Kirsty Greenwood: Holtomiglan-holtodiglan

Ez egy végtelenül cuki, rendhagyó történet. Semmi szokványos nincs benne, még úgy sem, hogy több romantikus toposzt is felhasznál. A szereplők érdekesek, a mondanivaló aktuális, a körítés pedig túlvilági. Nagyon szórakoztató. De kezdjük az elején.

Kirsty Greenwood debütáló regényének megjelentetése bátor húzás volt a General Press Könyvkiadótól, bár azért ők gyakran nyúlnak újszerű, izgalmas témákhoz. Mégis, az ismeretlen szerző első könyve egy egészen morbid felütéssel indult, és fogalmam sem volt hogyan teljesül ebből a fülszöveg ígérete. Ráadásul Delphie egy kifejezetten irritáló, magának való, szögesdrót jellegű személyiségnek látszott, amit értelmes férfi bottal sem piszkálna meg, messziről sem. Szóval a nő meghalt, nem kár érte, spongyát rá... izé szemfedelet. Aztán jött egy másik nő a csillámporosan pozitív ám némiképp halott Merritt, aki visszaküldi az anyaszomorítót a földre egy furcsa kihívással. Delphie-nek meg kell találni, majd csókolni egy pasit 10 nap alatt ahhoz, hogy életben maradjon. A játék elindul, és egészen furcsa utakra kanyarodik.

Az idővel valós versenyfutás miatt, az elszigetelten élő lány kénytelen segítőket keresni, és másokra támaszkodni. Kinyílni, és hagyni, hogy mások is lássák a problémáit, gyengeségeit, és az életének kevéssé szép oldalait. Delphie-nek újra és újra ki kell lépnie a komfortzónájából, szembe kell néznie a félelmeivel, és le kell győznie az ellenérzéseit. Ez az, ami miatt a történet néhol mulatságos, máskor szívszorító, és nagyon valós.

A főszereplő egy kifejezetten magának való, zárkózott és magányos fiatal nő New Yorkban. Nem egy ritka jelenség. Személye egyben a kor tipikus nőalakja, aki nehezen vagy egyáltalán nem talál sem társat, sem barátokat egy digitalizált, valós közösségi terek és kapcsolatok nélküli világban. Nagyon ijesztő jelenség az elmagányosodás, amitől egyenes út vezet ahhoz, hogy háklis, zárkózott és nehezen megnyíló emberekkel legyenek teli a lakóházak. Delphi esetében ezen az állapoton csak a halál segített, de azért nem lenne jó, ha mindenki idáig jutna.

A történetben minden más szereplőnek is megvan a maga terhe, és negatív tulajdonsága. Mindegyikük felépített háttértörténettel rendelkezik, és sajátos személyiséggel. Emiatt egyikük sem paneles, és mindegyikük kedvelhető, még azok is, akik furcsák, gonoszkodóak vagy kotnyelesek.

A történet nagyjából egyenes úton halad, de azért van benne néhány csavar. Cseppet sem volt unalmas és nagyon gyorsan olvasható. Tetszett, ahogy több romantikus toposzt is beépített a szerző a cselekménybe, de nem vált klisévé a regény.

A „Holtomiglan-holtodiglan” nekem eddig biztosan az év legszórakoztatóbb romantikus olvasmánya volt.

Köszönöm szépen a könyvet a General Press Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: General Press Kiadó

Megjelenés: 2025.

Oldalszám: 392

Fordította: Gieler Gyöngyi

Fülszöveg:

Hogyan találjunk meg egy pasit tíz nap alatt?
Amikor az egyedüllétre berendezkedett Delphie egy hamburgerfalatka okozta fulladás miatt a túlvilágon találja magát, azt gondolja, ennél váratlanabb fordulat már nem következhet a számára. A bizarr helyszínen azonban belebotlik a legdögösebb férfiba, akit valaha is látott, és akiben minden bizonnyal megtalálta a lehetséges lelki társát.

Az idillnek azonban egy csapásra vége szakad, amikor valaki beront, és végzetes hibára hivatkozva visszaküldi a férfit a földre. A kétségbeesett Delphie kap egy második esélyt: ő is visszatérhet az élők sorába, ha tíz napon belül eléri, hogy a titokzatos idegen önszántából megcsókolja. Ahhoz azonban, hogy megtalálja a férfit egy milliók lakta városban, Delphie-nek a szívére kell hallgatnia, és meg kell tanulnia segítséget kérni…

A könyv megvásárolható ezen a linken: General Press Kiadó

Fedina Lídia: Mi ​a szerelem?

Fedina Lídia kíváncsivá tett. Korábban a Bűbájpalota első részét olvastam tőle, illetve a Galaktika magazinban pár novelláját, emiatt nekem nem feltétlenül tűnt történelmi regényírónak, bár talán nem is jó beskatulyázni senkit. Másrészt Petőfi nekem az egyik legkedvesebb magyar költőm, anélkül, hogy idealizálnám. Épp a hóbortossága, fiatalos lendülete és az időnként giccsesnek és túlzónak tűnő, mégis egyedi kifejezésmódja miatt szeretem nagyon. Róla aztán tényleg nehéz bármi újat mondani, annyian feldolgozták már az életét, hogy mindenki ismerni véli, és mindenkinek van egy Petőfi-képe otthon, akár akarja, akár nem. Fedina Lídia megszellőztette most, ezt a néhol már elavultnak tűnő Petőfi-kultuszt. Élővé, és közelivé tette a nemzet költőjét úgy, hogy éppen azok a tulajdonságai kaptak több napfényt, amelyek nem a legszebbek. Én ezt nagyon bírtam.

A borító szerintem szép, de túlidealizált, különösen Júliára nézve. Az a lány közel sem volt ennyire szép, viszont annál érdekesebb személyiség.

Maga a regény pergő hangú, irodalmi idézetekkel tűzdelt, párbeszédes mű, gyorsan olvasható, és a nyelvezete sem régies. Csupán egy-egy cseléd használja a népnyelvet, de az inkább mulatságosnak hat, mint nemzetieskedőnek. Egy kicsit hiányoltam is a Reformkort. Bár Júlia többször tetszeleg honleányként, a korrajz maga kevés szót kap a történetben. Említésszinten feltűnik egy-egy irodalmi alak, úgy mint Jókai, Vasvári vagy épp Arany, de Petőfi politikai nézeteiről vagy épp kor terített asztal melletti ideológiai vitáiból nem nagyon látunk semmit. A kisasszonyok életét és a romantikus elképzeléseit viszont alaposan megismerjük, nemcsak Júlia, hanem Térey Mari és az anyáik szemszögéből is.

Néhol felbukkannak alsóbb osztálybeliek, külföldi tisztek, vagy szó esik a kettő közti polgári rétegről, de igazán a társadalmi feszültségekről, az uralkodóval szembeni ellenérzésekről, vagy a lázadó Petőfiről itt még nemigen esik szó. Petőfi sokkal inkább a szerelmes férfi szerepében mutatkozik meg.

A szerző ebben alapos, teljesen átjön a romantikus Petőfi érzés, nemcsak a beidézett költeményekből, hanem a nagy érzelmekből és a hebehurgyaságból is. Gyakran felejtjük el, hogy bár Petőfi Sándor az egyik legnagyobb magyar költő, 27 évesen meghalt (valószínűsíthetően). Koránt sem lehetett még kiforrott személyiség amikor Júliával megismerkedett. Ugyan másként nőttek fel az emberek az 1800-as években, de akkor is elég fiatalok voltak a nagy érzelmi ingadozáshoz, a végletes szerelemhez, és a józan ész ignorálásához.

Júliáról nehéz eldönteni, hogy csak a hírnév miatt szerette a költőt, vagy tragika, aki élvezi a szívszerelem fájdalmát, esetleg naiv vidéki lány, aki a nem lát túl Endrőd, és a lovagjai árnyékán. Esetleg már az a nő, aki minden elkövet Petőfi megtalálásáért, vagy az, aki első szóra férjhez megy máshoz. A regény nem is igazán foglal állást, egy bonyolult Júlia-képet fest, aminek a hitelességét idézett levelei és a naplója alapozza meg.

Fedina Lídia szerintem egy kicsit túl szigorú volt Szendrey Ignáchoz, aki nyilván tiltotta a lányát egy nincstelen és szeleburdi fiatalembertől, de az életútja és a szakmai sikerei egy alapvetően kiegyensúlyozott és racionális embert mutatnak.

Nekem a regény erősen romantikus és érzelmes, én kevesebb szerelemmel is ellettem volna, de teljesen megértem a két álmodozó fiatal lelki állapotát. Összességében érdekes és friss a regény, közelebb hozza az olvasóhoz Petőfi Sándort és Szendrey Júliát, és segít megérteni Petőfi romantikus költészetét is.

A regényt köszönöm szépen a Könyvmolyképző Kiadónak.

Adatok: 

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 376.

Fülszöveg:

Harc ​a boldogságért.
A költő, aki szinte mindig szerelmes, végre találkozik az igazival.
A lány – aki eddig leginkább a szerelem gondolatát szerette – lángra lobban.
Pedig sorban állnak nála a kérők, és szinte mind ígéretesebbnek tűnik egy rang és biztos megélhetés nélküli poétánál, még ha ennek a poétának a csillaga emelkedőben is van éppen…

Petőfinek nem csak a vetélytársakkal és a szülők ellenkezésével kell megküzdenie.
Az útjába gördülő számos akadály és Júlia bizonytalankodása próba elé állítja az állhatatosságát; elérkezik az idő, hogy bizonyítsa, az érzés, ami ezúttal hatalmába kerítette, minden korábbinál igazabb. Ez a Szerelem.
Júliának, akit a fúvó széltől is óvtak, és a valóságról oly keveset tud, fel kell fedeznie, mi is a szerelem, és mi a vágy – túl azon, amire addig az olvasmányai tanították. Egyre jobban megértve önmagát és az érzelmeit, már csak egy kérdés maradt: elég bátor-e, hogy kövesse a szívét, akkor is, ha az történetesen minden józan megfontolás ellenére Petőfi Sándorhoz húzza?
A kultikus pár örök szerelmének története, melyet Fedina Lídia úgy mesél el, ahogy még soha senki.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Könyvmolyképző Kiadó

Pascale Robert-Diard: A ​kis hazug

A kisregényre először a fordító miatt figyeltem fel (Gulyás Adrienn felettem járt általánosba), aztán a borító kapott meg. Egyszerű színvilágú, egyszerű fotó, még is van benne valami kifejező. Valami, ami a történet lényegét is jól megragadja.

„A kis hazug” stílusában is egyszerű, párbeszédes, rövid leírásokkal, erős emocionális hatásokkal operáló regény, könnyű olvasni. Mégis nehéz, nem a kiváltott érzelmi reakciók miatt, hanem mert folyton végig kellett gondolnom azt, hogy egy-egy jelenet mennyi mondanivalót hordoz. Ez a könyv a sztereotípiákról szól, de nem a fülszövegben meghatározott módon. Van benne egy tipikus rossz életű férfi, akit elítélnek, mert minden kritériumnak megfelel, ami a bűnösökre jellemző. Mégsem ez volt az a sztereotípia, ami elgondolkodtatott. Ebben a kisregény minden arról szólt, hogy a szereplőket, és a történetet magát hogyan lehet belenyomkodni előre megvájt nyomsávokba. Hogy a főszereplő tipikus kamasz, az apja tipikus megcsaló, a tanárnője tipikus jótét lélek és így tovább. Mindennek oka és magyarázata a tipikusságban rejlett, a törvényhozásban (és az életben is), mindent le lehetett vezetni abból, hogy előszedtük az ide vágó sémákat. Maga a főszereplő Lisa mintha el is veszett volna ebben, nem jelent meg önálló entitásként, hanem csak sémák gyűjteményeként. Csak az olvasás vége felé kezdtem el azon gondolkodni, hogy vajon megjelent-e egyáltalán Lisa mint önálló egyéniség a történetben.

Nagyon izgalmas kérdés, hogy vajon leképezhetőek vagyunk-e típusaink alapján. Hogy három, öt vagy 7 típus szerint vagyunk-e besorolhatóak? Hogy ha valaki tipikus háziasszony, tipikus anya, és mondjuk tipikus jótét lélek az leképezi-e magát az embert?

Rengeteg más kérdést is rejtett persze a könyv. Körbejárja egy kicsit a morál problémakörét, a bűnét és a bocsánatét, valamint a feloldozásért is. Azt, hogy a feminizmus minden esetben erény-e, és a nevében lehet-e ítélkezni a nő felett, aki nem felel meg az eszményképeknek. Mindegyikről lehetne hosszan írni, engem most mégis a fenti jelentéstartalom ragadott meg igazán.

A cselekmény a végéről indul, tudjuk a csavart, de a hozzá vezető utat be kell járnunk. Az olvasó közben sokféle ítéletet meghozhat kvázi az esküdtszékkel együtt. Része lehet a bírósági eljárás folyamatának, ugyanakkor a saját értékítéletét is tisztázhatja. Az enyém kevésbé volt szigorú, én felmentettem a Kis hazugot, de biztos vagyok abban, hogy nem mindenki tenné ugyanezt.

Kevés szóval, de alaposan megírt mű, ami alaposan elgondolkodtatott a világ működéséről. Érdemes elolvasni, nem csak a fordítás miatt.

A könyvet köszönöm szépen a Park Könyvkiadónak.

Adatok:

Kiadó: Park Kiadó

Megjelenés: 2024.

Oldalszám:  184

Ford.: Gulyás Adrienn

Fülszöveg:

Pascale ​Robert-Diard elismert francia újságíró lebilincselő tárgyalótermi drámája azt vizsgálja, miért hazudott egy tizenéves áldozat a megerőszakolásáról, és hogy milyen könnyen lesz a hátrányos helyzetűekből bűnbak.
A tizenöt éves Lisa átlagos kamasz, aki sütkérezik a fiúk és a férfiak újdonsült figyelmében. Amikor viselkedése hirtelen megváltozik, tanárai aggódni kezdenek, átmeneti hangulatingadozásnál többre gondolnak. A lány végül elmondja, hogy többször is bántalmazták, és a gyanú egy Marco nevű fiatal férfira terelődik, aki néhány hónapig Liza szüleinek házában dolgozott. A szegény családból származó, erőszakos, alkalmi munkákból tengődő, egyedülálló férfit habozás nélkül tíz év börtönre ítélik.
Mindenki elintézettnek tekinti az ügyet, és továbblép, a húszéves Lisát azonban bűntudat gyötri. A fellebbviteli tárgyalás előtt új ügyvédet keres egy nő személyében. Alice Keridreux elvállalja az ügyet, és karrierje legkockázatosabb tárgyalása elé néz: egy hazug áldozatot kell védenie.
A #metoo-mozgalom és az osztályok közötti egyenlőtlenségek metszéspontjában játszódó regény egy Harper Lee és Georges Simenon nyomdokain haladó bírósági próza, egy szokatlan szembenézés felkavaró története.
Pascale Robert-Diard (1961) politikai újságíróként került a Le Monde-hoz, bírósági tárgyalások százairól tudósított, 2002 óta a jogi rovat vezetője. A kis hazug című regényét Goncourt-díjra jelölték, eddig hat nyelvre, köztük angolra is lefordították.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Libri webáruház

Eszes Rita: Egy ​csepp tűz, egy szikra víz

Eszes Ritával úgy vagyok, ahogy Gombóc Artúr a csokoládéval, lassan mindegy lesz, hogy gömbölyű vagy szögletes, jöhet. Szeretem a Japán mitológiára épülő regényeit, de egyáltalán nem bántam, hogy az „Egy csepp tűz egy szikra víz” egy egészen másfajta világba kalauzolt. Ismerős volt, hazai, és minden kacifántos lápi útvesztőjét imádtam.

A történet nagyon mély alapja a Szaffi, ami még mélyebben a Cigánybáró című Jókai kisregény, (nekem egyébként mindig behozza Fekete István: A koppányi aga testamentuma című regényt is,) amit én csak a fent nevezett rajzfilmből ismerek, és ami a kedvenc magyar animációm. Így aztán a regényben nem tudtam elkerülni, hogy az egyes szereplőket a rajzfilm szinkronok narrálják a fejemben. Szegény Gobbi Hilda tudta és akarata nélkül végig beszélt néhány estét a síron túlról is.

Ezen túl azonban az „Egy csepp tűz…” egy nagyon egyedi és sajátos mese, teljesen önálló, és abszolút különválasztható az összes eredet-történetétől. A regény szerint a vallási alapja valahonnét Litvániából indul, a valóságalapja pedig az egészen konkrét magyarországi boszorkányperekig nyúlik vissza Mária Terézia uralkodásának korai éveire, de van egy sajátos cigányos beütése is, amit én nagyon szerettem.

A történet az erdélyi lápvilágban játszódik, a környezetrajz annyira kidolgozott, hogy szinte láthatóvá válik a romos öreg kastély a víz ölelésében. Az élők pedig épp úgy keverednek, ahogy az a 18. században természetes volt, magyarok, németek, törökök, cigányok, olaszok és szerbek jól vagy épp nehezen keverednek itt a Kárpátok olvasztótégelyében.

Ez a regény nemcsak izgalmas, mitikus közép-európai fantasy, hanem egy remek korrajz is.

Szafija a női főszereplő egy alakváltó istenség, aki annyira macska, hogy nagyon. Nagyon szerettem a gonosz kis lelkét, és teljesen felismertem benne a saját Cicuferem összes komiszságát. Macska, lápi lidérc és házi tűzhely őrző szellem egy személyben, bonyolult entitás, összetett gondolkodásmóddal és egyedi világképpel. Bosszúálló és kegyetlen is, de csak annyira amennyire egy ilyen lány az lehet. Eszes Rita jól megragadta a főszereplője nem emberi mivoltát, és nem romantizálta el.

Jonas mellette egy sokkal egyszerűbb, emberi karakter, mégis nagyon szerethető. Kicsit magyar, kicsit török, kicsit cigány, de egy igazi 18 századi romantikus hős, tiszta értékrenddel, és kellő határozottsággal.

A történet sokkal összetettebb annál, mint ahogy az elsőre látszik. A kétharmadánál erősen felpörög, itt egy kicsit nekem túl gyors is, megért volna egy erősebb részletezést az a konfliktust ami a történet valóságalapját jelenti, már csak azért is mert a laikus olvasónak kevéssé ismertek a történelmünk ezen sötét foltjai. Ettől függetlenül persze a cselekmény kerek és érthető, csak nekem volt némi hiányérzetem.

Őszintén örülnék neki, ha a sajátos magyar, illetve közép-európai történelmet és hiedelemvilágot több hasonló regényben látnám viszont. Ez a történet egy csodás utazás volt.

A regényt köszönöm szépen a Könyvmolyképző Kiadónak!

Adatok: 

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 368.

Fülszöveg:

AKÁRMILYEN ​BŰBÁJ ÜL IS A KASTÉLY FALAIN, ŐT LEGINKÁBB A LÁNY BABONÁZTA MEG.
1741, Temesi Bánság. A török hódoltság idején elnéptelenedett egykori családi birtokra hazatér Jonas, hogy megkeresse apja elásott kincsét, ami egy életre gazdaggá tenné. A romos kastély azonban nem teljesen néptelen: Jonas kincs helyett egy boszorkánynak mondott öregasszonyt, egy elvadult lányt és egy girhes macskát talál.
Safija nem ember, de a származásáról senkinek sem beszélhet. Egész életében rejtőzködve élt, és csak macska képében tudja elhagyni a birtok területét. Ez a természetbe visszaolvadt táj már az ő birodalma, ahol egyáltalán nem nézi jó szemmel a betolakodókat. A legtöbbjük túl sem éli a vele való találkozást…
De azelőtt még sosem járt itt olyan férfi, aki hosszasan beszélget a lovával, gyengéden nyúl egy félszemű, kóbor macskához is, könnyedén vált a cigány nyelvjárások között, és maga varrja a ruháit. Ráadásul a testén tintával vésett ábrákat visel, mintha rá lenne rajzolva az egész világ, amit Safija sosem láthatott.
Nekik, kettejüknek akár azonos céljaik is lehetnének, de hiába közös a nyelv, ha vannak szavak, amiket nem mernek, és amiket nem szabad kimondani.
És amikor kitör a boszorkánypánik, és a gyökértelenek üldözötté válnak, Jonas rájön,
hogy mi az igazi kincs, és talán máris elveszíti, amit még csak meg sem szerzett.
Ha két szív önmagával és egy másikkal is csatába kerül, ott hiába a víz, minden lángba borul…

A könyv megvásárolható ezen a linken: Könyvmolyképző Kiadó

Mary Westmacott: Befejezetlen ​portré

Nem igazán tudtam mibe kezdek bele, amikor elkezdtem olvasni a Mary Westmacott könyvet, amiről immár tudjuk, hogy valójában Agatha Christie mű.

Idegesítően fellengzős módon a borító ragadott meg először. A könyvtárban a régi , bordó gerincű sorozat van meg, de az annyira hidegen hagy, hogy még akkor sem fogtam bele, amikor kifejezetten érdekelt az Agatha Christie misztikum. Nem vagyok igazi krimi rajongó- bár próbálkozom - ezért teljesen jogos volt, hogy inkább a lélektani Christie-regényekkel fogok próbálkozni, de csak ez az új Helikonos kiadás nyitotta ki számomra a Westmacott-világot.

Meglepő módon a „Befejezetlen portré” nekem a legigazibb és legelgondolkodtatóbb Christie regény. Egyértelműnek tűnik, hogy azért, mert szinte precízen rásimul Agatha Christie élettörténetére, bár a történet főszereplője Celia túl éterinek tűnik Agatha Christie személyiségéhez. Mégis sokkal inkább a karakterek sokszínűsége, és a sorok közt megbúvó pszichológiai és filozófiai kérdések ragadtak meg.

Christie egy letűnt angol világot fest meg a Befejezetlen portréban. A lassan elszegényedő vidéki gazdagok életét, akiknek teljesen természetes, hogy időnként elköltöznek Franciaországba vagy épp Egyiptomba, ahol a lányoknak nem kell iskolába járni, de kötelező a francia nevelőnő és a zenei műveltség. Az ebben a környezetben felnövő, széltől is óvott lány képzelete szárnyal, míg az élet valósága valahogy hidegen hagyja. Csupán pár emberhez tud valóban ragaszkodni, de nem biztos, hogy mindenki kiérdemli a bizalmát.

A történet a végéről kezdődik (amiről ma már tudjuk, tulajdonképpen csak a közepe.) Agatha Christie egy kéziratot kap a portréfestő barátjától Larrabytól, aki egy különös középkorú nővel találkozott a tengerparton. Hamar kiderül, hogy a nő némiképp elveszett, lelkileg összetört, és miután a festő megmenti az öngyilkosságtól, felfedi neki az élettörténetét. A festő nevezi el Celiának, és művészként végig kívülállóként meséli el a nő történetét. A cselekmény kicsit töredezett, és valóban olyan, mint egy festmény, néhol sokszorosan árnyalt, máskor erőteljes ecsetvonásokkal ábrázolt.

Celia, aki az első világháború előtti még romantikus angol vidéken egy beteg apa, egy karizmatikus anya és egy távoli báty ölelte érzelmi biztonságban nevelkedő lány addig keresi a boldogságot, míg az megtalálja őt, de sehogy sem úgy, ahogy azt gyermeki képzelettel megfestette magában. A fiatal nő élettörténetét egészen kislány korától kíséri a mű, az elmagányosodó, egyre hidegebbé és színtelenebbé váló felnőttkoráig. Az utolsó nagy érzelmi törés aztán egy valami olyasmire kényszeríti a nőt, amely a szerző számára sem lehetett idegen, bár élek a gyanúval, hogy Christie személyisége egyszerűen nem olyan, mint főszereplőjéé. Nem ennyire naiv, és álmodozó és ártatlan, sokkal gyakorlatiasabb és élesebb elméjű. Volt olyan érzésem, hogy ez a regény egy hadicsel, a szerző misztikus válasza a 11 napos Christie-rejtélyre, de korántsem az igazság, csupán elterelés. (Megjegyzem nem olvastam Agatha Christie önéletrajzát, tehát simán kiderülhet, hogy tévedek.)

Érzelmes, érdekes és sokszínű utazás volt. A megkapó színekkel ábrázolt, ideálisra festett angol polgári lét, a vágyak az álmok és a valóság szövete, valamint a bonyolult és sokrétű emberi kapcsolatok és érzések mély ábrázolása mögött végig ott éreztem egy precíz tudatosságot. Ez volt az, ami bennem is felépítette azt az Agatha Christie bálványt, amit a krimirajongók már régen megalkottak.

Egyszer biztosan sort kerítek az „Életem” című ennél sokkal vaskosabb önéletírásra is.

A könyvet köszönöm szépen a Helikon Kiadónak.

Adatok:

Kiadó: Helikon Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 328

Fordította: Vallasek Márta

Fülszöveg:

Finom ​rajzolatú lélektani regények írója is volt Agatha Christie. Akkor is, ha Mary Westmacott írói álnév alatt jelentette meg őket, mindegyiken megtalálható a krimikirálynő kézjegye. Az intim belső terek, az elrejtett igazságok, az izgalom lassú-lusta, majd egyre erőteljesebb fokozása nem kell, hogy az abszurdumig, netán gyilkosságig vigye el a történetet. A többnyire női főszereplő lelkében lezajló konfliktus sorsfordító lesz hullák nélkül is!
Celia történetét egy fiatal és sikeres portréfestő tolmácsolásában ismerjük meg. Aki bevallja, ő legszívesebben lefestette volna az asszonyt, de mert ez szóba sem jöhetett, más módon próbálta megörökíteni. Egy távoli szigeten véletlenül találkozott vele, a nő a tengerparton ült, magányosan. Váltott vele pár mondatot, majd odébb ment. Ám egyszer csak világosan megérezte, hogy az ismeretlen asszony öngyilkosságra készül. Visszarohan, próbálja lebeszélni a szándékáról, és egy egész éjszakán át hallgatja a múltjával leszámolni akaró nő vallomását. Celia elvesztette az általa legjobban szeretett három személyt: anyját, férjét és lányát. Meg akar halni. Valami furcsa érzelmi összhang alakul ki mesélő és hallgató közt. Fölkínálhat-e a sors még egy esélyt? Mihez kell nagyobb bátorság, az élethez vagy a halálhoz?

A regény megvásárolható itt: Libri

Lisa See: Tealevelek szárnyán

Lisa See második magyar nyelven megjelent regénye egyszerre volt elképesztő, felkavaró, érzelmes és kemény olvasmány. Sajnos a „Lótusz leánya” című könyvét nem olvastam (még), de biztosan fogom ezek után.

A regény borítója gyönyörű, és kifejező. Szerettem benne, hogy tökéletesen megjeleníti a főszereplőt Lin-Yant, és megmutatja picit az akhák csodálatos és elzárt világát is.

A „Tealevelek szárnyán” egy különleges utazás Kína elzárt falvainak világába. Fogalmam sem volt, hogy a kilencvenes évek végén még létezett olyan hely Kínában, ahol a babona erősebben meghatározta az emberek életét, mint a világban jó százötven évvel korábban lezajló ipari forradalom. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy a fejlődő országok egyikében, ebben a hatalmas, technikai világot uraló országban lehet még olyan, hogy egy gyereknek nincs lehetősége tanulásra, a nők nem válhatnak el, és bűn ikreket szülni.

Az akhák a teahegyek lábánál élnek és dolgoznak. Hisznek a szellemekben, szorgosan áldoznak az isteneknek, gyűjti a tealeveleket és fogalmuk sincs a kommunista Kína mindennapi életéről. Izgalmas és összetett népcsoport, akik Laoson, Thaiföldön és a kínai Jünnan tartományban egyaránt jelen vannak, kultúrájuk azonban annyira sajátos, hogy mindenhova nehezen illeszthetőek be. Mao elnök nagyszerű kisebbségi felosztásában nem is szerepeltek, ezért egy másik kisebbséghez sorolták őket, elvárva, hogy használják annak a népcsoportnak a nyelvét, és magukat a hani kisebbséghez sorolják (hiszen Mao nem tévedhet).

Lin-yan ebben a különös világban próbál boldogulni, a család egyetlen lányaként. A családja által adott neve a „Leány” meghatározza az egész életét, nemcsak az anyja A-ma lánya, hanem egy egész törzsé is. Ugyanakkor nő, akinek egész létét a férfiak által uralt világ igazítja, feleség aki a férjét szolgálja, és anya akkor is, amikor az élet elszakítja a gyermekétől.

A regény számtalan kérdésre keresi a választ a női létben. Hol a határ tradíciók megtartásában, túlléphet-e egy nő a sorsán, és lehet-e valaki egyszerre két nép és két anya gyermeke?

Li-yan az első a kis hegyi törzsből, aki túllép a tradíciókon és tanul, aki elmegy a városba, és úgy emelkedik ki a legszegényebb társadalmi rétegből, hogy magával viszi mindazokat, akik a sorsát alakították. Állhatatos, kitartó és szorgalmas. Egyszerre jelöli ki, és mossa el a határokat a modern világ és a tradicionális törzsi lét között.

Amellett, hogy megismerkedünk egy kínai kisebbségi népcsoport életével, sokat megtudhatunk a teatermesztésről, a teafogyasztásról és a kereskedelemről is.

A cselekmény több rétegben épül egymásra, mint az ősi teafa levélzete, és a végén, csak egyben mutatja meg a teljes pompáját. Mozgalmas a történet mégis lírai a szöveg. Nagyon szerettem olvasni.

A könyvet köszönöm szépen a Libri Kiadónak!

Adatok:
Kiadó: Libri Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 492
Fordította: Megyeri Léna

Fülszöveg:

„Azt ​mondják, a mély fájdalom csupán az ember mély boldogságra való képességének tükörképe. Én ezt pont fordítva látom. Boldog vagyok, de egy részem mindig is szenvedni fog Yan-yeh elvesztése miatt. Ennyi év után ez az érzés olyasféle társsá vált, mint a gyermekkel élő barát. Táplált, és rákényszerített, hogy lélegezzek, amikor annyira könnyű lett volna feladni. A szenvedés tisztánlátást hozott az életembe. Talán a velem történtek az előző életemben elkövetett dolgok büntetései, talán a sors vagy a végzet okozta őket, vagy talán egyszerűen a természetes körforgás részei, mint a látványos, de rövid életű cseresznyevirágok tavasszal, vagy a lehulló levelek ősszel.”

Megrendítő felnövéstörténet egy fiatal kínai nőről, aki ősei csodálatos teatermesztési hagyományában találja meg élete célját.

A szigorú vallási elvek mentén élő és ősi módszerekkel dolgozó délnyugat-kínai hegyi közösség életét felbolygatja egy idegen érkezése. A faluban élő fiatal lány, Li-yan sorsa tragikus fordulatot vesz, és kénytelen elhagyni az eddig biztonságot és stabilitást jelentő közeget. A nagyvárosba érve új életet kezd, ám valami mély és belső kötelék örökre a szülőfalujához köti.

Haley szerető örökbefogadó szülőkkel nő fel Kaliforniában, ám kiváltságos gyermekkora ellenére nem hagyja nyugodni a származása, egyre a gyökereit kutatja. Amikor rátalál a puer teára és előállításának archaikus módszerére, úgy érzi, hazatalált, és most már csak a megfelelő kérdéseket kell feltennie, hogy megkapja a válaszokat…

A regény megvásárolható itt: Libri