Bea Fitzgerald: Girl, Goddess, Queen – Pokolba a szerelemmel!

   Bea Fitzgerald regénye, a Girl, Goddess, Queen első pillantásra egy hatalmas erős rózsaszín felhőnek tűnt számomra, amihez meglehetősen vegyes érzésekkel közelítettem. A borító és az élfestés nagyon egységes, látványos, mégis kicsit túl soknak éreztem ezt a magenta világot. Nem igazán az én ízlésem, ráadásul elsőre nem is éreztem különösebben kifejezőnek. Maga az alapkoncepció azonban kifejezetten érdekelt, az ókori görög mítoszok világa egyszerre tűnt trendkövető választásnak és izgalmas lehetőségnek. Szerencsére inkább az utóbbi lett belőle.

    Nem hiszem, hogy korábban olvastam volna Hádészról és Perszephonéról szóló történetet ennyire friss és karakterközpontú megközelítésben. A regény ugyan a klasszikus mítoszból indul ki, mégsem annak egyszerű újragondolása. Koré – a későbbi Perszephoné – egy elnyomó családi közegben nő fel. Anyja, Démétér a szeretet álcája mögé bújtatott elvárásokkal irányítja, apja, Zeusz pedig szinte teljesen tudomást sem vesz róla. Amikor egy előre elrendezett házasság réme fenyegeti, Koré megszökik az Alvilágba, ahol csellel ráveszi Hádészt, hogy segítsen neki eltűnni az Olümposz szeme elől. A történet innentől válik igazán érdekessé, Koré fokozatosan berendezkedik az Alvilágban, és közben lassan saját helyet is teremt magának a világban.

    Önmagában a cselekmény még nem lenne különösebben rendhagyó, bár kétségtelenül lendületes és szórakoztató. A regény igazi ereje sokkal inkább a karakterekben rejlik. Bea Fitzgerald merészen játszik a jól ismert szerepekkel és karaktertípusokkal: a kegyetlennek és hataloméhesnek ismert Hádész itt érzékeny, művészlélek férfiként jelenik meg, míg a hagyományosan ártatlan és törékeny Perszephoné egy kifejezetten erős, ambiciózus női főszereplővé válik. Ez a szerepcsere nemcsak izgalmassá teszi a történetet, hanem új értelmet is ad a mítosznak.

    A regény végig azt vizsgálja, mennyire vagyunk képesek kitörni az előre kijelölt szerepekből és sorsokból. Hádész és Perszephoné egyaránt megpróbál szembemenni azzal, amit a világ elvár tőlük, de ennek természetesen ára van.

    Közben maga a történet végig mozgalmas, színes és fordulatos marad. Különösen szerettem a humorát, valamint a két főszereplő kapcsolatának dinamikáját. Hádész afféle stabil pontként működik a regényben, míg Perszephoné szemmel láthatóan végigjár egy erőteljes fejlődési ívet: felnő, önállósodik és fokozatosan megtalálja önmagát. Ez a fejlődéstörténet nagyon markánsan végigkövethető.

    A mellékszereplők is emlékezetesek maradtak, még akkor is, ha nem mindegyikük vált szerethetővé. Démétér és Zeusz a bántalmazó, manipulatív szeretet szinte szoborszerű megtestesítőivé váltak, miközben például Sztüx kifejezetten közel került hozzám.

    A Girl, Goddess, Queen végül kellemes meglepetés lett. Nem csupán romantikus újragondolása egy ismert mítosznak, hanem egy identitáskereső történet is arról, hogyan lehet kilépni a mások által ránk erőltetett szerepekből. Könnyedebb hangvétele ellenére sokkal több rejlik benne, mint amit a rikító rózsaszín borító elsőre sugall.

    Köszönöm szépen a könyvet a Menő Könyveknek!

Adatok:

Kiadó: Menő Könyvek Kiadó

Megjelenés: 2024

Oldalszám: 480

Ford.: Frei.Kovács Judit

Fülszöveg:
    Több ezer évvel ezelőtt az istenek előálltak egy hazugsággal. Azt állították, hogy Perszephoné más istenek politikai játszmáinak áldozatává vált. Hogy Hádész elrabolta, és a feleségévé tette. Hogy Démétér annyira belebetegedett, hogy a Föld haldokolni kezdett miatta.
    Ám a valódi történet ennél sokkal érdekesebb.
    Perszephonét nem levitték a pokolba, hanem leugrott oda. Esze ágában sem volt hozzámenni valami önelégült istenséghez, aki sokkal jobban szerette saját magát, mint őt.
    Most már csak annyit kell tennie, hogy meggyőzi az Alvilág idegesítően szexi, pimasz és igazán goromba urát, Hádészt, hogy segítsen megvalósítani a tervét. Egy olyan tervet, amely alapjaiban rengeti meg az Olümposzt.
    Ám a következmények halálosak lehetnek, különösen, ha az ember a pokolban van…
    Egy szenvedélyes, friss és hihetetlenül szórakoztató ifjúsági regény egy feltörekvő Tik-Tok szupersztár tollából.

    A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu

Laila Lalami: Álomhotel

   Ez a könyv tipikusan az, amit nem lehet a borítója alapján megítélni. Így utólag már azt mondom illik a történethez a megjelenése, de elsőre inkább egy nyaralós krimit hívott be a külalak. Ehhez képest nehéz megfogalmaznom mit is olvastam. A disztópia mint műfaj egyértelmű, bár talán annak inkább csak a felszínét érinti, hiszen a világépítése éppen egy picit ferdített a valóságon, sokat nem. Ráadásul nem a távoli jövőben játszódik, hanem a mostban. A moly ad hozzá egy sci-fi címkét is, ami igaz, de mégsem annyira markáns, talán amiatt, hogy mert a mű nem kifejezetten cselekményes. Emiatt számomra inkább kortárs szépirodalomként működött, amely sok ponton George Orwell 1984-ének modern újraértelmezését idézte. Én zsánerirodalmat nem keresnék benne, viszont ez egy rendkívül elgondolkodtató érdekes és összetett olvasmány a modern technika beépüléséről, az emberek digitális lábnyomáról, és az AI rejtett veszélyeiről. Meg úgy általában a társadalomról.

    Sara a regény főszereplője potenciális bűnelkövető. Nem tett semmi rosszat, de bizonyos múltbéli események, a kevésbé szabálykövető magatartása és az álmai arra engednek következtetni, hogy lehetséges veszélyforrást jelenthet a közösségére. Nagyon fontos a feltételes mód, mert a rendszer a megelőzésre és a szűrésre épül. Vagyis Sara alapvetően ártatlan. Az AI mégis kiszűri és egy börtönhöz hasonló intézménybe küldi visszatartásra 21 napra. Aztán a bent töltött idő egyre nyúlik, gyűlnek a negatív pontok, és úgy tűnik Sara a rendszer foglya marad.

    A történet fő dilemmája az, hogy milyen veszélyeket rejt az, ha egy rendszer minden titkunkat ismeri, és ellenőrzést gyakorol felettünk. Hol húzódik a határ a biztonság és az ellenőrzés között? Mennyire lehet igazságos egy olyan rendszer, amelyből hiányzik az emberi mérlegelés? De ennél sokkal többet is kérdez. Felveti, hogy a szabálykövetés, vagy a szabálymegtagadás visz-e előre. Hogy mi az, ami működteti a rendszereket, hol van benne a valódi biztonság kérdése, és hol az emberi gyarlóságé.

    Különösen izgalmas volt látni, hogy a mesterséges intelligencia milyen viselkedéseket érzékel veszélyesnek, és mit hagy figyelmen kívül. Sara „bűnei” valójában eltörpülnek maga a rendszer mellett, amely mégis zavartalanul működik tovább, mintha nem létezne fölötte valódi kontroll. A regény egyik legerősebb gondolata éppen az, hogy a technológia nem feltétlenül teszi igazságosabbá a világot. Az adat rengeteget megmutathat az emberekről, de soha nem lesz képes teljes képet adni róluk. Lalami azt is megmutatja, hogy a modern technika mögött ugyanazok az emberi gyarlóságok, hatalmi játszmák és félelmek húzódnak meg, mint korábban. A társadalom fejlődhet, a rendszerek modernizálódhatnak, de az emberi természet azonban alapvetően nem változik.

    A szereplőkhöz nem volt könnyű kapcsolódni. Sara és a mellékszereplők sem váltak igazán szimpatikussá számomra, ugyanakkor a regény végére szinte mindenki motivációját megértettem. A karakterek nem idealizált figurák, hanem hibázó, esendő emberek.

    Az Álomhotel nem kifejezetten akciódús regény, mégis rendkívül olvasmányos. Sokkal inkább a gondolatai és kérdései miatt válik nehezen letehetővé. Többször is megálltam olvasás közben, hogy átgondoljam az összefüggéseket és a könyv által felvetett problémákat. Emiatt nem volt gyors olvasás, de egyáltalán nem bántam. Ez szerintem abszolút az a regény, amelyre érdemes időt szánni.

Köszönöm az olvasmányt a Librinek!

Adatok:
Kiadó: Libri 
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 420

Ford: Rusznyák Csaba

Fülszöveg:

Egy nő küzdelme a szabadságért – egy közeljövőben játszódó rémálomban
Mi történik, ha már az álmainkat is megfigyelik?
És ebből egy algoritmus képes előre jelezni, milyen bűncselekményt követünk majd el a jövőben.
Amiért már most börtönbe zárnak…
Sara Husseint egy külföldi konferenciáról hazatérve a Los Angeles-i repülőtéren letartóztatják, mivel az álmaiból nyert adatok alapján közvetlen fenyegetést jelent arra, akit a világon a legjobban szeret: a férjére. Sara hirtelen egy börtönben találja magát, ahol minden mozdulatát és gondolatát megfigyelik, kiértékelik, és ezek alapján döntenek arról, mikor szabadulhat.
Már ha szabadulhat egyáltalán.
Ám egyszer csak olyasmi történik az intézményben, aminek a hatására Sara válaszút elé kerül: továbbra is tartsa be a szabályokat, vagy lázadjon fel a rendszer ellen, amely megfosztotta a szabadságától és az álmaitól.
Az Álomhotel egyszerre feszültséggel teli disztópia és mélyen emberi történet arról, kik vagyunk, és mit jelent valóban szabadnak lenni. Kísérteties vízió az emberi méltóságról egy olyan társadalomban, ahol a hatalom korlátozás nélkül használhatja fel a saját céljaira a technológiát. Margaret Atwood, George Orwell, Kazuo Ishiguro rajongóinak kötelező olvasmány.

A regény megvásárolható itt: Booklove

Amber Hamilton: Hét ​halálos tövis

   Amber Hamilton Hét halálos tövis című regénye már első pillantásra is különleges benyomást kelt. A sötét, kontrasztos fedlap tökéletesen illik a történet komor és baljós hangulatához, miközben az élénk, szinte vibráló élfestés elsőre meglepő ellentétet alkot vele. Mégis éppen ez a kettősség teszi igazán emlékezetessé a kötet megjelenését: egyszerre gyönyörű és nyugtalanító, akárcsak maga a történet. Ritkán találkozni olyan fantasyval, amely külsőre és belsőre is ennyire egységes atmoszférát teremt.

    A Hét halálos tövis alapvetően Hófehérke-retelling, ami önmagában is izgalmas választás, hiszen regényes feldolgozásban ritkán találkozni ezzel a mesével. Ugyanakkor Amber Hamilton nem áll meg egyetlen mese újramesélésénél. A történetben felsejlenek a Csipkerózsika és a Szépség és a Szörnyeteg motívumai is, miközben az akadémiai közeg és a karakterdinamika időnként egy modern fantasyvilágot idéz meg, amely enyhén Harry Potter-fanfiction hangulatot áraszt – a szó legjobb értelmében. Ez a nosztalgikus, mégis friss légkör sokat hozzátesz az olvasási élményhez, és kifejezetten szerethetővé teszi a regényt.

    A történet középpontjában Rose herceg és az árva Violet állnak. Aragoa királyságát egy rendkívül hatalmas királynő uralja, akinek Vadásza nem más, mint saját fia, a halálos szépségű és veszélyes Rose. A herceg egy nap azt a feladatot kapja, hogy ölje meg Violetet, mielőtt a rózsájáról lehullanának a tövisek. A lány azonban titkokat rejteget, ráadásul maga is mágikus erővel rendelkezik, így a küldetés korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre látszik. A két főszereplő kapcsolata végig tele van feszültséggel, bizonytalansággal és érzelmi játszmákkal. Ez a folyamatos „húzd meg–ereszd meg” dinamika remekül működik, mert egyik karakter sem válik kiszámíthatóvá vagy teljesen egyértelművé.

    A regény egyik legerősebb eleme maga a világépítés. Amber Hamilton részletes és hangulatos hátteret alkotott a Vandenberghe Akadémia, valamint Aragoa és Castelle királyságai köré. Bár utóbbiakból szívesen olvastam volna még többet, így is sikerült egy hideg, szürke és mérgező világot teremtenie, amelyet láthatatlan mágia és egy nem evilági gonoszság hálóz be. Különösen tetszett, hogy a történet nem fekete-fehér erkölcsi rendszerben gondolkodik: sokszor éppen azokban a szereplőkben lapul a legtöbb remény, akiket elsőre a legveszélyesebbnek vagy leggonoszabbnak hinnénk.

    A cselekmény végig lendületes marad, ritkán ül le, és amikor mégis lassabbá válik, annak mindig szerepe van a karakterek vagy a világ mélyítésében. A fordulatok sokszor váratlanok, és több alkalommal tényleg lehetetlen volt megjósolni, milyen irányba halad tovább a történet. A karakterépítés különösen erős, a szereplők döntéseinek súlya van, a fejlődésük pedig valóban hatással van a történet alakulására.

    A regény egyik legnagyobb meglepetése számomra Szent Gofrit volt. Maga az ötlet, hogy egy vízköpő legyen afféle háziállat vagy társ, már önmagában zseniális, de a karakter személyisége végtelenül szeretnivaló. Egyszerre vicces, cuki, harcias és különleges figura, akit gondolkodás nélkül hazavinnék, ha létezne.

    Bár Rose és Violet neve számomra elsőre kissé furcsának hatott, és nem feltétlenül illett teljesen a karakterekhez, ez volt talán az egyetlen apróbb dolog, amit nehezebben szoktam meg. Minden más nagyon gyorsan beszippantott. Összességében a Hét halálos tövis egy különleges hangulatú, sötét és izgalmas fantasy, amely ügyesen ötvözi a klasszikus mesék elemeit a modernebb akadémiai fantasyk világával. Egyszerre gótikus, romantikus és baljós történet, tele titkokkal, mágiával és emlékezetes karakterekkel.

    Köszönöm szépen a könyvet a Cartaphilus Könyvkiadónak és a moobius_hu-nak.

Adatok:

Kiadó: Cartaphilus

Megjelenés: 2026

Oldalszám: 528

Ford.: Gruber Katalin

Fülszöveg:

Aragoa elátkozott királyságában a mágikus képességek büntetése halál.
Ez alól még az elit számára fenntartott Vandenberghe Akadémia tanulói sem kivételek. Amikor Viola Sinclair halálos árnymágiája lelepleződik, a királynő új küldetést ad orgyilkosának, és egy új elátkozott tetoválást: héttövisű rózsát, amelynek tövisei azt a hét napot jelölik, amely alatt végeznie kell Violával. Ha nem teszi, ő maga fog meghalni.
Az orgyilkos Roze Roquelart – királyi herceg, az akadémia beképzelt hallgatója, akit Viola mindenki másnál jobban utál. Roze-nak örvendeznie kellene, hogy végre végezhet a lánnyal, ám fontosabb neki Viola varázsereje, mint a halála. Ezért hajlandó megkímélni az életét, sőt úgy tenni, mintha eljegyezné.
Bár Viola elkerüli az azonnali halált, egyáltalán nem biztos, hogy túléli a Roze által ajánlott alkut. Együtt kell megküzdeniük az elpusztításukra törő erőkkel, feltárniuk a királyság sötét titkait, és számot vetni a köztük kialakuló, lehetetlen vonzalommal. Vajon engednek mélyről feltörő vágyaiknak, még ha ez Aragoa pusztulását és talán mindkettejük halálát is okozza?
Amber Hamilton modern, komor tündérmeséjét lehetetlen letenni.

A könyv megvásárolható a Moobius webáruházban!

Brittney Arena: A Dance of Lies – Hazugságok tánca

   „A Dance of Lies – Hazugságok tánca” első pillantásra is különleges könyv. A borító és az élfestés együttese rendkívül hangulatos, még akkor is, ha kissé túldíszítettnek érződik. Ennek ellenére nem csupán a külseje miatt maradt emlékezetes számomra, mert a történet jóval többet nyújt egyszerű látványnál. Összességében tetszett a regény, bár vegyes érzésekkel zártam az olvasást, mert volt egy fontos rétege, ami számomra nem működött igazán.

    A történet világa különösen erős atmoszférával rendelkezik. A keleties hangulat, a paloták, az intrikák és a sejtelmes környezet sokszor az Ezeregyéjszaka meséit idézte fel bennem. Ez a fűszeres, titokzatos világ nagyon egyedivé teszi a regényt, és számomra egyértelműen ez volt az egyik legnagyobb erőssége. Emellett a tánc szerepe is kiemelkedő: ritkán olvasni olyan fantasyt, ahol a mozgás és a tánc ennyire központi jelentőségű lenne. Ez sokat adott a történet hangulatához és különlegességéhez.

    Mivel ez az írónő első könyve, érződik rajta némi túlírt jelleg. Nem unatkoztam olvasás közben, de főként az elején nehezen haladtam vele. A politikai viszályok és a lassabb, inkább elméleti építkezés viszont nem zavartak, sőt kifejezetten tetszett, hogy nem egy hagyományosan akcióközpontú fantasyval van dolgom.

    A főszereplő, Vasalie alapvetően izgalmas karakter. Tetszett benne, hogy tisztában van a saját hibáival, próbál szembeszállni a rá erőltetett parancsokkal, és elég intelligens ahhoz, hogy ellenálljon a manipulációnak. Ugyanakkor az őszinteséggel komoly problémái vannak, és valahogy mégsem állt össze teljesen a személyisége számomra. Hasonló érzésem volt Antonnal kapcsolatban is. Eleinte kifejezetten felszínesnek tűnt, később ugyan próbált mélyülni a karaktere, de ez számomra nem történt meg eléggé ahhoz, hogy igazán megszeressem vagy megértsem őt. Pedig nálam nagyon ritka, hogy egy fontos szereplőhöz ennyire ne tudjak kapcsolódni.

    Érdekes módon Illian sokkal árnyaltabb karakter lett, mint Anton, pedig ő gyakorlatilag a történet gonosza. Bár kegyetlen és manipulatív figura, mégsem tudtam gyűlölni. Inkább kíváncsian figyeltem az intelligenciáját, az előrelátását és a játszmáit. Emiatt kissé zavarba ejtő volt az olvasási élmény, hiszen a negatív karakter sokkal összetettebbnek érződött, mint a férfi főszereplő.

    Összességében a regény számomra egy erős hangulatú, különleges fantasy lett, amelynek világépítése jóval erősebb, mint a karakterábrázolása. Ezt sajnáltam a leginkább, mert a történet atmoszférája és alapötlete nagyon ígéretes. Minden hibája ellenére élveztem az olvasást, és kíváncsi vagyok arra, hogyan fejlődik tovább az írónő. Várom a folytatást.

    A könyvet köszönöm szépen az Álomgyár Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2026.

Oldalszám: 624 oldal

Fordította: Nagy Boldizsár

Fülszöveg:

„Nem vagyok toronyba zárt hercegnő.
Árnyék vagyok.”
Vasalie Moran egykor Illian király udvarának táncosa volt – míg egy cellában nem találta magát, egy olyan bűnért, amelyet nem követett el. Miután túlélte a börtönben töltött éveket, hirtelen ismét a király elé rendelik. Illian alkut ajánl neki: ha kémként szolgálja őt a királyi találkozón, utána szabadon engedi.
Ahogy az uralkodó parancsai egyre véresebbé és kegyetlenebbé válnak – a lány pedig kénytelen elárulni és bántani a hozzá közel állókat – rájön, hogy a szörnyeteg, akit szolgál, talán csak alattvalója egy még nagyobb szörnyetegnek…
Miközben a világ, amelyet ismert, összeomlani készül, a volt táncos kénytelen szövetséget kötni Illian testvérével és legnagyobb ellenségével, Kelet hírhedt királyával.
Ahogy a két fivér közötti viszály elhatalmasodik, és ő két tűz közé kerül, múltjának rettenetes igazsága napvilágot lát. És ha túl akarja élni ezt a kalandot, el kell döntenie, kiben bízik, kiért harcol, és mennyit hajlandó feláldozni a lelkéből.
Brittney Arena első magyarul megjelenő regénye egy lenyűgöző romantikus fantasy a szívfájdalmat követő reményről, titkokról, árulásról és szabadságvágyról.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgy  ár webáruház

Lucy Score: Amin ​sosem leszünk túl (Knockemout 1.)

    Őszinte leszek: amikor először kezembe vettem Lucy Score Amin sosem leszünk túl című regényét, az jutott eszembe, hogy ez a kötet tökéletesen alkalmas lenne önvédelmi eszköznek vagy kézifegyvernek is. Valahogy elszoktam már a monumentális, 600 oldal feletti romantikus regényektől, úgyhogy forgattam egy darabig, mielőtt belekezdtem. Mondjuk a külleme annyira bájos és hívogató, hogy sokáig nem tudtam neki ellenállni.

    Végül aztán azon kaptam magam, hogy észrevétlenül elszaladt velem az a több mint 600 oldal. Meglepő módon Knockemout városa simán elbírta ezt a terjedelmet. Nekem a regény legfőbb értéke maga a kisváros volt.

    A történet a népszerű grumpy/sunshine dinamikára épít, a klasszikus „szökött menyasszony kontra morcos remete” felállásban. Ez az alaphelyzet akár elcsépelt is lehetne, de Lucy Score-nak sikerült megtöltenie élettel. Itt van Naomi, a főhősnőnk, aki a tipikus „jó kislány”: mindig mindenki másnak segít, akkor is, amikor a saját élete épp porig ég. Amikor a zűrös ikertestvére miatt egy idegen kisvárosban ragad pénz, autó és terv nélkül egy újdonsült unokahúggal, annyira szerencsétlen és kiszolgáltatott, hogy legszívesebben azonnal megölelnénk.

    Aztán ott van Knox. Ő az a tipikus Dulifuli törpe (na jó, inkább egy szakállas óriás), egy bártulajdonos borbély, aki elől minden jóérzésű nő menekülne, valahogy mégis hihetetlenül aranyos. Bevallom, néha fogalmam sem volt, mitől működik a karaktere, mert alapból borzasztóan bosszantott az állandó kifogáskeresése és az a megmagyarázhatatlan kockázatkerülése. Végül is egy ereje teljében lévő fiatal férfi, te jó ég!

    A kémia viszont közte és Naomi között vitathatatlan. A szócsatáik viccesek, élesek és annyira élvezetesek, hogy emiatt tényleg nehéz letenni a könyvet – egyszerűen olvastatja magát.

    Bár a cselekmény fordulatos, tele van krimibe illő jelenetekkel és családi drámával, nekem mégis az amerikai kisvárosi miliő vitte el a hátán a show-t. Imádom ezt a hangulatot az összes kotnyeles, pletykás lakójával, a barátságos helyszínekkel és az összetartó közösséggel. Ez az atmoszféra annyira beszippantott, hogy még Knox bunkóságai felett is szemet hunytam, mert láttam, hogyan reagál rá a környezete. Bár a végén a krimis szál egy kicsit elvitte a fókuszt a romantikáról, az utolsó oldalakon végül minden a helyére került.

    Külön kiemelném, hogy Knox barátai és a kutyája Waylon abszolút ellopták a szívemet. Olyannyira, hogy már most rettentően kíváncsi vagyok a többi fiú történetére is a sorozatban.

    Összességében ez a regény egy igazi napsugár a szívnek. Bár érint nehezebb témákat is ,mint a gyász, a testvéri szeretet bonyolultsága vagy az önfeláldozás, mégis egy könnyed, derűs olvasmány maradt. Tökéletes választás egy laza, nyári kikapcsolódáshoz.

Adatok:

Kiadó: Pioneer Books

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 656

Ford.: Bótyik Bettina Zora

Fülszöveg:

Knox örömmel játssza a rosszfiú szerepét, az életét pedig épp úgy szereti, mint a kávéját: magában. Egyedül basset houndját, Waylont tűri meg maga mellett. Knox ki nem állhatja a drámát, még akkor sem, ha az egy szökevény menyasszony formájában kopogtat az ajtaján.
Naomi persze nemcsak úgy elszökött az esküvőjéről, hanem mentőmisszióra indult, hogy kiszabadítsa rég látott ikertestvérét Knockmeutból, ebből a bárdolatlan városkából, ahol a vitákat hagyományos módon rendezik: némi ütlegeléssel és pár korsó sörrel. Többnyire ebben a sorrendben.
Azonban Naomi pechjére gonosz ikertestvére semmit sem változott az elmúlt években. Tina rövid úton meglovasítja testvére autóját és pénzét, cserébe viszont valami teljesen váratlan dolgot hagy rá: egy unokahúgot. Naomi így pénz, autó, lakás és munka nélkül ragad egy teljesen ismeretlen városban, ahol bónuszként egy vadóc 11 évesnek is a gondját kellene viselnie.
Knoxnak jó oka van rá, hogy ne bonyolódjon komplikált kapcsolatokba és ne kezdjen zűrös nőkkel. De miután Naomi élete épp lassított felvételben omlik össze előtte, legalább annyit megtesz, hogy kihúzza őt a csávából. Amint aztán Naomi összeszedi magát, visszatérhet nyugodt, magányos életéhez.
Legalábbis ez a terv – egészen addig, amíg valódi veszély nem üti fel a fejét.

Lucy Score lehengerlő romantikus komédiája az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Elena Fischer: Paradise ​Garden

Elena Fisher Paradise Garden című regénye látszólag egy gyorsan olvasható, gördülékeny, jól olvasható történet. Egy nagyon mai állapotkép egy csonka családról, és egy gyerekről, aki egy tragédia után elindul, hogy felkutassa az anyja múltját és megkeresse az apját. Az egész történetnek van egy semmihez sem hasonlítható, furcsán súlyos könnyedsége. Az elbeszélő Billie egy 14 éves kislány, aki saját kamaszhangján meséli el a történetét. Ez a hang néhol még gyermeki, máshol már egészen kiégett, korán öregedő, az élet viszontagságaira reagáló, koravén megszólalás, de mindenképpen sajátos.

Különös, kaleidoszkópszerű fénytörésben látja az édesanyját, és a mélyszegénység tüneteit mutató, számára mégis gazdag életüket. Ám a magyar nagymama beköltözésével ez az idill megfakul, és a betegség árnyékával a szigor, a belső családi konfliktus, az elhallgatás és a bigottság is bekúszik a küszöb alatt, ami végül tragédiához vezet. Ez azonban tulajdonképpen csak felvezetése egy szürreális utazásnak, amely során Billie nekivág, hogy felkutassa az apját. Mondanám, hogy szórakoztató a történet, de nekem inkább szorongást keltő volt. Mert minden bája ellenére ez egy rendkívül kemény könyv egy magára hagyott gyerekről.

Mentegethetjük a „szülőket” (tulajdonképpen csak egyiküket), de felesleges. Az volt a bajom ezzel, hogy egyébként ez egy teljesen általános jelenség ma Magyarországon (is). (Ha csak egy fikció, nem fáj annyira.) A terhekkel megküzdeni képtelen, mégis önmagát felelősnek gondoló szülő a szeretet nevében veszélyezteti a gyerekét anélkül, hogy ezt egyáltalán észrevenné. Lehet ezt jó szándékúnak látni, vagy szociális, illetve társadalmi problémaként értelmezni, és biztosan mind igaz is, de nekem mégis a felelőtlenség jut legelőször eszembe erről. Van egy elképesztő felelőtlenség az össztársadalomban a gyerekekkel szemben.

Persze senki sem úgy indul neki a szülőségnek, hogy majd nem teremti meg a biztonságos környezetet a gyerekének, mégis sokszor veszem azt észre, ahogy itt is, hogy a felnőttek előtérbe helyezik a saját boldogságukat, boldogulásukat a gyermekeikével szemben. Ez ebben a regényben a legvégén rajzolódik ki igazán, ahol az anya szabadságvágya fontosabbá válik, mint az, ami a gyereknek a legjobb. És ezt sem a képzelete, sem a szabadszellemű nevelés, sem Billie talpraesettsége nem tudta elfedni.

Nekem ez egy nagyon erős tükör volt a huszonegyedik századi szülőségről, női létről és szabadságról általában. A legnagyobb kérdés talán az volt benne, hogy ki fizeti meg a szabadság árát, és ki dönthet erről?

A történet nagyon mai, mégis Billie anyukája, Mariska és nagymamája miatt volt egy erős, kissé retro, hazai hangulata is. Elena Fisher nagyon jól ragadta meg a rendszerváltás után Németországba költöző, ott nehezen boldoguló, gyökértelen fiatal magyar anya helyzetét és lelkiállapotát. Nagyon érzékletesen ábrázolta a sehová sem tartozó, hazátlan és kapcsolatrendszer nélküli Billie magányát és identitásválságát, valamint a nagymama önfelmentését, a múlt hibái feletti felülemelkedését és a felelősségvállalás kerülését. Mindhárom nő egy nagyon speciális, mégis nagyon valós élethelyzetet jelenít meg, és azt is megmutatja, hogyan veszik el a különböző generációk között a megértés, a türelem és a szeretet.

Érzelmileg nehéz ez a történet, ugyanakkor fontos is. Megmutatja, hol ronthatjuk el, és hogyan találhatunk utakat ott, ahol nincsenek. Nem feltétlenül fog mindenkire rátalálni ez a történet, de akire igen, arra mély hatást gyakorolhat.

A könyvet köszönöm szépen a Helikon Könyvkiadónak.

Adatok:
Kiadó: Helikon Kiadó
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 324

Ford: Horváth Eve

Fülszöveg:
A tizennégy éves Billie ritkán hagyja el a külvárosi lakótelepet, ahol édesanyjával, Marikával él. Pénzük a hónap végére legfeljebb ketchupos tésztára elég, napjaik mégis tele vannak örömmel és varázslattal. Egy nap azonban váratlan vendég érkezik hozzájuk, Billie magyar nagymamája, és a lány hamarosan sokkal többet veszít, mint az anyjával töltött színes hétköznapokat.
Mivel több kérdést már nem tehet föl Marikának, Billie egyedül indul el öreg Nissanjukkal, hogy megkeresse az édesapját, és kiderítse, miért álmodik mindig a tengerről, ha még sosem járt ott.

A regény megvásárolható itt: Booklove

Dani Fromcsenko: A Láger bohóca

  Dani Fromcsenko: A Láger bohóca című regénye megrázó és különleges nézőpontból közelíti meg a holokauszt irodalmát. A történet középpontjában egy férfi áll, aki bohócként próbál túlélni egy koncentrációs tábor embertelen világában. A cím már önmagában is feszültséget hordoz, a nevetés és a halál közelsége olyan ellentétpár, amely végig meghatározza a regény hangulatát. Nehéz ügy volt számomra ez a könyv, mert van egy ösztönös ellenérzésem a bohócokkal szemben és a holocaust irodalmat is kerülök, de ez a regény valamiért nem hagyott békén. Egy idő után feladtam az elkerülést. A szöveg nagyon olvasmányos, és talán nem annyira megrázó első körben, mint amire számítottam ezért nem volt annyira kegyetlen olvasmány, de volt benne fájdalom bőven.

    A történet egy nagyobb időintervallumot ölel fel, de nem időrendi sorrendben. A szerző gyakran, szinte fejezetenként váltja az idősíkokat és sokszor a nézőpontkaraktereket is. Ez az ugrálás nem feltétlenül zavaró, sőt, sokszor feloldja egy-egy jelenet borzalmát az, hogy kicsit eltávolodunk tőle.

    Ugyanakkor van ez egész regényben egy nagyon szabálytalan ritmus, néhány fejezet rövid ciklusú, mások egész éveket ölelnek fel. Nekem ez időnként elsietettnek tűnt. Több esemény elharapott lett, főként az előtörténetben. Persze érthető ezekkel együtt is a cselekmény, de a történetmesélésbe belefért volna egy bővebb kibontás.

    A regény két fő szálon fut az egyik a háború utáni időre koncentrál, a másik a háború előtti és a haláltáborok világának időszakára. Meglepő módon azonban egyik sem könnyebb a másiknál. A háború utáni megkönnyebbülés nem jön el, a feloldás csak a végére történik, meg, de igazából nem oldódik fel semmi. Legalábbis a gombóc a torokban biztosan megmarad.

    A szerző érzékenyen és visszafogott eszközökkel ábrázolja a tábor mindennapjait, bár ezekből nem olyan túl sokat ad a regény (mondjuk én nem bántam, hogy a natúr borzalomból kimaradtam). Nem az aprólékos részletesség dominál, hanem az emberi lélek rezdülései: a félelem, a remény, az összetartozás és az önfeláldozás pillanatai. A bohóc figurája egyszerre jelképe a kiszolgáltatottságnak és az ellenállásnak. Aztán ez a figura megmarad és egészen más jelképpé válik. A tagadás, elfojtás, és maszkviselés szimbólumává válik.

    A regény külön erőssége a kontraszt: a cirkusz világa, amely a szabadságot, a játékot és a gyermeki ártatlanságot idézi, éles ellentétben áll a tábor, az emberi gonoszság, és maga az élet rideg valóságával. Ez az ellentét nemcsak vizuálisan, hanem érzelmileg is erősen hat az olvasóra. A szerző nyelvezete gördülékeny, helyenként lírai, ami még inkább kiemeli a történet tragikumát.

    A Láger bohóca nem könnyű olvasmány, de fontos és mélyen elgondolkodtató mű. Olyan regény, amely nem engedi könnyen el az olvasót, és még sokáig velünk marad az utolsó oldal után is.

Adatok:

Kiadó: Alexandra

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 320

Ford.:  Sándor Zoltán

Fülszöveg:

München, 1945. Max Fischer semmire sem emlékszik a koncentrációs tábor előtti életéből: sem a családjára, sem a foglalkozására, még a saját nevére sem. Csak az az elviselhetetlen, mániákus nevetés marad számára, amely mindig ott visszhangzik a fejében. Ez a nevetés Max egyedüli kapcsolata az elveszett múltjával.
Röviddel azután, hogy a szövetségesek felszabadítják a lágert, Max megismerkedik a gyönyörű és gazdag Alexandra Brecholdttal. Az egykori berlini színésznő befogadja Maxot, és gondoskodik róla, de van valami, amit fél elmondani neki: vagyona, túlélése – és a fia – titkát.
Ahogy Max emlékei lassan kezdenek visszaszivárogni, világossá válik, hogy a nevetés a kulcs régi önmagához. Max – most már a világ legviccesebb bohóca, Anonymus – fáradhatatlanul kutatja a nevetés eredetét, ezért a cirkusszal Dél-Amerikába utazik, hogy az ide menekült nácikkal barátkozva derítse fel szörnyű titkát.
Dani Fromcsenko különleges, cirkuszi tematikájú holokausztregénye egyszerre nyújt betekintést a történelem és az emberi lélek poklába.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Jenni Fletcher: Hogyan ​veszítsünk el egy grófot tíz hét alatt

  Volt egy időszak az életemben amikor kifejezetten sok történelmi romantikus regényt olvastam, aztán egyszer csak ez abbamaradt, ma inkább a fantasyk felé húz a szívem. Ami nem azt jelenti, hogy időnként nem csábulok el, főként, ha a könyv fülszövege és megjelenése ilyen ígéretes. Nagyon tetszett nekem az egyedi élfestés (élszínezés) gondolata, mondjuk az enyémet nem készítettem el (még), de előbb- utóbb lesz kapacitásom egy kis kreatív alkotásra is. Mondhatni ez a könyv egy 2 in 1 megoldás, szórakoztató olvasmány és meditációs színező is egyben.

    Jenni Fletcher: Hogyan veszítsünk el egy grófot tíz hét alatt regénye valószínűleg bonyolultabb című, mint amit a cselekmény maga megkíván. A regény a régenskori Angliába kalauzolja az olvasókat, egy elrendezett eljegyzés díszletei közé. Essie épp csak tizennyolc éves amikor megjelenik az életében a vőlegénye, akit szigorú és érzelemmentes apja jelölt ki számára. A lány korántsem érett még, ennek megfelelően vadóc néha kissé esztelen, de kifejezetten jószívű, kedves és igazságos szemléletű. Aidan, a gróf pedig hol ilyen, hol olyan, de neki sincs több kedve a házassághoz, mint a lánynak, azonban vannak kötelezettségei, amiknek meg kell felelnie. Kettejük eltérő érdekei hamar konfliktusokhoz vezetnek, amihez remek nyújtópontot ad Essie önfejűsége, a gróf intelligenciája, és Essie nagymamájának éleslátása. Szerettem nagyon a regény humorát. Főként a nagyit, de Aidan kissé kimért szarkazmusát is, amellyel például büdöskecsokrot küldött a menyasszonyának. De nagyon sok hasonló aranyos poén van a történetben.

    A cselekmény maga sodró lendületű, az egész regény párbeszédes, nem ül le maga a történet, de a szerző nem is szánt különösen sok időt például a környezetrajzokra. Nyilván aki ismeri a kort, vagy gyakorlottabb történelmi romantikus zsánerolvasó, az ismeri a környezetet, de azért jó lett volna egy kicsit szélesebb körű társadalomrajz, és a történelmi Anglia kicsit bővebb bemutatása. A Társaság szabályrendszeréből egész sokat kaptunk, nekem kimaradt pl a Vauxhall vagy egy bál, esetleg egy uradalom életének kicsit pontosabb leírása.

    A karakterábrázolás sokkal rétegzettebb, sőt szintem minden szereplő esetében tapasztalható valamiféle jellemfejlődés (kivéve talán Essie apját). Van néhány nagyon üdítő szereplő a regényben és izgalmas volt találkozni a Bridgerton széria egyik főszereplőjével a királynővel is.

    Összességében ez egy remek regény, haladós, olvasmányos és humoros, szerintem a történelmi romantikus regények rajongói nem fognak csalódni benne.

Köszönöm szépen a könyvet a Menő Könyvek Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Menő Könyvek Kiadó

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 336

Ford.: Balássy Fanni

Fülszöveg:
Miss Essie Cravent gyermekkorában eljegyzik egy fiúval, akivel csupán egyszer találkozott élete során, de akkor szörnyű benyomást tett rá. Időközben a gőgös, fekete hajú, kék szemű fiú vonzó fiatal férfivá cseperedik, és Denholm grófságának örököseként társaságszerte partiképes agglegénynek számít.
A két fiatal házasságkötésének napját már kitűzték, ám a temperamentumos Essie többről álmodik, mint hogy grófné legyen, és bármit képes elkövetni a vágyai beteljesítéséért. Egymás után szövi a terveket, ám a grófot keményebb fából faragták, mint először sejtette. És mialatt egyre csak telnek a hetek, maga is elbizonytalanodik: valójában miért is akarja elveszíteni a férfit?

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu

Chloe C. Peñaranda: Perzselő sötétség

   Chloe C. Peñaranda Perzselő sötétség című regénye, a Nytefall-trilógia második része ismét bebizonyítja, hogy ez a sorozat nemcsak történetként monumentális, hanem fizikailag is. A Haldokló csillagok után azt hittem, már nem lehet tovább fokozni a méretet, de úgy tűnik, tévedtem. A könyv gyönyörű, elképesztően mutat a polcon, ráadásul szükség esetén kisebb súlyzóként is funkcionálhat.

    A viccet félretéve, most tényleg megküzdöttem az olvasással. Nem pusztán azért tartott sokáig, mert hatalmas terjedelmű kötetről van szó, hanem mert helyenként kifejezetten túlírt. Persze van az a pont, ami felett szinte minden fantasy elveszíti a feszességét, de itt sokszor maga a cselekmény sem indokolta ezt a méretet. Engem alapvetően nem szokott zavarni a lassú történetvezetés, sőt, szeretem, ha egy világ részletesen bontakozik ki, itt azonban időnként úgy éreztem, túlságosan is sokáig toporgunk ugyanazon érzelmi és narratív pontokon.

    Mindezek ellenére továbbra is nagyon szeretem Peñaranda világát. A vámpírokkal, tündékkel, isteni lényekkel és félistenekkel átszőtt univerzum még mindig az egyik legerősebb eleme a sorozatnak. A szerző kifejezetten kreatív világépítő, aki időről időre meglepő tulajdonságokkal ruházza fel a teremtményeit, miközben a romantikus szálakra is bőven fordít figyelmet.

    Ez a rész jóval lassabb és introspektívebb, mint az előző kötet. A történet többször visszatekint a múltba, elsősorban Nyte emlékein keresztül, ami sokkal közelebb hozza Éjhalált az olvasóhoz. Végre jobban érthetővé válnak a motivációi, a döntései és különösen a testvéréhez fűződő kapcsolata. A múlt darabkái lassan, szinte cserepenként építik fel Astraea és Nyte kapcsolatát, miközben Astraea is fokozatosan visszanyeri az emlékeit, és egyre tisztábban kirajzolódik a történet valódi képe. Az új szereplők, különösen az Égi Lények, tovább árnyalják ezt a világot, és egyre kevésbé egyértelmű, ki tekinthető valóban jónak vagy gonosznak.

    Számomra az egyik legérdekesebb aspektusa a sorozatnak pontosan ez a morális bizonytalanság. Bár Astraea elvileg a pozitívabb szereplő, mégis Nyte válik sokkal szerethetőbbé és emberibbé. Ez különösen érdekes koncepció egy olyan történetben, ahol a „főgonosz” valójában egy gyilkos szörnyetegként van definiálva, mégis kap egy vastag, érzelmileg működő réteget. Ezzel szemben a jónak látszó istenek, félistenek és égi lények sokszor egészen kegyetlennek és romlottnak tűnnek a csillogó felszín alatt.

    A cselekmény viszont időnként túl ködössé válik. Néha azt éreztem, hogy az érzelmi viharok teljesen háttérbe szorítják a konkrét konfliktusokat és csatajeleneteket, emiatt a történet elveszíti a fókuszát. Nyte és Astraea is rengeteget szenvednek, ami egy ponton már kissé megkérdőjelezte számomra az isteni hatalmukat és felsőbbrendűségüket. Ahhoz képest, milyen elképesztő erejű lényekként vannak bemutatva, meglepően gyakran kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe.

    Összességében még mindig nagyon szeretem ezt a trilógiát, és továbbra is kíváncsian várom a folytatást. Ugyanakkor ezt a részt már jóval kritikusabban olvastam, mint az első kötetet. Talán azért, mert az újdonság varázsa már elmúlt, és így sokkal jobban láthatóvá váltak a történet gyengébb pontjai is. Ettől függetlenül a Nytefall világának hangulata, karakterei és morálisan szürke szereplői még mindig bőven elég erősek ahhoz, hogy újra visszahúzzanak ebbe a sötét, romantikus fantasy univerzumba.

    Köszönöm szépen a könyvet a Cartaphilus Könyvkiadónak és a moobius_hu-nak.

Adatok:

Kiadó: Cartaphilus

Megjelenés: 2026

Oldalszám: 688

Ford.: Fehér Fatime

Fülszöveg:

Tündérként születtem, vámpírrá váltam, és egy számkivetett égi lény szárnyait viselem. Elátkozott szentháromság vagyok.”

Miközben Solanis világát egyre vészjóslóbb földrengések rázzák, és az egész birodalom minden eresztékében recseg-ropog, Astraea, a csillaghajadon továbbra is igyekszik visszanyerni elveszett múltjának emlékeit, hogy beteljesíthesse küldetését. Ezalatt Nyte, az Éjhalál a vámpírok fölötti irányítást próbálja megszerezni, ám ebben a vállalkozásban keresztezik egymást útjaik az öccsével, Drystannal.

Vajon létrejöhet-e a Fény és a Sötétség egyesülése, és meg tudja-e akadályozni, hogy Solanis vérbe és tűzbe boruljon? Megmentheti-e Astraea és Nyte szerelme a világot, és ha igen, vajon milyen árat kell fizetniük érte? Chloe P. Penaranda Nytefall-trilógiájának második kötete az eddigieknél is súlyosabb kérdések elé állítja hőseit, miközben a történet szálai egyszerre nyúlnak az ismeretlen jövőbe és az elfeledett múltba.

A könyv megvásárolható a Moobius webáruházban!

Szong Judzsong: Az emlékek könyvesboltja

   Vajon mennyit érne meg nekünk egyetlen pillanat a múltból, ha tudnánk, hogy az árát a jövőnkkel kell megfizetnünk? Szong Judzsong Az emlékek könyvesboltja című regénye pontosan ezzel a szívbemarkoló dilemmával szembesíti olvasóit, miközben a kortárs koreai irodalomra jellemző finomsággal és érzelmi mélységgel kalauzol el minket a gyászfeldolgozás rögös útján.

    A regény külső megjelenése figyelemfelhívó, mégis harmonikus, nagyon szépek a belső grafikák is, jó a regény tagolása és meglehetősen szellős is. Valahogy formailag nagyobbnak is tűnik a regény, mint oldalszámra.

    A történet főhőse, Kim Dzsivon írónő hét éve él a gyász, a bánat és a maró lelkiismeret-furdalás fogságában. Édesanyja halála óta az élete megrekedt, a bűntudat pedig minden napját beárnyékolja. Egy esős délutánon azonban a sors (vagy talán a saját fájdalma) egy különleges helyre sodorja: egy titokzatos könyvesboltba, ahol az élete minden egyes perce egy-egy kötet formájában pihen a polcokon. Itt kapja meg a lehetőséget a bolt rejtélyes tulajdonosától, hogy három alkalommal visszatérjen a múltba, és újraélje – vagy akár megváltoztassa – élete sorsfordító pillanatait. Az alku tétje azonban súlyos, minden egyes percért, amit a múltban tölt, a hátralévő életidejének egy részével kell fizetnie.

    Őszintén meg kell vallanom, hogy a könyv eleje némi türelmet igényel. A szerző stílusa lassan építkező, és az első fejezetekben még nehezen találtam a kapcsolódási pontot Kim Dzsivon történetével. Azonban amint sor kerül az első időutazásra, a regény ritmusa megváltozik, és a cselekmény elemi erővel szippantja be az olvasót. Onnantól kezdve faltam az oldalakat, hiszen a tét már nemcsak a múlt megértése, hanem a főhős életének és jövőjének alakulása is.

    A mű egyik legnagyobb erőssége a gyász rendkívül hiteles és rétegzett ábrázolása. Nem egy idealizált fájdalommal találkozunk, hanem a bűntudattól hangos, lélekölő valósággal, amelyen keresztül Kim próbálja újraértelmezni önmagát. A történet egy érzelmi hullámvasút, amely rávilágít a család fontosságára és az elmulasztott pillanatok utáni örökös sóvárgásra. A jelenetek már-már filmszerűek, az érzelmi csúcspontok pedig olyan elemi erővel hatnak, hogy többször is félre kellett tennem a könyvet egy-egy pillanatra.

    Bár az alapkoncepció és a hangulat  a Mielőtt a kávé kihűl sorozatot idézheti fel, Szong Judzsong regénye képes volt valami egyedit nyújtani. A könyv végére ugyanis rájövünk, hogy ez a történet valójában nem is az időutazásról szól, hanem az elfogadásról. Arról a belső folyamatról, amely során képessé válunk szembenézni a múltunkkal, hogy végre megváltoztassuk a jelenhez való hozzáállásunkat. Az utolsó jelenet katarzisa méltó lezárása ennek a kiemelkedő történetnek, amely után az ember óhatatlanul is elgondolkodik a saját emlékein és a szeretteivel töltött idő értékén.

    Azoknak ajánlom, akik szeretik a lassabb lefolyású, de érzelmileg gazdag, „gyógyító” történeteket. 

Adatok:

Kiadó: Európa

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 272

Ford.: Baksa Tímea

Fülszöveg:

Dzsivon író, sikeres és fiatal, modern nő, ám az édesanyja halálát követően először csak lelassul, majd megtorpan, végül pedig komoly, testi tünetekben is megnyilvánuló válságba kerül az élete. A legrosszabb talán az, hogy nem tud, sőt talán nem is igazán akar kilépni a gyásszal való tehetetlen és kilátástalan sodródás állapotából, mert azt árulásnak érezné. Ez az út azonban egyre mélyebbre vezet mindaddig, amíg a zuhogó eső elöl menekülő Dzsivon be nem téved egy titokzatos könyvesboltba.Legnagyobb meglepetésére a végtelenül futó polcokon sorokozó könyvek lapjairól a saját emlékei, gondolatai néznek vissza rá: a saját élete, ő pedig lehetőséget kap arra, hogy visszatérjen a múltba, és tisztázza, megváltoztassa mindazt, amiről azt gondolja, hogy megmérgezi a jelenét. A tét óriási: élet vagy halál. Ha kudarcot vall, le kell mondania a jövőjéről.
Melyikünket ne foglalkoztatná a kérdés, hogy mire képes a szeretet, a megértés, hogy változtathatunk-e a múlton, befolyásolhatjuk-e önmagunk és szeretteink jelenét és jövőjét?

A könyv megvásárolható a Moobius webáruházban

Lisa See: A ​tenger asszonyai

  Lisa See a Tenger asszonyai című regénye kegyetlen élességgel mutatja meg a dél-koreai merülőbúvár asszonyok, a henjok életét. Mellbevágott a történet őszintesége és kíméletlensége talán mert a Tealevelek szárnyán után egészen más hangulatra számítottam.

    Bár az sem egy könnyed, rózsaszín történet, mégis sokkal reménytelibb atmoszférát áraszt. Ez a regény más, sokkal keményebb, súlyosabb mégis kegyetlenül szép.

    A történet középpontjában a Csedzsu szigetén élő Jongszuk és Mindzsa barátsága áll. Két különböző társadalmi háttérből érkező kislány, akiket a szükség és a közös munka mégis szoros kötelékbe fon. Barátságuk hosszú utat jár be: átvészelik a henjo kiképzés embert próbáló éveit, a Vlagyivosztok környéki fagyos tengerek kihívásait, valamint a párválasztás és a gyermekvállalás nehézségeit is. De vajon képes-e ez a kapcsolat (vagy bármilyen kapcsolat) túlélni a történelem pusztító viharait?

    A cselekmény két idősíkon bontakozik ki. A jelenben játszódó, mindössze néhány napot felölelő szál E/3-as narrációja kissé távolságtartóbb, míg a múlt eseményeit E/1-ben, közvetlenebb hangon ismerjük meg. Ez a váltakozás nemcsak világosan elkülöníti a két történetszálat, hanem különleges perspektívát is ad. A jelenbeli történetmesélés mintha keretbe foglalná a képet.

    A regény egyik legnagyobb ereje a történelmi háttér ábrázolásában rejlik. A henjok életén keresztül végigkövethetjük a 20. századi Korea viharos évtizedeit, különös tekintettel az 1948-as, úgynevezett április 3-i incidensre, amely valójában brutális megtorlásba és tömeges vérengzésbe torkollott. Lisa See nem szépít, a a vér az vér és a halál az halál. A történelem nem puszta díszlet, hanem aktív, romboló erő, amely sorsokat tör meg és kapcsolatokat szakít szét.

    Különösen izgalmas bepillantani a henjo közösség mindennapjaiba. A nők által dominált társadalmi berendezkedés, a szigorú munkamegosztás, valamint a tengerhez fűződő ambivalens viszony mind egy sajátos hátteret ad a történetnek. A tenger itt nemcsak éltető erő, hanem kiszámíthatatlan gyilkos, mégis nélkülözhetetlen. Emellett a politikai környezet bemutatása, belső társadalmi feszültségek, a nemi szerepek alakulása és a női lét terhei is hangsúlyosan jelennek meg.

    Lisa See különleges érzékenységgel és őszinteséggel ábrázolja szereplőit. Nem idealizálja el, és magasztalja fel a köztük lévő kapcsolatokat, hanem teljes valóságukban mutatja meg az emberi döntések súlyát és következményeit. A regény végére világossá válik, hogy bár a barátság központi szerepet játszik, mégsem ez a történet legmélyebb üzenete. Sokkal inkább a megbocsátás képessége az, ami túlmutat a fájdalmon, a veszteségen és a történelmi traumákon.

    A Tenger asszonyai nem könnyű olvasmány, de fájdalmasan szép. Könnyen olvasható letisztult szöveg, ami sok érzelmet kavar fel. Engem egy ponton meg is siratott.

    Köszönöm szépen a könyvet @Libri-nek!

Adatok:
Kiadó: Libri Kiadó
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 484
Fordította: Megyeri Léna

Fülszöveg:

„Minden nő, aki a tengerbe merül, koporsót cipel a hátán…
Itt, a víz alatti világban nehéz élet terhét hordozzuk.
Nap mint nap élet és halál között egyensúlyozunk."
A dél-koreai Csedzsu-sziget komor sziklái között élnek a haenyeó asszonyok – bátor nők, akik egy lélegzettel merülnek a jeges tenger mélyére, hogy kagylót és algát hozzanak a felszínre. Közülük való Jongszuk és Midzsa, akik gyermekkoruktól elválaszthatatlanok.
Egyikük a búvárkollektíva vezetőjének a lánya, a másik egy kollaboráns elárvult gyermeke. Amikor Midzsa elveszíti a szüleit, Jongszuk családja befogadja, és a lányok szinte testvérekként nőnek fel. Japán árnyéka és a diktatúra azonban átformálja a sziget életét, és a történelem sodrása kegyetlenül próbára teszi a két nő barátságát is.
A tenger asszonyai évtizedeken átívelő történet, mely a japán megszállás időszakától a második világháborún és a koreai háborún át egészen napjainkig kíséri el a szereplőket. Lisa See érzékeny, elsöprő erejű regénye a női barátság, a túlélés és az emberi lélek mélységeinek megrázó története – egy világé, ahol a tenger egyszerre az élet forrása és a veszteségek tanúja.

A regény megvásárolható itt: Booklove

Békés Pál: Összegyűjtött ​bélyegek

    Békés Pál neve nekem a munkám miatt a Félőlénnyel kapcsolódott össze, de nem olvastam magát a könyvet. Elképzelésem sem volt a munkásságáról, ezért elvárásaim sem voltak ezzel kapcsolatban. A Jelenkor Kiadó lepett meg a kötettel, én meg szeretem a kihívásokat. Ez esetben amúgy nem volt maga a léc, mert nagyon könnyen olvasható gyors ritmusú szerethető írások gyűlnek össze ebben a nem túl vastag könyvben.

    A megjelenés letisztult, földes árnyalatokkal dolgozó borítóval. Nem hivalkodó, inkább visszafogott, de jól illeszkedik a kortárs szépirodalmi kiadványok világába. Első ránézésre nem vált ki erős érzelmeket, mégis harmonikus és a tartalomhoz illő.

    Örkény egypercesei után Békés Pál mintha a „félperces” műfajt tökéletesítette volna. Felmerült bennem  a játékos kérdés, vajon két félperces kiad-e egy egypercest? Nem tudom, de az biztos, hogy ezek a rövid szövegek önmagukban is teljesek.

    A legtöbb írás egy-egy bélyeg, ami a külföldre szakadt hazánkfia feladott képeslapjáról, esetleg a Budapesten tanuló külföldi diák hazatértekor került postára. Nem egy időben és nem egy helyen, térben keletkeztek, mégis a szerző íróasztalán egyszerre landoló tudósítások a világ minden tájáról hazaérkeznek. Oda, ahol pontosan érthetővé válik a mondanivalójuk. Ezeken a bélyegképeken fájdalmas aktualitással elevenedik meg a múlt. Reagálnak a jelenre, de nem feltétlenül maiak, inkább retro vagy korábbi nyomatok, amiket felfedez és újraértelmez a kor.

    Ha még élne Békés Pál azt mondanám, hogy az írások teli vannak aktuálpolitikai utalásokkal, de a szerző sajnos 2010-ben elhunyt. Emiatt nem egészen tudom eldönteni, hogy egy látnok zseni volt, vagy a mai politikusok olvassák és tanulják az írásait, vagy igaz az a tézis, hogy a történelem ismétlődik. Valószínűleg utóbbi lehet. Mindenesetre a Körlevél, a Magyar Afrika-gyarmatok hiteles története vagy A név című szösszenet tartalma jól felismerhető napjainkban is. Vélhetően a mai társadalmunk is eredményezhetne egy kötetnyi hasonló írást. Igazán nagy kár, hogy az író nem élhette meg a mostani időket, amiről azt gyanítom aranybánya lenne számára.

    A szövegek tematikusan is kapcsolódnak egymáshoz: helyenként szinte bokornovellákká állnak össze, legyen szó gyerekkori barátságokról, szerelmekről vagy közösségekről. Máskor történelmi távlatok nyílnak meg: a francia forradalomtól kezdve a zsidókérdésen át a Szovjetunióig ível a tematika. A kötet a távoli múltból indul, és egészen a közelmúltig vezet.

    Könnyednek tűnik a stílus, de nehéz, vicces, néhol kesernyés. Hideg- és melegháborús esetek, zsidókérdés, történelmen átszűrt emberi sorsok. Békés Pál elképesztő tömörséggel dolgozik: sűríti a világot, amit lát, mégis érthető, befogadható marad. Ez a fajta írói fegyelem és látásmód teszi igazán naggyá.

    Összességében minden rövid írás humoros, bár a zsidó sorkérdésekről szóló szösszenetek csak fájdalmas mosolyba torzult arccal olvashatóak. Sokat nevetgéltem olvasás közben, sokat olvastam fel az itthoniaknak belőle, és sokat őriztem meg féltékenyen magamnak. Szeretem Békés Pál világlátását, írástudását és gondolatait. Kedvem lenne megszorítani a kezét, de így csak az olvasás, és az ajánlás marad nekem. Olvassatok Békés Pál írásokat!

    A könyvet köszönöm szépen a Jelenkor Kiadónak.

Adatok:
Kiadó:Jelenkor Kiadó
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 160

Fülszöveg:
A két éve elhunyt Békés Pál egyik legsikeresebb prózakötete volt a Bélyeggyűjtemény (1999), amelyben az író – Örkény egyperceseinek hagyományát folytatva – rövidtörténetekből, miniatűrökből, lírai futamokból kezdte kirakni a maga szellemes korrajzát. Ezután több mint egy évtizedig, élete végéig gyűjtötte további apró remekeit, mondván: A legfontosabb történetek végül is elférnek egy nagyobbacska bélyeg hátán. Az olvasó most a Csikágó népszerű szerzőjének, az új magyar próza és gyermekirodalom kiemelkedő alakjának teljes bélyeggyűjteményét kapja kézbe.

A regény megvásárolható itt: Booklove

Freya Sampson: Kíváncsi ​szomszédok

 Freya Sampson neve nekem nem teljesen ismeretlen, a könyvtárunkban megvannak a korábbi könyvei, de még egyiket sem olvastam. Valahogy nem volt sem túl harsány, sem túl hypolt, nem is tudom, mindenesetre eddig elkerült a szerző. Megmondom őszintén a „Kíváncsi szomszédok” borítója sem igazán hívta fel a figyelmemet a szerző munkásságára, de a fülszöveg nagyon érdekesnek tűnt. Aztán a szöveg maga eléggé behúzott, mert könnyen olvasható és a történet nagyon egyedi, cseppet sem sablonos.

    A cselekmény a fiktív Chalcot városában álló ódon Shelley-ház köré szerveződik. A leromlott állapotú társasházat a tulajdonosa kiürítené, hogy helyette modern lakóparkot húzzon fel, ám az ott lakó, egymással alig szóba álló szomszédok összefognak, hogy megmentsék közös otthonukat. A történet középpontjában a huszonöt éves Kat Bennett és a ház legrégebbi lakója, a hetvenhét éves Dorothy Darling áll, legalábbis ők mesélik el váltott szemszögből az eseményeket. Ugyanakkor a ház többi lakója is legalább annyira főszereplővé válik, hiszen mindenkinek megvan a maga külön bejáratú története.

    A regény műfaja leginkább a „cozy crime” és a fejlődéstörténet határmezsgyéjén mozog. Egy kényelmes, nyomozós történet ez, ahol a rejtélyek mellett minden szereplő tesz egy lépést a saját fejlődése érdekében: van, aki megtanul kommunikálni, más leteszi a régi sértettségét, vagy épp elkezdi értékelni azt, amije van. Összességében az elsőre kevésbé szimpatikusnak tűnő társaság a végére egy egészen kellemes, összetartó lakóközösséggé válik, amelyben mindenki megtalálja a maga helyét, és bebizonyosodik, hogy az otthon nem csupán egy épület, hanem egy hely, ahol szeretnek minket.

    A cselekményvezetés tartogat meglepetéseket: bár lineárisnak tűnik, a múltba tett kirándulások és a nem kifejezetten standard fordulatok gyakran felülírják a várakozásainkat. Amikor azt hinnénk, már tudjuk, mi következik, valami megváltozik, mert maguk a szereplők sem átlagos figurák. A végére sok apró és nagyobb titokból épül fel a történet, ami bár szépen összeáll, végül teljesen másképp fest, mint ahogy azt induláskor sejtettük.

    Különösen tetszett a regény humora, amely részben a karakterek furcsaságából, részben a szellemes megfogalmazásokból fakad. A történet gerincét egy egyedülálló, egyszemélyes SZEM mozgalmat működtető matróna adja, aki mindent feljegyez és semmit sem felejt. Mellette ott van Reggie, a kiskutya, aki szemmel láthatóan élvezi a „gazdatúltengést”, egy mogorva óriás, egy bomba (bamba)nő, valamint néhány ezeréves konfliktus és előítélet. Ezek az elemek csodásan illeszkednek egymáshoz: az összkép némiképp tarkabarka, de mindenképpen harmonikus. Bár nincsenek benne eget rengető drámák, a felszín alatt sok sötét titok lapul, amik nehéz témákat feszegetnek. A szerző nem megy bele ezekbe túl mélyen, de hagy időt az olvasónak az átgondolásra. Bár a befejezés kissé kettősre sikerült, összességében nagyon aranyos lett. Ez a könyv szórakoztató kikapcsolódás, amely eltávolít a szürke hétköznapoktól, de azért ad némi gondolkodnivalót is.

    A könyvet köszönöm szépen a General Press Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: General Press Kiadó

Megjelenés: 2026.

Oldalszám: 336

Ford: Ács Eleonóra

Fülszöveg:

    A huszonöt éves Kat Bennett sohasem érezte igazán otthon magát sehol – legkevésbé az új albérlete, a roskadozó Shelley-ház falai között. A szomszédai szerint barátságtalan és megközelíthetetlen, ám a kemény külső mögött egy törékeny lány rejtőzik, aki bármit megtenne, hogy ne nyomassza a bűntudat.

    A hetvenhét éves Dorothy Darling a Shelley-ház legrégebbi lakója, és ha hinni lehet a többi bérlőnek, ő a legmogorvább és legrosszindulatúbb nő a világon. Ám komoly oka van annak, hogy a napjait a szomszédai megfigyelésével tölti: egy gondosan őrzött titok, amely miatt alig hagyja el szeretett otthonát.

    Amikor az épületet lebontás fenyegeti, az esküdt ellenségek, Kat és Dorothy kénytelenek egymással szövetségre lépni, hogy megmentsék történelmi otthonukat. Ám amikor valaki tisztességtelen eszközökhöz nyúl, és orvul megtámadja az egyik lakót, a házért folytatott küzdelem veszélyes irányt vesz. Miután a rendőrség lezárja az ügyet, a különös párosra hárul a feladat, hogy igazságot szolgáltasson.

A könyv megvásárolható ezen a linken: General Press Kiadó