Vi Keeland:Majdnem ​örökké

    Sosem unom meg Vi Keelandet. Mondjuk nem is olvasom folyton a regényeit, de időnként kifejezetten jólesik kézbe venni egy-egy történetét. Főleg egy durvább, gyilkosságokkal és nyomozásokkal teli krimis időszak után. Vi Keeland világa számomra abszolút komfortzóna. Tudom, nagyjából mire számíthatok: szerethető szereplőkre, humorra, romantikára, és némi erotikára.

    Ezúttal egy lassan kibontakozó, érzelmekkel és kedves pillanatokkal teli romantikus történetet kaptam, amelynek középpontjában Sloane és Wilder kapcsolata áll.

    Sloane New Yorkban él, a Menyasszony című magazin rovatszerkesztője, és az azonos nevű YouTube-csatorna tulajdonosa. A munkája lényegében abból áll, hogy esküvőkre jár, és beszámol az ott látottakról. Nem is lehetne számára ideálisabb foglalkozást találni, hiszen az ír apa és olasz anya gyermekeként három nagy szenvedélye van: a spagetti, a cupcake és az esküvők. A menyasszörnyektől viszont egyenesen kirázza a hideg.

    Sloane élete egyébként nem egészen olyan mesébe illő, mint azok az esküvők, amelyekről tudósít. Édesanyját hét évvel korábban elveszítette, jelenleg nyugdíjas rendőr édesapjával és tűzoltó testvérével él együtt. A család nagyon fontos szerepet tölt be az életében, és ez a szoros kötelék a történet egyik igazán szerethető eleme.

    Egy esküvőn aztán családi nyomásra kénytelen beugrani az egyik koszorúslány helyére. Itt találkozik Wilderrel, akivel az első pillanattól kezdve meglehetősen viharosan alakul a kapcsolata. A kezdeti összezördülések, félreértések és szócsaták után azonban egy emlékezetes ruhatári csók egészen új irányba tereli a dolgokat.

    Theodore Wilder Hayes természetesen pontosan olyan férfi, amilyet egy Vi Keeland-regényben elképzelünk. Kékszemű Adonisz, lehengerlő kisugárzással, magabiztossággal és nem kevés női rajongóval. Egykor a legismertebb profi rögbijátékosok közé tartozott, jelenleg Londonban él, és saját rögbicsapatának létrehozásán dolgozik. Életében eddig leginkább a sport és a nők játszották a főszerepet, a tartós elköteleződés pedig nem igazán szerepelt a tervei között.

Ráadásul Wilder nem más, mint Sloane laptulajdonosának a fia, amiről a lány kezdetben mit sem sejt.

    Az emlékezetes esküvő után Sloane a főnök figyelmének középpontjába kerül, aki további tizenkét esküvőre nevezi be. Ezek mindegyike Wilder egykori csapattársaihoz kapcsolódik, így szinte magától értetődő, hogy a férfi lesz Sloane kísérője. A közös esküvők pedig tökéletes alkalmat teremtenek arra, hogy a két főszereplő egyre közelebb kerüljön egymáshoz.

    Persze egyikük sem szeretné túlságosan komolyan venni a kialakuló vonzalmat. Mindketten megégették már magukat a szerelemben, ezért igyekeznek óvatosak maradni. Megállapodnak abban, hogy kapcsolatukat szigorúan baráti alapokon tartják, ami természetesen sokkal könnyebb elhatározásnak bizonyul, mint megvalósítható tervnek. Mert az érzelmeknek nem igazán lehet parancsolni, főleg akkor, ha két ember között ennyire működik a kémia.

    A történet azonban nem merül ki a romantikus évődésben és a közös esküvők sorozatában. Sloane inzulinnal kezelt cukorbetegsége is fontos szerepet kap, egy váratlan rosszulléte pedig egy újabb, komolyabb problémára világít rá. A szerző ezúttal is ügyesen csempész súlyosabb témákat a könnyed romantikus történetbe. A cukorbetegség mellett szóba kerül a Parkinson-kór, a gyermekvállalás kérdése, a veszteség feldolgozása és az elköteleződéstől való félelem is.

    Kifejezetten szeretem Vi Keeland regényeiben, hogy a humor és az erotika mellett mindig jut hely az érzelmeknek is. Nem feltétlenül mélylélektani történetek ezek, de azért a szereplőknek rendszerint van múltjuk, vannak félelmeik és olyan problémáik, amelyekkel meg kell küzdeniük. Ettől egy kicsit többek lesznek egyszerű romantikus meséknél.

Sloane és Wilder kapcsolata lassan bontakozik ki, és ez most kifejezetten tetszett. Jó volt végigkövetni, ahogy a kezdeti ellenszenvből és csipkelődésből előbb barátság, majd egyre mélyebb kötődés alakul ki.     A párbeszédek szórakoztatóak, a két főszereplő között működik a kémia, és a romantikus jelenetek mellett a humoros pillanatokból sincs hiány.

Az esküvők sorozata ráadásul érdekes keretet ad a történetnek. Bár maga az alapötlet kissé meseszerű, mégis jól működik, hiszen újra és újra lehetőséget teremt arra, hogy Sloane és Wilder különböző helyzetekben ismerjék meg egymást.

    Persze azért ez a regény sem mentes a műfaj megszokott túlzásaitól. A szereplők megint egy kicsit túlságosan tökéletesek. Wilder szinte minden szempontból álomférfi, Sloane pedig szerethető, csinos, tehetséges és természetesen rendkívül különleges nő. A problémák időnként túlságosan könnyen oldódnak meg, a történet pedig meglehetősen kiszámítható. Nagy meglepetésekre nem kell számítani, és a végére természetesen minden szépen elrendeződik.

    Könnyed, aranyos, humoros és érzelmekkel teli romantikus regény ez, amelyben a szerelem mellett a család, az összetartozás és a második esély lehetősége is fontos szerepet kap. Egy kedves, szórakoztató romantikus olvasmány, némi erotikával és egy kis komolysággal megfűszerezve.

Köszönöm szépen a könyvet az Álomgyár_Kiadónak!

Adatok:
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2026.
Oldalszám: 366 oldal

Ford.: Márton Andrea

Fülszöveg:

„Vi Keeland regénye maga a megtestesült romantika – ez a lassan felizzó történet lelkesítő, és tele van szeretettel.” – Ana’s Attic
Újra bízni?
Esküvők. A munkám minden egyes percében esküvőkről gondolkodom, beszélek és írok, holott már a gondolattól is sikítófrászt kapok. Miután a vőlegényem tavaly faképnél hagyott az oltár előtt, a Menyasszony magazinnál betöltött állásom maga lett a végtelenített rémálom.
Hogy sót hintsenek a sebemre, egy esküvőn a „Menyasszörny” rávett, hogy helyettesítsem az egyik koszorúslányt, csak azért, mert ismeri a laptulajdonos fiát. Természetesen az egész délutánt azzal töltöm, hogy a vőlegény egyik barátjával veszekszem. Az estét pedig azzal, hogy csókolózom vele.
A dolog akkor lesz igazán izgalmas, amikor kiderül, hogy ő nem más, mint a tulajdonos fia… És kénytelen vagyok a szezon végéig vele dolgozni minden egyes esküvőn, amelyről írni fogok.
Vajon meg tudja gyógyítani egymást egy faképnél hagyott menyasszony és egy férfi, aki fél a szerelemtől?
A New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző Vi Keeland ízig-vérig romantikus története megannyi szenvedélyes pillanattal van megfűszerezve. Kötelező olvasmány a műfaj kedvelőinek.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Josie Lloyd - Emlyn Rees: Te ​meg én

Kik vagyunk mi együtt, kik voltunk, és kik lehettünk volna?

    Az idei év egyik legerősebb olvasmányélménye volt számomra ez a regény, legalábbis érzelmileg mindenképpen. Pedig nem kifejezetten nehéz könyv, nem dolgoz fel különösebben fájdalmas vagy megrázó témákat, mégis nagyon mélyen megérintett. Rengeteget gondolkodtam rajta olvasás közben, és még azután is, hogy becsuktam.

    A történet kezdetén Jules és Adam már huszonöt éve házasok. Kapcsolatuk régi fénye erősen megkopott, a szerelem lassan megszokássá szelídült, és egy ideje inkább csak egymás mellett élnek, mintsem igazán együtt. Az elmúlt huszonöt év alaposan megtépázta őket. Halálesetek, lemondott utazások, elszalasztott lehetőségek, balesetek, veszekedések és ki nem mondott szavak emeltek közéjük szinte áthatolhatatlan falakat. Olykor már egyszerűbbnek tűnik kilépni a házasságból, mint megpróbálni helyrehozni mindazt, ami az évek során elromlott.

    Mígnem egy nap Adam különös felfedezést tesz. Rájön, hogy egy régi kazettás magnó és az egykor egymásnak készített zenei válogatások segítségével visszautazhat a múltba, és újra átélheti közös életük fontos pillanatait. Hamarosan Julest is beavatja a titokba, és együtt kezdenek visszatérni azokba az időkbe, amikor még minden egyszerűbbnek, szebbnek és boldogabbnak tűnt.

    Eleinte mindez ártatlan nosztalgiának látszik. Egy lehetőségnek arra, hogy újra átéljék fiatalságukat, felidézzék a szerelmük kezdetét, és egy kis időre megfeledkezzenek a jelen problémáiról. Aztán ahogy ráéreznek az időutazás ízére, egyre nehezebben tudnak ellenállni a kísértésnek. Szinte függőivé válnak a múltba tett kirándulásoknak, és előbb-utóbb már nem elégszenek meg az emlékek újraélésével. Megpróbálnak ezt-azt megváltoztatni.

    Csakhogy a múltban végrehajtott legapróbb módosítások is beláthatatlan következményekkel járhatnak. A pillangóhatás itt egészen hétköznapi döntéseken keresztül mutatkozik meg. Egy egyszerű borotválkozás, némi testedzés vagy éppen egy főzőtanfolyam olyan változásokat indíthat el, amelyek alapjaiban írják át a jövőt. Ráadásul ezek a döntések nemcsak Jules és Adam életére vannak hatással, hanem mindazokéra is, akik körülveszik őket.

És itt válik igazán érdekessé a történet.

