A II. világháború Olaszországáról keveset olvastam. Az 1900-as évek közepének vidéki Olaszországáról pedig még kevesebbet, ezért meg is lepett az a kontraszt, ami a jelenlegi itáliai társadalom és a regénybeli közt van. Persze, ha jobban belegondolok, mi, az utókor mindig csak a történelem művelt rétegéinek döntéseit látjuk, az írástudatlan aprófalvakban élő disznópásztorokét kevéssé.
A beteg lábú Davide Buonasorte a dél-olaszországi Tora e Piccili élő mintaképe. Írástudatlan nyomorék egy agresszív, fejlődésképtelen környezetben. Apja elkötelezett nacionalista munkásember, anyja pedig az elnyomott és védekezésképtelen nő mintaképe. Davide sorsa az általa őrzött állatokéhoz hasonló. Egyetlen segítője a kötélverő lánya, a független és önfejű Teresa.
A fiú tudásvágya mégis reményt ad, kiemeli a sorsa által kijelölt nyomtávból, és amikor a deportált zsidók megérkeznek a világvégi településre Nicolas személyében példaképet is talál. A hármójuk barátsága túlmutat az ország és Európa politikai, gazdasági és társadalmi konvencióin, és Davide-t elindítja az önkifejezés útján.
Gianni Solla első regénye több szempontból is egyedi alkotás. A közeli (E/1-es) narráció ahelyett, hogy közel hozná Davide-t, valahogy eltávolítja az olvasótól. Érzelemmentes és távolságtartó az egész beszámoló, ugyanakkor kifejezetten érzékletes a környezet bemutatása Ez a kettő éles különbsége egy sajátos hangulatot fest a történetre. Olyan az elbeszélésmód, mintha a szerző egy fekete tussal húzna vonalakat egy akvarellképre.
A cselekmény egyenes vonalon halad előre, néhol az érdektelenségig leül, aztán egy csavarral ad egy olyan felütést, hogy csak pislog az olvasó, mint hal a szatyorban. Nekem hullámzó volt a történet. Davide tárgyilagos és érzelemmentes elbeszélésmódja miatt kiszámíthatónak éreztem a cselekményt, és a mondanivalóját is. Aztán amire elhittem, hogy tudom merre tartunk, kiderült, hogy tévedek, és jött egy olyan fordulat, ami az egész képet megváltoztatta. Sokáig azt hittem, hogy ez a fejlődés regénye. A nyomorból és kilátástalanságból kitörő disznópásztor sajátos identitáskeresése megfűszerezve a II. világháború alatti és utáni világ egyedi tájképpel. Tévedtem. Ez a regény jellemzően a neveltetésen, történelmi viharokon és szerelmeken átívelő barátság regénye. A bálvány története, amely ledőlve is megkerülhetetlen része az életnek, és a szárnyalásé, amit fogva tart az emberi kapcsolatok sokrétű szövete. Izgalmas olvasmány volt. Nem tudom más olasz írók műveihez hasonlítani, mert nekem első volt a modern olasz prózaírók közül, de mindenképpen színes foltja II. világháború korában játszódó regényeknek.
A könyvet köszönöm szépen a Libri Kiadó-nak.
Adatok:
Kiadó: Libri Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 272
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 272
Fordította: Magyarósi Gizella
Fülszöveg:
A tizenöt éves disznópásztor, Davide látszólag nem különbözik tőlük, mégis kívülálló: meg akar tanulni írni-olvasni. A fiú egyetlen szövetségese a faluban Teresa, a kötélverő lánya, aki művelt, eltökélt és merész: mindenképpen maga mögött akarja tudni a vidéki kilátástalanságot. Folyton azt hajtogatja, hogy egy nap elhagyja Torát, és Davide pontosan tudja, hogy így is lesz.
A helyiek szűkös élete váratlanul felbolydul, amikor a fasiszta hatóságok Nápolyból harminchat zsidót rendelnek ki munkaszolgálatra, hogy segítsenek a mezőgazdaságban. Közöttük van a törékeny Nicolas és az apja, aki titokban iskolát szervez a szállásukon. Davide, Teresa és Nicolas a háborúnak köszönhetik, hogy találkoznak, ám ugyanez a háború örökre megpecsételi a sorsukat, és teljesen átrendezi a világukat is.
A füzettolvaj a maga egyszerű, mégis a szív legmélyéig hatoló elbeszélésmódjával a legjobb kortárs olasz regényekhez hasonlítható. Akik szeretik Elena Ferrante vagy Donatella Di Pietrantonio prózáját, Gianni Solla regényében sem fognak csalódni.
A regény megvásárolható itt: Libri
No comments:
Post a Comment