Michael McDowell Az ​árvíz (Blackwater-saga 1.)

  Michael McDowell Blackwater sorozatának első kötete, az Árvíz, de a történet középpontjában nem csupán egy természeti katasztrófa áll. Az alabamai Perdido városát elöntő víz fizikai pusztítást végez ugyan, de mintha valami sötétebb, mélyebb erőt is magával hozna. A mindenütt megtelepedő fekete víz egyszerre jelenti a sarat, és a rombolást, valamint a Blackwater folyót ami okozta a károkat. A víz csontokat mos ki a temetőből, házakat dönt romba, és a város természetes rendjét is felkavarja.

    A víz apadásával egy különös idegen bukkan fel a település egyetlen szállodájának egyik emeleti szobájában. Egy gyönyörű, vörös hajú nő, Elinor, aki állítása szerint átaludta a szerencsétlenséget. Senki nem tudja, hogyan élte túl az áradást, honnan jött, kik a rokonai. A közösség azonnal érzi rajta az idegenséget. Bár olyan, mint ők, mégsem nem közülük való. A város leggazdagabb és legbefolyásosabb családjának férfitagjai és egyetlen gyermeke Grace valamint a szolgálók gyermekei szinte azonban befogadják és hamarosan, a Casey família teljes jogú tagjává válik. Elinor észrevétlenül épül be a családba, majd a város társadalmi szövetébe is.

    Elinor egyszerre a település életének része és annak kívülállója tagja. Részt vesz a városka életében, tanít az iskolában, befolyást gyakorol a férfiakra, akik a döntéseket hozzák, ugyanakkor mégsem része az ott élő női közösségnek. Nem pletykál, nincsenek barátnői, és a kapcsolatai felszínesek maradnak. Inkább csendes megfigyelő, mint tevékeny résztvevő, de van benne valami nem oda illő, valami titokzatos.

    A cselekmény maga lassan hömpölyög, és nem is jut messzire, de vannak benne kedélyborzoló csavarok, furcsa eltűnések és rejtélyes halálesetek. Nem mondanám horrorisztikusnak, de kétségkívül kissé gótikus. Van benne valami fülledt és sötét romlottság, ami megtelepszik az olvasó pórusaiban éppen úgy ahogy az árvíz bűze a padlódeszkákban.

    McDowell különös erőssége a világépítés. Perdido nem csupán díszlet, hanem élő, lélegző közeg. A városi ranglétra, a családok közötti erőviszonyok, a gazdasági érdekek és a személyes ambíciók mind aprólékosan kidolgozottak. A szerző cseppről cseppre építi fel ezt a világot, és miközben a történet látszólag nem halad nagy léptekkel, egyre mélyebbre húzza az olvasót a fekete víz alá. A karakterek árnyaltak, különösen a női szereplők, a felszín alatt komoly hatalmi játszmák zajlanak.

    Az Árvíz tipográfiája – nagybetűs, szellős szedése – gyors olvasást tesz lehetővé, de a könnyedség csak látszólagos. A hangulat lassan, alattomosan kúszik be az olvasó bőre alá. Nem feltétlenül okoz rémálmokat, de képes nyugtalanító érzést hagyni maga után.

    Összességében a sorozatnyitó kötet egy erős alapozás. Felépíti a Blackwater világát, megismerteti az olvasót a szereplőkkel és a hatalmi viszonyokkal, és elegendő titkot hagy maga után ahhoz, hogy kíváncsivá tegyen a folytatásra. Az Árvíz az atmoszférája és sejtelmessége miatt kifejezetten emlékezetes kezdése egy különleges, sötét tónusú családregény-folyamnak.

Adatok:

Kiadó: Európa

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 328

Ford.: Wertheimer Gábor

Fülszöveg:

    1919 húsvétvasárnapján az árvíz sújtotta Alabama állambeli Perdido városának szállodájából kimentenek egy fiatal, szépségével is magával ragadó nőt, aki állítása szerint átaludta az evakuációt. A fűrészmalmokból élő település leggazdagabb családja veszi magához a papírjait elvesztő tanítónőt, aki csakhamar feleségül megy a vagyonos família örököséhez. Mindenki szeretettel veszi körül Elinort, csupán néhányan vannak, akik gyanakvással tekintenek különös, már-már misztikus vonzalmára a folyóhoz. Nos, igen, az ifjú hölgy lételeme a víz, miközben nehezen magyarázható, szörnyű halálesetek borzolják a közösség kedélyét.
És ez még csak a kezdet!
Michael McDowell modern horrorklasszikusa egy város és egy család sok évtizedes történetének elbeszélésével, valamint a déli gótika csáberejével ejti rabul olvasóit.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

A. G. Slatter: A ​csonthárfa dala

  Úgy tűnik, alig indult el 2026, nekem máris megvan az év egyik legnagyobb felfedezettje. Az új kedvenc íróm A. G. Slatter lett. Igaz, fordított sorrendben kezdtem az ismerkedést, és a Holtak Grimoárja című regényét olvastam el először, de ennek igazából nincs jelentősége. A csonthárfa dala ugyanolyan jó, sőt talán bizonyos szempontból még többet adott.

    Elsőre az interneten nem igazán tetszett a könyv borítója, de egészen más élmény volt, amikor a kezembe került. Valahogy a képernyőn nem jöttek át a színek, viszont élőben tökéletes. Energikus, kifejező és nagyon hangulatos, pontosan illik a történet baljós tengeri világához. A könyv tipográfiáját viszont kevésbé szerettem: a szedés kissé sűrű és apró betűs, és szerintem ehhez a regényhez jobban illett volna egy kicsit levegősebb tördelés.

    A történet baljós, gótikus hangulatú, és magával ragadó. A cselekmény rendkívül komplex, mégis olyan, mint egy kirakós, minden elemnek megvan a helye, és végül tökéletesen összeáll a kép. Éppen emiatt a regényben szinte nincsenek felesleges részek, minden mondatnak jelentősége van, ezért olvasás közben nagyon kell figyelni a részletekre. Talán az egyetlen komolyabb kritikám is ehhez kapcsolódik, mert a történet néhol túl tömörnek érződik. Maga a világ és a cselekmény annyira gazdag, hogy talán megérdemelte volna a lassabb, részletesebb kibontást. Elbírt volna a történet a nagyobb oldalszámot is.

    És ha már a meséknél tartunk: az egész történet jól elhelyezett mondák, legendák és népmesék szövetén ül. A kelta és ír gyökerű tengeri történetek végig átszövik a regényt, és ezek adják az alapját a világnak. Ugyanakkor soha nem teljesen egyértelmű, hogy az egyes legendák mennyire szó szerint értendők, és mennyire csak háttérként szolgálnak. A regény ebben is trükkös: sokszor teljesen más irányba viszi a cselekményt, mint amire az ember számít. Nem lehet előre megjósolni a végét, sőt időnként kifejezetten az volt az érzésem, mintha két különböző történet futna egymás mellett ugyanabban a könyvben, amik végül mégis egyetlen egésszé állnak össze.

    A szereplők sem tipikus hősök vagy gonoszok. A karakterek sokkal árnyaltabbak ennél, és alig akad közöttük olyan, aki igazán szerethető lenne. A főszereplő, Miren is eléggé határeset. Én szerettem a határozottságát és a keménységét, de kétségtelen, hogy nem egy bájos vagy könnyen megszerethető figura. A környezetében sincs igazán klasszikus értelemben vett kedvelhető nőalak, sőt, sokszor kifejezetten kemény és könyörtelen szereplőkkel találkozunk.

    Mégis, a történet erősen nőközpontú, és a női hatalom különböző formáit vizsgálja. Folyamatosan érezni, hogy látszólag a férfiak irányítják a világot, miközben valójában a háttérben a nők mozgatják a szálakat. A regény férfi szereplői gyakran abban a hitben élnek, hogy nekik nem lehet ellenszegülni, aztán valahogy mindig kiderül, hogy de bizony lehet. Ebben a történetben a nők hozzák meg a valódi döntéseket. Ez a nézőpont érdekes és elgondolkodtató, ugyanakkor néha kissé kibillenti a történet egyensúlyát, és úgy tűnik mintha a regény egyik célja az lenne, hogy igazságot szolgáltasson a nőknek a történelmi elnyomásért.

    A történet ideje és világa ugyan nem valós, mégis erősen középkori hangulatot idéz. A társadalom felépítése, a hatalmi viszonyok és a mindennapi élet is ezt a korszakot idézik, miközben a háttérben természetfeletti erők, tengeri legendák és sötét varázslatok húzódnak meg. A regény ráadásul ugyanabban a világban játszódik, mint a Holtak Grimoárja, így aki azt már olvasta, annak külön öröm lehet újra visszatérni ebbe a különös, baljós univerzumba.

    Összességében A csonthárfa dala egy sötét hangulatú, mitológiával átszőtt, rendkívül jó atmoszférájú gótikus és sötét fantasy. Nem könnyű olvasmány, de ettől (is) szerethető a történet. Aki kedveli a baljós hangulatú, legendákkal és erős női karakterekkel teli történeteket, annak mindenképpen érdemes megismerkednie A. G. Slatter világával.

    A könyvet köszönöm a Galaktika MetropolisMedia Kiadónak.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Media Kiadó
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 316

Fordította: F. Nagy Piroska

Fülszöveg:

    Miren O’Malley családja valamikor régen alkut kötött a tengerrel: minden nemzedékből egy gyereket megkap a tenger királynője, cserébe a hajóik minden útjukról sértetlenül térnek vissza a kikötőbe, és ők jólétben élhetnek. De immár hosszú évek óta nem tudják teljesíteni az alku rájuk eső részét, s a család lassan elszegényedik. Miren nagyanyja elszánta magát, hogy helyreállítja a régi dicsőséget, akár unokája szabadságának árán is.

Sötét családi titkokról, varázslatról, boszorkányságról, a tengerben élő mitikus lényekről, valamint erős nőkről és rajtuk uralkodni vágyó férfiakról szól ez a lenyűgöző, félelmetességében is gyönyörű történet.

A regény megvásárolható itt: Galaktikabolt

Maxym M. Martineau: A ​romlás háza (Egy fonáljavító krónikái 1.)

    Nagyon megtetszett nekem a Romlás házának a borítója. Nem kifejezetten szép a szó hagyományos értelmében, mégis rendkívül különleges. Van benne valami nehézkes, kissé nyomasztó hangulat, miközben a rajta futó fonalak valahogy könnyeddé teszik az összhatást. Nem ragozom ennél jobban, nekem nagyon bejön.

    A cím elsőre kissé zavarba ejtett. Valami keleti hangulatú, varráshoz vagy szövéshez kapcsolódó történetre számítottam, és eszembe sem jutott, hogy az „élet fonalai” sokkal tágabb értelemben, a gyógyítás és az élet meghosszabbításának kérdésén keresztül jelennek majd meg a regényben. Utólag viszont kifejezetten örültem ennek a meglepetésnek.

    A történet egyik alapgondolata, hogy a gyógyító a saját életéből áldoz másokért. Ez a koncepció rendkívül erős konfliktushelyzeteket teremt, amelyek folyamatosan mederben tartják a cselekményt. Egyszerűen nem lehet megfeledkezni az árról, amelyet minden beavatkozásért meg kell fizetni.

    A főszereplő, Edira úgynevezett fonáljavító, aki képes az élet fonalát helyreállítani. Ez azonban veszélyes képesség: ha túl sokszor használja, a saját életéből áldoz fel másokért, ezért titkolnia kell a tehetségét. A titok azonban nem marad sokáig rejtve. Az everek, a különös, szinte tökéletes lények rájönnek az igazságra, és alkut kötnek a lánnyal. Edirának a fivérei életéért cserébe gyógymódot kell találnia a Métely nevű betegségre, amely az egész világukat fenyegeti. A feladat azonban messze nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik: a gyógyítás helyett Edira hamarosan intrikák, családi viszályok és személyes konfliktusok hálójában találja magát. Az idő egyre fogy, a megoldás pedig egyre távolibbnak tűnik, miközben a feszültség folyamatosan nő.

    A regény világa különösen érdekes. Egy furcsa, összetett univerzumban járunk, amelynek alapját egy Halállal kötött alku adja. Ez önmagában is izgalmas koncepció: részben fantasy, részben pedig egyfajta mitikus háttérre épül. Érezhetőek benne keresztény motívumok és gyökerek, ugyanakkor mégis távol marad a konkrét vallási keretektől. A világ középkorias hangulatú és alapvetően emberi, de van egy fantasy világa tulajdonképpen az ismert világon belül.

    Mindez rendkívül gazdag alapot ad a történetnek, bár néha az volt az érzésem, hogy a szerző nem használta ki teljesen ezt a lehetőséget. A világkép hihetetlen fantáziával megalkotott, ugyanakkor sokszor elmosódnak a részletek.

    Hasonló érzésem volt a szereplők közötti kapcsolatokkal kapcsolatban is. A dinamikák szépen változnak a regény során, mégsem épül fel teljesen a romantikus szál. Amikor a történet végére érünk, marad egyfajta hiányérzet. Remélem az itt keletkező űrt a folytatás betölti majd.

    Edira karaktere naiv, bár hatalmas ereje van, valahogy nem aknázza ki igazán. Örültem volna egy magabiztosabb, öntudatosabb erősebb női főszereplőnek, egész egyszerűen azért, mert hatalmas volt a felelősség és valahogy kevés volt hozzá a karakter. Befolyásolható és szeretetéhes. Ehhez jön még Orin és Rorik illetve az everek kétszínűsége és megbízhatatlansága, ami miatt kevés kapaszkodóm maradt. Nem volt igazán olyan szereplő, akit kedveltem vagy akivel sorsközösséget tudtam volna érezni.

    Mindezektől függetlenül vagy ezzel együtt is ez egy jó történet, mert csavaros és nem szokványos a világ építése, úgyhogy én várom a folytatást.

    Köszönöm szépen a könyvet az Anassa Könyvek Kiadónak

Adatok:

Kiadó: Anassa Kiadó
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 304 old
Fordította: Bosnyák Edit

Fülszöveg:

Ha elrejti a mágiáját mások elől, megőrizheti az életét.
Ha elkezdi használni, talán megmentheti vele a világot.
Edira Brillwyn fonáljavító: ritka, életmentő hatalom birtokosa, aki szempillantás alatt képes betegségeket elmulasztani és sebeket begyógyítani. Csakhogy a mágiájának ára van, minden egyes használattal elveszít valamennyi időt a saját életéből. Edira rejtegeti ezt a képességét mások elől: szeretett nagynénje, Rowena, aki maga is fonáljavító volt, tanította meg rá, ugyanis vannak, akik bármit megtennének azért, hogy kihasználják.
Orin Fernglove halhatatlan – egy Ever –, és a hatalmas Fernglove-ház feje. A Fernglove-ok birtokolják a közeli bányákat, ráadásul mágiájukkal képesek elmozdítani a csillagokat is, így nem ismerik a visszautasítást. Amikor Edira testvérei megfertőződnek a Métellyel, a gyógyíthatatlan betegséggel, amely tizedeli a várost, Orin meglepő ajánlattal áll elő. Ha Edira beköltözik a Fernglove-birtokra, hogy segítsen a járvány elleni gyógymód kutatásában, ő addig lelassítja testvérei betegségének előrehaladását, amennyire csak lehet.
A Fernglove család többi tagja azonban korántsem olyan biztos Edira képességeiben, és talán veszélyesebbek is, mint maga a terjedő kór. Miközben Edira és Orin az idővel versenyt futva küzdenek testvérei életéért, a család kifogástalan felszíne repedezni kezd. A romló falak mögül pedig előbukkan a valódi ok, amiért Edirát a birtokra hívták… azzal a sötét erővel együtt, amely egyetlen mozdulattal porig rombolhatja a Fernglove-házat.

A kötet megvásárolható itt: Anassa Könyvek