Margaret Atwood · Renée Nault: A ​szolgálólány meséje

Nem olvastam eredetiben Margaret Atwoodtól a Szolgálólány meséjét, és a filmet sem láttam. Valahogy tartottam a történet kegyetlenségétől, mégis vonzott, mert érdekelnek korunk társadalmi kérdései, és mindenekelőtt az ezekből következő jövő. Atwood körülbelül ugyanolyan pesszimista, mint én, csak más irányból közelíti meg a kérdést.Általában másként állok a feminizmushoz mint ahogy az társadalmilag elvárható. Nem hiszek benne igazán. Az egyenjogúság megkérdőjelezhetetlenségében hiszek. Abban, hogy mindenki egyenlő, függetlenül nemétől, fajától, vallásától, korától stb… Amíg a feminizmusról beszélünk feltételezzük, hogy vannak a férfiak és a nők közt egyenlőtlenségek. Harcolunk valamiért, ami eleve a miénk. Meg kell tanulnunk végre elhinni, hogy mindenki egyenlő, és ennek megfelelően viselkedni. Tudom, hogy sokan nem értenek velem egyet, de nem is akarom vitára bocsátani, egyszerűen csak ebben hiszek, és most az olvasás után aktuálissá vált, hogy egyszer le is írjam..

A könyv témája alapvetően a fent leírtak miatt taszít. Újra és újra visszatérő kérdéskör egy olyan világ, amelyben valamelyik nem uralja a másikat. Engem már az ural szótól is kiver a víz, főként mert naponta szembesülök vele, hogy ezt még mindig lehet. Sajnos Atwood víziója egészen közeli a jelen valóságához, bár az nem biztos, hogy a kiválasztódás nemi alapú lesz. Hiszen annyira jól elnyomhatóak a különböző nemzetiségűek, más vallásúak, vagy politikai nézetűek is. Elég ha csak fellapozzuk napi sajtót.

Az izgalmassága az az atwoodi világnak, hogy bár a nők az elnyomott társadalmi réteg, mégis vannak olyan nők, akik támogatják, sőt elősegítik a saját elnyomásukat. Vannak, akik elhiszik a dogmákat, elhiszik, hogy kevesebbek a többieknél, vagy egyszerűen csak beállnak a sorba. Ez tulajdonképpen egyszerűen leképezi a társadalmunkat, bármelyik aktuális kérdésről van is szó. Ijesztő nézni, ahogy az egyén belesimul a masszába, és tömegé válik.

A történet jó, főként, ha számba vesszük az összes ellenérzést és gondolatot, amit felkavar. Nincs összehasonlítási alapom az eredetivel, ezért helyesebb, ha azt írom, a képregény jó. Nagyon kontrasztos, és nagyon kifejező. A grafikus Renée Nault teljesen együtt mozdul a történettel, tudja hol kell színezni, hol élesebben rajzolni a körvonalakat, és melyik részlet fontos akkor is, ha elsőre nem tűnik annak. Emiatt a cselekmény teljesen érthető úgy is, hogy nem ismertem az eredetijét.

A történet abból a szempontból is jó, hogy alaposan körüljárja a témát, és nem idealizálja a szereplőket, még a főhőst sem. Elmondja, hogy Atwood (és Nault) hogy látja az elnyomásra adott válaszokat. És ha csak annyit tesz, hogy felidegesít és véleménynyilvánításra késztet embereket (ahogy engem) már megérte.

A könyvet köszönöm a Jelenkor Kiadónak. Fantasztikus, hogy felvállalták a képregény magyarországi kiadását.

Adatok:

Kiadó: Jelenkor Kiadó

Kiadás éve: 2024.

Oldalszám: 492 oldal

Fordította: Csonka Ágnes

Fülszöveg:

Fredé szolgálólány Gileád Köztársaságban, ahol a nőknek tilos állást vállalni, olvasni és barátkozni. A Parancsnok és felesége házában szolgál, és az új társadalmi rendben csupán egyetlen rendeltetése van: havonta egyszer hanyatt kell feküdnie, és imádkozni, hogy a Parancsnok teherbe ejtse, mert a csökkenő születésszámok korában Fredének és a többi Szolgálólánynak csakis akkor van haszna, ha termékeny. De Fredé emlékszik a Gileád előtti időkre, amikor független nőként állása volt, családja, saját neve. Az emlékei és a túlélési vágya immár lázadásnak számítanak.

A Szolgálólány meséje provokatív, riasztó és profetikus mű, amely világszerte töretlen népszerűségnek örvend. Renée Nault lenyűgöző képregény-adaptációja páratlanul látványosan kelti életre Margaret Atwood modern klasszikusát, Gileád félelmetes világát.

„Minden, amit a Szolgálólányok viselnek, vörös, a vér színe, ez határoz meg minket. ”

Rajzok és adaptáció: Renée Nault

A könyv megvásárolható ezen a linken: Libri webáruház

Harriet Constable: A ​hegedűvirtuóz

Csodálatos ez a kiadás. Gyönyörű az élfestés és kifejező a borító. Fülszöveg nélkül is szerelem volt. Az csak egy kellemes ráadás, hogy a történet a 18. századi Velencében játszódik.

Ez a regény olyan, mint egy hegedűszóló. Páratlan, tiszta hangú, mégis bonyolult, egyszerre gyönyörű és fájdalmas. Amikor elhallgat sokáig cseng még a fülben. Újabb és újabb gondolatokat, érzéseket hoz felszínre.

A regény központi alakja Anna Maria a tizenéves hegedűművész, aki játékával meghódítja a Velencei Köztársaság egyszerű lakóit és magas rangú vendégeit. A lány, akit csecsemőként tesznek be egy árvaház kapuján, lehetőséget kap zenei tehetsége kibontakoztatására, méghozzá a kor egyik legnagyobb zeneszerzője Vivaldi felügyelete alatt. Anna Mara tehetsége elképesztő céltudatosággal, koncentrációval és kitartással párosul, ezért bár valóban a leghíresebbek közé emelkedik, idővel el is magányosodik. Azonban a regény nemcsak a zenészélet nehézségeiről és az áldozathozatalról szól, hanem megmutatja a hírnévvel járó ragyogást is, és a zene hatalmát.

Anna Maria egy különleges erős karakter. Kiemelkedik a korából és környezetéből egyaránt, túllép a konvenciókon, és példát mutat. Mindeközben törtető és önző személyisége nem teszi vonzóvá, mégis értékelhető az elhivatottsága. Az egyik legösszetettebb regényalak, akiről volt szerencsém olvasni.

