Szeretem a Galaktika könyvekben,
hogy bátran nyúlnak komor, rendhagyó, és naturalisztikus témákhoz, még az
elsősorban fiataloknak szóló Popkorn válogatásban is. (José Antonio Cotrina
Vörös Hold-ciklusa is hasonlóan gótikus hangulatú és nyers, de nagyon lehet
szeretni.)
Ezt a könyvet háromféleképp is
lehet értelmezi. Ezt már az olvasás után fogalmaztam meg magamban, mert nagyon
haladós a történet, menet közben nem értem rá gondolkodni az élet értelmén (Sem
a könyvén). Az első, és talán legfelszínesebb
meghatározás szerint ez egy aranyos, kicsit népmesei misztikus történet,
amelyben a jók végül elnyerik jutalmukat, a rosszak pedig büntetést, még ha ez
a büntetés nem is különösebben igazságos, vagy erőteljes. Van a történetnek egy
sajátos bája, nagyon cuki a két főszereplő, édes az első szerelem minden
félszegsége és maga a misztikus vonal is könnyed. Tényleg inkább mágikus
realizmus, mint fantasy. Nem túl erős a misztikum, inkább csak a felszínen
lebeg. Éppen kicsit hihető, enyhén borzongató, de a szépséget hozza elő az észt
lápi világból, nem a félelmet.
A második olvasata abszolút a kamaszoknak szól. Elsőre talán kemény a
tanulsága, és rendhagyó a mondanivalója, de egész pontosan meg lehet
fogalmazni. Állj ki magadért, ne félj segítséget kérni, és bízz a barátaidban. Reeli
Reinaus a szerző olyan helyzetet teremt Morten számára, amiben a tizenéves fiú rákényszerül
arra, hogy a problémáit felszínre hozzza. Ez ritkán van így az életben, de
vélhetően a történet segít abban, hogy a kamaszok egy kicsit nyíltabban kezeljék
a megoldásra váró helyzeteket. Egy kicsit kevéssé lássanak ellenséget a felnőttekben, és egymáshoz is bátrabban
forduljanak.
A harmadik, legmélyebb olvasata a
történetnek a felnőttek felelősségére tér ki. Megmutatja, hogy milyen álszent
az a társadalom, ahol egy gyerek fájó és mindennapos bántalmazása el tud
rejtőzni. Megmutatja hogyan néznek félre a tanárok, a rendőr, a szomszédok, sőt
maga a szülő is. Hogy csak a gyerekekben (kamaszokban) van elég bátorság
kimondani, és megtenni azt, ami nem az ő feladatuk. Hogy menyire a rendszer fogságba
lehet esni. A rendszerébe, amit mi építünk, és ami sokkal inkább elfed, mint
segítséget nyújt. Morten összes vágya belefullad abba, hogy mi lesz ha a
rendszer észreveszi hogyan él. Nem az a baj, hogy bántják, hanem az, ha
kiderül. Minden kicsi reményét kioltja a felnőttek szemellenzős társadalma. Ennek
ellenére a kamasz lelke a peremvidéken még tud szépséget találni, tud sokkal
több lenni, mint azt a számára kijelölte a társadalom, vagy meghatározta a család.
Kettős érzéssel olvastam ezt a
könyvet. Egyszerre imádtam és sajnáltam ezt a kis embert aki a címszereplő,
másrészt rettenetesen gyűlöltem a családját, és a körülötte lévő felnőtteket. Reeli
Reinaus nekem megint azt bizonyította, hogy a gyerekek sokkal érettebbel,
kedvesebbek és összetartóbbak mint a felnőttek.
Most, hogy kiháborogtam magam,
egy kicsit a könyvről is írnék. A történet Finnország határban, az észt lápon
játszódik. Egy különös, ködös mesevilágban, ahol élénken élnek az észt mesék,
ahol mindennaposak a kísértetek, lidércek, és a láp ködös, szürke párája nem
csak a tájat üli meg, hanem csontokba is
beszivárog. A regényben szereplő gyerekek valahogy függetlenül a helyzetüktől
eredendően jók. Ha van is némi csúfolódás a történetben, sohasem mennek el a
kiközösítésig, a bántalmazás pedig ebben a világban csak a felnőttek szintjén
létezik. Nyilván idealizált a gyerektársadalom, de kifejezetten üdítő volt
olvasni az egymást támogató kölykökről, és a társadalmi hierarchián kívül
kibontakozó barátságról és szerelemről is.
A regény cselekménye jól
felépített, logikus, bár sajnáltam egy kicsit, hogy a bűnös(ök) végül könnyen
megúszták. Morten és Emilie szép befejezést kap, és az egész történet vége egy
új nyitás a jobb életre való reménnyel.
Szerettem a Mortent. A nyelvezete
is szép, és maga történet is, bár azért meg is viselt kissé. Biztosan
újraolvasom még, és másoknak is csak ajánlani tudom.
Adatok:
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 334.
No comments:
Post a Comment