Gáspár András Gáspár: Föld ​2 záróvizsga

Az alapelképzelés voltaképpen egyszerű. A Földet létrehozó magasabb intelligencia úgy véli (lássuk be jogosan), hogy az emberiség megérett a pusztulásra. A tovább örökítést, vagyis az emberi lét túlélését egy maroknyi diák jelentheti, ha, és amennyiben túlélnek egy csillagközi utazást és képesek lesznek életképes közösséget kialakítani egy, a Földnek megfelelő életkörülményeket nyújtó ismeretlen bolygón. Izgalmas elképzelés.

Sok oldalról meg lehet közelíteni a témát. Érdekes a regény alternatív teremtéselmélete, főként azért, mert a történet, a cselekmény folyamán megszerzett közösségi tudás ellenére sem szakad el az istenhittől. Nyilván fikció, de mintha nem sikerült volna eldönteni, hogy akkor most magasabb rendű intelligencia, evolúció, vagy Isten alkotta  meg az embert. Magyarázat lehet persze, hogy mindez együtt, de igazán nem lett tovább gondolva ez a szempont.

A regény tulajdonképen egy ultra rövid szelekciót futtat végig, nagyjából várható eredménnyel. Egy iskolányi diák jól-rosszul pár hét alatt felépít egy társadalmat, a földön megismert mintái alapján. Alapvetően érthető a kimenetel, meg is felel az erkölcsi normáknak azonban nagyon szabályos. Ha már újrakezdés: érdemes lett volna újszerű, szokatlan modellekkel operálni.  A történet rengeteg lehetőséget ad a játékra, sőt maga is egy játék, mégis mintha számítógépes programot futtatnánk, nem nagyon tér le az előre sejthető pályáról.  Jók, rosszak, büntetés, hősiesség. Viszont egy kibillent világban és kamaszok szintjén zajlik a cselekmény, minden adott volt tehát a rendszertelenségre, szabálytalanságra, egyediségre. A csoda nem tudott megtörténni úgy sem, hogy tényleg nagyon érdekes volt az alapötlet, sőt nekem a végső megoldás is tetszett, bár a nevek azért meglehetősen klisévé változtatták a zárógondolatot.

A szereplők kamaszok. És mégsem. Rendben van, hogy a Highbury Hills elitiskola tudósképző, de ezek a kamaszok 50-60 éves minifelnőttek. Tájékozottak harcászati, egészségügyi, társadalmi kérdésekben, növénytermesztésben és űrkutatásban. Csípőből indítanak atomfegyvert, és termesztenek génmódosított burgonyát. Közben meg el is felejtik, hogy kamaszok. Maximum egy-két fiúnak némi pubertás fantáziája, de összességében a szereplők meglett felnőttként viselkednek.

Nekem Gáspár András Gáspár sokszor naturális, ezt már a „Héjnélküli” című könyve kapcsán is megállapítottam. Sok a vér és a halál, talán több mint amit egy 12 éves elé tárnék. Szerintem inkább 15+ - os a könyv.

Érdekes volt. Tetszett  a történet, izgalmas volt  a koncepciója, adott gondolkodnivalót, de nem tudtam megkapaszkodni a részletekben. Inkább felnőtteknek ajánlanám.

Adatok:

Kiadó: Móra Kiadó

Megjelenés: 2020.

Oldalszám: 336.

Fülszöveg:

Az eddig elsősorban színészként ismert Gáspár András Gáspár első regénye vérbeli sci-fi, kamasz főhősökkel, akikre életük eddigi legnagyobb feladata vár: bebizonyítani egy különös vizsgaterepen, valahol az univerzum peremén, hogy az emberiség bizalmat érdemel, képes tanulni korábbi hibáiból.A Föld 2 egy különleges utazás története, melynek kamasz hősei, a Highbury Hills diákjai szándékuk ellenére, érthetetlennek tűnő körülmények között egy földszerű bolygóra kerülnek, ahol nemcsak virtuális és valóságos ellenfelekkel kell megküzdeniük, hanem saját magukkal is. Nem bukhatnak el, mert ha kudarcot vallanak, az emberiség sorsa megpecsételődik. De vajon képes-e egy gimnáziumnyi lány és fiú megmenteni a jövőnket? Képesek-e működőképes társadalmat létrehozni? Vagy hasonló sors vár rájuk is, mint a történetben megidézett híres Golding-regény, A Legyek Ura fiatal szereplőire?

Juno Dawson: Kifutó ​modell

Szerintem minden kamaszt izgat a kérdés, hogy mi történik, ha valaki egyik pillanatról a másikra sztár lesz. Főleg ha szupersztár. Jana Novak, a „Kifutó modell” főszereplője még nincs 18 éves, amikor a modellszakma megtalálja. A teljesen átlagos londoni lány hamar felfedezi a kifutók világát, és azt is, ami a függöny mögött van. A csillogás mögötti kiszolgáltatottságot, stresszt, fáradságot, a kedélyjavítók folyamatos jelenlétét, az étkezési zavarokat, és a bántalmazást is. Persze nem lesz mindenki sztármodell, de nagyon sok olyan szituáció van ebben a regényben, - modellszakmán innen és túl - amibe egy teljesen átlagos lány is belekeveredhet egyik pillanatról a másikra. Mindegy hogy magasak vagyunk és soványak, vagy alacsonyak és kövérek mindig lesznek olyanok, akiknek nem leszünk elég jók, mindig lesznek, akik beszólnak, ítélkeznek, akik javaslatokat tesznek. Talán nem olyan durván, mint a kifutók hiénái, az ügynökök és a fotósok, de mindenki ki van téve az értékítéletnek. Nagyon fontos az, hogy egészséges testképünk legyen, a kamaszoknak különösen, mint ahogy az is, hogy leszokjunk mi is az ítélkezésről. Változást csak változással lehet elérni.

Jana regénye bemutatja, hogy egy egészséges lelkületű, kiegyensúlyozott, védelmező családi hátérrel rendelkező tizenéves mennyire nem képes feldolgozni a stresszt, hogy válik gyógyszerfüggővé (szerencsére csak gyógyszerfüggővé), és hogyan sodorja magával az ár, azért mert nem tud nemet mondani. A mai túlterhelt világban naponta találkozom stresszelő, ideges, szabadidő nélküli, végletekig fáradt diákokkal, akik szinte miliméterre vannak a függőségektől, nem azért mert igényük van rá, hanem mert nem bírják. Jó lenne változtatni a világon, és megállítani az elvárások és versenyhelyzetek, kötelességek és felelősségek világát, de amíg ez nincs így tanuljunk meg nemet mondani. Semmi nem fog történni, ha kimarad a zongora, vagy az úszás mellől elmarad a kézilabda. Ha a gyerek alszik délután tanulás helyett.

A harmadik nagyon fontos témakör amit a regény felszínre hoz a bántalmazás. Nemcsak a verbális, hanem a szexuális is. Majdnem azt írtam, hogy annak enyhe formája, de nincs enyhe formája a szexuális bűncselekményeknek, főként kiskorú sérelmére. Az egész egy oltári hangos és erőteljes nem.

Juno Dawson regénye emiatt is elképesztően fontos könyv. Nemcsak a bántalmazásról szól, hanem a védekezésről is. Arról, hogy igenis ki kell állni magunkért, hogy nem lehet elhallgatni, és egyáltalán nem biztonságosabb csendben tűrni. Hogy akkor is van mód , ha látszólag a társadalom nem hiszi el, és ha bántalmazottból vádlóvá válunk. Hogy senki, de tényleg senki nem tűheti el azt, hogy kihasználják vagy bántalmazzák. Minden gyereknek meg kell ezt tanítanunk. Ez kétségkívül a felnőttek felelőssége, és ha nem megy másként adjunk könyvet a kezükbe. (pl. ezt.)

Bár tényleg csak jókat tudok mondani erről a regényről, én is azt gondolom, hogy nem illik a LOL sorozatba, inkább LOL+-os. Aki az aranyos, romantikus vidám történetet keresi, nem fogja megtalálni. Persze itt is van szerelem, de Jana és Ferd kapcsolata nem most alakul ki, és bár elég erősnek bizonyul, messze nem tökéletes és nem hibátlan. Mint ahogy semmi sem az az életben.

Nekem a szövegezés is nyers volt, de szondáztam a könyvet, a barátnőm 14 éves lánya elolvasta előttem, és őt egyáltalán nem zavarta a nyelvezete. Nekem néhol sok volt az ömlengés, máshol Jana volt túl vulgáris, de alapvetően nem én vagyok a sorozat célcsoportja, úgyhogy elfogadom, hogy a stílus már nem nekem szól.

Összességben azt kell mondjam, jó, hogy a Móra kiadó rátalált erre a könyvre, és vállalta a kiadását, minden kamasznak  oda kell adni.

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2021.
Oldalszám: 428.
Fordította: Nagy Boldizsár

Fülszöveg:

Jana egy átlagos lány a dél-londoni lakótelepről, aki néhány hónap alatt elképesztő magasra jut. De minél magasabbra kerül az ember, annál rémisztőbb a zuhanás lehetősége…
Jana Novak története úgy kezdődik, mint egy közhelyes modellmese: a magas, vékony lány nincs kibékülve a fiús vonásaival, egészen addig, míg váratlanul fel nem fedezi egy ügynökség munkatársa, és sztárt nem csinálnak belőle…
A divat világa azonban legalább olyan sötét, mint amilyen ragyogó. És minden sarok mögött ragadozók leselkednek.
Juno Dawson őszinte és nyers regénye a divatipar árnyoldalát mutatja be, és a #TimesUp meg a MeToo korszakában időszerűbb, mint valaha. A brit szerző eddigi legfontosabb könyve, melyből hamarosan filmet forgatnak.

Gregus Gábor: A ​gyilkos tündérek városa

Gregus Gábor első könyve egy budapesti tündérvilágba kalauzolja el az olvasókat. Ez az univerzum nem párhuzamos a miénkkel hanem összemosódik vele. A magyar mondavilág, a Grimm mesék és Gregus fantáziája nyomán táltosok, tündérek több százéves történelmi személyek, óriásbogarak és szellemek lepik el Budapest nevezetességeit és borzolják a főszereplő könyvtársegéd, valamint a könyvelő barátja (és az olvasó) idegeit.Nagyon izgalmas a koncepció, ahogy az emberi valóság és a legendák összekeverednek, ahogy a mondák szereplői beépülnek a 21. század valóságába, és ahogy az író hitelessé teszi a megálmodott fantasyvilágot.

A pörgős, izgalmas történet műfaja a fantasy mellett krimi is, bűntényekkel, alvilággal, harccal, terrorral. Elég sok a naturális leírás, időnkét nem szépen halnak meg a szereplők, én ezt elég jól bírom, de érzékenyebb gyomrúaknak néhol lapozni kell.

Nem feltétel, de mégis fontos, humora is van a történetnek.

Hunor a főszereplő, némiképp esetlen, néhol gúnyos és meglehetősen racionális fiatalember a reális valóság talaján áll páros lábbal amikor belekeveredik egy rablásba, és hogy biztosan ne legyen egyedül a legjobb barátját, a nála is kétballábasabb Borsot rántja magával. A tündérvilág aztán mindkettejüket beszippantja, kit így, kit úgy, de a maguk módján mindketten helyt állnak, miközben felfedezik mit rejt valójában a Gellért-hegy vagy épp Csillebérc. Kalandjukhoz Őrzők, táltosok, varázslók, pincérnők, szellemfarkasok csatlakoznak, mindenki egy titkos könyv, és egy még nagyobb titok után veti magát.

Lehetetlen nem felvenni a ritmust, és a szereplőkkel együtt helyszínről helyszínre szaladni, harcolni, rejtvényt fejteni, megoldást keresni. Beszippantja az olvasót a könyv dinamizmusa. Ráadásul a szereplők is szimpatikusak (zömében), ezért könnyű őket követni.

Ami kevésbé tetszett, az a szövegezés volt, itt ott nekem megbicsaklott az írásmód, de végülis nem rontott az élményen, csak néha megakasztott.

Aki egyedi, mégis magyar „ízvilágú” fantasyra vágyik, nyugodtan lapozza fel, nem fog csalódni.

Adatok: 

Kiadó: Olvasni Menő Kiadó
Megjelenés: 202.
Oldalszám: 382

Fülszöveg:

Mit tehet az egyszeri pesti polgár, ha egy napon kiderül, a körülötte lévő világ több, mint amit eddig érzékelt belőle? Ha rájön, hogy a város lakói között különleges teremtmények rejtőznek, akik régi időkből származó hatalommal bírnak? Ha megtudja, hogy a Gellérthegy mélyén egy elfeledett birodalom központja húzódik, és épp ö kerül e titkos birodalom sötét alakjainak célkeresztjébe?

A félszeg tanársegéd egy világraszóló régészeti lelet kapcsán keveredik a misztikus események sodrásába. Hogy rettenthetetlen hőssé, Vagy lidércek és szörnyetegek által üldözött remegő ronccsá válik, az kiderül ebből a fordulatos, olykor humoros, máskor borzongató történetből.

Melinda Metz: Cirmos-hadművelet (MacGyver 1.)

Úgy vagyok a cicákkal, mint Gombóc Artúr a csokoládéval. Jöhet fehér, fekete, szürke, vörös, cirmos, dagi és sovány, nekem mindegy. Nagyon sokáig egyáltalán nem kedveltem a kis rendbontókat, de pár éve beköltözött hozzám egy vörös kismacska, aztán nem sokra rá követte őt egy füstös hamvasszürke ördög. Azóta nemcsak a cicákat, hanem a róluk szóló regényeket is kedvelem.Melinda Metz könyvét sokáig nem vettem észre. Valahogy a borítón nem akadt meg a szemem, pedig jól látható rajta a négylábú főszereplő. Egy véletlen folytán a General_Press_Könyvkiadó hívta fel rá a figyelmem. Az már csak plusz volt, hogy nagyon szeretem a könnyed romantikus történeteket is, ez pedig egy habkönnyű, bájos, mégsem szirupos olvasmány.

A regény kiindulópontja az, hogy a harmincas éveiben járó Jamie, édesanyja halála után, a gyászfeldolgozás részeként kilép addigi életéből, elhagyja a számára örömtelen pedagóguspályáját, és belevág élete kalandjába. Az „Én évem”-ként aposztrofálja azt az útkeresést, amely a pennsylvaniai kistelepülésről a napfényes Los Angelesbe vezeti, egy meglehetősen szürreális világba. A „Meseudvar” lakópark környezete és lakói is olyanok mintha a tündérmeséből léptek volna elő. Kerek ablakú apró házak, bűbájos előkertek és törékeny szökőkutak a plázák és toronyházak és pálmafák árnyékában. Az új szomszédok egy személyben boszorkány és troll jellemmel rendelkeznek, de vannak itt tündér keresztanyák és kertitörpék is (legalábbis személyiségre), elveszett királykisasszonyok és persze hercegek is akadnak. És az egész vidék felett Jamie macskája veszi át láthatatlanul a hatalmat. Ez persze a cicákra abszolút jellemző létforma. Az egész cselekmény MacGywer az ivartalanított házicica gombolyítja, de szerencsére nem csupán az ő szemszögéből követhetjük az eseményeket, hanem Jamie, és a szimpatikus kutyatulajdonos, David is belép a mesélő szerepébe. Ez így kissé összetettnek tűnik, de egyáltalán nem zavaró a nézőpontváltás, főként mert mindhárom mesélő szimpatikus (a macska főleg). Jamie és David mindketten az önfelfedezés útján járnak, de emellett meglehetősen kiegyensúlyozott személyiségek is.

Meseudvarban egy kicsit mindenki őrült. Jamie meglepve tapasztalja beköltözésekor, hogy a lakópark közössége még a kisvárosnál is kotnyelesebb társaságot alkot. Közvetlen szomszédai Marie és barátnője Helen az iskolapéldái a „rossz szomszédság török átok” mondásnak, de ott van még Al a vén morgós, vagy Hud a szerepéből kilépni képtelen volt színész, és Ruby a hóbortos jelmeztervező is. MacGywer pedig jó érzékkel látja (vagy kiszimatolja), hogy kinek, mire van szüksége. Megjegyzem 8 éves tapasztalattal rendelkező macskarabszolgaként, hogy még a legaranyosabb cica sem ennyire önzetlen, mint az ebben a könyvben szereplő kis vörös. Önfejűségben, és határozottságban teljesen sikerült eltalálni a macskajellemet, s talán még a gazdáikkal szemben törődőek is, de hogy a cicák egy egész lakóparknak nem segítenek az tuti. A kutyák esetleg.

Jamie és David barátsága a meneküléssel kezdődik. Menekülnek a szomszédok és barátom által összehozott vakrandik elől. Néhányszor volt ebben tapasztalatom, és azt kell mondjam, Metz jól ragadja meg a netes és barátok által összehozott ismerkedős alkalmak típusait. Egyik-másik randin vinnyogva röhögtem, és teljesen felismertem az archetípusokat.

Külön érdekessége volt a történetnek, hogy a kevéssé szokványos szereplők mellett Jamie önfelfedező útja szokatlan Los Angeles-i helyszínekre kalauzolt Bennünket. A város olyan arcát mutatta meg a könyv, amit turistaként vagy egyszerű felfedezőként alighanem sohasem láthatunk. Szerettem a különcöket, az egyedülálló portrékat, és a különleges élményeket. Nekem, ez a regény is ilyen volt.

Vicces, érdekes, elgondolkodtató, de azért nem túl komoly. Különleges és szórakoztató.

Adatok: 

Kiadó: General Press Kiadó
Megjelenés: 2020.
Oldalszám: 326.

Fordította: Gieler Gyöngyi

Fülszöveg:

A szerelem mancsokon érkezik
Jamie Snyder harmincnégy éves és szingli. És kit érdekel, ha az? Szentül elhatározta, hogy az idei „Az Én Évem” lesz a számára. Annyiféle év volt már az életében – volt a „Csak Magával Törődő Pasi Éve”, az „Elfelejtettem Említeni, Hogy Nős Vagyok Pasi Éve”, a „Levakarhatatlanul Tapadós Pasi Éve”, a „Nem Tudok Elköteleződni Pasi Éve”. „Az Én Évem”-ben nem lesz semmiféle pasi – kizárólag egy cuki cirmos cica, MacGyver. Akinek viszont van egy nem annyira cuki szokása: szeret lopkodni. Jamie-nek mégis tökéletesen elég az ő társasága.
Csakhogy a macskájának más tervei vannak… Ő tudja, hogy a gazdája magányos. Mert érzi. És mindent megtesz – vagyis mindent összelopkod –, ha azzal segíthet Jamie-nek összebarátkozni a kedves szomszéd pasival. Még akkor is, ha annak kutyája van. És esze ágában sincs randizni.
Egy cica pedig úgysem tudhatja, kinek mi kell. Vagy mégis?

Kathrine Kressmann Taylor: Címzett ​ismeretlen

Ez a könyv egy lélegzetvétel, mégis inkább egy légszomj. Mindösszesen 19 levél, a Németországba visszaköltöző német Martin Schulse és barátja, üzlettársa az Amerikában élő zsidó Max Eisenstein között. Leülsz és elolvasod, még egy óra sincs, aztán egész nap ott motoszkál az agy hátsó részében. Csak estére állnak össze a szavak. Hogy mennyire aljas is az ember. Valami csikorgó düh, de az olvasó nem is igazán a szereplőre haragszik, hanem a világra ami el tud fajulni, a társadalomra ami engedi, és a végén még magára is, amiért elégedetten dől hátra az utolsó levél után. A címzett valóban ismeretlen. Nem azért, mert nem tudjuk a nevét, hanem azért mert egy élet, egy barátság, egy néma titok, és a nagy üzlet sem elég ahhoz, hogy felismerjük mi lakik a másik lelkében. Hogy hiába hiszünk valamit  a másikról, ha az egyik pillanatról a másikra szerepet vált.

Az utóbbi időben sok könyvet olvastam a nácizmusról. Talán emiatt volt az, hogy tűpontosan értettem minden rövid sort. Mégis elborzasztott. Főként, hogy a levélregény (kisregény) keletkezése még bőven a háború előtt datálódik. Az utolsó oldalak szerint a szerző személyes tapasztalatok alapján írta a könyvet. Vagyis van valóságalapja, mégha az nem is ennyire éles, ilyen maró. Hogy az, amit a laikus  a háború felfokozottságának, a harc hevének, és a kiszolgáltatottság miatt elállatiasodottságnak tud be, az igazán, bőven a háború előtt létezett és nem kellett hozzá semmi más csak egy szónok, egy propagandagépezet, egy hálózat. Ismerős ez? Egy jól felépített rendszerben az árulás tulajdonképpen szükségszerűvé válik, minden erkölcsi alapot megad hozzá az ideológia és a félelem. Nem kell ehhez a náci Németországban lenni.

Sokat gondolkodtam azon, hogy elég-e így a tartalom. 19 levél végül is nem sok. A könyv is rövidke. Mégis valahol a lélektani határomon táncol. Ennél több nem kellett, hogy megértsem, és valószínűleg ennél több már fojtogató lett volna. Könnyű olvasni. Nem minden mondat érdekes, és tényleg van ami csak töltelék, mégis szépen rajzolja ki a szereplők társadalmi hátterét, családiállapotát, lelkületét. Azt ami látszik, és azt is ami a sorok között marad.

Biztosan fontos könyv, én ezt nem tudom megítélni, de az biztos, hogy velem marad. Nem tanulságnak, és nem gondolkodni valónak, sokkal inkább egy figyelmeztetésnek, egy felkiáltásnak. Hogy ilyen van, és milyen közel van.

Köszönöm az élményt a XXI. Század Kiadónak.

Adatok:
Kiadó: XXI. Század
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 96
Fordította: Katona Ágnes

Fülszöveg:

Az itt olvasható történet először az amerikai Story magazinban jelent meg 1938-ban, majd hamarosan átvette a Reader’s Digest, hogy aztán következő évben a Simon & Schuster könyv alakban is kiadja. A fiktív levélváltás azonnal irodalmi szenzáció lett, és társadalmi vitát váltott ki. A náci Németországban betiltották, az Egyesült Államokban és egy sor európai országban a legnagyobb dicséret hangjain méltatták.

A Címzett ismeretlen egy levélváltás egy San Franciscóban élő zsidó műkereskedő és korábbi üzleti partnere között, aki visszatért Németországba. Nyomasztó történet, amely hatása alá vonja az olvasót, és nem engedi el.