    Mert bár maga az időutazás fantasztikus elem, a mögötte meghúzódó kérdések nagyon is valóságosak. Aki élt már hosszabb párkapcsolatban, az valószínűleg a regény számos dilemmájával találkozott már.

A regény legfontosabb kérdése számomra mégis az volt: mi lett volna, ha?

    Szerintem mindannyian eljátszottunk már a gondolattal, hogy mit változtatnánk meg a múltunkban, ha lehetőségünk lenne rá. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha egy bizonyos pillanatban másként cselekedtünk volna, akkor az életünk is sokkal jobban alakult volna.

    Jules és Adam megkapják ezt a lehetőséget, de a változtatásaik legtöbbször egyáltalán nem a kívánt eredményt hozzák. Mert miközben egy-egy hibát kijavítanak, valami egészen mást veszíthetnek el.

    Különösen tetszett a regény nosztalgikus hangulata. Már a könyv külső megjelenése is színes, játékos és kissé retró, ami tökéletesen illik a történethez. A nyolcvanas évekből indulunk, és a zene segítségével járjuk végig Jules és Adam közös életének különböző állomásait.

    Jules és Adam nem különleges emberek, nincsenek rendkívüli problémáik vagy megoldhatatlannak tűnő tragédiáik. Egyszerű, hétköznapi házaspár, akik az évek során valahogy elveszítették egymást. Nagyon könnyű volt együtt érezni velük, még akkor is, amikor egyáltalán nem értettem egyet a döntéseikkel.

    A szerző stílusa gördülékeny, könnyed és olvasmányos. A történet gyorsan halad, a különböző idősíkok és a változó jövőképek folyamatosan fenntartják az érdeklődést. Mégis, hiába lehetne szinte egy lendülettel végigolvasni, én nagyon sokszor megálltam egy-egy jelenetnél. Nem azért, mert nehezen értettem volna, hanem mert újra és újra elgondolkodtatott. Olyan kérdéseket tett fel, amelyekre nem feltétlenül létezik egyetlen jó válasz.

    Nekem most nagyon sokat adott ez a könyv. Nem azért, mert minden kérdésre választ kaptam, hanem éppen azért, mert olyan kérdéseket vetett fel, amelyeken érdemes elgondolkodni

    Őszintén remélem, hogy mások is felfedezik ezt a történetet, mert meglepően kevesen jelölték olvasottnak a Molyon. Szerintem sokkal több figyelmet érdemelne.

Köszönöm a könyvet a Librinek!

Adatok:
Kiadó: Libri
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 416

Ford: H. Pinkler Renáta

Fülszöveg:
Adam és Jules csaknem huszonöt éve házasok, kicsit belesüppedtek a megszokásba, és a jövő – őszintén szólva – nem sok izgalmat tartogat számukra.
Egy nap azonban Adam megtalálja azokat a régi magnókazettákat, amelyekre a kedvenc számaikat vették fel, amikor Julesszal egymásba szerettek. Hirtelen sugallatra leporolja régi, de valamilyen csoda folytán még működő kazettás magnóját, belehelyezi az egyik kazettát, megnyomja a lejátszás gombot – és ekkor valami egészen elképesztő dolog történik.
Szó szerint visszacsöppen a múltba.
Így derül ki, hogy minden egyes kazetta visszaröpíti őket abba az évbe, amikor a válogatás készült, ezáltal újra átélhetik az első szerelem semmihez sem fogható csodáját és közös múltjuk meghatározó eseményeit.
Hamarosan rájönnek azonban, hogy az időutazás nemcsak izgalmakat, hanem veszélyeket is rejteget: egy idő után már abban sem lehetnek biztosak, hogy visszatalálnak-e valaha a tökéletlen, mégis csodálatos valós életükhöz, vagy esetleg örökre elveszítik egymást…
„Feledhetetlen olvasmány” – Laurie Gilmore

A regény megvásárolható itt: Booklove

Szántó Dániel: A ​három törvény (Várnay Benett 3.)

   Várnay Benett visszatért. És bevallom, nekem voltak ezzel kapcsolatban ellenérzéseim.

A fickót alapvetően kifejezetten kedveltem, sőt igazságtalannak is tartottam mindazt, ami vele történt. De ha már így alakult a sorsa, indokolatlannak éreztem újra elővenni, főleg ebben a formában. Úgy gondoltam, az ő történetét talán jobb lett volna békén hagyni. Tévedtem.

    Benett nyilvánvalóan egy őskövület a modern, sőt egyre modernebb világban, de éppen ez a kontraszt tette annyira élessé a regény mondanivalóját. Mert ezúttal Szántó Dániel nemcsak egy izgalmas bűnügyi történetet írt, hanem egy meglehetősen nyugtalanító tükröt is tartott elénk.

    De kezdjük az elején!

A fülszöveg szerint Benett börtönbüntetését váratlanul megszakítja egy elnöki kegyelem. A volt zsaru azonban nem sokáig élvezheti a szabadságát, mert szinte azonnal Bécsbe kell utaznia, ahol egy gyilkossági ügy felderítésében számítanak a segítségére. Rovott múltja természetesen alkalmatlanná teszi a hivatalos nyomozói munkára, de külső tanácsadóként mégis bekapcsolódhat a bécsi rendőrség munkájába. És innentől kezdetét veszi egy egészen különleges nyomozás.

    A történet a közeli jövőbe kalauzol bennünket, egy olyan világba, amelyet már nagyrészt a mesterséges intelligencia irányít. Egy ellenőrzött, szabályozott és látszólag megszelídített társadalomba, amelynek falai kísértetiesen hasonlítanak a jelenlegi világunkra. Mégis minden más. Különösen annak a digitális dinoszaurusznak, akinek ebben a közegben kellene boldogulnia.

    Arra számítottam, hogy Benett és a modern technológia találkozása elsősorban humoros helyzeteket eredményez majd. Ehelyett valami egészen mást kaptam. A történetnek ez a része sokkal inkább elgondolkodtató, sőt helyenként kifejezetten fájdalmas volt. Mert ebben a tükörben nemcsak Benettet láttam meg, hanem gyakorlatilag az egész középkorosztályt, beleértve saját magamat is. És mindezt a digitális tudásunktól teljesen függetlenül.

    Egészen elképesztő és ijesztő volt ez a nagyon is közeli jövőkép.

A világépítés egyszerűen fantasztikus. A Három törvény sci-fi, de annak talán kevésbé tudományos, sokkal inkább társadalmi kérdésekre koncentráló változata. Nem bonyolult technológiai magyarázatokkal akar lenyűgözni, hanem azzal, hogy olyan jövőt vetít elénk, amelyet szinte erőfeszítés nélkül el tudunk képzelni. És éppen ettől válik igazán nyugtalanítóvá.

    A cselekmény közben végig mozgalmas marad, annak ellenére, hogy ezúttal „csupán” egyetlen fő szálon fut. A narráció a megszokott: szinte minden szereplő nézőpontjába bepillantást nyerünk, mégsem sikerült rájönnöm, ki a gyilkos. Szántó Dániel tehát ezúttal is ügyesen csőbe húzott, de ezen már meg sem lepődtem.

    Benettnek sincs egyszerű dolga, viszont most is élvezet volt végig követni a gondolkodását, megérteni a következtetéseit, és úgy általában elsütkérezni a csodálatos személyiségében. Ja, nem.

    Mert Várnay Benett továbbra sem az a figura, akit feltétlenül szívesen látnánk vendégül egy vasárnapi ebédre. Makacs, nehéz természetű, sokszor kifejezetten elviselhetetlen alak, mégis van benne valami, ami miatt képtelen vagyok nem kedvelni. A maga összes defektusával együtt továbbra is ő a legszimpatikusabb szereplő számomra Szántó Dániel világában.

    Persze a többiek sem egyszerű esetek. A rendőrség vezetői ezúttal is rettenetesen unszimpatikusak, ráadásul meglehetősen kétes figurák. A mellékszereplők között sem tobzódnak a pozitív karakterek, és időnként tényleg úgy éreztem, hogy ebben a történetben Várnay Benett csak a jéghegy csúcsa. Már ami a problémás személyiségeket illeti.

    De éppen ettől működik az egész. A szereplők összetettek, esendők, sokszor ellenszenvesek, mégis hitelesek.

    Okos történet ez. Nagyon okos.

    Rengeteg oldalról világít rá a mesterséges intelligencia és a robotika lehetőségeire, kihívásaira és árnyoldalaira. Felveti a technológiai fejlődés, az emberi döntések és az egyéni szabadság kérdéseit, miközben egy pillanatra sem feledkezik meg arról, hogy alapvetően mégiscsak egy krimit olvasunk.

    Maga a nyomozás szerintem nem volt annyira bonyolult, mint amit a szerző korábbi regényeiben megszokhattunk. A Három törvény ereje azonban számomra nem is elsősorban a bűnügyi szálban rejlett, hanem abban a gondolatiságban, amelyet a történet mögé épített. Abban, hogy olvasás közben újra és újra azon kaptam magam, hogy nemcsak a gyilkosság megoldásán gondolkodom, hanem azon is, merre tartunk mi magunk.

    Eddig úgy gondoltam, hogy az Egy pap vallomása marad a kedvenc Szántó Dániel-regényem. Most azonban minden különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül lecseréltem a dobogó legfelső fokán a Három törvényre.

Nem feltétlenül ez a szerző legerősebb krimije, de számomra egyértelműen ez volt a legnagyobb hatású.

És azt hiszem, ez sokkal többet elmond róla, mint bármilyen fordulatos nyomozás.

Adatok:
Kiadó: Alexandra
Megjelenés: 2025

Oldalszám: 440

Fülszöveg:

Bécs, valamikor a közeljövőben.
Egy fiatal fiú feldarabolt holttestét találják meg a Humanoid nevű MI-kutatóintézet alapítójának irodájában. A biztonsági felvételek eltűntek, komolyan vehető gyanúsított alig akad – legalábbis emberi. A szálak egyre inkább az intézet által gyártott, emberszerű robotokhoz, a humanoidokhoz vezetnek, azokhoz a fejlett, MI-alapú gépekhez, akik a működésüket szabályozó három törvény szerint nem árthatnak embernek. Elméletben.
A nyomozásba bevonják Várnay Benettet is, az egykori nyomozót, akit elnöki kegyelemben részesítettek hosszú börtönbüntetése után. Benett idegenként mozog a mesterséges intelligencia uralta világban: elutasítja a technológiát, de kénytelen szembenézni annak mindent átható befolyásával és a társadalom torzulásával. Ahogy egyre mélyebbre ás a szövevényes ügyben, Benettnek rá kell jönnie: a kérdés már nem az, hogy egy gép képes-e ölni, hanem hogy ezt miként lehetne bebizonyítani?
Szántó Dániel új regénye, A három törvény nyomasztóan valószerű sci-fi krimi, amely húsba vágó kérdéseket tesz fel az ember és gép között húzódó határról, a döntési szabadságról, és arról, vajon kié a felelősség, ha a teremtett lény túlnő a teremtőjén?

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Palotás Petra: A ​kastélykert álma

   Szeretem Palotás Petra sorozatait, mégis most kifejezetten jól esett egy rövidebb lélegzetvételű, önálló történetet olvasni tőle. Már a könyv megjelenése is megfogott: a grafika és a színvilág végtelenül harmonikus, és nagyon szépen illik a történet hangulatához. Talán éppen emiatt egy romantikusabb regényre számítottam, de végül egyáltalán nem bántam, hogy mást kaptam, és teljes elégedettséggel csuktam be a könyvet. Annak pedig különösen örültem, hogy egy dedikált példány került hozzám.

    Nagyon szerettem azt csurgóiként, hogy a hasonló nevű település, Fehérvárcsurgó gyönyörű Károlyi-kastélyába kalandozhattam. A történet idején, az ötvenes évek végén a kastély állami gyermekotthonnak ad otthont. Bár alapvetően egy meglehetősen szomorú helyszínről van szó, a szerző mégis úgy mutatja be, hogy az ott élő emberek szeretete, összetartása és személyisége otthonossá teszi. A helyszínrajz ezúttal is nagyon alapos, a kastély élő, lélegző helyszínné válik.

    A történet középpontjában a Zsoldos család áll. Zsoldos igazgató friss energiával, újításokkal és szigorú, de következetes nevelési elvekkel érkezik az intézménybe. Legnagyobb támasza Julianna, aki valódi anyai mintát és gondoskodást jelent a gyerekeknek, valamint cserfes kislánya, Etelka, aki hamar beilleszkedik a fiúintézet mindennapjaiba. Rajtuk kívül számtalan hányatott sorsú gyermek történetével is megismerkedünk: Ferkével, akit elhagyott az édesanyja, Zsigával, akinek erőszakos apa mellett kellett felnőnie, a bicebóca Andrissal, valamint Antonnal és Csabival, a két testvérrel.

    Sok kegyetlen sors rajzolódik ki a lapokon, a szerző mégsem hagyja, hogy ezek a torokszorító történetek eluralkodjanak a regényen. A szeretet, a gondoskodás és az összetartás rendre erősebbnek bizonyul a gúnynál, a kiközösítésnél vagy a bántalmazásnál. Ebben pedig nagyon erősen érződik az a szemlélet, ami miatt annyira kedvelem Palotás Petra történeteit.

    Ahogy azt már megszokhattuk tőle, most is rengeteg fontos mellékszereplőt kapunk. Márton bácsi, a kedves mindenes, Kelemen Zsuzsa, az intézmény egyetlen női tanára, vagy éppen a politikailag gyanús Szatmári Gergely tanár úr mind hozzátesznek a történethez. Az ötvenes évek megkerülhetetlen jelenségei is szervesen épülnek be a cselekménybe: az ’56 utáni megtorlások, a kémkedés, az ÁVH, az emigráció és még a szamizdat fogalma is megjelenik. Hogy mindez hogyan kapcsolódik össze a gyermekotthon életével, azt természetesen nem árulom el, de az biztos, hogy izgalmas és fordulatos történetet eredményez.

    Számomra külön színt jelentett István bácsi, a könyvtáros és sajátos könyvgyűjtési – vagy inkább visszagyűjtési – akciója is. Könyvtárosként ezt a szálat különösen szerettem.

    A cselekmény két szálon fut, és ötven évet ölel fel. A szereplőket ez az időbeli távolság térben is elszakítja egymástól, a gyermekotthonban töltött évek azonban mindannyiuk jövőjét meghatározzák. Bár a regény első pillantásra talán egészen másnak tűnik, számomra végül sokkal inkább családtörténetté vált, mint romantikus vagy történelmi regénnyé.

    Palotás Petra történeteiben mindig fontos szerepet kap az igazságosság. Legyen szó a kémiatanár iránti bosszúról, Viola és a gyerekek történetéről vagy a szereplők egyéni küzdelmeiről, előbb-utóbb mindenki megkapja azt, ami jár neki – néha egészen mesés fordulatokon keresztül. Talán ezért is olyan szerethetőek ezek a történetek. Emellett a szerző most is rengeteg történelmi ténnyel dolgozik, sok információt ad át, és igyekszik hiteles hátteret rajzolni a szereplők köré.

    A történet személyes hátterét különösen érdekessé teszi, hogy a szerző nagyapja valóban ennek az intézetnek volt az igazgatója, Etelka alakját pedig nagynénjéről, Palotás Etáról mintázta. Ettől a könyv számomra még közelebb került a valósághoz.

Végül tehát nem azt a romantikus történetet kaptam, amire a borító és a színvilág alapján számítottam, hanem egy szerethető, izgalmas és történelmi háttérrel átszőtt családtörténetet.

A könyvet köszönöm szépen az Álomgyár Kiadónak!

Adatok:
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2022.
Oldalszám: 320 oldal

Fülszöveg:

Egy gyermekotthon krónikája
1950-es évek, Fehérvárcsurgó
Etelka egy reggel arra ébred: édesapja megbízást kapott, hogy az iskolaigazgatói állását maga mögött hagyva vegye át a Fehérvárcsurgói Állami Gyermekotthon vezetését. A serdülőkor küszöbén álló kislány a már kirepült idősebb testvérei nélkül csöppen a fiúk lakta nevelőintézetbe, ahol életének egyik legfontosabb időszaka veszi kezdetét.
Milyen sorsok keresztezik egymást a Károlyi-kastély falai között? Mekkora hatással vannak egymásra a vélt és valós barátságok? Meg tudnak-e birkózni a gyerekek az élet és a társaik által rájuk rakott terhekkel? Kik lesznek azok a nevelők, akik örökre nyomot hagynak bennük?
Sóvárgás, remény, irigység, versengés és a családpótló szeretet utáni vágy bújik meg a kastély kertjének ősfái között.
Palotás Petra legújabb regényének különlegessége, hogy a szerző saját családjának a históriáját vette alapul: az éveket, amikor az apai nagyszülei igazgatták a fehérvárcsurgói intézetet. Emlékek, anekdoták, tények és az írói fantázia keveréke keltik életre ezt az érzelmekkel teli történetet, amelyben minden korosztály megtalálhatja a számára értékes üzenetet.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Szántó Dániel: A siófoki ragadozó

   Mostanra feketeöves Szántó Dániel olvasó lettem, ami nem jelenti azt, hogy fel tudom előre vázolni a cselekményt, vagy megfejtem a rejtélyeket. Pusztán azt tudom, hogy ebbe bizony bele fogok bonyolódni.

    Most, hogy már fantasyt is olvastam tőle, egyre inkább úgy érzem, hogy a krimi igazán az ő műfaja – legalábbis nekem sokkal nagyobbat szólnak a nyomozós történetei. Ráadásul mindegyik regénye más, így nem tűnik sablonosnak és ismerősnek egyik sem.

    A Siófoki ragadozó visszavisz az időben – szó szerint és képletesen is. A történet Sebők Szilveszter egyik fiatalkori esetét dolgozza fel, ráadásul két idősíkon fut. Az egyik a jelen, vagyis 2015, a másik pedig három évvel korábban játszódik. Az egyik szál a nyomozást, a másik magát a gyilkosság történetét követi. Érdekes volt ebben a formában, párhuzamosan olvasni az eseményeket.

    Mivel az előző köteteket ismerem, Szilveszter előéletéről már sokat tudtam, így az apróbb utalások nem leptek meg. A bedobott eredeti név viszont annál inkább, főleg azért, mert a Másolóban is felbukkant már, csak egészen más szerepben.

    Maga a történet valamivel egyszerűbb, mint amit a Szántó-krimiktől megszoktam. Ez is váltott narrációval meséli az eseményeket, ráadásul az idősíkok is folyamatosan váltakoznak, mégis csak egyetlen történetszálat követünk – ami a szerzőtől nem feltétlenül megszokott. Ennek ellenére egyáltalán nem találtam ki, ki a gyilkos, szóval Szántó ezúttal is jól megkeverte a lapokat.

    Tetszett a helyszín is, és érdekesnek találtam a kosaras háttér felépítését. A motivációval azonban egy kicsit megbotlottam. Számomra nem volt igazán előkészítve, kevés dolog utalt rá, ráadásul a történet végén sem éreztem igazán súlyát vagy utóéletét. Ettől függetlenül elfogadtam, csak valamivel erősebb motivációra számítottam.

    Összességében ez egy jó történet és egy jó magyar krimi, de ha a Szántó-féle történetek sorába helyezem, nálam nem kerül be az első háromba. Ettől még önállóan is működik, és akár ezzel a kötettel is el lehet kezdeni a sorozatot. Ugyanakkor szerintem sokkal többet ad, ha ismerjük Szilveszter előéletét, hiszen így az apró utalások és a karakter fejlődése is egészen más jelentést kap, főként úgy, hogy tudjuk hova tart az élete.

