Bartók Imre: Damien

    Az első Bartók Imre regényem volt, ezért nincs viszonyítás alapom, de nem is igazán tudnám hasonlítani semmihez. A „Damien” az egyik legszabálytalanabb regény, amit olvastam, úgy, hogy alapvetően a sakk szabályai szerint működik. A regény terjedelme, szövege és precizitása miatt elsőre a borítót (illetve a könyv egész megjelenését) alultervezettnek éreztem, de aztán a végére beérett nálam a dolog, rájöttem, hogy a külső abszolút megfogja a sötét, komor nyomasztó atmoszférát, ami a regényből árad.

    Bartók Imre nyelvezete számomra kifejezetten szép volt, de nehezen haladtam előre a sűrű szövésű mondatok között, a Csipkerózsika kastélyát körbe ölelő vadrózsa tövisrengetegéhez hasonlító, szúrósan szép szövegben.

    Ez a nyelvezet izgalmas ötvözete a magyar szépirodalom líraiságának és a sakk száraz nyelvének. Csodás körmondatokba ékelődnek egyszerű sakklépések, nyelvi bravúrok fordulnak taktikai leírásokba, játszmák, sakkmesterek és nyitányok és zárások keverednek erkölcsi, érzelmi és történelmi eszmefuttatásokkal. Elsőre logikátlannak tűnik, de mégis működik.

    Damien a főhős ugyanilyen. Fogalmam sincs arról, hogy mi tartja életben ezt az embert, és mégis elképesztő szakmai csúcsokat ostromol. A látszólag céltalan, szorongó végtelenül magányos sodródó figurája határozottan tör előre miközben másodállásban egy egészen különös, morálisan szürke, mégis emberi feladatot lát el a Tashmitum nevű alkalmazás útmutatásával.

    A regény számomra elsősorban a magány könyve. A sakkozóé, aki a céltudatosan (vagy inkább véletlenszerűen) halad előre a világranglistán, ugyanakkor bár a hírneve egyre terjed, a valóságban minimális emberi kapcsolattal rendelkezik, összesen három emberhez kötődik, közülük kettőhöz már csak fantomszerűen kapcsolódik az emlékein és a belső monológjain keresztül.

    Damien Lazard az érdekes középszerűség megtestesítője. Egy alapvetően semmitmondónak tűnő figura, aki kimagasló sőt világszínvonalú teljesítményre képes, és egy erkölcsileg kétes, de jó szándékú és furcsa „második munkája” van. A magánya és a folytonos gyötrő töprengése valahogy elfedi azt, hogy tulajdonképpen ő egy izgalmas és szabálytalan karakter. Ráadásul minden egyedi tevékenységének katalizátora egy nő. Chersez la famme mondhatnánk franciásan az amúgy francia világpolgár történetére. A megdöbbentő az, hogy hiába keressük ezt a nőt, Damien is már csak a szellemalakját markolja. A másik meghatározó szereplő szintén múlt idő már, Damien mégis erősen kötődik az apjához, aki inkább negatív hatású az életében. Az anyjáról vagy egyéb rokonságáráról szó sem esik. Damiennek nincs múltja és jövője is alig akad. Az egész regényben nagyon erős visszatérő motívum az elmúlás, aminek egyik ilyen sarokköve Budapest ami a kezdet és a vég is egyszerre.

    A sakk mindent átsző. Élet, halál, identitás, kiégés, neurózis. A lépések mögött ott a belső táj: beszűkültség, szorongás, fáradtság. Négy fejezetben négy tornán keresztül látjuk egészen közelről Damien Lazard gondolatait. Mivel nem sakkozom igazán nem ismertem fel sem a lépéseket sem a variációkat, mégis értettem a mögöttes jelentést, mert itt a sakk élet, halál és a köztes tér. Néha persze beszűrődik a világ is időnként felbukkan a történelem főként a Marlice-szal való beszélgetésben, megjelenik újra és újra Chilene alakja, de mégis inkább csak sakk sakk és sakk. Beszűkülés és magány.     A szürreális elemekben ott a fásultság, a belefáradás. Damien folytonos szorongása. Ettől az emberi felemelkedés, a szürkeségből való kiválás története nyomasztóvá válik.

Sok szempontból izgalmas, felejthetetlen olvasás volt, de semmiképpen sem sétagalopp.

A könyvet köszönöm szépen a Jelenkor Kiadónak.

Adatok:

Kiadó: Jelenkor Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 392

Fülszöveg:
    Damien Lazard, az ismeretlenségből feltörő sakkozó egyre közelebb kerül a világbajnoki címmeccshez. Maga sem érti, minek köszönheti váratlanul jött eredményeit, ahogyan abban sem biztos, vágyik-e egyáltalán a sikerre. Miközben egyik verseny követi a másikat, egy belső utazáson is részt vesz, amely során a franciaországi gyerekkor képei éppúgy megelevenednek, mint Hannibál és Napóleon hadjáratai. Ezalatt egy rejtélyes applikációnak is dolgozik, de mintha nemcsak a kliensei, hanem mindenki más is akarna tőle valamit – kivéve egyvalakit, aki a legfontosabb számára.
    Bartók Imre új regényét egyszerre jellemzi a szigorú rend és az illékony képzelet. Ha menny és pokol egymás tükörképei, akkor a győzelem és a bukás is egyet jelent. A részvétlen világban csupán a halál ügynöke nem részvétlen.
    „Miért is érdekelné bármi, miért érdekelné éppen a sakk, ha gondolatban minduntalan máshol jár, de hát ilyen hozzáállással hogyan is juthatna előrébb, és egyáltalán, minek akar előrébb jutni, ha a vesztesek írják a történeteket, márpedig ő ezt szeretné, megírni és elmondani végre a történetét.”

A regény megvásárolható itt: Booklove