Madarász Éva: Hullámvasút

A Hullámvasút Madarász Éva első regénye. Számomra teljesen ismeretlen volt a szerző, de több helyütt olvasom, hogy színésznő. Mostanra kiderült, hogy jó mesélő is. Tartottam kicsit az első könyves gyerekbetegségektől, de nem nagyon fedeztem fel egyet sem. Jól felépített, sodró lendületű érzelmes regény ez, ami kamaszszemszögből világít rá több társadalmi akadályra, de ugyanakkor élvezhető, tini romantikus regény is.

A borítót elsőre nem is értettem, de végül szépen a helyére került. Müller Péter hozta a formáját, tökéletesen megragadta megint a regény tartalmát, hangulatát. Nem nagyon szoktam a borítótervező nevét megjegyezni, de az övét már régen sikerült, nem véletlenül.

Ugyanilyen érzéseim voltak a regénnyel kapcsolatban is. Elsőre teljesen átlagosnak tűnt, aztán mindjobban elmerültem benne annál több megkapó részletbe ütköztem. Bár nagyon lendületes az írásmód, részleteiben mégis finoman megmunkált jól felépített a történet. Ez a kettősség azonban nem csak a regény dinamikájában, és felépítésében mutatkozik meg, hanem a főszereplő érzelmi életében is.

Temesi Eszter budapesti lány. A 15 éves ballagó nagykamasz, szép családdal, kishúggal, barátnőkkel Converse cipőkkel kibélelt világa egy véletlen miatt billen ki, hogy aztán végérvényesen fel is boruljon. Eszter azonban nem adja könnyen magát, dacol a világgal, a szüleivel és szinte bárkivel. Ez eddig ismerős is lehet, nem csak a kamaszgyerekeket nevelő szülőknek.

Temesi Eszter olyan, mint bármelyik tizenéves, nagyszájú, szilárd igazságérzettel, önfejű, jó adag hullámzó kedélyállapottal, és zsigeri őszinteséggel. Nagyon megszerettem, akkor is, amikor nem kedveltem igazán. Időnként nagyon reálisan lát, máskor teljesen érzelmi alapon hoz döntéseket, néha hisztis gyerek, máskor bölcs öreg. Pont, mint minden kamasz.

A történet fókuszát Temesi Eszter jelenti, de közvetlenül láthatjuk rajta keresztül egy új iskolát kezdő 9.-es osztály mindenféle tanulóját, és a hozzájuk kapcsolódó laza baráti társaságot is. Az osztály társadalma önmagában is érdekes, sűrűn rétegzett. Van itt ázsiai és cigány, arisztokrata (igen, jól hallod) és szegény, de főleg csonka családban élő tizenéves. És a gondjaik is ehhez mérten szerteágazóak, kínzóak. Bántalmazás, kiközösítés, válás és elválás, a nyolcadikos osztályközösség felbomlása, és útkeresés az új iskola közösségébe. Ez mind összetetté teszi a regényt, és meg is terheli. Ugyanakkor teljesen reális minden probléma, és abszolút hihető is a mai magyar valóságban. Miután tényleg sok társadalmi kérdést boncolgat a regény, néhol nem lett eléggé megerősítve. Érdemes lett volna egy kicsit lassítani néhol, és bővebben mesélni.

A történet két idősíkon fut, de valójában csak néhány hónap eltéréssel. Nekem sok volt a váltás, mert maga a történet is izgalmas, zavart, hogy vissza kellett lépnem az időben. A lineáris történetmesélés szerintem itt célravezetőbb lett volna. Természetesen érthető volt a cselekmény, csak komfortosabb lett volna időrendben olvasni.

Ezek a szerkezeti kérdések azonban nem jelentenek igazi akadályt. Teljesen átjött a lélektani és családi válság, a szétszakadt kapcsolatok miatti bizonytalanság, az első szerelem félszegsége, és még ezernyi édes-bús érzelem.

Madarász Éva megkapargatta kicsit az én kérges felnőtt szívemet is.

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2021.
Oldalszám: 328.

Fülszöveg:

Ha nem megy haza korábban aznap, ha nem kapja rajta az apját a konyhában azzal az idegen nővel, ha az anyja keményebben harcol azért, hogy egyben tartsa a családot – akkor talán nem hullik minden darabokra. Ezt gondolja magában a 15 éves Temesi Eszter. Haragszik az apjára, haragszik az anyjára, a világra, olykor még imádnivaló kishúgától is idegbajt kap. Vajon megérti, hogy ez a sok „ha” értelmetlen, és minden bonyolultabb, mint gondolta? Lehet, hogy sikerült kilépnie a burokból, amiben eddig élt? Mert ha jobban belegondol, csak így történhetett meg, hogy Barnabás egyik este lefékezett mellette a motorjával… Madarász Éva első regénye erőteljes érzékenységgel ábrázolja az élettől az első nagy pofonokat kapó, a dolgok összetettségével szembesülő, vívódó kamaszlány összekuszálódott érzelmeit szülei válása, a költözés, az elsőként közelről megtapasztalt fajgyűlölet és kirekesztés, valamint a káosz közepén beköszönő, de korántsem egyszerű szerelem özönében.

John Gwynne: Az ​istenek árnyéka (A Véresküdtek Sagája 1.)

Az „Istenek árnyéka” külalakra igazán impozáns könyv. Nagyon szép a borító, grafikája színvilágában is, és ábrázolásmódban is jól megragadja a könyvhöz kapcsolódó érzeteket. A mérete meg hát… A Fumax Kiadó is jó eséllyel hajt valami díjra a legnagyobb könyvek kategóriában. El kell ismernem azonban, hogy igényes munka, nem fog szétesni, jó masszív, és nem szakadnak a lapok. Békeidőben mutatós, háborúban kézifegyvernek minősül. Mint fentebb írtam, a külső összhangban van a beltartalommal.

John Gwynne elképesztő világot alkotott halott istenek ősi csontjain. Bár nem ismertem fel egyértelműan a mitológiai alapot, talán a skandináv hitvilágban gyökerezik (bár némi kelta vonalat is láttam), de annak is inkább csak oldal ágain. Valószínűbbnek tűnik, hogy az író a képzeletében teremtette meg a saját isteneit, és erre egy részletgazdag, pompásan kidolgozott világot épített fel, komplett társadalmi berendezkedéssel, és rétegződéssel, harcmodorokkal, ételekkel mítoszokkal együtt. Valószínűleg térképpel is, bár ez a könyvből kimaradt, és hiányzott is.

A regényben három eltérő szálat követhetünk nyomon. Szerencsére időben nem, csak téren különülnek el ezek, de így is nehezemre esett időnként nyomon követni, hogy egyik másik szálon épp hol vagyunk, és ki kihez tartozik. Mondjuk attól, hogy bonyolult még jó, csak kicsit nehézkesebb volt az olvasása.

A történet fagyos, jeges kegyetlen, akárcsak Észak. Régen találkoztam már regényben ennyi vérrel és halállal. Megelevenednek benne a mesék, kősziklaszerű hatalmas trollok, karcsú, kecses tengeri sárkányok, és megannyi pusztító erő. De maga az ember sem kevésbé veszélyes. Harcosok, rabszolgakereskedők, területet és zsákmányt szerző kiskirályok. Ezen a földön nagyon kevés szépség és boldogság jut az embereknek, és a tisztátlanoknak (de nevezhetjük őket félvéreknek is). Pár szentség létezik csupán, ezek közül is a család és a bajtársiasság emelkedik ki igazán. A történet mindhárom szálán ezek a legfontosabbak.

Az egyik cselekményfolyam Orka történetét meséli el, egy éles eszű, harcos asszonyét, aki fia után eredve, szeli keresztül a fél világot.

Vele párhuzamosan Elvar a fiatal harcos lány és az Ádáz-Had nyomát követhetjük, akik egy tisztátalant készülnek fogjul ejteni.

A harmadik csapáson pedig a szökött rabszolga Varg életről olvashatunk, aki a Véresküdöttek oldalán indul el a Királynő megbízását teljesíteni.

Ez a három csapat eltérő irányba indul, a de a regény végjátékban egészen közel kerülnek egymáshoz, és sok máshoz is.

A főszereplők közül nekem egyértelműen Varg volt a kedvencem. Szegény mintha más mesébe pottyant volna, képes volt többször is őszintén meglepődni a környezetén, és többször fogalma sem volt hol is van éppen. De éppen ez az együgyű ártatlanság tette igazán rokonszenvessé.

Szerettem, hogy a nők egyenrangúak a férfiakkal. Gwyne nem kivételezett a szereplőivel, és nem is adott nekik nemi szerepeket. Egy nő éppúgy lehetett hadvezér, harcos vagy rabszolga, mint egy férfi. Ritkán olvasni ilyet. Volt persze alá-fölérendeltségi viszony bőven, de egészen más szempontok szerint. Például az emberek, az istenek félvérű utódait rabszolgasorba taszították. Számomra izgalmas kérdés, hogy miért pont az isten leszármazottak lettek elnyomottak, főként mert nekik sokkal több eszközük van a harcra, mint az embereknek. Persze az ideológiai háttér rendben van, ez csupán költői kérdés. Nagyon sok tanulság van a regényben, de igazán nem ezért jó. Izgalmas, teli van csatajelenettel, harccal és meneküléssel, megelevenedő mítoszokkal, és varázslattal. Az igazi erejét azonban az adja, hogy a hősei nem hősök. Egyszerű emberek teli hibákkal, kétségekkel, jó és rossz döntésekkel, és mégis fel tudnak emelkedni. Néha csak a véletlen folytán, máskor kitartással, hittel, becsülettel. Jó volt olvasni.

Adatok:
Kiadó: Fumax
Megjelenés: 2022
Oldalszám: 542
Fordította: Galamb Zoltán

Fülszöveg:

Miután az istenek hadba vonultak és elpusztították egymást, semmit sem hagytak maguk után, csak sebeket a világ testén, és a csontjaikat, amelyek mérhetetlen hatalmat ígérnek az őket felkutató bátraknak. Most azonban új világ van születőben: a vadont rettenetes szörnyek járják, a hataloméhes jarlok egymás ellen fegyverkeznek, a fjordok és hegyek közt csatazaj visszhangzik. A végzet három halandó nyomába szegődik: a tanyájukon a családjával élő anyát utoléri eltemetettnek hitt múltja, és világa újfent lángra lobban. Az ifjú zsoldos mindent feláldoz a harctér dicsőségéért, de lehet, hogy még ez sem elég ahhoz, hogy elkerülje az istenek haragját. A szökésben lévő rabszolga pedig a Véresküdötteknek is nevezett, hírhedt harcos testvériség soraiban reméli beteljesíteni bosszúját, de ehhez előbb egy lehetetlen próbatételt kell kiállnia. Hármuk döntései alakítják e világ sorsát, amelyet újra csak sötétbe borít az istenek árnyéka…

A többszörösen díjnyertes John Gwynne legújabb, a viking mitológia és kultúra ihlette fantasy regénye egy varázslattal és harccal teli világba repíti az olvasóit, ahol hőseire minden lépésnél ármány leselkedik és a sagákat vérrel írják.

Rosie Andrews: A ​Leviatán

A leviatán a tengerek sokarcú szörnye, a legtöbb rajzon óriás tengeri kígyóra hasonlít, de sokan tengeri sárkánynak, vagy épp polipnak láttatják festményeken, grafikákon. Mint kiderült, léte ősi mitológiákon nyugszik, de a Bibliába is említést kap, mint a gonosz egyik arca. A Leviatán lehet babiloni vagy épp norvég mítosz, de lehet a keresztény hit tengeri szörnye is. És a Leviatán lehet egy jelkép is, mely az eredendő gonoszt képviseli.

Rosie Andrews regénye a címszereplőhöz hasonlatosan, lassan fonódott körém, és nem ereszt. Viszonylag magas az ingerküszöböm az olvasmányok terén, és a fülszövegből nem is feltételeztem hogy első olvasásra beleszeretek ebben a történetbe, de végül is megtörtént.

A történet kiindulópontjában, az 1600 évek közepén Angliában egy a tengerhez közeli kisvárosban érkezik haza a háború zajából, a sebesült Thomas Treadwater. Otthon ágyban fekvő, váratlanul megbetegedett édesapja, és szűzies istenfélő húga várja, valamint egy a családjából induló boszorkányper. A némiképp szkeptikus de alapvetően becsületes férfi ahelyett, hogy elhinné amit tapasztal, és amit mondanak, elindul a titok nyomán egy sötét és baljós ösvényen, amely elhallgatott igazságokkal, misztikus lényekkel, hittel és kárhozattal van kikövezve. Thomas csupán józan eszében, és szívében bízhat, miközben egyre inkább elnyeli a bigott kisvárosi valóság, és az otthon dermesztő hidege.

Csodálatos történet. A gyönyörű igényes nyelvezethez alighanem a magyar fordítónak is bőven lehetett köze, de a történet maga is remekül felépített, erős vázú, mégis sejtelmes, némiképp gótikus. A cselekmény lassan bontakozik ki, mintha a ködből tűnne elő, és egy része pont annyira megfoghatatlan is, nekem mégis nagyon tetszett ez a csendesen hömpölygő elbeszélő stílus.

A történet két idősíkon játszódik, körülbelül 60 év különbséggel. A fő cselekményszál a korai, míg a második, jobbára csak kísérő, lezáró elbeszélés. Mindkét vonalat Thomas meséli el, az ő némiképp modern gondolkodású, tiszta szűrőjén keresztül látjuk az eseményeket. Nekem végtelenül szimpatikus volt a mesélő, de a közvetlen környezete is, Esther-rel együtt.

Szerettem a regény érzelmi oldalát. Bájos volt a testvérek közti kapcsolat, és a Thomas és Mary között kibontakozó szerelem, ugyanakkor a sötét és gonosz dolgok is jól voltak adagolva. Valahogy nem billent el a mérleg nyelve egyik irányba sem. Kellőképpen sejtelmes maradt az atmoszféra, nem lett sem horrorisztikus, sem romantikus a történet.

Az író Rosie Andrews történelmet tanult, és angolt tanít. E kettősség jól megmutatkozik a regény stílusán, nyelvezetén, és a korrajzban. Sokat kapunk az újkor elején járó Anglia társadalmáról, a vallásosságról, és a babonákról. Izgalmas volt látni a boszorkányüldözés kelléktárát, bár nem volt azért annyira markáns, mint a világ más tájain. De emellett jól felismerhető volt a korabeli Britannia egészségi állapota, a közegészségügy helyzete (pl a gyermekhalandóság tekintetében), vagy épp a városi elöljáróság rendszere, a bíráskodás, és a fogvatartottak helyzete. Az ártatlanok védelmének csekély mértéke, és a közbíráskodás hatalma. Mindez nagyon jó köntösben, cseppet sem unalmasan volt bemutatva. Ugyanakkor, ha valaki pörgős horrortörténetre vágyik, azt nem ebben a regényben fogja megtalálni.

A 21. század Kiadó KULT sorozata csodás külsővel került kiadásra. Ez a borító különösen tetszik nekem, és jól is illik a tartalomhoz. Olyan könyv volt, amit szívesen olvastam volna még.

Adatok:
Kiadó: XXI. Század
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 320.
Fordította: Borbély Judit Bernadett

Fülszöveg:

Ébren van…

Norfolk, 1643. Angliát polgárháború szabdalja, Thomas Treadwater, a katona kelletlenül veszi tudomásul, hogy a nővére/húga hazahívja, mert azzal vádolja az egyik szolgálójukat, hogy gondatlanul bánt özvegy édesapjukkal. Mire Thomas hazaér, az édesapjuk már magatehetetlen, szélütést kapott, és az új szolga börtönben van, boszorkánysággal vádolják.

Thomas szereti azt hinni magáról, hogy észelvű, modern ember, de a történteket kibogozva nem pusztán babonaságokba botlik, hanem valami ősi, sötét titokba, amely egy korábbi hajótöréssel függ össze.

Ami eddig szunnyadt, most már nem hajlandó tovább pihenni.

Gálvölgyi János – Kövesdi Péter: Hivatásos rajongó

Gálvölgyi János számomra egy ikon. Nemcsak amiatt, mert szeretem a paródiáit, százszor idézem egy-egy mondatát, hanem azért is, mert rengeteg ideig úriember tudott maradni a pályán. Sem botrányoktól, sem politikai állásfoglalásokról, sem szenvedélybetegségekről, sem intrikákról nem lehetett hallani vele kapcsolatban, és ez a bulvársajtó uralta világban elég egyedi. Mondom ezt úgy, hogy persze néztem a Heti Hetest, de szerintem ott sem volt igazán politikus. Emlékszem egyszer a munkám is bekerült a Heti Hetesbe (egy programsorozatot szerveztünk, ami aztán egy rövid időre országos hír lett), és ott épp Gálvölgyi volt az egyik aki kicikizte, de valahogy mégsem volt bántó. Ezt csak intelligensen lehet megtenni.

Az a Gálvölgyi aki Pszrtivcsák Mónika tudott lenni, Benny Hill, vagy épp Izaura tudott lenni, közben hitelesen maradt Gálvölgyi János is. Szerintem ez maga óriási teljesítmény.

A könyv előterében nem a színész-parodista áll. Pályatársakra, régi műsorokra, rajongva tisztelt kollégákra vetül a fókusz, de közben erősen a háttérben Gálvölgyi János élete és munkássága is markánsan láthatóvá válik. Mégis számomra szájtátós élmény ahogy Rátonyi Róbertről, Márkus Józsefről Sas Józsefről mesél. Ahhoz a generációhoz tartozom, akik még ismerik ezeket a neveket.

A könyvből (is) kiderül, hogy elképesztő agya van. Nyílván nagyon tehetséges színész, és csodás parodista, de borzasztóan összetetten gondolkodik, apró részletességgel emlékszik, mindennek alaposan utánanéz, és tanul a szakmáról sokat, és minden másról is, ami érdekli. Ebből egyenesen következik egyfajta alázat a szakmai iránt, és talán a világ iránt is. Ráadásul túl a hetvenen friss, érdeklődő.

A könyvben többször mesél arról, hogy a színházi világ intrikus. Azt kell mondjam, Gálvölgyi János is az (sajnos). Ki-kiszól, persze név nélkül arról (hogy aztán nyugodtan találgathassunk), hogy ki tehetségtelen, ki törtető, és persze nem kíméli a mai színházakat, színházi életet, de a televíziózást sem. Ezek a mondatok különösen nem tetszettek, valamiért azt gondoltam, hogy Gálvölgyi nagysága jóval felette áll a névtelen beszólogatásnak.

Persze érthető a keserűség, és érthető az is, ha az általános, mai magyar valóságot kevésbé igényesnek, celeborientáltnak érezzük, de azért látni kell, hogy a végeken, talán kicsit elnyomva, de vannak tehetségek, vannak hangok, vannak jó színészek, minőségi előadók. Ugyanez igaz a humorra is. Sajnos a Gálvölgyi féle paródiának ma már nincs tere. Többször említi a Vidám Színpad és a Mikroszkóp tudatos lerombolását, bár én azt gondolom, hogy előbb-utóbb elfogyott volna a közönség. A paródia kiveszőben lévő műfaj, a stand-up átvette a helyét. Hogy ez jó vagy rossz, azt nem tudom megítélni, de hiszem azt, hogy vannak ennek a műfajnak is kiemelkedő alakjai. Bödőcs Tibort épp ki is emeli Gálvölgyi, de csak őt egyedül.

A könyv riportkönyv. Szerintem annak borzasztó. A beszélgetőtárs Kövesdi Péter, bensőséges hangulatot teremt, de úgy teszi ezt, hogy az olvasó kizáródik. Ők ketten folytatnak egy beszélgetést, amiben többször visszautalnak korábbi beszélgetésekre, amikről az olvasónak fogalma sincs. Nem zárnak le fejezeteket, néha gondolatköröket sem, néha visszakanyarodik egy kérdéssel az eredeti témához, máskor elengedi. Érződik, hogy ezt a beszélgetést nem ma kezdték, és folytatják is. Mi csak egy részletet látunk.

Ráadásul szörnyű olvasni az élőszövegben nem zavaró, de leírva rettenetes, halmozott nem és igen válaszokat. Pl.: Igen, igen, igen, igen. Tudom, hogy ennek a kötetnek volt szerkesztője, és hiszem, hogy erőteljesebben kellett volna szöveget gyomlálnia.

Az olvasás után megnéztem Radnai Péter „Első Influenszerek” műsorát Gálvölgyi Jánossal. Szinte ugyanezeket mondta el, de élőszóban sokkal érdekesebben. Nem azt mondom ennek nyomán, hogy kár volt leírni ezt a beszélgetést, de valahogy más formában érdekesebb lett volna.

Adatok:

Kiadó: HVG Könyvek

Megjelenés: 2022.

Oldalszám: 300

Fülszöveg:

„Sokszor ​megkérdeztem magamat: Ki ez a hülye? − mármint én −, aki rajong a színészekért, a színházért, a régi pályatársakért, előadások emlékéért, találkozásokért színészként és nézőként egyaránt. Miközben nekem is megadatott, hogy az elmúlt ötven évet színpadon vagy tévékamerák előtt tölthettem – sok sikerrel, talán némi népszerűséggel a hátam mögött –, megmaradtam hivatásos rajongónak.”
Gálvölgyi János

Gálvölgyi János már gyerekként is megszállottan lelkesedett a színházért: szenvedélyes autogramgyűjtőként ünnepelt színészekkel elegyedett szóba a művészbejáróknál, betéve tudta a Pesti Műsorban megjelenő szereposztásokat, és rendszeres látogatója volt a Madách Színház előadásainak. Rajongása akkor is megmaradt, amikor már ő maga is országosan elismert színművész volt.
A HVG 360-on megjelent beszélgetések alapján készült könyvben, a Hivatásos rajongóban, Gálvölgyi János Kövesdi Péterrel beszélget a színházi élményeiről, szinkron- és tévés szerepeiről, a haknikról, a hajdanvolt nagy pályatársakról és a méltatlanul elfeledett epizódszereplőkről. Beszámol mestersége buktatóiról és szakmai barátságokról, csakúgy, mint az emlékezetesebb sértődésekről, konfliktusokról. Személyes történetei az egykori színházi, filmes és tévés világ magával ragadó hangulatát varázsolják elénk, méltó emléket állítva egy egész színészgenerációnak.