Adatok:
Kiadó: Alexandra
Megjelenés: 2024

Oldalszám: 376

Fülszöveg:

2012-ben egy nagy jövő előtt álló, tehetséges kosarasfiúnak nyoma vész. Szalay Dragan, a siófoki csapat sztárjátékosa a Dombóvár elleni mérkőzést követően ünnepelni indul a barátaival, ám végül nem érkezik meg az úti céljához.
2015-ben egy kutyasétáltató nő a töreki tanösvényen furcsa dologra lesz figyelmes: a vizslája egy emberi combcsonttal a szájában szaladgál. Az ORFK két fiatal nyomozója, Szilveszter és Viola a tetthelyre érkezés után újranyitja Dragan eltűnési ügyét, ezúttal már gyilkossági esetként. A nyomozás napfényre hozza a bűntény mögött rejlő sötét titkokat: családon belüli erőszak, féltékenység, megcsalás… Szalay Dragan viharos életet élt, a potenciális gyanúsítottak száma pedig egyre csak növekszik. Eközben a két nyomozó élete is veszélybe kerül: talán túl közel kerültek az elkövetőhöz?
Szántó Dániel új regénye a szerzőtől megszokott módon a bűnügyön túl fontos társadalmi kérdésekkel is foglalkozik: milyen kihívásokkal kell megküzdeniük azoknak a fiataloknak, akik a hirtelen jött hírnév hatására egyre jobban elszigetelődnek családjuktól, barátaiktól, és a siker nyomása alatt magányosan kell élniük életüket. A siófoki ragadozó drámai fordulatokkal átszőtt krimi, és egyben megrázó lélektani történet.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Kate Forster: Szerelem ​a Sellőlakban

    Kívül-belül bájos ez a könyv. Egy igazi angol tengerparti falucska hangulatát hozza, kedves szereplőkkel, sok érzelemmel és az angol vidék utánozhatatlan, kissé ódon, mégis nagyon szerethető bájával.

    A történet a La Manche-csatorna angol oldalán játszódik, egy olyan különleges kis településen, ahol még a sellőknek és a rákoknak is szépségversenyt rendeznek, mindenki ismer mindenkit, és ahol egy idegen legfeljebb „gyüttment” lehet. Port Lowdry hangulata az egyik dolog, amit igazán szerettem a könyvben: az ott élők összetartása, a sajátos szokásaik és különleges mondásaik nagyon szerethetővé teszik a falucskát.

    A főszereplő Tressa, a helyi újság fotósa, aki emellett fest is, bár ezt igyekszik minél inkább titokban tartani. Amikor az újságot vezető házaspár egy váratlan betegség miatt néhány hónapra elhagyja a települést, a helyi lap minden gondja Tressa nyakába szakad. Szerencsére az általa feladott hirdetésre egy igazi „nagykutya” jelentkezik: Dan, a rutinos ír újságíró. „Írország legdühösebb embere” egy oknyomozó cikk következményei elől menekülve Port Lowdryban keres menedéket, így kapóra jön neki Tressa ajánlata.

    Dannel nagyjából egy időben érkezik a falucskába a francia Remi is, aki szintén menedéket keres a világ elől. Ahogy egyre jobban megismerjük a szereplőket, kiderül, hogy szinte mindenkinek vannak titkai, és ezek között akadnak egészen súlyosak is.

    A történet ráadásul jóval drámaibb, mint amire a bájos borító alapján számítottam. Sok mellékszál fut benne párhuzamosan, a cselekmény pedig időnként egészen éles kanyarokat vesz. Bár nagyjából sejthető, merre tart a történet, azért bőven akadnak meglepetések. A sok szál és mellékszereplő összességében pörgőssé teszi a cselekményt, bár nekem néha egy kicsit sok lett a drámából.

    Dan és Tressa párosa kívülről jól működik: mindketten érdekes, jó megjelenésű karakterek, akik között érezhető a vonzalom. Ennek ellenére a köztük lévő konfliktusok miatt nehezen tudtam elképzelni őket egy igazán kiegyensúlyozott kapcsolatban. Időnként úgy éreztem, mintha egyszerűen nem ugyanazt a nyelvet beszélnék, ami néhány, számomra kissé felesleges vitához vezetett.

    A mellékszereplők közül azonban akadt két nagy kedvencem is: Gyömbi Ubi, a cica – akinek azért sikerült elég idétlen nevet adni – és Richie, a kissé ügyefogyott golden retriever. Ők ketten sok szerethetőséget csempésznek a történetbe.

    A könyvben fájdalmas veszteség és néhány nehezebb téma is helyet kap, ezért a borító könnyedsége egy kicsit megtévesztő lehet. Ezt azonban nem feltétlenül rovom fel a könyvnek, inkább csak érdemes számítani rá, hogy a történet nem végig az a könnyed, idilli romantikus mese, amire első pillantásra gondolnánk.

    Összességében egy kedves, romantikus történetet kaptam, sok csavarral, érdekes mellékszállal és egy igazán szerethető helyszínnel. Port Lowdry hangulatát és lakóit nagyon megkedveltem, a történet viszont az én ízlésemhez képest egy picit több drámát tartogatott, mint amennyire vágytam. Ettől függetlenül a könyv bája végig megmaradt, és összességében kellemes olvasmányélményt adott.

    A könyvet köszönöm szépen az Álomgyár Kiadónak!

Adatok:
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2026.
Oldalszám: 350 oldal
Ford.: Márton Andrea

Fülszöveg:

A szerelem akkor talál rád, amikor a legkevésbé számítasz rá…

Tressa Buckland élvezi csendes életét Port Lowdyban, ahol a színes sorházakból kilátás nyílik a tengerre. A helyi újságnál betöltött állása lehetőséget nyújt számára, hogy szabadidejében megvalósítsa kreatív ötleteit, valamint rengeteg időt tölthet cirmos cicájával. Amikor azonban a cég tulajdonosát egy családi vészhelyzet elszólítja a városból, hat hónapra Tressa feladata lesz a lap vezetése. Az első teendője: találnia kell egy részmunkaidős újságírót.

Dan Byrne Írország legdühösebb embere – legalábbis roppant sikeres rovata, a „Dan a világ ellen" olvasói bizonyára így gondolják. Azonban az egyik cikkében túl messzire megy, és ezért elveszíti dublini állását.

Új fejezetet kell nyitnia életében. Tehát amikor egy álláslehetőség az álmos Cornwallba hívja, Dan és golden retrieverje mindent maguk mögött hagyva nekivágnak az ismeretlennek.

Tressa számára a férfi érkeztével minden megváltozik. A nő igyekszik nem túlságosan mélyen megvizsgálni a saját életét, azonban Dan szinte minden emberben egy-egy történetet lát – még Tressában is.

Nem is különbözhetnének jobban egymástól… Mégis, ha sikerül valahogy összedolgozniuk, talán életet lehelhetnek és örömöt hozhatnak ebbe a tengerparti városkába.

ate Forster első magyarul megjelenő regénye a szeretet és a szerelem erejéről mesél. Mindezt egy elbűvölő kisvárosi környezetben.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Szántó Dániel Dorian: ​Tündekard (A kiválasztottak krónikája 1.)

 Nagyon vártam Szántó Dániel fantasyjét, hiszen a szerző krimijeit kifejezetten kedvelem. A feszes, pörgős történetvezetés, a több szálon futó nyomozások és a kifejezetten a szerzőre jellemző csavaros észjárás miatt mindig nehéz letenni a könyveit. Éppen ezért különösen kíváncsi voltam arra, mit tud kezdeni egy ennyire más műfajjal.

    A Doriánt viszonylag hamar el is olvastam, de azt azért nem mondanám, hogy ugyanúgy „csúszott”, mint a szerző eddigi regényei. Nyilván a műfajváltásnak is van ebben szerepe, hiszen egy fantasy egészen másfajta történetvezetést és világépítést igényel, mégis úgy éreztem, hogy ennek a könyvnek a ritmusa jóval lassabb annál, mint amit megszoktam a szerzőtől. Többször leült a történet, és több figyelmet igényelt tőlem, mint a korábbi jóval bonyolultabb, több szálon futó nyomozós regények. Talán éppen ezért volt az az érzésem, hogy az író időnként egy kicsit túlmagyarázta azt a történetet, amely alapvetően egy jól követhető, nagyjából egy nyomvonalon haladó cselekményre épül.

    A másik dolog, ami végig foglalkoztatott olvasás közben, az a nagyon erős „The Lord of the Rings” -hatás. Szerintem a Dorián tulajdonképpen egy Gyűrűk ura-retelling, még akkor is, ha ez természetesen nincs kimondva. Rengeteg az áthallás, és bár a történetben vannak újszerű elemek, és nem minden mozzanat volt ismerős, a főbb vonalak számomra nagyon erősen Tolkien világát idézték.

    Dorián, a főszereplő egy anititünde, aki éppen a nemes faj legjobb tulajdonságaival nem rendelkezik, mégis kiválasztottá válik. Hogy ez mennyire szerencsés számára, az már más kérdés, hiszen a kiválasztottság legalább annyi problémát hoz az életébe, mint amennyi jót. Barátjával, Rowenával indul útnak, akit a szerző – a szokásához híven – a történet felére tulajdonképpen „táppénzre küld”, de végül azért fontos szerepet kap.

    Útközben újabb társak csatlakoznak hozzájuk, amivel a történet egy klasszikus társas küldetéssé alakul. A szereplőket alapvetően kedveltem. Mindannyian kissé ellentmondásos figurák, akik nem mindig határozottak sem az érzéseiket, sem a céljaikat illetően. De hát, ha belegondolunk, valahol mindannyian ilyenek vagyunk, úgyhogy ezt nem is feltétlenül róttam fel nekik.

    A cselekmény maga egyébként izgalmas, de nekem nagyon hiányzott belőle az a csavaros gondolkodás, amit Szántó Dániel krimijeiben annyira szeretek. Persze lehet, hogy ebben én is hibás vagyok, hiszen a szerző korábbi könyvei után egyszerűen mást vártam. Végig kerestem azt a nagy fordulatot, amire az eddigi regényei alapján számítottam, és amikor végül megérkezett, kisebbnek éreztem, mint amire addigra felkészültem.

    Talán ezért maradt bennem egy kis hiányérzet a könyv befejezése után. Ettől függetlenül érdekes kirándulás volt számomra Szántó Dániel fantasyvilágába, és kíváncsi vagyok, merre viszi tovább a történetet. A Dorián számomra nem hozta ugyanazt az élményt, mint a szerző krimijei, de egyértelműen érdekel, mit tartogat a folytatás.

Adatok:

Kiadó: Alexandra

Megjelenés: 2022

Oldalszám: 426

Fülszöveg:

Három évtized telt el a nagy háború óta, amelyben a tündék, törpök és emberek hadának sikerült legyűrnie az Árnyak seregét. A szörnyű áron kivívott győzelem óta béke honol, ám Esuasneket, a tündevilág szívét veszély fenyegeti – mégpedig olyan irányból, amire senki sem gondolna.
Dorian, a gyengesége miatt kiközösített ifjú tünde az Esuasnek közelében elterülő tiltott rengetegben tölti napjait, ahol egy nap különös pengedarabra lel. Meryl, az egész világot bejárt bölcs úgy véli, hogy Dorian az Árnyak kardjának egy részére bukkant, amelynek ereje semmihez sem fogható, és amelynek már hosszú ideje nyoma veszett. A kardnak kulcsszerepe volt az Árnyak feletti győzelemben, és most ismét létfontosságú lehet a gonosz gyülekező erői elleni harcban.
A pengedarab ugyanis önálló akarattal bír, és valamiért az eddig egész életében lekicsinyelt Doriant szemelte ki céljai elérésére. Ő a kiválasztott, akinek egyesíteni kell a széttört kard részeit, ám az ifjúban egyre több kérdés merül benne az isteni eredetű varázstárgy valódi szándékaival kapcsolatban. Eközben az Árnyak szolgái folyamatosan a nyomában járnak, és egy szörnyűséges fekete sárkány és lovasa vadászik rá.
Bízhat vajon a hosszú és veszélyekkel teli útja során mellé csapódó társaiban? És bízhat önmagában, miközben a hatalom kísértése állandóan a fülében duruzsol?

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Laura Dickerman: Asztaltárs

  Az Asztaltárs nem egy hagyományos romantikus történet. Nehéz is lenne egyetlen műfaji címkével elintézni, mert van benne minden: egy kicsit családregény, egy kicsit irodalmi túra, sok-sok civakodás egy szerencsétlen kaktusz miatt, némi nyomozás és rengeteg idézet. És persze romantika is, bár szerintem korántsem ez a történet legfontosabb része.

    Már önmagában érdekes, ahogy a szerző felépíti a történetet. Például a két főszereplő teljes neve csak a regény közepén derül ki, miközben rengeteg más titok is lapul a sorok között.

    Ben és Rebecca szerkesztőként dolgoznak, ráadásul két különböző kiadónál. A munkahelyük egy közös asztal projektet indít, amelynek éppen az lenne a célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a két kiadó munkatársait. Ben és Rebecca esetében azonban ez inkább az ellenkező hatást éri el. Rebecca szétszórt, kissé rendetlen művészlélek, Ben pedig maga a megtestesült precizitás, így az általuk közösen használt asztal hamarosan valóságos hadszíntérré válik.

    Ráadásul mindketten ugyanazt a feladatot kapják, csak más-más oldalról közelítve: meg kell szerezniük EDA, vagyis Edward David Adams, „az Oroszlán” hagyatékát. Az elhunyt író felesége, Rose Rebeccát, a fia, Atticus pedig Bent keresi meg ezzel a feladattal. A kaktuszprojektből így hamarosan kéziratprojekt lesz, a két szerkesztő pedig egy olyan történet kellős közepén találja magát, amely sokkal messzebbre vezet, mint azt eleinte gondolnák.

    Hamarosan kiderül, hogy Rose nem véletlenül kereste fel Rebeccát. Rebecca édesanyja, Jane negyven évvel korábban jó barátnője volt, és mindketten rajongtak az Oroszlánért. Aztán történt valami, és a két nő soha többé nem találkozott. A most előkerült kézirat pedig lassan magyarázatot ad a múlt rejtélyeire. Csakhogy közben egyre személyesebbé válik, így a kiadása már korántsem egyszerű szakmai kérdés, hanem komoly felelősség is.

    A történet szerkezete sem hétköznapi. Időnként két idősíkon haladunk, máskor Ben és Rebecca szemszögéből látjuk az eseményeket, néha pedig Jane történetébe pillanthatunk bele E/3-as narrációban. Sok üzenet, SMS és idézet is helyet kapott a szövegben. Ezek kétségtelenül színesebbé és változatosabbá teszik a szöveget, ugyanakkor szerintem nem feltétlenül könnyítik meg az olvasást.

    Nekem összességében érdekes volt a történet. Részben azért, mert a kiadói világ mindig is közel áll hozzám, és jó volt egy kicsit betekinteni ebbe a közegbe, annak kevésbé csillogó oldalával együtt. Másrészt pedig azért, mert az Asztaltárs nem egy sablonos történet. Persze nagyjából sejteni lehet, merre tart és mi lesz a vége, de közben rengeteg mellékszál és kisebb történetrész akad benne, amelyek időről időre új lendületet adnak az alapvetően egy irányba haladó cselekménynek.

    Ben és Rebecca kapcsolatát viszont egy kicsit hirtelennek éreztem. Nem igazán éreztem, hogy fokozatosan épülne fel közöttük az, ami végül kialakul, ettől függetlenül mindkettőjüket kedveltem. Különösen bírtam a kiadói asszisztenst, Cupidót, aki szerintem kifejezetten színesítette a történetet.

    Rose és Jane kapcsolata is több kérdést hagyott bennem. Furcsa volt, hogy egy ilyen régi barátságban ennyi mindent nem beszéltek meg egymással. Szerintem egy valódi barátságnak ennél többet kellene elbírnia. Ráadásul az Oroszlán és a fia, Atticus is eléggé fekete ló. EDA lehet, hogy irodalmi zseni volt, de ha én lettem volna a két nő helyében, biztosan megmutattam volna a sötétebb oldalát is a rajongóinak. Éppen ezért nekem valamennyire hiányzott a történetből az igazságosság.

    Nem mondanám, hogy az Asztaltárs lett a kedvenc regényem, de szerettem olvasni. Kikapcsolt, elszórakoztatott, és érdekes volt.

Köszönöm a könyvet a Librinek!

Adatok:
Kiadó: Libri
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 448

Ford: Bosnyák Gabriella

Fülszöveg:

Egy város, amely sosem alszik.
Egy íróasztal, amelyért érdemes háborút indítani.
És egy legendás írói hagyaték, amely mindent megér.
Rebecca és Ben ugyanabban az irodában dolgoznak New Yorkban, a könyvkiadás fellegvárában, szerkesztőként versengenek egymással. Ha ez nem lenne elég, most már az íróasztalukat is kénytelenek megosztani a másikkal. Gonoszkodó üzenetek ide, csipkelődő megjegyzések oda, mégis egyre nehezebben tagadható, hogy kezd vonzalom kialakulni kettejük között.
Amikor a legendás írófejedelem, „az Oroszlán” meghal, és a hagyatéka szabad prédává válik, mindketten lázasan próbálják megragadni a karrierjük szempontjából mindent eldöntő lehetőséget. Miközben ugyanarra az elveszettnek hitt kéziratra vadásznak, megismerünk a múltból egy, az ügy szempontjából fontos másik szálat is: Jane és Rose jó barátok, és az 1980-as években szintén az irodalmi életben forogtak. Sőt: „az Oroszlánt” is jól ismerték. Egy sorsdöntő, tavaszi hóviharos nap azonban örökre megváltoztatta egyikük sorsát…
Vajon Rebecca vagy Ben jön rá hamarabb a múlt rejtélyes titkára, hogy előnyt szerezzen a kéziratért való versengésben?
Az Asztaltárs szellemes és éleslátó regény rivalizálásról, hatalomról és azokról, akik a könyvek mögött állnak – tökéletes olvasmány mindenkinek, aki kíváncsi a kiadói világ kulisszatitkaira, és szereti a lassan izzó érzelmi feszültséget.

A regény megvásárolható itt: Booklove

Jessica M. Felleman: A ​nyár utolsó csókja

    Valamiért halogattam ezt a könyvet. Cuki kis történetnek tűnt, igazi nyári kalandnak, ráadásul szép a borítója is, szóval fogalmam sincs, miért pakolgattam mindig arrébb. Mára azonban az is kiderült, hogy nincsenek véletlenek. Pedig csak tegnap álltam neki olvasni. Így, a nyár legvégén, amikor már beköszöntöttek az esti hidegek, azt gondoltam, szükségem lesz egy kis napsugárra.

    Ahha… Jól átvert a könyv. A napsütésből végül egy kiadós hajnali sírás lett.

A történet két fiatalról szól, akiknek az életét már egészen kisgyermekkorukban összekötötte egy különleges műtét. Sera még csecsemőként szívtranszplantáción esett át, Luke pedig, aki szintén beteg volt, egy későbbi műtét során megkapta Sera alig működő régi szívének még használható billentyűjét. Bevallom, egészen eddig nem is hallottam az úgynevezett domino műtétről, így már önmagában érdekes volt ez a szokatlan kapcsolódás.

    A különleges műtét összekötötte a családjaikat, és valahol Serát és Luke-ot is. Ahogy azonban felnőttek, a barátságuk Serában lassan valami mássá alakult, de ez az érzés nem tudott igazán kiteljesedni. Az évek, a félreértések és a kimondatlan dolgok végül elsodorták őket egymástól, és a barátságuk is megszakadt.

    Tizenkilenc évesen, a főiskolai évek előtt Sera családja ismét visszatér a lány gyerekkori nyarainak helyszínére. A régi emlékek és a barátság romjai közé, ahol Sera új esélyt kap arra, hogy rendbe hozza a Luke-kal való kapcsolatát.

    Eddig akár egy aranyos, nyári romantikus történetnek is tűnhetne, és valahol az is. Csakhogy aztán az élet közbeszól, és egészen mást hoz, mint amire az ember a borító és a történet eleje alapján számítana.

    Sera és Luke kapcsolata különleges, nemcsak a közös múltjuk és a műtét miatt. Mindketten rajonganak a sci-fiért és a Galaxis útikalauzért, ráadásul a művészetben is otthon vannak. Mindkettőjüknek nehéz élete van, csak más-más okból, és mindketten próbálnak a maguk módján helytállni. Szerethető, szimpatikus fiatalok, akikkel könnyű együtt érezni.

    Luke csajozós döntései nekem nem mindig tetszettek, bár bizonyos szempontból meg tudtam érteni őket. Persze itt is felbukkant a romantikus YA-k egyik jól ismert kelléke: a kommunikációs zavar, amely a problémák jelentős részét okozza. Ettől függetlenül nem éreztem különösebben zavarónak, hiszen ez nagyon is tipikus eleme ennek a műfajnak.

    Ami azonban igazán különlegessé tette számomra a történetet, az a tragédia állandó árnyéka. A betegség nem egyszerű háttérelem, hanem végig jelen van, és folyamatosan érezteti a hatását. Nem lehet előre megjósolni, hogyan alakulnak az események, és sokat ad a történethez az is, hogy végigkísérhetjük Sera egészségi állapotának változásait.

    Nagyon tetszett a környezetépítés is. Szerettem a kisvárosi közeget, amely nem valami túlzóan cuki, rózsaszín képeslapként jelenik meg, hanem inkább egy valódi tengerparti üdülőhely hangulatát idézi. A tengerpart, a művészeti tábor, az esti programok, a kávézók és a kisboltok mind nagyon jó nyári atmoszférát teremtenek a történet köré.

    A mellékszereplők is kedvesek, és sokat hozzátesznek Sera és Luke életéhez. Engem közülük leginkább Sera nővére, Abbi fogott meg, de a többieket is megkedveltem.

    A végkifejletre egyáltalán nem számítottam. Nem mondanám, hogy mindenben egyetértettem a megoldással, de kétségtelenül elgondolkodtató, megható és meglehetősen szomorkás lezárást kaptunk.

    Az biztos, hogy ez kifejezetten young adult történet. Minden szempontból hozza a kamaszlélek rezdüléseit, a bizonytalanságokat, az első szerelmet, a barátságokat, a félreértéseket és az érzelmi hullámvasutat. Éppen ezért szerintem érzelmileg is nagyon jól passzol ahhoz a korosztályhoz, amelynek elsősorban szól.

    Én pedig egy könnyed, nyári történetre számítottam, és kaptam helyette egy érzelmes, fájdalmas és elgondolkodtató regényt. Szóval összességében kiváló történet, de érdemes hozzá néhány papírzsebkendőt is bekészíteni.

Köszönöm szépen a könyvet a Menő Könyveknek!

Adatok:

Kiadó: Menő Könyvek Kiadó

Megjelenés: 2026

Oldalszám: 430

Ford.: Szatmári Szilárd

Fülszöveg:

A Galaktikus Szövetség eljött a 626-os Kísérletért – vagyis Stitch-ért, ahogy a tizenkilenc éves Nani Pelekai és húga, Lilo hívják. Csakhogy hiába van Lilónál az örökbefogadási papír, amely bizonyítja, hogy két dollárt fizetett a szőrös lényért, megtartani őt korántsem ilyen egyszerű.
Stitchet ugyanis eredetileg pusztító fegyvernek tervezték. Ahhoz, hogy a Földön maradhasson, a Pelekai család egyik tagjának be kell bizonyítania, hogy képes szót fogadni és engedelmeskedni. A bizonyítás helyszíne pedig a Galaktikus Szövetség Akadémiájának kiképzőközpontja, a Turo bolygón. A világűrben.
Mivel Lilo még csak hatéves, Naninak kell útra kelnie és kiképeznie Stitchet. Ez önmagában is gond, hiszen kettejüknek nem épp felhőtlen a viszonya. És ha mindez nem lenne elég, Turóra érkezve úgy tűnik, az akadémia parancsnokának egyáltalán nem érdeke, hogy sikerrel járjanak. De vajon miért?
Képes lesz Stitch és Nani félretenni a nézeteltéréseiket, és bebizonyítani, hogy a bolyhos kis űrlény tud fegyelmezett lenni? Vagy az 'ohanájuk örökre darabokra hullik?

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu

Szántó Dániel: A másoló

    Megkockáztatom, a Szántó-regényekben senki sem normális. De haladjunk az elejétől.

A történet megint úgy kezdődik, hogy mindenki nyugdíjba ment. Sebők Szilveszter nyilván túl fiatal hozzá, de egy időre ő is kiírta magát a rendőrség kötelékéből. Megint kapunk egy új, eddig ismeretlen nyomozásvezetőt, aztán egy váratlan fordulattal – vagy inkább több váratlan fordulattal – szépen lassan mindenki visszakerül a képbe. Ettől az újabb sorozatgyilkossági ügy egy kicsit talán túlzsúfolttá is válik.

    Ezúttal influenszereket öl valaki, ráadásul a Kaméleon ügyéhez hasonló módszerekkel. A téma megint érdekes: Szántó Dániel most a közösségi média és a celeblét kérdéseit járja körbe. Ezúttal azonban valamivel határozottabban éreztem az írói álláspontot is. Most inkább a „pro” oldal jelent meg, a „kontra” kevésbé. Engem ez annyira nem zavart, mert többnyire egyetértek azzal, amit a témáról gondol, de azért hiányzott egy kicsit az ördög ügyvédje. Jó lett volna látni a másik oldal érveit is.

    És akkor a három főnyomozó.

Most, hogy néhány oldalon keresztül együtt voltak a történetben, számomra teljesen egyértelmű lett, hogy még mindig Várnay Benett a kedvencem. Ráadásul továbbra is ő tűnik a legkompetensebbnek. Budai Viktor valamelyest összeszedte magát, de engem még mindig zavar az a fajta arcvesztés, amin keresztülment. Szilvesztert pedig… hát, én nagyjából a könyv elején elvesztettem. Innentől már leginkább csak az igazságtételt vártam vele kapcsolatban, és valahol meg is kaptam.

    Ez azért is volt fontos számomra, mert több korábbi történetben éreztem úgy, hogy a szerző igazságtalanul zár le bizonyos eseteket. Persze a dolgok megoldódnak, de nem feltétlenül bűnhődnek azok, akiknek kellene, vagy éppen az ártatlanok szenvednek. Ezúttal viszont nem ezt éreztem. A lezárásnak ez a része számomra mindenképpen pozitív volt, és jólesett, hogy bizonyos dolgok végre a helyükre kerültek.

    A fő nyomozószál eredménye ugyan meglepett, de most valahogy kevésbé éreztem jelentősnek, mint az előző részekben. Nekem hiányzott belőle az a személyes indíttatás is, ami korábban sokkal erősebbé tette ezeket a történeteket. Pedig a lehetőség megvolt hozzá. Az eszközök is adottak voltak, csak valahogy azt éreztem, hogy a szerző ezúttal nem használta ki teljesen ezt a lehetőséget.

    Mintha közben a háttérben zajló folyamatok egy kicsit elvitték volna a fókuszt.

Érdekes módon most sokkal erősebben érdekelt a szereplők kapcsolatrendszerének alakulása, mint maga a nyomozás. Ki hová kerül, ki hogyan viszonyul a másikhoz, ki tér vissza, ki tűnik el, és vajon kinek mi lesz a sorsa – ezek most jobban lekötöttek, mint maga a gyilkossági ügy.

    És ezzel tulajdonképpen el is jutottunk a történet egyik legfontosabb részéhez: a lezáráshoz.

Bizonyos értelemben ez a történet most tényleg véget ért. Az utószóban maga a szerző zárja le ezt az ötkönyves egységet, és mindenkit igyekszik a „helyére tenni”. Ami azért különösen érdekes, mert közben már tudjuk, hogy Szántó Dániel képes bárhonnan visszahozni a szereplőit. Én pedig kezdem kiismerni a kiismerhetetlenségét, úgyhogy hiába olvasom az utószót, valahol már most azt várom, hogy vajon ki és honnan fog még előbukkanni.

    A megoldásnak volt egy olyan része is, amelyben maga Szántó Dániel is bekerült a történetbe. Nekem ez furcsa volt. De hát láttunk már tőle szokatlan döntéseket, szóval ezen a ponton talán már semmin sem kellene meglepődnöm.

    Ha az eddig olvasott részekből kellene egy saját sorrendet felállítanom, ez a történet valószínűleg a lista végére kerülne. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem szerettem. Érdekes volt, izgalmas volt, és most is voltak benne olyan megoldások, amelyek megleptek.

    Egyszerűen most azt éreztem, hogy eltolódtak a hangsúlyok.

Kevesebb lett számomra az igazán ütős nyomozás, és több lett a szereplők, kapcsolatok és lezárások története. Ettől még kíváncsi vagyok, hogyan folytatódik tovább a Szántó-univerzum, mert azt már biztosan megtanultam: amit egy Szántó-regény lezár, az vélhetően csak átmenetileg van lezárva.

Adatok:

Kiadó: Alexandra

Megjelenés: 2024

Oldalszám: 478

Fülszöveg:

Budai Viktor, Sebők Szilveszter és Várnay Benett utolsó találkozása
„Ez még csak a kezdet, a gyomirtás első, jelképes pillanata. Ti jöttök, ti semmirekellő, mihaszna idióták! Magamutogatók! Az élet többről szól, és ti bemocskoljátok ezt a csodát. Hát most én mocskollak be titeket…”
Egy leszerelt nyomozó, akinek csak a bosszú maradt. Egy fiatal sztárrendőr, aki szabadulni akar a titkától.
Egy brutálisan lemészárolt közösségimédia-sztár, majd nyugtalanítóan ismerős gyilkosságok sorozata.
Egy gyilkos, aki meg akarja szabadítani a világot a tehetségtelen, magamutogató influenszerektől – vagy mégsem?
Egy ügy, ahol egyre kevésbé világos az indíték, és egyre kevésbé tudni, hogy ki a valódi célpont, miközben a holttesteknél is gyorsabban szaporodnak a követők, és fogynak a percek…
Szántó Dániel új regénye mélyre visz minket a közösségi média mocskába, miközben mesterien és felkavaró módon zárja le a Revans, Az üldözött, az Egy pap vallomása és A hatszög történetét.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Szántó Dániel: A ​hatszög (Budai Viktor 2.)

  Az Egy pap vallomása után rögtön folytattam is a sorozatot a Hatszöggel. Kíváncsi voltam, mit tud még kihozni Szántó Dániel Budai Viktor figurájából, és ezen a téren bizony jól meglepődtem. Budai Viktor ugyanis megváltozik, és ami pozitív megítélésest összeszedett nálam, azt tulajdonképpen már a történet elején elveszíti. Egyszóval már az indítás sem könnyű.

    A történet megint érdekes. Ezúttal egy etnikai okokból ölő sorozatgyilkos köré szerveződik. Közben pedig ismét előkerül egy olyan társadalmi téma, amely önmagában is érdekes gondolatokat ébreszt. Egyre inkább az az érzésem, hogy a szerző minden regényben nemcsak egy újabb bűnügyet szeretne elmesélni, hanem valamilyen fontosabb kérdést is körbejár. Ami különösen érdekes, hogy közben nem érzem azt, hogy megpróbálná megmondani, mit kellene gondolnunk. Inkább különböző nézeteket mutat meg, és csak egy kicsit megszellőzteti őket. Most a faji kérdések, a kiközösítés, a szélsőséges elméletek és akár a nácizmus kerülnek előtérbe.

    A cselekmény természetesen most sem egyszerű. Több szálon fut, a szereplők kapcsolatai egyre bonyolultabbá válnak, és a háttérben is folyamatosan történik valami. A többszemszögű narráció továbbra is működik, bár néha azért rendesen oda kell figyelni, hogy éppen kinek a fejében járunk. A párhuzamos nyomozások pedig csak tovább szövik az amúgy is összetett történetet.

De számomra most mégsem ez volt a legérdekesebb, hanem a főszereplőváltás.

    Én még könyvben ilyen megoldással nem nagyon találkoztam. Sőt, a szerkesztőképzésen annak idején azt tanultam, hogy főszereplőt SOHA nem váltunk. Ehhez képest itt Budai Viktor karaktere az előző részhez képest sokat veszít a fényéből, majd egy ponton tulajdonképpen el is esik, és a helyére Sebők Szilveszter lép csapatvezetőként.

És ami még meglepőbb: működik.

    Szilveszter minden nyersességével együtt egy szimpatikus, kissé éretlen figura. Sokban emlékeztet Viktorra, mégis valahogy tisztább karakternek érződik. Érdekes volt figyelni, ahogy fokozatosan átveszi azt a szerepet, amelyet korábban Viktor töltött be, és kíváncsi lettem arra is, hogy a későbbiekben mit kezd vele a szerző.

    A Hatszög cselekményvezetése most is feszes, a történet pedig végig fenntartja a figyelmet. Nem feltétlenül könnyű olvasmány, hiszen néha tényleg nem egyszerű követni, hogy ki mit tud, melyik szál hol tart, és éppen kinek a nézőpontjából látjuk az eseményeket, de pont ettől lesz izgalmas.

    A regény vége most is meglepett. Bár őszintén szólva Szántó Dánielnél már lassan mindig azt várom, hogy a végén úgyis előáll valamivel, amire nem számítottam.

Ami pedig a legérdekesebb: az előző rész után azt hittem, már tudom, mire számítsak Budai Viktorral kapcsolatban. A Hatszög viszont megmutatta, hogy ebben a sorozatban éppen az a biztos, hogy semmi sem biztos.

És most már kifejezetten kíváncsi vagyok, mit hoz majd Sebők Szilveszter.

Adatok:

Kiadó: Alexandra

Megjelenés: 2024

Oldalszám: 478

Fülszöveg:

- Tőlem akarod hallani, hogy egy sorozatgyilkos fekete nőkre vadászik az országban? Ez baromság! Ha sorozatgyilkos lenne az elkövető, aki azt akarta volna, hogy megtaláljuk a holttestet, akkor hátrahagyott volna egy üzenetet vagy egy jelet az áldozatok körül, hogy kérkedjen vele. Érted? Kellene lennie valaminek, ami összeköti a helyszíneket. Valami konkrétnak. Itt viszont nincs semmi. Üres az egész.
– Ez nem az elbaszott Pszicho – rázta meg a fejét Hajnalka.”
Faji indíttatású sorozatgyilkosság Magyarországon.
Egy feltörekvő, fiatal, jóképű rendőr, akiért odavannak a nők.
Egy kiégett, lezüllött, iszákos nyomozó, aki odavan a nőkért, de már az utolsókat rúgja.
Középkorú, fekete női áldozatok, brutális kegyetlenséggel meggyilkolva.
Kétségbeesett hajsza az elkövető után, ami minden szereplő életét gyökeresen megváltoztatja.
Szántó Dániel új regénye pergő cselekményű, lélektani és társadalmi kérdéseket feszegető krimi a mai Magyarországon a Balaton-felvidéki Uzsától Budapesten át egészen Miskolcig.
Ez a történet senkit sem fog hidegen hagyni.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Szántó Dániel: Egy ​pap vallomása (Budai Viktor 1.)

   Valamiért azt hittem, engem már nem fog túlzottan meglepni egy Szántó Dániel-krimi. Az ember egy idő után azt gondolja, nagyjából tudja, mire számíthat: feszes történet, rengeteg szereplő, több nézőpont, nyomasztó ügyek, és persze az a bizonyos érzés, hogy jobb lenne nem túl sokat gondolkodni azon, amit éppen olvasunk. Nos, tévedtem. Eddig – és most gyorsan hozzá is teszem, hogy a jövőre nézve nem mondok semmit – ez volt számomra a legdurvább utazás, még úgy is, hogy ezúttal nem Várnay Benettel tettem meg.

    Várnay ugyanis valamiért teljesen bemászott a bőröm alá. Pedig nem is mondanám, hogy igazán kedvelem, mégis van benne valami, ami miatt nehéz közömbösnek maradni iránta. Éppen ezért Budai Viktort egy kicsit fanyalogva fogadtam. Jó-jó, új főszereplő, új történet, de azért… ugye. Aztán végül őt is megkedveltem, bár a macsóságából nekem néha azért egy kicsit sok volt.

    Maga a foglalkozása viszont kifejezetten érdekelt. A profilozás mindig izgalmas terület és a könyv ebből a szempontból sok érdekességet mutatott meg. Viktor munkája tulajdonképpen rengeteg lehetőséget rejtett magában, én azonban a történet elején úgy éreztem, hogy őt valamivel jobban foglalkoztatják a nőügyei, mint maga a munkája. Emiatt nehezen is barátkoztam meg vele. Később azért változott a helyzet, és mire a történet igazán beindult, már kevésbé zavart ez az oldala.

    Barbara már egészen más miatt lett számomra frusztráló karakter. Ő a törtető, de alapvetően nem túl okos nő tipikus esete – még akkor is, ha a történet elején talán nem feltétlenül ezt gondolnánk róla. Ahogy haladtunk előre, egyre kevésbé tudtam vele mit kezdeni, a végére pedig szerintem teljesen el is erőtlenedett a karaktere. Emiatt egy idő után már nehéz volt igazán komolyan venni.

    Kicsit csalódtam abban a képben is, amit a könyv a magyar rendőrségről festett. Persze én kívülálló vagyok, soha nem láttam bele igazán a testület működésébe, ezért nyilván nem tudom megítélni, mennyi ebből a fikció és mennyi lehet a valóság. Ha tényleg ilyen, akkor elfogadom, de olvasóként azért volt bennem némi hitetlenkedés.

    Maga a történet viszont nagyon működött. Nagyjából lehet sejteni, merre tartunk, de ettől még egyáltalán nem válik unalmassá. Sőt. Az igazán izgalmas rész számomra maga az út volt, ahogyan eljutunk a megoldásig.

    Már a kezdés meglehetősen erős. Mihály atya, a nyolcvanéves, ősz hajú papbácsi egyszer csak besétál a rendőrségre, és közli, hogy két embert bezárt egy koporsóba a föld alá. Majd ad hét napot arra, hogy megtalálják őket. Ha a hét nap letelik, a két eltűnt ember meghal.

    Hát… ez azért nem éppen a vasárnapi mise hangulata.

    A történet ezzel rögtön kap egy nagyon szűk időkeretet, ami természetesen folyamatosan fenntartja a feszültséget. De számomra nem is feltétlenül maga a bűneset volt a legérdekesebb ebben a felállásban, hanem az a nagyon erős sztereotípiadöntögetés, amit az író már az elején megcsinált.

    Mert valljuk be, egy papról azért mégiscsak hajlamosak vagyunk bizonyos dolgokat gondolni. A jóságot, a tisztességet, a megbocsátást, a hitet társítjuk hozzá – még akkor is, ha pontosan tudjuk, hogy az emberek természetesen a reverenda mögött sem lesznek automatikusan jók. De egy nyolcvanéves, ősz hajú bácsika, aki vasárnaponként misézik, mint főgonosz? Na, az azért erős kezdés.

    Az egyik legérdekesebb része számomra mégis az volt, ahogyan a hit bekerült a történetbe. Elsőre talán nem tűnik olyan témának, ami különösebben jól illene egy krimibe, itt azonban meglepően természetesen működött.

    A regény több ponton is foglalkozik a hittel és a kereszténység bizonyos kérdéseivel, ráadásul nem egyetlen oldalról közelítve. Nem az volt az érzésem, hogy az író meg akarja mondani, mit kell gondolnunk, inkább különböző nézőpontokat ütköztetett. Pro és kontra is bekerültek érvek, kérdések és kételyek.

    Persze végső válaszokat nem kapunk. Talán nem is ez volt a cél. Nekem mindenesetre érdekes volt látni, hogyan fér meg egymás mellett egy alapvetően sötét krimitörténet és a hit kérdéseinek boncolgatása.

    A történet tempójával ezúttal sem volt problémám. A már megszokott soknézőpontú narráció és az események gyors ritmusa miatt végig feszes maradt. Folyamatosan történt valami, mindig volt egy új információ, egy új nézőpont vagy egy újabb kérdés, ami továbbvitt.

    Talán túlságosan is.

    Nem igazán volt időm különösebben megijedni, pedig lett volna mitől. Egyszerűen annyira vitt magával a történet, hogy olvastam tovább, aztán még egy fejezetet, aztán még egyet… és közben valahogy nem volt időm megállni és igazán belegondolni abba, hogy mi is történik.

    Utólag visszagondolva pedig éppen emiatt érzem azt, hogy néhány részlet el is kerülte a figyelmemet. Annyira haladósan olvastam, hogy bizonyos dolgokat csak később raktam össze magamban.

    Egyetlen dolog azért maradt bennem hiányérzetként: néhány történetszál nem kapott igazán lezárást.

    A Novák-féle influenszer-vonal például meglehetősen szabadon maradt a levegőben, de a Zsóka kontra Botond történetszál, illetve Barbara története sem lett teljesen eltisztázva. Persze lehet, hogy ez egyáltalán nem véletlen.

    Szántó Dánieltől simán kinézem, hogy ezek a szereplők egyszer még visszatérnek egy következő regényben. De azt is ugyanilyen könnyen el tudom képzelni, hogy addigra mindannyian a Duna mélyén végzik.

    Meglátjuk…

    Mindenesetre ez a történet nálam megint bebizonyította, hogy Szántó Dániel krimijeit nem lehet teljes nyugalommal olvasni. Még akkor sem, ha az ember azt hiszi, hogy már tudja, mire számíthat. Mert valószínűleg pont akkor érkezik egy nyolcvanéves pap egy koporsóval, amikor a legkevésbé számítunk rá.

Adatok:

Kiadó: Alexandra

Megjelenés: 2020

Oldalszám: 528

Fülszöveg:

„- Honnan értesült az emberrablásokról? – kérdezte kásás hangon.
Mihály atya felnevetett:
– Onnan, hogy én tüntettem el őket.
– Maga? – Viktor nem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el.
– Én bizony. Elraboltam őket, koporsóba fektettem a testüket a föld alá valahol messze innen, és otthagytam őket. Van levegőjük, némi italuk és élelmük. Úgy számoltam, hogy nagyjából egy hétig húzzák. Persze csak ha elég kitartóak.”
Egy hitében megrendült katolikus pap.
Egy megszállott elme kísérlete, elevenen eltemetett kísérleti alanyokkal.
Egy őrült nyomozás, ahol nem az elkövetőt kell megtalálni, hanem az áldozatokat.
Egy kiégett nyomozó és egy törtető nyomozónő küzdelme, miközben az óra kérlelhetetlenül tovább ketyeg…

Szántó Dániel harmadik regénye egy elképesztően nyomasztó és izgalmas bűntény felderítésének magával ragadó története a koszos, maffiózók uralta, csodálatos Budapesten.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Emma Lira: Bújj a bőrömbe

    Zsákbamacska-meglepetésként érkezett hozzám Emma Lira Bújj a bőrömbe című regénye, így amikor kibontottam a csomagot, tulajdonképpen teljesen ismeretlen történettel találtam szemben magam.     Korábban sem a szerzőről, sem a könyvről nem hallottam, és azt sem tudtam, hogy a Szépség és a Szörnyeteg történetének vannak valós történelmi előzményei, illetve olyan személyek, akik ihletet adhattak a jól ismert meséhez. Az eredettörténetek azonban mindig felkeltik a figyelmemet, így már önmagában ez a felfedezés is kíváncsivá tett. Ráadásul a könyv borítója is nagyon tetszik: letisztult, elegáns, ugyanakkor van benne valami sötét és titokzatos, ami tökéletesen illik a történethez. Így meglehetősen komfortos utazásnak ígérkezett.

    Bizonyos szempontból nem is tévedtem, bár azt azért el kell mondanom, hogy nem haladtam vele különösebben gyorsan. A regény rengeteg történelmi tényt, eseményt és aprólékosan kidolgozott korrajzot tartalmaz, ami számomra egyszerre volt érdekes és időnként nehezen emészthető. Voltak részek, ahol úgy éreztem, hogy szívesen olvastam volna még részletesebben egy-egy eseményről vagy szereplőről, máskor viszont éppen az információk mennyisége miatt éreztem úgy, hogy kissé lelassul a történet. Valahogy a regény belső arányai időnként eltolódtak számomra. Ennek ellenére végig érdekes maradt, és mindig volt benne valami, ami miatt kíváncsi voltam a folytatásra.

    A történet a 15. században Tenerife szigetén indul, ahol megszületik egy különleges kisfiú. Guancancha (később: Don Petrus) külseje miatt az emberek hol iszonyattal, hol csodálattal fordulnak felé, de kétségtelen, hogy senkit sem hagy közömbösen. Ahogy azonban növekszik, egyre inkább kiderül, hogy nem csupán a külseje miatt különleges: intelligenciája, természete és képességei is kiemelik a környezetéből. Egy sor váratlan esemény következtében hamarosan a francia király fényűző udvarában találja magát, ahol barátokat és ellenségeket egyaránt szerez, miközben egészen közelről figyelheti meg a történelem alakulását.

    Don Petrus életútját I. Ferenc uralkodásától egészen Navarrai Henrik trónra lépéséig követhetjük, vagyis egy teljes emberöltőn keresztül kísérjük őt. Közben betekintést kapunk a francia királyi udvar mindennapjaiba, a hatalmi játszmákba, az uralkodók és az udvar szereplőinek kapcsolataiba. Megmutatja azt is, milyen komoly politikai jelentősége lehetett egy-egy házasságnak, hogyan alakíthatták a királynék és a királyi szeretők a bel- és külpolitikát, és milyen szerepet játszottak a dinasztikus kapcsolatok a béke fenntartásában.

    A vallási ellentétek legalább ilyen fontos szerepet kapnak. A katolikusok és a hugenották közötti konfliktusok egyre súlyosabbá válnak, és végül háborúkhoz, vérontáshoz és családi tragédiákhoz vezetnek. Mai szemmel szinte elképzelhetetlen az a szigor, amelyet a vallásosság és az egyházi szabályok megköveteltek, miközben az is különös ellentétet teremt, hogy az udvarban mennyire nyíltan és kreatívan találták meg az emberek a módját annak, hogyan kerülhetik meg ezeket a szabályokat.

    A regény természetesen elsősorban a szerelemről is szól, de nem egészen úgy, ahogyan azt a cím vagy a Szépség és a Szörnyeteg ismert története alapján várnánk. Ez nem egyszerűen annak a mesének a történelmi változata, amelyben a szépség beleszeret a szörnyetegbe. Sokkal inkább azt mutatja meg, milyen következményekkel járhatnak a szerelmek egy olyan korban, amikor az érzelmeket gyakran felülírta a politika, a társadalmi helyzet vagy éppen a családi érdek.

    Így kerülnek előtérbe a királyi fattyak, a nők közötti konfliktusok, a tiltott románcok, a lehetetlen kapcsolatok és a beteljesületlen szerelmek. Sok történet nem úgy végződik, ahogy egy romantikus regénytől talán várnánk. A boldogabb kimenetelű szerelmi történetekből akad néhány, de ezekből egyértelműen kevesebb van. Talán éppen ezért is érdekes a könyv: a szerelem itt nem mindig megnyugtató menedék, hanem sokszor újabb konfliktusok forrása.

    Számomra azonban a regényben a történelmi háttér volt a legérdekesebb. Bevallom, meglehetősen keveset tudtam eddig a 15–16. század Franciaországáról és a Valois-korszakról, így rengeteg olyan információval találkoztam, amely teljesen új volt számomra. A sok név és történelmi szereplő miatt néha ugyan nem volt egyszerű követni az eseményeket, de közben kifejezetten szerettem azt az érzést, hogy olvasás közben egy számomra kevésbé ismert korszak tárul fel.

    Különösen tetszett, amikor a történetben olyan valós történelmi személyiségek jelentek meg, akiknek a neve már ismerősen csengett. Nostradamus munkásságáról és személyéről például most olvastam először ilyen részletesebben, és a Mediciek családi életébe is valamivel közelebbről betekinthettem. Ezek a részek kifejezetten lekötöttek, és összességében is azt vettem észre, hogy a regényben a valós történelmi személyekhez és eseményekhez kapcsolódó részeket vártam a leginkább.

    Ami számomra időnként kicsit soknak bizonyult, az a vallási és hitbéli viták mennyisége volt. Ugyanakkor azt is el kell ismernem, hogy a korszakot ezek nélkül aligha lehetett volna hitelesen bemutatni. A vallás ugyanis nem valamiféle háttérelem volt ebben a világban, hanem a politika, a mindennapi élet és az emberi kapcsolatok szerves része. Így még ha olvasóként néha nehezebben is haladtam ezeken a részeken, utólag érthetőnek érzem, hogy ekkora hangsúlyt kaptak.

    Összességében a Bújj a bőrömbe számomra egy érdekes és különleges történelmi utazás lett. Nem egy könnyed, gyorsan olvasható romantikus regény, és aki a cím alapján egy klasszikus Szépség és a Szörnyeteg-féle szerelmi történetre számít, annak valószínűleg érdemes más elvárásokkal belevágnia. Sokkal inkább egy történelmi regényről van szó, amelyben a szerelem, a politika, a vallás és az udvari intrikák egymással szorosan összefonódnak.

    Én összességében szerettem olvasni, még akkor is, ha a lassabb haladás miatt néha meg kellett küzdenem vele. Különösen a történelmi háttér, a valós személyek és események, valamint Don Petrus életútja érdekelt. Aki szereti a történelmi regényeket, a részletes korrajzokat, a királyi udvarok világát, az intrikákat és azokat a történeteket, amelyekben a romantika mellett bőven akad politika és történelem is, annak bátran ajánlom. Köszönöm szépen a könyvet az Alexandra Könyvkiadónak és a moobius_hu-nak!

Adatok:

Kiadó: Alexandra

Megjelenés: 2022

Oldalszám: 544

Fordította: Kiss Viktória

Fülszöveg:

1547-ben, az éj leple alatt a tenerifei barlangok egyikében egy fiatal nő ad életet gyermekének. Az őt segítő asszonyok iszonyodva kapják szájuk elé a kezüket: a kis újszülött testét tetőtől talpig szőr borítja. Ez lehet az istenek büntetése azért, mert apja szent nőre vetett szemet? Vagy talán az apja nem is ember, hanem valamiféle démon, a kutyaisten? A kisfiúnak születése pillanatától újra és újra bizonyítania kell, hogy az emberek világába tartozik. Sorsa gyermekként a francia királyi udvarba sodorja, ahol az uralkodó különleges lehetőséget kínál esélyét kínál neki: a királyi neveldébe küldi, ahol a nemesek gyerekeivel, hercegekkel és hercegnőkkel tanulhat együtt. Rövidesen utoléri a szerelem is, de vajon győzedelmeskedhet intelligenciája, kedvessége, erénye segítségével előnytelen külseje felett? És vajon érdekében áll-e bárkinek a királyi udvarban, hogy a vadember megtalálja a boldogságot?
A spanyol Emma Lira fordulatos regénye a szépség és a szörnyeteg igaz története – nem pont úgy, mint a tündérmesében.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu