Margaret Atwood · Renée Nault: A ​szolgálólány meséje

Nem olvastam eredetiben Margaret Atwoodtól a Szolgálólány meséjét, és a filmet sem láttam. Valahogy tartottam a történet kegyetlenségétől, mégis vonzott, mert érdekelnek korunk társadalmi kérdései, és mindenekelőtt az ezekből következő jövő. Atwood körülbelül ugyanolyan pesszimista, mint én, csak más irányból közelíti meg a kérdést.Általában másként állok a feminizmushoz mint ahogy az társadalmilag elvárható. Nem hiszek benne igazán. Az egyenjogúság megkérdőjelezhetetlenségében hiszek. Abban, hogy mindenki egyenlő, függetlenül nemétől, fajától, vallásától, korától stb… Amíg a feminizmusról beszélünk feltételezzük, hogy vannak a férfiak és a nők közt egyenlőtlenségek. Harcolunk valamiért, ami eleve a miénk. Meg kell tanulnunk végre elhinni, hogy mindenki egyenlő, és ennek megfelelően viselkedni. Tudom, hogy sokan nem értenek velem egyet, de nem is akarom vitára bocsátani, egyszerűen csak ebben hiszek, és most az olvasás után aktuálissá vált, hogy egyszer le is írjam..

A könyv témája alapvetően a fent leírtak miatt taszít. Újra és újra visszatérő kérdéskör egy olyan világ, amelyben valamelyik nem uralja a másikat. Engem már az ural szótól is kiver a víz, főként mert naponta szembesülök vele, hogy ezt még mindig lehet. Sajnos Atwood víziója egészen közeli a jelen valóságához, bár az nem biztos, hogy a kiválasztódás nemi alapú lesz. Hiszen annyira jól elnyomhatóak a különböző nemzetiségűek, más vallásúak, vagy politikai nézetűek is. Elég ha csak fellapozzuk napi sajtót.

Az izgalmassága az az atwoodi világnak, hogy bár a nők az elnyomott társadalmi réteg, mégis vannak olyan nők, akik támogatják, sőt elősegítik a saját elnyomásukat. Vannak, akik elhiszik a dogmákat, elhiszik, hogy kevesebbek a többieknél, vagy egyszerűen csak beállnak a sorba. Ez tulajdonképpen egyszerűen leképezi a társadalmunkat, bármelyik aktuális kérdésről van is szó. Ijesztő nézni, ahogy az egyén belesimul a masszába, és tömegé válik.

A történet jó, főként, ha számba vesszük az összes ellenérzést és gondolatot, amit felkavar. Nincs összehasonlítási alapom az eredetivel, ezért helyesebb, ha azt írom, a képregény jó. Nagyon kontrasztos, és nagyon kifejező. A grafikus Renée Nault teljesen együtt mozdul a történettel, tudja hol kell színezni, hol élesebben rajzolni a körvonalakat, és melyik részlet fontos akkor is, ha elsőre nem tűnik annak. Emiatt a cselekmény teljesen érthető úgy is, hogy nem ismertem az eredetijét.

A történet abból a szempontból is jó, hogy alaposan körüljárja a témát, és nem idealizálja a szereplőket, még a főhőst sem. Elmondja, hogy Atwood (és Nault) hogy látja az elnyomásra adott válaszokat. És ha csak annyit tesz, hogy felidegesít és véleménynyilvánításra késztet embereket (ahogy engem) már megérte.

A könyvet köszönöm a Jelenkor Kiadónak. Fantasztikus, hogy felvállalták a képregény magyarországi kiadását.

Adatok:

Kiadó: Jelenkor Kiadó

Kiadás éve: 2024.

Oldalszám: 492 oldal

Fordította: Csonka Ágnes

Fülszöveg:

Fredé szolgálólány Gileád Köztársaságban, ahol a nőknek tilos állást vállalni, olvasni és barátkozni. A Parancsnok és felesége házában szolgál, és az új társadalmi rendben csupán egyetlen rendeltetése van: havonta egyszer hanyatt kell feküdnie, és imádkozni, hogy a Parancsnok teherbe ejtse, mert a csökkenő születésszámok korában Fredének és a többi Szolgálólánynak csakis akkor van haszna, ha termékeny. De Fredé emlékszik a Gileád előtti időkre, amikor független nőként állása volt, családja, saját neve. Az emlékei és a túlélési vágya immár lázadásnak számítanak.

A Szolgálólány meséje provokatív, riasztó és profetikus mű, amely világszerte töretlen népszerűségnek örvend. Renée Nault lenyűgöző képregény-adaptációja páratlanul látványosan kelti életre Margaret Atwood modern klasszikusát, Gileád félelmetes világát.

„Minden, amit a Szolgálólányok viselnek, vörös, a vér színe, ez határoz meg minket. ”

Rajzok és adaptáció: Renée Nault

A könyv megvásárolható ezen a linken: Libri webáruház