Jean des Cars Károly, ​Kamilla és Diana

Szerelmek és tragédiák a Windsor-házban

    Jellemzően kevés összefoglalót, „igaz történetet” olvasok, főként ma is élő emberekről. Részben azért, mert az „igazság kétélű fegyver”, részben pedig mert hiszek a magánélet szentségében. Eddig kevés kivételt tettem, de elolvastam a Flora Harding Erzsébet és Fülöp című regényét. Aztán minden mást kihagytam, még a Korona című sorozatot, és Harry Herceg Tartalék című botránykönyvét is. Jean des Cars új könyve a Károly, Kamilla és Diana, azért volt érdekes, mert Kamilla nekem régóta szimpatikus, és ez tűnt az első olyan könyvnek, ami nem boszorkányként állítja be Anglia egyik legtöbbet tűrt és legállhatatosabb asszonyát.

    Ma a könyv nem kapott sem különösebben királyi külsőt, sem fotókkal gazdagított tartalmat. Egyszerű, kicsit sem hivalkodó a megjelenése és a tartalma is hasonló. Tényszerű, kevéssé érzelmes, ugyanakkor mégis eléggé részrehajló. Bár alaposan kidolgozott és tényekkel alátámasztott, mégis eltolja az erőviszonyokat.

    A kötet középpontjában Károly és Kamilla kapcsolata áll, amelyről sokan a régi korszak romantikus viszonyaként beszélnek, de des Cars érdekfeszítő módon lebontja a leegyszerűsítő nézeteket. Diana hercegnő szerepét sem tragikus áldozatként ábrázolja — a szerző hangsúlyozza, hogy a történet jóval árnyaltabb annál. Igen ám, de miközben bemutatja Károly és Kamilla kapcsolatát, kitartását, és kényszerű távolmaradásaikat, Dianát bizonytalan, szélsőségesen hisztériás, féltékeny és bosszúszomjas nőnek állítja be. Nyilván a tények tükrében van igazságalapja, azonban ennyivel a halála után már talán szebb lett volna békén hagyni. De miközben des Cars felépíti Károly és Kamilla nimbuszát, meggyalázza Diana emlékét, de odacsap Harrynek és Meghan-nak is, akik, ahogy eközben a híradásokból látjuk, maguk alatt is kivágják a fát, felesleges még ellenük is hangolni az olvasót. Ugyan minden állítás tényekkel alátámasztott, mégis csak az egyik olvasatot mutatja be. Emiatt nekem sokszor volt hiányérzetem.

    Ami viszont izgalmas, az részben az elmúlt fél évszázad brit monarchiájának egyik legviharosabb szerelmi és családi története, illetve maga a „Windsor-ház” működése.

    A könyvből megismerhetőek a monarchia hagyományai, a brit arisztokrácia protokollja, a nyilvános kép és a privát élet közti feszült ellentét. Kapunk egy kronológiai áttekintést a királyi család életéről, nagyon sok életrajzi részletet az uralkodóház tagjairól. A szerző alaposan felkészült, adatokkal és tényekkel dolgozik, amelyek segítik megérteni a történéseket tágabb politikai, társadalmi összefüggésekben is.

    A történet szereplői árnyaltak, bár a „jók” és „rosszak” jól elkülöníthetőek. Izgalmas ahogy a szerző kilépteti a felvett szerepükből a karaktereket, Diana megszűnik áldozat, Kamilla pedig házasságtörő lenni, de Károly és a fiai is új, árnyaltabb színben tűnnek fel, akár csak a királynő és a hitvese Fülöp is. Annak, aki nem olvasott túl sokat a Windsorokról sok izgalmas újdonság lesz a könyvben.

    A stílus annak ellenére is olvasmányos, hogy „száraz” tényekre épül. Gördülékeny, és befogadható.

  A "Károly, Kamilla és Diana" olyan olvasmány, amely egyszerre teljesíti az életrajzi művek információs igényét és kielégíti az emberi történetek iránti kíváncsiságot.

    A könyvet köszönöm szépen a Helikon Könyvkiadónak.

Adatok:

Kiadó: Helikon Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 280

Fordította: Kamocsay Ildikó

Fülszöveg:

