Mary Westmacott: Befejezetlen ​portré

Nem igazán tudtam mibe kezdek bele, amikor elkezdtem olvasni a Mary Westmacott könyvet, amiről immár tudjuk, hogy valójában Agatha Christie mű.

Idegesítően fellengzős módon a borító ragadott meg először. A könyvtárban a régi , bordó gerincű sorozat van meg, de az annyira hidegen hagy, hogy még akkor sem fogtam bele, amikor kifejezetten érdekelt az Agatha Christie misztikum. Nem vagyok igazi krimi rajongó- bár próbálkozom - ezért teljesen jogos volt, hogy inkább a lélektani Christie-regényekkel fogok próbálkozni, de csak ez az új Helikonos kiadás nyitotta ki számomra a Westmacott-világot.

Meglepő módon a „Befejezetlen portré” nekem a legigazibb és legelgondolkodtatóbb Christie regény. Egyértelműnek tűnik, hogy azért, mert szinte precízen rásimul Agatha Christie élettörténetére, bár a történet főszereplője Celia túl éterinek tűnik Agatha Christie személyiségéhez. Mégis sokkal inkább a karakterek sokszínűsége, és a sorok közt megbúvó pszichológiai és filozófiai kérdések ragadtak meg.

Christie egy letűnt angol világot fest meg a Befejezetlen portréban. A lassan elszegényedő vidéki gazdagok életét, akiknek teljesen természetes, hogy időnként elköltöznek Franciaországba vagy épp Egyiptomba, ahol a lányoknak nem kell iskolába járni, de kötelező a francia nevelőnő és a zenei műveltség. Az ebben a környezetben felnövő, széltől is óvott lány képzelete szárnyal, míg az élet valósága valahogy hidegen hagyja. Csupán pár emberhez tud valóban ragaszkodni, de nem biztos, hogy mindenki kiérdemli a bizalmát.

A történet a végéről kezdődik (amiről ma már tudjuk, tulajdonképpen csak a közepe.) Agatha Christie egy kéziratot kap a portréfestő barátjától Larrabytól, aki egy különös középkorú nővel találkozott a tengerparton. Hamar kiderül, hogy a nő némiképp elveszett, lelkileg összetört, és miután a festő megmenti az öngyilkosságtól, felfedi neki az élettörténetét. A festő nevezi el Celiának, és művészként végig kívülállóként meséli el a nő történetét. A cselekmény kicsit töredezett, és valóban olyan, mint egy festmény, néhol sokszorosan árnyalt, máskor erőteljes ecsetvonásokkal ábrázolt.

Celia, aki az első világháború előtti még romantikus angol vidéken egy beteg apa, egy karizmatikus anya és egy távoli báty ölelte érzelmi biztonságban nevelkedő lány addig keresi a boldogságot, míg az megtalálja őt, de sehogy sem úgy, ahogy azt gyermeki képzelettel megfestette magában. A fiatal nő élettörténetét egészen kislány korától kíséri a mű, az elmagányosodó, egyre hidegebbé és színtelenebbé váló felnőttkoráig. Az utolsó nagy érzelmi törés aztán egy valami olyasmire kényszeríti a nőt, amely a szerző számára sem lehetett idegen, bár élek a gyanúval, hogy Christie személyisége egyszerűen nem olyan, mint főszereplőjéé. Nem ennyire naiv, és álmodozó és ártatlan, sokkal gyakorlatiasabb és élesebb elméjű. Volt olyan érzésem, hogy ez a regény egy hadicsel, a szerző misztikus válasza a 11 napos Christie-rejtélyre, de korántsem az igazság, csupán elterelés. (Megjegyzem nem olvastam Agatha Christie önéletrajzát, tehát simán kiderülhet, hogy tévedek.)

Érzelmes, érdekes és sokszínű utazás volt. A megkapó színekkel ábrázolt, ideálisra festett angol polgári lét, a vágyak az álmok és a valóság szövete, valamint a bonyolult és sokrétű emberi kapcsolatok és érzések mély ábrázolása mögött végig ott éreztem egy precíz tudatosságot. Ez volt az, ami bennem is felépítette azt az Agatha Christie bálványt, amit a krimirajongók már régen megalkottak.

Egyszer biztosan sort kerítek az „Életem” című ennél sokkal vaskosabb önéletírásra is.

A könyvet köszönöm szépen a Helikon Kiadónak.

Adatok:

Kiadó: Helikon Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 328

Fordította: Vallasek Márta

Fülszöveg:

Finom ​rajzolatú lélektani regények írója is volt Agatha Christie. Akkor is, ha Mary Westmacott írói álnév alatt jelentette meg őket, mindegyiken megtalálható a krimikirálynő kézjegye. Az intim belső terek, az elrejtett igazságok, az izgalom lassú-lusta, majd egyre erőteljesebb fokozása nem kell, hogy az abszurdumig, netán gyilkosságig vigye el a történetet. A többnyire női főszereplő lelkében lezajló konfliktus sorsfordító lesz hullák nélkül is!
Celia történetét egy fiatal és sikeres portréfestő tolmácsolásában ismerjük meg. Aki bevallja, ő legszívesebben lefestette volna az asszonyt, de mert ez szóba sem jöhetett, más módon próbálta megörökíteni. Egy távoli szigeten véletlenül találkozott vele, a nő a tengerparton ült, magányosan. Váltott vele pár mondatot, majd odébb ment. Ám egyszer csak világosan megérezte, hogy az ismeretlen asszony öngyilkosságra készül. Visszarohan, próbálja lebeszélni a szándékáról, és egy egész éjszakán át hallgatja a múltjával leszámolni akaró nő vallomását. Celia elvesztette az általa legjobban szeretett három személyt: anyját, férjét és lányát. Meg akar halni. Valami furcsa érzelmi összhang alakul ki mesélő és hallgató közt. Fölkínálhat-e a sors még egy esélyt? Mihez kell nagyobb bátorság, az élethez vagy a halálhoz?

A regény megvásárolható itt: Libri