Joanna Courtney: Vaskirályné (Shakespeare királynéi 3.)

Számomra ez a regény egy többismeretlenes egyenlet volt, nem is teljesen vagyok biztos abban, hogy sikerült megoldanom.

A „Regényes történelem” sorozattal most ismerkedem, ez volt a nyitódarab. Általában a történelmi regények elkerültek eddig, pedig nagyon jól adnak át ismereteket, mindenképpen érdemes kicsit elmélyedni a sorozatban.

Joanna Courtney számomra szintén első olvasás volt, de vaskorral is most találkoztam először leszámítva az általános és középiskolai történelemórákat. Ráadásul Shakespeare Lear királya is vakfolt, mert bár ismerem a történet alapját, azért a részletek már bőven a feledés homályába merültek, főként, hogy annak idején, irodalomórán csak érintőlegesen vettük, aztán pedig nem olvastam el. (Nem is igazán vagyok abban biztos, hogy most el fogom olvasni).

A Vaskirálynő az időszámításunk előtti korban játszódik, az írónő saját bevallása szerint ezzel a történettel nyúlt vissza legmélyebben a múltba, és bár a történet zöme kitaláció, nagyon sok történelmi tényre támaszkodik a környezet és a mindennapi élet leírásában. A regény a kelták korába vezet, és a vallásról, hiedelemvilágról, valamint a feltételezett társadalmi berendezkedésről nagyon sokat mesél. Igaz, hogy ebben például teljesen ellentmond a Shakespeare Lear drámájának, mert ott egy patriarchális társadalmi rendet látunk, míg itt épp az ellenkezőjét, de jegyzetek szerint ez a verzió sokkal valószínűbb. Ugyanakkor a szerző nagyon sok olyan apró történelmi tényt zsúfolt a regénybe amik biztosan nem egy időben történtek. Ebből a szempontból kicsit túl sok is a regény. Pl. A Vaskorban valóban fejlett volt a kelta vasművesség, de ie. 500-ban még nem a források szerint csak a késői vaskorra (Kr. e 400 utánra) tehető a vasmegmunkálás ilyen szintű fejlettsége. Ez egy jó 100 éves csúszás. Ugyanígy a repülésről az első kísérleteket az ókorban találtam. (A szerző ugyan hivatkozik Bladudra aki először repült, de az ő létezésére nincs bizonyíték). Ugyanezt elmondhatom a kutyatenyésztésről is. Simán el tudom képzelni, hogy tartották kutyákat, de gyanúsan nem ismerték még az öröklődést és kereszteződést, kétlem, hogy tudatosan tenyésztettek volna. Ezek miatt kissé hiteltelen volt a történet, ráadásul nagyon sok modern szó is belekeveredett indokolatlanul a könyvbe. Nem tudom, hogy ez írói, fordítói vagy szerkesztői „hiba”? de tény, hogy túl választékos a szöveg. Tudom, hogy képtelenség az eredetihez hasonló nyelvezettel regényt írni a vaskorról, mégsem hiszem, hogy például a párbeszédekben helye van az „ésszerű megoldás”, vagy „hatékony támadás” kifejezéseknek, hogy csak párat említsek. Ebben az esetben az egyszerűbb megoldások közelebb vihettek volna a történethez.

Kétségtelen tény ugyanakkor, hogy nagyon érdekes a történet maga. Csavaros, drámai, érzelemgazdag. Nagyon sokat megmutat egy matriarchális társadalomból, és alaposan feltérképezi a kelta vallást az ünnepektől a hétköznapokig. A szerző egyszer sem „esik ki” a történetből, végig hiteles marad akkor is, ha nem éppen kedves, vagy a szereplőkhöz illő az adott vallási rituálé (pl. az emberáldozat.) A szereplők nagyon valóságosnak tűnnek, és a karakterek jellemükben egyébként teljesen illenek az eredeti drámához is, bár én talán a mellékszereplőket jobban kedveltem, mint a főszereplőket, néhány kivétellel. A karakterek jellemfejlődése jól nyomon követhető pozitív és negatív irányba is, azaz vannak olyan szereplők, akiknek a rossz tulajdonságai erősödnek fel a végére, és ettől nagyon életszerű lesz a történet.

A könyv borítója szerintem a legszebb a „Shakespeare királynéi” sorozatból, és a színvilága is remekül illik a regényhez.

Összességében nagyon érdekes, olvasmányos és érzelemgazdag regény, de a történelmi hitelessége néhol megbotlik. Inkább egy remek történet, mint valós korkép.

Adatok: 

Kiadó: General Press Kiadó
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 376.

Fordította: Frei-Kovács Judit

Fülszöveg:

Vasököl ​- bársonykesztyűben: Cordelia története

Kr. e. 500 – Lear az Anyaistennő végtelen támogatását élvezi, legnagyobb boldogsága három lánygyermeke, akiknek a szövetségével biztosítva látja törzse, a coritanok vérvonalát. Goneril, az örökösnő druida tudósokkal dolgozik, Regan a harccal kapcsolatos ismereteit adja tovább a tanítványainak, Cordelia pedig kiváló vadászkutyákat tenyészt. Felépül az új erőd is, ahonnan egész Közép-Britanniát szemmel tarthatják – a törzs dicsőséges virágkorát éli. Amíg Cordelia nővéreiben fel nem ébred a becsvágy…

A coritánok egykor békés erődeit immár ellenségek lakják, az új hatalmi viszonyok között pedig mit sem számítanak a vérségi kötelékek. Cordeliának menekülnie kell. Saját boldogságát és szülőföldjét hátrahagyva új szövetségeseket keres. Vajon lesz elég ereje, hogy visszanyerje az apja bizalmát, és békét hozzon a törzse életébe?

Joanna Courtney regényében egy olyan korba kalauzolja olvasóit, amikor természetesnek tekintették: a nő arra született, hogy uralkodjon.