A leghosszabb és legromantikusabb szerelmi történet, amelyet a brit monarchia valaha is ismert, III. Károly és Kamilla között szövődött. Olyan történet ez, amelyben Lady Diana nem csak „áldozat”. 2022. szeptember 8-án Károly walesi herceg lett a király III. Károly néven; felesége, Kamilla, Cornwall hercegnéje pedig a királynő. Több mint ötven év szenvedélyét, kétségeit, szenvedéseit, kitartását, botrányait, tragédiáit és ellenérzéseit követően „meg nem alkuvó” szerelmük diadalmaskodott Őfelsége, a királynő áldásával. Kapcsolatuk hasonlít Kamilla dédnagyanyja, Alice Keppel kapcsolatára Eduárd walesi herceggel, aki 1901-ben édesanyja, Viktória királynő halála után VII. Eduárd király lett. Ebben a történetben Diana, a „szívek hercegnője” játssza a tragikus áldozat szerepét, de látni fogjuk, hogy az igazság nem mindig ilyen egyszerű. Jean des Cars könyve lélegzetelállító, felfedezésekben gazdag nyomozás, amely meg fogja lepni az olvasókat.
"Károly gondosan előkészítette a szertartást. Három zenekart hívott meg, melyeknek ő volt a patrónusa, valamint az új-zélandi szopránt, Kiri Te Kanawát, aki majd egy áriát énekel. Volt egy kis incidens, amikor a házasulandók a fogadalom szövegét beszélték meg Canterbury érsekével. Diana azt kérte, hogy szakítsanak a hagyománnyal: nem akart engedelmességet fogadni a férjének! Az érsek elnevette magát, s a modernitás szellemében elfogadta, hogy töröljék az eskünek ezt a részét. Még azt is hozzátette: »Nem is lenne jó, ha a házasságuk egy hatalmas hazugsággal kezdődnék!

A regény megvásárolható itt: Booklove

Cristina Nemerovschi: Rocksztár

 

  Régóta szemeztem Cristina Nemerovschi Rocksztár című regényével, mert a borító és a fülszöveg nem egy hagyományos young adult love sztorit ígér. Már a borító is vad, kontrasztos, és nyers. Illik a kiadói profilba, de első látásra inkább meglepő, mint komfortos. A Metropolis Media Popcorn sorozat szintén ilyen. Ez volt a negyedik könyvem a szériából, de a „Morten és az eltűnt világok”-at vagy a „Vörös Hold” ciklus nem közelítette meg, bár meglehetősen formabontó volt.

    Azt hiszem még sohasem olvastam román könyvet. Nem gondolom magam előítéletesnek, de ez a könyv számomra balkáni volt. Sivár, kiégett, zűrzavaros és feszült. Valahogy semmi nem szabályszerű, kiszámítható, és kényelmes. Ez lehet komfortzónán kívüli utazás, egy kényelmetlen élmény, de egy izgalmas új nézőpont, vagy egy friss írói hang is, ki honnét nézi. Nekem hullámvasút volt. Hol elképedtem, hol elborzadtam, de végig érdekelt, hogy mi fog történni.

    A Rocksztár egy érdekes kirándulás a hírnév, a szabadság és az önpusztítás világába. A szerző nagyon közelről, és nagyon árnyaltan festi meg egy híres banda belső köreinek légkörét. A rajongók, a szex, az alkohol, a drog, a lelki problémák, és maga a hírnév is egy nem természetes közeget teremtenek a bandatagok körül, amibe sok olyan dolog is belefér, ami az én erkölcsi normáimba nem. Nehezen olvastam a 12 éves szűz kislány bevonását egy szexpartiba, vagy azt hogy tizenéves kölykök természetesen nyúlnak az alkoholhoz vagy épp a fűhöz. Ebből a szempontból nagyon érdekes a narráció, Ha a szerző távoli nézőpontból meséli el a történetet, akkor azt egészet kórképként lehet olvasni, így belülről azonban a mesélő számára természetes állapotnak tűnt, amit nekem felnőttfejjel nehéz volt feldolgoznom. Emiatt fel is merült bennem, hogy talán nem is igazi zsánerirodalom ez a regény, szerintem sokkal közelebb áll a szépirodalomhoz.

    Nem egy klasszikus értelemben vett történet sokkal inkább egy életérzést, amelyben a zene, a lázadás és a magány összefonódik. A történet látszólag egy idősíkban játszódik, de elbeszéléseken keresztül sokszor visszaugrik különböző múltidőkbe. Hol közelre, hol távolabbra.

    A főhős egy rocksztár, akinek élete látszólag mindaz, amiről sokan álmodnak, de mi az olvasók az ő szemszögéből csak az ürességet, a kiégést és a kimondatlan halálvágyat látjuk. A könyv kendőzetlenül, nyersen beszél a hírnév árnyoldalairól, a drogokról, a testi és lelki határok feszegetéséről.

    Cristina Nemerovschi stílusa provokatív, őszinte és sokszor meglepően költői. Képes egyszerre sokkolni és elgondolkodtatni, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből szinte árad a zene. Az olvasó könnyen érezheti úgy, mintha egy koncerten lenne, ahol a dallamokat nem csak hallja, hanem át is éli. Nekem zavaró volt a rengeteg angol szöveg, mert nem olvasok folyékonyan angolul, és egy idő után már nem volt kedvem fél oldalakat begépelni a fordítóba. Érdemes lett volna a könyv végére beilleszteni egy lábjegyzet gyűjteményt.

    A regény legnagyobb erőssége, hogy nyersen őszinte. Elgondolkodtató, és vannak olyan lélektani megközelítései, amik kifejezetten érdekesek. Ugyanakkor valahol taszított a történet. Olyan tabukat döntött, amiket nem szabadna. Sem erkölcsi sem jogi értelemben nem lett következménye olyan dolgoknak, amik nem csak a törvényt, hanem a jóízlést is sértik. Bár sok tanulságot levont a főszereplő, mégsem határolódott el a saját tetteitől, és nem is bánta meg, vagy kért bocsánatot. Ma a világ egyéb híreinek tükrében, ez különösen bántó.

    A könyvet köszönöm szépen a Galaktika MetropolisMedia Kiadónak.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Media Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 300

Fordította: Joó Attila

Fülszöveg:

Storm 21 éves, és egy feltörekvő rockbanda énekese. Lázadó, karizmatikus, irigyelt, a rajongói imádják, de egy múltbeli trauma miatt nem tudja teljes mértékben élvezni az életét, amely kívülről nézve tökéletesnek tűnik. Amikor egy vad koncert és buli után úgy dönt, hogy megkeresi Lolát – a punk rock istennőt, a bálványát –, reméli, hogy segít neki. A Lolával való találkozása váratlan utazásba fordul, miközben egyre többet ért meg a zenéről, a rajongókról, a bálványokról, a halálról, a veszteségről és különösen a démonaival való küzdelemről. Mert a végén csak az számít, hogy életben maradjunk.

A regény megvásárolható itt: Galaktikabolt

Allison Saft: Wings of Starlight – Tél és Tavasz határán

    Pár hete néztem meg először a Csingiling és a szárnyak titka című mesét. Sokáig halogattam, mert a Pán Péter-univerzum mindig kissé távol állt tőlem, így a „Sohatündérek” világát is csak nemrég kezdtem felfedezni. Mégis, teljesen magával ragadott, nemcsak Csingiling, hanem Clarion királynő és Lord Zimankó miatt is. Titokban reméltem, hogy egyszer készül majd egy egész estés film az ő történetükről, de talán még jobb dolog történt a közelmúltban. Allison Saft regény formájában írta meg a múltjukat, és a Manó Könyvek elhozta nekünk magyarul.

    A kötet külsőre is harmonikus és gyönyörű. A főszereplők illusztrációi bájosak: Clarion és Milori hasonlítanak is az animációs filmben megismert idősebb énjükre, és mégsem. A könyv lapjain pedig sokkal árnyaltabb, szerethetőbb alakokat kapunk. Aprólékosan megrajzolt, érzékeny és határozott figurák, akiknek van egy szemérmes, különleges bájuk. Egyszerre mesebeliek és nagyon is emberiek. A mellékszereplők szintén többdimenziósak, nem egysíkú segítők vagy ellenlábasok: mindenkinek megvan a maga kis története, saját indíttatása. Nem volt különös kedvencem, de összességében mindannyiunkat kedveltem.

    A regény különlegessége számomra abban rejlik, hogy illeszkedik a Disney mesék világába, mégis egészen más atmoszférát teremt. Lírai, szívfájdító és reményteljes egyszerre. A végkifejlet nagyjából sejthető, mégis végig szorítottam a szereplőknek. Ennek egyik oka az, hogy a szereplők a történettel együtt fejlődnek, változásuk kihat az olvasóra is, és kedvességük, bátorságuk illetve elkötelezettségük miatt hőssé válnak. A másik ok a precíz atmoszférateremtés. Allison Saft olyan erővel festi meg a tél és a nyár világát, hogy szinte magunk is részévé válunk a tündérek birodalmának.

    Különösen megfogott, hogy a regény középpontjában egy olyan kérdés áll, amelyet ma már kevesen boncolgatnak: a közösség érdeke és a személyes vágy közötti egyensúly. A mai individualista világban talán furcsának hat ez a heroikus dilemma, mégis nagyon érzékeny és elgondolkodtató. Mit áldoznánk fel másokért? Mit jelent igazságos döntést hozni, ha közben saját boldogságunk forog kockán?

    Tetszett a jó és rossz közötti határvonalak tiszta kijelölése, a közösség erejének ábrázolása, és az egyéni áldozatvállalás fontossága. Ez a regény abban különleges, hogy miközben mesés és ifjúsági, egyfajta ideális világot is felvillant: olyat, amelyben a lojalitás, a szeretet és a közösség ereje valóban számít.

    Bár elsődlegesen fiatalabb közönségnek szól, őszintén hiszem, hogy a „Wings of Starlight – Tél és Tavasz határán” a játékosabb, fantasy olvasó felnőtteknek is ugyanolyan jó olvasmányélmény lehet. Ez egy olyan mese, ami túlmutat önmagán: gyönyörű, fájdalmas és felemelő egyszerre.

    Köszönöm szépen az élményt a Manó Könyvek Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Manó Könyvek Kiadó

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 384

Ford.: Herman Alexandra

Fülszöveg:

Mielőtt Tündérrév királynőjévé koronázták, csupán egy fiatal tündér volt, akinek választania kellett a kötelesség és a szíve között…

A meleg évszakok tündérei évszázadok óta nem keltek át Télvadonba, és bár sokan tartanak a fagyott vidékeken ólálkodó szörnyektől, Clariont mindig is vonzotta a Tél komoly szépsége. A jelenlegi uralkodó és az évszakminiszterek vigyázó szemei alatt azonban nincs sok ideje az ábrándozásra, miközben egyre fogynak a napok közelgő koronázásáig.
Egészen addig, amíg a palotába meg nem érkezik a hír a szörnyről, amely átkelt a Télből a Tavaszba. Clarion úgy érzi, hogy ha leszámol a fenyegetéssel, bizonyíthatja, hogy méltó új szerepére. A Tél határán azonban a szörnyeteg helyett Milorira, Télvadon ifjú őrzőjére talál. Miközben a birodalmaik megmentésére sietnek, valószínűtlen kötelék alakul ki közöttük.Ahogy a szövetségük valami többé válik, ráébrednek, hogy a meleg évszakok tündéreinek és a Tél lakóinak okkal kell távol maradniuk egymástól, és hogy a távolság ára épp olyan halálos, mint a Télvadonban portyázó szörnyek.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu

Moa Herngren: Az ​anyós (A válás-trilógia 2.)

    Moa Herngren már a „Válás” című könyvével megvett magának. Ugyan nem voltam igazán érintett abban a témában, ahogy ebben sem, mégis annyira érzékletesen ír, hogy elvitt magával a történet, és velem is maradt egy darabig még az olvasás után.

    Az Anyós a trilógia második része, de nem folytatás a klasszikus értelemben. Inkább hasonmása annak, a külalakjában és stílusjegyeiben szinte azonos az elődjével, de a cselekmény és a karakterdinamika teljesen más élményt ad.

    A regény eredeti borítója is szép, de nekem a magyar egy kicsit letisztultabb, kifejezőbb. Az svéd szériacím, a Perspektívák szerintem jobban illik a regényfolyam esszenciájához, mint a magyar verziója, de összességében talán nem is igazi sorozatról van szó. Igazán a borító megjelenése szinte azonos, és a stílus az, ami mindegyik regényen egyedi írói lenyomatot hagy.

    Mondanám, hogy az Anyós ezúttal a mérgező anyós-meny kapcsolatról szól, de valósabb, ha azt írom, hogy a történet a mérgező kapcsolatokról szól. Szerintem egy család életében nem lehet szétválogatni és csatornázni a kapcsolatokat, minden mindenkit érint, illetve minden interakció több olvasatú és irányú. Emiatt nyilván a megítélésük is aszerint változik, hogy a történetet épp kimeséli el.     Itt épp több narratívát is végignézhetünk, aszerint ahogy a központi konfliktusba bevonódnak a családtagok. És minél mélyebben járunk a történetben annál jobban látszik, hogy fő konfliktus talán nincs is. Sok apró, pici megjegyzés, gondolat, ítélkezés, és érzés fűződik fel egymásra, hogy aztán összességében egy megkerülhetetlen problémaheggyé álljon össze. Ami szerintem az egészet megváltozhatta volna, az a szándék, a tulajdonképpen jórészt mindenkiből hiányzott.

    Hergren stílusa nagyon érdekes. Érzelmileg kifejezetten erős, már-már hatásvadász, ugyanakkor a háttérépítése gyenge. Az hogy a regény mégis megáll a lábán szerintem csak annak köszönhető, hogy a lendületes stílus nem igazán ad lehetőséget arra, hogy komplexen lássuk a történetet, egyszerűen magukkal ragadnak a részletek. Azonban amikor elemeire bontjuk a regényt részben azt látjuk, hogy egyszerű kommunikációval a problémák része feloldható, részben pedig azt, hogy érzelmi hatásokra épül a cselekmény és nem tényekre és valós cselekményre. Sokszor azt az „éreztem, hogy” gondolatkör mögött vagy nincs tényleges cselekmény, vagy ha van, talán teljesen mást jelent, mit ami abból leszűrődik. Valójában két mondatban is összefoglalható lenne a cselekmény anélkül, hogy bármi fontos kimaradna – ennek ellenére a könyv nagyon is élő, mert mindenki számára ismerős helyzetet dolgoz fel. Az érintettségünk az, ami működteti.

    A regény nem kínál klasszikus megoldást, inkább kérdéseket vet fel. És ezek a kérdések óhatatlanul is tovább gondolkodtatják az olvasót: felismerjük-e saját életünkben a mérgező kapcsolatokat? Tudjuk-e, hogyan működnek a kommunikációs mintáink?

    Én most kicsit kívül maradtam a történeten, talán azért, mert a bemutatott helyzet annyira speciális volt, hogy nem tudtam teljesen azonosulni vele. Mégis érdekes olvasmány lett, egyszerre tart tükröt és gondolkodtat el az emberi kapcsolatok sokrétűségéről.

A könyvet köszönöm szépen a Helikon Kiadónak.

Adatok:

Kiadó: Helikon Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 352

Fordította: Papp Vera-Ágnes

Fülszöveg:

Az egyedülálló anya, Asa és fia mindig is közel álltak egymáshoz, kapcsolatuk azonban hirtelen megváltozik a fiú új barátnőjének megjelenésével. Amikor a fiatal párnak sürgősen szállásra van szüksége, Asa megkéri őket, hogy költözzenek hozzá. Ezzel azonban akaratlanul is olyan információk birtokába jut, ami a család széthullásával fenyeget…
Az anyós a Magyarországon A válással berobbanó Moa Herngren nagysikerű családidráma-trilógiájának második darabja.
„Minden karakterem emberi, közel sem tökéletes személyiség. Talán pont ez a legfontosabb üzenetem az olvasóknak, hogy mindig igyekezzenek megismerni minden fél motivációját, érzéseit, nézőpontját, mielőtt ítélkeznek.”
(részlet Moa Herngren Nők Lapja-interjújából)

A regény megvásárolható itt: Booklove

Freida McFadden: A ​titkok otthona (Millie Calloway 3.)

    Ez volt az első Millie Calloway történetem, és utólag már látom, hogy érdemes lett volna az elején kezdeni. A sorozat harmadik részében sok olyan utalás volt, amit ugyan értettem, de biztos vagyok benne, hogy erősebb lett volna az élmény, ha „első kézből” követhetem végig Millie útját.

    A könyvet az eredeti, fehér borítós kiadásban olvastam. A történet szempontjából szerintem ez is, és a hazai változat is működik, mindkét borító jól kifejezi a regény hangulatát, igaz más-más módon. Végső soron ízlés kérdése, kinek melyik tetszik jobban, én teljesen elégedett voltam ezzel a kiadással.

    A kiadó rutinosan nyúl Freida McFadden történeteihez, egy nagyon egységes arculatot adtak az írónő hazai megjelenéseinek, miközben meghagyták a nemzetközi profilt is. Ez sokat hozzátesz az élményhez, hiszen a szerző neve már önmagában is erős brand. Itthon is kifejezetten pozitív a megítélése, jók a kritikák, és gyakran látom a könyveit közösségi oldalakon is. Őszintén szólva a marketing már a kézbevétel előtt felcsigázott.

  Kevés krimit olvasok, ezért nem mondhatom magam tapasztalt műfajfogyasztónak. Mégis érzékelhető, hogy Freida McFadden mesterien alkalmazza a klasszikus krimi eszköztárát. A feszültség szinte tapintható, a történet érzelmi íve erős a lendület sodró, és a családi titkok, kapcsolati játszmák dinamikája behúzza az olvasót. A karakterekben is van valami nyugtalanító kettősség: senki sem teljesen az, akinek elsőre látszik.

    Ugyanakkor bőven találtam gyengébb pontokat is. A házastársi viszony és a gyerekek új környezetbe illeszkedése néha túlzottan elnyomta a bűnügyi szálat, így maradtak olyan homályos foltok, amiket jobban kibontva erősebb alapot kapott volna a krimi. A nyomozás izgalmas, de a megoldás számomra nem volt kielégítő. Az igazságosság sérült, ami szerintem egy jó krimi egyik alappillére. A környezetrajz Millie közvetlen világában nagyon részletes, de a tágabb környék vagy a bűnügyi helyszín kidolgozatlanabbnak tűnt.

    Az eleje lassan indul: a költözés és az új ház részletes bemutatása egy kicsit unalmassá vált, nehezen tartotta fenn a figyelmemet. Amikor azonban belépett a bűnügy, felpörögnek az események, bár egy halvány rossz utóíz így is megmaradt.

    Összességében érdekes történet volt, de a családi érintettség túl soknak, a valódi megoldás pedig túl kevésnek érződött. A rendőrség munkája nem tűnt igazán hatékonynak, a barátok túllépték a szakmai határokat, Millie pedig nem igazán használta sem a személyes sem a szakmai tudását, inkább csak sodródott az eseményekkel. A gyilkos indítéka és az utolsó nagy csavar számomra gyenge lett, sem együtt érezni, sem megérteni nem tudtam a motivációkat.

    Olvasás közben végig azt éreztem, hogy a regény nagyon technikás: tudatosan épített, érzelmileg erős, de valahol mégis kibillent az egyensúly.

   A könyvet köszönöm szépen az Álomgyár Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2025.

Oldalszám: 352 oldal

Fordította: Presér Ágnes

Fülszöveg:

Légy óvatos a szomszédaiddal!
Régebben mások otthonát takarítottam, most pedig a saját házamban élek a családommal. Bájos konyha, csendes zsákutca, hatalmas kert, ahol a gyerekeim játszhatnak. A férjemmel, Enzóval évekig spóroltunk azért, hogy mindezt megteremtsük. A múltamat már magunk mögött hagytuk. És mindent megteszek, hogy ez így is maradjon…
Új szomszédunk, Mrs. Lowell különös tekintettel fürkészi Enzót, de azért elfogadjuk a vacsorameghívását. Hátha lehetőségünk nyílik összebarátkozni. A házvezetőnője fehér kötényben, a haját szoros kontyba tűzve nyitja ki az ajtót. Pontosan tudom, milyen érzés az ő helyében lenni. De fagyos tekintetétől kiráz a hideg. Ugyanakkor nem ő az egyetlen furcsa teremtés az utcánkban.
Biztos vagyok benne, hogy egy sötét alak figyel minket.

Azt hittem, magam mögött hagytam a titkaimat. De lehet, hogy ez a csendes külvárosi utca a világ legveszélyesebb helye?

A New York Times, USA Today, Wall Street Journal és #1 Amazon bestsellerszerző Freida McFadden Millie Calloway-sorozatának minden része világszerte bestsellerré vált. Ez a rész is hihetetlenül fordulatos és feszültséggel teli. A kötet önálló olvasmányként is olvasható.
„Magával ragadó, sokkoló és egyszerűen lenyűgöző.” – Curling up with a Coffee and a Kindle

„Egyszerűen elakadt tőle a szavam… Fantasztikus!” – Blue Moon Blogger

„Magával ragadott.” – The Bibliofile

„Freida McFadden igazán tehetséges történetmesélő.” – Lifesfinewhine

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Tess Gunty: Isten ​hozott itthon

    Tess Gunty első regénye sok szempontból formabontó. Ami elsőként feltűnik az a külalakja. Nem igazán kifejező. A színharmóniája némiképp furcsa, részleteiben nem illenek össze a színek, neonzöld, lila, kék rózsaszín, és mégis monokrómnak tűnik. Valahogy egyben van. Ugyanakkor a történetről keveset mond, ráadásul hiába az amúgy barátságos színek, tök nyomasztó az egész.

    A regény hangulata ugyanilyen. Disszonáns, formabontó és nyomasztó. Teljesen darabokban van, az egész mégis nagyon kompakt. Rettentő tudatos írásmű, még akkor is, ha az elején csak kapkodtam a fejem a narráció váltakozásán, a nézőpont karaktereken, illetve magán a cselekményszálakon is. Még az idősík sem mindig volt egyértelmű, azonban körülbelül a közepén már összeállt a kép. Engem egy alagútra emlékeztetett a történetmesélés. Egy ideig megyünk befelé a sötétbe, aztán a vége felé egyszer csak világosság gyúl és egyre tisztábban látunk.

    A történetek úgy állnak össze, mint egy csontváz, és épp úgy is néznek ki. Lecsupaszított emberi sorsok, nagyon sok magány, fájdalom és kilátástalanság és csak kevés és furcsa boldogság. Egyszerre groteszk és szomorú.

    A regény középpontjában egy emeletes lakóház áll, a Nyúlketrec Az egész épület olyan, mint egy többszintes terrárium. Kívülről szemléljük az ott lakók életét. Az elbeszélésmód váltakozik, de az érzés nem változik. Még a közeli narráció sem enged be igazán. Van némi távolságtartás a történetmesélésben, de végig azt éreztem, hogy ez jó, és ha lehet egyik szereplő fejébe se szeretnék ennél jobban belelátni. Emiatt azonban maradtak a végére elvarratlan szálak. Összességében ezt nem éreztem problémának, többet gondolkodok az olvasás után magán a történeten, mint azon, hogy mi lett a szereplőkkel. Valószínűleg azért, mert ez teljesen mellékes.

    A történet Amerikát mutatja meg alulnézetben. Maga a központi téma nem újszerű, többen feldolgozták már. Ami új ebben a regényben az részben a stílus, részben pedig a helyszín. Tess Guntry az író eszköztár nagyon sok elemét összehordta ebben a regényben. Váltogatott nézőpontok, E/1 E/3 között is ugrálva meséli el, több ember történetét. A legérdekesebb talán a grafikus elbeszélés egy ponton. És van itt minden, nekrológ, gyónás, idézetek, vallomás, újságcikk. A kifejezésmód, furcsa, megfoghatatlan és szabálytalan, valamiért mégis működik. A másik egyedi elem a háttérépítés. Egy kitalált kisváros Vacca Vale, ami akár az iparosodás szellemvárosa is lehetne. Nyomorult, többre hivatott, haldokló, de mégis az életért harcoló közösség, amit nem tart össze semmi, és mégis kapcsolati hálók ezrei futják be a tereket. A leglehetetlenebb helyeken is felbukkannak ezek a szálak, egy film, egy templom, egy idézet.

