Monday 26 December 2022

Tarja Kauppinen: A ​rendszer ellensége

Az első oldalon tartottam, amikor a homlokomra csúszott a szemöldököm és úgy is maradt. Nem olvastam még a „Nép Igazsága” című Kauppinen regényt, így olyan volt ez az utazás, mint biztonsági öv nélkül ülni egy Cessnában erős szélben. Piszok rázós, és többször ijesztő. A gyakorlottak persze tudják, hogy nem kell berosálni, de én nem feltétlenül voltam erre felkészülve. 
Havasfelföldön, ezen a ránézésre fenyvesekkel és magaslatokkal tarkított, voltaképp fenséges tájon az emberi hitványság úgy terül el, mint hótakaró. Hiába a természetes külcsín, ha belül velejéig romlott a rendszer, akarom mondani a rendszert felépítő nép, vagy hogy még lejjebb menjek, az ember maga. Fájdalmasan ismerős a kisszerűség, ártó szándék, és önzőség. 
A hatalomra törő alkalmazottak, egymást kihasználó parasztok, és lovászok, bővérű delnők, ravasz fegyencek, kocsmárosnak álló úrinők és visszatérésre pályázó démonok közt nemigen terem optimizmus se jószándék, sem remény a változásra. 
Havasfelföld népe demokráciában gondolkodik. Persze nem az van náluk, mégis felismerhető az újkori demokrácia minden eleme. Mondanám, hogy görbe tükröt tart a modern társadalomnak, de marha egyenesen felismerhető benne minden lokális vezetés. Szándékosan nem beszéltem oldalaról és irányzatokról. Egyszerűen minden népvezető hatalom működése tetten érhető. Olyan hívószavakat is találtam mint az államérdek, migráns, homoszexualitást, női egyenjogúság.
Olvastam ahogy a törvényhozó megszegi a törvényeket, ahogy érdekeire húzza a szabályrendszert, legalizálja a bűnözést és köztörvényeseket ültet pozícióba, és nem tudtam nem behasonlítani a kis kelet-európai mindenkori valóságot. 
Bár Tarja Kaupinnen regénye fikció, nagyon sok közös vonása van a valósággal. Akár ikrek is lehetnének. Nemcsak a szójátékokban, beszédes nevekben megbúvó egyértelmű jelekben, hanem a társadalom idült állapotában is látom az azonosságot, és őszintén szólva nem vagyok boldog tőle. Persze ez nem róható fel a regénynek, ami jócskán kihangsúlyozza a társadalom nem is annyira rejtett hibáit. Mondhatjuk persze, hogy groteszk és felnagyított, de aki ma ránéz a hírekre (és nem csak bizonyos médiumokra, hanem az összesre), az nem biztos, hogy elhiszi.

Idealista vagyok, én örültem volna egy kicsit több pozitívumnak. Jó lett volna csak az egyensúly kedvéért egy okos vagy jó szándékú szereplő. Nem is muszáj hogy mindkettő egyszerre legyen. Elég lett volna ha valaki csak szép, vagy esetleg csak jó. De a pozitív szereplők is minimum büdösek, ostobák és/vagy ravaszak, és önzők. 
Főként az ostobán szépreményű, kissé ügyefogyott Leidenben ismertem magamra, de többekben van olyan jellemvonás, amit könnyen azonosítottam a saját személyiségemben. Hirtelen nem is tudom, hogy ennek örüljek-e. 
A regény nyelvezete, és az elbeszélés módja egészen különleges. Csodálatosan bő, mármár veretes szókincs, és tűpontos mondatszerkesztés. Az abszurdum természetesen gördül oldalról oldalra, szinte valóssá válik, és a nyelvi humor nagyon jól működik. (A Tündér nevű társkeresőn percekig röhögtem.) 
Ezt a könyvet ne olvassa az akinek nincs humora, de az se aki szemellenzőt visel (sajnos azon nem hatol át a fény). Ellenben mindenki másnak ajánlom aki akar egy jót röhögni, még ha kínjában is.

Adatok:
Kiadó: Napkút
Megjelenés: 2022
Oldalszám: 378

Fülszöveg:
Havasfelföldön tort ül a gyarlóság, az erény szitokszónak számít. Leiden Ahnenstolzot ábrándjai a nagyvárosba csábítják, azonban az égbe nyúló bérházak közt beteljesedés helyett csak önzést és kilátástalanságot talál. Meg egy új világrendet, mely a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolását hirdeti…
Gunyoros és megrázóan valószerű kalandjai Leident, ezt a kisszerűségében nagyon is ismerős figurát a történelem útjába sodorják, s nyomában kő kövön nem marad. Fineszes főurak, vérbő perditák, zord amazonok, önkény, ármány, köpönyeg és annak forgatása kíséri végig főhősünket valóság és fikció merész, pikírt és duhaj nászán, ahol az emberi esendőség távlatait a fantasztikum eszköztára bűvöli végtelenné.
A többszörösen díjazott írónő második regénye görbe tükör, abszurd humorú szatíra, mely az emberi természet fonákságait állítja pellengérre. Szarkasztikus látlelet kiüresedett, eszméit vesztett társadalmunkról. Bravúros profizmussal megírt drogos trip, ínyenceknek.
– Benkő-Szabó Zsanett

No comments:

Post a Comment