Christina Kynigos:Egészséges air fryer lakomák

   Már az első receptnél felkaptam a fejem. Granola? Air fryerben? Aztán csak lapoztam tovább, és egyre több olyan receptbe botlottam, amire nem is gondoltam volna, hogy ebben a kis gépben elkészíthető.

    Ebben a nyári melegben őszintén szólva a sütés az utolsó dolog, amire vágyom. Sőt, a főzés sem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé. Mégis főzünk. Kétnaponta legalább, negyven fokban is, mert valahogy úgy nőttem fel, hogy a mindennapi főtt étel kötelező. (Az örökölt sorsokról majd egyszer máskor...)

    Ennek jegyében tavaly beszereztünk egy air fryert is. Gyönyörűen elfoglalja a helyét a szódagép és a tálas mixer között, időnként pedig mindhármat lelkiismeretesen letörölgetem. Az elmúlt egy évben, ha tízszer bekapcsoltuk, már sokat mondok. Többnyire hasábburgonya készült benne, a kezdeti receptkísérletezések pedig két félignyers, gumis hús után gyorsan véget is értek.

    Aztán a Moobius Márkanagykövet Programnak köszönhetően hozzám került az Air Fryer lakomák, és újra kedvem támadt kísérletezni.

    A könyv nagyon logikusan épül fel. Külön fejezetet kapnak a reggelik, ebédek, vacsorák és desszertek, de találunk benne gyors recepteket, előre elkészíthető fogásokat és a legnépszerűbb ételeket is. Könnyű benne eligazodni, és pillanatok alatt lehet inspirációt találni.

    A fotók kellemes, kissé retró hangulatot árasztanak, ugyanakkor étvágygerjesztőek is. Nálam a palacsintatál és a rigatoni volt az a két recept, amelynél azonnal viszketni kezdett a tenyerem, hogy ezt bizony ki kell próbálni. Persze bőven akadt még olyan étel, amely felkerült a képzeletbeli listámra.

    A receptek alapanyagai viszont egyáltalán nem retrók. Modern, változatos fogásokat találunk, sok egészségtudatos és diétás recepttel, vegetáriánus ételekkel, de ugyanúgy helyet kapnak pizzák, halételek, tofu, thai, görög vagy indiai fogások, sült húsok, köretek és saláták is. Olyan gyűjtemény lett, amelyben szinte mindenki találhat kedvére valót.

    Ami különösen tetszett, hogy a könyv nem akar minden recepthez regényt írni. Nincsenek hosszú történetek, önfényező bevezetők vagy felesleges körmondatok. A receptek tömörek, érthetőek, a képek pedig önmagukért beszélnek. Ráadásul minden receptnél szerepel a kalóriatartalom, a makrotápanyagok, valamint a pontos sütési idő és hőmérséklet. Ezt a fajta precizitást kifejezetten szeretem.

    Az Air Fryer lakomák nem fogja helyetted megtanulni a főzést, de nagyon jó kiindulópont ahhoz, hogy végre ne csak hasábburgonya készüljön az air fryerben. Nálam legalábbis sikerült levennie a port a gépről, és ez már önmagában is nagy eredmény. Ha pedig néhány recept olyan jól sikerül, mint amilyennek kinéz, akkor könnyen lehet, hogy ez lesz a nyár leghasznosabb szakácskönyve a konyhámban.

Adatok:

Kiadó: Alexandra

Megjelenés: 2026.

Oldalszám: 192.

Fülszöveg:
Az egészséges étkezés nem jár lemondással, csak egy jó szakácskönyv kell hozzá.
Elég volt a megszokott receptekből? Ideje váltani! Ez a könyv 80-nál is több ínycsiklandó fogást kínál, de nem csak az ízük csábító: egyik sem több 600 kalóriánál, és maximum fél óra alatt el is készül mind. Gyorsabban, mint ahogy a futár kihozza a rendelésünket…
Szinte hihetetlen, milyen csodák születhetnek az air fryerben. Akár saját magunknak készítünk kis adagokat, akár vendégséget rendezünk, vagy éppen okos tervezéssel előre főzünk nagyobb mennyiséget a hétre, itt mindenhez találunk receptet. Ezek a gyorsan elkészíthető, egyszerű alapanyagokból álló, egészséges ételek biztosan feldobják a hétköznapjainkat és az ünnepeket is, és mivel gyorsan elkészülnek, bőven marad időnk bármi másra is.
A könyv megvásárolható a Moobius webáruházban.

Alix E. Harrow: Az örökkévaló

    Nekem „Az Örökkévaló” volt az első találkozásom Alix E. Harrowwal, ezért mindenféle elvárás nélkül vágtam bele a regénybe. Hallottam már a szerzőről, számtalan ajánlással és lelkes olvasói véleménnyel találkoztam, de sosem olvastam tőle semmit.

    A könyv megjelenése lenyűgöző. A borító gyönyörű, de kissé komor, az élfestés pedig nem csak díszítés, hanem szervesen kapcsolódik a történethez. Minden apró grafikai elem a helyén van, nagyon egységes, kifejező és esztétikus.

    A történet kezdetben nem adja könnyen magát. Az első fejezetek alatt sokszor nem éreztem azt, hogy merre tartunk. A regény inkább tűnt egy feldolgozásnak, mint tényleges regénynek, és a narrációja sem volt szokásos. Mégsem zavart ez egyetlen pillanatra sem, mert Harrow nyelvezete egyszerűen magával ragadó. Olyan szépen, olyan természetesen mesél, hogy elvitt magával a szöveg. Az elején inkább egy régi legenda vagy népmese hangulatát idézte, ami aztán lassan, szinte észrevétlenül nőtte ki magát valódi fantasyvá. Oldalról oldalra maga a történet is felnőtt, fokozatosan vált egyre rétegzettebbé, összetettebbé és mélyebbé, míg végül egy érett, elgondolkodtató regény született belőle.

    Érdekes élmény volt a ritmusa is. Az első száz oldal környékén még le-letettem a könyvet, nem feltétlenül akartam egy levegővel elolvasni. Aztán valami megváltozott. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy hajnalodik, én pedig még mindig a Domínium Birodalmában járok. Mire becsuktam a könyvet, csak ültem csendben, és hosszú percekig próbáltam megfejteni, mit is érzek valójában. Másnap már tisztább fejjel újra végig gondoltam a történetet, de még akkor is úgy éreztem, hogy egy-egy mondata, gondolata nem enged el. Nem olyan regény, amelyet az utolsó oldal után félre lehet tenni. Hosszú ideig dolgozik még és újabb és újabb rétegeit tárja fel.

    Számomra a legerősebb érzés, amely végig kísérte az olvasást, a fájdalom volt. Persze jelen van a remény, a szeretet, a szerelem és az összetartozás is, mégis a veszteség, a lemondás és az elmúlás motívuma hatotta át leginkább a történetet. Mindez azonban nem teszi nyomasztóvá a regényt. Éppen ellenkezőleg: a végkicsengése meglepően reményteli.

    Harrow rengeteg kérdést vet fel. Mesél a hatalom természetéről, az élet értelméről, az emlékezésről, a szeretet erejéről, de közben egészen hétköznapi dolgokon is elgondolkodtat. Mit jelent a változás? Mire képes a kitartás? Hogyan formál bennünket a megszokás, a rutin vagy éppen az idő múlása? Kevés fantasy képes ennyi filozófiai gondolatot ilyen természetesen beépíteni a történetébe.

    Külön kiemelném a regény szimbolikáját. Bár végig egy kitalált világban, a Domínium Birodalmában járunk, szinte lehetetlen nem felismerni a történelmi párhuzamokat. Országok felemelkedése és bukása, háborúk, hatalmi játszmák, elnyomás és ellenállás elevenedik meg a lapokon. Nekem valószínűleg ezért volt annyira erős és időtlen a történet, mert miközben egy fantasyt olvasunk, nagyon is ismerős emberi és társadalmi kérdésekkel találkozunk. (Ebből a szempontból kicsit hasonlít a Gyűrűk Urára, aminek szerintem szintén az áthallása miatt van nagyon erős üzenete.)

    Nagyon szerettem Unát, az erős, határozott és rendkívül összetett hőst. Mégis Owen állt közelebb a szívemhez, mert sokkal esendőbb volt, könnyebb volt hozzá kapcsolódni. Valójában szinte minden szereplő motivációját meg tudtam érteni, még akkor is, ha nem mindig értettem egyet a döntéseikkel. Egyedül a főgonosz maradt számomra kívül ezen a körön, ugyanakkor az ő karaktere is rendkívül érdekes volt, különösen azért, mert egy erős női antagonistát ritkán látni ennyire összetett szerepben.

    Az Örökkévaló egy nagyon erős olvasmány nem feltétlenül nyári napokra való, de mindenkor újra fellapozható, mert sokadszora is lesz mondanivalója.

    Köszönöm szépen az élményt az Agave Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Agave Könyvek
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 416.

Ford.: Ballai Mária

Fülszöveg:

Egy legenda. Egy hazugság. Egy felejthetetlen szerelem.
Ez a történet ott kezdődik, ahol majd véget is ér: a tiszafa alatt. Ez az ősi fa oly hatalmasra nőtt, hogy egy külön világot alkot; azt beszélik, a lombja alatt másképp telik az idő. Miután egy árva lány kihúz egy kardot a kérgéből, sir Örökkévaló Una néven lovaggá és nemzete legnagyobb hősévé válik.
Évszázadokkal később Owen Mallory, a bukott katona és nehézségekkel küszködő tudós beleszeret Una legendájába. A nő története háborúba, poros levéltárak mélyére, végül pedig egyenesen a múltba vezeti. Owen azért utazik vissza az időben, hogy Una biztosan beteljesítse a sorsát… még ha ez minden alkalommal össze is töri a férfi szívét.
Kettejük élete különös módon kapcsolódik össze: arra ítéltettek, hogy újra és újra eljátsszák ugyanazt a hősies tragédiát, hogy a legenda ezer év múltán is fennmaradjon.
Az egyik találkozásuk során azonban valami megváltozik, és ez hatással lehet a végzetükre is. Mindketten rájönnek arra, hogy egy új befejezés írásához nemcsak magát a történelmet kell megváltoztatniuk, hanem azt is, amit eddig magukról hittek. És ehhez életük legnehezebb küzdelmét kell megvívniuk.
Alix E. Harrow, a Tízezer ajtó és A Starling-ház sikerszerzője eddigi legambiciózusabb műve igazi csúcspont az életművében, letehetetlen könyv a legendákról, szerelemről és árulásról – arról, amiért fantasyt olvasunk.

A regény megvásárolható itt: Agave

Elif Shafak: 10 ​perc 38 másodperc

    Az első Shafak-regényem egészen megdöbbentő felütéssel indul. Egy nő a nemlét peremén egyensúlyoz, miközben tudata lassan elhagyja a világot. Az utolsó percek emlékképei révén fokozatosan kirajzolódik előttünk Törökország egy olyan arca, amelyet turistaként vagy kívülállóként aligha ismerhetünk meg.

    A regényből egy olyan társadalom bontakozik ki, ahol a nők mozgásterét hagyományok, babonák és vallási előírások szövik át. Nem is feltétlenül maga a vallás válik nyomasztóvá, hanem az, ahogyan egyes szereplők saját érdekeik szerint értelmezik annak szabályait, és ezzel igazolják a nők alárendeltségét. A könyv egyik legerősebb rétege éppen az, hogy megmutatja: a társadalmi elnyomás sokszor nem egyetlen forrásból ered, hanem hagyomány, politika és vallás összefonódásából.

    A történetben folyamatosan egymás mellett létezik múlt és jelen, fejlődés és évszázados beidegződés. Egy modern állam képe sejlik fel, amelynek mélyén még mindig ősi társadalmi minták működnek. Az ország lakói különböző ideológiák fogságában élnek: a fiatal értelmiségiek, a vallási fanatikusok és a kiszolgáltatott asszonyok egyaránt saját démonaikkal küzdenek. Ebben a regényben Isztambul nem pusztán helyszín, hanem szinte önálló szereplő – vagy inkább antihős –, amely egyszerre gyönyörű és kegyetlen.

    Shafak rendkívüli érzékkel idézi meg a város atmoszféráját. Az ízek, illatok és hangok úgy keverednek a lapokon, mint egy nyüzsgő török bazárban, és a regény hangulata sokszor erősebben hat, mint maga a cselekmény. Bár a történet végig jól követhető, mégis kissé parttalannak éreztem. Az írónő számos emlékezetes élethelyzetet és sorsot tár elénk, ám a fő cselekményszál lezárása számomra hiányérzetet hagyott.

    Nagyon érdekes volt bepillantani Törökország kevésbé ismert, árnyékos oldalába. Miközben olvastam, többször eszembe jutott, hogy a világ számos más pontján is hasonló mechanizmusok működhetnek, legfeljebb más hagyományok vagy ideológiák mögé rejtve.

    Ugyanakkor ritkán éreztem magam ennyire kényelmetlenül egy regény olvasása közben. A történet végig egy haldokló nő tudatában tart, végignézeti vele – és velünk – az életének legfontosabb pillanatait. Volt ebben valami zavarba ejtően intim, mintha olyan emlékekhez kaptam volna hozzáférést, amelyekhez semmi közöm. Egyszerre lenyűgöző és fojtogató élmény volt. Talán ez a regény legnagyobb ereje: képes rávenni az olvasót, hogy tanúja legyen valaminek, amitől legszívesebben elfordítaná a tekintetét.

Adatok:

Kiadó: Európa

Megjelenés: 2023

Oldalszám: 412

Ford.: Nagy Marietta, Csáki-Sipos Kata

Fülszöveg:

Egy perccel a halála után Tequila Leila tudata elkezdett zsibbadni, olyan lassan és fokozatosan, ahogyan a visszahúzódó dagály hullámai csillapodnak. Mivel az agysejtjei nem jutottak vérhez, ekkorra már teljes oxigénhiányos állapot lépett fel. Az agyműködése mégsem állt le teljesen. Legalábbis nem azonnal.

Mert a halál utáni percekben, miközben teste egy szemeteskonténerben hever, Leila elméje sorra előhívja az emlékeket: a fűszeres kecskepörkölt ízét, amivel kisöccse rég várt születését ünnepelték; a fortyogó citromos cukorgyanta látványát, amivel a nők szőrtelenítették a lábukat, míg a férfiak a mecsetbe mentek; a kardamomos kávé illatát, amit egy jóképű egyetemistával osztott meg a bordélyházban, ahol dolgozott. És minden emlék felidézi a barátokat, akikkel élete legfontosabb pillanatait megosztotta – a barátokat, akik most kétségbeesetten próbálják megtalálni őt…
Elif Shafak legújabb regénye a modern Isztambul számkivetettjeit: prostituáltakat, transzvesztitákat, menekülteket, a családon belüli erőszak elől megszökő, napjaikat a becsületgyilkosságtól rettegve élő nőket mutatja be. Ám ebben a sötét, kegyetlen világban, melyben sem együttérzés, sem segítség nem adatik azoknak, akik nem törődnek bele isten, a sors vagy a hatalommal bíró férfiak rendelésébe, mégis van valami remény. A barátság és a szerelem, ha meg nem is váltja a szenvedésekből, de megajándékozza őket azzal a méltósággal és örömmel, ami az életet élhetővé, az embert emberré teszi.
A könyv megvásárolható a Moobius webáruházban.

Caroline Peckham – Susanne Valenti: Meseszép rémálom

  A Caroline Peckham–Susanne Valenti szerzőpárossal a Zodiákus Akadémia sorozatnak köszönhetően ismerkedtem meg, ami nagyon hamar a kedvenceim közé került. Éppen ezért kíváncsian vártam, hogy vajon mit tudnak alkotni egy teljesen más műfajban. A Meseszép rémálom már nem fantasy, hanem egy vérbeli dark romance, amely a modern maffiavilágba kalauzolja az olvasót. Bár összességében nem nyűgözött le annyira, mint a Zodiákus Akadémia első kötete, így is egy szórakoztató és ígéretes sorozatnyitónak tartom.

    Mielőtt azonban magáról a történetről beszélnék, muszáj megemlítenem a könyv megjelenését. Az utóbbi időben egyre több gyönyörű kiadás jelenik meg, de a Meseszép rémálom még ezek között is kiemelkedik. A színvilága egyszerre elegáns és figyelemfelkeltő, az élfestés fantasztikusan sikerült, a belső illusztrációk pedig elképesztően részletgazdagok. Ritkán érzem azt, hogy egy könyv külseje ennyire tökéletesen támogatja a történet hangulatát, itt viszont valóban minden apró részlet a helyén van.

    A regény alapötlete ugyanakkor egyáltalán nem ismeretlen. A szerzőpáros egy klasszikus Shakespeare-történetet ültet át a modern maffiacsaládok világába. Sloan és Rocco tulajdonképpen napjaink Rómeója és Júliája: két ellenséges család gyermekei, akiknek már pusztán a találkozása is veszélyeket hordoz magában. Ez az alapfelállás ugyan sokszor feldolgozott, de még mindig működik, ha megfelelő karakterekkel és kellően feszült légkörrel párosul.

    A történet első fele meglehetősen lassú tempóban halad. A szerzők sok időt fordítanak arra, hogy felépítsék a szereplőket, bemutassák a családok közötti viszonyokat és fokozatosan kibontakoztassák Sloan és Rocco kapcsolatát. Ez önmagában nem zavart, sőt, szeretem, amikor egy románc nem kapkodja el a fontos pillanatokat. Éppen ezért lepett meg, hogy a regény utolsó része szinte teljesen más ritmusra vált. Nagy időugrások követik egymást, a cselekmény felgyorsul, és mire igazán belelendülnénk a történet legizgalmasabb részébe, már el is érkezik a befejezés. Nekem ez egy kicsit aránytalannak érződött, mert ami addig lassan építkezett, az a végén hirtelen szinte átrohant a fontos eseményeken.

    A karakterek közül egyértelműen Sloan volt a kedvencem. Erős, ugyanakkor esendő főszereplő, akinek szépen végigkövethető a fejlődése. Nem tökéletes, hibázik, tanul és változik, ettől pedig nagyon könnyű vele együtt érezni. Roccóval már nem voltam ennyire elégedett. Bár a kettőjük közötti vonzalom és kémia végig hitelesen működött, Rocco személyisége néha túlságosan gyerekesnek hatott számomra. Többször is azt éreztem, hogy egy kis plusz érettség vagy mélyebb karakterépítés még sokat javított volna rajta.

    A humorral kapcsolatban is vegyes érzéseim maradtak. A szerzők láthatóan igyekeztek oldani a sötétebb hangulatot könnyedebb jelenetekkel, de ezek nem mindig működtek. Több helyzetkomikum erőltetettnek érződött, mintha mindenáron meg akarták volna nevettetni az olvasót. Ezzel szemben a karakterek természetes szóváltásai sokkal jobban sikerültek. Frankie és Enzo például többször is mosolyt csaltak az arcomra, és számomra sokkal emlékezetesebb humorforrásnak bizonyultak, mint a direkt viccesnek szánt jelenetek.

    Ami viszont egy kicsit hiányérzetet hagyott bennem, az maga a maffiavilág volt. Bár a két család rivalizálása végig meghatározza a történetet, magáról a szervezett bűnözés működéséről viszonylag keveset tudunk meg. Bízom benne, hogy ez tudatos döntés volt, és a folytatásokban jóval mélyebben is beleláthatunk majd ebbe a világba.

    A regény végén azonban érkezik egy olyan fordulat, amely teljesen váratlanul ért. Nem igazán lehetett előre kiszámítani, és pontosan ez az a csavar, ami miatt azonnal kíváncsi lettem a következő kötetre. Úgy érzem, a történet igazi nagy konfliktusa valójában csak most kezd kibontakozni, ezért nagyon remélem, hogy a folytatás erre a szálra épít majd.

    Összességében a Meseszép rémálom számomra egy jól sikerült, bár nem hibátlan sorozatindító volt. A romantikus szál remekül működött, Sloan karakterét nagyon megszerettem, a könyv pedig kívül-belül gyönyörű. Bár a tempó néhol egyenetlen, Rocco karaktere pedig még csiszolásra szorulna, a történet végi fordulat és a főszereplők közötti kémia bőven elég volt ahhoz, hogy kíváncsian várjam a következő részt. Ha a folytatás mélyebben belemerül a maffiavilág működésébe, és megtartja ezt a feszültséget, könnyen lehet, hogy még a mostaninál is jobban fogom szeretni ezt a sorozatot.

    Köszönöm szépen a könyvet az Alexandra Könyvkiadónak és a moobius_hu-nak.

Adatok:

Kiadó: Alexandra

Megjelenés: 2026

Oldalszám: 512

Ford.: Fehér Fatime

Fülszöveg:

A családja megölte a bátyámat, ezért én elloptam a menyasszonyát…
Azért jöttem, hogy végezzek a Calabresi család fejével. De aztán megláttam őt, amint az oltárhoz vezetik.
Túl régóta vagyok megszállottan oda érte. A bűnösen gyönyörű Calabresi hercegnőért.
Sloan tökéletes fizetség volt a bűneikért.
Most már az enyém.
A tulajdonom.
A játékszerem.
És akkor töröm össze, amikor kedvem tartja.
A vőlegénye még mindig vadászik ránk, de mire megleli, a menyasszonya talán már korántsem lesz olyan ártatlan, mint ahogy azt gondolná.
Egyenként teszem tönkre őket.
És ő lesz az első, aki elbukik.
Hacsak nem esem kísértésbe… és döntök úgy, hogy megtartom magamnak.

A könyv megvásárolható a Moobius webáruházban.

Kate Morton: Az elfeledett kert

Az Elfeledett kert volt az első regényem Kate Mortontól, és már most biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó. Régóta szemeztem a szerző könyveivel, hiszen sokan dicsérik a hangulatteremtő képességét és a különleges családtörténeteit, most végre levettem a polcról az elsőt.

    Már a könyv megjelenése is lenyűgöző. A Cartaphilus Kiadó gyönyörű, elegáns borítóval jelentette meg, amely tökéletesen illeszkedik Kate Morton többi magyarul megjelent kötetéhez. Számomra mindig öröm, amikor egy könyv nemcsak tartalmában, hanem külalakjában is igényes, de ebben az esetben a történet még a borítónál is nagyobb hatással volt rám.

    Kate Morton írásmódja rendkívül kifinomult és magával ragadó. Olyan természetességgel vezeti az olvasót a múlt és a jelen között, hogy szinte észrevétlenül merülünk el a történetben. Mondatai finoman hömpölyögnek, miközben egy különleges, kissé melankolikus, titkokkal átszőtt atmoszférát teremtenek. Ez a hangulat végig elkísérte az olvasásomat, és gyakran azon kaptam magam, hogy még egy fejezetet szeretnék elolvasni, mielőtt leteszem a könyvet.

    A regény több idősíkon játszódik, középpontjában pedig egy évtizedeken át őrzött családi titok áll. Egy elhagyott kislány története, egy rejtélyes örökség és egy elfeledett kert múltja lassan bontakozik ki előttünk. Kate Morton nem sieti el a történetmesélést: apró részletekből építi fel a teljes képet, így az olvasó valóban úgy érzi, mintha maga is nyomozna a szereplőkkel együtt. Éppen ez a fokozatos építkezés adja a regény egyik legnagyobb erejét.

    Különösen tetszett, ahogyan a szerző a családtörténetet, a történelmi hátteret és a személyes sorsokat egyetlen összefüggő, érzelmekkel teli történetté szőtte össze. Bár a cselekmény nem a gyors fordulatokra épít, egy pillanatra sem vált unalmassá. Inkább egy lassan kibomló kirakósra emlékeztetett, amelynek minden új darabja közelebb vitt a végső igazsághoz.

    Az Elfeledett kert egyszerre családregény, történelmi fikció és finoman adagolt rejtély, amelyet a gyönyörű leírások és az érzelmes karakterek tesznek igazán emlékezetessé. Azoknak ajánlom, akik szeretik a több generáción átívelő történeteket, a titkokat, a múlt feltárását és az olyan regényeket, amelyek nem csupán szórakoztatnak, hanem hosszú időre velünk maradnak.

    Számomra ez egy igazán különleges olvasmány volt, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan kézbe veszem Kate Morton többi regényét is.

Adatok:

Kiadó: Cartaphilus

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 528

Ford.: Haris Ildikó

Fülszöveg:

„Ha egy lány arra vár, hogy megszabadítsák, sohasem fogja megmenteni magát.”
Az első világháború előestéjén egy elhagyatott kislányt találnak az Angliából Ausztráliába érkező hajón. Nincsenek rokonai, sem iratai vagy használható emlékei, csupán egy mesekönyv a bőröndjében. A kislányt a kikötőmester és felesége fogadja be, és új hazájában új életet kezdhet.
A lányból felnőve szülő, majd nagyszülő válik, s halálakor unokája váratlan és rejtélyes örökséghez jut: az angliai Cornwallban lévő Blackhurst udvarház és egy sötét hangulatú tündérmeséket tartalmazó könyv tulajdonosa lesz. A fiatal lányra vár a feladat, hogy kibogozza nagyanyja származásának csaknem százéves rejtélyét, és felfedje a múlt ködbe vesző emlékeit.
Kate Morton lehengerlően szép, tökéletesen felépített családregénye az írónőtől megszokott könnyed stílussal és remekbe szabott történetmeséléssel kényezteti olvasóját.

A könyv megvásárolható a Moobius webáruházban!

Bea Fitzgerald: The End Crowns All – Harcolj a szerelemért!

 Nemrég olvastam Bea Fitzgerald: Girl Goodness, Quenn című regényét, és nagyon megszerettem a szerző hozzáállását a görög mitológiához. Bátran vágtam bele a Kasszandráról és Helénáról szóló történetbe még úgy is, hogy a Trójai mondakör nem igazán az én világom.

    A Szép Heléna, Paris herceg és az alma szentháromságából fakadó háborútól alapvetően kiráz a hideg, főként annak értelmetlenségéből adódóan. Persze mítosz, de akkor is. Ebben a történeben hálás voltam azért, hogy Fitzgerald nem Paris és Heléna szerelmét domborítja ki, hanem inkább erős női főszereplőket teremt.

    A görög mitológia újragondolása amúgy szerintem hálás alapanyag, de egyáltalán nem könnyű úgy hozzányúlni, hogy egyszerre maradjon ismerős és mégis újat tudjon mutatni. Bea Fitzgerald nem egyszerűen újrameséli a jól ismert történetet, hanem saját hangot ad neki, miközben olyan témákat is előtérbe helyez, mint a szabadság, a sors, a hatalom vagy az önfeláldozás.

    Nagyon szerettem, hogy a történet nem csak a romantikára épít. Sőt, ha mondhatok ilyet Kasszandra és Heléna szerelme nem is tűnik annyira meghatározónak, nekem inkább tűnt erős barátságnak. Nem mondanám, hogy bátor LMBTQ regény ez, inkább csak kifogta a szelet Apollo és Paris vitorlájából. Sokkal fontosabb volt a karakterfejlődés, már csak ezért is mert nekem Kasszandra jelleme az elején nem volt igazán szimpatikus, de Heléna sem lett a kedvencem. Szerencsére ők ketten (de főleg Kassandra) folyamatosan fejlődnek, döntéseiknek valódi következményei vannak, és sokszor nem létezik egyértelműen jó választás. Ettől a regény végig izgalmas marad, hiszen nem lehet biztosan tudni, merre viszi őket a sors.

    A szereplők hitelesek, hibáznak, vívódnak és tanulnak a saját döntéseikből. Fokozatosan kedveltem meg őket. A közöttük kialakuló kapcsolatok természetesen épülnek fel, az érzelmek nem hatnak erőltetettnek vagy túlzónak. Apollót nagyon bírtam, bár a kattanását annyira nem értettem, hiszen ő egy isten, és azt hiszem nem is annyira a szerelem, mint inkább az önérzete vezérelte Kasszandrával kapcsolatban.

    A világépítés ugyan ismert mitológiai alapokra támaszkodik, mégis sikerül újszerűnek és frissnek hatnia. Jó egyensúlyban van a kaland, a politika, az isteni játszmák és a személyes drámák között. A történet végig lendületes, egyetlen pillanatra sem éreztem, hogy leülne.

    Ami különösen tetszett, hogy a szerző ismét nagyon könnyed stílusban ír. Jól olvasható, haladós, miközben az érzelmi jeleneteknek is megvan a súlya. Nem válik giccsessé, de a keményebb pillanatok sem veszítik el az erejüket.

    Összességében ismét megerősödött bennem, hogy Bea Fitzgerald nagyon tudja hogyan írjon jó regényt, akkor is, ha a témaválasztása nem feltétlenül a kedvencem.

    A könyv megjelenésében ez a nagyonkék nekem sokkal jobban tetszik, mint az előző regény jujjrózsaszínje, a kettő együtt pedig pompásan mutat a polcon. Kíváncsik leszek milyen színű lesz a következő Fitzgerald mű.

    Köszönöm szépen a könyvet a MenőKönyveknek!

Adatok:

Kiadó: Menő Könyvek Kiadó

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 544

Ford.: Frei.Kovács Judit

Fülszöveg:
Trója városának legfőbb istene, Apollón megajándékozza Kasszandrát a jövőbelátás képességével, és ezért a szerelmét kéri cserébe. A hercegnő elfogadja az óriási hatalommal járó lehetőséget, ám nem viszonozza az isten szerelmét, aki büntetésképpen azzal átkozza meg őt, hogy senki ne higgyen a jóslataiban.
Amelyek mindig ugyanazt vetítik előre: érkezik majd egy nő, aki miatt kitör a háború.Heléna az igaz szerelem reményében szökik el Spártából – bár hamarosan rájön, hogy mindez nem ilyen egyszerű. Ráadásul a királyik udvarban valaki folyton azon mesterkedik, hogy elűzze őt a városból.
Amikor végül tényleg kirobban a háború, nem csak a várfalaknál felsorakozó ellenséggel kell megküzdeni a főszereplőknek. Kasszandra és Heléna talán megváltoztathatják a jövőt – főleg úgy, ha közelebb engedik magukat egymáshoz.
De hogyan lehet változtatni azon a jövőn, amit maguk az istenek alakítanak?
A Girl, Goddess, Queen című népszerű regénye után a szerző, Bea Fitzgerald ismét a görög mitológiából merítette témáját. Ezúttal a trójai háború történetét gondolta újra, és írta meg friss, szenvedélyes, és szívbe markolóan romantikus hangon.

    A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu

Jaume Cabré: Az ​eunuch árnyéka

    Jaume Cabré nekem az „Én vétkem” könyvvel azonos. Ugyan csak felületesen, amolyan „könyvtáros módon” ismerem a nagyregényét, mégis azonosítottam vele a szerzőt. Az teljes ismeretség hiánya miatt várakozásokkal léptem az Eunuch árnyéka című történetbe, de az első részben csalódtam. Illetve talán úgy helyes fogalmaznom, hogy az eleje alig csúszott. Egyértelműen a narráció volt a „bűnös” főként, de az sem esett jól, hogy nem tudtam kapcsolódni a szereplőkhöz. Az elbeszélő Miguel csapongott és pipogya volt, Júlia meg egy szexi jégkocka és fogalmam sem volt ők merre tartanak együtt vagy akár külön-külön. Meg kellett küzdenem a befogadással és a türelemmel is, de végül mindenkit legyőztem. Cabré meg engem.

    Ez a könyv érdekes volt, mert történetmesélés közben rengeteg gondolatot indít el az életről, az emlékezés természetéről és arról, hogy döntéseink milyen árnyékot vetnek a jövőnkre. Mi az ami meghatározó és mi enyészik el az időben.

    Első pillantásra a könyv egy családregénynek is tűnhet. Megismerjük II. Miquel Gensanát, aki életének egy pontján, egy barátja temetését követően kénytelen végignézni saját múltján, a családján, az elvesztegetett lehetőségein, a Franco-diktatúra alatti ifjúságán, szerelmein, barátságain és politikai eszményein. Cabré azonban ennél sokkal nagyobb ívű történetet alkot. Egyetlen ember életéből bontja ki egy egész korszak történelmét, miközben generációkon átívelő családi titkok, morális dilemmák és személyes tragédiák rajzolódnak ki.

    Maga a cselekmény nem különösebben sodró lendületű vagy izgalmas az elbeszélés módja mégis benne tartott a történetben. A cselekmény maga egyetlen este története, amibe belesűrűsödik egy egész élet elbeszélése, sőt egy egész családé.

    Izgalmas a narráció, de nem volt könnyű beleszokni. Az idősíkok szinte észrevétlenül csúsznak egymásba, a szereplők hangjai váltják egymást, néha egyetlen mondaton belül is. Van, hogy Miguel mesél, máskor Maurici bácsi veszi át a szót, aki nemcsak a családi krónikás, hanem a befolyásos manipulátor is, aki alakítja formálja a család kereteit sajt kedve és terve szerint. Sokáig nem értettem, talán később sem teljes azt, hogy miért ezt az elbeszélő módot választotta a szerző, de végül valahogy ráéreztem az ízére. Van egy egyedi ritmusa, talán nem véletlen, hiszen maga a zene is fontos motívuma a történetnek. Sőt, ha jobban belegondolunk az egész regény szerkezete olyan, mint egy zenemű, témák és variációk egymásutánisága.

    A könyv egyik központi kérdése számomra az volt, hogy vajon mennyire határozza meg az embert a múltja. Létezhet-e valódi szabadság, ha családi örökségek, politikai rendszerek és személyes döntések hálózzák be az életünket? Cabré nem kínál egyszerű válaszokat. Inkább azt mutatja meg, hogy az identitásunk emlékekből, veszteségekből, kudarcokból és kompromisszumokból épül fel.

    A cím is rendkívül beszédes. Az "eunuch árnyéka" nem csupán egy metafora, hanem annak az életnek a szimbóluma, amelyből hiányzik a cselekvés szabadsága vagy az önmegvalósítás lehetősége. Miquel maga az eunuch nemcsak amiatt mert az egész élete egy elszalasztott lehetőség, hanem amiatt is, mert valódi eunuchként megszakítja a család vérvonalát, vele kihal a család maga.

    Nem könnyű olvasmány. Cabré nem könnyíti meg az olvasó dolgát, sőt. Rengeteg nevet tesz a történetbe, jelzőkkel dekorálva az egyes személyeket, sok a motívum, az utalás, mégis valahogy működik az egész koncepció. Lassú olvasmány, de nagyon tartalmas.

    Az eunuch árnyéka nem egyszerűen egy történelmi családregény, hanem egy igazán emberi utazás a történelem, a szerelem, az eszmék és a veszteség világába. Olyan könyv, amelyet nem elsősorban a cselekményéért, hanem a gondolataiért, a nyelvéért és a kivételes szerkezeti megoldásaiért érdemes kézbe venni. Összetett, nagyívű, lassan kibontakozó regények, rengeteg mondanivalóval.

    A könyvet köszönöm szépen a Jelenkor Kiadónak.

Adatok:
Kiadó: Jelenkor
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 480

Ford: Tomcsányi Zsuzsanna

Fülszöveg:
Miquel Gensana örökös vesztes és vesztes örökös. Egy nagy múltú katalán família utolsó sarja művészi ambíciókkal, aki rossz időben a Franco-diktatúra idején született és eszmélkedett, nemzedéke többé-kevésbé tudatos ifjúságához hasonlóan lázadt vagy hagyta magát sodortatni az árral, és közben eltékozolta mindenét. Aki ha hátranéz, maga mögött egy eunuch árnyékát látja.
Történetünk jelen idejében Miquel negyvenhét éves. Se családja, se barátja, se szerelme. Elúszott családi birtokán a régi házból időközben elitvendéglőt alakított ki egy jól menő belsőépítész, s ebbe a vendéglőbe invitálja meg egy napon Miquelt egy fiatal újságíró kolléganője. A mit sem sejtő kollegina egy közös barátjuk emlékére készül nekrológot írni, ezért választja az intimitásában is extravagáns helyszínt. Miquel nyelve lassan ered meg, hiszen kettős trauma érte: a legjobb barátját vesztette el, s erről épp a régi házában faggatja valaki. Így hát a tragikus haláleset ürügyén valahogy mindig saját magánál és kétszáz éves múltra visszatekintő családjánál köt ki: kibeszél és elhallgat; tagad, ha vallomásra késztik. És ki tudja, miért, csak a lényeget hallgatja el és tagadja le.
Sallangtalan, eleven nyelv, finom humor, tökéletes helyzetek, kitűnő jellemrajzok. Így ír egy kortárs klasszikus.
A regény megvásárolható itt: Booklove

Ann Nette: Rabmadár

  A könyv maga kívül belül nagyon szép. A borító és a belső grafikák nagyon egységes képet mutatnak, a történet pedig egyszerűen fantasztikus.

    Bevallom őszintén, az elejével megküzdöttem. Ez a történet olyan kegyetlenül indult, hogy az első fejezetekkel csak lassan haladtam. Nem igazán bírom az erőszakot, így többször is mély levegőt kellett vennem olvasás közben. Aztán egyszer csak megtört bennem az első görcs, és onnantól valami egészen rendkívüli utazás vette kezdetét.

    A történet egyszerűen vibrál. Mozgalmas, élő és tele van érzelmekkel. A cselekmény összetett, mégsem válik túl bonyolulttá, minden szálnak megvan a maga helye. Ráadásul a szöveg is gördülékeny, könnyen olvasható. Néhol nyers, de ez egyáltalán nem zavart, sőt, úgy éreztem, ez is hozzátartozik a történet hitelességéhez. Külön örültem annak, hogy a regény lezárt egészet alkot, bár őszintén szólva szívesen olvasnék még ebből a világból.

    Nagyon szerettem a váltott szemszögeket. Talán a legjobban mindig a gonosz fekete oldalait vártam, de mindhárom narráció remekül működött, és szépen kiegészítették egymást.

    A romantikus szál fokozatosan épül fel, nem volt túl gyors, de már az elején be lehetett tájolni. Érezhető volt a kapcsolat, működött a kémia, és szerencsére nincs túlpörgetve. Ugyanez igaz az erotikus jelenetekre is: vannak, de nem uralják a történetet, és nem úsztunk el a nyálban.

    Shelline élete borzasztó volt, ez viselt meg a legjobban. Annyi szenvedésen és kegyetlenségen megy keresztül, hogy időnként olvasni is nehéz. Mégis fantasztikus főszereplő marad, akinek könnyű volt drukkolni. Daanent is nagyon szerettem, bár néha számomra egy kicsit túltolta a macsó szerepet. A mellékszereplők szintén remekül kidolgozottak, még az ellenfelek is valódi karakterekké váltak, nem egyszerűen gonosz figurák.

    Voltak fájó veszteségek, és ezt külön értékeltem. A szerző nem félt valódi tétet adni a történetnek. A konfliktusoknak súlya van, a veszteségek pedig valóban fájnak, ettől válik még hitelesebbé az egész.

    A világépítés szintén lenyűgöző. Sárkányok, pegazusok és mágia szövik át ezt a részletesen kidolgozott világot, amelyet erőteljes politikai és társadalmi háttér tesz még összetettebbé és izgalmasabbá. A sárkányok pedig egyszerűen elképesztően menők. Dögösek, flegmák és egyedülálló jellemük van.

    Összességében a Rabmadár kívül-belül gyönyörű könyv. Végig izgalmas, érzelmekkel teli történet, remek karakterekkel, jól felépített világgal és valódi téttel. Az eleje számomra nehéz volt a kegyetlensége miatt, de abszolút megérte végigolvasni, mert végül egy meghatározó fantasyélményt kaptam.

    Köszönöm szépen a könyvet a Book Self Könyvkiadónak és a moobius_hu-nak.

Adatok:

Kiadó: Book Self

Megjelenés: 2026

Oldalszám: 496

Fülszöveg:

Tíz év raboskodás egy kegyetlen hódító börtönében. Tíz év folyamatos megaláztatás, kínzás és erőszak. Tíz év reménykedés a gyors halálban.
Shelline, Verya legyőzött királyának lánya azonban nem törik meg, és amikor váratlanul felbukkan a szabadulás lehetősége, minden rendelkezésére álló eszközzel harcol az életben maradásért.
Ám a sors és a politika nem hagyja, hogy névtelenül, a tömegben elrejtőzve élje életét. Kénytelen szövetségre lépni a szomszédos királyság trónörökösével, aki sárkánylovasként koalíciót próbál kovácsolni a Veryát meghódító keleti hordák kiűzésére, és semmitől sem riad vissza a célja elérése érdekében, még ha ez egy vonakodó szövetséges elárulását jelenti is…
Shelline választás elé kerül: a szívét kövesse, vagy rendelje alá a saját boldogságát a magasabb rendű cél elérésének?
Ann Nette bemutatkozó regénye nyers, szókimondó, egyben sodró lendületű és érzelemdús fantasy egy eleven, lüktető világba.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Cristina Henriquez: Panama

 Cristina Henríquez regénye a címével is azonnal felkeltette az érdeklődésemet. De nagyon tetszett a borító hangulata, és maga a Panama csatorna építésének története is izgalmasan hangzott. Ez az a fajta vállalkozás, amely még ma is lenyűgöző, de ha belegondolunk, hogy a XIX. század végén és a XX. század elején milyen technológiai háttérrel vágtak bele, szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik.

    Vágjunk át egy földszorost. Keresztül a hegyeken. Küzdjünk meg a dzsungellel, az időjárással, a betegségekkel, és oldjuk meg, hogy a hajók két óceán között közlekedhessenek. Ma már természetesnek vesszük a Panama- vagy akár a Szuezi-csatorna létezését, de a megvalósításuk korunk egyik legnagyobb mérnöki bravúrja és emberi teljesítménye volt.

    Éppen ezért egy kicsit csalódott voltam, hogy a regényben magáról az építkezésről és annak technikai hátteréről viszonylag keveset tudtam meg. A történet fókusza sokkal inkább az embereken van, akiknek az életét közvetlenül vagy közvetve befolyásolta a csatorna építése. Megismerünk helyi lakosokat, bevándorlókat, munkásokat, halászokat és családtagjaikat, akik mind ugyanannak a történelmi korszaknak a szereplői.

    Különösen érdekes volt látni, milyen nehéz körülmények között éltek ezek az emberek. A kemény munka önmagában is embert próbáló volt, de ehhez társultak olyan betegségek, mint a malária vagy a sárgaláz, amelyek állandó fenyegetést jelentettek. A regény jól érzékelteti, milyen törékeny volt akkoriban az emberi élet, és mennyi áldozattal járt a fejlődés.

    Ada, Omar és a többi szereplő története emberközeli és hiteles. A szerző érzékenyen mutatja be a reményeket, a veszteségeket, a családi kapcsolatokat és azokat az álmokat, amelyek egy jobb élet lehetőségét jelentették.

    Ugyanakkor számomra a regény egyik gyengesége éppen ebből fakadt. A sok bemutatott életút és nézőpont nem igazán állt össze egységes történetté. Persze vannak kapcsolódások és átfedések, de mégis valami kötőanyag hiányzik. Időnként azt éreztem, hogy a szereplők sorsai a levegőben lógnak, és a mozaikdarabok nem illeszkednek teljesen egymáshoz. A cselekmény lassan hömpölyög, néhol kifejezetten le is ül, ami miatt nekem lassabban is ment az olvasás. Persze az is lehet, hogy a hőség tehetett a dologról.

    Ennek ellenére a könyv hangulata végig magával ragadó maradt. A forró, párás Panama, a munkások mindennapjai és a történelmi háttér olyan atmoszférát teremtenek, amely könnyen beszippantja az embert. A regény lassan csordogál, akár maga a csatorna, cserébe fokozatosan egyre mélyebbre vezet ebbe a számomra ismeretlen világba.

    Cristina Henríquez műve nem elsősorban a Panama-csatorna építéséről szól, hanem azokról az emberekről, akik ott éltek a történelem árnyékában, és akiknek az élete örökre összefonódott ezzel a grandiózus vállalkozással. Bár én szívesen olvastam volna többet magáról az építkezésről, összességében mégis értékes olvasmánynak tartom. Nem véletlen, hogy a regény Goodreads-díj-jelölést kapott történelmi fikció kategóriában: érzékeny, emberi és hangulatos mű, amely egy kevéssé ismert történelmi korszakot hoz közel az olvasóhoz.

Adatok:

Kiadó: Európa

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 384

Ford.: Schultz Judit

Fülszöveg:

A XIX. és XX. század fordulóján járunk. Panama párás levegőjében a változás feszültsége vibrál. Egy letűnő és egy születőben lévő korszak határán állunk, a senki földjén. Ahol ma még talajt érzünk a lábunk alatt, ahol ma még hegyek vonulnak büszkén, holnapra eltűnik minden, és a víz veszi át a hatalmat: két összeömlő óceán hullámai mossák el a múltat.
Ez a gyönyörű és kissé ijesztő kép adja Cristina Henríquez egyszerre nagyszabású és bensőséges hangulatú regényének hátterét. Az író visszafogott eszközökkel ragadja meg a Panama-csatorna építésének feszített tempóban zajló, hatalmas tömegeket megmozgató, egyszerre felemelő és embertelenül kegyetlen munkálatait.
A Panama-csatorna az emberiség történetének egyik, ha nem a legnagyobb mérnöki teljesítménye, ám a felépítéséről szóló nagyszabású regény a gazdasági, politikai nézőpont helyett elsősorban a történet emberi oldalára helyezi a hangsúlyt, azokra a történelemkönyvek lapjain meg sem említett szereplőkre, akiknek a mindennapi életéről, a sorsáról, a megélhetésért, a boldogságért, a szeretetért, az érvényesülésért a vívott küzdelméről nem sokat tudtunk mind ez idáig.
A Panama – Átjáró a végtelenbe című regényben egy távoli korszak és világ ölt testet: emberek, tervek, álmok, sikerek és kudarcok vonulnak előttünk, és olyan mesés gazdagsággal kavarognak a sorsok, hogy nem is a történelem néz vissza ránk e bámulatos regény lapjairól, hanem maga az élet.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Ali Hazelwood: Problémás ​nyári románc (Ez nem szerelem 2.)

    Nem is tudom pontosan, hogy vagyok Ali Hazelwooddal. Valahogy minden új regénye rettenetesen érdekel, aztán amikor elolvasom, mindig fanyalgok valamin, ami nem akadályozza meg az újraolvasást. Aztán persze alig várom a következő részt. Egyértelműen van valami a stílusában, ami újra és újra visszahúz hozzá.

    Amikor megláttam, hogy érkezik a Problémás nyári románc, gyakorlatilag semmit sem tudtam róla. Nem olvastam fülszöveget, nem néztem utána a történetnek, csak azt tudtam, hogy szeretném elolvasni. Szerencsére a Maxim Kiadó meghallgatta a kérésemet, így hamar kézbe is vehettem.

    A borító első látásra megfogott. Kedves, vidám, igazi nyári hangulata van a grafikus megoldásoknak és a színvilágnak. Külön örülök annak, hogy nem teljes alakos szereplőket ábrázol, mert így meghagyja a lehetőséget, hogy saját magam képzelje el a karaktereket, mégis ad egy kis ízelítőt abból, kik állnak majd a történet középpontjában. Pont annyit mutat, amennyit kell.

    Maga a regény is olyan, mint borítója: könnyed, gyorsan olvasható, nyári romantikus történet. Egy nap alatt olvastam el, és így elsőre azt hiszem, ez eddig a kedvenc Ali Hazelwood-regényem.

    A történet tulajdonképpen az „Ez nem szerelem” folytatása. Eli és Rue végre eljutnak az esküvőig, és a teljes baráti társaságot meghívják Szicíliába egy különleges, olasz hangulatú lagzira. Már önmagában ez a helyszín is fantasztikus alapot ad a történetnek, de az igazi meglepetést számomra nem az esküvő, hanem Maya és Hark története jelentette.

    Utólag visszagondolva tényleg voltak apró utalások rájuk az előző kötetben, de valamiért egyáltalán nem vettem őket komolyan. Pedig mennyire jó párost alkotnak!

    Harkness – azaz Conor – egy harmincnyolc éves, sikeres férfi. Okos, magabiztos, anyagilag is teljesen rendben van az élete, ugyanakkor rengeteget dolgozik. Maya pedig a legjobb barátja húga, jóval fiatalabb nála, még csak most keresi a helyét a világban, tele tervekkel és lehetőségekkel. Papíron minden adott lenne ahhoz, hogy ez a kapcsolat ne működjön, mégis teljesen természetesnek érződik az egymásra találásuk.

    Bár Ali Hazelwood karaktereiről gyakran érzem azt, hogy bizonyos vonások ismétlődnek könyvről könyvre, Maya és Conor valahogy mégis külön tudtak válni a többi párostól. Mindkettejüknek van egy olyan sajátos személyisége, amitől nemcsak önálló karakterként működnek, hanem együtt is jók. A köztük lévő dinamika végig élvezetes, sokszor könnyed és vicces, máskor pedig fullasztóan parázsló.

    Külön örültem annak is, hogy a szerző ezúttal kimozdította a történetet a megszokott STEM-közegből. Bár szeretem a tudományos hátteret a korábbi regényeiben, itt kifejezetten jót tett a változatosság. Szicília szinte önálló szereplővé válik: a tájak, az olasz életérzés, az ételek, a családi hangulat és a mediterrán környezet rengeteget hozzáadnak az olvasási élményhez. Nagyon könnyű belefeledkezni ebbe a nyaralós atmoszférába így a hőségriadó idején.

    Nagyon szerettem azt is, hogy ez a történet nincs tele erotikus jelenetekkel. Természetesen a kémia végig működik Maya és Conor között, jól érezhető a vonzalom és a feszültség, de a romantika nem kizárólag a testi kapcsolat köré épül. Jó volt látni, hogy a kapcsolatuk az apró gesztusokból, a beszélgetésekből, a közös pillanatokból és az érzelmi kötődésből építkezik. Nekem ettől sokkal hitelesebb és szerethetőbb lett a románcuk.

    Nagyon megszerettem Conor karakterét, de még inkább Maya volt az, aki meghatározta a történetet. Határozott, energikus, mégis valahogy visszafogott. Tudja, mit akar, mégis bizonytalan egy csomó mindenben, képes hibázni és fejlődni. Van benne egyfajta érettség, ami különös módon túllépi Conor életkorából adódó bölcsességét is, és a végén Maya lesz az, aki az ütemet diktálja.

    Összességében a Problémás nyári románc kellemes meglepetés volt számomra. Könnyed, romantikus, humoros, igazi nyári kikapcsolódás, de közben elgondolkodtató, és érzelmes is. Nekem mélyebb történet volt, mint a szerző korábbi regényei, és a környezetet is nagyon megszerettem. Egyértelműen ez az eddigi kedvenc Hazelwood-kötetem.

    Köszönöm szépen a Maxim Kiadónak!

Adatok:
Kiadó:Maxim Kiadó
Megjelenés: 2026.

Oldalszám: 416
Ford: Stier Ágnes

Fülszöveg:
Maya Killgore huszonhárom éves, és még nem találta ki, hogy mit is akar kezdeni az életével. Conor Harkness harmincnyolc éves, és Maya folyton csak rá gondol.
Micsoda klisé, idősebb pasi és fiatalabb nő; sikeres, biotechnológiával foglalkozó pasi és a küszködő doktorandusz; a báty legjobb barátja és a lány, akinek létezéséről a férfi nem is tudott. Conor nagyon szereti emlékeztetni Mayát: a hatalmi dinamika egyenlőtlen kettőjük esetében. Bármilyen kapcsolat is lenne közöttük, az megszámlálhatatlan szempontból problémás lenne, Mayának pedig nem kellene mást tennie, csak túllépni a férfin. Hiszen világossá is tette a nőnek, azt szeretné, hogy tűnjön el az életéből.
De a látszat néha csal, a klisék pedig néha fordulatokká válnak.
Amikor Maya bátyja úgy dönt, hogy Taorminában tartja az esküvőjét, Maya és Conor egy romantikus szicíliai villában találják magukat, ahol egy teljes hetet töltenek egymás társaságában. Ott, a Jón-tenger gyönyörű partján ősi romokkal, ínycsiklandozó ételekkel és természeti szépségekkel körülvéve, Maya rájön, hogy Conor talán rejteget előle valamit. Miközben az esküvőn kezdenek kicsúszni a dolgok a kezükből, a lány úgy dönt, talán pont egy nyári románcra van szüksége, legyen az bármilyen problémás.
A regény megvásárolható itt:Maxim

Liz Nugent: Sally ​Diamond, a furcsa lány

   A könyv megjelenése meglepő volt, ahogy a fülszövege is, ezért hirtelen nem is kapcsolatam, hogy a szerző nem elsőkönyves, hanem jelent meg már regénye, sőt az egyiket ismerem is.

    Ettől függetlenül nagyon egyedi olvasmányélményt jelentett a Sally Diamond, amit nem is tudok egyszerre jól megragadni. Kicsit szétfolynak az érzéseim és a benyomásaim, az azonban biztos, hogy egyszerre volt a könyv érdekes, megrázó, nyomasztó és valahogy felszabadító is.

    A történet egy furcsa felütéssel indul, Sally elégeti az apja holttestét. Bár ez látszólag az apja kérése (vagy inkább sugalmazása), mégis szokatlan, mondhatjuk az is, hogy furcsa megoldás végtisztességre. Maga Sally is furcsa kissé, elsőre autistának tűnik, aztán kiderül hogy PTSD szindrómás. Ahogy haladunk előre a történetben a merev, szociopata Sally akihez nehéz érzelmileg kapcsolódni, elkezd megnyílni, kibontakozni, és mindennel együtt is egy kedves kissé bumfordi de szerethető karakterré válik.

    A regény azonban mégsem csak egy fejlődésregény, bár annak kiváló. Elsősorban pszichotriller, bár maga a bűnügy viszonylag korán ismertté válik. A részletei azonban sokáig homályban maradnak, és végig borzolgatják az idegrendszert.

    Sally az egyik legkülönlegesebb főszereplő, akivel az utóbbi években találkoztam. Egyszerre naiv, szókimondó, humoros és végtelenül sérülékeny. Nem próbál megfelelni a társadalmi elvárásoknak, mert sokszor nem is érti őket. Éppen ezért minden megszólalása őszinte, minden reakciója hiteles. Az ember hamar rájön, hogy nem Sally a furcsa, hanem inkább az a világ, amely képtelen elfogadni azt, aki másként működik.

    Nagyon tetszett, hogy Nugent nem szenzációhajhász módon nyúl a rendkívül súlyos témákhoz. Nem a drámára épít, hanem az őszinte világos tényfeltárásra. A gyermekbántalmazás, a fogság, a manipuláció és a generációkon át öröklődő traumák végig jelen vannak, mégsem öncélúan. Sokkal inkább azt vizsgálja, milyen nyomot hagynak ezek az ember személyiségében, és hogy egy szerető környezet vajon képes-e valamennyire begyógyítani a sebeket. A regény egyik legfontosabb kérdése számomra az volt, hogy mennyiben határoz meg bennünket a múltunk, és van-e valódi esély kitörni abból, amit gyermekként elszenvedtünk.

    A történet felépítése is izgalmas. Van egy folyamatos jelenbeni szál, amit Sally mesél el a maga kissé korlátolt módján, míg van múltbéli szál, ami fokozatosan fonódik a jelen köré. Ez Peter meséli a saját szemszögéből. Kiegészíti és átszínezi a teljes képet. Van hogy egyszerűen túl sokká válik, de Sally sajátos humora és különleges látásmódja valahogy feloldja a feszültséget.

    Ami talán a legjobban megmarad bennem, az az empátia, amellyel az írónő a szereplőihez viszonyul. Nincsenek egyszerű fekete-fehér karakterek. Még azoknak a sorsa is elgondolkodtató, akik szörnyű dolgokat követtek el vagy éltek át. Ez nem jelenti a tetteik felmentését, inkább azt mutatja meg, milyen pusztító ereje lehet a feldolgozatlan traumának és az elszigeteltségnek.

    A regény ugyanakkor nem könnyű olvasmány. Több olyan téma is megjelenik benne, amely sokakat megviselhet, ezért érdemes felkészülni arra, hogy érzelmileg megterhelő történetről van szó. Nem a véres jelenetek miatt nehéz, hanem azért, mert a lelki kegyetlenséget és az emberi kiszolgáltatottságot rendkívül hitelesen ábrázolja. Éppen ezért nem feltétlenül tartom klasszikus thrillernek, hanem inkább egy mély lélektani regény, amely thrilleres eszközökkel mesél.

A könyvet köszönöm szépen a Helikon Könyvkiadónak.

Adatok:
Kiadó: Helikon
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 372

Ford: Szabó Olimpia

Fülszöveg:

„Ha meghalok, csak dobj ki a kukába.”
Egy világvégi ír falucska magányos kis házikója hirtelen az érdeklődés középpontjába kerül, mikor egyetlen lakójáról, a negyvenkét éves, teljes elzártságban élő Sally Diamondról kiderül, hogy halála után elégette édesapját. A dolog még nagyobb vihart kavar, mikor lassan kirajzolódik Sally traumatikus múltja is, s bár sokan segítenek neki visszaszerezni a kontrollt az élete fölött, egy nap rejtélyes csomagja érkezik egy ismeretlentől Új-Zélandról, és ez mindent megváltoztat…
Liz Nugent feszültséggel teli pszichothrillere egyszerre emberi dráma, fejlődés- és meneküléstörténet – egyenest a kegyetlenség és a trauma határvidékéről.
Liz Nugent (1967) az ír thriller koronázatlan királynője. Letehetetlen, sikerlistákat vezető, díjnyertes könyveit több mint harminc nyelvre fordították le. A magyar olvasók a Mindig is éjjel lesz és a Mit tettél, Oliver? szerzőjeként ismerhetik.
A regény megvásárolható itt: Booklove

Lucy Score: Amit ​magunk mögött hagyunk (Knockemout 3.)

    Lucy Score Knockemout-sorozatának harmadik kötete, az „Amit magunk mögött hagyunk” számomra egyszerre volt a legjobban várt rész és csalódás. Már az első kötetben felfigyeltem Lucian és Sloane kapcsolatára, és alig vártam, hogy végre az ő történetük kerüljön a középpontba. Lucian a háttérből irányító, kemény üzletemberként igazi rejtélynek tűnt, Sloane pedig könyvtárosként különösen közel állt hozzám. A köztük vibráló feszültség és a múltjukban húzódó sötét titok pedig pontosan azt ígérte, amit egy romantikus történetben a legjobban szeretek.

    A regény alapja a gyűlöletből szerelem toposz, amelyet Lucy Score egy közös múltból fakadó érzelmi hullámvasúttal egészített ki. Lucian és Sloane kapcsolata folyamatos húzd meg–ereszd meg játék, amely egyszerre volt frusztráló és lebilincselő. Többször előfordult, hogy csalódottan tettem le a könyvet, mert a szereplők viselkedése túlságosan életszerűtlennek hatott, mégis mindig visszatértem hozzá, mert érdekelt, hogyan jutnak el a végkifejletig.

    A karakterek közül Sloane végig szerethető maradt számomra, Lucian azonban vegyes érzéseket váltott ki belőlem. Az a távolságtartó, magabiztos és kissé arrogáns férfi, akit az előző részekben megismertünk, fokozatosan háttérbe szorult, helyét pedig egy túlzottan érzelmes és idealizált hős vette át. Értem, hogy a szerző a karakter fejlődését szerette volna bemutatni, de számomra a változás túlzott mértékű volt. A sorozat férfiszereplői amúgy is hajlamosak arra, hogy a történet végére szinte tökéletessé váljanak, és míg Knox esetében ezt még ellensúlyozta a morcos természete, Nash és Lucian esetében már soknak éreztem ezt a szirupos idealizálást.

    Az erotikus jelenetekkel kapcsolatban is vegyesek az érzéseim. Nem a tartalom zavart, hanem az ismétlődés. Egy idő után úgy éreztem, hogy ugyanazok a jelenetek térnek vissza újra és újra, csupán a helyszín változik. Emiatt ezek a részek elvesztették az érzelmi súlyukat, és inkább lassították a történetet.

    A könyv egyébként kifejezetten túlírt, ami önmagában nem feltétlenül probléma. Sokkal jobban zavartak azok a szerkesztési és fordítási hibák, amelyek egy alaposabb ellenőrzés során kiszűrhetők lettek volna. Könyvtárosként különösen megmosolyogtatott a könyvtári tűzeset ábrázolása. A könyvek ugyanis korántsem égnek olyan gyorsan, mint ahogy a regény sugallja; a polcok jóval hamarabb válnak a lángok martalékává. Ennél is feltűnőbb volt, amikor az E/1-es narrációban Sloane egy mondaton belül először Lucian nevén nevezi a férfit, majd rögtön utána „a férfiként” hivatkozik rá. Egy-két alkalommal talán elsiklanék felette, de amikor többször is visszatért ez a megoldás, már kizökkentett az olvasásból.

    Mindezek ellenére nem tudom azt mondani, hogy nem szerettem ezt a könyvet. Lucian és Sloane története még a hibáival együtt is magával ragadott, és végig kíváncsi voltam rájuk. Talán éppen azért csalódtam benne valamelyest, mert túl nagy elvárásokkal érkeztem hozzá. Nem lett a kedvenc részem a sorozatból, de még így is szórakoztató lezárása volt a Knockemout-trilógiának.

Adatok:

Kiadó: Pioneer Books

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 696

Ford.: Bótyik Bettina Zora

Fülszöveg:

Lucian Rollinsnak két célja van: a bosszú, és hogy eltörölje azt a foltot, amelyet abuzív apja ejtett családja nevén. Élete éppolyan élre vasalt, mint személyre szabott öltönye, nincs benne helye kételynek és felesleges érzelmeknek. Kivéve, ha egy tűzrőlpattant kisvárosi könyvtárosról van szó…
Sloane Walton tökéletesen tudja, mi rejlik Lucian – csekély számú barátjának Luce, ellenségei tömegének Lucifer – ördögi szépségű vonásai mögött, elvégre együtt nőttek fel, amíg egy sötét titok el nem választotta őket. Valami azonban mégis a férfihoz vonzza, és amikor veszekedésük előjátékba csap át, egyikük sem bánja meg a történteket.
Sloane viszont családot akar, míg Luciannek esze ágában sincs továbbörökítenie magát, mivel jól tudja, hogy a tönkretett férfiak tönkretett nőket hagynak maguk után. Képtelen lenne ártani Sloane-nak, de képtelen elhagyni is őt. Egy dologra viszont képesnek kell lennie: megvédeni szerelmét bármi áron.

Lucy Score elsöprő sikerű Knockemout-sorozatának harmadik része érzéki romantika, szívszorító dráma és egy csipetnyi humor tökéletes keveréke.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

Juliette Cross: Tűzmadár (Tűzfonal 1.)

    Ez a regény egy igazán eredeti alapötletre épül. A történet az ókori Római Birodalom idején játszódik, azonban a szerző egy különleges fantasy-elemmel gazdagítja a történelmet: a birodalom nagy hódítói valójában alakváltó sárkányok. Azaz tulajdonképpen Cross egy alternatív világképet húz a valaha létezettre. Ez az elképzelés azért is érdekes, mert ezzel Cross tulajdonképpen saját magyarázatot ad a Római Birodalom gyors terjeszkedésére és katonai sikereire.

    A két főszereplő, Julian és Malina kapcsolata az „ellenségekből szerelmesek” toposzra épül. Julian a kegyetlen császár unokaöccse, míg Malina egy dák boszorkány, akitől a rómaiak mindent elvettek. Kettejük között kezdetben bizalmatlanság és ellenségeskedés van (legalábbis egyik részről), amely fokozatosan alakul át szerelemmé. A történetben az eleve elrendelés motívuma is fontos szerepet kap, hiszen a sárkány felismeri Malinában a neki rendelt társat. Bár ez a romantikus szál nem teljesen új a fantasyirodalomban, az ókori háttér miatt mégis izgalmasnak hat.

    Különösen tetszettek a történelmi adalékok, mint a római háztartások vagy a szokások bemutatása, valamint a boszorkányság és a sárkányalakváltás működésének bemutatása. A szerző sok információt ad ezekről, így az olvasó könnyebben bele tud merülni a világba. A főszereplők és Julian közvetlen környezete is szerethető, könnyű velük együtt érezni és drukkolni nekik. A római hatalmasságok viszont többnyire ellenszenves figurák, ami jól érzékelteti a birodalom kegyetlenségét.

    Ugyanakkor a regénynek vannak olyan részei, amik nekem kevésbé voltak meggyőzőek. Bár a világépítés nagyon erős, úgy éreztem, hogy nem minden ponton kellően átgondolt. Például a sárkányok hatalmas erejük ellenére olykor feleslegesnek tűnő csatákba bonyolódnak. Emellett Juliannak több lehetősége is lett volna arra, hogy elrejtse vagy álcázza Malinát, mégsem élt ezekkel, ami számos olyan konfliktust eredményez, amelyek kissé erőltetettnek hatnak. Emiatt néhány esemény inkább a cselekmény fenntartását szolgálja, mint a szereplők logikus döntéseiből következik. Márpedig mindegyik szereplő okos a történetben.

    A könyv külső megjelenése is kiemelkedő. A borító nagyon szép, az élfestés látványosan kiegészíti azt, a fejezeteket díszítő sárkánymotívumok pedig tovább erősítik a regény hangulatát. Látszik, hogy a kiadásra nagy figyelmet fordított a kiadó. Megjegyzem a magyar kiadás színvilága szerintem szebb mint, az eredeti.

    Összességében a Tűzmadár egy izgalmas történelmi fantasy romantikus elemekkel, amelynek legerősebb pontja az eredeti alapötlet és a római környezet. Bár a világépítésben és a cselekmény egyes részeiben találtam hiányosságokat, a szerethető szereplők, a különleges mágiarendszer és a történelmi háttér miatt élvezetes olvasmány volt. Az enyhe függővég pedig tulajdonképpen előkészíti a következő részt, hiszen megmutatja egy pillanatra a lehetséges főszereplőt. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra is!

A könyvet köszönöm szépen a General Press Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: General Press Kiadó

Megjelenés: 2026.

Oldalszám: 400

Ford: Melegh Erika

Fülszöveg:

Egy hódító, akit leigáztak…
Egy boszorkány, akiről azt jósolták, megmenti őket…
És egy kegyetlen világ, ahol sárkányok uralkodnak Rómában.

A római császár unokaöccse, Julian Dakkia jól játssza a hidegszívű hódító szerepét. Amikor azonban megpillantja Malinát, a különleges képességgel megáldott dák táncosnőt, rögtön megérzi, hogy a sorsa elrendeltetett. Évekkel később a csatatéren, az ellenség sorai között talál rá ismét a lányra. Julian ösztönösen felölti sárkányalakját, hogy megmentse a nőt, de ez akár az életébe is kerülhet…
Malina túlélte a családja elvesztését, és kész a végsőkig harcolni, most pedig az élete ennek a különös centuriónak a kezében van. A vad szépség lassan rájön: az intrikákkal és megtorlással teli Rómában nem minden az, aminek látszik. Miközben ebben a világban repülő halállovasok hódítanak és perzselnek fel mindent, a tábornok és a táncosnő szerelme sosem látott tűzvihart kavar, amelyben mindketten eléghetnek.

A könyv megvásárolható ezen a linken: General Press Kiadó