    A szereplők szinte mind kívülállók: olyan emberek, akik valamilyen okból nem tudtak igazán beilleszkedni a társadalomba. Mindegyikük magánytól, veszteségektől, titkoktól terhes – és ezek a sorsok mégis összeérnek, hatnak egymásra és lassan kirajzolódik egy teljes közösség látképe, vagy látlelete ezt nem tudtam eldönteni.

    Borzasztóan nyomasztó a regény, de nagyon érdekes, nem csak a stíluskeveredés miatt. Nagyon nehezek a benne megformált emberi sorsok, és nagyon erős a regényben a belső feszültség. Izgalmas ahogy kibomlik a történet, és az is, ahogy elmeséli azt a szerző. Nem könnyű olvasmány. Sokszor lassít le, sokszor gondolkodtam el rajt, és olvasás után is velem maradt.

    Köszönöm szépen az élményt a Jelenkor Kiadónak.

Adatok:

Kiadó: Jelenkor Kiadó

Megjelenés: 2025.

Oldalszám: 442

Ford.: Szabadkai Bernadett

Fülszöveg:

Valahol Indiana államban, Vacca Vale egykor nyüzsgő ipari központjában áll a Nyúlketrecnek csúfolt lakópark, melynek vékony falai számtalan zűrzavaros életet kereteznek.
Itt él az online gyászjelentéseket író Joan. A babáját kétségbeesve ringató anya, Hope. Reggie és Ida, az idős házaspár, akik folyton a tévé előtt elégedetlenkednek. Blandine, az éteri szépségű és félelmetesen intelligens kamasz lány, aki három vele egyidős fiúval él együtt. Todd, James és Malik kiöregedtek az állami gondozás rendszeréből, amely többszörösen cserben hagyta őket. A mindennapi bonyodalmakkal küszködő szomszédok mit sem tudnak egymásról, végül mégis összehozza őket a sors – még egy neon-fényben foszforeszkáló férfival is.

Tess Gunty szellemes és provokatív műve egy forró és eseménydús júliusi hét történetét meséli el, amely egy bizarr erőszakos eseménybe torkollik. Az Isten hozott itthon nemcsak a magány és a vágyakozás, de az otthon- és szabadságkeresés regénye is.

„Lenyűgöző mű… Úgy egyensúlyoz a banális és az eksztatikus között, akár a legjobb formáját hozó David Foster Wallace. A szerelemről szól, de nem érzelgősen, a kegyetlenség története, de nem öncélú. Gunty lebilincselően ír.”
Sarah Ditum – The Guardian

„Végtelenül bölcs, vadul ötletes, mélyen megindító alkotás, melynek mérhetetlen gazdagsága még sokáig elkísér. Minden egyes oldala külön regény, egy egész világ.”
Jonathan Safran Foer – a Rém hangosan és irtó közel szerzője

Tess Gunty (1993) amerikai szerző és kreatívírás-oktató, Los Angelesben él. Többek között a The Iowa Review és a Los Angeles Review of Books folyóiratokban publikál. Első regénye, az Isten hozott itthon a New York Times bestsellerlistájára is felkerült, megjelenése óta egy tucat nyelvre lefordították, és számtalan rangos díjjal ismerték el. A The New York Times, a TIME, az NPR, az Oprah Daily, és a People 2022 legjobb könyvének választotta meg.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Booklove webáruház

Liz Braswell: Nemszületésnap

 A Sorsfordítók sorozat az egyik kedvencem. Bár a gyűjteményem még hiányos, és nem is olvastam mindegyik részt, a meglévők így is meghatározó darabjai a könyvespolcomnak. Imádom a Disney-mesék világát, hiszen ezen nőttem fel – a természetes bájuk mellé számomra egy jókora nosztalgiafaktor is társul.

    Éppen ezért nagyon vártam az új kötetet, még annak ellenére is, hogy az Alice Csodaországban (és a Tükörországban) története sosem állt közel hozzám. Őszintén szólva, számomra a Lewis Carroll-féle regény inkább tűnik egy lázálomnak – értem a szürrealizmusát és a társadalomkritikáját, de valahogy mindig kicsit „brrr” érzésem volt vele kapcsolatban.

    Viszont Liz Braswell történetmesélését nagyon kedvelem, így sokkal bátrabban nyúltam ehhez a retellinghez, mint ahogy bármely más szerző esetében tettem volna és furcsa módon olvasás közben azt vettem észre, hogy az eredeti történet is közelebb férkőzött a szívemhez.

    Alice, a jól ismert kék szoknyás, fehér kötényes kislány felnő. A viktoriánus kori Angliában találjuk, ahol a nők a jogaikért harcolnak, a férfiak pedig leginkább minden más ellen. Alice fényképészként dolgozik: fotóin nyomornegyedek bevándorlói és londoni átlagpolgárok jelennek meg köztük pedig egyszer csak feltűnnek Csodaország mára már kissé megkopott alakjai.

    Alice útnak indul, hogy megkeresse gyerekkori kalandjai színhelyét, és közben váratlan szövetségesre talál egy fiatal zsidó ügyvédbojtár személyében. Csodaország azonban nagy bajba kerül: a gyermeki álmokat felváltják a felnőttvilág problémái. A politika és a hatalom elvesz, kiközösít, szétszakít, és egyre keményebb eszközöket alkalmaz. Alice-nek itt is, ott is harcolnia kell – társakat talál, megoldásokat keres, és mindig kiáll a gyengébbek mellett.

    A regény egy szálon fut, de két síkon játszódik. A váltakozás azonban egyáltalán nem zavaró inkább hozzátesz a hangulathoz. Csodaország önmagában amúgy is olyan, mintha több helyszín keveredne benne. Így, hogy én nem olvastam az eredeti történetet, és csak felszínesen ismerem a Caroll féle mesét nekem sok ismeretlen faj és táj volt, amiket nehezen azonosítottam, mert értelemszerűen alaposan már nem magyarázta el a szerző hogy ki milyen, vagy hogyan néz ki. Ez a rész egy kicsit zavaros is volt a mimsőkkel, brigyókkal és csontilopokkal. Nem is vagyok biztos abban, hogy ezek a lények az eredeti történetben is szerepelnek.

    Alice csodaországi megoldásai sem voltak mindig szimpatikusak – tulajdonképpen csak zsarnokot akart cserélni zsarnokra. A való életben viszont sokkal erősebbnek, érettebbnek éreztem, és kifejezetten tetszett, ahogy kiállt a gyámolítottjaiért.

    A Nemszületésnap számomra másabb, komolyabb, felnőttesebb lett, mint az elődje. Nyilván a két írásmű között eltelt majd 75 év és Alice ebben a történetben már fiatal felnőtt. A világépítés sokszínűsége és kuszasága mellett meglepően gördülékeny és könnyen olvasható maradt, még úgy is, hogy komoly témákat érint és szokatlanul sok erőszakot is tartalmaz.

    Szerintem nem ártott neki, hogy eltávolodott a régi történettől – sőt, kifejezetten izgalmassá tette. Ajánlom azoknak is, akik nem szeretik vagy nem ismerik Lewis Carroll meséjét, mert Braswell változata önállóan is megállja a helyét.

    Egy kicsit sötétebb, komolyabb, mégis igazi mesés Disney- hangulatú regény ez, ami méltó darabja lett a Sorsfordítók-sorozatnak.

    Köszönöm szépen a könyvet a MenőKönyveknek!

Adatok:

Kiadó: Menő Könyvek Kiadó

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 528

Ford.: Vörös István

Fülszöveg:

Alice más, mint a többi tizennyolc éves lány Kexfordban – és ezt egyáltalán nem bánja. Sokkal szívesebben tölti a délutánokat hűséges fényképezőgépével vagy nagynénje, Vivian nyüzsgő szalonjában, minthogy nővére kívánságát teljesítve „rendes” úrihölgy váljon belőle, ahogy azt az illem diktálná.
Alice szívesen betér Yao kisasszony teázójába, vagy nézi a gyerekeket, ahogy a Téren játszanak. És persze nem bánja, ha véletlenül összefut azzal a fiatal ügyvéddel, akivel nemrég találkozott – természetesen csak kíváncsiságból, nem azért, mert olyan kedves és sármos lenne…
Ám amikor Alice előhívja a városban készült legutóbbi fényképeit, valami különös történik: a képeken nem azok látszanak, akiket lefotózott, hanem régi, ismerős arcok – a Szív Királynő, az Őrült Kalapos, a Hernyó. Még Csodaország lényeihez képest is van bennük valami nyugtalanító. De akkor rémül meg igazán, amikor egy önarcképet hív elő: a fotón egy sötét hajú, sebekkel teli lány jelenik meg, aki segítségért könyörög: Mary Ann.
Miután újra visszatér a varázslatos Csodaországba, Alice rájön, hogy fontos feladat vár rá: meg kell állítania a Szív Királynő kegyetlen uralmát, és meg kell találnia a saját helyét – mindkét világban. Vajon sikerrel járhat… mielőtt még késő lenne?

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu