Budai Lotti: Akik ​poggyász nélkül utaznak (Tök-életlen életek 1.)

Nagyon tetszik nekem Budai Lotti Rizsporos hétköznapok sorozata. Belenéztem a kötetekbe, de még nem tudtam igazán időt szánni rájuk. Aztán megláttam a Tök-életlen sorozatot, aminek a borítója is nagyon szép, és a fülszövege is megnyerő, ezért elérkezettnek láttam az időt az írónővel való ismerkedésre. Rengeteg pozitív előítéletem volt. A „Rizsporosból” és a könyvek desing-jából kiindulva egy megalapozott, átgondolt, és kidolgozott, szimpatikus utazós, önsegítős történetet vártam. Valószínűleg az írónő is ilyet képzelt, de nem nagyon sikerült megvalósítani.

Laura –a főszereplő - korunk budapesti lánya családi, nevelésbeli és még számos okból önértékelési váláságban van. Ennek jelei szinte minden helyzetben megmutatkoznak, és bár láthatóak az okok és a tények, ezektől Ő maga nem válik szimpatikussá. Bár Budai Lotti igyekszik tudatosítani Laura helyzetét, de meglehetősen irritálóan teszi ezt. Megpróbálja beadni nekem, az olvasónak, hogy egy magyar-angol szakos diploma nem ér semmit (ezt mindenki megmondja, még a tesiszakot végezett tesó is -már bocs). Aztán Laura ezzel a bagatell diplomával arra kényszerül, hogy a rokonságnál vállaljon munkát, és csak álmodozzon arról hogy fotós lesz, de mondjuk eszébe sem jut más munkát keresni, vagy talpalni azért hogy valóban fotóssá váljon. Mindeközben egy langyos párkapcsolatban él, amiben még a szex sem jó, de „jóvanazúgy”, irány az esküvő. Na, most nálam ezek a típusú lányok kirakatbabának sem jók, mert még nekik is van tartásuk, már elnézést. Az, hogy számos problémája van, nem baj, az sem baj, ha diszfunkcionális a családja, de az, hogy neki egy régi szerelem kell ahhoz, hogy valamerre mozduljon nem sok jót vetít előre.

Laura összes jellembeli semmilyensége mellett a többi szereplő akár érdekes is lehetett volna, de nem lettek azok. Mindannyian papírfigurák egyébként. Van egy-két begyakorolt mondatuk, és ezeket jól tudják ismételni. Ákos, Laura mamája, apukája, testvérei vagy épp Nóra, Balázs és Bence, egy-egy típuskarakterek, bemutatnak egy viselkedésformát, de semmi több nincs Bennük, emiatt nehéz velük kapcsolatot  kialakítani.

Budai Lotti feltételezésem szerint jóval több ennél a könyvnél. Legalábbis remélem. Amikor leírja, hogy Szabi-Híd, Batyi (Gondolom a Batthyány tér lehet) vagy épp Merga (mint Mercédesz) akkor az nemcsak érthetetlen a vidékieknek, (legalábbis úgy sejtem legalább a Budapestiek tudják miről beszél) de igénytelen is. Lehet fiatalos, lendületes és izgalmas, tré szöveg nélkül is. Ezek után egy későbbi szövegrészben közli a főszereplő, hogy a „vágod” „szal”, „nemtom” és egyéb töltelékszavakra ex magyar-angol szakosként amúgy mennyire allergiás. Tessék mondani nem kellett volna elvinnie a merga s a Batyi után egy heveny lázas-kiütéses rohamnak? Mondjuk  az sem ártott volna, ha a szerkesztő is odateszi magát és meghúzza az önismétléseket, rendbe teszi a stilisztikát (pl. a „csendült fel egy angol hang mellettem” típusú szövegeket), adott esetben kigyomlálja a felesleges jövőbeni kiszólásokat. A történet szempontjából érdektelenek, és Laurát sem mutatják bölcsebbnek, vagy érettebbnek.

A regény második felé kicsit felfelé húzza a történetet. India érdekes, és szerencsére elég sok mindent bemutat a szerző, még akkor is, ha amúgy leírásokban nem feltétlenül jeleskedik. Az énkeresésben is van némi érdekesség, túllép a Lorna Bryne, Louise L Hay féle vonalon, bár az irány szinte ugyanaz, csak itt jóval mélyebbre megy és érdekesebb. Hallottam már az Indiában erősen jelen lévő buddhizmusról sokat, de ilyen mindennapi módon nem igazán találkoztam vele. A hangulat megragadása szerintem sikerült, és Indiában azért már találunk szimpatikus mellékszereplőt. Megjegyzem Laura legjobb barátnőjét Nórit, nemcsak hogy a Gangeszba kellett volna dobni, hanem aztán még a Himalájáról is le kellett volna gurítani.  Ha nekem lett volna ilyen „legjobb barátnőm”, már nem lenne.

Az Indiai részt is túlzsúfolt, jó sok felesleges szál kerül bele, ami nem teszi kalandregénnyé, inkább csak értetlenül csóváltam a fejem, hogy ez minek kellett…

Ez a könyv kicsit olyan, mint a magyar „Ízek imák szerelmek”. Sok pozitívuma van, de az írásmód és a szereplők messze nem nyűgöztek le. Folytatom, és reménykedem, hogy sikerül még javítani rajt.

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2021

Oldalszám: 474 oldal

Fülszöveg:

Laura ​életében váratlanul bukkan fel gyerekkori szerelme, Bence, persze pont a legrosszabbkor: az eljegyzése után. Bence, az egykori lázadó kamaszból lett magabiztos férfi tízévnyi távollét után Indiából tér haza, hogy egy új, izgalmas világba vezesse be Laurát. Hatására a lány átértékeli korábbi döntéseit és jövőről szőtt álmait, de még azt is megkérdőjelezi, hogy valóban a saját útját járja-e…

Laura kissé elkényeztetett barátnője, Nóri oldalán végül Indiáig utazik a válaszért. Ott azonban nem csak új ismeretségek és spirituális kalandok várják; mindenekelőtt azon kell elgondolkodnia, hogy eldobhatja-e valaki a poggyászait anélkül, hogy megnézné, mit is cipel azok legmélyén…

A nagy sikerű történelmi regények és a Rizsporos Hétköznapok-sorozat szerzőjeként ismert Budai Lotti ebben a sajátos humorú és közvetlen hangvételű történetében mesél összekuszált sorsokról, testi és lelki utakról, önismeretről és önmegvalósításról, egyszóval azokról és azoknak, akik nemcsak az Igazit keresik, hanem a Valódit.

"Bence a hajába túrt, rám hunyorított, majd újra a hegyeket kezdte bámulni.

– Szóval? – böktem meg a vállammal, mert láttam, hogy habozik megszólalni. – Mondd meg nekem… Mit jelent az, hogy… saját út?

– A saját út attól jön létre, hogy jársz rajta… – felelte végül Bence anélkül, hogy rám nézett volna. – Pontosabban, hogy te jársz rajta. Ahogy rakosgatod rajta a lábad. Egyiket a másik elé… Azáltal teremtődik. Az ilyen út senki másé, csak a tiéd. Ha így jársz, pontosabban így élsz, nem fogod mások útját követni. És nem fogod mások életét élni. Persze, ez nem egyszerű. De megvan a módja."

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://alomgyar.hu/konyv/akik-poggyasz-nelkul-utaznak