Monday 17 June 2024

L. J. Shen Vonzó (Vágyak iskolája 4.)

A „Vonzó” megjelenése egy izgalmas meglepetés volt az idén, mert úgy hittem, hogy a Vágyak Iskolája Vaughn és Lenora történetével véget ért. Alapvetően nem is gondolkodtam tovább a sorozatban, mert az utolsó kötet olyan magasra tette a lécet, hogy eszembe sem jutott, hogy bárki leverheti. Mégis volt bennem elég kíváncsiság ahhoz, hogy hozzáfogjak, pedig egyáltalán nem vártam sokat a két főszereplőtől. Sem Levi, sem Bailey nem tűnt különösebben érdekes karakternek a Sinners of Saint szériák bonyolult szereplőihez képest.
Mégis ez a regény volt az, ami a legjobban meggyötört lelkileg. Aki találkozott személyesen és közelről a függőséggel az tudni fogja miről írok. Küzdöttem a könyvvel szinte oldalról-oldalra, de nem rossz értelemben. Pillanatok alatt behúzott, olvastatta magát a szöveg, de mégis időről időre le kellett tennem. Néha mély levegőt vettem, vagy egyszerűen csak járkáltam egyet, kellett egy perc, hogy feldolgozzam, amit olvasok. Húsba vágó volt az a rengeteg érzés, ami felszabadult.
Mint Magyarországon oly sokan, elszenvedője voltam családon belül az alkoholizmusnak, és így utólag belátom (amikor már nincs tétje), hogy csak dühös, elkeseredett, passzív és végül nemtörődöm voltam a problémával szemben, de sohasem akartam igazán látni a folyamatát, illetve a mögötte lévő érzelmeket. Azt gondolom, most ezzel a tudással már képes lennék megbocsátani, ha volna még kinek. Bailey története sok mindenre rávilágított. Megmutatta a lejtő minden nagyobb állomását, az összes betegségre jellemző testi és tünetet, és a leépülés folyamatát. Nyers volt és pőre. Mégsem a szereplő iránti érzéseim csúcsosodtak ki a regény végére, hanem a felnőttléttel együtt kialakuló bűntudatom lett mélyebb. Ilyen szempontból nyilván nem volt kellemes olvasmány, ugyanakkor nagyon sokat hozzátett ahhoz, aki vagyok, és ahogy értékelem magam körül a világot.

Persze ez mégiscsak egy romantikus regény, volt benne rengeteg felhőtlen pillanat, kedves gesztus, és pozitív érzés is. Bailey és Levi története izgalmas volt és magas hőfokon égett. Shen nagyon jó abban, hogy olyan forró románcokat alkosson, amik túlmutatnak két ember kapcsolatán, de mégis fókuszban marad a szerelem és a vágy.
Levi egy angyal, mindenféle értelemben. Nemcsak jóképű és okos, hanem elképesztően kitartó és türelmes is. A helyében én feladtam korábban, és feladtam volna most is. Ő makacsul helytáll úgy, hogy a saját életében is meglehetősen nagy a nyomás. Knight ehhez képest egy fapapucs.
Voltak hasonlóságok ebben a részben is. Thália kísértetiesen emlékeztetett Via Scullyra, Bailey Lunára, csak Levi volt valahogy teljesen kívülálló Todos Santosban azzal együtt is, hogy az írónő bőven árnyalta az ő jellemét is.
Ahogy a korábbi epizódokban itt is felbukkannak az All Saints gimi korábbi, és mostani hősei. Jó volt látni, hogy a dolgok megváltoztak és mégsem. Mindenki felnőtt, de a valahogy megmaradt a fiatalos lendületük.
Dean ebben a részben is legalább annyira megszállott, mint a régi énje, de valahogy jobb értelemben. Dixie egész kapcsolódását továbbra sem értem. Persze megható ahogy összeért a végére minden, de szerintem ebben a sorozatban ő a fölösleges ötödik kerék. Nekem Dean köre Rosie-val és a fiúkkal annyira bezárult, hogy kár is bolygatni.
Melt én már Daria könyvében elvesztettem, nem is kaptam vissza sőt, ő nekem a leginkább negatív szereplő a teljes ciklusban. Anyaként abszolút leszerepelt, és persze értem, hogy jó szándék vezérelte, de már Daria esetében is kapott egy borzasztó fülest, mégsem tanult belőle semmit. Jamie valamelyest enyhíti a családi összképet, de még vele együtt is meglehetősen mérgező közeget sikerült teremteni a Followhill családban.

Nagyon jó volt elmerülni ebben a regényben élveztem Bailey és Levi kalandját, de közben meg fájt is. Ilyen egy igazi újraolvasós könyvélmény.
Adatok:

Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2024.
Oldalszám: 496 oldal
Fordította: Ladányi Klára

Fülszöveg:

„Kötelező ​romantikus olvasmány!” – Kristy Marie nemzetközi sikerszerző
Mi lehet fontosabb az álmainknál?
Bailey Followhill a tökéletes lány. Kedves, jószívű, csinos, kontrollmániás. Megjelenése és modora kifogástalan. Szöges ellentéte bajkeverő nővérének, Dariának.
Ám amikor kiváló teljesítménye épphogy közepessé válik a Juilliardon, Bailey látszólag nagyszerű élete gyorsabban foszlik szét, mint az elnyűtt szalagok a balettcipőjén. A pletykák főszereplőjévé válik. A zűrös diák, a drogos.
Lev Cole olyan különleges, hogy amihez csak hozzáér, az arannyá változik. Díjnyertes hátvéd és futballkapitány. Dél-Kalifornia legdögösebb pasija. Egy tipikus klisé.
Azonban Lev csak tengődik a barátnője mellett. Nem szereti. És az előtte álló karrierlehetőség sem érdekli. Két dolog fontos számára – Bailey és a pilótává válás –, ám azok elérhetetlenek. Csakhogy a fiú többé már nem elégszik meg azzal az élettel, amit mások választottak neki.
Vajon a szomszéd rosszfiú megmentheti a sérült lelkű „jókislányt”?
Az Amazon, USA Today és Washington Post bestsellerszerző L. J. Shen szívszorító regénye az embereket összekötő igazságokról… és az őket szétválasztó hazugságokról mesél.
„Minden érzelmet felsorakoztat.” – Brittney Sahin Wall Street Journal bestsellerszerző
„Szívszorító és gyönyörű.” – Ivy Smoak USA Today bestsellerszerző
„Az eddigi legjobb könyve.” – Monica Murphy New York Times bestsellerszerző

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház