Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A hétfő szombaton kezdődik

A Sztrugackij testvérek szerintem megkerülhetetlenek ha a sci-fi irodalommal ismerkedünk. Az, hogy az ismerkedés melyik szintjén találkozunk, és melyik művekkel kezdünk, vitatott, de előbb-utóbb mindenképp szembejönnek. Én tudatosan választottam érzékenyítés gyanánt a „Hétfő szombaton kezdődik” című könyvüket, mert a fülszövege alapján inkább fantasy, és a @Galaktika sorozat által választott- szerintem egyébként nagyon tetszetős- borító is fantasy tartalomra utal. A fantasztikus irodalommal mélyebb és közelebbi kapcsolatot ápolok, ezért barátságosabb ismerkedésre számítottam, de be kell valljam, ez egy nehéz olvasmány.

Szatirikus utópia, és a szatírához hozzátartozik, hogy ismerni kell azt a valóságot, amit humorosan ábrázol. Nos, a Szovjetunió a gyermekkorom első 10 évében létezett csak, hallottam valamennyit ugyan a tervgazdálkodás, az amerikai tudományos és kutatási verseny valamint az intézetesítés világáról, de nem éltem benne. Nagy sok apró utalást nem értettem, nem kapcsoltam semmihez. Volt viszont olyan, amin nagyon jókat kacarásztam, igaz ez inkább a fantasy és a tudomány keveréke valamint a népmesék hőseinek sajátos megjelenése volt.

Gyakorta használjuk itthon a „nagyon orosz” kifejezést, amit talán úgy tudnák magyarázni, hogy kicsit szürreális, kicsit fapados, kicsit misztikus, kicsit összetákolt és nagyon furcsa. Nos erre  a könyvre nagyon illik. Igazából regénynek sem merem nevezni, mert nincsenek regény jellemzői, hiányzik a cselekmény, nem igazán ismerjük meg a szereplőket, és nincs a karaktereknek jellemfejlődése sem. Leszámítva a főszereplő Szása Privalov-ot aki magabiztosabbá válik a könyv végére. Ez véletlenül sem minősítés, csupán a kategóriát igyekeztem meghatározni, illetve kizárni.

A történet 3 részből áll. Az első rész bevezetésnek tekinthető, és mint ilyen elég nehezen érthető. Kapkodtam a fejem, a véletlenszerűen felbukkanó szereplőkön, semmihez sem köthető eseményeken, és a magától értetődőnek tekintett következményeken, amik egyáltalán nem voltak természetesek. Se füle, se farka az egésznek, és igazán nem is szórakoztatott, mert nem értettem. A második részre belerázódtam. Bár lassabb folyású rész, mégis zseniális. Ekkorra már elengedtem, hogy feltétlenül megérteni akarjam, egyszerűen csak hagytam magam sodródni.

A harmadik részre kiteljesedett az élmény. Itt már végképp nem a történet ragadott meg, hanem egy-egy mondat, egy-egy szereplő. Apró pici momentumok, amik önmagukban is csodásak. Pl. „Az Örök Ifjúság osztályon, hosszan tartó betegség után, elhunyt a halhatatlan ember modellje.” És ezek tobzódnak.

Ha összességében nézzük a  cselekményt, az igazából érthetetlen és zagyva. Alig történik benne valami, ami történik az sem logikus, következetes vagy értelmes. Ugyanakkor, ha elemeire szedjük mindhárom részt, valami csodálatos bontakozik ki a szemünk előtt. Az orosz népmese világa keveredik a szovjet ideológiával (bár érezhetően itt már inkább gúny, mint meggyőződés), és meglepő módon jól megfér egymással. A szovjetesen intézményesített varázslóvilágban feltűnik a halhatatlan Kascsej, a Beszélő Ponty, árnyaltan, de ott van a Baba-Jaga is, de elképesztő módon megjelenik a haldokló nyugat fővarázslója Merlin is, a görög Hárpiával karöltve.

Nem egyszerű és haladós olvasmány. Ismerni kell a hátterét, és érteni kell a humorát. Nem mondom, hogy nekem ez elsőre sikerült, valószínűleg visszatérős,  újra olvasós lesz.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Média Kiadó
Megjelenés: 2012.
Oldalszám: 238.

Fordította: Gellért György

Fülszöveg:

A ​varázslók és boszorkányok a régi időkben jobban jártak, ha nem verték nagydobra, milyen mesterséget gyakorolnak, amennyiben nem akarták egy füstölgő máglya hegyiben találni magukat. Ma már természetesen felvilágosultabb korban élünk, senkit nem égetnek meg többé – ezt a feladatot mindenki saját maga végzi el a vállalkozások és adók világában. Sőt a mágia akadémikus kereteket kapott, megalakult a BOVATKI: a Boszorkányság és Varázslat Tudományos Kutatóintézete. Itt konferenciákat tartanak, disszertációkat és jelentéseket írnak, az intézmény folyosóin az ember ősi istenekbe botolhat, a munkavédelmi oktatás részét képezik a babonaságok, és nehezebb napokon még a pokol kapuja is megnyílhat.

Szása Privalov, a fiatal programozó mit sem sejtve lép munkába ezen az igen különös helyen, de hamarosan már azon sem csodálkozik, ha egy beszélő kandúr kerül az útjába vagy személyesen Merlin jelenik meg kénszagú villámlás közepette a laborban.

A Sztrugackij fivérek a hivatali bürokrácia útvesztőinek beható ismeretében kacagtató szatírát írtak az irathalmokba fúló emberi fantázia lázadásáról. A regény most először jelenhet meg csorbítatlanul, teljes egészében, és hányatott keletkezésének krónikáját exkluzív szerzői utószó taglalja.

A szerzőkről:

A Sztrugackij testvérek (oroszul: Аркадий и Борис Стругацкие): Arkagyij Natanovics Sztrugackij (Batumi, 1925. augusztus 28. – Moszkva, 1991. október 12.) és Borisz Natanovics Sztrugackij (Leningrád, 1933. április 15. – Szentpétervár, 2012. november 19.) szovjet (orosz) tudományos-fantasztikus írók. (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Arkagyij_%C3%A9s_Borisz_Sztrugackij)