Freya Sampson: Kíváncsi ​szomszédok

 Freya Sampson neve nekem nem teljesen ismeretlen, a könyvtárunkban megvannak a korábbi könyvei, de még egyiket sem olvastam. Valahogy nem volt sem túl harsány, sem túl hypolt, nem is tudom, mindenesetre eddig elkerült a szerző. Megmondom őszintén a „Kíváncsi szomszédok” borítója sem igazán hívta fel a figyelmemet a szerző munkásságára, de a fülszöveg nagyon érdekesnek tűnt. Aztán a szöveg maga eléggé behúzott, mert könnyen olvasható és a történet nagyon egyedi, cseppet sem sablonos.

    A cselekmény a fiktív Chalcot városában álló ódon Shelley-ház köré szerveződik. A leromlott állapotú társasházat a tulajdonosa kiürítené, hogy helyette modern lakóparkot húzzon fel, ám az ott lakó, egymással alig szóba álló szomszédok összefognak, hogy megmentsék közös otthonukat. A történet középpontjában a huszonöt éves Kat Bennett és a ház legrégebbi lakója, a hetvenhét éves Dorothy Darling áll, legalábbis ők mesélik el váltott szemszögből az eseményeket. Ugyanakkor a ház többi lakója is legalább annyira főszereplővé válik, hiszen mindenkinek megvan a maga külön bejáratú története.

    A regény műfaja leginkább a „cozy crime” és a fejlődéstörténet határmezsgyéjén mozog. Egy kényelmes, nyomozós történet ez, ahol a rejtélyek mellett minden szereplő tesz egy lépést a saját fejlődése érdekében: van, aki megtanul kommunikálni, más leteszi a régi sértettségét, vagy épp elkezdi értékelni azt, amije van. Összességében az elsőre kevésbé szimpatikusnak tűnő társaság a végére egy egészen kellemes, összetartó lakóközösséggé válik, amelyben mindenki megtalálja a maga helyét, és bebizonyosodik, hogy az otthon nem csupán egy épület, hanem egy hely, ahol szeretnek minket.

    A cselekményvezetés tartogat meglepetéseket: bár lineárisnak tűnik, a múltba tett kirándulások és a nem kifejezetten standard fordulatok gyakran felülírják a várakozásainkat. Amikor azt hinnénk, már tudjuk, mi következik, valami megváltozik, mert maguk a szereplők sem átlagos figurák. A végére sok apró és nagyobb titokból épül fel a történet, ami bár szépen összeáll, végül teljesen másképp fest, mint ahogy azt induláskor sejtettük.

    Különösen tetszett a regény humora, amely részben a karakterek furcsaságából, részben a szellemes megfogalmazásokból fakad. A történet gerincét egy egyedülálló, egyszemélyes SZEM mozgalmat működtető matróna adja, aki mindent feljegyez és semmit sem felejt. Mellette ott van Reggie, a kiskutya, aki szemmel láthatóan élvezi a „gazdatúltengést”, egy mogorva óriás, egy bomba (bamba)nő, valamint néhány ezeréves konfliktus és előítélet. Ezek az elemek csodásan illeszkednek egymáshoz: az összkép némiképp tarkabarka, de mindenképpen harmonikus. Bár nincsenek benne eget rengető drámák, a felszín alatt sok sötét titok lapul, amik nehéz témákat feszegetnek. A szerző nem megy bele ezekbe túl mélyen, de hagy időt az olvasónak az átgondolásra. Bár a befejezés kissé kettősre sikerült, összességében nagyon aranyos lett. Ez a könyv szórakoztató kikapcsolódás, amely eltávolít a szürke hétköznapoktól, de azért ad némi gondolkodnivalót is.

    A könyvet köszönöm szépen a General Press Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: General Press Kiadó

Megjelenés: 2026.

Oldalszám: 336

Ford: Ács Eleonóra

Fülszöveg:

    A huszonöt éves Kat Bennett sohasem érezte igazán otthon magát sehol – legkevésbé az új albérlete, a roskadozó Shelley-ház falai között. A szomszédai szerint barátságtalan és megközelíthetetlen, ám a kemény külső mögött egy törékeny lány rejtőzik, aki bármit megtenne, hogy ne nyomassza a bűntudat.

    A hetvenhét éves Dorothy Darling a Shelley-ház legrégebbi lakója, és ha hinni lehet a többi bérlőnek, ő a legmogorvább és legrosszindulatúbb nő a világon. Ám komoly oka van annak, hogy a napjait a szomszédai megfigyelésével tölti: egy gondosan őrzött titok, amely miatt alig hagyja el szeretett otthonát.

    Amikor az épületet lebontás fenyegeti, az esküdt ellenségek, Kat és Dorothy kénytelenek egymással szövetségre lépni, hogy megmentsék történelmi otthonukat. Ám amikor valaki tisztességtelen eszközökhöz nyúl, és orvul megtámadja az egyik lakót, a házért folytatott küzdelem veszélyes irányt vesz. Miután a rendőrség lezárja az ügyet, a különös párosra hárul a feladat, hogy igazságot szolgáltasson.

A könyv megvásárolható ezen a linken: General Press Kiadó

Sarah Beth Durst: Az ​elvarázsolt üvegház (Bűbájok boltja 2.)

  A nyáron, a Könyvfesztiválon tűnt fel nekem először Sarah Beth Durst neve, akkor még A bűbájok boltja kapcsán. Nagyon tetszett a megjelenése, és a fülszöveg is izgalmasnak tűnt, de akkor ott nem tudtam beszerezni. Aztán elszaladt az ősz, belecsaptunk a télbe, és a rengeteg olvasnivaló között a történet kicsit hátrébb csúszott a TBR-listámon. Amikor megjelent Az elvarázsolt üvegház, azonnal újra előkerült a szerző – főként azért, mert a borítón is hangsúlyozza a kiadó: önállóan is olvasható kötet. (Az már egy másik kérdés, hogy az olvasás után elindul a hangya és deeee kelleni fog az az első kötet.)

    A könyv borítója ugyanolyan kellemes mint a tartalom. Az élfestés kifejezetten tetszett, és bár a lila nem a színem, de a hópelyhes megoldás eléggé „vááá” lett 😊

    Az első szó, ami eszembe jut a regényről, az a harmónia. Ritka az olyan fantasy, ahol ennyire kiegyensúlyozottan van jelen a világépítés, a cselekmény és a karakterek fejlődése. Sarah Beth Durst láthatóan nem siet sehová, alaposan, szeretettel és nagy odafigyeléssel építi fel Belde szigetének zárt, mégis élő világát. Az üvegházak rendszere, működése, a növényekhez fűződő kapcsolat mind aprólékosan kidolgozott, de nem válik túlmagyarázottá, inkább természetesen simul bele a történetbe.

    A főhős, Terlu, számomra az egyik legnagyobb erőssége a könyvnek. Egy bájos, jószándékú és okos nő, aki nem a klasszikus, határozott fantasyhősök sorát gyarapítja. Tele van kétségekkel és bizonytalansággal, mégis a hit és a szeretet vezérli. Nem erőből, hanem empátiával és figyelemmel halad előre, és minden helyzetben képes meglátni a jót. Ez a hozzáállás az, ami lassan, szinte észrevétlenül kicsalogatja a napfényre a mogorva Yarrow-t is. Kettejük kapcsolata igazi slow-burn dinamika, finom, türelmes, sok apró gesztusból és félmondatból építkezik, és ettől válik igazán hitelessé és szerethetővé.

    Számomra azonban még Terlu történeténél is erősebb volt a világépítés növényközpontúsága. Kifejezetten üdítő élmény volt, hogy nem a szokásos, „látványos” fantasyelemek kerültek előtérbe, hanem egy olyan növényvilág, amely önmagában hordozza a csodát. Az üvegházak élnek, reagálnak, kapcsolódnak az emberekhez, és ez a kapcsolat nem birtokláson, hanem gondoskodáson alapul. Lotti és Denny természetesen azonnal a szívemhez nőttek, de bevallom, a matrózbokor is különleges helyet foglal el a szívemben..

    Az elvarázsolt üvegház csupa bűbáj. Ugyan nem a gyors fordulatokkal és nagy csatákkal operáló fantasyk közé tartozik, mégis izgalmas, mert nagyon sok apró varázslat bujkál a sorai között. Ez egy igazi lassan csordogáló, békés, otthonos mese, amely az újrakezdésről, a gyógyulásról és arról szól, hogyan találhatjuk meg – vagy találhatjuk újra – a helyünket a világban. Tele van apró életcsodákkal, finom érzelmi rezdülésekkel, és egyfajta csendes reménnyel, ami sokáig velünk marad az utolsó oldal után is.

    Ez a könyv nem siet, nem harsány, és nem akar többnek látszani annál, ami, egy meleg, megnyugtató történet, ami emlékeztet arra, hogy a törődés, a figyelem és a türelem igenis formálhat világokat. És néha pont erre van a legnagyobb szükségünk.

    A regényt köszönöm szépen az Agave Kiadónak!

Adatok:
Kiadó: Agave Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 480

Fordító: Németh Luca Anna

Fülszöveg:

Egy új, önállóan olvasható történet a Bűbájok boltja világából!
A birodalom túlsó végén, egy eldugott kis szigeten, ahol éneklő virágok nyílnak, mézes sütemény illata száll a levegőben, és a szerelem is mézzel van átszőve…
Terlu Perna egyedül volt. Ezért megszegte a törvényt, és varázslattal teremtett egy öntudattal bíró póknövényt. Büntetésül fából faragott szoborrá változtatták, és elrejtették az Alyssiumi Nagy Könyvtár északi olvasótermének egyik félreeső szegletébe.
A története itt akár véget is érhetett volna… De egy téli napon Terlu felébred egy szinte teljesen elhagyatott szigeten, ahol száz meg száz elvarázsolt üvegház sorakozik. Fázik, éhes, és úgy tűnik, az egyetlen emberi lakó egy zsémbes kertész.
Legnagyobb meglepetésére a mogorva Yarrow mégis befogadja: meleg ruhát, puha ágyat és frissen sült mézes süteményt kínál neki addig, amíg Terlu készen nem áll arra, hogy hazatérjen.
Csakhogy Terlu nem akar hazamenni.
Ahogy egyre jobban megismeri Yarrow-t – aki minden mogorvasága ellenére kifejezetten szeretetreméltó tud lenni –, rájön, hogy a szigetet fenntartó varázslat lassan elhal, és az üvegházak lakói veszélyben vannak. Terlu tudja, hogy segítenie kell, még ha ez újra törvényszegéssel is jár.
Ezúttal azonban nincs egyedül. Yarrow és egy érző rózsa segítségével Terlunak egy réges-rég elhunyt varázsló titkait kell megfejtenie, ha meg akarja menteni a szigetet – és ha esélyt akar adni magának egy új életre, talán még a szerelemre is.
Az elvarázsolt üvegház kedves, szellemes és szívmelengető történet második esélyekről, a varázslatról, amit a törődés rejt, és arról, hogy néha egy mézes sütemény is elég a boldogsághoz.

A regény megvásárolható itt: Agave