Van egy idős hölgy ismerősöm, aki már akkor tanárnő volt, amikor anyukám még csak kisiskolás. Ő nagyon sok magyar írót olvas, de Grecsót különösen. Az „én Grecsóm” szokta kérdezni, nem írt valami újat? És ha nem, akkor gyakran visz tőle valami régit újra. Ilyenkor mindig megfogadom, hogy elolvasok egy Grecsót, ha ennyire lehet szeretni.Már kétszer hazahoztam egy-egy könyvtári példányt, először a Verát, aztán a Mellettem elférsz címűt, mert olyan jókat olvastam róluk, de aztán mégsem nyúltam hozzájuk. Pedig szépek is, rövidek is, de valahogy mégsem volt ihletem.
Más, húsvét előtt és közben nagyböjtöt tart, és bűnbocsánatot gyakorol, én meg úgy tűnik pótolom a lemaradásokat, szóval Grecsót olvasok. Persze nem in medias res, csak a széléről, novellákkal kezdve, a „Harminc év napsütés”-sel, mert erről is annyi jót hallottam.
Hát akkor milyen volt nekem Grecsó?
VICCES: néhol hangosan nevettem, egy egy történet, mintha velem is megesett volna, és ha nem is, ismerős volt a rockzenkar, a falusi bál, a szóhasználat, az angol gyerek a pálinkával. Jó volt ennyi év távlatából újra derülni rajt.
NOSZTALGIKUS: sokszor, sokat visszatért falura, és az elején gyakran eszembe jutott, hogy nem is ilyen. Mintha egy generációval korábbi térben lettünk volna, aztán rájöttem, hogy de mégis ilyen. A dunántúli és az alföldi falvak közt van valami különbség, és bár én az előbbin élek, ismerős nekem Grecsó szegvári világa, én tizenévekkel ezelőtt sokat jártam arra a barátnőm nagymamájánál, és munkából adódóan is, és tényleg ilyen volt az alföldi falu. Ilyen álmos, ragadós, lassú, és ismerős. Hogy még mindíg ilyen-e azt nem tudom.
ISMERŐS: Mi majdnem egykorúak vagyunk, három év van köztünk. Nekem ismerős a gimnazista, az egyetemista, ismerős a szocüdülő, az alumínium fagyistégely, ismerős elhagyni hűtlenül a helyeket, és ismerős az a szorongató érzés, hogy még csak most voltam lendületes és fiatal, most meg itt állok, és nézem, hogy hova tűnt a lendület meg a fiatalság, miközben még előttem az élet, csak mintha már nem tartana sehova.
MAI: A novellákban tér és idő szerepe végig nagyon fontos, főként mert csak ezeken keresztül értelmezhetőek a kapcsolatok. Nekem végig az járt az eszemben, hogy mi az íróval egy ilyen „időbe akadt nemzedék” részei vagyunk, egyik lábunk még a szocreálban, a másik meg már az okosvárosokban. Értjük még a stelázslit, meg a disznóölést, de tudjuk azt is mi a drón meg az xbox. Kevés generációnak (vagy egynek sem) kellett ekkora váltást megélnie.
SZOMORÚ: Végigkíséri az elmúlás. Az elején rá sem jöttem, az első pár vidám novellában, de aztán megértettem, nem csak a család, a szerettei elmúlása, de az ifjúságé, a szerelmeké, a régi kedves helyeké is. A legvidámabb történetben is ott bujkál a szomorúság.
FESZES: Kicsit haragszom is rá. Egy-egy történet jó ha 1,5-2 oldalnyi. Miért kellett így elkapkodni? Lehetett volna ezt még írni, és olvastam is volna még.
A könyv közepéig kényelmesen befészkeltem magam Grecsó életébe, levontam a párhuzamokat, felismertem a helyeket és életérzéseket, elterpeszkedtem abban, hogy lám az ő élete is csak olyan, mint az enyém és még oly sokunké. Aztán a közepén jött egy nézőpontváltás, és elbizonytalanodtam. Mi van ha mind csak fikció, nem is önéletírás? Ez zavart is vagy 3 novellán keresztül, de végül is, nincs is jelentősége. A kedvencem épp ilyen külső szemszögből írodott novella lett: az „Aki mást szólít apának” Akkor is, ha az érzés nem volt komfortos. Ahogy az sem, hogy két pillekönnyű családi mese közt ott vannak a házi rabszolgaság, a megőrülés, a megcsalás történetei. Amikor elringat akkor nagyon kell vigyázni mert rögtön fel is kavarja a gyomrot.
Vannak döbbenetesen erős mondatai, olyanok, amiket kétszer is elolvastam, hogy pontosan átéljem, de általában könnyen, gördülékenyen olvasható, és szeretem, ahogy a versek át – átszövik az írást.
Nem maximumpontos. Mondjuk 100-ból 92 vagy 50-ből 48, de 5-ből nem tudok annyit lefelé kerekíteni, hogy csak 4,5 legyen. Még nem az „én Grecsóm”, lehet hogy soha nem is lesz, de azért a Verának még nekiállok.
Adatok:
Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 234. oldal
Fülszöveg:
Vajon a család jelentheti-e nekünk az otthont az időben, vagy minden alkalommal újra meg kell küzdenünk ezért az otthonosságért? Grecsó Krisztián történetei legszemélyesebb emlékeinket idézhetik fel: a nagymamákkal töltött nyarakat, a szabálytalan karácsonyestéket, az önálló élet első bizonytalan lépéseit, a hosszú vágyakozásokat és a rövid találkozásokat.
A szerzővel ismerős terepen barangolhatunk, mégis minden más. A falu és város közötti kulturális váltások megélése, a helyekhez és helyzetekhez való visszatérés ambivalenciája most is ott van az írásokban, de mindent közelről látunk, így a történetek egyszerre komikusak és drámaiak.
A Harminc év napsütés – az író első tárcanovella-gyűjteménye – olyan, mint egy varázslatos kalendárium, benne a generációk közötti kommunikáció lehetőségei és lehetetlenségei, a velünk élő múlt kiismerhetetlen történetei.
A szerzőről:
Grecsó Krisztián 1976-ban született Szegváron, paraszti családban. Az általános iskolát szülőfalujában végezte, a csongrádi Batsányi János Gimnáziumban érettségizett. Békéscsabán, a Kőrösi Csoma Sándor Főiskolán tanítói képesített szerzett. Ezután a József Attila Tudományegyetem magyar szakán tanult, tanulmányait 2001-ben fejezte be.
Újságírói tevékenységét a Békés Megyei Napnál kezdte, majd rövid ideig tárcista volt a Délmagyarországnál. 1997-től volt a Bárka folyóirat külső munkatársa, majd 2001-től 2006-ig szerkesztője. Két évig a Nők Lapja vezetőszerkesztőjeként dolgozott és egy cikluson át a Szépírók Társaságának alelnökeként tevékenykedett. Az Élet és Irodalom prózarovatát 2009-től vezeti.
Regényei megjelentek arabul, csehül, németül, horvátul, lengyelül, szlovénul, törökül és oroszul. Írt forgatókönyveket és több színdarabot, szövegkönyvet is jegyez (Katona József Színház, Vígszínház). A Rájátszás énekelt-vers alkotóműhely tagja, ismert zenekaroknak és énekeseknek írt dalszövegeket, a Grecsó-Hrutka Tandem első lemezén énekes, dalszerzőként is bemutatkozott. (Forrás: Wikipédia, kép forrása: wmn.hu
