Emma Lira: Bújj a bőrömbe

    Zsákbamacska-meglepetésként érkezett hozzám Emma Lira Bújj a bőrömbe című regénye, így amikor kibontottam a csomagot, tulajdonképpen teljesen ismeretlen történettel találtam szemben magam.     Korábban sem a szerzőről, sem a könyvről nem hallottam, és azt sem tudtam, hogy a Szépség és a Szörnyeteg történetének vannak valós történelmi előzményei, illetve olyan személyek, akik ihletet adhattak a jól ismert meséhez. Az eredettörténetek azonban mindig felkeltik a figyelmemet, így már önmagában ez a felfedezés is kíváncsivá tett. Ráadásul a könyv borítója is nagyon tetszik: letisztult, elegáns, ugyanakkor van benne valami sötét és titokzatos, ami tökéletesen illik a történethez. Így meglehetősen komfortos utazásnak ígérkezett.

    Bizonyos szempontból nem is tévedtem, bár azt azért el kell mondanom, hogy nem haladtam vele különösebben gyorsan. A regény rengeteg történelmi tényt, eseményt és aprólékosan kidolgozott korrajzot tartalmaz, ami számomra egyszerre volt érdekes és időnként nehezen emészthető. Voltak részek, ahol úgy éreztem, hogy szívesen olvastam volna még részletesebben egy-egy eseményről vagy szereplőről, máskor viszont éppen az információk mennyisége miatt éreztem úgy, hogy kissé lelassul a történet. Valahogy a regény belső arányai időnként eltolódtak számomra. Ennek ellenére végig érdekes maradt, és mindig volt benne valami, ami miatt kíváncsi voltam a folytatásra.

    A történet a 15. században Tenerife szigetén indul, ahol megszületik egy különleges kisfiú. Guancancha (később: Don Petrus) külseje miatt az emberek hol iszonyattal, hol csodálattal fordulnak felé, de kétségtelen, hogy senkit sem hagy közömbösen. Ahogy azonban növekszik, egyre inkább kiderül, hogy nem csupán a külseje miatt különleges: intelligenciája, természete és képességei is kiemelik a környezetéből. Egy sor váratlan esemény következtében hamarosan a francia király fényűző udvarában találja magát, ahol barátokat és ellenségeket egyaránt szerez, miközben egészen közelről figyelheti meg a történelem alakulását.

    Don Petrus életútját I. Ferenc uralkodásától egészen Navarrai Henrik trónra lépéséig követhetjük, vagyis egy teljes emberöltőn keresztül kísérjük őt. Közben betekintést kapunk a francia királyi udvar mindennapjaiba, a hatalmi játszmákba, az uralkodók és az udvar szereplőinek kapcsolataiba. Megmutatja azt is, milyen komoly politikai jelentősége lehetett egy-egy házasságnak, hogyan alakíthatták a királynék és a királyi szeretők a bel- és külpolitikát, és milyen szerepet játszottak a dinasztikus kapcsolatok a béke fenntartásában.

    A vallási ellentétek legalább ilyen fontos szerepet kapnak. A katolikusok és a hugenották közötti konfliktusok egyre súlyosabbá válnak, és végül háborúkhoz, vérontáshoz és családi tragédiákhoz vezetnek. Mai szemmel szinte elképzelhetetlen az a szigor, amelyet a vallásosság és az egyházi szabályok megköveteltek, miközben az is különös ellentétet teremt, hogy az udvarban mennyire nyíltan és kreatívan találták meg az emberek a módját annak, hogyan kerülhetik meg ezeket a szabályokat.

    A regény természetesen elsősorban a szerelemről is szól, de nem egészen úgy, ahogyan azt a cím vagy a Szépség és a Szörnyeteg ismert története alapján várnánk. Ez nem egyszerűen annak a mesének a történelmi változata, amelyben a szépség beleszeret a szörnyetegbe. Sokkal inkább azt mutatja meg, milyen következményekkel járhatnak a szerelmek egy olyan korban, amikor az érzelmeket gyakran felülírta a politika, a társadalmi helyzet vagy éppen a családi érdek.

    Így kerülnek előtérbe a királyi fattyak, a nők közötti konfliktusok, a tiltott románcok, a lehetetlen kapcsolatok és a beteljesületlen szerelmek. Sok történet nem úgy végződik, ahogy egy romantikus regénytől talán várnánk. A boldogabb kimenetelű szerelmi történetekből akad néhány, de ezekből egyértelműen kevesebb van. Talán éppen ezért is érdekes a könyv: a szerelem itt nem mindig megnyugtató menedék, hanem sokszor újabb konfliktusok forrása.

    Számomra azonban a regényben a történelmi háttér volt a legérdekesebb. Bevallom, meglehetősen keveset tudtam eddig a 15–16. század Franciaországáról és a Valois-korszakról, így rengeteg olyan információval találkoztam, amely teljesen új volt számomra. A sok név és történelmi szereplő miatt néha ugyan nem volt egyszerű követni az eseményeket, de közben kifejezetten szerettem azt az érzést, hogy olvasás közben egy számomra kevésbé ismert korszak tárul fel.

    Különösen tetszett, amikor a történetben olyan valós történelmi személyiségek jelentek meg, akiknek a neve már ismerősen csengett. Nostradamus munkásságáról és személyéről például most olvastam először ilyen részletesebben, és a Mediciek családi életébe is valamivel közelebbről betekinthettem. Ezek a részek kifejezetten lekötöttek, és összességében is azt vettem észre, hogy a regényben a valós történelmi személyekhez és eseményekhez kapcsolódó részeket vártam a leginkább.

    Ami számomra időnként kicsit soknak bizonyult, az a vallási és hitbéli viták mennyisége volt. Ugyanakkor azt is el kell ismernem, hogy a korszakot ezek nélkül aligha lehetett volna hitelesen bemutatni. A vallás ugyanis nem valamiféle háttérelem volt ebben a világban, hanem a politika, a mindennapi élet és az emberi kapcsolatok szerves része. Így még ha olvasóként néha nehezebben is haladtam ezeken a részeken, utólag érthetőnek érzem, hogy ekkora hangsúlyt kaptak.

    Összességében a Bújj a bőrömbe számomra egy érdekes és különleges történelmi utazás lett. Nem egy könnyed, gyorsan olvasható romantikus regény, és aki a cím alapján egy klasszikus Szépség és a Szörnyeteg-féle szerelmi történetre számít, annak valószínűleg érdemes más elvárásokkal belevágnia. Sokkal inkább egy történelmi regényről van szó, amelyben a szerelem, a politika, a vallás és az udvari intrikák egymással szorosan összefonódnak.

    Én összességében szerettem olvasni, még akkor is, ha a lassabb haladás miatt néha meg kellett küzdenem vele. Különösen a történelmi háttér, a valós személyek és események, valamint Don Petrus életútja érdekelt. Aki szereti a történelmi regényeket, a részletes korrajzokat, a királyi udvarok világát, az intrikákat és azokat a történeteket, amelyekben a romantika mellett bőven akad politika és történelem is, annak bátran ajánlom. Köszönöm szépen a könyvet az Alexandra Könyvkiadónak és a moobius_hu-nak!

Adatok:

Kiadó: Alexandra

Megjelenés: 2022

Oldalszám: 544

Fordította: Kiss Viktória

Fülszöveg:

1547-ben, az éj leple alatt a tenerifei barlangok egyikében egy fiatal nő ad életet gyermekének. Az őt segítő asszonyok iszonyodva kapják szájuk elé a kezüket: a kis újszülött testét tetőtől talpig szőr borítja. Ez lehet az istenek büntetése azért, mert apja szent nőre vetett szemet? Vagy talán az apja nem is ember, hanem valamiféle démon, a kutyaisten? A kisfiúnak születése pillanatától újra és újra bizonyítania kell, hogy az emberek világába tartozik. Sorsa gyermekként a francia királyi udvarba sodorja, ahol az uralkodó különleges lehetőséget kínál esélyét kínál neki: a királyi neveldébe küldi, ahol a nemesek gyerekeivel, hercegekkel és hercegnőkkel tanulhat együtt. Rövidesen utoléri a szerelem is, de vajon győzedelmeskedhet intelligenciája, kedvessége, erénye segítségével előnytelen külseje felett? És vajon érdekében áll-e bárkinek a királyi udvarban, hogy a vadember megtalálja a boldogságot?
A spanyol Emma Lira fordulatos regénye a szépség és a szörnyeteg igaz története – nem pont úgy, mint a tündérmesében.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Szántó Dániel: Az üldözött

   A szerző első regénye, a Várnay Bennett sorozat nyitókötete a "Revans" izgalmasan zárult, Várnay Benett pedig börtönbe került. Én pedig nagyjából úgy gondoltam, hogy akkor ennyi, innen pár évig – úgy tizenötig – nem nagyon van kiút. Aztán kiderült, hogy tévedtem.

    Szántó Dániel második regényében megint semmi nem kiszámítható vagy hagyományos. Eleve a helyszín jó része a magyar büntetés-végrehajtás egyik intézménye, amit sokan még kívülről sem láttunk, nemhogy belülről. Külföldi krimit olvastam már, ami a rácsok mögé vezetett, de magyar regénnyel eddig nem nagyon találkoztam. Ehhez jön a „zsaru a börtönben” szituációja, ami szintén meglehetősen rendhagyó. És ez még csak néhány alapozó körülmény – a cselekményről, a szereplőkről és a végső csavarról inkább nem is beszélek.

    Szántó Dániel regényeivel kapcsolatban két fontos dolgot állapítottam meg – számszerűen pont ennyi könyvét olvastam eddig. Az egyik, hogy a soknézőpontú, E/3-as narráció miatt rendkívül feszes és komoly figyelmet igényel a történetvezetés. A másik pedig, hogy brutálisan átgondolt a karakterépítése. A szereplők sokszorosan árnyalt, izgalmas figurák, tele defektusokkal és ellentmondásokkal. Semmi nem egyszerű, semmi nem közhelyes, és végképp nem lehet biztosra menni abban, hogy ki merre fog lépni.

    Persze engem is megvezetett valahol a szerző. Talán most még nyilvánvalóbbnak tűntek bizonyos irányok, és könnyű volt felülni a „tudom a megoldást” vonatra. Csakhogy nem tudtam. Meglepett a vége, és a csavar is.

    Furcsa módon az alapvetően egyszerűbb történet még összetettebbnek és bonyolultabbnak hatott, mint az előző rész. Pedig történet szintjén ez a második kötet szerintem jóval tisztább irányú, mégis legalább annyira szerteágazónak tűnt, mint a Revans. Ebben pedig nagy szerepe van a folyamatos perspektívaváltásnak.

    Éppen a történet furfangossága miatt én valahol vártam még egy nagy csavart a Sakál kilétével kapcsolatban. Sőt, a találgatásban már odáig jutottam, hogy még Várnay Benettet is meggyanúsítottam a maffiás fővezér szerepével. Ehhez képest valahogy meglepően egyszerű lett a megoldás.

    Hasonlóan éreztem néhány mellékszállal kapcsolatban is. A Baloghok léte valahogy nem ágyazódott be igazán nálam a történetbe. Sem Józsefé, aki kishalnak tűnt a feladatokhoz és az ellátmány mennyiségéhez képest, sem az iskolaigazgatóé, aki szerintem indokolatlanul vérzett el az igazság oltárán. Egyikük sem volt igazán jelentős tétel, mégis kicsit úgy éreztem, hogy lebegnek a szélben.

    Ami viszont számomra komoly veszteség volt, az Natasa. Ha volt ebben a történetben felesleges veszteség, akkor az mindenképpen ő. Kevés szereplőt sajnáltam igazán, de őt feltétlenül.

    Iszonyúan kíváncsi vagyok, merre tart tovább ez a történet, de most egy kicsit elküldöm Várnay Benettet szabadságra – vagy inkább hűvösre –, és megismerkedem Budai Viktorral is.

Adatok:

Kiadó: Alexandra

Megjelenés: 2024

Oldalszám: 416

Fülszöveg:

Várnay Benett, az Országos Rendőr-főkapitányság egykori nyomozója tizenöt éves börtönbüntetését tölti Magyarország legszigorúbban őrzött fegyházában. Benett, a sorozatgyilkossági ügy végén elkövetett súlyos hibája után megbékélt a sorsával és elfogadta a következményeket, azonban minden megváltozik, amikor fél évvel a nyomozó bebörtönzését követően visszatér Budapestre az alvilág korábbi feltörekvő behajtója és magával hoz egy meghökkentő titkot: a sorozatgyilkos utolsó áldozataként számon tartott kislány talán életben van.
A kapitányságot irányító Wágner Krisztián nem hajlandó tudomást venni az új nyomokról, míg a hazai drogpiacot uraló Sakál mindent megtesz, hogy végleg elvarrja a múltba vezető szálakat. Így Várnay marad az egyetlen, aki fényt deríthet az igazságra. Az idő vészesen fogy, és a háttérben munkálkodó sötét erők mindent megtesznek, hogy megakadályozzák képtelen tervének végrehajtásában… a szökésben!
A fegyházat a legelvetemültebb emberi lények népesítik be, akiket szándékos emberölésért, terrorcselekményért, emberrablásért, nemi erőszakért vagy fegyveres rablásért száműztek a társadalomból. De vajon meg lehet-e szökni egy ilyen helyről? És van-e egyáltalán értelme az újabb őrült kockázatvállalásnak?

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Misty Wilson: Ágról a levél

    A borító alapján egy könnyed, new adult romantikus komédiára számítottam, sok flörtöléssel, némi humorral és a megszokott romantikus klisékkel. Ehhez képest egy hamisítatlan young adult, gimnazistákról szóló románcot kaptam, ami meglepően jól esett. Sőt, azt hiszem, végül sokkal jobban is illett ehhez a történethez a fiatalabb szereplőgárda, mint egy idősebb.

    A regény legnagyobb erőssége számomra egyértelműen a hangulata volt. Breamble Falls tipikusan az a kis amerikai városka, ahová az ember legszívesebben beköltözne egy hosszú hétvégére. Minden a közelgő őszről, a tökfesztiválokról, a közösségi programokról és az otthonosságról szól. Szinte érezni lehet a fahéj illatát, a forró almabor gőzét és a lehulló levelek ropogását.

    Ellis és Cooper párosa már az első pillanattól szerethető volt. Mindketten esetlenek a maguk módján, sokat hibáznak, félreértenek helyzeteket, és néha teljesen feleslegesen bonyolítják egymás életét. Pont ettől érződnek hiteles kamaszoknak.

    Felnőtt fejjel persze néhány konfliktus számomra már kissé túldramatizáltnak tűnt, de egy pillanatra sem zavart igazán. Inkább arra emlékeztetett, hogy tizenhat-tizenhét évesen egy-egy félreértés vagy rosszul sikerült beszélgetés valóban a világ végének tűnhet. Valószínűleg tinédzserként még jobban együtt izgultam volna velük.

    A mellékszereplők is sokat hozzátesznek a történethez. Különösen a polgármester nagynéni lett a kedvencem, aki szinte minden jelenetében mosolyt csalt az arcomra. A város lakói összességében is szerethetőek: kicsit bogarasak, kicsit különcök, de éppen ettől válik Breamble Falls igazán élővé. Jó érzés volt olyan közösségben járni, ahol mindenki ismer mindenkit, és ahol a szezonális rendezvények valódi ünnepnek számítanak.

    Az Ágról a levél számomra igazi őszi komfortolvasmány lett. Kedves szereplők, bájos kisvárosi hangulat, rengeteg tök, fesztivál és egy aranyos kamaszrománc – pontosan azt adta, amire egy ilyen történettől vágytam.

    Már most kíváncsi vagyok, milyen kalandokat tartogatnak Breamble Falls következő kötetei, mert szívesen visszatérnék ebbe a szerethető kisvárosba.

Adatok:
Kiadó: Pioneer Books
Megjelenés: 2025
Oldalszám: 384
Ford.: Berényi Irén

Fülszöveg:

Két város. Két világ. Egy szív.
Amikor Ellis Mitchell élete egy pillanat alatt fenekestül felfordul, és a nagyvárosi nyüzsgésből egy csendes kisvárosba, Bramble Fallsba költözik, úgy érzi, minden álma szertefoszlott. A Columbia helyett egy vidéki gimnáziumba kerül. A divat és újságírás helyett almaültetvény és sütemények várják. És egy fiú, aki évekkel ezelőtt megcsókolta – és aki most úgy tesz, mintha nem is ismerné.
De Bramble Falls több mint aminek elsőre tűnik: fahéjillatú kávézók, mécsesfényes főtér, barátságok, amelyek nemcsak mindent kibírnak, de formálnak is. A Hulló Levelek Fesztivál forgatagában Ellis újra megtalálja önmagát – és végre elegendő erőt gyűjt ahhoz, hogy kövesse az álmait.

Az Ágról a levél meghitt, szívmelengető és őszinte történet az első szerelemről, a családi döntések következményeiről, és arról, hogyan tanuljuk meg saját kezünkbe venni a sorsunk irányítását.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Amy S. Kaufman A ​sherwoodi erdő árulója

Egy régi történet új köntösben.

    A sherwoodi erdő árulója már a gyönyörű megjelenésével és a részletgazdag élfestésével felhívja magára a figyelmet, de maga a téma legalább ennyire izgalmas. Ez a regény valami nagyon ismerős, és mégis nagyon más. Teljesen eltér attól, amire számítottam, különbözik a régi legendától és annak megszámlálhatatlan feldolgozásától. Egyszerre tűnik otthonosnak és különlegesnek. Aztán ahogy egyre jobban elmerülünk a történetben, rá kell jönnünk, hogy a mese itt sokkal inkább valóság. A romantikus múltidézés mélyén pedig vér, fájdalom és árulás tanyázik. Valószínűleg a most olvasott változat közelebb állhat ahhoz, ami valóban történhetett, de azért jó volt egy darabig hinni a mesében.

    Tehát: öveket becsatolni.

    Ez a történet a mindenki által ismert klasszikus Robin Hood-történet nagyon részletes újramesélése, ráadásul egy eddig kevéssé ismert szempontból. Az eredeti történetben szereplő ismeretlen lány ebben a regényben arcot és személyiséget kap. Jane különleges jellem, aki mesélteti az embereket, kapcsolatot teremt és bizalmat kelt. Egyszerű parasztlányként kerül szolgálólányként a királyi udvarba, ahol hamar rájön, hogy a konyhából nemcsak a hozzávalókra nyílik kilátás. Sok értékes információ is gazdát cserélhet, ha az ember eléggé szemfüles.

    Jane azonban nemcsak ebben kiváló. Okos, ismeri a gyógynövényeket, jól bánik az emberekkel, és idővel értékes barátokat is szerez. Miközben egyre jobban megismerjük őt, egy olyan világ tárul elénk, amely sokkal kevésbé romantikus, mint ahogyan a Robin Hood-legendák alapján elképzelnénk.

    A történet nagyon részletesen mutatja be a korabeli életet. Nemcsak a hősies tetteket és a nagy kalandokat látjuk, hanem a mindennapokat is: az egyszerű emberek életét, a gyógyítás és a főzés rutinját, a társadalmi különbségeket és azt, milyen lehetett egyáltalán ebben a korban élni. Ettől a rég letűnt világ sokkal kézzelfoghatóbbá válik.

    Közben a regény olyan szempontokat is behoz, amelyek a legendagyártásból kimaradtak. Elmeséli azt, amit a romantikus történetek hajlamosak elhallgatni, hogy bármennyire is tiszták a szándékok, a bűnözéshez és a harchoz sajnos vér tapad.

    A történetvezetés feszes és izgalmas, annak ellenére is, hogy közben meglehetősen részletes világépítést kapunk. Számomra végig homályban maradt, hogy pontosan kire is utal a cím, és csak a végén ért a meglepetés. Ráadásul nemcsak meglepetést, hanem egy jó adag szomorúságot is hozott magával.

    Mert ebben a regényben nagyon sok a veszteség. Vélhetően a valóságban is így működhetett ez, de ettől még nehéz volt megélni ebben a formában. Sok minden világos és érthető volt, mégis fájdalmas volt látni, hová vezethet az ennyire felfokozott létállapot..

    Jane különleges karakter lett számomra. Az esze és a tehetsége kiemeli a társadalmi helyzetéből, és bár a ranglétrán nem jut különösebben magasra, mégis fontos szerepeket tölt be. Nem kell királynőnek vagy nagy hatalmú nemesnek lennie ahhoz, hogy jelentős hatással legyen a környezetére. Az ő és Ibota barátsága pedig számomra messze erőteljesebb volt, mint bármelyik másik kapcsolat a történetben.

    A sherwoodi erdő árulója volt enynire izgalmas mert miközben egy jól ismert legendába kapaszkodik, folyamatosan le is bontja annak romantikus rétegeit. Megmutatja, hogy a hősök mögött hús-vér emberek állhattak, akiknek ugyanúgy volt félelmük, veszteségük, fájdalmuk és döntésük következménye. Ettől a történet egyszerre lett ismerős és meglepő.

    Fontos azonban hozzátenni, hogy ez a regény történelmi tényeken alapul, de nem azonos a történelemmel. Arról mesél, ami megtörténhetett, és nem minden szereplője valós történelmi személy. Éppen ezért én nem történelmi dokumentumként olvastam, hanem egy nagyon jól felépített történelmi fikcióként, amely eljátszik a gondolattal, hogy mi van akkor, ha a legenda mögött egészen más történet húzódik meg. Különleges olvasmányélmény volt.

Köszönöm a könyvet a Librinek!

Adatok:
Kiadó: Libri
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 460

Ford: Gázsiti Mila

Fülszöveg:
    Jane Crowe egyszerű parasztlány, aki nem is álmodhatott arról, hogy egy nap kezébe veheti a saját sorsát. Miután a családja cserben hagyja, sürgősen munkára van szüksége, ezért a szegények védelmezőjéhez, Robin Hoodhoz fordul segítségért. A titokzatos férfi álláshoz juttatja egy nemesi házban, ám cserébe Jane-nek vállalnia kell, hogy munkaadói minden lépéséről beszámol neki.
    Az éles eszű lány kiváló kémnek bizonyul, aki a nemesek között észrevétlenül mozogva még a legapróbb titkokat is képes kifürkészni. Senki sem gyanakszik rá, még Nottingham rettegett bírója sem, akinek leghőbb vágya karóra tűzni Robin Hood fejét. Ahogy egyre kockázatosabb feladatokat kap, Jane kénytelen belátni, hogy bár vitathatatlanul vonzódik a karizmatikus, veszélyes Robinhoz, a férfi korántsem az a gáncs nélküli hős, akinek mutatja magát. Ellenkezőleg: bármire képes a céljai elérése érdekében.
    Amy S. Kaufman regénye egyszerre merész újragondolása a klasszikus Robin Hood-legendának, ugyanakkor egy izgalmas, érzékeny fiatal nő története is, akinek döntenie kell, eldobható báb vagy egyenrangú fél lesz-e a nemesek és tolvajok játszmájában.A regény megvásárolható itt: Booklove

Keala Kendall: Senkit nem hagyunk magára

   Nagyon szeretem a Sorsfordító történetek sorozatot, külsőre és tartalomra egyaránt. Majdnem minden része megvan már, így természetesen az új Stitches darab is kellett, még akkor is, ha a kis kék űrkutyával eddig nem igazán tudtam mit kezdeni. Korábban megnéztem a mesét is, de őszintén szólva engem Stitch rosszasága inkább idegesített, mint szórakoztatott, bár maga a történet és a grafika aranyos volt.

    A könyv egy kicsit más, és mégsem. Megvan benne a mese bája, ugyanakkor valahogy többet is mond, mint a rajzfilm. Lilo és Stitch helyett ezúttal Nani és Stitch kerülnek a történet középpontjába, és ettől az egész történet egy kicsit más hangsúlyt kap.

    A történet ott kezdődik, ahol a film majdnem véget ér. Míg ott Stitchet visszaengedik a Földre, itt még bizonyítania kell, hogy alkalmas földlakónak. Nani pedig azért, hogy egyben tartsa a családját, elkíséri őt a próbákra. Az idősebbik testvér, aki már az eredeti történetben sem rajongott különösebben a kis űrlényért, most egy titokzatos világba tart, hogy bebizonyítsa: képes megszelídíteni Stitchet – vagy legalábbis együttműködni vele.

    Miközben a Gordiusz Marshall által rájuk mért próbákkal küzdenek, Nani és Stitch egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Nani fokozatosan megkedveli Stitchet, aki természetesen továbbra sem viselkedik túl kiszámíthatóan. Illetve egy dolgot azért biztosan lehet róla tudni: amerre jár, ott káosz hátán zűr keletkezik.

    A teljes sorozatból szerintem ez az egyik legvidámabb rész. Nem hasfájósan nevetős, de mindvégig mosolygós, pörgős, könnyed történet, amibe teljesen bele lehet feledkezni. Az űr világa is érdekes, és bár nem tűnik túlságosan komplikáltnak, azért bőven akad benne felfedeznivaló. A fura űrlakókat is nagyon csíptem, főleg Placcsot, a csigát, aki elég egyedi színt vitt a történetbe.

    A pörgős ritmusa mellett a jellemfejlődést is szerettem, bár Stitchnél ez talán kevésbé volt látványos. Nani viszont sokat változik a történet végére. Kevésbé lesz felnőttes, és sokkal rugalmasabb, könnyedebb személyiséggé válik. Jó volt látni, ahogy lassan elengedi azt a folyamatos felelősséget, amit magára vett, és megtanul egy kicsit sodródni az árral, vagy ha már itt tartunk a szörfdeszkával.

    Összességében a „Senkit sem hagyunk hátra” egy kellemes meglepetés lett. Bár Stitch továbbra sem lett a kedvenc mesefigurám, ebben a történetben sokkal közelebb került hozzám, mint a filmben. Talán éppen azért, mert itt nem a kis kék űregér csínytevésein van a hangsúly, hanem azon, hogy hogyan tanul meg két nagyon különböző szereplő együtt működni. Könnyed, szerethető és kalandos olvasmány, ami szerintem tökéletesen illik a Sorsfordító történetek sorozat hangulatához.

    Köszönöm szépen az élményt a Manó Könyvek Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Manó Könyvek Kiadó

Megjelenés: 2026

Oldalszám: 430

Ford.: Szatmári Szilárd

Fülszöveg:

A Galaktikus Szövetség eljött a 626-os Kísérletért – vagyis Stitch-ért, ahogy a tizenkilenc éves Nani Pelekai és húga, Lilo hívják. Csakhogy hiába van Lilónál az örökbefogadási papír, amely bizonyítja, hogy két dollárt fizetett a szőrös lényért, megtartani őt korántsem ilyen egyszerű.
Stitchet ugyanis eredetileg pusztító fegyvernek tervezték. Ahhoz, hogy a Földön maradhasson, a Pelekai család egyik tagjának be kell bizonyítania, hogy képes szót fogadni és engedelmeskedni. A bizonyítás helyszíne pedig a Galaktikus Szövetség Akadémiájának kiképzőközpontja, a Turo bolygón. A világűrben.
Mivel Lilo még csak hatéves, Naninak kell útra kelnie és kiképeznie Stitchet. Ez önmagában is gond, hiszen kettejüknek nem épp felhőtlen a viszonya. És ha mindez nem lenne elég, Turóra érkezve úgy tűnik, az akadémia parancsnokának egyáltalán nem érdeke, hogy sikerrel járjanak. De vajon miért?
Képes lesz Stitch és Nani félretenni a nézeteltéréseiket, és bebizonyítani, hogy a bolyhos kis űrlény tud fegyelmezett lenni? Vagy az 'ohanájuk örökre darabokra hullik?

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu

Szántó Dániel Revans (Várnay Benett 1.)

Hűha, ez kemény utazás volt.

A krimi nem feltétlenül a kedvenc zsánerem, bár időnként kifejezetten jólesik egy-egy sötétebb, feszültebb történet. A Revans ráadásul már régi tervem volt, de egy közelgő találkozás némiképp felgyorsította az eseményeket, így most előre kerültek a sorban a Szántó-krimik. Azt hiszem, nem is kezdtem rossz helyen.

A borító szerintem nagyon jól sikerült, tökéletesen visszaadja a regény hangulatát. Egyetlen apróság van, amivel nem tudtam teljesen megbarátkozni: Várnay Benettet én egészen máshogy képzeltem el, különösen az ősz szakállával.

Benett egyébként kifejezetten érdekes főszereplő. Van benne valami a skandináv krimik jellegzetes, megviselt, magányos hőseiből. Nem mondhatnám, hogy szimpatikus lett, és azt sem, hogy szívesen fogadtam volna barátként, mégis teljesen megértettem a motivációit, és végig tudtam neki drukkolni. Talán éppen ez teszi igazán jó főhőssé: nem kell szeretnünk ahhoz, hogy érdekeljen, mi történik vele.

A történet feszes és csavaros, a narráció fókusza pedig folyamatosan változik a szereplők között. A nézőpontváltások nem engedik, hogy túlságosan elkényelmesedjünk, inkább újra és újra kizökkentenek, és tovább fokozzák a feszültséget. Volt egy különös érzés, ami végigkísért az olvasás során: nem éreztem magam biztonságban a történetben. Furcsán hangzik, de ennél pontosabban talán nem is tudnám megfogalmazni. Mintha bármikor történhetne valami, amire nem vagyok felkészülve.

És valójában a szereplők miatt sem lehetett nyugodtan hátradőlni. A közöttük lévő kapcsolatok többrétegűek, de egyik sem igazán tiszta vagy egyértelmű. Legyen szó barátságról vagy munkakapcsolatról, szinte mindenhol ott van valami kimondatlan feszültség. Elhallgatások, hazugságok, elfojtott indulatok és régi sérelmek húzódnak a háttérben.

A szereplők maguk is meglehetősen bonyolultak és kevéssé kedvelhetők. Többüket megértettem, a motivációikat is, de egyikük sem került igazán közel hozzám. Nem lettek kedvenceim, és azt hiszem, ez ebben az esetben egyáltalán nem probléma. Talán éppen az teszi hitelessé a világukat, hogy nem kapunk egyszerűen szerethető hősöket és egyértelműen gyűlölhető ellenfeleket.

Bár közben azért felmerült bennem a kérdés: remélem, nem ezek a tipikus magyar rendőrnyomozók, ha már az elkövetők valószínűleg pontosan ilyenek.

A történet vége pedig meglepett. Olvasás közben voltak olyan nyomok, amelyekre magamtól is rájöttem, és egy ponton már azt hittem, talán sikerül összeraknom a képet. Mégsem sikerült kitalálnom sem a tettest, sem a teljes megoldást. És tulajdonképpen jó volt így. Szeretem, amikor egy krimi nem hagyja, hogy az utolsó néhány fejezet előtt büszkén hátradőljek azzal, hogy na, én már tudom, mi történt.

Amit viszont meglehetősen nehezen viseltem, az a regény feszes, nyomasztó légköre volt. Ez a történet nem az a fajta krimi, amitől kellemesen borzongunk egy takaró alatt. Inkább az a fajta, amelyik után az embernek szüksége van valamire, ami egy kicsit helyreállítja a lelki egyensúlyát.

Úgyhogy most azt hiszem, rászorulok néhány boldogító romantikus regényre.

A Revans azonban összességében nagyon jó kezdés volt, és bár továbbra sem lettem egyik napról a másikra vérbeli krimirajongó, határozottan kíváncsivá tett. Így most már izgatottan állok a további Szántó-krimik jelentette kihívás elé.

Adatok:

Kiadó: Alexandra

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 462

Fülszöveg:

Alig pár év telt el Magyarország történetének legbrutálisabb gyilkosságsorozata óta, most mégis egy újabb borzalmas üggyel néz szembe az Országos Rendőr-főkapitányság. Egy fiatal nőt különös kegyetlenséggel gyilkoltak meg a saját otthonában. A holttest jobb lábát levágták, a kiérkező nyomozócsapat pedig tehetetlenül áll az eset előtt.
Az egy éves kényszer-eltávozásból külföldről hazatérő Várnay Benett kénytelen csatlakozni a különítményhez, és a deviáns viselkedéséről elhíresült nyomozó hamar egy szövevényes bűncselekmény-sorozat útvesztőjének kellős közepén találja magát. Nincs gyanúsított, sem indíték, és nem egészen öt nappal az első után történik egy újabb gyilkosság, ami kísértetiesen hasonlít az előzőhöz.
Ám a tettes ez alkalommal az áldozat bal lábát vágta le, ráadásul egy üzenetet is hagyott hátra, ami minden kétséget kizár: a fővárosban újra sorozatgyilkos szedi áldozatait. Benett tudja, hogy egyre fogy az idejük a következő gyilkosság megelőzésére, miközben bénítóan hat rá a felismerés: nem lehet a véletlen műve, hogy pont aznap követték el az első gyilkosságot, amikor hazatért.
A régi sebek pedig egyre jobban felszakadnak. Az alvilág ura, akit a drogosok csak Sakálnak hívnak, egyre magabiztosabban birtokába veszi Budapestet, s már a rendőrség sem tud gátat szabni a nagyhatalmú kartell terjeszkedésének.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Cora Reilly: Sötét ​hűség (Camorra 1.)

    Szomorú voltam, amikor a Maffia végzete sorozat véget ért. Nem vagyok ugyan klasszikus dark romance-rajongó, de Aria, Luca, Dante, Valentina és a többiek annyira jó karakterek voltak, hogy szinte azonnal beszippantott a világuk, és csak nagyon nehezen engedett el. Éppen ezért nem is számítottam arra, hogy ilyen hamar újra találkozhatok velük.

    Hála az Álomgyár Kiadónak azonban nem kellett sokáig távol maradnom az olasz maffia amerikai ágaitól. Az Outfit és a Famiglia rosszfiúinak történetei után természetesen kíváncsi voltam a Camorrára is, főleg, hogy korábban már kaptunk belőle egy kis ízelítőt.

    A sorozat külalakra sajnos nem igazán illik össze a Maffia végzetével. Nekem a magyar borítós kiadás van meg abból a sorozatból, ezért kicsit sajnálom, hogy ez a kötet nem kapott hasonló megjelenést. Ettől függetlenül ez a borító sem rossz.

    Nagyon szerettem az előzménysorozatot, így természetesen voltak elvárásaim, de valahogy a Sötét hűség és benne Fabiano Scuderi története még ezeket is felülmúlta. Egyértelműen kijelenthetem, hogy eddig ez a kedvenc Reilly-történetem. Pedig egyben ez volt a legkeményebb is.

    Fabianóval és a capójával, Remóval már korábban találkoztunk. Aria, Gianna és Lily öccse elsőre talán nem tűnt olyan markáns figurának, mint Remo, erre a kötetre azonban egészen biztosan beérett. Hátborzongató karakter lett belőle, ugyanakkor az, hogy a történet jelentős részét az ő szemén keresztül látjuk, rengeteget árnyal rajta. Ő a maffia mészárosa, de közben megismerjük az embert is a szerep mögött. Bár a többiek is meglehetősen összetett szereplők, Fabiano számomra egyértelműen a történet leginkább morálisan szürke karaktere.

    Vele szemben – vagy inkább mellette – Leona is nagyon összetett és sokszorosan árnyalt főhős, aki meglepően jól illik Fabianóhoz. Az előélete tele van bántalmazással, erőszakkal és szenvedéllyel, kevés olyan rossz dolog van, amit nem látott már életében. Fabiano mellett mégis képes kilépni saját árnyékából, és valódi társsá válni, minden brutalitásával együtt.

    A történet egyik nagy erőssége, hogy mélyen belemegy a Camorra bűneibe, egész pontos képet fest minden erősen megkérdőjelezhető tevékenységéről, mesél a módszerekről, és arról, hogy a szervezte miként fonja át Las Vegast. és működését. Még ha nem is tényekre épül, nagyon közel van a valósághoz. Ugyanakkor sokat megmutat Fabiano és Leona életéről is, és az őket formáló hatásokról. Nagyon sok rossz van ebben a történetben, de valahogy sok a jó is. Leona ártatlansága és Fabiano védelmező ösztöne valahogy ellensúlyozza a negatív pontokat (persze nem teljesen).

    Nekem ez volt a könyv legnagyobb kihívása. Nehéz volt elfogadni, nem ítélkezni, nem félrenézni, megérteni, hogy ilyen is létezik, és végül elhinni azt, hogy mindezek ellenére is szeretem ezt a történetet.

    Azt hiszem, én is bőven átléptem a saját árnyékomat ezzel a könyvvel. De hogy a komfortzónámból kiléptem, az tutibiztos.

    Eddig egyértelműen a Sötét hűség a kedvencem a Reilly-könyvek közül.

A könyvet köszönöm szépen az Álomgyár Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2026.

Oldalszám: 412 oldal

Fird.: Nagy Marietta

Fülszöveg:

Erre született, mégis meg kell érte küzdenie
Fabianót arra nevelték, hogy édesapja nyomdokaiba lépve a chicagói Outfit consiglieréje legyen, ám apja végül magára hagyta. Ezért a fiatal férfi egyedül kénytelen kivívni a helyét a maffia világában. Könyörtelen utcai harcosként gyorsan kiérdemli a pozicíóját; a Las Vegas-i Camorra új vallatójaként rettegik a nevét.
Leona tisztességes életet szeretne, távol drogfüggő anyjától. De a sors máshogy dönt, ugyanis megismerkedik a veszélyes és végtelenül vonzó Fabiano Scuderivel. Egy ilyen férfi mellett szinte lehetetlen távol maradni a bajtól.
Leona tudja, hogy el kell kerülnie a sötéten csábító idegent, de a hozzá hasonló alakokat nem könnyű lerázni. Mindig megkapják, amit akarnak.
Fabianót csak egy dolog érdekli: a Camorra. De a nő iránti vonzalma hamarosan próbára teszi rendíthetetlen hűségét. Vajon Leonáért megéri kockáztatni mindazt, amiért harcolt, és végső soron az életét is?
Vajon egy mocskos, vér áztatta világban is rá lehet találni a tiszta és őszinte szerelemre?
Erre a kérdésre kapjuk meg a választ a USA Today bestsellerszerző Cora Reilly regényében.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Paula Lafferty: Guinevere – Az egykori és eljövendő királyné

    A borító alapján választottam ez a könyvet most, mert nagyon tetszett a grafikája, de nem számítottam arra, hogy egy ennyire vaskos kötetet kapok. Kihívás volt kézben tartani.

    A történet maga szintén nem vonzott elsőre, mert az Arthur mondakört annyira nem ismerem, és nem is áll hozzám közel. A fülszövegben azonban meglebegtetett időutazás felkeltette a figyelmemet, és végül ez bizonyult annak a pontnak, amely miatt kíváncsi lettem a történetre.

    A történet a jelenben kezdődik. Vera a nevelőszülei fogadójában dolgozik, miközben próbálja feldolgozni szerelme elvesztését. A gyász mellett édesapja betegsége is komoly terhet ró rá, így meglehetősen nehéz élethelyzetben találjuk a főszereplőt. Aztán egy nap különös vendég érkezik a fogadóba. Nem is akárhonnan: egyenesen a 7. századi Angliából.

    Ő Merlin, a híres varázsló, aki azért érkezett, hogy hazavigye Verát – pontosabban Guineverét. A lányt ugyanis egy halálos támadás után a jövőbe küldték, hogy megőrizze az emlékeit. Merlin most vissza akarja vinni őt a saját korába.

    Első hallásra meglehetősen képtelenül hangzik az egész, mégis meglepően jól működik. Van benne valamiféle belső logika, és mire Vera valóban visszakerül a múltba, én már teljesen elfogadtam a történet alapját. Innentől pedig egyre jobban magával sodort a regény.

    Talán az tetszett a legjobban, ahogyan a szerző a 7. századi Angliát megalkotta. Egyáltalán nem azt a komor, szürke középkori világot kaptam, amire előzetesen számítottam. A regény világa sokkal színesebb, vidámabb és misztikusabb, miközben mégis megmarad benne a korszak sajátos hangulata.

    Az Arthur-mondakör ismert szereplői is felbukkannak, de egészen más arcukat mutatják. Ismerősek, mégis újak. Arthur talán az egyetlen, aki valamennyire megőrizte azt a karizmatikus személyiséget, amelyet az eredeti legendákból hozzá társítok. A többiek azonban sokkal inkább a szerző saját elképzelése szerint formálódtak. Egy idő után pedig egyszerűen elengedtem mindazt, amit korábban tudtam vagy gondoltam az Arthur-mondakörről. Nem próbáltam összehasonlítani a regényt az eredeti legendákkal, hanem hagytam, hogy a mese magával vigyen. Azt hiszem, így sokkal jobban jártam.

    A cselekmény ugyan nem kifejezetten lendületes, mégsem volt unalmas, mert a világépítés nagyon izgalmassá tette. A szerző egy összetett, jól felépített mágiarendszert alkotott, és érdekes volt látni, hogyan illeszkedik egymáshoz a hétköznapi középkori élet és a mágia. A nyelvhasználat maga időnként túl rugalmasnak tűnt, és nem annyira illett a korhoz, de ezen átlendültem.

    A szereplők szintén sokoldalúak és szerethetőek, még akkor is, ha nem mindegyikük volt szimpatikus minden pillanatban.

    Vera kifejezetten erős főszereplő. Sokszor tűnt bizonytalannak, de amikor valóban fontos döntést kellett hoznia, kiáll azokért, akiket szeret, és képes volt helytállni a nehéz helyzetekben.

    Arthur időnként kifejezetten bosszantott. Ahogy azonban egyre többet tudtam meg a döntései hátteréről, egyre inkább megértettem, miért cselekszik úgy, ahogy. Merlin szerintem egyértelműen morálisan szürke karakter lett. Nem lehetett jónak vagy rossznak nevezni, és kifejezetten kedvelhető sem volt. Lancelot majdnem megszerezte nálam az abszolút kedvenc karakter címet, de végül Gawain vitte el a koronát. Ő lett az a szereplő, akit a legjobban szerettem.

    A történet főgonoszairól egyébként viszonylag keveset tudtam meg, de ez most nem feltétlenül zavart. 

    Ahogy közeledtem az utolsó oldalakhoz, egyre erősebb lett bennem az érzés, hogy nem zárulnak le szálak, és nem lesznek megoldva a problémák. Ezen dühöngtem is kicsit amíg rá nem jöttem arra, hogy tulajdonképpen egy trilógia első kötetét tartottam a kezemben. Hát… így már azért érthetőbb lett.

    Önálló kötetként is működik a történet, de természetesen rengeteg kérdés marad nyitva, és több szál is folytatásért kiált. Utólag már egyáltalán nem érzem problémának, hogy nem kaptam mindenre választ – inkább kíváncsivá tett.

Adatok:

Kiadó: Cartaphilus

Megjelenés: 2026

Oldalszám: 600

Ford.: Gruber Katalin

Fülszöveg:

A 22 éves Verának fogalma sincs róla, hogy mihez kezdjen az életével. Pincérnőként dolgozik, reggeleit pedig céltalan kocogással tölti, mintha egy bizonytalan jövő felé futna. Azt azonban álmában sem gondolná, hogy ez a jövő a régmúltban rejlik.
Az egyik nap furcsa figura tűnik fel a munkahelyén, azt állítva magáról, hogy ő Merlin, Vera pedig nem más, mint Arthur király hitvese, Guinevere királyné, akinek elfeledett emlékei mind a múltat, mind a jövőt megváltoztathatják. A lány hamarosan az elátkozott Camelotban találja magát, ahol számot kell vetnie szerepével: a legendák hűtlen királynéjaként a királyság elpusztítója lesz, vagy épp ellenkezőleg, annak megmentője?
Ahogy egy másik élet emlékei lassan mocorogni kezdenek benne, Vera az árulás, a hatalom és az összetört szívek hálójába gabalyodik. Arthur király – az idegen, akit most már a „férjének” nevez – hideg, fenyegető, Lancelot, állítólagos szeretője pedig gyengéd és barátságos. Ebben a legendákra és hazugságokra épült világban Verának választania kell aközött, aki volt és akivé lett, mielőtt a történelem megismételné önmagát.
A Guinevere – Az egykori és eljövendő királyné invenciózus módon meséli újra az Arthur-mondakört, és kelti életre a legenda egyik legizgalmasabb és leginkább félreértett karakterét.

A könyv megvásárolható a Moobius webáruházban!

Tara Menon: Víz ​alatt

     Tara Menon bemutatkozó regénye egy viszonylag kicsi és vékony kötet, amely több súlyos témát is felölel. A megjelenése valahogy robusztusabbnak hatott a képeken, ezért engem megtévesztett: nagyobb könyvre számítottam. Bár nyilván nem a méret számít, mégis meglepett, amikor kézbe vettem.

    A történet főszereplője Marissa, egy cunami túlélője, aki mégsem él igazán. New yorki magányában, egy felszínes munkát végezve, családjától és barátaitól távol, kívülállóként tengeti a napjait, miközben várja a hamarosan lecsapó Sandy hurrikánt.

    A cselekmény két idősíkon fut. Az első 2004. december 24–26. között, a thaiföldi cunami idején játszódik, a második pedig 2012 októberében, közvetlenül a hurrikánt megelőző napokat dolgozza fel. A két idősík látszólag elválik egymástól, de a jelenben játszódó rész (vagyis a közelebbi múlt idősíkja) gyakran visszalép egy-egy bekezdés erejéig a távolabbi múltba. Emiatt a történetvezetés sem egyenes vonalú, a gyakori váltakozás pedig időnként megtöri az olvasás ritmusát. Ez persze lehet tudatos írói eszköz is, de mivel az atmoszférateremtés alapvetően a feszültségre épít, szerintem itt nem működik igazán jól.

    A hangulatteremtés amúgy zseniális. Fokozatosan áll meg a világ mindkét vihar előtt. Érezni lehet, ahogy elhalkul, lecsendesedik, és halálossá válik közvetlenül lecsapás előtt. Torokszorítóan fojtogató. Én még soha nem olvastam regényt a cunamiról, így különösen megrázó volt a közvetlenül előtte és az utána következő események nyers leírása. Tara Menon nem kozmetikázta a veszteségeket.

    A viharok és természeti katasztrófák mellett a gyászfeldolgozás problémája is fontos szerepet kap. Marissa a legjobb barátnőjét Arielle-t vesztette el. Látszólag Sandy érkezése tépi fel újra a sebeket, valójában azonban a veszteség folyamatosan jelen van. A gyász itt egy megkerülhetetlen kőtömb, amelyet a főszereplő sem elgörgetni, sem megkerülni nem tud. A nyolc éve hurcolt fájdalom egyre nagyobb teherré válik, és a mindennapjaira is erősen rányomja a bélyegét. Ráadásul a gyászhoz egy nagy adag bűntudat is társul.

    Nekem ez a téma mélyre hatolt, és azt kell mondanom, a szerző nagyon erősen ábrázolja az érzelmi oldalt, ráadásul a feloldásig – vagy legalábbis egy részleges feloldásig – is eljut. Sokat gondolkodtam közben a saját gyászfeldolgozásom útján is. Az természetesen teljesen más volt, mégis találtam benne hasonlóságokat. Talán ebben is jó ez a történet, segít kicsit strukturálni a gondolatainkat a saját veszteségeinkkel kapcsolatba.

    A két fővonal mellett megjelenik egy fontos harmadik is: a természetvédelem, amely nagyon jól lett felépítve. A főszereplő magabiztosan kommunikál az élő környezetről, rengeteg információt közöl, és nagyon jól hívja fel a figyelmet számos aktuális kérdésre. Nekem elképesztő volt az a mennyiségű, kissé random tudás, ami befért ebbe a vékony könyvecskébe a rájákról, papagájokról, korallzátonyokról, kihalt állatokról és még számos más természeti jelenségről.

    Egy kicsit Attenborough-san kezelte ezeket az információkat a szerző, és válogatás nélkül dobálta be őket a monológokba. Néha ez kifejezetten érdekes volt, máskor viszont túlzsúfoltnak éreztem.

    A szöveg egyébként főként monológ: Marissa E/1-es narrációban közvetíti a saját életét és érzéseit, viszonylag kevés párbeszéddel. Ettől még a regény haladós, jól olvasható, és sok benne az érdekes részlet.

    Ami nagyon tetszett a regényben, az egyben a hátránya is. Három erős témát dolgoz fel, és mindhárom önmagában is komoly figyelmet igényel. Ehhez képest szerintem ez egy kissé elsietett írás. Sok lehetőség lett volna még benne, ha a szerző egy kicsit lassabban és alaposabban építi fel a történetet és a szereplőket.

    Ezzel együtt is egy nagyon érdekes és elgondolkodtató regény volt, és biztos vagyok benne, hogy hallunk még a szerzőről.

    A könyvet köszönöm szépen a Jelenkor Kiadónak.

Adatok:
Kiadó: Jelenkor
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 244
Ford: Farkas Krisztina

Fülszöveg:

2012-t írunk, New Yorkban mindenki a fenyegető Sandy hurrikánról beszél. Miközben az újságíró Marissa mindennapi köreit rója a Central Parkban és a manhattani utcákon, a közelgő katasztrófa előszele visszarepíti a gyermekkorába. Miután hatévesen elvesztette édesanyját, tengerbiológus apjával Thaiföldre költöztek, ahol megannyi új tapasztalatra és egy különleges barátnőre tett szert. Arielle-lel egész napokat töltött a homokos parton fekve, a korallzátonyoknál búvárkodva, vagy épp a fenséges rájákat lesve. Egy nap azonban a kincsekkel teli óceán pusztító haragra gerjedt – Arielle a 2004-es cunami áldozata lett. Főhősünkben csak a hurrikán nyomasztó hírére tudatosul, hogy máig nem dolgozta fel barátnője halálát.
Tara Menon különös hangulatú regénye olyan, akár a tenger: varázslatos elmerülni benne, ugyanakkor veszélyes mélységeket rejteget. A Víz alatt megindító történet gyászról, barátságról, lelki gyógyulásról, valamint arról, hogy a természet hatalmasabb az embernél.
„A gyász titok. A gyásznak súlya
van. A gyász láthatatlan, de mindenhol
ott van. A gyász kiszorítja
belőled a levegőt."
TARA MENON egyetemi adjunktus a Harvard Angol Tanszékén. Írásai jelentek meg többek között a New York Times Book Review és a Paris Review hasábjain. A Public Books szépirodalmi rovatának társszerkesztője. Indiában született, Szingapúrban nőtt fel, majd tíz évet töltött New Yorkban. Jelenleg Cambridge-ben (Massachusetts) él.
A Víz alatt az első regénye, mely idén tavasszal látott napvilágot, s a magyar kiadással egyidejűleg több mint húsz országban jelenik meg.A regény megvásárolható itt: Booklove

Marlen Haushofer: A fal

    Nem mondanám, hogy rossz olvasmány volt, sőt, az alapötlete és az a világ, amelyet Marlen Haushofer felépít köré, kifejezetten tetszett, mégsem tudtam igazán megszeretni. Furcsa leszek, mert ennek ellenére midnkét kiadott verzióban elolvastam. A korábbit két éve, de most hogy felfedeztem a kapszulakönyvtárat nekiálltam újra, hátha mást vagy többet ad, de még így sem nyert meg magának. 

A történet szinte teljes egészében egy monológ: a főszereplő naplószerűen meséli el az eseményeket, teljes magányban, miközben megpróbálja fenntartani a mindennapi életet egy zárt világban. Emiatt a szövegnek van egy monoton, lassan hömpölygő ritmusa. Értem, hogy ez tudatos eszköz: az olvasó is ugyanabba az egyhangúságba és bezártságba kerül, amelyben a főszereplő él. Csakhogy ez inkább távolságot teremtett, mintsem közelebb hozta volna a történetet.

    Nehezen kapcsolódtam a főszereplőhöz, főleg azért, mert a személyisége időnként kifejezetten taszító volt számomra. Ahogy a rokonairól beszél, ahogy szinte senkiről nem tud igazán jót mondani, és ahogy a múltbeli kapcsolatait értékeli, végig egyfajta keserűség és rosszindulat érződött benne. Nekem túl negatív személyiség, egy kicsit energiavámpír is. Persze a teljes elszigeteltség és a túlélés kényszere nyilvánvalóan megváltoztatja az embert, és talán éppen ez is a karakter egyik fontos része, de ettől még nem lett könnyebb megkedvelnem.

    A regény ráadásul kifejezetten kevés cselekménnyel dolgozik, ezért sokszor túl lassúnak éreztem. A hétköznapi tevékenységek, az állatok ellátása, a munka, az idő múlása kerülnek előtérbe, és ezekből áll össze a túlélés monoton rutinja. Van ebben valami nagyon nyomasztó, ugyanakkor időnként azt éreztem, hogy egyszerűen nem történik annyi, ami fenntartaná a figyelmemet.

    Ami viszont igazán meglepett, hogy a regény eredetileg 1963-ban jelent meg. Egészen más fénytörésbe kerül így a női főszereplő alakja és az egész történet hangulata. Egy olyan korszakban született, amikor a női szerepekről, a házimunkáról, a gondoskodásról és a társadalomban betöltött helyről egészen másképpen gondolkodtak. Éppen ezért érdekes volt figyelni, hogyan válik a teljesen hétköznapi, korábban talán természetesnek tekintett női tevékenység a túlélés egyik legfontosabb eszközévé. A főszereplő ugyanakkor ettől még végig különös, nehezen szerethető figura maradt számomra.

    Az állatokhoz való viszonya talán az egyik legérdekesebb része a regénynek. Miközben az emberekkel kapcsolatban meglehetősen keserű és távolságtartó, az állatairól gondoskodik, kötődik hozzájuk, és az ő életükért is felelősséget vállal. Mintha az emberi társadalomból való teljes kiszakadás után egy egészen másfajta kapcsolat válna fontossá: nem beszélgetésre, megértésre vagy társadalmi szerepekre van szükség, hanem egyszerűen arra, hogy gondoskodjunk egymásról.

    Engem leginkább mégis az zavart, hogy rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul. Mi ez a fal? Meddig tart? Mi történt a világgal? Kik maradtak életben, és miért? Miért éppen ő maradt meg? Tudom, hogy valószínűleg nem ezeken volt a hangsúly, és a fal akár sokkal inkább szimbolikus jelentést is hordozhat, mintsem egy klasszikus sci-fi rejtély része lenne. Mégis hiányérzetem maradt. Én szerettem volna valamiféle magyarázatot kapni, miközben a regény szándékosan nem adja meg ezeket a válaszokat.

    Talán éppen ez benne az érdekes: nem azt akarja elmesélni, mi történt a világgal, hanem azt, hogy mi történik az emberrel, amikor egyik pillanatról a másikra megszűnik körülötte minden, amit addig természetesnek vett. A társadalom, a kapcsolatok, a megszokott életforma és végül maga az emberi közösség is eltűnik, és marad a természet, a munka, a magány és a túlélés.

    Én azonban ettől még nem tudtam igazán közel kerülni hozzá. Érdekes volt,  néha kifejezetten elgondolkodtatónak, de érzelmileg távol maradt tőlem. Összességében inkább különös és gondolatébresztő olvasmányélmény volt számomra, mintsem olyan könyv, amit igazán szerettem.

Adatok:

Kiadó: Európa

Megjelenés: 2022

Oldalszám: 278

Ford.: Nemeskörty Harriet

Fülszöveg:

Egy harmincas éveiben járó nő az Alpokban arra ébred, hogy láthatatlan fal szigeteli el a külvilágtól. A területről nincs kiút, és kintről sem keresi senki, mivel odaát minden kővé vált. Ezentúl egy kutya, egy tehén és egy macska társaságában kell szembenéznie az újfajta élet kihívásaival.

„Azt a nőt, aki egykor voltam, még mielőtt a fal beépült az életembe, már nem ismerném föl. De az a nő is idegen, aki május tizedikén a naptárba följegyezte, hogy aznap leltár. Jól tette, hogy jegyzeteket készített, hogy az emlékezetemben újra életre tudjam őt kelteni. Jut eszembe, a nevemet se írtam még le. Már majdnem elfelejtettem, de jobb is így. Nincs senki, aki a nevemen szólítana, akkor meg minek?”

Marlen Haushofer osztrák írónő (1920-1970). Már harmincéves korában elnyerte az egyik legnagyobb irodalmi díjat, majd az Osztrák Állami Nagydíjat is. Írói stílusa és látásmódja nagy hatással volt a huszadik századi irodalomra. A fal alapján néhány éve a természet erejét és a belső magányt döbbenetes erővel ábrázoló – Magyarországon is vetített – film készült. A Nobel-díjas Elfriede Jelinek Haushofernek ajánlotta egyik művét. A szintén Nobel-díjas Doris Lessing szerint kevés lebilincselő regényről állítható ennyire biztosan, hogy kizárólag nő tollából származhat: „A fal a Robinson Crusoe női változata. Arról a heroikus szeretetről szól, amivel a mindennapok csekélységei felé fordulunk, amikor minden megsemmisülni készül körülöttünk.”

Haushofer sikerkönyvét méltatói a civilizáció kritikájaként, a mágikus realizmus és a belső fogság ábrázolásának egyik csúcsteljesítményeként emlegetik. Disztópikus regénye nem a szabadulás kereséséről, hanem a túlélés lehetőségeiről szól. Arról, hogy mennyi mindent képes szeretni az ember, ha már semmije, még neve sem maradt.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Liana Cincotti: Picking ​Daisies on Sundays – Százszorszépek

  Szupercuki, rózsaszín kis könyv, kicsit talán élénkebb és szebb is, mint az eredeti, angol nyelvű kiadás. Maga a történet is ilyen: szupercuki, könnyed kis valami.

Alapvetően egy nyári romantikus regény, különösebben nagy mondanivaló nélkül. Persze van egy mélyebb rétege, valamivel komolyabb mondanivalóval, de nem feltétlenül akar ebben elmerülni.

A történet a mai New Yorkban játszódik, és fel is veszi annak ritmusát. Mozgalmas és könnyed, mint egy klassz, fiataloknak szóló nyári olvasmány – de ez egyben a hibája is. Illetve nem is feltétlenül hibája, egyszerűen csak nem több ennél.

A főszereplők, Levi és Dani, mindketten egyetemisták a húszas éveik elején. Gyermekkori barátok, akik egy gimnáziumba jártak, de Dani valamikor tizenhat éves kora körül elkezdett többet érezni a fiú iránt. Amikor a szalagavatón bevallotta az érzéseit, az nem összehozta, hanem négy évre elválasztotta őket. A hosszú hallgatás után egy véletlen hozza össze őket újra. Innentől indul a történet, és száguldva tovarobog egy álkapcsolat hátán a naplementébe.

Aranyos, az kétségtelen. Egy könnyed nyári románc két szimpatikus főszereplővel. Mindenki szép és tud öltözködni. Daninak van egy rakás önértékelési problémája és egy sor aranyos barátja, Levinek pedig egy édes családja – és ő egyszerűen tökéletes.

Emiatt nekem eléggé klisés volt. (Na jó, nem csak emiatt.) A szereplők nem voltak igazán jól rétegzettek. Levi végtelenül cuki, de valahogy mindenben olyan túl jó, túl szexi, túl helyes, túl sok. Emellett persze végtelenül szerény, ugyanakkor nagyon menő csajozógép is. Valahogy nem állt össze nekem a srác, és kicsit úgy éreztem, hogy a szerző többet szeretett volna markolni vele, mint amennyit végül sikerült.

A regény elég lendületes, bár nincs fullra telítve cselekménnyel. Az érzések, a szereplők és a párbeszédek egyszerűen tovább lendítik a történetet. Ízlésemhez képest kicsit sok volt a noname mellékszereplő, de egy idő után már nem számoltam őket, hanem egyszerűen átléptem a Martykon és Verákon. Nélkülük is teljesen érthető volt a történet.

Maga a szerző is fiatal és lendületes. Talán ez volt az oka annak is, hogy nem igazán oldotta meg a felmerülő problémákat, inkább csak átlapozta őket. Sem Sarah és Jeff története nem került igazán a helyére, sem a Dani és Levi közötti konfliktus nem lett rendesen kibeszélve. A kettejük közötti vonzalom pedig nem igazán lépett szintet, pedig egyikük sem volt már gimis.

A történet eredetileg magánkiadásban jelent meg, és szerintem ez látszik is rajta. Hiányzott belőle az alapos szerkesztés. Időnként a szerző kicsit túlgondolta az öltözködést, de összességében ez nekem még belefért a fiatalok gondolkodásmódjába, bár én valószínűleg máshová helyeztem volna a hangsúlyokat.

Alapvetően kedves és szórakoztató mű, szívesen olvasok még a szerzőtől, de számomra nem annyira maradandó ez atörténet.

A könyvet köszönöm szépen az Álomgyár Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2026.
Oldalszám: 368 oldal

Fülszöveg:

Egy csokorba szedve
Daniella Daisy Maria mindig is szerelemre vágyott. Erre gondolt péntek esténként, amikor sorra nézte a romantikus filmeket, és arról ábrándozott, egyszer rá is rátalál a nagy ő. Arra viszont nem számított, hogy gyerekkori legjobb barátjába, Leviba szeret bele. Remegett a keze és hevesen vert a szíve, amikor együtt voltak. Azonban Levi nem viszonozta az érzéseit, ezért Daisy úgy döntött, örökre kitörli őt az életéből.
Négy évvel később, egy zsúfolt West Village-i bárban azonban újra ott áll előtte a fiú. Ugyanolyan tökéletesen, mint egykor. Talán a fények teszik, talán az, ahogy a haja lazán a homlokába hull, de a lány képtelen nemet mondani, amikor Levi arra kéri, játssza el a barátnőjét húga esküvőjén. Egy új esély a barátságukra és arra, hogy helyrehozza egy régi, elhamarkodott döntését? Hogyan is mondhatna nemet?!
A megrendezett romantikus pillanatok és a lopott pillantások közben felszínre törő, régi érzelmek viharában Daisy egyre inkább elbizonytalanodik. Akárhogy is próbálja, nem tud szabadulni a gondolattól: talán nemet kellett volna mondania…, hogy másodszor is megóvja a szívét.
Liana Cincotti első magyarul megjelenő, könnyed hangvételű regénye egy reménytelen romantikusról szól, aki bízik benne, hogy az igaz szerelem egyszer rá is rátalál.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Elizabeth Lim: Hamisított ​Sors

    Elizabeth Lim nekem tavalyi felfedezés, kicsit később ébredtem rá, mennyire szeretem a regényeit, de azóta annál éberebben keresem az új írásait. Egyszerűen imádom azt a finom, keleties meseszövést és atmoszférát, ami a fantasyregényeit jellemzi. Ráadásul a Menő Könyvek is megadja a módját: Lim regényeit valami meseszép kiadásban hozza.

    A „Hamisított Sors” is gyönyörű. Nagyon kompakt a megjelenése, az élfestés csodásan kiegészíti a fedlapot, és tökéletesen passzol a történethez. A hátsó borító sincs teletömve információkkal, szóval már külsőre is azonnal megfogott. Az pedig külön felüdülés volt számomra, hogy ez a történet egyrészes, nincs se előtte, se utána folytatása – legalábbis egyelőre –, így bátran olvasható önmagában. Szeretem a sorozatokat, de utálok várakozni, úgyhogy hurrá, most nem kell!

    A történet újra A'landiba, egy elképzelt, de hamisítatlan keleti mitológiára épülő világba visz, ahol a kissé középkorias ázsiai birodalom mellett létezik egy víz alatti királyság is, sellőkkel, sárkányokkal, kastélyokkal és szörnyekkel.

    Truyan egy szegény család legidősebb lánya, ezért apja eltűnése után a nyakába szakad két húga és a szerencsejátékfüggő édesanyja eltartásának gondja is. Látó, aki a tehetségét eltékozolva képeket hamisít, hogy a szűkös mindennapokban életben tarthassa a családját. Azonban a törvény határán egy idő után még a legügyesebb szélhámos is csapdába eshet. Truyan a törvény és az alvilág elől menekülve egy sárkányúr csapdájába esik, és hogy önmagát és a szeretteit megmentse, súlyos alkut köt. A tét nem kisebb, mint a sárkánykirály megbuktatása, amihez nemcsak látszatházasságot kell kötnie, hanem minden képességét ki kell aknáznia.

    Lim meseszövése olyan, mint egy keleti szőnyeg: színes, tele van érdekes motívumokkal és olyan apró részletekkel, amelyek fokozatosan bontakoznak ki, hogy végül élettelivé és lüktetővé varázsolják az összképet. Emiatt számomra minden Lim-regény egy fantasztikus utazás.

    A szereplők abszolút kedvelhetőek. Truyant Saigast komoly veszteségek érték. Szeretett édesapja eltűnt a tengeren, a családi házuk áldozatul esett az anyja függőségének, és neki már korán meg kellett tanulnia, hogy az élet nem fekete-fehér, a bűn útja pedig görbe, de jól fizet.

    Elang herceg egy látszólag sokkal kivételezettebb helyzetben lévő, gazdag sárkánynagyúr, de az ő élete is tele van veszteséggel és árulással. Mindketten éles, szúrós tüskékkel védik önmagukat, ami nemcsak sok feszültséget okoz, hanem rengeteg szarkasztikus párbeszédet is eredményez. Kettejük dinamikája már az első perctől ígéretes, a románcuk mégis lassan épül fel, és egyáltalán nem nyomja el a kalandot.

    A mellékszereplőket szintén nagyon bírtam, főként a vízidémont és a teknősöket. Magamtól sosem építettem volna rájuk semmilyen uradalmat, de nagyon jól működtek a regényben a teknős szolgálók és katonák. De tényleg!

    Összességében én csak jókat tudok elmondani erről a Lim-regényről is, és szívből ajánlom minden fantasyrajongónak.

    Köszönöm szépen a könyvet a MenőKönyveknek!

Adatok:

Kiadó: Menő Könyvek Kiadó

Megjelenés: 2026

Oldalszám: 92

Ford.: Hermann Alexandra

Fülszöveg:
Truyan Saigas nem szélhámosnak készült, de miután az apja eltűnt a tengeren, neki kell eltartania édesanyját és két húgát. Tehetséges képhamisítóként, Truyan képes megfesteni a jövőt, de még a varázsereje sem elég ahhoz, hogy újra egyesíteni tudja a családját, vagy hogy távol tartsa magától a gengsztereket, akik vérdíjat követelnek az anyja szerencsejátékban felhalmozott tartozásai miatt.
Mivel nem igazán van más választása, Tru házassági szerződést köt egy titokzatos sárkánynagyúrral, aki új kezdetet ajánl ahúgainak és az édesanyjának, az apja eltűnésével kapcsolatban pedig nehezen megfogható válaszokat kínál, ha hajlandó elkísérni őt elhagyatott tengeralatti palotájába. De ez még nem elég: csatlakoznia kell a rejtelmes nagyúr küldetéséhez, hogy beszivároghasson a zsarnoki sárkánykirály belső köreibe, és megfesse a jövőt, amivel olyan hatalmas felségsértést követ el, amely felforgatja mind a halandók, mind a halhatatlanok birodalmát.

Egy romantikus fantasy regény, amit A szépség és a szörnyeteg ihletett.

    A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu

Palotás Petra: Dacszövetség ​5. (Hamburgi regények 5.)

 Amikor hírét vettük, hogy készül az ötödik rész – ami azért nem volt éppen nagy titok, hiszen a negyedik kötet végén maga az írónő is említette –, bevallom, nem voltam teljesen meggyőzve. Az első négy rész számomra kerek egészet alkotott. A lányok történetei révbe értek, a titkok nagy része napvilágra került, a kapcsolatok rendeződtek. Hova lehet ezt még tovább folytatni?

    A párom, aki nálam sokkal elkötelezettebb rajongója a sorozatnak, természetesen gyártott néhány elméletet arról, hogy mi minden merre futhat még ki. Ő bizakodó volt, én inkább fanyalogtam. És végül egyikünknek sem lett igaza. Palotás Petra ugyanis pontosan tudja, mit csinál.

    A lányok – Katica, Frida, Sophie és Najuma – élete a negyedik rész végére nagyjából révbe ér. Kiderülnek a titkok, elrendeződnek a kapcsolatok, és ki így, ki úgy, de megbékél azzal, amit az élettől kapott. A történelem azonban nem áll meg csak azért, mert a szereplőink élete egy fontos fejezethez érkezett. Az első világháború pedig Hamburgot és az ott élők mindennapjait is alaposan felforgatja.

    Bár a hölgyek természetesen nem vesznek részt közvetlenül a harctéri eseményekben, a hátország nehézségei mindegyikük életére hatással vannak. Éhezés, bizonytalanság, veszteségek és félelem kerülnek a korábban megszokott békebeli mindennapok helyére.

    Nekem elsőre kifejezetten furcsa volt, hogy Palotás Petra a háborús időszakhoz nyúlt. Annyira békebeliek a történetei, hogy valahogy nem illett össze a fejemben ez a háttér azzal a világgal, amit az előző részekben megszerettem. Persze ez nem azt jelenti, hogy a regényei mindig napsütésesek, de valahogy eddig mindig éppen a háború előtt vagy után jártunk, soha nem igazán a kellős közepén.

    Féltem is egy kicsit attól, milyen lesz így a történet, hiszen ezekben a regényekben a keret legalább annyira fontos, mint maga a cselekmény. Aztán ahogy haladtam előre, a két világ szépen lassan összesimult. Bár néhol megrázó volt a háborúról olvasni, a történet mégsem veszítette el azt a pozitív, reményteli hangulatát, ami miatt annyira szeretem ezt a sorozatot.

    A cselekmény ráadásul akkor sem tud igazán leülni, amikor azt gondolnánk, hogy ennyi előzmény után már nem sok minden történhet. Szinte minden oldalon érkezik egy váratlan fordulat, egy fájdalmas veszteség vagy egy elhallgatott titok, ami újra és újra tovább lendíti a szereplők amúgy is eseménydús életét. Emiatt végig feszült figyelemmel drukkoltam a lányoknak: mikor miért és mikor kiért.

    Ha meg kellene neveznem azt a szereplőt, aki talán a legközelebb került hozzám, valószínűleg Fridát választanám. Ettől függetlenül mind a négy lányt nagyon megszerettem. Talán éppen az a legjobb bennük, hogy ennyire különbözőek. Más a személyiségük, más élethelyzetből érkeznek, másképp reagálnak a történésekre, mégis valahogy összeköti őket az a különleges kapocs, ami miatt együtt működnek igazán jól.

    A történet most is tele volt apró érdekességekkel és korabeli valós eseményekkel. Ezek nemcsak hitelesebbé tették a regény világát, hanem szépen ki is színezték a hátteret. Nagyon szeretem azt, ahogyan Palotás Petra megteremti a regényei hangulatát: ahogy élővé teszi a helyszíneket, és nemcsak megmutatja őket, hanem mesél is róluk.

    Az pedig végig érezhető, hogy Hamburg különösen fontos helyet foglal el az írónő szívében. Rengeteg szeretettel mesél erről a csodás kikötővárosról, és az embernek olvasás közben kedve támadna egyszer személyesen is végigjárni azokat az utcákat, tereket és helyeket, amelyeket a szereplők is bejárnak.

    A végén aztán egy apró csavarral Budapest is felvillan, és egy másik kedves helyszín is bekapcsolódik a történetbe. Kicsit összekapaszkodnak a történetek, és ez nagyon szép keretet ad Palotás Petra írásainak.

    Persze ettől egyáltalán nem lett könnyebb elengedni a Dacszövetséget és a négy lányt. Egy ilyen hosszú utazás után az ember már szinte ismerősként tekint a szereplőkre, és nehéz elköszönni tőlük. Mégis megnyugtató a tudat, hogy a szerző színes világában várnak még más történetek, más városok, más sorsok és újabb kalandok.

    És azt hiszem, az ötödik rész végére már én is belátom: jó, hogy nem nekem kellett kitalálnom, hogyan lehet folytatni. Én ugyanis biztosan nem találtam volna ki ezt. Palotás Petra viszont megtette.

    A könyvet köszönöm szépen az Álomgyár Kiadónak!

Adatok:
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2026.
Oldalszám: 384 oldal

Fülszöveg:

„Egy ízig-vérig csodálatos történetről beszélünk.” – Klodette világa

A sötét ég alatt

1914 júliusának utolsó napjaiban Hamburgon is végigsöpör a hír: kitört a háború. A kezdeti naiv eufóriát azonban hamar felváltják a zord, küzdelmes hétköznapok.

Az angol blokád miatt leáll a nemzetközi hajóforgalom, ezzel szinte halálra ítélve a Speicherstadtot. Sokan csődbe mennek, de Sophie, aki időközben a cégvezetés aktív tagja lett, nem hajlandó megfutamodni. Csakúgy, mint a Gasthof Paprikát üzemeltető Katica, azonnal reagál a gazdasági változásokra. Frida az orvosi diploma megszerzését követően rendelőt nyit a Gängeviertelben, ahol a terveikkel ellentétben a férje frontra küldése után egyedül kell helytállnia. Najuma eddigi fényes sikerét is beárnyékolja a háborús helyzet. Az ünnepelt sztár egyre ritkábban állhat színpadra az erősödő rasszizmus miatt, s ez a Christophfal való kapcsolatát is próbára teszi.

Hogyan vészeli át a négy barátnő a történelem egyik legsötétebb korszakát? Miként segítik egymást az éhínségben, a veszteségek feldolgozásában és az újrakezdésben? És milyen titkok kerülnek napvilágra?

Palotás Petra Az Év Könyve díjas írónő regényfolyamának ötödik, befejező része figyelemre méltó pontossággal tárja elénk a korabeli Hamburgot, és megosztja velünk a négy különleges fiatalasszony magával ragadó történetét.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház