Varga Éva: Változat ​sárkányokra

Nekem az év egyik legizgalmasabb olvasmánya volt Varga Éva sárkányos meseregénye. A szerző gyerekkönyvtáros volt, és bár nincsenek illúzióim a szakmával kapcsolatban, azért mégis : nagyon jó terep arra, hogy az ott dolgozó egy életre elég inspirációt gyűjtsön egy saját fantáziavilághoz. Meg kell mondjam, nem csak az íróval kapcsolatban vagyok némiképp elfogult, ((könyvtáros vagyok)) hanem a sárkányok is régóta a szívem közepén helyezkednek el.

Sárkányos Égbekiáltó Mirkó története a sárkányvárással kezdődik. Sárkányvárosban minden a sárkányokról szól, de valójában az ott élők semmit sem tudnak a mesék szárnyas csodalényeiről, csak a földről nézik végig évente egyszer a vonulásukat. Mirkó, egy szegény könyvkötő család egyetlen fia innét indul útnak, mint a mesebeli királyfi, hogy hőssé váljon, ha ugyan sikerül neki. A regény után,- bevallom töredelmesen- gyorsan elolvastam a Mirkó-királyfi című mesét, de néhány apróságtól eltekintve nincs hasonlóság a történetek közt. Ez amiatt érdekes, hogy bár úgy tűnik, a könyv népmesei alapokra épül, igazán egy népmesét sem fedeztem fel benne. Talán néhány elemet halványan, de összességében mégsem ez regényformába öntött népmese ez. Viszont talán inkább meseregény, mint fantasy, a műfaját tekintve.

Mirkó az útja során több kalandba bonyolódik, több városban is otthonra, barátokra talál, miközben mindenhol a sárkányok emlékeit, nyomait kutatja. Az, hogy végül rájuk talál, mégis inkább a szerencsének köszönhető.

A regényben minden helyszín különböző, mindegyik sajátos hangulatú, és különleges története van. Maga az ország is rendhagyó, egy zsarnok király uradalma, de a legérdekesebb varázslatok és csodák otthona.

A cselekmény több szálon fut, a történetet két mesélő szemszögéből ismerjük meg, az ő sorsuk pedig hol összeér, hol különválik. A mese önmagában nem túl bonyolult, eléggé egyenes úton halad, bár vannak meglepő fordulatai. A könyv első felében tulajdonképpen csak a szereplők és a helyszín bemutatása történik meg, a második felében indul be igazán a történet. Én ezt nem bántam különösebben hogy őszinte legyek, mert olyan elképesztően szép a szövegezés, hogy el-elandalogtam a sorok közt. Ha nem volnék lusta gépelni, a fél könyvet kijegyzeteltem volna az idézetek közé, annyira tetszettek a szóképek, a nevek, és a hangulatkeltés a szavakkal. Csodás volt.

Számomra a könyv nyelvezete meg is határozta az élményt, bár a történet is tetszett, hát még a sárkányok.

Ami mellett azonban nehezen megyek el, az a szereplők jelleme. Jó, hogy sokszorosan árnyaltak a szereplők, az is, hogy nincsenek egyértelműen jók és rosszak, bár azért néhány szereplőből egyértelműen kimondható hogy gonosz, vagy hogy jószándékú. De a két mesélő egyike sem szilárd jellem sőt. Nagyon zavart hogy sem Mirkót sem Kalácskát nem kedvelem, remélem az ő személyiségük még sokat fog fejlődni a folytatásokban, de nem tudom képes leszek-e megbocsátani nekik az események alakulásában játszott szerepüket.

A Móra Kiadó 15+-os korosztálynak ajánlja a könyvét, de szerintem felnőttek éppúgy megtalálják benne az olvasmányélményt, mint a kamaszok, sőt!  A mesék időtlenek, és mindenkihez szólnak. 

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2022
Oldalszám: 416.

Fülszöveg:

Sárkányos Égbelátó Mirkó szülővárosát a sárkányok őszi vonulása teszi különlegessé. Ilyenkor színpompás sárkánycsapat szeli át az éjszakai égboltot, ezzel hitet és reményt adva a város népének. Sárkányváros lakói ekkor háromnapos ünnepséget rendeznek, az évet pedig arról az emberről nevezik el, aki először kiáltotta ki a csodás teremtmények érkezését. Idén épp Mirkó évét ünneplik, azonban a sárkányvonulás után pár nappal Mirkó úgy dönt: megszökik, és a városkapu határain túl, egy térképet és megérzéseit követve próbálja felderíteni a sárkányok titkát…

Jennifer Teege · Nikola Sellmair: Nagyapám ​engem agyonlőtt volna

Már a címe is formabontó a Park kiadó könyvének, melynek címlapján egy szemmel láthatóan nem tipikusan német nő látható. Az első pillanatban nem is értettem az összefüggést. Igazán kíváncsi a fülszöveg elolvasása után lettem. Már eleve az a kérdés megragadott, hogy hogyan lehet egy félig fekete nő az árja elveket valló Amon Göth unokája. Erre a kérdésre is választ ad a könyv, de sok izgalmas és eddig talán fel sem tárt problémát tárgyal. Számomra egyfajta keretet is jelentett az eddigi film- és könyvélményekhez.

Jennifer Teege 38 éves felnőtt nőként szembesül azzal, hogy nagyapja az az Amon Göth volt, aki a Schindler Listája című filmben Ralph Fiennes játszik el kiválóan. Az a Ralph Fiennes, akit egyébként a Napfény íze főszereplőjeként, munkaszolgálatosként halálra fagyaszt egy náci tiszt.

Bár sokszor láttam a Schindler Listáját, valamiért azt hittem, hogy Amon Göth alakja eltúlzott, hogy Spielberg benne egy személyben testesítette meg az összes erőszakos táborvezetőt, és hogy az életben nem volt annyira gonosz, mint a filmen. Hogy nem ő egyedül volt ennyire gonosz, hanem sokak bűnét mutatta be egyedül. Hát nem. Elképzelhetetlen számomra az, hogy van/volt ennyire aljas ember, s elképzelésem sincs, hogy mit tennék, ha kiderülne, hogy a rokonom volt.  

Amon Göth bemutatása azonban csak a felütés. Sokkal izgalmasabb, hogy a családja miként kezeli emlékezetét, hogy birkózik meg a múlttal és miért érez bűntudatot.

Furcsa módon, bár kifejezetten és tudatosan keveset olvasok a Holocaustról, párhuzamosan épp a „Náci milliárdosok” és a „Himmler- Egy tömeggyilkos magánélete” című könyvek vannak az éjjeli szekrényemen. Bár szinte véletlen hogy ez a három könyv hozzám került, van benne valami sorsszerű, hogy mindhárom a náci bűnösök leszármazottainak szemén keresztül keresi a válaszokat arra, hogy hogyan lehetett ilyen emberiségellenes bűncselekményeket elkövetni, és a német családok miként tudják ezt feldolgozni. Mindhárom könyv más szempontok alapján dolgozza fel a témát. Jennifer Teege élettörténete talán azért is különleges, mert zsidó barátai vannak, és Izraelbe élt és tanult. Amikor ezt először olvastam nem értettem, hogy hogyan lehet zsidó, aztán kiderült hogy nem az, Franciaországban ismerkedett meg egy zsidó lánnyal, hozzá utazott ki Tel Avivba, még bőven a Amon Göth féle kapcsolat felfedezése előtt. Bár igyekszik objektív lenni Izrael bemutatásában szerintem kicsit mégis idealizált a zsidó állam képe, legalább annyira mint Leon Uris „Exodus”-a. Sok benyomást és információt előhozott a regényből, illetve az unortodox zsidókat is felismertem a „Kauffman lány házassága” című történetből.

A könyv többször említi, és elég sokszor találkozunk is a túlélők visszaemlékezéseivel. Sokszor eszembe jutott ahogy olvastam, hogy mennyire más aspektus az. Mégis az értetlenség mellett a düh is közös vonásuk ezzel a könyvvel. Leginkább talán a Sorstalanságban éreztem először a holocaust túlélő dühét, és az elhallgatást. Ugyanez az elhallgatás él a német családokban, nyilvánvalóan más okból, de mégis. Érdekes volt számomra, hogy mennyire másként élik meg családok azt, hogy egyik felmenőjük náci tiszt volt. Gudrun Himmler például neonáci, és egész életében a háborús bűnösök családjait támogatta, Monika Göth pedig szinte összeroppant a súly alatt amit Amon Göth apai árnyéka jelentett, jóllehet személyesen nem is ismerte a parancsnokot.

A könyv párhuzamosan visz egy objektív és egy szubjektív szálat. Jennifer Teege személyes emlékeit Nicola Sellmair tényszerű beszámolói kísérik. Bár Teege is igyekszik reális képet festeni rokonságáról, de sem a nagyanyjával, sem az anyával szemben nem tud elfogulatlan maradni. Ez a kettőség egyébként plusztöltetet is ad a könyvnek. A bűnös nagyanyát érzelmi okokból mentegeti, a tömeggyilkosságban amúgy bűntelen de anyaként rosszul funkcionáló Monikát pedig hallgatólagosan is, de elítéli. Nevelőszüleit, akik egyébként egy jobb élet lehetőségét biztosították, szintén az elhallgatás, és az elfogultság vádjával illeti. (Nekem érzelmileg itt kicsit sok lett a hála hiánya miatt, de végül is nagyon emberi). Végig keresi a válaszokat arra, hogy a németek következő generációjának kell-e bűntudatot érezni a szülők, nagyszülők bűne miatt. Hogy hogyan lehet feldolgozni egy tömeggyilkos örökségét. Nagyon érdekes és egyedi látásmóddal megírt személyes történet.

Adatok:
Kiadó: Park Kiadó
Megjelenés: 2021
Oldalszám: 240
Fordította: Nádori Lídia

Fülszöveg:

Amon ​Göth náci parancsnok unokájának megrázó könyvét Tompa Andrea ajánlásával jelentetjük meg.

"Vannak rendkívüli sorsok, amelyek történelmi emlékműként állnak előttünk. Jennifer Teege ilyen ember, története keresztül-kasul fonja a világot és a 20. század nagy sebeit. Könyve hosszú önismereti útjának krónikája, amely már-már démoni elődeihez vezet. Ez a fekete örökbe fogadott nő egyszer csak hatalmas titokra bukkan. Hol máshol, mint a könyvtárban. Hogy ő nem más, mint Amon Göth unokája, a płaszówi láger szadisztikus náci parancsnokának leszármazottja, akit háborús bűnösként kivégeztek.

Jennifer Teege olyan német nő, akit a Harmadik Birodalom az összes többi alacsonyabb rendűnek vélt rasszal együtt kivetett volna magából, és egyenesen a gázkamrába küld. Amon Göth lánya, Jennifer anyja is megpróbált megbirkózni a borzalmas örökséggel, gyermekét azonban örökbe adta anélkül, hogy a múltat akár ő, akár az örökbe fogadó szülők feltárták volna a kislány előtt. Amon Göth lánya fekete gyermeket szül, mintha tudat alatt jóvá akarna tenni valamit a pusztításból, amelyre a Harmadik Birodalom épült.

Saját sorsának tettestársaként Jennifer Teege vállalja, hogy amit tudni lehet, azt meg akarja tudni. A rémisztő nagyapáról, néma (női) cinkosokról, a hallgatás családi örökségéről. Afrikától a Harmadik Birodalomig, a kortárs Németországtól Izraelig kísérjük a megnyugvás felé vezető úton. A nagy történelmi kataklizmák szétzilálják a családokat, megbontják a nemzedékek közti kommunikációt, a történelmi trauma családivá válik, a tudás mérgező hallgatássá. Teege útja nem csupán önismereti út, de radikális szakítás a hallgatással is."

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://www.libri.hu/konyv/nikola_sellmair.nagyapam-engem-agyonlott-volna.html

Holden Rose: A ​lapátos fickó

 A Móra Kiadó gondozásban megjelent új Holden Rose kötet igazi nyalánkságnak ígérkezett. A kamaszfiúknak való ifjúsági regények piaca elég szűkös, a szellemes kalandoknak pedig végképp kicsi a választéka. Holden Rose neve nekem a könyvtárunk polcairól ismerős csak, de egyáltalán nem bánom, hogy az olvasási sort a Lapátos fickóval nyitottam.

Első ránézésre a regényt valamiért szabadulókönyvnek, vagy interaktív lapozós könyvnek gondoltam, szerintem az alcím csapott be. Nem vagyok nagy rajongója a feleletválasztós ide-oda ugráló könyveknek, azért egyáltalán nem okozott gondot, hogy egy szokványos formájú, de mindenképpen formabontó regénybe botlottam.

A zöld, mocsaras hátteret idéző, árnyalakos borító nagyon tetszett, igaz félrevezető, hogy kalóznak tűnik a fedlapon a szellem. Viszont a kezében egyértelműen ásót tart, nem lapátot. Ettől függetlenül remekül megragadja a könyv hangulatát. A fejezetvégi ábrák (amik a borítón is megtalálhatóak) különösen tetszettek.

A „Lapozz és parázz” alcím szintén lényegre törő. A történet egy rossz álomba illő felvezetéssel indul, és a nyitóképtől valóban kivert a víz még engem is, pedig elég kevésszer gyűlt meg a bajom a rémálmokkal. El is gondolkodtam azon, hogy a 10+-os korosztálynak ajánlott regény, nem túl félelmetes-e a célcsoportnak. Aztán ahogy olvastam rájöttem, hogy az elejétől és a végétől eltekintve valójában inkább nyomozós, mint borzongatós  a történet. Ugyanakkor mégis végig fentart egy ijesztő hangulatot (kicsit olyan mint a cápa zenéje), amit szerintem főként a tizenéves fiúk fognak élvezni, de felnőttként is kifejezetten szórakoztató volt ez a feszültség.

A főszereplő Timo egy hatodik osztályos, értelmes és kedves fiú kiegyensúlyozott családi hátérrel, egyik estéről a másikra elkezd „szellemet látni”. Egy férfit, akit látszólag egyedül érzékel. Ez a helyzet azon túl hogy feszültséget és félelmet kelt, kívülállóvá is teszi Timót. A társai és szülei nem hisznek neki, barátai kinevetik, kapcsolatai megrendülnek. Ez a helyzet számtalan egyéb problémát is felszínre hoz, melyek egyébként szellemek nélkül is előfordulhatnak egy kamasz életében. Ezek feloldásában klassz mankó lehet ez a könyv.

A képzeletgazdag történet, végig izgulós, kicsit félelmetes, kicsit nyomozós, de egyáltalán nem kiszámítható. Az elején tényleg paráztam, és a végén is közben pedig rágtam a körmöm, hogy mi fog történni, végig fenntartotta a feszültséget az író. Nagyon jó szövegezés is, mai, friss, de nem túlzottan szlenges.

A karakterek összetettek, jó és rossz tulajdonságaik egyaránt felismerhetőek. Persze némelyikük pozitívabb szereplő és vannak olyanok is akik alig kedvelhetőek.  Nekem Timo családja különösen kedves volt, és Marilou is egy csoda figura.

A regény helyszíne kitalált, bár a nem létező Farango sziget valószínűleg Északon lenne megtalálható, tekintve hogy fjord is szerepel a regényben. Maga a helyszín annyira nem meghatározó, hogy akár itt és most, a magyar valóságba is beilleszthető a történet. (Olvasás után azonban rákerestem a google-ba Farango szigetére, mert annyira valóságosnak tűnt.)

Amivel nem voltam barátságban az az ahogy Timo Owennel bánt. Teljesen rendben van hogy meg volt rá az oka, de nehéz volt olvasni arról, ahogy ez az okos, jólnevelt és kedves fiú agresszívvá válik. A viselkedésének kiváltója részben a szellem, de ezzel csak az első konfliktus magyarázható, a második „visszavágó” már magánakció volt, emiatt Timo sziklaszilárd fair play jelleme kissé megingott a szememben.

Ezzel együtt is remek a történet. Egy olyan hármas van benne amit ritkán találunk meg egyszerre. Nyugodt szívvel ajánlható fiúknak (persze lányoknak is, de nekik azért jóval több regény javasolható), meg lehet mutatni azoknak akik szellemes történetet keresnek, és azoknak is akik valami izgalmasat olvasnának. Ez a három típus ritkán találkozik egy regényben.

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2022
Oldalszám: 184
Borítóterv: Müller Péter

Fülszöveg:

Mindegy, mi miatt ébredek fel éjjel, tudom, hogy ott áll majd a bejárati ajtónál egy alak. Sosem szól hozzám, csak nézi, ahogy elmegyek mellette a fürdőszoba felé. A föld felett lebeg, halvány, derengő fény veszi körül, és lapátot tart a kezében. Most olyan szívesen írnám, hogy ez a legijesztőbb dolog, amit valaha láttam, de sajnos nem lenne igaz. Ez csak a kezdet. Timo Smith vagyok, kvízversenygyőztes, a farangói általános iskola tanulója, és van egy szellem a lakásunkban, akit csak úgy hívok: a lapátos fickó.

A szerzőről:

Holden Rose (Kovács Attila) egy szakállas fickó, aki amikor épp nem ír, többnyire zenél és weboldalakat készít.
Eléggé öreg, de nem jár még bottal. Az a fajta, aki mindig fekete pólót meg kockás inget venne fel, ha nem szólna rá a felesége.
Volt már biztonsági őr, telefonos szupportos, kábelhúzó, katona, rendező, asztalos, rendszergazda, vokalista, kőművessegéd, zeneszerző, eladó, grafikus, újságíró, tanár, vágó, szövegíró, marketing izét is csinált… szóval mindig kitalál valamit.
Aztán írt egy könyvet, az lett a címe: Sárkány kétszer, de nem kellett senkinek, úgyhogy írt még egyet. 

(A szöveg és a kép forrása: http://howard.hu/a-szerzo/#start )

Johanna Sinisalo: A ​Nap Magja

A „Nap magja” című regényt a @Metropolis Média kiadótól kaptam recenziós példányként. Őszinte leszek, korábban nem hallottam róla, még úgy sem, hogy könyvtáros vagyok. Igazán a fülszöveg sem győzött meg, ezért elég sokáig húztam az olvasást. Végül aztán egy nap alatt elolvastam.

Ambivalens könyv. Miközben egyik kezemmel alig vártam hogy lapozhassam, és sürgettem a haladást,  a másik kezemmel legszívesebben felgyújtottam volna. Nem azért mert nem tetszett sőt. Rengeteg érzelmet szabadított fel, és nem feltétlenül a pozitívokat.

Az alternatív történelemben, Finnország jelen idejében egy, a maitól teljesen eltérő társadalmi rend jön létre. A finnek modern demokráciát csak roncsdemokráciának nevezik, és a saját felsőbbrendű, természetes kiválasztáson alapuló társadalmukban hisznek. A törvényileg szabályozott emberi kapcsolatokban a nők alsóbbrendű teremtmények, különböző csoportjaik eltérő módon, de a férfiak igényeit szolgálják ki. Az emancipált lelkem itt heveny agyvérzést kapott.

A legrosszabb talán az volt, hogy az író egyébként teljesen logikusan és hihetően felépítette az ideológiát, teljesen jól indokolta a szükségességét, ami miatt nagyon is valósnak és kivitelezhetőnek tűnik a társadalmi rend.

A történet ebben a Finnországban követi egy viszonylag rövid ideig (majd egy évig) Vanna sorsát, aki a testvérét keresi. Azonban néhány visszaemlékezésén és levélen keresztül megismerhetjük a lányok múltját és ha zavarosan is, de felsejlik előttünk  a jövőjük.

Izgalmas koncepció, hogy bár a regény alapját a két testvér sorsa adja, a teljes történet a csilipaprika köré épül. A diktatórikus államban szigorúan tilosak a függőségek. Miután az alkohol-, drog-, cigarettafüggőségek megszűnnek, legálisan a szerencsejáték függőség, illegálisan pedig a kapszaicin (csili ízhatását adó alkaloida) függőség még gyakorolható. A csilit törvénytelenül termesztik, dílerek adják-veszik, és a függők állandó kockázatot vállalnak. Ez a feszültség teremti meg a regény feszességét, izgalmasságát.

A könyv formája szemelvényregény. Ez az első ilyen amivel találkoztam. A teljes tartalmát visszaemlékezések, törvénycikkek, könyv idézetek építik fel, mesteri módon nagyon is valóssá téve az amúgy szerencsére fiktív cselekményt. A forma miatt egy kicsit levegős is a történet, van egy csomó féloldalas és pársoros idézet, magyarázat. Emiatt is haladós olvasmány, bár a szövegezés, a történet lendülete miatt is gyorsan olvasható.

Ami miatt kevésbé tetszett, az a vége. Nehéz volt eldöntenem, hogy van a valóság és a hallucináció közt a határ, és hogy mi történ valójában. Emiatt a lezárás sem teljes, akár függővég is lehetne.

Összességében mégis tetszett, csípett mint a csili, s imádkozom, hogy véletlenül se kerüljön jószándékú politikusok kezébe.ben a Finnországban követi egy viszonylag rövid ideig (majd egy évig) Vanna sorsát, aki a testvérét keresi. Azonban néhány visszaemlékezésén és levélen keresztül megismerhetjük a lányok múltját és ha zavarosan is, de felsejlik előttünk  a jövőjük.

Izgalmas koncepció, hogy bár a regény alapját a két testvér sorsa adja, a teljes történet a csilipaprika köré épül. A diktatórikus államban szigorúan tilosak a függőségek. Miután az alkohol-, drog-, cigarettafüggőségek megszűnnek, legálisan a szerencsejáték függőség, illegálisan pedig a kapszaicin (csili ízhatását adó alkaloida) függőség még gyakorolható. A csilit törvénytelenül termesztik, dílerek adják-veszik, és a függők állandó kockázatot vállalnak. Ez a feszültség teremti meg a regény feszességét, izgalmasságát.

A könyv formája szemelvényregény. Ez az első ilyen amivel találkoztam. A teljes tartalmát visszaemlékezések, törvénycikkek, könyv idézetek építik fel, mesteri módon nagyon is valóssá téve az amúgy szerencsére fiktív cselekményt. A forma miatt egy kicsit levegős is a történet, van egy csomó féloldalas és pársoros idézet, magyarázat. Emiatt is haladós olvasmány, bár a szövegezés, a történet lendülete miatt is gyorsan olvasható.

Ami miatt kevésbé tetszett, az a vége. Nehéz volt eldöntenem, hogy van a valóság és a hallucináció közt a határ, és hogy mi történ valójában. Emiatt a lezárás sem teljes, akár függővég is lehetne.

Összességében mégis tetszett, csípett mint a csili, s imádkozom, hogy véletlenül se kerüljön jószándékú politikusok kezébe.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Media Kiadó
Megjelenés: 2019.
Oldalszám: 336.

Fordította: G. Bogár Edit

Fülszöveg:

Finn ​Euszisztokrata Köztársaság, 2013. A nemzet tanult történelmi hibáiból. A társadalmi stabilitás és a közegészségügy ma a legfontosabb értékek. Bármi, ami örömet vagy valamilyen függőséget okoz, szigorúan tilos, beleértve a számítógépet, mobiltelefont, a kávét, valamint az egyik legveszélyesebb drogként számon tartott csilipaprikát is. Egy kivétel: a szex. A nemi élet elosztása a legfontosabb fogyasztási termék. Emiatt a lehető leghatékonyabbnak kell lennie. E célból a kormányzati tudományos testület egy új emberi alfajt hozott létre, amely mindig alázatos, befogadó és odaadó. Korábban ezeket az élőlényeket nőknek hívták.

A szép, termékeny, ám buta eloikkal ellentétben a morlock kategóriába sorolt nőnemű egyedek okosak, érdeklődők. Éppen ezért már kora gyermekkorban sterilizálják őket, alantas munkákat végeztetnek velük, és elnézik nekik, hogy tudományos vagy ismeretterjesztő műveket olvasnak.

Johanna Sinisalo, a finn weird irodalom kiemelkedő alakjának alternatív történelmi regénye szellemes és lenyűgöző társadalmi polémia, középpontjában egy fiatal lánnyal, aki eltűnt testvére után nyomoz, miközben egyre inkább az illegális csilipaprika hatása alá kerül egy olyan világban, ahol a szeretet, a szex és a szabad akarat mind az állam irányítása alatt állnak.

Stephanie Kate Strohm: Herceg ​álruhában

A Móra Kiadó LOL sorozata felnőtt fejjel is nagy kedvencem. Kicsit sajnálom is, hogy tizenéves koromban, nem volt jelen az életemben. Sok része megvan  a polcomon, van amelyiket többször is újra olvastam, és már csak egy kötet van, ami még olvasásra vár.

A „Herceg álruhában” egy olyan része volt a sorozatnak, amit sokáig kerültem. A borítója teljes mértékig illik a széria már-már otthonos hangulatához, de a fülszöveg nem vonzott igazán. Kifejezetten ki nem állhatom a valóságshow-k világát, így könyvben sem vágytam rá különösebben.

Tévedtem. A tv-stábok által megrendezett valódinak tűnő nagynézettségű műsoroktól továbbra is frászt kapok, de ez a regény aranyos volt. Talán icipicit túltolta a cukormázat, de szerintem teljesen szerethető.

A főrendek úgy tűnik, minden körülmények közt érdekesek a mai társadalomban is. Számtalan film, és talán valamivel kevesebb regény foglalkozik a mai hercegekkel, és alacsonyabb rangú nemesekkel, igaz főként a romantikus műfaj területén.  Az, hogy egy kamaszoknak szóló romantikus könyvben bukkan fel a téma, annak extra romantikus volta miatt sokkal természetesebb, bár kevésbé hihető. Szerintem a mai tizenéveseknek elképzelésük sincs a rangokról. (Nekem is kevés). A valóságshowkról sokkal kevesebb történet szól, bár lássuk be, sokkal több van belőlük mint hercegekből. A két egymástól eléggé távol álló téma, nagyon érdekes és szokatlan alapötletet adott. Egy amerikai szépségkirálynő élő showban ismerkedik meg egy skót nemessel, majd az esküvői előkészületeket szintén a nagy nyilvánosság előtt zavarják le.  Ez a készülődés óhatatlanul is kihat a lány családjára, többek közt az esküvőn tanúként közreműködő, teljen átlagos, de nagyon is szerethető testvérre. Dylan szülői nyomásra vesz részt a kamerák által erősen támogatott házasságkötésen a vadregényes Skóciában. Számomra már a helyszín is extrapontos, 16 éves koromban voltam ott, és azóta is különlegesen kedves helyem. A téli Skóciát - ahogy azt a könyv bemutatja,- sohasem láttam, de felkerült a bakancslistámra.

A valóságshowban való részvételre kényszerítő szülő, mint jelenség, erkölcsi normáit tekintve erősen megkérdőjelezhető számomra, de némiképp figyelve a mai celebvilágot, sajnos nyilvánvalóan létező dolog. Ahogy a könyvben szépen bemutatott rengeteg művi meglepetés, s beállított helyzet is. Ha igazán figyelmes az olvasó a sorok közt szépen felfedezi a hazugsággyár összes elemét. (Talán ez a showműsorokon és egyéb sztárokon felnövő nemzedék számára is érdekes tanulság.)

Szerencsére Dylan története nemcsak a kamerák kereszttüzéről szól, hanem egy nagyon angol, nagyon helyes fiúról, az első szerelem bizonytalan lépéseiről, és az első csókok izgalmairól is. Bár a műsor szinte mindent felnagyít, azért egy bájos és kedves romantikus történetnek is tanúi lehetünk.

A regényhez járt még sok amerikai és angol szereplő a maguk nagyon különböző, de többnyire szimpatikus stílusában. Érdekes volt, ahogy folyamatosan párhuzamot vont az amerikai és az angol szokások közt, időnként talán az angolt el is túlozta. A részvevők egy része (nagyobb része) tökéletesen simul a műsor normáihoz és elvárásaihoz, sőt van olyan is, aki önmaga is egy showműsor. Ezek a szereplők időnként el is terelik a figyelmet a cselekményről.

Néha kicsit felnagyított és elnagyolt volt történet, túl gyors és talán túl sok is. De ezzel együtt könnyed, látványos és aranyos.

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2019
Oldalszám: 336
Fordította: Kulcsár Júlia

Fülszöveg:

A tizenhat éves Dylan Leigh élete akár normális is lehetne, ha nem Miss Mississippi volna a nővére, aki ráadásul épp házasodni készül. A szépséges Dusty egyáltalán nem hétköznapi módon találta meg az igazit, hanem a Herceg álruhában című valóságshow-ban.
A herceg, aki valójában csak egy lord, és erre Dylan rendszeresen emlékezeti nővérét, skót származású, ezért az esküvőt Skóciában tartják, és hogy a helyzet még különlegesebb legyen: karácsonykor. Dustyval ellentétben Dylan sokkal kevésbé viseli jól a nyilvánosságot, és azt, hogy a valóságshow producerei számára semmi sem szent, csak a nézettség. Ráadásul a jövőbeli anyós sem túl barátságos a nővérekkel, aki egyetlen fiacskájának másmilyen társat képzelt el. Még mielőtt az egész karácsonyi szünet rémálommá válna Dylan számára, megismerkedik az arisztokratikus külsejű kékszemű Jamie-vel. Lehet, hogy kibontakozó szerelmük csak egy újabb valóságshow kezdete lesz?

Silke Rose West · Joseph Sarosy Hogyan ​meséljünk gyerekeknek?

„Velem voltál örömömben,

Velem voltál bajban,

velem voltál, ha sírtam,

velem, ha kacagtam.

Meséltél és meséltél

igazakat, szépet,

kívántam, hogy a meséd

sose érjen véget.”

-Osváth Erzsébet-

A HVG Könyvek kiadó gyakran nyúl számomra izgalmas témákhoz.

A mese jelentőségéről és a mesepszichológiáról az utóbbi években, sok szakkönyvben olvashatunk. A mesélés módszereiről szóló kiadvány azonban szerintem hiánypótló. (A profi mesélők tudnak erről többet, de én félig laikusként egyetlen hasonló könyvvel sem találkoztam.) Ezért, boldog voltam amikor ezt a kis kiadványt felfedeztem, mert a miértek után, a hogyanra is választ ad. Méretre kisebb mint egy regény, és összesen 213 oldal, de tartalmát tekintve hatalmas.

Nemrég egy konferencián épp a mesemondás elképesztő fontosságáról hallgattam egy előadást, ahol az előadó mellékesen megemlítette, hogy a friss kutatások szerint a kisgyermekes családokban már csak alig mesélnek a gyerekeknek, azt is főként az édesanyák teszik. Beszélt arról is, hogy a szülői kötődés miatt, elképesztően fontos lenne, hogy az apukák is meséljenek, de az is, hogy mindenki meséljen, könyvtárostól a tanító néniig, legalább általános iskola 4. osztályáig. Az hiszem erre kevés példa van.

Ez a könyv ugyanezt a gondolatkört erősíti, bár a mesélő személyét nem határozza meg, sőt. Leginkább azt támogatja, hogy mindenki meséljem nemtől, kortól és előadói tehetségtől függetlenül.

A legtöbben zavarba jövünk attól, ha mesélnünk kell. Félünk attól, hogy nem jó a történetünk, hogy rosszul hangsúlyozunk, és hogy nem lesz érdekes a mesénk. Keveset gondolunk arra, hogy talán nem is a mese a lényeg, hanem az együtt töltött idő, a valódi, élő kapcsolat, a figyelem megtartása, és az élőszóban áradó szeretet. Az, hogy teljes figyelmünkkel a gyerek felé fordulunk, neki adjuk az időnket. A mesélőnek és a mesehallgatónak is megfizethetetlen élmény.

Akkor még nem is említettük azt a nem elhanyagolható tényt, hogy ismerjük a befogadót, sőt együtt vagyunk vele a meseszituációban, így részben fel tudjuk mérni azt, hogy az adott mese elég érdekes-e másrészt pedig tudjuk úgy formálni, hogy a gyerek szeresse, magáénak érezze azt. Bármennyire is az ellenkezőjét hisszük, a leírt vagy megfilmesített mesék nem tudják ugyanezt. Mindenkinek szólnak, de személyesen senkinek sem. Így aztán bátran mesélhetünk mindenképpen segíteni fog a személyes kötődés kialakításában megszilárdításában.

A könyv első részében arra kapunk választ, hogyan meséljünk, a másodikban pedig főként arra, hogy milyet. A miértre pedig a könyv teljes terjedelmében választ ad, sokat mesélve arról, miként segít adott élethelyzetekben a mese egészen kicsi kortól a szülői létig. Nagyon hasznos könyv szülőknek, pedagógusoknak, könyvtárosoknak egyaránt.

Szerintem teljesen normális elvárás lenne, hogy ne csak a gyerekeknek legyenek kötelező olvasmányaik (sőt nekik talán ne is legyen), hanem sokkal inkább a szüleiknek. Ha lehet már babaváró időszaktól. Ezt a könyvet mindenképp felírnám a listára, leginkább a tetejére.

Adatok:

Kiadó: HVG Könyvek

Megjelenés: 2022.

Oldalszám: 214.

Fordítótta: Ballai Mária

Fülszöveg:

„Az ​a cél vezérel minket, hogy segítsünk a szülőknek és pedagógusoknak abban, hogy meséket mondva alakítsanak ki bensőséges kapcsolatot a gyerekekkel. Ha az olvasó még nem kezdett el mesélni, azt javasoljuk, hogy még ma vágjon bele. Gyakorlat teszi a mestert.”

A mesemondás számos előnnyel jár: a gyerekek élvezik az érdekfeszítő történeteket, amelyek a család bensőséges közegében születnek meg. De épp ilyen fontos az is, hogy a mesemondó visszahódítja magának azt az ősi örömforrást, amely ezzel a kreatív kifejezésmóddal jár. Nem pusztán az számít, hogy kire vagy mire figyel a gyermek, hanem az is, hogy egy olyan csatornát hozunk létre, amelyen keresztül kifejezhetjük a mindennapi életünk érzelmeit, örömeit és gondjait. A mesemondás nem egyirányú utca: a kölcsönösségre és a kapcsolatra épül.

A szerzők bátorítják az olvasókat, és bebizonyítják, hogy a mesélés olyan készség, amelyet bárki fejleszteni tud, és amelyet bárki sikeresen gyakorolhat. A példamesék szemléltetik, hogy a gyerekeket az egyszerű cselekmény is elvarázsolja, a feladatok pedig útmutatást adnak és kísérletezésre buzdítják a mesemondókat.

Jennifer E. Smith: Greta ​James, az elsüllyeszthetetlen

Jennifer E Smith neve nekem nem volt ismeretlen, a ”Milyen is a boldogság?” sorozatát olvastam. Az tetszett, de igazából volt valami fura  a hangvételében és akkor még nem tudtam eldönteni, hogy ez jó fura, vagy rossz fura.

Amikor megláttam a Greta James borítóját, hirtelenjében nem is kötöttem össze az általam ismert szerzővel, mert ez a könyv a szerző eddigi munkáihoz képest eléggé „rendszeridegennek” tűnt. Nem feltétlenül a borítók stílusa miatt, de mégis a borítók által sugallt hangulat miatt. Ennek a regénynek a fedlapja egy vidám nyári kalandot ígér, nagyon szép pasztelles tökéletességben, könnyedén, frissen, kicsit talán bohókásan. Aztán meg nem. Vagy mégis.

Persze a fülszöveg azért többet sejtet, de igazán nem készített fel, és emiatt zavarban is vagyok. A könnyed nyáresti kalandom egy igazán borzongató, hosszú utazássá vált, amiből talán nem is kerültem ki sértetlenül. Miközben mégis eléggé könnyed volt, gyorsan olvasható, és egyszerű.

A regény alaptörténete nagyon leegyszerűsítve egy alaszkai út, ami a maga fagyosságával és különleges kalandjaival önmagában egy csoda. Elképesztő a természet, és a bálnák… úristen! Szájtátós gyönyörűség. És miközben ebben a fagyott világban utazunk, és amúgy nekem elég ellenszenves bárkán, nem is annyira képletesen a főszereplő Greta James életébe is utazunk, és az is egy nehéz, de gyönyörű kaland.

Greta egy híresség, egy feltörekvőben lévő énekes, akinek magánéletét és előmenetelét is majdnem kettétöri az édesanyja elvesztése miatti gyász. Egyetlen pillanat alatt eltűnnek életének addigi kapaszkodói, és nem feltétlenül a tönkrement párkapcsolata, vagy a színpadi hiba miatt, hanem mert elveszik az a horgony, amit egy anya jelent. És a légüres térben sodródást nem tudja megfogni az anya nélkül alig funkcionáló család sem. Aki gyászolt már elveszített édesanyát a szónak valódi értelmében, az tudja milyen rettenet ez. Mennyire üressé válik hirtelen a világ és milyen nehéz újra felépíteni azt.

Ha azonban ez a regény csak a gyászról szólna, nem lenne ennyire érdekes.

Gréta a testvére rábeszélésre az édesapjával utazik Alaszkába. Azzal az apával, akivel kamaszkora óta mindet elkövetnek a meg nem értés érdekében, akivel az anya nélkül már beszélni sem képesek.

Az édesapja Conrad egészen elképesztő karakter. Miközben értettem minden gondolatát, halálra bosszantott, de közben meg kifejezetten szerettem is. És ahogy a szerző a kettejük viszonyáról érezhetően távolságtartóan ír, az egészen különleges. Amikor ők ketten közelítenek, valahogy mindig megdermednek a szavak a papíron.

Ez a két ember a maga ezeréves sérelmeivel próbálja túlélni a szerettük halálát, és az utazás ha teljes feldolgozást nem is, de legalább békét hoz.

Miközben ez az amúgy nehéz élethelyzet minden apró mozzanatával felszínre kerül, egy sor nagyon szimpatikus karakter is felbukkan, akik sokat formálnak a regény alaphangulatát. Több kedvenc mellékszereplőm is volt (vagy talán mindegyikük az volt kicsit), de az öregasszony vitte a pálmát. Olvassátok és megértitek.

Az alaptémán kívül rengeteg gondolatot hozott felszínre a regény bennem. Olvasás közben többször, több szereplő szempontjából is eszembe jutott: vajon a társadalmi elvárások mennyire befolyásolnak bennünket? Vajon tényleg a léckerítéstől 3 gyerektől lehetünk boldogok? Természetesen költői a kérdés, de amikor megfogalmazzuk (én is) hogy „rendes életet akarok élni”, vagy hogy „normális családot akarok”, vagy „elég pénzt”, akkor vajon a magunk óhajait mondjuk, vagy a társadalomét? És vajon amikor megvan minden akkor miért nem működik mégsem?

Végig a fejemben volt,  hogy Greta anyukája mennyire tudatsan építette fel a családját. Egyszerűen eldöntötte, hogy szeret valakit, aztán mindent megtett azért, hogy működtesse a kapcsolatot, a férjével a gyerekeivel és  a barátaival. Ez a ma társadalmának nehezen megy, mi ahelyett hogy összetartanánk a családunkat és ebben lennénk boldogok, nagyítóval keressük a boldogságot, miközben szétesik a családunk.

A romantikus szálról szándékosan nem írtam. Jó volt, sőt, de nekem most egészen más aspektusokból volt érdekes a történet. Viszont meg kell említenem, hogy az elmúló és kialakuló szerelem terén is rengeteg gondolkodnivalót adott a történet, és biztosan lesz olyan, akinek ez fog többet mondani.

Nagyon szerettem. Köszönöm szépen a 21. Század Kiadónak, hogy olvashattam.

Adatok:
Kiadó: XXI. SZázad
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 304.
Fordította: Katona Ágnes

Fülszöveg:

Vannak ​utazások, amelyeknek nem vághatsz neki egyedül.

Árnyaltan dolgozza ki gyász és sebezhetőség témáit ez a megkapó, lendületes irodalmi alkotás. Greta James az ismertség küszöbén álló, feltörekvő zenész, szinte már rocksztár, de nevetségessé tette magát a színpadon. Közvetlenül édesanyja váratlan halála után és a karrierje szempontjából sorsdöntő, második albuma megjelenése előtt. A kínos jelenetről készült felvétel virális lesz, Greta lemondja a további élő fellépéseket, a pályafutása kockán forog.

Szülei negyvenedik házassági évfordulójukra lefoglaltak egy alaszkai hajókirándulást, amelyre most neki kell elkísérnie megözvegyült édesapját – enyhén szólva nincs hozzá túl sok kedve. Az utazás mégis jól alakul: a hajón Greta megismerkedik Ben Wilderrel, a megnyerő történésszel, aki Jack London: A vadon szava című könyvéről tart előadást a hajó utasainak. Önelemzés, kérdések és megnyugvás: ahhoz, hogy továbblépjünk, meg kell értenünk, kik vagyunk – mondja ez a bölcs és szerethetően kifinomult regény.

Gareth Moore: Szabadulószoba

Ez a könyv áll a legközelebb ahhoz, amit a papír alapú szabadulószobáról gondolok. A témában nem az első választásom volt, de eddig a legjobb. Szerintem fontos, hogy egy ilyen jellegű könyv amellett, hogy tartalmas kikapcsolódást jelent, valóban teret adjon a reatív gondolkodásnak, és a családi időtöltésnek. Itt mindkettő maradéktalanul megvalósulhat, mert a feladatok megoldása inkább logikát mint tudást igényel, és a kiegészítő elemek összerakásában, illesztésében, elhelyezésében pedig jól jöhet a szülők, nagyszülők vagy nagytestvérek segítsége, ugyanakkor egyedül is megoldható minden feladvány.

Külalakját tekintve keménytáblás, nagy alakú könyv, klassz, rajzolt illusztrációkkal, és a háttáblán egy nagy borítékkal, mely a kivágható, összeragasztható kellékeket és a feladatok rávezető tippjeit tartalmazza. A könyv grafikája nagyon szép, és a bevezetőtől a borítóig minden apró mozzanata a szabadulószobára való hangolódást segíti.

Tartalma szerint egy elképzelt múzeumban a különleges gyűjtemények helyiségen keresztül haladunk a kijárat felé. Minden helyiségben egy szabadulópont van, így nincsenek útvonalválasztó kérdések, ahhoz hogy átjussunk a következő szobába meg kell fejteni a feladványt. Minden gyűjteményhez több rejtvény tartozik, ezért nem feltétlenül gyors játék, de annál érdekesebb.

Az egyes „gyűjtemények” egymástól eltérő témaköröket dolgoznak fel, ezért a képzeletbeli múzeumi állomány leginkább a Nemzeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum együttes gyűjteményére hasonlíthatna, bár a valóságban ebben a formában nem létezik. Ahhoz viszont remek alapot nyújt, hogy minél több érdekes témában bepillanthassanak a szabadulni vágyó játékosok. A kalandtúra az egyiptomi gyűjteménynél kezdődik, majd  a dinoszauruszokon át a vikingek világáig jutunk. Ezután az állatvilág apraját-nagyját érinti a könyv, majd  a középkorba kalauzol, végül pedig az űrkutatásba is bepillanthatunk. Kicsit felszínesen, mert komoly sajnálatomra a könyv kevés kiegésztő információt, tudásanyagot tartalmaz. Tudom, hogy nem feltétlenül célja a szabadulóskönyveknek a tudásátadás, de itt a feladatokhoz remekül lehetett volna kapcsolni némi tudományos magyarázatot gyereknyelven. Főként azért mert nagyon jól összeállított  a tartalom, fantáziadúsak és  izgalmasak a feladatok, szinte magától segíthetné a non-formális tanulást.

Az egyes feladatok megoldása igényel némi logikai gondolkodást, de a megfejtést minden esetben tippek is segítik. A szabaduláshoz nincs szükség előzetes tudásra,  de a móka kedvéért érdemes családilag vagy szülői segtíséggel játszani. Ha nem ragasztjuk össze a formákat, akár többször is végigjátszható ez az interaktív könyv.

A HVG Könyvektől megszokott tartalmas, fantáziadús és igényes kiadvány szuper szórakozás az általános iskolás korosztálynak (és szüleiknek).

Adatok:
Kiadó: HVG Könyvek
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 48.
Illusztrálta: Beatriz Castro

Fülszöveg:

Oldd meg a feladványokat, és juss ki a múzeumból!
Lépteid hangosan visszhangoznak az egyiptomi gyűjtemény kihalt termében. Megborzongsz. Valami nincs rendben… Ki akarsz lépni az ajtón, de nem nyílik. Mindegyik ajtó zárva van! Nincs más hátra: rá kell jönnöd, hogyan juthatsz ki.
Éld át otthon a szabadulószoba élményét az interaktív rejtvényeket tartalmazó könyv segítségével! Építsd meg a tárgyakat, és találd ki, melyek felhasználásával fejtheted meg a feladványokat! Csak így juthatsz ki a múzeum hat rejtélyes terméből, amelyekben ádáz vikingekkel és rémisztő dinoszauruszokkal is találkozhatsz.
Több mint 30 megépíthető modellel.

Marni Bates: Zűrzavar ​a vonal végén

 A „Gyilkos a vonal végén” könyv folytatása több szempontból is érdekesebb, mint a Marni Bates duológia címadó kötete. Sokkal összeszedettebb, mozgalmasabb, és árnyaltabb a cselekménye. A szereplők köre kibővül, végre több, eddig ismeretlen karakter is előlép, és az első kötetben megnyitott kérdések döntő többségére is választ kapunk.

 A folytatás gyakorlatilag ott veszi fel a fonalat, ahol az elődje letette, de a két kötet amúgy is együtt értelmezhető igazán. Emmy, Sebastian és barátaik, bár az első gyilkosságot megoldották (szinte véletlenszerűen), itt új kihívásokkal kerülnek szembe, de még az eredeti ügyet (Sebastian nagyapjának eltűnését) sem göngyölítettek fel.

Emmy rejtélyes üzeneteket kap, az iskola környékén történik egy újabb haláleset, és minden veszélyesé válik a környezetükben. A már-már összeszokott csapat nem bízhat meg senkiben, csak a saját eszközeikben, és nagyon sok ismeretlen van az egyenletben.

A párhuzamosan futó nyomozati szálak mellett új magánéleti problémák is adódnak a már meglévőkhöz. Ehhez képest ez a kötet azért terjedelemben kisebb. Ez azt jelenti, hogy bár jóval izgalmasabb, sokkal kidolgozatlanabb is. A közepén volt egy olyan pont ahol teljesen el is veszettem a fonalat, és már semmit nem értettem. Sok meglepő következtetés van, ami időnként erkölcsileg is megkérdőjelezhető (pl. Sebastian nagyapjának foglalkozása}}, ráadásul több dolog nem életszerű és hihető. (Kamaszok a rendőrséggel szemben, SMS-ben működtetett bérgyilkoshálózat,  gyám nélküli milliárdos örökös kamasz, stb. ...) Ezek miatt azt kell mondjam szerkezetileg gyengébbre sikerült, mint az előző könyv. Ugyanakkor érzelmileg, vagy a romantikus szálat tekintve sokkal több lett. Helyre kerülnek a családi kapcsolatok, Emmy Bennel kapcsolatos érzelmei, ahogy a Sebastiannal való viszonya is. Volt néhány szerintem szükségtelen elem a történetbe, (pl. Peyton bevonása), de összességében ezek nem voltak zavarók.

Bár témáválasztásában talán nem tipikus LOL történet azért a romantikus vonalat, vagy a baráti kapcsolatokat tekintve jól illik a sorozat többi kötetéhez. Ha elengedjük azt, hogy mindent pontosan érteni akarunk, akkor egy nagyon könnyed, szórakoztató kaland ez a regény.

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2018
Oldalszám: 256
Fordította: Chovanecz-Molnár Éva

Fülszöveg:

Az ​izgalmas krimi a világon először Magyarországon jelenik meg, nem a szerző hazájában, Amerikában. Három hét telt el azóta, hogy a történelemtanára meg akarta ölni Emmyt az Emptor Akadémia könyvtárában. A lány ugyan megmenekült, de nem tud szabadulni a rémálmoktól, és attól a megmagyarázhatatlan érzéstől, hogy még mindig figyelik minden lépését. Ráadásul a Frederick St. Jamestől kapott, csúcstechnológiás phabletre sorra jönnek az üzenetek, amiben valaki azt kéri, hogy ölje meg az argentin nagykövetet.

Emmy egészen addig nem vesz tudomást az SMS-ekről, amíg a nagykövet rejtélyes körülmények között meg nem hal, zsebében ugyanazzal a cetlivel, amit Frederick holtteste mellett is találtak. Véletlen egybeesés lenne? Bár szeretné ezt hinni, Emmy tudja, hogy lennie kell összefüggésnek. De ami még rosszabb, Sebastian is tudja. Sebastian, aki semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy elkapja a nagyapja gyilkosát. A forrófejű, kiszámíthatatlan srác az utolsó, akitől Emmy segítséget kérne, de amikor eltűnik az anyja, tudja, hogy nincs más választása, együtt kell működnie az okleveles rosszfiúval. Hacsak már nincs túl késő.

Marni Bates: Gyilkos ​a vonal végén

Nagyon szeretem a Móra Kiadó LOL sorozatát. Ez is egy olyan dolog, mint a citromos-kólás gumicukor, nem tudok kinőni belőle, pedig lehet, hogy már illene.

Ennek ellenére sokáig halogattam a „Gyilkos a vonal végén” című könyvet, pedig a többi Marnie Batest regényt olvastam, és ha nem is a kedvenceim, de azért szerethetők. Ez a regény már a címe miatt is kilóg a sorból.  A fülszöveget olvasva pedig egészen biztosnak tűnt, hogy könnyed romantikus történet helyett, sokkal inkább egy krimiszerű regényt kapunk, ami nekem nem a kedvenc műfajom. Végül, amikor a saját polcomon is felbukkant a könyv (Gyűjtöm a LOL-okat), azért csak rávettem magam az olvasásra.

Azt kell mondjam nem bántam meg, bár tényleg nem egy tipikus LOL történet. Marnie Bates fantáziája – mint korábban az már bebizonyosodott- nem áll meg a szokványos gimnáziumi szerelmek szintjén, hol Kambodzsába küldi a főszereplőit, hol rocksztárokkal tengeri hajóútra, hol meg gyilkost akaszt a nyakukba. Szó szerint.

Az elején nehezen olvastam. Taszított kicsit a regény környezete, Emmy családja, a rendőrőrs, sőt az új iskola is. Aztán beszippantott annyira, hogy le se tettem, amíg el nem olvastam. Most szakítok egy pici időt az értékelésre, de vár a második rész, sietek.

Emmy a főszereplő önmagában is izgalmas karakter. Miközben fejben igazi szappanopera-szerű szerelmesregényeket ír, és szerelmes a legjobb barátjába, együtt él a teljesen diszfunkcionális anyjával, szinte átvéve annak szülői szerepkörét, és keresi az édesapját, akit sohasem látott. Egy véletlennek tűnő haláleset után köt ki a rendőrségen, ahol aztán kiderül, valamiért ő állt a célkeresztben egy gyilkossági kísérletben. Persze, mindenki a maga eszközeivel el is kezd kutatni a merénylő után, hogy aztán még több rejtély lásson napvilágot.

Így a kötet végén nekem még fogalmam sincs mi a megoldás, de remélem a második rész majd választ ad a kérdéseimre. Igazából a folytatás nélkül az első kötet alig értelmezhető, mert bár megold egy kérdést, olyan sok marad nyitva, hogy egyáltalán nem tekinthető lezártnak a történet.

A regény szereplői kevés kivétellel nagyon kedvelhetőek, Marnie Bates-nek sikerült ismét olyan szereplőgárdát felállítani, akit a saját baráti körének is simán elfogadna bárki. A főszereplő mellett bőven van kiért izgulni, így végig izgalmas tudott maradni a cselekmény.

Természetesen van romantikus szál is sőt, felbukkan a régi barát vs. ősellenség vonal. (Ha bárki kérdezné: TeamSebastian )

Nincs benne a top3 LOL könyvben, de jó erős középkategória most, de még visszavan a következő rész.

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2016
Oldalszám: 346
Fordította: Chovanecz-Molnár Éva

Fülszöveg:

Emmy álma egy öt regényre szóló kiadói szerződés, romantikus vacsora a legjobb barátjával (aki végre bevallja iránta érzett halhatatlan szerelmét), és sok-sok csokitorta. Happy end. Ehelyett valami őrült öregember a Starbucksban összevissza zagyvál neki a sosem látott apjáról, a zsebébe csúsztat egy hipermodern telefont, aztán… meghal. Ennél csak az sokkolóbb, hogy az ismeretlent megölték, és a valódi célpont Emmy volt. Felbukkan a halott férfi arrogáns unokája, aki állítja, hogy a nagyapja él (miért van az, hogy a szexi srácok mind taplók és/vagy zakkantak?), és ráveszi a lányt, hogy iratkozzon át az ő szuperbiztonságos iskolájába, amíg meg nem oldják a rejtélyt. Emmynek semmi kedve Sebastian sznob sulijába járni, de minél hamarabb derül ki az igazság, annál kisebb a veszélye, hogy megfojtja a srácot egy kanál vízben. Vagy megcsókolja. Mindkét lehetőség egyformán csábító…