homályosan fogalmaz, ami miatt elsőre nem is feltétlenül tűnik megrázónak. Mégis borzalmasan éles, amikor végig gondoljuk, és szinte mondatonként meg lehet rágni. A vége feloldás volt. Bár tragédia tényleg, mégis nekem elhozott egyfajta igazságtételt és felszabadulást is. Nem hiszem, hogy másként meg tudtam volna bocsátani a történteket.

    Összességében szerintem érezhető, hogy nálam most egészen mélyre ment a történet. tudom, hogy fikció, ezt is, hogy legalább annyira fontos benne a korszak bemutatása, mint a feldolgozott trauma, mégis én benne ragadtam a problémában. Talán azért is, mert hosszú ideig dolgoztam ifjúságsegítőként, és emiatt bizonyos helyzetekre, kapcsolatokra és kiszolgáltatottságokra egészen másként reagálok. Nehezen tudok elvonatkoztatni attól, ha egy gyerek olyan helyzetbe kerül, amelynek a következményeit még nem feltétlenül képes felmérni. Nem is tudom kizárólag irodalmi alkotásként értelmezni ezt a regényt.

    Hogy ajánlom-e a könyvet? Abszolút! Elgondolkodtató, aktuális, és jól felépített. Aztán ha olvasás után csak néztek magatok elé, jusson eszetekbe: én szóltam!

    Köszönöm szépen a könyvet a Park Kiadónak!

Adatok:
Kiadó: Park
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 280

Ford: Blaschtik Éva

Fülszöveg:
„E pillanatban ő a mindenem: apám, anyám, szeretőm és barátom, meg egy kicsit az ellenségem is."
1990 fülledt nyara. A berlini fal leomlott, és ezek az NDK utolsó hónapjai az újraegyesítés előtt. A törékeny, 16 éves Maria barátjával, Johannesszel él a fiú szüleinek gazdaságában, a Brendel-portán. Közvetlenül mellette található a környék legnagyobb birtoka, ahol a 40 éves, mogorva, de a helyi nők körében szívtipróként ismert Henner él magányosan. Maria véletlenül találkozik a férfival, és egyetlen érintés elég ahhoz, hogy egy mindent elsöprő szerelem vegye kezdetét. Ez a szerelem nem ismer határokat: a vágy elemi erővel ragadja ki a lányt a gyermekkor biztonságából, és veti egy titkokkal terhelt, perzselő viszonyba.
Ahogyan a külső és belső világok összeütköznek, a két ember közötti pusztító kötelék tragikus hirtelenséggel és kíméletlen brutalitással véget ér. Daniela Krien érzéki és fájdalmasan őszinte prózája egy olyan felnőtté válás krónikája, ahol a szabadság ára a legmélyebb veszteség.
Daniela Krien 1975-ben született a németországi Neu-Kalißban, majd Lipcsében tanult kommunikáció-, média- és kultúratudományt. 2010 óta szabadúszó író. 2011-ben debütált az Egyszer majd elmondunk egymásnak mindent című regényével, amely hónapokig szerepelt a sikerlistákon. 2023-ban Emily Atef rendezésében nagy hatású film készült belőle, amely a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában is szerepelt. Regényeit számos nyelvre lefordították, kritikusai szerint a kortárs német irodalom egyik legerőteljesebb hangja. Daniela Kriennek két lánya van, Lipcsében él.

A regény megvásárolható itt: Booklove

Kocsis Szilvia: Solum ​I.

  Több ponton is meglepett ez a történet. Az első ilyen maga a könyv megjelenése volt. Elképesztően szép és elegáns. A motívum- és színvilága nagyon egységes, a könyvjelzővé alakítható borítóelemeken kívül semmilyen, a történetre közvetlenül utaló rajz vagy grafika nincs rajta, mégis remekül visszaadja a regény hangulatát.

    A másik meglepetést számomra a kiadó jelentette. Az Alexandra Kiadócsoport profilját tekintve ezt a történetet inkább a Cartaphilus, a Carta-Teen vagy a Bookself Kiadó kínálatába tudtam volna elképzelni, nem pedig a főként klasszikus és kortárs szépirodalmat megjelentető Európáéba. Ez persze inkább csak egy személyes észrevétel, de kíváncsivá tett.

    Maga a könyv is tartogatott meglepetéseket. A cselekmény, a szereplők életkora és a történet hangvétele alapján egyértelműen ifjúsági fantasy, a világépítése azonban annyira összetett és izgalmas, hogy felnőttként is élvezetes olvasmány. A szereplőgárda viszont meglehetősen népes, ezért a történet folyamatos figyelmet igényel.

    Solum világában egykor megsérült a mágia, és az addig békében élő négy birodalom útjai különváltak. A birodalmak sajátos, többnyire diktatórikus államrendszereket alakítottak ki, a sérült mágia pedig idővel inkább ellenséggé vált, mintsem segítséggé. Az országok közötti határok gyakorlatilag átjárhatatlanná váltak.

    Aztán eltelik ezer év, és valami lassan változni kezd. Mindegyik birodalomban felbukkan három kiválasztott fiatal, akik arra hivatottak, hogy visszaadják a világnak a békét, és helyrehozzák azt, ami egykor elromlott. Csakhogy egyáltalán nem biztos, hogy maga a világ is ezt szeretné.

    Minden birodalomhoz egy-egy természeti elem kapcsolódik (föld, víz, tűz levegő), amelynek tulajdonságai a lakókon is megmutatkoznak, mind külső jegyeikben, mind természetükben. Számomra különösen érdekes volt, ahogyan ezek a sajátosságok nemcsak az embereket, hanem az egyes birodalmak működését, társadalmi berendezkedését és mindennapjait is meghatározzák. Ez a világépítés egyik legerősebb eleme.

    A karakterek szintén különlegesek. Mindannyian kiválasztottak, de egyikük sem az a klasszikus hőstípus. Megvannak a maguk gyengeségei, bizonytalanságai és hibái, ugyanakkor valamennyien talpraesett, szerethető szereplők. Mivel ez egy sorozat első kötete, egyelőre elsősorban egy alaposan kidolgozott világot kaptunk, és megismerkedhettünk a történet főbb szereplőivel. Az igazi bonyodalmak azonban vélhetően még csak most kezdődnek.

    Az olvasás nekem most indokolatlanul sokáig tartott, amit részben a lassan kibontakozó, összetett világnak tudtam be. Sok szereplőt, helyszínt és sajátosságot kellett megismerni, mire igazán összeállt a kép. Ennek ellenére egy nagyon érdekes, fantáziadús és gondosan felépített ifjúsági fantasyval ismerkedhettem meg, amely szerintem a felnőtt olvasóknak is remek kikapcsolódás.

Adatok:
Kiadó: Európa
Megjelenés: 2026
Oldalszám: 456

Fülszöveg:

Vannak sorsfordító napok az életben. Néha csak sejtjük, máskor pontosan tudjuk: ez után a nap után semmi sem lesz már ugyanolyan. Olykor csak elszenvedjük, amit a sors vagy az istenek nekünk szántak, de vannak pillanatok, amikor a kezünkbe vehetjük életünk fonalát.

A Mágikus Gömb ezer éve tört darabokra. Vele együtt pusztult az egység is: Solum békés birodalma négy, egymástól elzárt, gyanakvó birodalomra szakadt. Ám az ezeréves büntetés a végéhez közeledik.

Négy birodalom. Négy elnyomó, romlott rendszer. És tizenkét fiatal, akiknek a kezébe kerül a világ sorsa.

Anima, a számkivetett caelumi tolvaj; Baca, a szabad lelkű, lázadó aquai lány; Silvester, akit az ignisi gépezet kíméletlen katonává akar faragni; és Medens, a terrai gyógyító, aki a béke álarca mögött a saját démonaival küzd. Egyikük sem akart hős lenni. Mégis ők azok, akiket az istenek kiválasztottak: rájuk vár a feladat, hogy társaikkal egy ősi próféciát beteljesítve helyreállítsák a törött mágiát.

A birodalmak vezetői azonban mindennél jobban félnek az egységtől. Ignis rettegett diktátora, Aqua könyörtelen Nőtanácsa, Caelum kasztrendszerének királya és a változástól rettegő Terra egyaránt a vesztüket akarja. A tizenkét kiválasztott számára az út politikai manipulációkkal, hazugságokkal és családi titkokkal van kikövezve.

Kénytelenek szövetséget kötni, miközben egymásban sem bíznak. Ebben a sorsfordító küzdelemben azonban nem csak a világ megmentése a tét. A legnagyobb harcot önmagukkal kell megvívniuk.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

L. J. Shen: Az ​ördög feketét visel

   Nagyon szeretem L. J. Shen könyveit, így alapból elfogultan kezdek bele minden regényébe. Lassan a végére is érek a magyarul megjelent történeteinek, már csak egy-két korábbi megjelenés hiányzik a gyűjteményemből. Az ördög feketét visel is egy ilyen régebbi adósságom volt önmagammal szemben, amit végre sikerült törlesztenem.

    Ha rangsorolnom kellene a szerző könyveit, ez a történet biztosan nem kerülne fel a tízes toplistámra, de ettől függetlenül szerettem. Egy igazi második esélyes romantikus regény, amely hozza a toposz szinte minden jellegzetességét. Hatalmas, megdöbbentő fordulatokra ezért nem igazán kell számítani, drámából viszont most sincs hiány.

    Maddie egy igazi jókislány-karakter: önfeláldozó, kedves, segítőkész, és szinte betegesen igyekszik mindenkinek megfelelni. Egyszerre mártír és mazochista. Néha már egy icipicit too much, amit saját maga ellen elkövet. Sajnos bizonyos vonásaiban magamra ismertem. Valószínűleg ez is hozzáadott ahhoz, hogy kedveltem, még akkor is, ha időnként nagyon bosszantott a viselkedése.

    Chase viszont már egészen más kategória. Nem nevezném kifejezetten rosszfiúnak, inkább egy érzelmileg éretlen idióta, akihez meglehetősen nehéz volt kapcsolódnom, bármennyire is jóképűnek írta le a szerző. Nekem valahol Vicious és Romeo Costa furcsa keverékének tűnt, bár egyikük szintjét sem sikerült igazán elérnie. A Maddie-vel való dinamikája persze ennek ellenére is működött, a köztük lévő vonzalom, de Chase-t még így is többször szívesen megcsapkodtam volna egy lapáttal. Nála már csak az unokatestvére, Julian idegesített fel jobban. Clemmy viszont nagyon cuki volt, bár a beceneve… Ehh.

    A történet alapvetően kiszámítható, bár maga az újrakezdés lehetősége meglehetősen necces, hiszen Chase a korábbi viselkedése alapján egyáltalán nem biztos, hogy megérdemelné Maddie újabb bizalmát. Ráadásul a lány sem teljesen független, bár Ethannél kevésbé markáns férfi szereplőt talán keresve sem lehetne találni. Szegény annyira súlytalan volt a történetben, hogy szinte esélye sem volt valódi ellenfélként megjelenni Chase mellett.

    Ami viszont igazán sokat adott a regényhez, az a romantikus szál mellett megjelenő két komolyabb téma: a betegség és a szülő elvesztése. Azt nagyon szerettem, hogy Chase édesapja és Maddie édesanyja egyaránt a szerethető, bölcs és gondoskodó szülők közé tartoztak

    A mellékszereplők közül Grant és Layla története különösen érdekelt volna. Szívesen olvastam volna még róluk, akár egy külön regényben is, mert kíváncsi lettem volna arra, hogyan alakul a kapcsolatuk.

    A humor viszont szerencsére most is nagyon jól megtelepedett a történetben. A csípős megjegyzések, az állandó adok-kapok helyzetek, a szellemes beszólások és a könnyed, szókimondó nyelvezet ezúttal is remekül működtek. A szerző ügyesen váltogatja a humoros és az érzelmes jeleneteket, így a komolyabb témák ellenére sem válik túlságosan nehézzé az olvasmány.

    Összességében szerettem Az ördög feketét visel történetét, még ha nem is ez lett az új kedvencem a szerzőtől. A romantikus szál számomra nem volt annyira meggyőző, mint Shen néhány másik regényében, Chase pedig biztosan nem kerül fel a kedvenc férfi főszereplőim listájára. Maddie-t viszont minden hibájával együtt megkedveltem, a családi szálak pedig kifejezetten sokat adtak az élményhez.

A könyvet köszönöm szépen az Álomgyár Kiadónak!

Adatok:
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2021.
Oldalszám: 496 oldal

Ford.: Bozai Ágota

Fülszöveg:
Maddie Goldbloom kitervelt valamit arra, hogy az életében minden tökéletes legyen: karrier a divatiparban, elegáns New York-i lakás, gyermekorvos pasi. Amikor exe, Chase Black viharos belépővel visszatér az életébe egy botrányos kéréssel, Maddie azonnali reakciója az, hogy nemet mond neki.
De Chase csak az apja utolsó kívánságát akarja teljesíteni. Ezért annak ellenére, hogy a férfi összetörte a szívét, Maddie úgy gondolja, nem lehet olyan nehéz eljátszani a menyasszonyát. Különösen azért nem, mert közben talán lehetősége nyílik megleckéztetni egy kicsit az arrogáns ördögöt.
Ezután az események olyan láncolata következik, ami teljesen szétrobbantja Maddie addigi életét – és amikor Chase falai leomlanak, mindketten kénytelenek szembenézni a valósággal. Azt mondják, tartsd magadhoz közel az ellenségeidet. De mi van, ha az ellenséged éppenséggel az a férfi, akit szeretsz?
A USA Today bestsellerszerző, L. J. Shen új könyve „második esély”-regény szerelemről, veszteségről, önmagunk megtalálásáról és arról, hogyan merülhetünk teljesen el a megfelelő ember közelségében.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Cynthia Murphy: Nyer, veszít, öl, meghal

   Mostanában kezdtem csak igazán megkedvelni a krimi műfaját, így nem mondhatom, hogy feketeöves tapasztalataim lennének a témában. Egyre szívesebben olvasok rejtélyekkel, nyomozással és váratlan fordulatokkal teli történeteket, de még mindig inkább csak ismerkedem a műfaj különböző irányzataival. A Nyer, veszít, öl, meghal egy young adult krimi, és mint olyan, szerintem tökéletesen beteljesíti a küldetését. Nem túl hosszú, nem túl bonyolult, a szövege egyszerű és közérthető, a szereplői pedig az ifjúsági korosztályból, illetve annak felső határáról kerülnek ki. A YA műfaj ráadásul számos olyan sajátosságot ad a történethez, amelyek miatt nem feltétlenül érdemes a hagyományos krimikhez hasonlítani. Mások a hangsúlyok, más a szereplők gondolkodásmódja, és a rejtély mellett a fiatalok közötti kapcsolatok, rivalizálások és érzelmek is fontos szerepet kapnak.

    Az alaptörténet szerint egy világtól elzárt akadémián, ahol egy titkos társaság is működik, sorra halnak meg a legokosabb, legkiválóbb diákok. Az áldozatok mind a társaság, mind a helyi diákközösség meghatározó alakjai. Már önmagában ez a környezet is izgalmas alaphelyzetet teremt. Egy olyan zárt közösségben járunk, ahol szinte mindenki ismer mindenkit, a diákok között pedig folyamatos a versengés a népszerűségért, az elismerésért és a kiváltságos pozíciókért. A titkos társaság jelenléte csak tovább fokozza a feszültséget, hiszen az olvasó hamar ráébred, hogy a felszín alatt jóval több minden történik, mint amit a szereplők elsőre elárulnak magukról.

    A történetet az egyik diáklány szemszögéből követhetjük végig, de időnként egy-egy rövid fejezet erejéig a gyilkos is megszólal. Nekem ez a megoldás kifejezetten tetszett, mert egy kicsit más nézőpontból is betekintést engedett az eseményekbe. A gyilkos megszólalásai ugyan nem leplezik le azonnal a kilétét, de folyamatosan emlékeztetik az olvasót arra, hogy a veszély nagyon is valóságos, és az elkövető sokkal közelebb lehet a szereplőkhöz, mint gondolnák.

    Nem volt különösebben nehéz kitalálni, ki az elkövető. Viszonylag hamar kialakult bennem egy elképzelés, amelyet aztán a történet előrehaladtával egyre valószínűbbnek éreztem. Emiatt a végső leleplezés nem okozott akkora meglepetést, mint amekkorát talán a szerző szeretett volna. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy nem én vagyok a regény elsődleges célközönsége..

    Ráadásul maga a közeg szuper! A YA korosztály körében népszerűek az akadémiákon játszódó, titkos társaságokkal és rejtélyekkel teli történetek. Az iskola elszigeteltsége, a diákok közötti hierarchia és a háttérben meghúzódó titkok mind hozzájárulnak ahhoz a különös hangulathoz, amely végigkíséri a regényt. A környezet kellően nyomasztó ahhoz, hogy működjön a krimiszál, de nem válik annyira komorrá, hogy elnehezítse az olvasást.

    A humor és a szerelem is helyet kap a történetben, ami szerintem jót tesz neki.

Szóval szerintem egy egészen kompakt kis regény lett. Pörög a cselekmény, mozgalmasak az események, és folyamatosan titkok feszülnek a háttérben. A szerző ügyesen adagolja az információkat, és igyekszik fenntartani az olvasó érdeklődését. Nincsenek hosszadalmas kitérők vagy túlságosan részletes nyomozati fejtegetések, ami ebben az esetben szerintem inkább előny, mint hátrány. A történet gyorsan halad, könnyű belemerülni, és éppen ezért rövid idő alatt el is lehet olvasni.

    Persze nem minden fordulattal voltam maradéktalanul elégedett. Némelyik titok vagy új információ kissé véletlenszerűen került elő a történet vége felé. Ezeket nem éreztem kellően előkészítettnek, és időnként az volt a benyomásom, hogy a fordulat fontosabbá vált, mint annak logikus felépítése. Ugyanakkor ez nálam még bőven belefért, mert a regény lendülete és hangulata sokat ellensúlyozott ezekből a kisebb hiányosságokból.

    Ami viszont kevésbé tetszett, az a végső magyarázat. Szerintem az okok nem feltétlenül ültek, sokkal egyértelműbb volt a lelki ok, mint a magyarázatul bedobott egészségügyi körülmény.

    Mindezek ellenére összességében kellemes meglepetés volt a könyv. Nem különösebben összetett krimi, a rejtély sem feltétlenül okoz nagy fejtörést a gyakorlottabb olvasóknak, és a lezárással kapcsolatban is maradtak fenntartásaim. Ugyanakkor szerintem nem is szabad többet várni tőle annál, mint amit a műfaja ígér. Egy lendületes, szórakoztató, titkokkal teli ifjúsági thriller, amelyben minden megvan, ami egy könnyedebb, mégis izgalmas olvasmányhoz szükséges.

Köszönöm a könyvet a Kolibri Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Kolibri Kiadó
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 304.

Ford.:  Miks-Rédai Viktória

Fülszöveg:

A Morton Akadémia diákjai válogatott tehetségek. A legkiválóbbak közül kerülnek ki a prefekták vagy prefektusok, amely címek komoly presztízst és sikert biztosítanak a kiválasztottaknak a jövőre nézve. Így aztán óriási rajtuk a nyomás.
Amikor közülük többen gyilkosság áldozatai lesznek, nyilvánvalóvá válik, hogy valaki kegyetlenül és elszántan meg akarja szerezni a koronát.
De ki?
Liz, Taylor, Kat, Marcus és Cole elhatározzák, hogy kiderítik, mi folyik a patinás falak között. Mi közük lehet a gyilkosságoknak ahhoz a titkos társasághoz, amelynek hűséget esküdtek? Meg kell találniuk az igazságot… méghozzá nagyon gyorsan…
Ha hibázol, véged!
Tökéletes választás Holly Jackson rajongói számára!

A regény megvásárolható itt: Booklove

Janet Skeslien Charles: A ​remény könyvei

 A szerző előző könyve, A párizsi könyvtár nagy utat járt be a könyvtárunkban. Rengetegen olvasták, hozták-vitték, köszönhetően többek között annak, hogy a Nők Lapja is erősen felhívta a figyelmet a regényre. Nekem akkor éppen a hatalmas érdeklődés miatt maradt ki ez a történet, így A remény könyveivel kezdtem az ismerkedést a szerző munkásságával. Nem tudom, mennyit veszítettem ezzel, de így is azonnal megkedveltem az írónő stílusát és témaválasztását. A könyvtáros lelkemnek pedig különösen jólesett ez a történet.

    A cselekmény egy része megtörtént eseményeken alapul, és a regény megírását alapos kutatómunka előzte meg. A valós alapokon nyugvó történetszál 1918-ba, az első világháború idejére vezet vissza bennünket, míg a másik, fiktív szál 1987-ben, Amerikában játszódik.

    Az eseménysorozat a közelmúltban indul, ahol Wendy Petterson, a New York-i közkönyvtár gyermekkönyvtárosa írói álmokat dédelget. Írókurzusra jár, és keresi azt a témát, amellyel betörhetne a zsúfolt könyvpiacra. Saját munkahelyén kutatva véletlenül találkozik a CARD nevű szervezet (Amerikai Bizottság az Elpusztított Területek Megsegítéséért) történetével. A J. P. Morgan második felesége, Anne Morgan által alapított női szervezet a háború sújtotta franciaországi területek újjáépítését és talpra állítását segítette.

    A híres és befolyásos Anne Morgan személyesen keresi fel Jessie Carsont, a New York-i közkönyvtár gyermekkönyvtárosát, hogy csatlakozzon a CARD munkájához, és közösen hozzanak létre egy könyvtárat Blérancourt településén. Jessie, vagy ahogy később kedvenc szereplője után elnevezi magát, „Kit”, hamarosan a háború sújtotta Európában találja magát.

    Nagyon tetszett, hogy a szervezet a könyvtárakban is megoldást látott, és a gyermekek boldogságának, lelki felépülésének egyik zálogát a könyvekben kereste. Különösen érdekes volt számomra az a szemlélet, amely szerint az újjáépítés nem csupán az épületek helyreállítását és az alapvető életfeltételek megteremtését jelenti, hanem a közösségek szellemi és kulturális életének újjászervezését is.

    Szerettem végigkövetni, ahogy a könyvtár fokozatosan felépül, mind fizikailag, mind a szolgáltatások tekintetében. Közben azonban még javában zajlik a háború, így Jessie óhatatlanul is belefolyik a védelmi és segítő feladatokba. A könyvtár létrehozása tehát korántsem egyszerű szakmai vállalkozás, hanem egy sokkal összetettebb, emberileg is komoly kihívásokat tartogató feladat.

    A könyvtár végül 1921-ben nyílik meg, és nagy sikert arat. Az akkor elvégzett munka hatása pedig még napjainkban is érezhető. Jessie és a CARD könyvtárai jelentős hatást gyakoroltak a francia könyvtártörténetre. A munkájukhoz kapcsolódik a szabadpolcos rendszer elterjesztése, és a történetben a mozgókönyvtári szolgáltatások alapjaival is megismerkedhetünk.

    Közben a másik történetszálon, az 1980-as években Wendy a szintén könyvtáros Roberto segítségével kutatja Jessie múltját és munkásságát. A kutatás során egyre több részletre derül fény, sőt végül Jessie egyik barátnőjét is sikerül megtalálniuk. Wendy munkája lassan összeáll, és megszületik a regény, amely szintén sikert arat.

    A történet legfontosabb jellemzője számomra a hitelessége volt. Bár szerelmi szál is helyet kapott benne, ez nem vált igazán hangsúlyossá. Az érzelmi oldal mégis rendkívül erős, különösen abban, ahogyan a szerző bemutatja a háborús pusztítást, a menekülést, az emberi kiszolgáltatottságot és az újjászervezés nehézségeit.

    Szerettem, hogy a regény a könyvtárakat nem egyszerűen könyvek tárolására szolgáló intézményekként mutatja be, hanem olyan közösségi terekként, amelyek a legnehezebb időkben is kapaszkodót jelenthetnek az emberek számára. A könyvek itt vigaszt, reményt és valamiféle állandóságot is nyújtanak egy teljesen felfordult világban. A mai kor viszonyai között, jó volt olvasni, hogy a munkánknak jelentősége van,

    Nekem most ez nemcsak szakmailag, hanem emberileg is fontos történet volt. Nagyon szerettem elmerülni benne, megismerni a könyvtárak létrehozásának körülményeit, a szereplők kitartását és azt az elhivatottságot, amellyel a legnehezebb körülmények között is próbáltak valami maradandót alkotni.

Egy dolog egészen biztos: ezek után A párizsi könyvtárat is el fogom olvasni.

    Köszönöm a könyvet a Libri-nek!

Adatok:
Kiadó: Libri
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 424

Ford: Megyeri Léna

Fülszöveg:
1918, Blérancourt, Franciaország. Zajlik az első világháború: az ellenséges csapatok mindent leromboltak, a civilek éheznek. Erre a kietlen vidékre érkezik meg Jessie Carson, hogy a milliomos örökösnő, Anne Morgan önkénteseihez csatlakozva segítse a francia falvak újjáépítését. Jessie küldetése nem egyszerű: újra kell szerveznie az elpusztított könyvtárakat, de ami még fontosabb, vissza kell csempésznie a szépséget és az örömöt a sokat szenvedett lakosság, s főként a gyerekek életébe.
1987, New York, Egyesült Államok. Wendy Peterson fáradhatatlanul keresi a tökéletes témát első regényéhez. Egy nap különleges dokumentumokra bukkan, amelyekből egy ismeretlen szervezet története rajzolódik ki. Wendyt elvarázsolja a hetven évvel korábban élt nők bátorsága, különösen egy név ragadja meg a figyelmét: Jessie Carson. Lázas kutatásba kezd, hogy megismerje a kivételes könyvtáros életét, Jessie-nek azonban egy ponton nyoma vész…
Vajon ki volt ez az elszánt nő, aki reményt vitt a reménytelenségbe?
„- Hívhatunk Kitnek? – kérdezte Lewis.
Még sosem volt becenevem, és a Kit barátságosabban hangzott a Carsonnál. Kényelmetlen volt a figyelem középpontjában állni, ezért csak bólintottam beleegyezésem jeléül.
Miss Morgan ezüstbrosst húzott elő a zsebéből. Akkor vettem észre, hogy minden lány ilyet visel.
– Egy griffmadár – mondta. – A jelképünk.
A legendás állat – félig oroszlán, félig sas, a bölcsesség és a bátorság szimbóluma – jól illett a csapathoz. Kihúztam magam, amíg Miss Morgan feltűzte a brosst a hajtókámra. Az összes könyvtárosjelölt közül engem választott. Meg fogom találni a módját, hogy elhozzam a változást az itteniek életébe. A könyvek hidak, mondta apám gyerekkoromban. Megmutatják az utat a többi ember felé. A markomba szorítottam a zsebkendőjét a zsebemben, és végigsimítottam a hímzett monogramon: S. C., Samuel Carson.
– A könyvtárosunkra! – mondta Miss Morgan.
Mindenki felemelte a poharát.
– Kitre! – rikkantotta Lewis.
– Most már közénk tartozol – tette hozzá Breckie."

A regény megvásárolható itt: Booklove

Chloe C. Peñaranda: Fénylő ​vérhold (Nytefall 3.)

  Nagyon vártam a Nytefall-trilógia befejező részét. Az első két kötet után kíváncsi voltam, hogyan ér véget ez a rendkívül összetett, sokszereplős és fordulatokban gazdag történet. Azt hiszem, egy ilyen monumentális fantasy esetében nem csoda, ha komoly elvárásaim voltak a lezárással kapcsolatban, különösen akkor, ha ennyi időt töltött a szereplőkkel és a világukkal.

    A könyv megjelenése ezúttal is gyönyörű. Éppen olyan monumentális, mint az előző két kötet, és legalább olyan szép is. Bár kevesebb grafika található benne, mint az első részben, szerintem a karakterrajzok most sikerültek a legjobban.

    Nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg pontosan az érzéseimet. Összességében szerintem a trilógia, és különösen ez a befejező rész, nagyon túlírt lett. Olyannyira, hogy egy idő után az olvasás befejezését legalább annyira vártam, mint korábban a könyv megjelenését. Ez talán furcsán hangzik, de semmiképpen sem negatív értelemben. Egyszerűen végig ott motoszkált bennem egyfajta „haladjunk már” érzés.

    Pedig nem arról van szó, hogy a történet unalmas lett volna. Éppen ellenkezőleg! Rengeteg minden történt, sok volt a fordulat, szerintem még több is, mint az előző kötetben. A sárkányok megjelenése pedig kifejezetten izgalmas színfoltot jelentett.

A szereplőkkel kapcsolatban már sokkal vegyesebbek az érzéseim.

    Alapvetően szerettem őket, és az előző részek során többen is igazán közel kerültek hozzám. Nyte különösen nagy kedvencem volt, és ez a befejező kötetben sem változott. Ugyanakkor valahol Éjhalált sajnáltam. Astraea viszont számomra egyre kevésbé volt egyértelmű karakter. Az ő döntéseitől időnként szabályosan a frászt kaptam. Nem egyszer fordult elő, hogy egyszerűen nem értettem, miért kell a lehető legnyakatekertebb megoldást választania, amikor tulajdonképpen mindenre megvan a hatalma. Egy isten, aki cirkuszosnak öltözik. Ne már!

    Persze értem, hogy a történet szempontjából szükség van konfliktusokra, hibás döntésekre és olyan helyzetekre, amelyekből a szereplőknek valahogyan ki kell keveredniük. De Astraea esetében túl sokszor éreztem azt, hogy a problémák jelentős részét saját magának okozza. Ráadásul az írónő mintha következetesen elnézőbb lett volna vele, mint bárki mással. Szinte mindig önhibájából került szorult helyzetbe, de valahogy újra és újra felmentést kapott a döntései következményei alól.

    Drystan viszont cuki. Valahol mindig egyértelmű volt számomra, hogy vele minden rendben lesz, legalábbis ami a jellemét illeti. Szerettem a karakterét, és különösen azt, hogy az írónő őt sem idealizálta túl. Megvoltak a maga sérülései, belső konfliktusai és nehézségei, amelyek sokkal hitelesebbé tették. Ugyanez igaz a többi mellékszereplőre is, akiknek a története nem egyszerűen a főszereplők körül forgott, hanem saját személyiséget és motivációkat kaptak.

    Ebben a részben ráadásul új szereplők is érkeztek, miközben szinte az összes korábban megismert mellékszereplő jelleme tovább árnyalódott. Ez mindenképpen a könyv egyik erőssége. Ugyanakkor a sok hasonló név miatt időnként komoly fejtörést okozott, hogy éppen kiről is van szó. Különösen akkor, ha az adott szereplő már hosszabb ideje nem került elő.

A világépítés szerintem továbbra is a trilógia egyik legnagyobb erőssége.

    Nagyon összetett, izgalmas és alaposan kidolgozott világot kaptunk. Az első kötethez képest rengeteget bővült mindaz, amit erről az univerzumról tudunk, és nagyon tetszett, ahogyan az istenek fokozatosan egyre hangsúlyosabb szerepet kaptak. Szerintem a színre lépésük kifejezetten jó dramaturgiai megoldás volt, mert egészen új dimenziókat nyitott meg a történetben.

    Külön örültem annak, hogy a játék végig hangsúlyos maradt. Ez már az első részben is az egyik legérdekesebb eleme volt a történetnek, és jó volt látni, hogy a szerző nem engedte el ezt a szálat. Sőt, a sárkányok megjelenésével tulajdonképpen egy újabb játék is kezdetét vette, ami tovább gazdagította az amúgy sem egyszerű cselekményt.

    A sárkányokat egyébként is nagyon szerettem. Egy fantasyvilágban persze nem számítanak különösebben szokatlan szereplőknek, de itt jól illeszkedtek a már felépített mitológiába, és új lendületet adtak a történetnek.

    A cselekmény fordulatos volt, és időnként egészen váratlan megoldásokat hozott. Bár néha úgy tűnt, mintha a szerző olvasta és alkalmazta volna az Üvegtrón-sorozatot. Ez önmagában nem zavart különösebben, inkább csak érdekes párhuzamnak éreztem.

    Harcokból sem volt hiány, és ahogy egy ilyen nagyszabású fantasy esetében szinte elengedhetetlen, veszteségekből is bőven kijutott. A történet nem kímélte a szereplőit, és voltak olyan események, amelyek valódi súlyt adtak az összecsapásoknak. Szerintem ez fontos is volt, hiszen egy ekkora konfliktus nem érhet véget úgy, hogy mindenki sértetlenül távozik belőle.

Ami viszont igazán tetszett, az a lezárás.   Mert a sok fájdalom, veszteség és nehézség ellenére a végére mégis helyreállt az igazságosság.

    Az epilógus talán lehetett volna egy kicsit részletesebb, hiszen ennyi szereplő és ennyi történetszál után szívesen olvastam volna még arról, hogyan alakult a sorsuk. Ugyanakkor így is szép és megnyugtató lezárást adott a trilógiának.

    Minden hibájával együtt egy különleges, látványos, gazdagon kidolgozott fantasytörténet volt, amelynek a lezárása végül méltónak bizonyult az egész sorozathoz.

És bár most egy darabig biztosan nem kezdek újra ekkora fantasyba, azért Nyte és a többiek hiányozni fognak.

Köszönöm szépen a könyvet a Cartaphilus Könyvkiadónak és a moobius_hu-nak.

Adatok:

Kiadó: Cartaphilus

Megjelenés: 2026

Oldalszám: 696

Ford.: Fehér Fatime

Fülszöveg:

„Évszázadokat vártál rám. Én bármeddig hajlandó vagyok várni rád. Akár örökké is, ha kell. Minden örök életben, mígnem végül majd diadalmaskodunk.”
Astraea, a Csillaghajadon versenyfutásra kényszerül az idővel, hogy megtörje az átkot, amely a szerelmét, Nyte-ot tartja fogva. Ehhez azonban ki kell szabadítania Auster fogságából a foglyul ejtett sárkányát. És ha sikerrel is jár a küldetése, úgy Astraeának és barátainak föl kell készülniük a nagy összecsapásra a világuralomra törő istenekkel, miközben az egész birodalom sorsa forog kockán.
Chloe C. Penaranda nagy sikerű Nytefall-trilógiájának befejező kötetében fölsorakoznak az ellenfelek, istenek és vámpírok, sárkányok és egyszerű halandók. Ám nemcsak a mindent eldöntő összecsapásra kerül sor, hanem Astraea és Nyte korokon átívelő szerelme fölött is ott lebeg a kérdés: vajon a Fény és a Sötétség képes lesz-e kéz a kézben uralkodni Solanis fölött?

A könyv megvásárolható a Moobius webáruházban!

J. Shen: A ​csóktolvaj

    A csóktolvaj L. J. Shen korai regényei közé tartozik, de nekem valamiért csak most sikerült találkoznom vele. Nem bánom, mert most is szuper olvasmányélmény volt, bár azt azért éreztem rajta, hogy egy korábbi történetről van szó. Talán egy kicsit kevésbé összetett, mint a szerző újabb regényei, a karakterek és a konfliktusok sem annyira rétegzettek, de az a bizonyos Shen-hangulat már ebben a könyvben is nagyon erősen jelen van.

    Kezdjük a borítóval! Elég kifejező, kétségtelenül illik a regény hangulatához, de nekem a mostani Shen-borítók azért egy kicsit jobban tetszenek. Persze egyértelmű, hogy ez egy korábbi kiadás, és akkoriban még a kiadói arculatba is inkább ez a stílus illett. Szerencsére azóta már ezen a téren is sokat változott a könyvpiac. Ugyanakkor a régebbi sorozatba kiválóan illeszkedik, így tulajdonképpen nincs vele különösebb problémám, egyszerűen csak a frissebb megjelenéseket jobban szeretem.

    A történetből kiderül, hogy Chicago tulajdonképpen Szicília, hogy a maffia és a politika rokon szakmák, és hogy a szerelem fáj. Nem is tudom, melyik a meglepőbb.

    Francesca Rossi alig tizenkilenc éves, és a chicagói maffia vezetőjének lányaként meglehetősen különleges világban nőtt fel. Az élete látszólag előre el van rendezve: hamarosan férjhez megy Angelóhoz, egy hasonlóan befolyásos család fiához, aki ráadásul a gyermekkori szerelme is. A házasság tehát nem csupán a családok érdekeit szolgálná, hanem Francesca számára is egy vágyott jövő kezdetét jelentené. Csakhogy az élet, pontosabban Wolfe Keaton szenátor, egészen más terveket tartogat számára. A megközelíthetetlen, hideg és rendkívül befolyásos politikus egyik pillanatról a másikra kiragadja Francescát a megszokott környezetéből, hogy feleségül vegye. A lány így egy olyan házasságban találja magát, amelyet nem ő választott, egy olyan férfi oldalán, akit nem szeret, és egy olyan életben, amely ellen minden porcikája tiltakozik. A kényszerházasság azonban hamarosan mindkettőjük életét megváltoztatja.

    Maga az alaphelyzet persze egyáltalán nem új. A kényszerházasság, az ellenségekből szerelmesek, a hatalmi játszmák és a veszélyes, érzelmileg nehezen megközelíthető férfi karaktere mind jól ismert elemei a romantikus irodalomnak. Shen azonban pontosan tudja, hogyan kell ezekből jó történetet építeni.

    Az egész regényből árad a szenvedély. Tele van adok-kapok párbeszédekkel, kisebb-nagyobb konfliktusokkal, érzelmi összecsapásokkal és olyan helyzetekkel, amelyekben egyik szereplő sem akar engedni a másiknak. A történet szinte folyamatosan mozgásban van, a cselekmény egyetlen pillanatra sem ül le, ugyanakkor a szerző nem is nyújtja feleslegesen az eseményeket. Nincsenek hosszú, öncélú kitérők, és a konfliktusok is viszonylag gyorsan követik egymást.

    Wolfe Keaton nem egy kedves ember. Sőt, időnként kifejezetten nehéz lenne bármi szerethetőt találni benne. Hideg, számító, arrogáns, és pontosan tisztában van azzal, mekkora hatalom van a kezében. Nem az a klasszikus romantikus hős, akivel az ember szívesen találkozna a való életben, de Shen világában tökéletesen működik. Tulajdonképpen remekül illeszkedik a szerző férfi főszereplőinek sorába. Nekem több korábbi karaktert is megidézett, de mégsem éreztem egyszerű másolatnak. Wolfe-nak megvan a saját személyisége, motivációja és története, amelyek kellően megkülönböztetik a többi Shen-hőstől.

    Ami igazán érdekessé teszi, az szerintem éppen az ellentmondásossága. Egy olyan férfit ismerünk meg, aki látszólag mindent képes irányítani maga körül, az érzelmek azonban már egészen más terepet jelentenek számára. A hatalom és a kontroll fontos része a személyiségének, és ebből természetesen rengeteg konfliktus születik.

    Francesca egészen más karakter. Fiatal, tapasztalatlan, és egy olyan közegből érkezik, ahol a család, a hagyományok és a férfiak döntései határozzák meg az életét. Ennek ellenére van benne tartás, és nem hajlandó egyszerűen elfogadni mindazt, amit mások kijelöltek számára. Ugyanakkor számomra egy kicsit gyengébb női főszereplő volt, mint akiket Shen későbbi regényeiben megszoktam. Talán kevésbé határozott, kevésbé önálló, és időnként a döntéseiben is érezhető a fiatalsága. Ez azonban elsősorban az összehasonlítás miatt tűnt fel. Ha önmagában nézem a karakterét, egyáltalán nem rossz szereplő, sőt a helyzetéből adódó bizonytalanságai és vívódásai teljesen érthetők.

    És ha már a szereplőknél tartunk, muszáj megemlítenem Francesca édesapját is. Shennek lehet valami baja az apákkal. Komolyan. Francescáé ugyanolyan tróger, mint a legtöbb apafigura a szerző regényeiben. Néha már egészen elgondolkodtató, hogy mennyi problémás, önző vagy éppen kifejezetten ellenszenves szülőkaraktert képes felvonultatni a történeteiben. Persze itt a maffiakörnyezet miatt ez különösen jól illeszkedik a cselekményhez, de azért olvasás közben ismét eszembe jutott, hogy Shen világában az apák ritkán indulnak jó esélyekkel az év szülője címért.

    A maffia és a politika összefonódása egyébként nagyon jó hátteret ad a történetnek. Nem egy klasszikus maffiaregényt kapunk, és a politikai szál sem válik önálló történetté, de mindkettő fontos szerepet játszik abban, hogy megértsük a szereplők döntéseit és a köztük húzódó konfliktusokat.

    A cselekmény végig izgalmas, tele van drámával és érzelmileg túlfűtött jelenetekkel. A szereplők közötti folyamatos feszültség, a szenvedély és az egymásnak feszülő akaratok miatt egyetlen percig sem unatkoztam olvasás közben.

    Talán ez az, amit a legjobban szeretek Shen regényeiben. Még akkor is képes magával ragadni, amikor pontosan tudom, milyen típusú történetet fogok kapni. Nem feltétlenül az alapötleteivel lep meg, hanem azzal, ahogyan a jól ismert romantikus elemekből működő, lendületes és érzelmekkel teli cselekményt épít.

    Valószínűleg ez a könyv nem a legösszetettebb története a szerzőnek, és az is lehet, hogy a későbbi regényeiben már kiforrottabb karaktereket és árnyaltabb konfliktusokat kapunk, de számomra most is azt az olvasmányélményt nyújtotta, amit egy Shen-könyvtől várok.

Adatok:
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2020.
Oldalszám: 364 oldal

Ford.: Bozai Ágota

Fülszöveg:

Egy csók, két férfi és én
Azt mondják, az első csókot ki kell érdemelni. Az enyémet egy álarcosbálban lopta el egy ördögi személy, a chicagói éj leple alatt.
Azt mondják, az esküvői fogadalom szent és sérthetetlen. Én már azelőtt megszegtem, hogy kifelé menet átléptem volna a templom küszöbét.
Azt mondják, a szívedet csak egy férfinak adhatod oda. Az enyémet kettészakította két rivális, akik az utolsó percig harcolnak érte.
Elígérkeztem Angelo Bandininek, aki Chicago egyik legbefolyásosabb családjának örököse. Majd Wolfe Keaton szenátor arra kényszerített, hogy megszegjem Angelónak tett ígéretem. Apám titkainak ismerőjeként a kezében tartja a sorsomat, így nem volt más választásom, mint feleségül menni hozzá.
Azt mondják, hogy minden igaz szerelmi történet boldog véget ér.
Én, Francesca Rossi, azon vettem észre magam, hogy újraírom a saját történetemet, egészen az utolsó fejezetig.
Egy csók.
Két férfi.
Három élet, teljesen összefonódva.
És nekem el kell döntenem, hogy a két férfi közül melyik az igazi.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

T. J. Emerson: Anyák napja

    Ez a könyv az egyik legszebb thriller, amely mostanában megjelent a magyar könyvpiacon. Maga a borító nem kifejezetten egyedi vagy különleges, az élfestés azonban egészen új szintre emeli a megjelenését.

    A történet valahogy hasonló. Első látásra semmi rendkívüli, hiszen egy meglehetősen klasszikus pszichológiai thrillerrel van dolgunk, amelynek középpontjában a múlt titkai, az anya–lánya kapcsolatok és a régi sérelmek állnak. Mégis van benne valami, ami miatt több lesz egy egyszerű, titkokra és fordulatokra építő történetnél.

    Grace középkorú angoltanár, aki egy napon különös anyák napi üdvözlőlapokat kezd kapni. A dolog már csak azért is furcsa, mert a nőnek nincsen gyermeke. A történet azonban nem egészen itt kezdődik, hanem egy másik, sokkal hétköznapibb és fájdalmasabb helyzetben. Grace kénytelen idősotthonba költöztetni demenciával élő édesanyját, akivel egyébként is meglehetősen nehéz és ellentmondásos kapcsolatot ápol.

    A másik történetszálon Cassie-t követjük, egy fiatal nőt, aki az édesanyját keresi. A két nő története eleinte külön halad, de hamarosan egyre több ponton kapcsolódik össze. Ahogy a múlt titkai lassan felszínre kerülnek, úgy válik egyre bonyolultabbá a szereplők közötti viszonyrendszer is. Régi sérelmek, elhallgatott igazságok, titkolózás és lehallgatások nehezítik a helyzetet, miközben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy itt bizony szinte mindenkinek megvannak a maga furcsaságai.

Az Anyák napja nem elsősorban a váratlan fordulatokra épít. Bár akad benne csavar, a történet bizonyos összefüggései viszonylag korán sejthetők, így a nagy leleplezések nem feltétlenül okoznak meglepetést. Legalábbis nekem nem okoztak. A szereplők viselkedése, a döntéseik mögött meghúzódó indítékok és a kapcsolataikat meghatározó lelki sérülések viszont annál érdekesebbek.

    Szinte minden szereplő hordoz magában feldolgozatlan sérelmeket, torzult kötődéseket vagy olyan tulajdonságokat, amelyek miatt időnként egészen meghökkentő döntéseket hoz. A történet előrehaladtával pedig egyre nehezebb eldönteni, hogy ki az, akivel valóban együtt tudunk érezni, és ki az, akinek a viselkedése már túlmegy az elfogadható határokon.

Cassie története más oldalról közelíti meg ugyanezt a kérdéskört. Az ő esetében az anya hiánya, a keresés és az igazság megismerésének vágya kerül előtérbe. A két nő sorsa egészen más, mégis ugyanazok a kérdések köszönnek vissza bennük.

    A regény narrációja szintén érdekes megoldás. A két főszereplő történetét váltakozva, egyes szám harmadik személyű elbeszélésben követhetjük, mégis nagyon eltérő hangon szólalnak meg az egyes fejezetek. A szerző ügyesen játszik azzal, hogy miként láttatja velünk a szereplőket. Nem feltétlenül azért, mert bárki nyíltan hazudna az olvasónak, hanem mert a nézőpontok eleve szubjektívek, és az egyes szereplők maguk sem mindig őszinték önmagukkal vagy a környezetükkel.

Ez a megoldás időnként az én értékítéletemet is alaposan megbolygatta. Volt, akit kezdetben egészen másként láttam, mint később, és olyan is, akinek a döntéseit ugyan továbbra sem tudtam elfogadni, de egyre inkább megértettem a mögöttük meghúzódó okokat. Szeretem, amikor egy regény képes erre, amikor nem egyszerűen jó és rossz szereplőket állít elénk, hanem megmutatja, hogy az emberi viselkedés ennél sokkal bonyolultabb.

    Kicsit tartottam attól, hogy a történet lassú lesz. Az ilyen, erősen lélektani alapokra építő thrillereknél könnyen előfordulhat, hogy a cselekmény háttérbe szorul a szereplők belső vívódásai mellett. Itt azonban meglepően gyorsan haladtam az olvasással. 

Ugyanakkor azt sem mondanám, hogy ez egy különösebben izgalmas vagy kiszámíthatatlan thriller. Nem az a fajta történet, amelynél az utolsó oldalig fogalmunk sincs, mi történhetett. A feszültség sokkal inkább a szereplők közötti kapcsolatokból, a fokozatosan feltáruló múltból és a lelki játszmákból fakad.

Nem lett az év kedvenc thrillere, de a lélektani részei miatt mindenképpen emlékezetes marad. A gyönyörű külső mögött egy klasszikus, könnyen olvasható, pszichológiai szempontból kifejezetten érdekes történet rejtőzik.

Adatok:
Kiadó: Alexandra
Megjelenés: 2026

Oldalszám: 400

Ford.: Fodor Flóra

Fülszöveg:

Valaki anyák napi üdvözlőlapokat küld neki. Pedig Grace soha nem volt anya.
Először csak egy érkezik. Aztán még egy. És még egy.
Feladó nincs. Magyarázat nincs.
Csak ugyanaz a rövid üzenet:
Boldog anyák napját!
Grace tudja, hogy ez nem tévedés. Valaki ismeri a múltját.
Ahogy a rejtély egyre sötétebbé válik, Grace rájön: életének korábbi eseményeit nem teheti meg nem történtté. Valaki figyeli. Valaki emlékezteti. Valaki azt akarja, hogy végre szembenézzen azzal, amit eltemetett.
És lehet, hogy ez a valaki közelebb van, mint gondolná.
Az Anyák napja lebilincselő pszichológiai thriller titkokról, bűntudatról és a múlt elhallgatott döntéseiről

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Szántó Dániel: Ködhalom gyermekei

  Ha a Ködhalom gyermekei olvasása előtt megkérdezték volna, mire számítok, valószínűleg nem tudtam volna értelmes választ adni. Sejtettem, hogy ez most valami egészen más lesz, olvastam is előtte néhány recenziót, de nagyjából annyit sikerült leszűrnöm belőlük, hogy Szántó Dániel továbbra is alapvetően kiszámíthatatlan. Egyébként az hiszem ez is hozzájátszik ahhoz, hogy szeretem a regényeit.

    A Ködhalom a szerző kilencedik regénye, vagy inkább regény a regényben – igazából mindegy is, hogyan nevezzük. Szervesen kapcsolódik a Várnay Bennett-sorozathoz, sőt tulajdonképpen egy mínusz egyedik résznek is tekinthető, hiszen jóval korábban játszódik, mint A siófoki ragadozó. A történet a nyolcvanas évekbe repít vissza bennünket, egy Ködhalom nevű kis faluba a Mátrába, ahol egy elhagyatott üveggyár környékén különös események történnek.

    Ezzel pedig máris kapunk egy retro krimit. Csakhogy Szántó Dánielnél természetesen semmi sem lehet ennyire egyszerű. A nyomozós történet mögé ugyanis egy kísérteties, helyenként egészen horrorisztikus, szörnyekkel és szellemekkel benépesített világot épített, amely hangulatában túlzás nélkül Stephen King regényeit idézi. Nekem pedig éppen ez az atmoszféra tetszett a legjobban. A ködös, baljós környezet, az elhagyatott gyárépület, a megmagyarázhatatlan jelenségek és a fokozatosan kibontakozó rejtély együtt egészen különleges hangulatot teremtenek.

Ráadásul a regény nemcsak a borzongás miatt fogott meg, hanem azért is, mert visszarepített a gyerekkoromba.

    A történet egy család költözésével kezdődik. Dávid, Panna és a szüleik a fővárosból egy isten háta mögötti kis faluba kerülnek, ahol tanácsi lakást kapnak (illetve vásárolnak olcsón). A költözésnek finoman szólva sem örül mindenki, tulajdonképpen egyedül az édesapa próbálja optimistán szemlélni a helyzetet. Dávid számára különösen nehéz az újrakezdés. Idegen a környezet, nincsenek barátai, és egyáltalán nem egyszerű beilleszkednie a helyi gyerekek közé.

    Én viszont szinte azonnal megkedveltem ezt a kölyköt. Bátor, hatalmas igazságérzettel rendelkezik, és akkor is igyekszik helyesen cselekedni, amikor az egyáltalán nem könnyű. Persze a megoldásai nem mindig túl hősiesek, de ettől csak még emberibbé válik. Megkockáztatom, hogy Dávid eddig a legpozitívabb Szántó-figura, akivel találkoztam.

    És persze ott van a többi gyerek is. Zeusz, a kissé őrült bandavezér, Gergő, a legkisebb, a hórihorgas Peti, a rendíthetetlen Réka, a nagydarab Janó, a szép szőke Kata, valamint Márk, a feketeruhások vezére. Mindannyian önálló, sajátos figurák, akik valamilyen módon hozzátesznek a történethez. Igaz, nem mindenkire vetül egyformán sok fény, de ez nem feltétlenül baj. Azért akadt néhány szereplő, akinek a további sorsáról szívesen olvastam volna még, akár csak néhány mondatot az epilógusban.

    A Ködhalmot ifjúsági regényként is ajánlják, én azonban ezzel nem igazán értek egyet. Attól, hogy egy történet főszereplői gyerekek, még nem feltétlenül lesz ifjúsági regény. A tartalma, a szóhasználata és a kerettörténete alapján számomra sokkal inkább egy fiatalokról szóló felnőttregény. Persze lehet ezen vitatkozni, de tulajdonképpen csak gittrágás lenne, mert a történet élvezeti értékén semmit sem változtat.

    A regény atmoszférája kifejezetten nyomasztó, helyenként horrorisztikus, és bőven akadnak benne ijesztő jelenetek. Én ezt imádtam. Mindezek ellenére alapvetően mégiscsak egy nyomozós krimiről beszélünk, amelyben a rejtély fokozatos felgöngyölítése adja a cselekmény gerincét.

    A történet ezúttal egy fő szálon halad, bár a narráció most is több szereplő között oszlik meg. Közel sem olyan szerteágazó azonban, mint amit Szántó Dániel korábbi krimijeiben megszokhattunk. Emiatt a cselekmény talán kevésbé feszes, de szerintem éppen ez ad lehetőséget arra, hogy a szerző alaposan bemutassa a környezetet, a szereplőket és a korszak hangulatát.

És számomra ez volt az egyik legnagyobb élmény.

    Öröm volt újra elmerülni a walkmanek, adóvevők, tanácsi lakások és elhagyatott gyárépületek világában. Abban a korszakban, amikor még nem volt internet, nem volt mobiltelefon, és a gyerekeknek tényleg ki kellett mozdulniuk otthonról, ha kalandokra vágytak. A nyolcvanas évek hangulata annyira jól működik a történetben, hogy néha szinte elfelejtettem, hogy egy krimit olvasok, és egyszerűen csak élveztem az időutazást.

    A Ködhalom gyermekei számomra különleges helyet foglal el Szántó Dániel regényei között. Egyszerre retro krimi, borzongató rejtély és nosztalgikus visszatekintés egy olyan gyerekkorra, amelynek hangulatát ma már nehéz lenne ugyanígy megteremteni. A szerző ráadásul ismét bebizonyította, hogy nem szeret a megszokott keretek között maradni, és képes egészen más műfaji elemekkel is sikeresen kísérletezni.

Összességében nekem ez a történet eléggé „hűha” volt.

    Most akár azt is mondhatnám, hogy új kedvencet avattam, de igazából nem tudnám korrekt módon összehasonlítani A három törvénnyel vagy az Egy pap vallomásával. Annyira különböző történetek, hogy nem is lenne igazságos versenyeztetni őket.

Úgyhogy maradjunk annyiban, hogy a Ködhalom felköltözött melléjük a dobogó legfelső fokára. Most hárman üldögélnek ott, megosztott első helyen. És egyelőre egyiküket sem szeretném onnan letaszítani.

Adatok:
Kiadó: Alexandra
Megjelenés: 2026

Oldalszám: 384

Fülszöveg:

A tizenegy éves Dávidot váratlanul éri édesapja bejelentése: el kell költözniük a fővárosból.
Új otthonuk a Mátra északi oldalán fekvő Ködhalom, egy alig pár száz fős apró falu, ahol Dávid nővérével, Pannával kénytelen új életet kezdeni. Beiratkoznak a helyi iskolába, megismerkednek a falubeli gyerekekkel, és megpróbálnak barátokra lelni.
Dávid hamarosan rájön, hogy az iskolában a hatodikos fiúk két csoportra oszlanak: Márk vezeti „feketeruhásokat”, míg a Zeusz nevezetű srác dirigál a többieknek. Zeusz szentül hiszi, hogy az új lakók veszélyben vannak – egy szörny leselkedik rájuk az elhagyatott üveggyárban, és csak arra vár, hogy lecsapjon.
Egy rejtélyes eltűnést követően Dávid számára többé nem puszta mese Zeusz története. Nyomozásba fog, és lassan rájön, hogy ami rá vár, az a legrosszabb rémálmait is felülmúlja…
Szántó Dániel képzelet és valóság határán egyensúlyozó regénye azt sugallja, hogy a szemünk előtt kirajzolódó világ mindenkinek mást jelent – és hogy olykor a gyermeki fantázia korántsem olyan elrugaszkodott, mint ahogyan a felnőttek gondolják.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Vi Keeland:Majdnem ​örökké

    Sosem unom meg Vi Keelandet. Mondjuk nem is olvasom folyton a regényeit, de időnként kifejezetten jólesik kézbe venni egy-egy történetét. Főleg egy durvább, gyilkosságokkal és nyomozásokkal teli krimis időszak után. Vi Keeland világa számomra abszolút komfortzóna. Tudom, nagyjából mire számíthatok: szerethető szereplőkre, humorra, romantikára, és némi erotikára.

    Ezúttal egy lassan kibontakozó, érzelmekkel és kedves pillanatokkal teli romantikus történetet kaptam, amelynek középpontjában Sloane és Wilder kapcsolata áll.

    Sloane New Yorkban él, a Menyasszony című magazin rovatszerkesztője, és az azonos nevű YouTube-csatorna tulajdonosa. A munkája lényegében abból áll, hogy esküvőkre jár, és beszámol az ott látottakról. Nem is lehetne számára ideálisabb foglalkozást találni, hiszen az ír apa és olasz anya gyermekeként három nagy szenvedélye van: a spagetti, a cupcake és az esküvők. A menyasszörnyektől viszont egyenesen kirázza a hideg.

    Sloane élete egyébként nem egészen olyan mesébe illő, mint azok az esküvők, amelyekről tudósít. Édesanyját hét évvel korábban elveszítette, jelenleg nyugdíjas rendőr édesapjával és tűzoltó testvérével él együtt. A család nagyon fontos szerepet tölt be az életében, és ez a szoros kötelék a történet egyik igazán szerethető eleme.

    Egy esküvőn aztán családi nyomásra kénytelen beugrani az egyik koszorúslány helyére. Itt találkozik Wilderrel, akivel az első pillanattól kezdve meglehetősen viharosan alakul a kapcsolata. A kezdeti összezördülések, félreértések és szócsaták után azonban egy emlékezetes ruhatári csók egészen új irányba tereli a dolgokat.

    Theodore Wilder Hayes természetesen pontosan olyan férfi, amilyet egy Vi Keeland-regényben elképzelünk. Kékszemű Adonisz, lehengerlő kisugárzással, magabiztossággal és nem kevés női rajongóval. Egykor a legismertebb profi rögbijátékosok közé tartozott, jelenleg Londonban él, és saját rögbicsapatának létrehozásán dolgozik. Életében eddig leginkább a sport és a nők játszották a főszerepet, a tartós elköteleződés pedig nem igazán szerepelt a tervei között.

Ráadásul Wilder nem más, mint Sloane laptulajdonosának a fia, amiről a lány kezdetben mit sem sejt.

    Az emlékezetes esküvő után Sloane a főnök figyelmének középpontjába kerül, aki további tizenkét esküvőre nevezi be. Ezek mindegyike Wilder egykori csapattársaihoz kapcsolódik, így szinte magától értetődő, hogy a férfi lesz Sloane kísérője. A közös esküvők pedig tökéletes alkalmat teremtenek arra, hogy a két főszereplő egyre közelebb kerüljön egymáshoz.

    Persze egyikük sem szeretné túlságosan komolyan venni a kialakuló vonzalmat. Mindketten megégették már magukat a szerelemben, ezért igyekeznek óvatosak maradni. Megállapodnak abban, hogy kapcsolatukat szigorúan baráti alapokon tartják, ami természetesen sokkal könnyebb elhatározásnak bizonyul, mint megvalósítható tervnek. Mert az érzelmeknek nem igazán lehet parancsolni, főleg akkor, ha két ember között ennyire működik a kémia.

    A történet azonban nem merül ki a romantikus évődésben és a közös esküvők sorozatában. Sloane inzulinnal kezelt cukorbetegsége is fontos szerepet kap, egy váratlan rosszulléte pedig egy újabb, komolyabb problémára világít rá. A szerző ezúttal is ügyesen csempész súlyosabb témákat a könnyed romantikus történetbe. A cukorbetegség mellett szóba kerül a Parkinson-kór, a gyermekvállalás kérdése, a veszteség feldolgozása és az elköteleződéstől való félelem is.

    Kifejezetten szeretem Vi Keeland regényeiben, hogy a humor és az erotika mellett mindig jut hely az érzelmeknek is. Nem feltétlenül mélylélektani történetek ezek, de azért a szereplőknek rendszerint van múltjuk, vannak félelmeik és olyan problémáik, amelyekkel meg kell küzdeniük. Ettől egy kicsit többek lesznek egyszerű romantikus meséknél.

Sloane és Wilder kapcsolata lassan bontakozik ki, és ez most kifejezetten tetszett. Jó volt végigkövetni, ahogy a kezdeti ellenszenvből és csipkelődésből előbb barátság, majd egyre mélyebb kötődés alakul ki.     A párbeszédek szórakoztatóak, a két főszereplő között működik a kémia, és a romantikus jelenetek mellett a humoros pillanatokból sincs hiány.

Az esküvők sorozata ráadásul érdekes keretet ad a történetnek. Bár maga az alapötlet kissé meseszerű, mégis jól működik, hiszen újra és újra lehetőséget teremt arra, hogy Sloane és Wilder különböző helyzetekben ismerjék meg egymást.

    Persze azért ez a regény sem mentes a műfaj megszokott túlzásaitól. A szereplők megint egy kicsit túlságosan tökéletesek. Wilder szinte minden szempontból álomférfi, Sloane pedig szerethető, csinos, tehetséges és természetesen rendkívül különleges nő. A problémák időnként túlságosan könnyen oldódnak meg, a történet pedig meglehetősen kiszámítható. Nagy meglepetésekre nem kell számítani, és a végére természetesen minden szépen elrendeződik.

    Könnyed, aranyos, humoros és érzelmekkel teli romantikus regény ez, amelyben a szerelem mellett a család, az összetartozás és a második esély lehetősége is fontos szerepet kap. Egy kedves, szórakoztató romantikus olvasmány, némi erotikával és egy kis komolysággal megfűszerezve.

Köszönöm szépen a könyvet az Álomgyár_Kiadónak!

Adatok:
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2026.
Oldalszám: 366 oldal

Ford.: Márton Andrea

Fülszöveg:

„Vi Keeland regénye maga a megtestesült romantika – ez a lassan felizzó történet lelkesítő, és tele van szeretettel.” – Ana’s Attic
Újra bízni?
Esküvők. A munkám minden egyes percében esküvőkről gondolkodom, beszélek és írok, holott már a gondolattól is sikítófrászt kapok. Miután a vőlegényem tavaly faképnél hagyott az oltár előtt, a Menyasszony magazinnál betöltött állásom maga lett a végtelenített rémálom.
Hogy sót hintsenek a sebemre, egy esküvőn a „Menyasszörny” rávett, hogy helyettesítsem az egyik koszorúslányt, csak azért, mert ismeri a laptulajdonos fiát. Természetesen az egész délutánt azzal töltöm, hogy a vőlegény egyik barátjával veszekszem. Az estét pedig azzal, hogy csókolózom vele.
A dolog akkor lesz igazán izgalmas, amikor kiderül, hogy ő nem más, mint a tulajdonos fia… És kénytelen vagyok a szezon végéig vele dolgozni minden egyes esküvőn, amelyről írni fogok.
Vajon meg tudja gyógyítani egymást egy faképnél hagyott menyasszony és egy férfi, aki fél a szerelemtől?
A New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző Vi Keeland ízig-vérig romantikus története megannyi szenvedélyes pillanattal van megfűszerezve. Kötelező olvasmány a műfaj kedvelőinek.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Josie Lloyd - Emlyn Rees: Te ​meg én

Kik vagyunk mi együtt, kik voltunk, és kik lehettünk volna?

    Az idei év egyik legerősebb olvasmányélménye volt számomra ez a regény, legalábbis érzelmileg mindenképpen. Pedig nem kifejezetten nehéz könyv, nem dolgoz fel különösebben fájdalmas vagy megrázó témákat, mégis nagyon mélyen megérintett. Rengeteget gondolkodtam rajta olvasás közben, és még azután is, hogy becsuktam.

    A történet kezdetén Jules és Adam már huszonöt éve házasok. Kapcsolatuk régi fénye erősen megkopott, a szerelem lassan megszokássá szelídült, és egy ideje inkább csak egymás mellett élnek, mintsem igazán együtt. Az elmúlt huszonöt év alaposan megtépázta őket. Halálesetek, lemondott utazások, elszalasztott lehetőségek, balesetek, veszekedések és ki nem mondott szavak emeltek közéjük szinte áthatolhatatlan falakat. Olykor már egyszerűbbnek tűnik kilépni a házasságból, mint megpróbálni helyrehozni mindazt, ami az évek során elromlott.

    Mígnem egy nap Adam különös felfedezést tesz. Rájön, hogy egy régi kazettás magnó és az egykor egymásnak készített zenei válogatások segítségével visszautazhat a múltba, és újra átélheti közös életük fontos pillanatait. Hamarosan Julest is beavatja a titokba, és együtt kezdenek visszatérni azokba az időkbe, amikor még minden egyszerűbbnek, szebbnek és boldogabbnak tűnt.

    Eleinte mindez ártatlan nosztalgiának látszik. Egy lehetőségnek arra, hogy újra átéljék fiatalságukat, felidézzék a szerelmük kezdetét, és egy kis időre megfeledkezzenek a jelen problémáiról. Aztán ahogy ráéreznek az időutazás ízére, egyre nehezebben tudnak ellenállni a kísértésnek. Szinte függőivé válnak a múltba tett kirándulásoknak, és előbb-utóbb már nem elégszenek meg az emlékek újraélésével. Megpróbálnak ezt-azt megváltoztatni.

    Csakhogy a múltban végrehajtott legapróbb módosítások is beláthatatlan következményekkel járhatnak. A pillangóhatás itt egészen hétköznapi döntéseken keresztül mutatkozik meg. Egy egyszerű borotválkozás, némi testedzés vagy éppen egy főzőtanfolyam olyan változásokat indíthat el, amelyek alapjaiban írják át a jövőt. Ráadásul ezek a döntések nemcsak Jules és Adam életére vannak hatással, hanem mindazokéra is, akik körülveszik őket.

És itt válik igazán érdekessé a történet.

    Mert bár maga az időutazás fantasztikus elem, a mögötte meghúzódó kérdések nagyon is valóságosak. Aki élt már hosszabb párkapcsolatban, az valószínűleg a regény számos dilemmájával találkozott már.

A regény legfontosabb kérdése számomra mégis az volt: mi lett volna, ha?

    Szerintem mindannyian eljátszottunk már a gondolattal, hogy mit változtatnánk meg a múltunkban, ha lehetőségünk lenne rá. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha egy bizonyos pillanatban másként cselekedtünk volna, akkor az életünk is sokkal jobban alakult volna.

    Jules és Adam megkapják ezt a lehetőséget, de a változtatásaik legtöbbször egyáltalán nem a kívánt eredményt hozzák. Mert miközben egy-egy hibát kijavítanak, valami egészen mást veszíthetnek el.

    Különösen tetszett a regény nosztalgikus hangulata. Már a könyv külső megjelenése is színes, játékos és kissé retró, ami tökéletesen illik a történethez. A nyolcvanas évekből indulunk, és a zene segítségével járjuk végig Jules és Adam közös életének különböző állomásait.

    Jules és Adam nem különleges emberek, nincsenek rendkívüli problémáik vagy megoldhatatlannak tűnő tragédiáik. Egyszerű, hétköznapi házaspár, akik az évek során valahogy elveszítették egymást. Nagyon könnyű volt együtt érezni velük, még akkor is, amikor egyáltalán nem értettem egyet a döntéseikkel.

    A szerző stílusa gördülékeny, könnyed és olvasmányos. A történet gyorsan halad, a különböző idősíkok és a változó jövőképek folyamatosan fenntartják az érdeklődést. Mégis, hiába lehetne szinte egy lendülettel végigolvasni, én nagyon sokszor megálltam egy-egy jelenetnél. Nem azért, mert nehezen értettem volna, hanem mert újra és újra elgondolkodtatott. Olyan kérdéseket tett fel, amelyekre nem feltétlenül létezik egyetlen jó válasz.

    Nekem most nagyon sokat adott ez a könyv. Nem azért, mert minden kérdésre választ kaptam, hanem éppen azért, mert olyan kérdéseket vetett fel, amelyeken érdemes elgondolkodni

    Őszintén remélem, hogy mások is felfedezik ezt a történetet, mert meglepően kevesen jelölték olvasottnak a Molyon. Szerintem sokkal több figyelmet érdemelne.

Köszönöm a könyvet a Librinek!

Adatok:
Kiadó: Libri
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 416

Ford: H. Pinkler Renáta

Fülszöveg:
Adam és Jules csaknem huszonöt éve házasok, kicsit belesüppedtek a megszokásba, és a jövő – őszintén szólva – nem sok izgalmat tartogat számukra.
Egy nap azonban Adam megtalálja azokat a régi magnókazettákat, amelyekre a kedvenc számaikat vették fel, amikor Julesszal egymásba szerettek. Hirtelen sugallatra leporolja régi, de valamilyen csoda folytán még működő kazettás magnóját, belehelyezi az egyik kazettát, megnyomja a lejátszás gombot – és ekkor valami egészen elképesztő dolog történik.
Szó szerint visszacsöppen a múltba.
Így derül ki, hogy minden egyes kazetta visszaröpíti őket abba az évbe, amikor a válogatás készült, ezáltal újra átélhetik az első szerelem semmihez sem fogható csodáját és közös múltjuk meghatározó eseményeit.
Hamarosan rájönnek azonban, hogy az időutazás nemcsak izgalmakat, hanem veszélyeket is rejteget: egy idő után már abban sem lehetnek biztosak, hogy visszatalálnak-e valaha a tökéletlen, mégis csodálatos valós életükhöz, vagy esetleg örökre elveszítik egymást…
„Feledhetetlen olvasmány” – Laurie Gilmore

A regény megvásárolható itt: Booklove

Szántó Dániel: A ​három törvény (Várnay Benett 3.)

   Várnay Benett visszatért. És bevallom, nekem voltak ezzel kapcsolatban ellenérzéseim.

A fickót alapvetően kifejezetten kedveltem, sőt igazságtalannak is tartottam mindazt, ami vele történt. De ha már így alakult a sorsa, indokolatlannak éreztem újra elővenni, főleg ebben a formában. Úgy gondoltam, az ő történetét talán jobb lett volna békén hagyni. Tévedtem.

    Benett nyilvánvalóan egy őskövület a modern, sőt egyre modernebb világban, de éppen ez a kontraszt tette annyira élessé a regény mondanivalóját. Mert ezúttal Szántó Dániel nemcsak egy izgalmas bűnügyi történetet írt, hanem egy meglehetősen nyugtalanító tükröt is tartott elénk.

    De kezdjük az elején!

A fülszöveg szerint Benett börtönbüntetését váratlanul megszakítja egy elnöki kegyelem. A volt zsaru azonban nem sokáig élvezheti a szabadságát, mert szinte azonnal Bécsbe kell utaznia, ahol egy gyilkossági ügy felderítésében számítanak a segítségére. Rovott múltja természetesen alkalmatlanná teszi a hivatalos nyomozói munkára, de külső tanácsadóként mégis bekapcsolódhat a bécsi rendőrség munkájába. És innentől kezdetét veszi egy egészen különleges nyomozás.

    A történet a közeli jövőbe kalauzol bennünket, egy olyan világba, amelyet már nagyrészt a mesterséges intelligencia irányít. Egy ellenőrzött, szabályozott és látszólag megszelídített társadalomba, amelynek falai kísértetiesen hasonlítanak a jelenlegi világunkra. Mégis minden más. Különösen annak a digitális dinoszaurusznak, akinek ebben a közegben kellene boldogulnia.

    Arra számítottam, hogy Benett és a modern technológia találkozása elsősorban humoros helyzeteket eredményez majd. Ehelyett valami egészen mást kaptam. A történetnek ez a része sokkal inkább elgondolkodtató, sőt helyenként kifejezetten fájdalmas volt. Mert ebben a tükörben nemcsak Benettet láttam meg, hanem gyakorlatilag az egész középkorosztályt, beleértve saját magamat is. És mindezt a digitális tudásunktól teljesen függetlenül.

    Egészen elképesztő és ijesztő volt ez a nagyon is közeli jövőkép.

A világépítés egyszerűen fantasztikus. A Három törvény sci-fi, de annak talán kevésbé tudományos, sokkal inkább társadalmi kérdésekre koncentráló változata. Nem bonyolult technológiai magyarázatokkal akar lenyűgözni, hanem azzal, hogy olyan jövőt vetít elénk, amelyet szinte erőfeszítés nélkül el tudunk képzelni. És éppen ettől válik igazán nyugtalanítóvá.

    A cselekmény közben végig mozgalmas marad, annak ellenére, hogy ezúttal „csupán” egyetlen fő szálon fut. A narráció a megszokott: szinte minden szereplő nézőpontjába bepillantást nyerünk, mégsem sikerült rájönnöm, ki a gyilkos. Szántó Dániel tehát ezúttal is ügyesen csőbe húzott, de ezen már meg sem lepődtem.

    Benettnek sincs egyszerű dolga, viszont most is élvezet volt végig követni a gondolkodását, megérteni a következtetéseit, és úgy általában elsütkérezni a csodálatos személyiségében. Ja, nem.

    Mert Várnay Benett továbbra sem az a figura, akit feltétlenül szívesen látnánk vendégül egy vasárnapi ebédre. Makacs, nehéz természetű, sokszor kifejezetten elviselhetetlen alak, mégis van benne valami, ami miatt képtelen vagyok nem kedvelni. A maga összes defektusával együtt továbbra is ő a legszimpatikusabb szereplő számomra Szántó Dániel világában.

    Persze a többiek sem egyszerű esetek. A rendőrség vezetői ezúttal is rettenetesen unszimpatikusak, ráadásul meglehetősen kétes figurák. A mellékszereplők között sem tobzódnak a pozitív karakterek, és időnként tényleg úgy éreztem, hogy ebben a történetben Várnay Benett csak a jéghegy csúcsa. Már ami a problémás személyiségeket illeti.

    De éppen ettől működik az egész. A szereplők összetettek, esendők, sokszor ellenszenvesek, mégis hitelesek.

    Okos történet ez. Nagyon okos.

    Rengeteg oldalról világít rá a mesterséges intelligencia és a robotika lehetőségeire, kihívásaira és árnyoldalaira. Felveti a technológiai fejlődés, az emberi döntések és az egyéni szabadság kérdéseit, miközben egy pillanatra sem feledkezik meg arról, hogy alapvetően mégiscsak egy krimit olvasunk.

    Maga a nyomozás szerintem nem volt annyira bonyolult, mint amit a szerző korábbi regényeiben megszokhattunk. A Három törvény ereje azonban számomra nem is elsősorban a bűnügyi szálban rejlett, hanem abban a gondolatiságban, amelyet a történet mögé épített. Abban, hogy olvasás közben újra és újra azon kaptam magam, hogy nemcsak a gyilkosság megoldásán gondolkodom, hanem azon is, merre tartunk mi magunk.

    Eddig úgy gondoltam, hogy az Egy pap vallomása marad a kedvenc Szántó Dániel-regényem. Most azonban minden különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül lecseréltem a dobogó legfelső fokán a Három törvényre.

Nem feltétlenül ez a szerző legerősebb krimije, de számomra egyértelműen ez volt a legnagyobb hatású.

És azt hiszem, ez sokkal többet elmond róla, mint bármilyen fordulatos nyomozás.

Adatok:
Kiadó: Alexandra
Megjelenés: 2025

Oldalszám: 440

Fülszöveg:

Bécs, valamikor a közeljövőben.
Egy fiatal fiú feldarabolt holttestét találják meg a Humanoid nevű MI-kutatóintézet alapítójának irodájában. A biztonsági felvételek eltűntek, komolyan vehető gyanúsított alig akad – legalábbis emberi. A szálak egyre inkább az intézet által gyártott, emberszerű robotokhoz, a humanoidokhoz vezetnek, azokhoz a fejlett, MI-alapú gépekhez, akik a működésüket szabályozó három törvény szerint nem árthatnak embernek. Elméletben.
A nyomozásba bevonják Várnay Benettet is, az egykori nyomozót, akit elnöki kegyelemben részesítettek hosszú börtönbüntetése után. Benett idegenként mozog a mesterséges intelligencia uralta világban: elutasítja a technológiát, de kénytelen szembenézni annak mindent átható befolyásával és a társadalom torzulásával. Ahogy egyre mélyebbre ás a szövevényes ügyben, Benettnek rá kell jönnie: a kérdés már nem az, hogy egy gép képes-e ölni, hanem hogy ezt miként lehetne bebizonyítani?
Szántó Dániel új regénye, A három törvény nyomasztóan valószerű sci-fi krimi, amely húsba vágó kérdéseket tesz fel az ember és gép között húzódó határról, a döntési szabadságról, és arról, vajon kié a felelősség, ha a teremtett lény túlnő a teremtőjén?

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu