A krimi nem feltétlenül a kedvenc zsánerem, bár időnként kifejezetten jólesik egy-egy sötétebb, feszültebb történet. A Revans ráadásul már régi tervem volt, de egy közelgő találkozás némiképp felgyorsította az eseményeket, így most előre kerültek a sorban a Szántó-krimik. Azt hiszem, nem is kezdtem rossz helyen.
A borító szerintem nagyon jól sikerült, tökéletesen visszaadja a regény hangulatát. Egyetlen apróság van, amivel nem tudtam teljesen megbarátkozni: Várnay Benettet én egészen máshogy képzeltem el, különösen az ősz szakállával.
Benett egyébként kifejezetten érdekes főszereplő. Van benne valami a skandináv krimik jellegzetes, megviselt, magányos hőseiből. Nem mondhatnám, hogy szimpatikus lett, és azt sem, hogy szívesen fogadtam volna barátként, mégis teljesen megértettem a motivációit, és végig tudtam neki drukkolni. Talán éppen ez teszi igazán jó főhőssé: nem kell szeretnünk ahhoz, hogy érdekeljen, mi történik vele.
A történet feszes és csavaros, a narráció fókusza pedig folyamatosan változik a szereplők között. A nézőpontváltások nem engedik, hogy túlságosan elkényelmesedjünk, inkább újra és újra kizökkentenek, és tovább fokozzák a feszültséget. Volt egy különös érzés, ami végigkísért az olvasás során: nem éreztem magam biztonságban a történetben. Furcsán hangzik, de ennél pontosabban talán nem is tudnám megfogalmazni. Mintha bármikor történhetne valami, amire nem vagyok felkészülve.
És valójában a szereplők miatt sem lehetett nyugodtan hátradőlni. A közöttük lévő kapcsolatok többrétegűek, de egyik sem igazán tiszta vagy egyértelmű. Legyen szó barátságról vagy munkakapcsolatról, szinte mindenhol ott van valami kimondatlan feszültség. Elhallgatások, hazugságok, elfojtott indulatok és régi sérelmek húzódnak a háttérben.
A szereplők maguk is meglehetősen bonyolultak és kevéssé kedvelhetők. Többüket megértettem, a motivációikat is, de egyikük sem került igazán közel hozzám. Nem lettek kedvenceim, és azt hiszem, ez ebben az esetben egyáltalán nem probléma. Talán éppen az teszi hitelessé a világukat, hogy nem kapunk egyszerűen szerethető hősöket és egyértelműen gyűlölhető ellenfeleket.
Bár közben azért felmerült bennem a kérdés: remélem, nem ezek a tipikus magyar rendőrnyomozók, ha már az elkövetők valószínűleg pontosan ilyenek.
A történet vége pedig meglepett. Olvasás közben voltak olyan nyomok, amelyekre magamtól is rájöttem, és egy ponton már azt hittem, talán sikerül összeraknom a képet. Mégsem sikerült kitalálnom sem a tettest, sem a teljes megoldást. És tulajdonképpen jó volt így. Szeretem, amikor egy krimi nem hagyja, hogy az utolsó néhány fejezet előtt büszkén hátradőljek azzal, hogy na, én már tudom, mi történt.
Amit viszont meglehetősen nehezen viseltem, az a regény feszes, nyomasztó légköre volt. Ez a történet nem az a fajta krimi, amitől kellemesen borzongunk egy takaró alatt. Inkább az a fajta, amelyik után az embernek szüksége van valamire, ami egy kicsit helyreállítja a lelki egyensúlyát.
Úgyhogy most azt hiszem, rászorulok néhány boldogító romantikus regényre.
A Revans azonban összességében nagyon jó kezdés volt, és bár továbbra sem lettem egyik napról a másikra vérbeli krimirajongó, határozottan kíváncsivá tett. Így most már izgatottan állok a további Szántó-krimik jelentette kihívás elé.
Adatok:
Kiadó: Alexandra
Megjelenés: 2025
Oldalszám: 462
Fülszöveg:
Alig pár év telt el Magyarország történetének legbrutálisabb gyilkosságsorozata óta, most mégis egy újabb borzalmas üggyel néz szembe az Országos Rendőr-főkapitányság. Egy fiatal nőt különös kegyetlenséggel gyilkoltak meg a saját otthonában. A holttest jobb lábát levágták, a kiérkező nyomozócsapat pedig tehetetlenül áll az eset előtt.Az egy éves kényszer-eltávozásból külföldről hazatérő Várnay Benett kénytelen csatlakozni a különítményhez, és a deviáns viselkedéséről elhíresült nyomozó hamar egy szövevényes bűncselekmény-sorozat útvesztőjének kellős közepén találja magát. Nincs gyanúsított, sem indíték, és nem egészen öt nappal az első után történik egy újabb gyilkosság, ami kísértetiesen hasonlít az előzőhöz.
Ám a tettes ez alkalommal az áldozat bal lábát vágta le, ráadásul egy üzenetet is hagyott hátra, ami minden kétséget kizár: a fővárosban újra sorozatgyilkos szedi áldozatait. Benett tudja, hogy egyre fogy az idejük a következő gyilkosság megelőzésére, miközben bénítóan hat rá a felismerés: nem lehet a véletlen műve, hogy pont aznap követték el az első gyilkosságot, amikor hazatért.
A régi sebek pedig egyre jobban felszakadnak. Az alvilág ura, akit a drogosok csak Sakálnak hívnak, egyre magabiztosabban birtokába veszi Budapestet, s már a rendőrség sem tud gátat szabni a nagyhatalmú kartell terjeszkedésének.