Miközben megismerjük Anna Maria serülőkorát, Harriet Constable bemutatja a vizek városát is, annak minden mélységével és magasságával. A zavaros sötét vizektől eljutunk a paloták koncerttermeibe, a zárdák mosókonyháitól a Rialto Híd napfényes ívére. A környezet érzékletes bemutatása megerősíti a regény valóságtartalmát.

A dramaturgia annyira egyenletes, hogy már-már lapos. Az arányok kicsit eltolódnak, és Anna Maria áldozatkész, megalkuvást nem ismerő szorgalma ráül a cselekményre. Emiatt a regény közepe egészen egyhangúvá válik, a gyakorlás, fellépés és zeneszerzés hármas egységében. A történet eleje és vége az, ami tulajdonképpen izgalmas, bár kérdéses, hogy egy életrajzi regénynek kell-e izgalmasnak lennie, vagy elég, ha hiteles?

Sajnos Anna Maria della Pieta életéről annyira kevés információ maradt fenn, hogy a történet valójában fikció. Ami némiképp problémás, hiszen a nála híresebb Vivaldiról, a Maestroról, Anna Maria tanítójáról nem fest túl pozitív képet a könyv. Persze, ismerve a korabeli nők helyzetét akár igaz is lehet a történet. Vannak a regényben valós epizódok, hiteles történelmi események, és maga a környezetrajz is elhiteti az olvasóval, hogy Anna Maria della Pieta élete és a Vivaldival való bonyolult kapcsolata megfelel a valóságnak.

A regényt és az élményt köszönöm szépen a @Libri-nek!

Adatok:

Kiadó: Libri Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 384

Fordította: Borbély Judit Bernadett

Fülszöveg:

„Emlékezni ​fognak rám. Jelentése lesz az életemnek.”
Velence, 1704: pompa, bálok és csillogás. Ám a városnak van egy másik arca is: nyomor, betegség és kétségbeesés. Az Ospedale della Pietaban nap mint nap nem kívánt lánycsecsemőket helyeznek el egy apró falrésen keresztül. A nyolcéves Anna Maria csak egy a háromszáz lány közül, akik az árvaház falai között nőnek fel, de tudja, hogy nagyságra hivatott. Megszállott és tehetséges, küldetése, hogy Velence legnagyobb hegedűművésze és zeneszerzője legyen.
De milyen esélyei lehetnek egy árva lánynak? Amikor Antonio Vivaldi, a maestro sztárnövendékének választja, Anna Maria tudja, mindent meg kell tennie, hogy a zseniális, de nehéz természetű ember kedvében járjon. Ám ahogy Anna Maria csillaga egyre magasabbra emelkedik, és azzal fenyeget, hogy túlszárnyalja mentorát, az álom, amelyért oly céltudatosan és kíméletlenül küzdött, veszélybe kerül…
Velence bűzös csatornáitól a pompás palotákig – történet egy nő fékezhetetlen ambíciójáról, veszteségről és diadalról, valamint arról, hogy kire emlékezünk, és ki vész a feledés homályába…
„Magával ragadó, szenvedélyes, eleven… Egy csoda”
Kiran Millwood Hargrave

A regény megvásárolható itt: Libri

Daisy Goodwin: Díva

Kevés olyan könyvvel találkoztam, aminek ennyire kifejező lett volna a címe.

Daisy Goodwin, a különleges és nagyszerű nők életregény írója ezúttal Maria Callas életének egy jelentős szakaszát tárja fel, ebben nagyívű, ugyanakkor alapos regényben. A szerző Victoria királynő és Sissi után az opera királynőjét választotta hőséül, de Maria Callas igazából minden nő hőse lehetne. Egy középszerű külsejű, nehéz sorsú nő, aki a tehetség, a kitartás és a kemény munka ötvözetéből szobrot emelt önmagának.

Callas egy Amerikában élő görög házaspár második lánygyermeke. Szülei sem a hazájában, sem a nevelésében nem tudtak megegyezni, ezért anyja, - miután apjától elválik - hazaviszi Görögországban, épp a világégés előtt. A II. világháború minden borzalma már Európában találja a tehetségét bontogató lányt, és kissé el is bánik vele. Ezekből az évekből csak pár visszaemlékezést, és néhány anekdotát kapunk. A regény ott kezdődőik, ahol Maria Callas már elismert operaénekesnő. Túl van már néhány nagy szerepen és szakmai konfliktuson, és készen áll arra, hogy magánéletében is megérkezzen a mindent elsöprő szerelem. A történet a már kiforrott személyiségű, méltán híres Maria Callas aktív éveit, és a görög milliárdossal, Arisztotelész Onassis-szal való viszonyát mutatja be.

A cím kifejező, Maria Callas a nagybetűs DÍVA megtestesítője. Voltak hibái. A regény nem is akarja elkenni a negatívumokat, nem szépíti a sztárallűröket, és nagyasszonyos megnyilvánulásokat, de megmutatja ezek hátterét is. Megmutatja a siker árnyoldalait. A tehetség elvesztésétől való rettegést, az érdekkapcsolatokat, a sajtó negatív hatásait. Azt, hogy ennyire nehéz nőként megfelelni egy szerepnek, egyenrangúvá válni és mítosszá lenni úgy, hogy tulajdonképpen igazán sosem volt része kizárólagos szeretetben.

Sajnáltam és megértettem akkor is, ha alapvetően nem sok közös pontom van Maria Callas-sal. Most így a felnőttkorom közepén, a könyv hatására hallgattam meg néhány áriáját, és értettem meg a művészi jelentőségét. Eddig nekem ő főként Jackie Kennedy ellenlábasa volt. Ez a nagyszerű, olvasmányos életrajz mindent megtesz az objektivitásért, de tagadhatatlan, hogy a szerző Maria Callas igaz híve. A szöveg pergő párbeszédekkel tűzdelt, nagyszerűen kirajzolja LA Divina alakját, ugyanakkor a szerző saját bevallása szerint is változtatott néhány mozzanatot a valóságon, hogy jobban illeszkedjen a regény szerkezetébe.

Izgalmas és átfogó mű. Főként azoknak szól, akik most ismerkednek Maria Callassal. Illetve azoknak is, akik szeretik az olvasmányos, jól felépített életrajzokat.

A könyvet köszönöm szépen a Helikon Kiadó-nak.

Adatok:

Kiadó: Helikon Kiadó

Megjelenés: 2024.

Oldalszám: 384

Ford.: Kallai Nóra

Fülszöveg:

Maria Callas minden idők legünnepeltebb operaénekesnője volt. Arisztotélisz Onászisz a világ egyik leggazdagabb embere. Szerelmük úgy indult, mint egy tündérmese.

Maria – aki a nácik által megszállt Görögországban nőtt fel, egy olyan anya mellett, aki könyörtelenül kihasználta – nehezen nyílt meg az embereknek.
És most életében először úgy érzi, talált egy férfit, aki nem a legendás operadívát látja benne, hanem az elragadó nőt. Onászisz bevezeti őt az elképzelhetetlen gazdagság világába, megismerteti Elizabeth Taylorral, Richard Burtonnel, Windsor hercegével és hercegnéjével…
De a tündérmese aztán keserű fordulatot vesz.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Libri webáruház

Julie Caplin: Karácsony ​Skóciában (Egy csésze kávé... 9.)

A könyvtárunkban nagyon népszerűek Julie Chaplin regényei (nem az összes „Egy csésze..” van meg, de ami igen, az sosincs bent,) ezért még nem volt alkalmam hazalopni és olvasni egyik művét sem. Aztán megérkezett a Karácsony Skóciában, aminek már a címe is egy felhívás számomra. Imádom Skóciát, és a karácsonyt is, ez a kettő együtt meg tuti telitalálat.

 

A történet egy izgalmas felütéssel indul. Izzy egy ódon skót kastély örököl ritkán látott dédnagybátyjától. Úgy dönt, hogy frissen szerzett főzőtudománya, szeleburdi édesanyja és a kastély korábbi mindenese az idős Duncan segítségével szállodává alakítja a történelmi épületet. Ám amikor megérkezik, hogy átvegye a várkapitányságot, kiderül, hogy anyukája máris kiadott egy szobát egy zsémbes történelemprofesszornak.

 

Ross egyetemi tanár Edinburgben. Alkotói szabadsága idején csak csendre, nyugalomra és magányra vágyik. Ám mindegyik lehetetlen az energikus Xanthe és lánya Izzy társaságában.

Az ünnepek közeledtével megérkezik a hó, megtelnek a karácsonyi zoknik, finomabbnál-finomabb fogások kerülnek az asztalra, és az ódon a kastély benépesül barátokkal, rokonokkal és egyéb vendégekkel.

 

A regény cselekménye nem túl bonyolult, cserébe viszont igazán kedves és hangulatos. A havas skót tájban az embernek kedve támad sétálni egy nagyot, és mélyen beszippantani a friss északi levegőt. A kastély színes társasága teli van meglepetésekkel, életvidámsággal és családi titkokkal. Ross és Izzy pedig próbál megfelelni a kihívásnak, amit a család, az ünnep, és a kettejük közt lassan kibomló szerelem támaszt.

 

Izzy karaktere egy igazán szimpatikus vidéki lányé, aki korábban megjárta már a szerelemmel. Bizonytalanságai, kedvessége és együttérző jelleme miatt szinte rögtön megkedveltem. Ross titokzatos és távoli. Őt nehezebb egy kicsit megérteni, főként mert a motivációi és érzelmei kevésbé látszanak, mint Izzy esetében. Nekem mondjuk épp a zárkózottsága és a határozatlansága miatt volt nagyon emberi, bár kevéssé hősies.

A körülöttük lévő vidám kompániát kifejezetten kedveltem, még akkor is, ha az anyák időnként túllőttek a célon. Nekem a kiegyensúlyozott idős skót Duncan volt a kedvencem.

Az ünnepek közeledtével ez a regény remek hangolódás és kiváló karácsonyi ajándék is egyben.

 

A könyvet köszönöm szépen a Libri Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Libri Kiadó

Megjelenés: 2024.

Oldalszám: 480.

Ford.: H. Prikler Renáta

Fülszöveg:

Szívmelengető történet az összetartásról, az egymásra találásról a vadregényes Skót-felföldön…

Nem fenékig tejfel egy kastélytulajdonos élete…

Amikor a híres főzőiskolát elvégezve megérkezett a nagy-nagybácsikájától örökölt skóciai birtokra, Izzy tele volt tervekkel. Tudta, hogy az épület felújításra szorul, de ha a munkálatokkal végeznek, otthonos légkört árasztó butikhotel várja majd egyszerű, ízletes ételekkel a betérő vendégeket.
Ám az ő drága minden lében kanál anyukája már meghirdette a kiadó szobákat, sőt flancos fogásokat ígérve vendégeket is előjegyzett karácsonyra. Izzy erre nem volt felkészülve. Lehetetlen ennyi feladattal megbirkózni!
Ráadásul a konyhában egy férfiba botlott, aki az ő hűtőszekrényében kotorászott. Épp kérdőre vonta volna a pimasz idegent, ám az átható kék tekintettől Izzynek a szava is elakadt…

A könyv megvásárolható ezen a linken: Libri webáruház

Lina Wolff: Poliglott ​szeretők

Bevallom őszintén, nem ismertem a poliglott szót, ezért teljesen félrevitt a cím. Mielőtt mással is előfordul: a poliglott többnyelvű/többnyelven beszélőt jelent. Ha azt mondom, hogy a cím nem szokványos, akkor tulajdonképpen a tartalmat is leírtam.

A regény három részre bomlik, mindegyik rész énelbeszélő karakternézőpontú, de mindig más a narrátor. Az első részt Ellinor meséli, a középkorú, vidéki nő, aki a szerelmet keresve utazik Stockholmba. A második részt az író Max mondja el, míg a harmadik etapban az olasz Lucrezia köti össze az előző részeket és a szereplőket. A fejezetek nem egy időben játszódnak, de nem is sorrendben. A szerkezet rendhagyó, és önmagában is érdekes.

A mesélők alapvetően szokványos mégis egyedi jellemek. Mindannyian belesimulnak a környezetükbe, de van bennük valami sajátos vonás, ami mégis kiemeli őket. És minden a szerelemről szól. Mindannyian keresik így vagy úgy azt a szeretőt, aki beszél a nyelvükön. Mégis, minél többnyelvű a megtalált kedves, annál kevésbé értik meg egymás beszédét.

A szerző svéd, és ez sok mindent elmond. A regényből kifejezeten hiányzik a környezetleírás. A cselekményvezetés messze nem szabványos, viszont teljesen jellemző az északi irodalomra. A karakterrajzok a monológokban rejlenek, és a legegyszerűbb személyiség is több filozófiai gondolatot fogalmaz meg, mint egy átlagos entellektüel egy normál héten.

A szöveg meglehetősen nyers, nekem kicsit férfiasnak is tűnt, de valószínűleg inkább csak észak-európai stílusjegyekkel dolgozik. Sokkal inkább az érzékekre: látványra, szagokra, és a testre hagyatkozik, mint az érzelmekre. Nyers, nyirkos, és izzadságszagú. Furcsa módon ettől élővé válik. Hétköznapivá és felismerhetővé.

Maga a cselekmény érdekes, és cseppet sem kiszámítható. Az eleje ad egy felütést, de aztán sokfelé elágazik a történet és fogalmam sem volt, hogy merre fog tartani. Izgalmas nézni, ahogy összeáll a kép, és ahogy végül kibomlik a teljes történet.

A végére érve két gondolatot fogalmaztam meg. A Poliglott szeretők egy sajátos irodalmi alkotás, konvenciómentes, egyedi ízvilágú és nagyon svéd. Azoknak szól elsősorban, akik szeretnek kilépni a komfortzónából.

Ugyanakkor a Poliglott szeretők egy himnusz is Michel Houellebecq-hez. A francia író minduntalan előbukkan a sorok közt, néha kritikai észrevételekkel megtűzdelve, máskor rajongó tisztelettel övezve. Nem igazán ismerem Houellebecq műveit, ezért ez nekem keveset jelentett, de biztos vagyok benne, hogy a rajongók érteni fogják a célzásokat.

A könyvet köszönöm szépen a Park Kiadónak.

Adatok:

Kiadó: Park Kiadó

Megjelenés: 2024.

Oldalszám: 252.

Ford.: Deres Péter

Fülszöveg:

„Harminchat ​éves vagyok, és egy gyengéd, de azért nem túl gyengéd férfit keresek.”

Ellinor, aki kamaszkora óta vonzódik a bunyóhoz és az agresszív férfiakhoz, egy nap úgy dönt, tesz egy kísérletet az online társkereséssel. Kalandozásai során az egyik szeretőjénél ragad, és irodalmi intrikák hálójában találja magát, amelynek főszereplői egy túlsúlyos, Houellebecq-rajongó irodalomkritikus, egy vak exfeleség és egy „felbecsülhetetlen értékű”, ám Ellinor által sajnálatos módon megsemmisített kézirat Max Lamas tollából, aki poliglott szeretőről álmodik – egy olyan nőről, aki a világ összes nyelvén megérti őt. A legrangosabb svéd irodalmi díj, az August Prize 2016-os nyertese letehetetlenül izgalmas könyvében sötét humorral rántja le a leplet az irodalmi intézményrendszer – és a patriarchátus – torz működéséről.

Az évek során csomó új pasim lett, egész normálisak is, legalábbis az eggyel korábbiakhoz képest. Sosem költöztem össze velük. Inkább az a fajta ember voltam, aki csak úgy él bele a világba, minden napot elfogad olyannak, amilyen, és nem cseszi fel magát ok nélkül. Egyik férfit sem vettem igazán komolyan – aztán jött Calisto és a kéziratügy. Minden azzal kezdődött, hogy létrehoztam egy profilt egy társkereső oldalon a következő bevezető mondattal: Harminchat éves vagyok, és egy gyengéd, de azért nem túl gyengéd férfit keresek.

Lina Wolff svéd prózaíró és műfordító. Valenciában és Madridban töltött évei alatt kezdte el írni első novelláskötetét. Első regénye, a Bret Easton Ellis és más kutyák elnyerte a Vi magazin fiatal tehetségeknek járó irodalmi díját, és 2013-ban felkerült a svéd állami rádió Év Legjobb Regénye díjának rövidlistájára. Wolff jelenleg Svédországban él a családjával.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Libri webáruház

Gianni Solla: A ​füzettolvaj

„Cherchez la femme.”

A II. világháború Olaszországáról keveset olvastam. Az 1900-as évek közepének vidéki Olaszországáról pedig még kevesebbet, ezért meg is lepett az a kontraszt, ami a jelenlegi itáliai társadalom és a regénybeli közt van. Persze, ha jobban belegondolok, mi, az utókor mindig csak a történelem művelt rétegéinek döntéseit látjuk, az írástudatlan aprófalvakban élő disznópásztorokét kevéssé.

A beteg lábú Davide Buonasorte a dél-olaszországi Tora e Piccili élő mintaképe. Írástudatlan nyomorék egy agresszív, fejlődésképtelen környezetben. Apja elkötelezett nacionalista munkásember, anyja pedig az elnyomott és védekezésképtelen nő mintaképe. Davide sorsa az általa őrzött állatokéhoz hasonló. Egyetlen segítője a kötélverő lánya, a független és önfejű Teresa.

A fiú tudásvágya mégis reményt ad, kiemeli a sorsa által kijelölt nyomtávból, és amikor a deportált zsidók megérkeznek a világvégi településre Nicolas személyében példaképet is talál. A hármójuk barátsága túlmutat az ország és Európa politikai, gazdasági és társadalmi konvencióin, és Davide-t elindítja az önkifejezés útján.

Gianni Solla első regénye több szempontból is egyedi alkotás. A közeli (E/1-es) narráció ahelyett, hogy közel hozná Davide-t, valahogy eltávolítja az olvasótól. Érzelemmentes és távolságtartó az egész beszámoló, ugyanakkor kifejezetten érzékletes a környezet bemutatása Ez a kettő éles különbsége egy sajátos hangulatot fest a történetre. Olyan az elbeszélésmód, mintha a szerző egy fekete tussal húzna vonalakat egy akvarellképre.

A cselekmény egyenes vonalon halad előre, néhol az érdektelenségig leül, aztán egy csavarral ad egy olyan felütést, hogy csak pislog az olvasó, mint hal a szatyorban. Nekem hullámzó volt a történet. Davide tárgyilagos és érzelemmentes elbeszélésmódja miatt kiszámíthatónak éreztem a cselekményt, és a mondanivalóját is. Aztán amire elhittem, hogy tudom merre tartunk, kiderült, hogy tévedek, és jött egy olyan fordulat, ami az egész képet megváltoztatta. Sokáig azt hittem, hogy ez a fejlődés regénye. A nyomorból és kilátástalanságból kitörő disznópásztor sajátos identitáskeresése megfűszerezve a II. világháború alatti és utáni világ egyedi tájképpel. Tévedtem. Ez a regény jellemzően a neveltetésen, történelmi viharokon és szerelmeken átívelő barátság regénye. A bálvány története, amely ledőlve is megkerülhetetlen része az életnek, és a szárnyalásé, amit fogva tart az emberi kapcsolatok sokrétű szövete. Izgalmas olvasmány volt. Nem tudom más olasz írók műveihez hasonlítani, mert nekem első volt a modern olasz prózaírók közül, de mindenképpen színes foltja II. világháború korában játszódó regényeknek.

A könyvet köszönöm szépen a Libri Kiadó-nak.

Adatok:

Kiadó: Libri Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 272

Fordította: Magyarósi Gizella

Fülszöveg:

1942-t ​írunk, a dél-olaszországi Torában mozdulatlanságba dermedt az idő: a helyi parasztok számára ez a világvégi kis falu mindennek a kezdete és a vége. Az itt élők mindent tudnak a földművelésről és az állatokról, de szinte semmit sem az emberekről…

A tizenöt éves disznópásztor, Davide látszólag nem különbözik tőlük, mégis kívülálló: meg akar tanulni írni-olvasni. A fiú egyetlen szövetségese a faluban Teresa, a kötélverő lánya, aki művelt, eltökélt és merész: mindenképpen maga mögött akarja tudni a vidéki kilátástalanságot. Folyton azt hajtogatja, hogy egy nap elhagyja Torát, és Davide pontosan tudja, hogy így is lesz.

A helyiek szűkös élete váratlanul felbolydul, amikor a fasiszta hatóságok Nápolyból harminchat zsidót rendelnek ki munkaszolgálatra, hogy segítsenek a mezőgazdaságban. Közöttük van a törékeny Nicolas és az apja, aki titokban iskolát szervez a szállásukon. Davide, Teresa és Nicolas a háborúnak köszönhetik, hogy találkoznak, ám ugyanez a háború örökre megpecsételi a sorsukat, és teljesen átrendezi a világukat is.

A füzettolvaj a maga egyszerű, mégis a szív legmélyéig hatoló elbeszélésmódjával a legjobb kortárs olasz regényekhez hasonlítható. Akik szeretik Elena Ferrante vagy Donatella Di Pietrantonio prózáját, Gianni Solla regényében sem fognak csalódni.

A regény megvásárolható itt: Libri

Szlavicsek Judit: Doszpot nyomoz

Egy író-olvasó találkozón hallottam először az akkor még készülő Doszpot könyvről. Rendhagyó módon, első körben nekem Szlavicsek Judit volt érdekes ebben a regényben és nem Doszpot Péter, bár nagyon kíváncsi voltam arra, hogy hogyan lehet egy élő emberből regényhőst csinálni. Mármint mennyire lehet összetetten megmutatni a személyiségét, a jellemhibáit, mennyire tud élő lenni a karakter úgy, hogy közben ismerjük, vagy sokan ismerik az eredetijét. Szerintem mindenkitől bátor vállalás volt a félig fikció, félig valós krimi, és Szlavicsek megint megcsinálta.

Pedig voltak kételyeim. Nekem a két karakter a szerző és a főszereplő is távol áll egymástól. Adott egy macsó pali, a maga átütő férfiasságával, meg egy törékeny szőke nő. Általában nem ebben a szituációban szokott működni a párosuk. És mégis. Simán elhittem, hogy a regény mondatai egy férfi gondolatait, értékrendjét, és érzelmeit tükrözik vissza, hogy Doszpot akkor, azt tényleg így gondolta.

Nekem a főszereplő egy távoli bolygó. Amikor ő Budapest hőse volt, én egy vidéki gimiben tanultam. Hallottam róla, de annyira nem érdekelt. Később meg már nem nagyon olvastam utána.

Most ahogy a regény haladt előre, szinte ügyenként fordultam a Google-hoz, korabeli cikkeket keresve, hogy kiszemezgessem melyik történet valós alapú, melyik nem az. Most fedeztem fel a régi hírek és a családi címlapfotók mögött lévő zsarut. A régi ügyek egy részéről persze hallottam, de nem mindről, és nem is így. A szerző mesterien mosta össze a valóság és a fikció szálait.

Nagyon tetszett, hogy több ügy fut párhuzamosan. Hiányolom általában a rendőrségi krimikből ezt, hiszen az életben is ez a jellemző. Sosem csak egy ügy van egy rendőrségi osztályon, és gyakran akadnak feltáratlan ügyek, elhúzódó nyomozások, amiket a regények ritkán mutatnak meg. A rendőrség munkájának ábrázolása tette igazán valóssá a regényt.

A kilencvenes évek vége, kétezres évek eleje egy furcsa világ volt. Nálunk másként működött egy kicsit, mint a fővárosban, de a hangulat teljesen átjött. Volt valami féktelenség, és határtalanság abban ahogy a törvényi keretekkel játszottak a szüleink. Errefelé a határmentén mindenki seftelt valamivel. A hatóság meg mindent tudott. Aztán egy vékony határvonalon egyensúlyozva játszottak a felnőttek, hogy mi az, amit még épp elnéznek, és mi az, amit már nem. Ahogy olvastam a történetet, egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy ez budapesti éjszakai életben is érvényes volt, csak más léptékben.

Szokás szerint ez a történet sem hasonlít Szlavicsek Judit többi könyvére. Szerintem nem is tud két hasonló sztorit írni. Most teljesen más a történetív. A fő bűnügy kevésbé bonyolult, pedig éppen olyan izgalmas, mint a többi regényében, csak itt valahogy kézenfekvőbb volt a megoldás. A lélektani oldala is másként erős. Nekem ez hozta leginkább közel Doszpot karakterét, akihez korábban nem volt kapcsolatom. Az a belső vívódás és makacsság, ami miatt nem engedi el az ügyet, amivel vezeti a nyomozást és az osztályát sebezhetővé és izgalmassá teszi a mindenhol is macsónak feltüntetett „sztárt”. Emberi és közeli lett, de magmaradt azért macsónak. Épp ebben rejlett a regény nagyszerűsége. Nagyon könnyen előfordulhatott volna, hogy túlsztárolja vagy leépíti az író a létező karaktert, de nagyon pontos arányt tartott végig.

Szerintem ez egy olyan regény, amire mindketten büszkék lehetnek. A szerző és a főszereplő is.

Köszönöm szépen a könyvet a Magnólia Kiadó-nak

Adatok:

Kiadó: Magnólia Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 352 old

Fülszöveg:

Budapest, ​a sötét 90-es évek végén.
Tombol az erőszak mindenhol.

Doszpot Péter, a BRFK valaha volt legfiatalabb gyilkossági főzsaruja épp egy budai villához száguld: egy húszéves lány megölését jelentették. Az utóbbi hónapok brutális alvilági leszámolásai után egy számukra hétköznapi eset kinyomozása vár rájuk. Csakhogy a gyilkost minden erőfeszítésük ellenére sem sikerül azonosítani.
Egy évvel később egy véletlen találkozás egy tihanyi étteremben ismét lendületbe hozza az eseményeket, de eközben Budapesten már egy újfajta félelem tartja rettegésben az embereket: egy sorozatgyilkos mészárol le gyanútlan boltosokat kegyetlenül, gyakran fillérekért.
Miközben Doszpot és csapata versenyt fut az idővel, hogy megakadályozza az újabb gyilkosságokat, a fiatal lány megölése sem hagyja nyugodni, ráadásul az ügyben egyre nyugtalanítóbb részletekre derül fény.
Szlavicsek Judit pattanásig feszült regénye Doszpot Péter, volt gyilkossági zsaru több mint ötvenórányi mélyinterjún rögzített visszaemlékezésein és korabeli napilapok újságcikkein alapul, a legizgalmasabb krimik eszköztárával vegyítve.ú

A kötet megvásárolható itt: Agave Könyvek

Jenny Pearson: Képtelen küldetés

A "Képtelen küldetés" borítója remekül illusztrálja a tartalmat. Szó lesz itt morcos angyalokról, furcsa jelmezekbe öltöző kislányokról, szökevény szamarakról, menekülő pulykákról és ügybuzgó nagymamákról. Miközben rohamosan közeledik a karácsony, Oszkár, és a kishúga Molly a legfurcsább kalandba keveredik, ami csak megeshet egy kiskamasszal és egy óvodással.

Oszkár nagypapája egy igazi lord, nagymamája pedig egy valódi lady. Pompázatos angliai vidéki birtokuk pedig tökéletesem alkalmas arra, hogy karácsonyi csodák és egyéb kalamajkák színtere legyen.

A két gyerek egy rendkívüli karácsonyi partyra hivatalos, ahogy minden évben, de a szokásokkal ellentétben most elfogadják az invitálást, hogy részt vegyenek a falusi pásztorjátékkal egybekötött Chipping Bottomi családi ünnepségen. Akkor még nem is sejtik, hogy a kirándulás váratlan rossz híreket, hívatlan vendégeket és egyéb meglepetéseket tartogat. Arra pedig végképp nem készülnek, hogy meg kell menteniük a karácsonyt. Természetesen a két gyerek elszántan megküzd az idővel, és a minduntalan felbukkanó akadályokkal, hogy a szeretet ünnepe fennmaradjon, és hogy nagymama ünnepi tervei is megvalósuljanak. Mindeközben a családjukban többször kitör a káosz, elvesznek a túlsúlyos gyümölcskenyerek, a gyerekek szembesülnek nagyapa betegségével, valamint a családi összetartás és a szeretet erejével.

A könyvet számos illusztráció tagolja, a szöveg nem túl bonyolult, teljesen jól olvasható egyedül, de felolvasásra is remekül alkalmas. A fejezetcímeket egy-egy karácsonyi ének sorai adják vicces személyes kiegészítéssel.

A történet nagyon mozgalmas, sokat nevettem olvasás közben, és a végén kicsit meg is ríkatott.

A "Képtelen küldetés" egy vérbeli karácsonyi kaland kiskamasz lányoknak és fiúknak egyaránt. Olyan történet, ami egyszerre vicces és szomorkás, bibliai és modern, ami nyári melegben hűsít, advent idején pedig feltüzel. Összességében egy igazi karácsonyi történet, karácsonyfa alá is kiváló ajándék lehet.

A könyvet köszönöm szépen a Móra Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 324
Fordította: Fabacsovics Lili

Fülszöveg:

Egy igazi családi karácsonyi kaland

Amikor Oszkár és Molly elhatározzák, hogy utánajárjanak egy furcsa hangnak az éjszakában, nem számítanak arra, hogy a kábultan bóklászó Gábriel arkangyalra találnak a nagyszüleik hátsó kertjében. Arra pedig még kevésbé, hogy a részesei lesznek egy versenyfutásnak, aminek a tétje a karácsony megmentése.

Ha nem kapnak el egy eltűnt pásztort, egy napkeleti bölcset, egy szamarat és az igazi Máriát és Józsefet, akik mind valahol Chipping Bottomban landoltak, nemcsak a karácsony léte kerül veszélybe, hanem ők maguk is.

Kezdődik a Pásztorjáték küldetés!

Lapozz hátra a szórakoztató ünnepi feladatokért, és próbáld ki őket a családoddal!

A kötet megvásárolható itt: Móra Kiadó

Varró Dániel: Akinek a jele gomba

Varró Dani nekem elsősorban és leginkább Szösz Néne megalkotója. Amikor a világ borús lesz mifelénk, elindítom a videócsatornán lévő tv felvételt, amelyikben Zsurzs Kati mosolyog kosz anyóként, és a végén már együtt szavaljuk nevetve a párommal, hogy „portalanítás, föltakarítás? Kösz még ne!" Zseniális, ahogy egyszerre teszi cinkossá a gyerekeket és a felnőtteket.

Egyszer Varró Danit hallgattam élőben is, és ugyanazt éreztem. Van benne valami összekacsintás az olvasóval, egy huncut nevetés a sorok közt. Mást mond gyereknek és felnőttnek, de ugyanúgy vidámítja mindkettőt. Varró Dani nagyon érti az aprónép és a szüleik nyelvét is. Nem véletlenül, hiszen három fiú édesapja, bár az „Akinek a jele gomba” kötetben még csak a nagyobbak „szerepelnek”.

Az „Akinek a jele gomba” az „Akinek a …” ciklushoz kapcsolódik, bár a mérete és külalakja (a kiadója is) eltér a sorozatindító kötetektől.

Igaz, ez nem igaz. Hiszen ebben a kötetben benne van az „Akinek a kedve dacos” könyv is, így tulajdonképpen ez egy 2 in 1 mondókáskönyv. Nekem, aki nem olvastam az előzőt (tulajdonképpen a 3.-at a sorozatban) kellemes meglepetés volt, de a módszeres gyűjtőknek csalódás lesz az ismétlés.

Az illusztrátor Maros Krisztina végig viszi a teljes sorozatot, és milyen jól teszi! Bohókás, vidám, kicsit bumfordi hősei szeretnivalóak, a színvilág pedig pompázatos.

Nagyon imádom a borítón a kis hetyke legényt. Az ember pont így képzel el egy „már nagy vagyok óvodás” -t, bár a könyv célcsoportjába a kisebbek is beletartoznak. Vegyes a kötet abból a szempontból, hogy az ölbeli mondókák és a nagyobbaknak szóló versek is megférnek egymás mellett. Néhány poéma poénját pedig szerintem a felnőttek értik igazán, de annyira ritmikusak, hogy csodálatosan szavalhatók. A „lovagos limerikek”-en például jókat rötyögtem, és rögtön eszembe jutott, hogy ezt hallottam anno a szerzőtől, és bele is ragadt a fülembe.

De van még a könyvben számtalan vicces, mókázó költemény. A „Csendespihenőzgető” teljesen kedvencem lett, szinte látom magam előtt a borzasztó óvodai kötelességre, a délutáni alvásra ítélt rabot, akinek szakálla nő az unalmas és rettenetes várakozásban.

Sokféle ez a kötet, sok témát érint. Vannak benne állatos versek, ringatók, duzzogók, anyukás, apukás versek, ünnepsorolók, és óvodás versek. Lehet szavalni ünnepeken, hétköznapokon és csak úgy is, különösen, ha kistestvére is van a célszemélynek. A nyelvezete változatos, a szókincse bámulatos, a ritmus és a rímelés egy-két helyen megbotlik, de ennyit bizonyosan elnézünk Varró Daninak. Ha én egy lázadó minimanó lennék, biztosan azt követelném: Varró Danit minden kézbe, derüljön a világ tőle! (Na jó, ez vicc volt.)

A kötetet köszönöm szépen a Jelenkor kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Jelenkor Kiadó

Kiadás éve: 2024.

Oldalszám: 76 oldal

Illusztrálta: Maros Krisztina

Fülszöveg:

A dackorszak alatt a szülők és gyerekek akarata mintha mindig épp ellentétes volna: hogy merészel anyu kimenni a konyhába, ha én itt vagyok? Még hogy apu vegyen ölbe! Apa, mégis te gyere! Minek adnátok rám cipőt? És hol késik már a kakaóm?Aztán a család életében új időszámítás kezdődik, új problémákkal: mi lesz a jelem az oviban? Milyen lesz az ebéd? Pfuj, brokkoli? Még, repetát! És fogat sem mosok, most a húsvéti nyuszit várom! Most a Mikulást! Jaj, délutáni alvás? Nem is vagyok álm… Nahát, már ballagok is?

Varró Dániel új, óvodásoknak szóló versciklussal bővítette az Akinek a kedve dacos című könyvét: hat éven aluliak számára szigorúan ajánlott!

Leigáztak sajna minket

nyakig gombolt, zsarnok ingek,

gaz, cipzáros kardigánok –

nem vagyunk már partizánok

A könyv megvásárolható ezen a linken: Libri webáruház

Cora Reilly Bosszú: (A maffia végzete 5.)

Egy igazi „Szépség és a szörnyeteg”  dark romance.

A „Maffia végzete” ciklus volt az idei év sorozata nálam. A leghosszabb, és az egyik legkedvesebb a 2024-es olvasások közül. Cora Reilly nagyon érti ezt a műfajt, és nagyon eltalálta, azt, hogy a különböző maffiaklánokat egy égisz alá hozta. Így amellett, hogy romantikus és érzéki van egy érdekes, kevéssé ismert világképe is, amit örömmel fedeztem fel.

Ebben a részben a Famiglia és az Outfit harcától egy picit távolabb a las-vegasi Camorra mocsarában merültünk el. Ez a harmadik olasz-amerikai maffiaszervezet, és még jelen van az orosz bratva is. Ha Reilly így folytatja lassan felégeti Észak-Amerikát.

A „Bosszú” egy sötét és veszélyes utazás volt, de most úgy érzem, az eddigi legjobb rész volt. Cara és Growl még Aria és Luca párosát is letaszította a trónról. Őszintén szólva nem is bántam, hogy eltávolodtunk kicsit a Scuderi családtól. Nekem üdítő volt casinováros  árnyékos oldala, bár a valódi bűnszövetkezet működéséről keveset tudtam meg.

Ez a történet jóval nyersebb, mint az eddigiek. Megrázóbb, szókimondóbb, de érzelmesebb is. Sokkal jobban megmutatja a maffia valóságát, kevesebb benne az illúzió, mégis romantikus.

Cara egy ártatlan 19 éves hercegnő, a camorra egyik magas rangú tagjának a lánya, akit a széltől is óvnak, luxusban él, előkelő nevelést kapott, és egész életében egy jó házasságra készült. Akit aztán odadobnak valakinek, aki sohasem élt a fényben.

Growl már gyerekként is söpredéknek számított. Nem az a sorsa, hogy luxusban éljen és szép dolgai legyenek. Amikor egy törékeny előkelő lányt kap ajándékba, az az élete legértékesebb „tárgya” lesz. Egy kincs, amit a maga módján óv és védelmez, de csak egy csillogó holmi, amit csak egy dologra lehet használni. Growl maga a Szörnyeteg, és nem azért mert sebhelyes és tetovált, hanem mert benne aztán semmilyen érzelem nem munkálkodik. Ebből a mélységből jön fel a történet érzelmi íve, és emiatt izgalmas igazán.

Volt némi hiányérzetem is. A cselekményív meglehetősen hullámzó, néhol túl gyors, máshol leül kicsit. Emiatt a két szereplő kapcsolata sem áll stabil alapokon, hiszen vagy semmi sem történik velük, vagy minden egyszerre. Nem tud igazán kiépülni a kettejük közös élete. Ezt a részt sajnáltam, de a

vad oldal, a maffia és az emberi lét mélye teljesen kárpótolt.

Köszönöm szépen a kötetet az Álomgyár Kiadónak. Szerintem a magyar borító sokkal kifejezőbb, én így szeretem egyben a sorozatot.

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2024.

Oldalszám: 304 oldal

Fordította: Medgyesi Csilla

Fülszöveg:

Szörnyeteg ​vagy hős?
Ryan „Growl” Trevis-nek soha nem volt még semmije, amit sajátjának hívhatott volna. Ő a nem kívánt fattyú, akinek be kell érnie mások maradékával.

Most viszont olyasmit adnak neki, amely néhány hete elérhetetlen volt számára, olyasvalakit, akit még távolról sem volt szabad megcsodálnia. Az egyik legdrágább tulajdonukat, Cara Barese-t. A lábai elé dobják, mert biztosak benne, hogy megtöri a lányt. Growl egy büntetés, amely a halálnál is rosszabb sorsot ígér.

Cara Barese mindig is jó kislány volt. Viszont ez sem védi meg.

Nem tudja a férfi igazi nevét, de mások csak Growlnak szólítják. A háta mögött azonban Fattyúnak. Egyik név sem úgy hangzik, mint amit ő választott volna magának. A szeme üres, akár egy tükör, amely visszaveri Carára a saját félelmét. A Las Vegas-i Camorra ádáz tagja. De vajon megkegyelmez a lánynak?

Cora Reilly, a USA Today bestsellerszerző vérpezsdítő regénye megannyi lélegzetelállító momentumot tartogat az olvasók számára.

„Csak akkor hagytam abba, amikor már összefolytak a betűk a szemem előtt.” – The Literary Rebel.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Mary Westmacott: Az ​óriás kenyere

Az idei év egyik meglepetése nekem Agatha Christie volt. Furcsa, hogy ennyi idő után még mindig meg tud lepni, bár bevallom becsülettel kevés Agatha Christie könyvet olvastam életem folyamán. Főiskolán kötelező volt a „Gyilkosság az Orient Expressen”, és mint a kötelező olvasmányok általában ez is elrettentésül szolgált. Később még nekiveselkedtem egy-két kriminek, de nem annyira az én műfajom, úgyhogy mindig érzetem egy hiányt az általános műveltségemben, de sohasem vonzott annyira, hogy be is töltsem. Ez most némiképp változott, hála a Helikon Kiadó 2024-es új kiadásának.

Tudtam, hogy Mary Westmacott a krimikirálynő írói álneve, mégis szinte vakon nyúltam rá a kötetre, ami sokkal vaskosabb, mint a Christie-krimik, a borító sem utal semmire, de a színvilága olyan különös, hogy simán magához húzott. Tudtam, hogy Christie nem csak krimiket írt, de mégsem számítottam valahogy erre a történetre.

Agatha Christie nekem, cselekményközpontú történet védjegye. Nagyon angol, tehát visszafogott, mégsem lehet leíró szerzőnek nevezni. A környezetrajzok és karakterépítések mindig alulmaradnak a regényeiben a történetvezetéssel szemben. Nála abszolút a cselekményre vetül a fókusz. Ebben a történetben mintha kicsit kifordulna Christie írói stílusa. Lassabb, ráérősebb a történetmesélés, és sokkal több időt ad a jellemek kibontására. A környezetrajzot itt sem viszi túlzásba, de teljesen hozza az I, világháború előtti, közbeni Anglia hangulatát.

Fogtam magam és kényelmesen elhelyezkedtem a történetben. Lassan, mondhatni a kályhától indult el a cselekmény. Szinte a bölcsőtől kíséri a főszereplők útját, amit először nem is értettem. Aztán a közepe felé elkezdett összeállni a koncepció, és egyszerre rázóssá is vált a történet, és előbújt a Christie féle csavaros és furmányos cselekményépítés. A végét, már pislogás nélkül olvastam, nehogy lemaradjak valami izgalmas mozzanatról.

Tartalmas utazás volt. Teli volt ellentmondással a regény. Visszafogott és némiképp távolságtartó az E/3-as történetmesélés, és van benne valami furcsa pátosz, amitől időnként fellengzősnek is tűnik a narráció. A szöveg mégis egyszerű, gyorsan olvasható. Ugyanakkor sok izgalmas filozófiai kérdés bújuk meg a sorok közt, mégis egy fő tételre épít, amit már a bevezetésben lefektet. Ahhoz, hogy megértsem a koncepciót, a regény végén újra kellett olvasnom a prológust. Lehet romantikusnak nevezni a történetet, de sokkal inkább lélektani regény. Rengeteg olyan gondolatot hozott felszínre az olvasás, amik hosszasan velem maradnak.

Agatha Christie zsenialitásához hozzátartozik, hogy meglepő módon nem volt klisé a történetben. Fogalmam sem volt, hogy merre tart, és még, amire lehetett számítani az sem pont úgy történt, ahogy azt feltételeztem. Sokszor éreztem lehetetlennek egy-egy csavart, de kétségkívül hozzátartozott a történetépítéshez és a regény varázsához is az, ahogy a lehetetlennel játszott az írónő.

A jellemrajzok csodásan felépültek. Veron, Sebastian és Joe némiképp tipikus figurák, mégis mindegyikükben valami teljesen egyedi és sajátos vonás. Részleteikben válnak igazán egyedivé és érdekessé. Azt nem mondom, hogy mindegyiküket kedveltem, de érteni értettem őket.

A történet a művészetről és a szerelemről szól. Arról, hogy ez a kettő építi vagy kizárja egymást. A szerző tudása elképesztő. Egy idegennek tűnő műfajt, a zenét, azon belül is az operát választotta ahhoz, hogy a filozófiai tételét bemutassa, és izgalmas volt így is, hogy igazából hozzászólni sem tudok a témához. Ehhez még hozzáadódott néhány erős irodalmi utalás is, úgyhogy sokat tanultam a regényből a műértelmezésről, és általában a művészetekről. Biztos vagyok benne, hogy olvasok még Mary Westmacott regényt.

Köszönöm szépen a Helikon Kiadónak a remek olvasmányt!

Adatok:

Kiadó: Helikon Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 512

Fordította: Vallasek Márta

Fülszöveg:

Agatha ​Christie olykor új vizekre evezett és Mary Westmacott álnéven finom rajzolatú, lélektani regényeket is papírra vetett. A titokzatosság homályából kibomló történetek főhősei látszólag hétköznapi emberek, ám mindegyikük életére elhallgatott igazságok terhe vet sötét árnyékot. Az izgalom lassú-lusta, majd egyre erőteljesebb fokozása nem kell, hogy gyilkosságig vigye a történetet; a krimi koronázatlan királynője hullák nélkül is sorsfordító konfliktus elé állít mindenkit.

Az új operaház megnyitója fontos társadalmi esemény volt Londonban, amelyen megjelenik a királyi pár is. A nyitódarab azonban megosztja a páholyok népét – azt suttogják, az álnév mögé bújó zeneszerző orosz származású, majd meg azt, hogy zsidó származású orosz. A szakma a jövő zenéjének tartja a zseniális művet, a szerző személyét illető igazságot azonban csak az operaház igazgatója tudja, aki kisfiú kora óta ismeri Vernont, a komponistát. Az ősi angol család utolsó sarjával életében a zene olyan erős hatalomnak bizonyult, amely tragikus választásra kényszerítette őt, de csak így lett képes arra, hogy megalkossa ezt a kristálytiszta remekművet. Vajon megéri az alkotó áldozata? Megéri a remekmű az emberi szenvedést?

A regény megvásárolható itt: Libri