Emily J. Taylor: The ​Otherwhere Post – A Világjáró Posta

    Két éve teljesen elvarázsolt Emily J. Taylor Hotel Magnifique című regénye, ezért biztos voltam benne, hogy a Világjáró Postát is szeretni fogom. Annál is inkább, mert a Világjáró Posta magyar kiadása egyszerűen gyönyörű lett.

    Ez a fantasy történet éppolyan vadregényes, mint Taylor első regénye. Van egy kedves-bájos, sajátos, szerzőre jellemző hangulat, ami nekem leginkább a Csipkerózsika történet repkénnyel befutott árnyas világát juttatta eszembe, de valójában annál sokkal mozgalmasabb izgalmasabb a történet.

    Maeve története egyszerre fájdalmas és reményteli, egy hétköznapi lány, akinek a múltja romokban, a jövője bizonytalan, mégis képes hinni abban, hogy az igazság megér egy kockázatos utat. A 18 éves Maeve apja 7 évvel ezelőtt elpusztított egy egész világot, ezért lánynak álneveken kell bujkálnia, és kilétét soha senki előtt nem fedheti fel. Az egész élete titkokra és hazugságokra épül, mígnem egy nap rejtélyes barát egy névtelen levélben közli vele, hogy talán az apja ártatlan. Ahhoz azonban, hogy Maeve kideríthesse az igazságot be kell jutnia a Világjáró Postára, és talán önmagáról is többet kell elárulnia váratlan szövetségeseinek, mint azt szeretné.

    Taylor világa, Leyland és Barrow és Inverly különleges egyforma városai, a mágiával finoman átitatott Világjáró Posta, és a pennával és tintával írt varázslat különös univerzuma egészen egyedi mintázatú. Nem hasonlít egyetlen más történetre sem, mégis minden a helyén van. Különös, aprólékos gonddal felépített társadalomrendszer, saját eredettörténet, izgalmas környezetrajz, kicsit olyan mint a mi világunk és mégsem. Eredeti, és mégis ismerős.

    Maeve karaktere ugyanilyen, nem kiemelkedő, nem egy eleve elrendelt hős, hanem egy csetlő botló hétköznapi lány, egy óriási traumával, amit feldolgoz, fejlődik, megtanul bízni másokban.

    Mave és Tristan kapcsolati dinamikája az első pillanattól elbűvölt. A férfi szereplő rendkívül empatikus, a legtöbb helyzetet szeretettel és türelemmel oldotta meg, ami a hozzá hasonló karakterekre kevésbé szokott jellemző lenni. A mellékszereplők is izgalmasak árnyalt karakterek, Nan és Shea egészen a szívemhez nőtt.

    A könyv egész világa külön élmény volt.

    Tele van finom részletekkel, pont annyi varázslattal, amennyitől még elhiszem, hogy akár valós is lehetne. A postaszolgálat működése, a helyek atmoszférája, a szereplők motivációja a világok története együtt nagyon izgalmas elegyet alkotnak. Nem túl nyomasztó, de nem is édeskés, Taylor épp megfelelő arányban keveri a fényt és az árnyékot.

    Nagyon szerettem a regény hangulatát és szereplőit.

    Részese voltam a bűvírók különleges mindennapjainak, bejártam a tintával átitatott falakat, nyomoztam Maevvel, és Tristannal, aggódtam, és örültem a szereplőknek, egyszóval ez a történet beragyogta a hideg téli estéimet. Boldog lennék, ha a szerző folytatná a történetet, bár erre kicsi az esély.

    Köszönöm szépen a könyvet a MenőKönyveknek!

Adatok:

Kiadó: MenőKönyvek

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 424

Ford.: Cséplő Noémi

Fülszöveg:

    Hét évvel ezelőtt Maeve Abenthy elvesztette az apját és vele együtt a nevét is. Kétségbeesetten próbál elmenekülni apja bűnei elől, ezért álnéven él, és soha nem marad egy helyen túl sokáig.
Egy nap titokzatos levelet kap apja állítólagos barátjától, aki azt állítja, Jonathan Abenthy ártatlan.
Hogy kiderítse az igazságot, Maeve tanoncnak adja ki magát a Világjáró Postánál, ahol bűvírásra tanítják – arra a veszélyes mágiára, amely lehetővé teszi a futárok számára, hogy leveleket varázsoljanak, és más világokba juttassák el azokat. Ám apja múltjának kutatása több figyelmet vonz, mint azt a lány remélte.
    Titokzatos, dühítően jóképű mentora tudja, hogy hazudik a kilétéről, és az idő fogytán van, hogy meggyőzze a férfit, bízzon benne. Ami még rosszabb, fenyegető leveleket kap, hogy hagyjon fel a nyomozással.
Ahhoz, hogy Maeve megfejtse a hét évvel ezelőtt történtek rejtélyét, lehet, hogy több mindent kell feladnia, mint azt tervezte.
     A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu

Irvin D. Yalom · Benjamin Yalom: A ​szív órája

    Életem első Yalom-könyve jó eséllyel az utolsó Yalom-könyv is, és furcsa mód hálát éreztem olvasás közben. Hálát azért, hogy a világhírű pszichoterapeuta 93 évesen még megírta ezt a könyvet; hogy még mindig küzd, dolgozik, és megpróbálja átadni elképesztő tudását azoknak, akik eltévedtek a lélek útvesztőiben.

    Vélhetően szakmailag nem ez a legerősebb műve, tekintettel az időskori emlékezetkiesésére és a folyamatos küzdelmére a betegséggel és a gyásszal, de nekem pont ezért adott rengeteget. Mert harcol és nem adja fel, mert a nagyobb jó érdekében nem pihen, és nem engedi el a segítségkérő kezet. Illetve amikor igen, akkor reálisan felismeri, hogy már nem képes minőségi munkát végezni. Elképesztő ez az önismeret és önreflexió amivel folyamatosan monitorozza a saját munkáját. Értékel, következtet és tanul még ennyi idősen is.

    Irvin D. Yalom a Stanford Egyetem professzora, pszichoterapeuta és író ebben a könyvben 22 rövid, egyalkalmas tanácsadás történetét dolgozza fel. Egészsége miatt már nem képes a hagyományos terápiás kezelések megtartására, de még érez magában annyi erőt, hogy rövid ciklusú, visszajelzés alapú segítséget nyújtson. Az „itt és most”-ra épülő kapcsolódásokról szóló könyvét legkisebb fia, Ben segítette formába önteni, aki a Covid alatt otthagyta a színházat, és édesapja nyomdokaiba lépve pszichoterápiát kezdett tanulni.

    Az esetkezelés legalább annyira szól a páciensekről, mind a terapeutáról. A legérdekesebb a történetekben a szakember személyes érintettsége, és az a végtelen szeretet amellyel a klienseit és önmagát is kezeli.

    Az alkalmazott módszer térbeli határait a világjárvány nyitotta ki, az idős terapeuta a internet adta lehetőségekkel élve Zoom-os kapcsolatfelvétellel a világ minden tájáról érkező „útitársakat” fogad maga mellé. A német, ausztrál, angol vagy épp új-zélandi páciensek zöme maga is pszichológus, és mindegyikük elkötelezett csodálója Yalom munkásságának, éppen ezért a legtöbbször meg is torpannak amikor szembesülnek a mester végtelen egyszerűségével és alázatával.

    A könyv olvasása közben kicsit megszűnt a világ, és elkezdtem befelé figyelni. Szinte minden esetben találtam valami személyeset, és olyan gondolatot, amit magaménak éreztem, vagy egy olyan múltbéli tapasztalatot, amit magam is megéltem. Miközben részt vettem egy belső utazásban, egy idős, sokat megélt professzor „fogta a kezem” és bátorított. Elképesztő az az empátia és kedvességgel, amivel Yalom fordul a világ felé. Ahogy finoman, mégis nagyon őszintén felveszi a kapcsolatot a hozzá forduló páciensekkel és magával az olvasóval is. Ahogy önmagán átszűrve felismeri a problémákat és megkeresi azokat a megoldásokat, amik segíthetik a feldolgozást és személyes fejlődést. A szerző minden esetben javasol egy általa ismert terapeutát, és visszacsatol sok esetben többször is. A freudi terápiás módszerrel szemben ő érzelmileg is alaposan bevonódik, és ezeket a tapasztalatokat meg is írja a könyvben. Emiatt sebezhető, és nagyon emberi.

    A „Szív órája” egy búcsúzás. Végig rezeg benne az elmúlás, de nem igazán fájdalmas, inkább a békés. Folyamatosan arra gondoltam, hogy de jó lenne ilyen bölcsen és csendes derűvel várni majd az élet végét. Nyugodtan egy teljes élet után, amit vélhetően a másokért végzett alázatos munka tett igazán teljessé.

    A végére már csak egy gondolat marad bennem: köszönöm!

    Az élményt köszönöm szépen a Park Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Park Kiadó

Megjelenés: 2025.

Oldalszám: 314

Ford.: Orosz Ildikó

Fülszöveg:

„Az itt következő gazdag anyag Bennel közös vállalkozásunk eredménye, melynek alapját az én tapasztalataim adják, kiegészítve az ő meglátásaival és lényeglátó kérdéseivel. Micsoda szerencsés együttállás! Öröm volt Bennel dolgozni, jófajta kihívást jelentett, hogy újra átgondoljam, letisztázzam néhány korábbi meglátásomat – és mindeközben egyik utolsó tanítványommá fogadhattam a fiamat.”

Az időskori emlékezetkieséssel és a világjárvány hátrányos következményeivel küzdő terapeuta arra kényszerül, hogy alaposan átgondolja ülései formáját. „Mi lenne, ha egyalkalmas konzultációk keretében fogadnám a pácienseket?” – teszi fel magának a kérdést. A fiával, Benjamin Yalommal közösen írt legújabb könyvében ezekből az intenzív, sorsfordító ülésekből kaphatunk ízelítőt.
A módszer a terapeutát is arra sarkallja, hogy olyan részleteket fedjen fel a magánéletéből, amelyeket korábban magában tartott az ülések során. Ez a nyitottság segíti a pácienst abban, hogy maga is abbahagyja a védekezést, ami őszintébb kapcsolathoz, mélyebb intimitáshoz vezet. De vajon meddig terjed az önfeltárás mint terápiás eszköz határa?
Az élet értékes, az együtt töltött időnk rövid. A szív órája megmutatja, hogyan kapcsolódhatunk egymáshoz az itt-és-mostban – őszintébben és sebezhetőbben.

Irvin D. Yalom a Stanford Egyetem professor emeritusa, író. Több klasszikus pszichiátriai szakmunka, így az Egzisztenciális pszichoterápia és A csoportpszichoterápia elmélete és gyakorlata szerzője. Fikciót, filozófiát és pszichoterápiát ötvöző regényei világszerte rendkívül népszerűek.

Benjamin Yalom San Diegó-i pszichoterapeuta és kreatív coach, az Iowa Writers Workshopon végzett díjnyertes prózaíró, édesapja, Irvin D. Yalom szerzőtársa. Pár- és családterápiás doktori tanulmányait megelőzően a foolsFURY színház kreatív motorja volt, amely a 2000-es évek elején részt vett San Francisco előadóművészeti szcénájának megújításában.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Booklove webáruház

Tolnai Panka: Írótábor

    Tolnai Panka young adult regénye több szempontból is újszerű és izgalmas. Ritkán találkozni olyan könyvvel, amely írástechnikailag ekkora kihívást jelent: rendkívül érdekes volt látni, hogyan jelennek meg egyetlen regényen belül a különböző stílusok, feladatok és hogy a nyolc szereplő hangja mennyire jól elkülönül egymástól. Pontosan felismerhető, éppen ki beszél, ami már önmagában is bravúr.

 A történet fő konfliktusa a bántalmazás különösen alattomos formáira épül, a kihasználásra és a manipulációra. Nagyon fontos, hogy beszéljünk erről különösen felnőtt-gyerek kontextusban, de a cselekményben kicsit elsikkadt a téma az utolsó este eseményeihez képest, és a megoldás is sajátságos lett. Bár a kamaszok problémamegoldása ilyen, azért jó lett volna egy konklúzió arról, hogy ez nem működhet így az életben.

    Az írótábor a Dunakanyarban kap helyet, ami számomra szintén újdonság volt, talán még sohasem olvastam az önmagában is csodálatos helyszínről. Éppen ezért néhány tájszó teljesen ismeretlenül hatott, de azért megértettem, hogy például mi az a szigetspicc.

    A regény érdekessége, hogy nincs egyetlen főszereplője: a tábor tagjai egyenrangú karakterekként kapnak teret, talán csak Réka hangja emelkedik ki kicsit erősebben. Bár nem rajongtam minden szereplőért, mindegyikükben volt valami apró sajátosság, amely kiemelte őket a YA-regények sablonos figurái közül. Senki sem volt egyszerű, vagy túlzottan paneles, még a tipikus karaktereknek is volt valami egyedi vonásuk, valami különlegességük.

    Időnként zavart, hogy a narráció feleslegesen utal vissza leíró címkékkel („disztópiából szabadult lány”, „utópisztikus lány”), mikor már jól ismerjük a szereplő nevét is. Emellett akadt néhány kimondottan írástechnikai hiba is, ami furcsa volt egy olyan regényben, amelynek éppen az írástechnikáról szól. A szöveg helyenként didaktikussá vált, és sokszor túlírt, túlmagyarázott, pont egy fél mondattal több, mint ami szükséges. Nem volt vészes, de a kamaszoknak szóló regényekben érdemes jobban figyelni az információadagolásra, mert egy tizenéves minden (is) tud.

    Szerettem a regényben a táboros életérzést, visszahozta a saját élményeimet, ugyanakkor a mai tizenévesek kommunikációját is tökéletesen felismertem is, szinte ugyanilyen beszélgetéseket élek meg a könyvtárban is, ebből a szempontból teljesen hiteles a történet.

    Gerbera lazasága, és a túlféltő szülő azonban kevésbé tűnik valósnak, részben a felnőtt felelősségvállalása ennél több kell, hogy legyen, másrészt egy aggódó szülő azért ennél a vállrándítós szabálykezelésnél többet vár. Érdekes volt, hogy például Szofi maximalista anyukája egyáltalán nem jelentkezett be a lányáért, vagy hogy senkit nem zavart, hogy nem volt megfelelő adminisztráció (számla, egészségügyi nyilatkozat stb…. ) A rutinos szülők nem nagyon fizetnek ki részvételi díjakat csak úgy. Ehhez hasonlóan volt több olyan szerintem szerkesztésbeli probléma, ami miatt felborult a cselekmény hitelessége. Érdemes lett volna utánanézni az állami gondozott gyerekek lehetőségeinek, és a bűnrészességnek. Nyilván, amit én felnőttként tudok, azt a fiatal olvasók nem feltételül ismerik, ezért nekik nem lesz probléma, de akkor sem jó, ha nem pontos a történet.

    Összességében nekem nagyon izgalmas volt a koncepció, a témafelvetés és a karakterek is. A szerkesztésben éreztem itt-ott bizonytalanságokat, de ez szerintem csak az én felnőtt szememet zavarta igazán, mindenesetre oda fogom adni ezt a könyvet az egyik 17 éves ismerősömnek, mert kíváncsi vagyok ő hogy látja azt, amit én felnőttként megéltem.

    Köszönöm szépen az élményt a Kolibri Kiadónak.

Adatok:

Kiadó: Kolibri Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 380

Fülszöveg:

Az ország legnépszerűbb írónője tábort szervez fiataloknak. A tanév végén hét végzős írópalánta érkezik Kisoroszi tikkasztó melegébe, akik nem is lehetnének egymástól eltérőbb karakterek.

Példaképük és mentoruk izgalmas és elgondolkodtató feladatokkal látja el őket, de természetesen a szórakozásra is jut idejük bőven. Az írásleckék mellett barátságok szövődnek, parázs viták lobbannak fel, sőt, egy szerelemi dráma is kibontakozik. Minden úgy zajlik, ahogy egy rendes táborban kell, ám a történet közel sem úgy ér véget, ahogy bármelyikük is gondolná…

Eltűnés, lelepleződés, rendőrség. Vajon kire milyen végkifejlet vár a táborban?

A regény megvásárolható itt: Booklove

T. J. Klune: A ​szív dala (Green Creek 3.)

    Nálam Robbie története is úgy kezdődött, hogy Oxoxox… ahogy a Green Creek-ciklus minden könyve. De aztán Robbie szépen lassan segített túllépni a falkavezér iránti, finoman szólva is erős rajongásomon, és most már csak az jár a fejemben: RobbieRobbieRobbie.

    Pedig őszintén szólva Robbie eddig nem volt túl markáns szereplő számomra, sőt, különösebben nem is kedveltem.

    T. J. Klune-nak különleges képességei vannak. Eddig talán az egyetlen olyan szerző az életemben, akinek minden könyvét szeretem kivétel nélkül, de egyik sem egyforma, mindegyikben mást találok ami közel húzza a szívemhez. A Green -Creek ciklus nálam felér a „Gyűrűk urához”, és ezt hiszem ilyet még sohasem mondtam könyvre, mert Tolkien műve a non plus ultra nálam. Bár a két regényfolyam sem tartalmában sem terjedelmében nem összehasonlítható, mégis a „Green Creek”-ben annyi kedvesség, tolerancia, és báj van, hogy legalább annyira szeretem, mint a hobbitok világát.

    A Szív Dala számomra ugyanolyan jó és fontos könyv, mint bármelyik rész a sorozatból, bár Ox történetét nehéz felülmúlni, de ez a kötet nem kevesebb, csak másabb.

    A cselekmény az előző függővégéhez képest időben ugrik egyet, és kicsit később kezdődik, mint ahol a „Holló Dala” befejeződik. Robbie meséli el a történetet, aki utólag csapódott a falkához, és aki valamilyen módon most eltávolodott tőle. Először nem is értettem mi történik, aztán minél jobban elmerültem a történetben annál fájdalmasabb volt nézni Robbie küzdelmét, és végül teljesen megszerettem ezt a különleges farkast, a hatalmas szívével.

    Sajnáltam, hogy Kelly háttrébe szorult kissé, mert az ő története is megért volna akár egy teljes könyvet is. Annyira kedves, vicces és állhatatos, hogy jó lett volna közelebbről is megismerni.

    Az eddig megjelent három regény közül ez volt az, amin a legtöbbet nevettem. Rico elszabadult, és a beszólásai, piszkálódása, valamint a nyers humora kifejezetten szórakoztatóvá tette a regényt még akkor is, ha a történet maga időnként torokszorító volt.

    És igen, ahogy az előző két részen, úgy ezen is pityeregtem egy kicsit, de csak egészen csendesen.

    A Szív dala számomra a veszteségről, az újrakezdésről és a reményről szól. Arról, hogy akik igazán számítanak, nem adják fel, hiszen bennünk akkor is, ha a látszat ellenünk szól. Akkor is, ha időnként nem önmagunk vagyunk. Mert a lényeg belül nem változik.

    A „Szív dala” rengeteget tanít, önelfogadásról, türelemről, hitről. Emellett pedig, ahogy azt már megszokhattuk egy fordulatos kaland teli csatákkal, izgalommal és meglepetéssel. Meg természetesen függővéggel.

    A magyar borító eszméletlen szép lett, és egy picit őszies hangulatú. A sorozat eddigi legszebb darabja szerintem, de összességében a Klune borítók közül is a kedvencem.

    Összességében minden tekintetben imádtam ezt a könyvet, és a végére most ki is ürültem egy picit, úgyhogy nehezen nyúlok most más olvasmányhoz. Hagyom, hogy átjárjon még pár napig a Klune-varázs.

    A könyvet köszönöm szépen a @Galaktika_MetropolisMediaKiadó-nak.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Media Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 552

Fordította: Szente Mihály

Fülszöveg:

Robbie Fontaine egész életében falkáról falkára sodródott, ideiglenes kötelékeket kötött, hogy megőrizze épelméjűségét. Valójában mindig is csak arra vágyott, hogy szeressék, és találjon egy helyet, amit otthonának nevezhet.
Michelle Hughes, az alfafarkas falkájában végre otthon érzi magát, és nagy tiszteletnek örvend mint a farkas helyettese. Amikor Maine-ben pletykák terjednek egy renegát falkáról és a vadmágia használatáról, Michelle megbízza Robbie-t az árulók levadászásával. De az egyik gyanúsított, Kelly Bennett, és Robbie gondosan felépített élete a feje tetejére áll.
Hirtelen minden megkérdőjeleződik: Hová tartozik? Kik az árulók? És kit árultak el? Mi az igazság?
Csak a szívében üvöltő dal mutathat utat…

A regény megvásárolható itt: Galaktikabolt

Tim Collins: Sherlock ​Bones és a koronaékszerek esete

    Már akkor tudtam, hogy szeretném elolvasni ezt a könyvet, amikor a fülszövegben megláttam, hogy a Kutyington palotában történt egy bűneset. Imádom a nyelvi játékosságot, és a Sherlock Bones esetei sorozat éppen olyannak ígérkezett, ami nemcsak a történettel szórakoztat, hanem a leleményes szófacsarással is. Nekem a kedvenc szavam a mancslincs (bilincs) volt, de akadt még néhány szórakoztató szószösszenet, innét is köszönöm a fordítónak az egyedi megoldásokat.

    A cselekmény persze legalább annyira vicces és érdekes, mint a szókincs. Valószínűleg másként nem is működne a történet.

    A Kennel -Domb környékén játszódó eseménysor egy izgalmas krimivé áll össze, amelyben egy kutya (Mr. Bones) és segédje a macska (Dr. Catson) egy rejtélyes tolvaj nyomába ered, aki meglovasította a mopsz királynő koronaékszereit. Az állati birodalom uralkodónője, – bár a regényben nem nevesítik – a gesztusaival leginkább Viktória királynőre hasonlít. De összességében a szereplők, a környezet és maga a könyv is nagyon angol. Van benne egy kis kimértség és távolságtartás, de annyira finoman ábrázolt, hogy nem feltétlenül tűnik fel olvasás közben. Elrejtik az érdekes csavarok.

    Az összetett és kalandos nyomozás során több bűnügyi esetre és lehetséges elkövetőre bukkannak, így maga a történet is meglehetősen fordulatos és izgalmas. Ezzel az olvasók könnyedén kapcsolódnak a krimik világához, megismerik egy kicsit a rendőrség munkáját, és a rejtély felderítésének lépéseit. A rövid fejezetek teli vannak nyomokkal, fejtörőkkel rajzos poénokkal, ezért abszolút bevonják a gyerekeket a nyomozásba.

    A könyv tökéletesen alkalmas nagyobbaknak egyedüli olvasásra, de akár felolvasásra is. Külön öröm, hogy az olvasó több fejtörővel „segítheti a nyomozó munkáját”, kirakósok, különbségkeresők és logikai játékok színesítik az olvasást. A grafikák is vidámak és jól illeszkednek a Baker Street-i világhoz. A gyors tempó, sok humor és rengeteg illusztráció megkönnyíti az olvasást, és a könyv teljesen unisex fiúknak és lányoknak egyaránt jól olvasható.

    A kalandot Dr. Catson meséli el, így egészen közelről rálátunk Sherlock Bones módszereire, de a megoldások szerencsére jóval egyszerűbbek, mint ami általában a sherlocki nyomozásokat kísérik. Nincs ugyan túlmagyarázva egy-egy nyom vagy megfejtés, de érthető és követhető a felderítés folyamata, valamint a nyomok és a végső következtetések is. A végén még a büntetés is korrektnek tűnt.

    A kötet a Pagony Kiadó Zseblámpás sorozatában jelent meg, nem véletlenül, nehéz letenni. Ráadásul nagybetűs, nem túl hosszú és vidám is. A borító csakúgy, mint a belső illusztrációk tökéletesen összhangban vannak a tartalommal.

    Nagyon megkedveltem Sherlock Bones kalandjait, úgyhogy szerintem a többit részt is el fogom olvasni hamarosan.

    Köszönöm szépen a könyvet a Pagony Kiadónak.

Adatok:

Kiadó: Pozsonyi Pagony Kiadó

Megjelenés: 2025.

Oldalszám: 248

Ill.: John Bigwood

ford.: Demény Eszter

Fülszöveg:

Amikor a koronaékszerek eltűnnek a Kutyingham palotából, a szuperravasz Sherlock Bonesnak és meg bízható társának, Dr. Catsonnak kell megoldani a bűncselekményt. Vajon sikerül elkapniuk a valódi tettest?

Miközben olvastok, a könyvben található fejtörők és feladványok megfejtésével ti is aktív résztvevőivé válhattok a nyomozásnak. Nagyítókat elő!

Már tudsz olvasni? Mit gondolsz, el tudnál olvasni egyedül egy egész regényt? Próbáld meg! A Zseblámpás Könyvek egész biztosan neked valók! Nagy betűs, nem túl hosszú, izgalmas és vicces történetek várnak!

Készíts be a takaró alá egy zseblámpát, mert ezeket a könyveket nem fogod tudni letenni!

A könyv megvásárolható ezen a linken: Pagony Webbolt

Lucy Maud Montgomery: Emily

    Lucy Maud Montgomery megragadta a lemenő nap sugarait a King Edward sziget almafái közt, és belekötötte az Emily című sorozatába.

    Bár az „Anne” az egyik kedvenc sorozatom, óriási nosztalgiafaktorral, valahogy mégsem olvastam soha Lucy Maud Montgomery regényeit. Talán tartottam kicsit a gyermekkori ideál elvesztésétől vagy nem is tudom, mindenesetre az Emily volt az első Montgomery könyv, amibe belekezdtem. Egy picit sem csalódtam, sőt, az Emilyvel együtt visszatértem a kanadai Prince Edward sziget zöld lankái közé.

    A sorozat a Manó Könyvek jóvoltából új, letisztult köntösben jelent meg újra, ami nemcsak a keménytáblás, bájos borítót jelenti, hanem újra tagolták a részeket, így kevesebb kötetben egy, az eredeti magyar kiadásnál kifejezőbb megjelenést kapott a regényfolyam.

    A borítón üldögélő Emily teljesen önazonos. Egy fekete hajú sápadt írópalánta az álmodozás virágai között. Először a hasonlóságot aztán a különbséget kerestem Emily és Anne Shirley közt, végül hagytam, hogy a történet magával vigyen egy ismerős tájra, de új kalandokba.

    Emily B. Starr a reménybeli költőnő 12 éves a regény kezdetén. Árvaságra jut, elveszti tüdőbeteg édesapját, és anyja sohasem látott rokonai fogadják be, egy New Moon nevű varázslatos helyen. A családi birtokon mindenki egy kicsit penészvirág. Elizabeth néni igazi tőről metszett paszulykaró, Laura néni egy picit vértelen, Jimmy bácsi pedig halványan ütődött, de legalább a Murray büszkeség megvan bennük. Ők hárman összefognak, hogy otthont biztosítsanak ennek az árva, szertelen tündérnek, aki legalább annyira szókimondó, mint amennyire kíváncsi. Ha létezik Anne Shirleynél álmodozóbb teremtés akkor Emily biztosan az.

    A történet hangvétele sokkal realisztikusabb, mint Anne története. A kislány gyásza nem melodráma, hanem fájdalmasan valóságos, I. Mike cica elvesztése pedig különösen kegyetlennek tűnt. Azonban a kislány optimizmusa végül felülírja a Nem Moon ház rideg szabályrendszerét. A barátai pedig egészen különleges karakterek, a vadóc Ilse, az álmodozó csendes tehetség Teddy és a féktelen és okos Perry mind édes bajkeverők, akik nemcsak Emily, hanem az olvasók szívéhez is hamar utat találnak.

    A főszereplő kislány már kamaszként tudja, hogy tehetsége van a versekhez és a prózához, azért nagyon korán tollat ragad, bármit tart is erről a környezete. A történet megmutatja a tehetség kibontakozását, de egyben az író kívülállóságára és magányosságára is rávilágít. Hiába van Emily körül egy jól felépített védőháló, egy kicsit különc szemlélődő marad. De öntudatossága, kitartása és elhivatottsága ez első pillanattól becsülendő. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, mert egészen megszerettem New Moon világát, az egyedi karaktereket, a manzárdszobás varázslattal teli hátteret és az egész Lucy Maud Montgomery életérzést.

    Köszönöm szépen az élményt a @manó_könyvek Kiadó-nak!

Adatok:

Kiadó: Manó Könyvek Kiadó

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 390

Ford.: Loósz Vera

Fülszöveg:

Emily Starr nem tudta, milyen magányosnak lenni – egészen addig, amíg szeretett apja meg nem halt. Édesanyját már korábban elvesztette, az ő rokonai viszik magukkal az árván maradt kislányt a New Moon Farmra.
Emilynek nincs könnyű dolga – el kell fogadnia a hajthatatlan és szigorú Elizabeth néni szabályait, és a csípős nyelvű, kíméletlen iskolatársak is próbára teszik a türelmét.
Lassanként minden megváltozik, amikor végre barátokra lel: Teddy, a csendes fiú, aki gyönyörű rajzaival mesél; Perry a világot látott, mégis tanulatlan fiú, akiben izzó kíváncsiság rejlik; és mindenekelőtt Ilse, a vadóc, ösztönös lány, akinek lobbanékony természete mögött hatalmas szív dobog.
Az új barátságoknak és kalandoknak köszönhetően Emily végül otthonra lel New Moonban.
A népszerű Anne Shirley-könyvek szerzőjének új sorozata.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu

Barnás Ferenc: A ​kilencedik

    A regény fülszövegében Esterházy Péter két jelzővel illeti a könyvet: olvasható és mestermű. Elsőre egymástól távol álló fogalmak, de egymás mellé helyezve mégis egy harmadik jelentést kapnak: olvasható mestermű. Nekem azonban a legnagyobb minőségi garancia mégis az volt, hogy maga Esterházy ajánlja Barnás Ferenc művét. Meglepő és kissé nosztalgikus élmény volt találkozni ezzel az ajánlással, míg utána nem néztem, hogy a Kilencedik 2006-ban jelent meg először. Számomra teljesen ismeretlen volt, ugyanakkor több külföldi és haza kiadást is megért, az az - így utólag már mondhatom - letaglózó mű.

    A Kilencedik elbeszélője egy kilencéves kisfiú, a félig erdélyi, félig magyar család kilencedik szülöttje a tizenegy gyerek közül. A gyermeki perspektíva miatt a regény nehéz olvasmány. A mondatok szövete sűrű, csupasz és feszes ritmusú. Az elbeszélő csapong, de gondolatai szűk térben mozognak, egyszerű mondatokkal és vissza-visszatérő motívumokkal így, ha megtaláljuk a ritmusát, magával sodor. Onnéttól már könnyű lenne olvasni, ha nem vágna újra és újra földhöz a történetből áradó nyomorúság.

    A Kilencedik a nincstelenség könyve. A főszereplő gyerek és népes családja akkora szegénységben él, hogy még név sem jut a családtagoknak. Ez a szegénység nem csak fizikai, sem tüzelő, sem reggeli, sem szeretet nincs a Kisház falai közt, ahol sokszor négyen-öten alszanak fejtől-lábtól, ruhában, takaró nélkül. A kiszolgáltatottság mégsem a szegénységből fakad, hanem a szülők manipulatív játszmaiból, Ésanya és Ésapa ideáljaiból, és elvárásaiból, és a család köré épített élet hazugságaiból. Ott, ahol mindenki bigottan vallásos és istenfélő szeret már nem jut a gyerekeknek. Nekem ez fájóbb volt a történetben mint a kilátástalan szegénység.

    A történet 1956 után játszódik, de egyáltalán nem hősies. Nem idealizálja a szovjeturalommal szembenálló családfőt, nem teszi mártírrá a mélyen vallásos erdélyi édesanyát, és nem emeli piedesztálra a nagycsaládos eszményt sem. Csak tisztán megmutatja a totális nyomorúság képeit.

    A hatvanas évek és a kétezres évek mélyszegénysége között pedig alig van különbség. Több a tárgy, de az étel ugyanúgy kevés. A megalázottság, a segítségnyújtás felsőbbrendűsége és a szülői felelősségvállalás hiánya épp olyan, mint a kommunizmus éveiben. Ettől válik (sajnos) időtlenné     Barnás Ferenc regénye.

Ha létezik boldogtalan könyv akkor a Kilencedik biztosan ebbe a kategóriába tartozik, de ezzel együtt is fontos olvasmány. Eléri, hogy egy kicsit jobban megbecsüljük azt, amink van.

    Köszönöm szépen az élményt a Jelenkor Kiadónak.

Adatok:
Kiadó: Jelenkor Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 220

Fülszöveg:
A nyomor szereplői általában nincsenek abban a helyzetben, hogy ők maguk beszélhessenek saját körülményeikről. Barnás Ferenc regénye az a kivételes pillanat, amikor egy szöveg folyamatosan erről az egzisztenciális kiszolgáltatottságról tudósít. Az elbeszélő egy kilenc éves kisfiú, aki családjának történetét meséli el. A szélsőségesen veszélyeztetett családban kilenc gyermek él huszonöt négyzetméteren. 1968-at írunk. A gyerekeknek nincs mit enniük, nincs saját ágyuk, de még takarójuk sem, nincs meleg ruhájuk, és nincs tüzelőanyag, amivel legalább fűteni lehetne a kis szobában. A kisfiú arról álmodozik, hogy milyen lesz, ha egyszer végre felépül a ház, ahol emberi módon lehet majd élni.
Egy tragikus vétség miatt azonban kétségessé válik, hogy átélheti-e ezt valaha. is.
Barnás Ferenc harmadik regénye nyomasztó látlelet egy illúziók nélküli világról.

A regény megvásárolható itt: Booklove

Tomasz Małkowski:Kamill, ​aki a kezével lát

    Tomasz Małkowski érzékenyítő mesekönyve már 2017-ben elnyerte az Év Gyerekkönyve díjat Lengyelországban. Hozzánk a Pagony Kiadó gondozásában csak tíz évvel később érkezett meg, ami sokat mond arról, milyen az érzékenyítő gyermekirodalom terjedése hazánkban. Persze jobb későn, mint soha. Szeretem, ahogy a Pagony Kiadó szerepet váll ebben, a legjobb példája ennek számomra az „Emma csöndje” című mesekönyv volt. De ugorjuk most egy kisfiúhoz Kamillhoz, aki máshogy lát mint a többiek.

    Milka, ahogy a családja becézi, még csak ötéves óvodás, de máris sokkal többet tud a környezetéről, mint a társai. Nem azért, mert másként érzékel, hanem mert másként bánik vele a társadalom. Van, aki túlvédi és van, aki kihasználja a „fogyatékosságát”, ami valójában nem is hátrány, ha megértjük, hogy Kamill egyszerűen csak más. Másként érzékel, másként lát, de ugyanolyan kisfiú, mint a többiek.

    Szerencsére Kamill családja remekül funkcionál, Sári a nővére pedig cseppet sem más, mint a lánytestvérek általában. Vicces, néha gonoszkodó, máskor nagytestvéresen óvó és segítő. Kamill és családja az abszolút pozitív példa a támogató elfogadásra, míg néhány szereplő pl. Ilonka néni a nagy vörös felkiáltójel arra nézve, hogy mit hogyan ne csináljunk.

    A könyv már megjelenésében is a „vakbarát” honlapok egyszerű kontrasztos világát idézi meg. A belső illusztrációk jóval pasztellesebbek, de élő, vicces és mozgalmas kísérői a történeteknek. A grafika jól követi a történetek egyszerűségét, kedvességét.

    A 64 oldalas vékony kis könyv több rövidebb mesét tartalmaz, amik a mindennapokból merítenek. Kamill biciklizik, eltéved, múzeumba megy, vagy épp nadrágot vásárol. Az ismerős történetek könnyen bevonják a kis olvasókat, biztonságos teret adnak, arra, hogy felfedezzék nem vagyunk egyformák, és hogy a másság csak különbség, de nem probléma. A mesék mind egyszerűek, letisztultak. Nincs felesleges kitérő, vagy bonyolult cizelláltság, de épp ez segíti a megértést, mert az élet néha önmagában is elég bonyolult.

    Ez a könyv nem didaktikus, nem akar tanítani, csupán mesél Kamillról és a családjáról. Nagy előnye, hogy úgy mutatja meg Kamill életét ahogy van, beismeri a tévedéseket, a kudarcokat, de felvillantja a boldog pillanatokat és az igazi megoldásokat is. Ugyanakkor nem foglal állást, hagyja, hogy ezt az olvasó tegye meg.

    A könyv olvasható egyedül is, de egy óvodásról szól, ezért sokkal valószínűbb a családi felolvasása. De mivel a mesék rövidek és aranyosak remekül alkalmazható akár esti mesélésre is.

    A „Kamill aki a kezével lát” egy nyitott és empatikus mesekönyv, érdemes ott tartani a családi könyvespolcon, akkor is, ha nincs a környezetünkben vak és gyengénlátó, hiszen ez a könyv önmagában a másság elfogadásában és megértésében is sokat segít.    

    Köszönöm szépen az olvasmányélményt a Pozsonyi Pagony Kiadónak.

Adatok:

Kiadó: Pozsonyi Pagony Kiadó

Megjelenés: 2025.

Oldalszám: 64

Ill.: Rusinak Johanna

ford.: Körner Gábor

Fülszöveg:

Kamil épp olyan, mint minden ötéves gyerek: imád biciklizni, focizni, vízicsúszdázni, rajzfilmet nézni, rajzolni és játszani az óvodában. Persze annak is örül, ha a családjával múzeumba, étterembe vagy éppen síelni mehet. Sajnos időnként a házimunkában és a bevásárlásban is segítenie kell, még ha nem is fűlik hozzá a foga… És ha azt hinnéd, ebben akadályozza, hogy ő nem a szemével, hanem a kezével és a fülével lát, hát nagy tévedsz!

Ebből a könyvből megtudhatod, hogyan képes egy vak kisfiú mindenre, amire látó társai, ha kellően támogató családba és társadalom veszi körül!

Tomasz Malkowski könyve több mint tíz nyelven jelent már meg, és 2017-ben elnyerte az Év Gyerekkönyve díjat Lengyelországban.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Pagony Webbolt

Rezeda Réka: Árnyékbáb

    Rezeda Réka Bábmestere a tavalyi év egyik legnagyobb kedvencem volt. Bár a szerző bevallottan a Cruel Prince hatására kezdte el írni a történetfolyamát, bennem cseppet sem volt Holly Black-utóíze a regénynek – sőt, kifejezetten frissnek és egyedinek éreztem a hangját. Sivriel és Bastien világa annyira beszippantott, hogy alig vártam a második kötet megjelenését. Őszintén szólva duológiára számítottam, de mint kiderült, még koránt sincs vége a történetnek.

    A második rész igyekszik tartani az elsőben felvett ütemet, azonban a könyv eleje kissé belassul: szemlélődőbbé és érzelmesebbé válik. Ez azért (is) érdekes, mert mindkét szereplő érzéseit első sorból követhetjük végig, miközben eddig hangsúlyosan érzelemmentes, szeretetre képtelen főszereplőkkel ismerkedtünk. Ez a változás üdítő – főként, hogy végre Bastien fejébe is beleláthattunk. Nekem az ő gondolkodásmódja most nem tűnt annyira szövevényesnek, mint ahogy kívülről látszott, ugyanakkor a lelki terheit sokkal jobban átéreztem.

    A történet második felére aztán visszatér az első könyv pimasz lendülete, és a cselekmény mozgalmasságát a nyelvezet csak még gördülékenyebbé teszi. A szerző fantasztikusan használja a nyelvet: hol játékos, hol túldíszített, máskor elgondolkodtató. Minden szereplőnek saját, egyedi hangja van, a világba pedig tökéletesen illeszkedik – még a kilógó szlengek is megtalálják a helyüket. A varázslat a nyelvben is ott él, nemcsak a fantasy-világban.

    A történet összes karaktere különleges valamely módon. A jók és a rosszak is többszörösen árnyalt jellemek, de mindenki más egy kicsit – senki sem paneles vagy cserélhető figura. Ez nagyban hozzájárul a cselekmény kiszámíthatatlanságához. Egyszerűen nem lehetett tudni, merre tart a kaland. Amit előre sejtettem, az rendszerint valahol felborult, és egészen más irányba indult el, mint amire számítottam.

    A "Tüske és Gyopár"-ciklus világa sokkal tágasabb és rétegzettebb, mint amit az első rész sejtetett – az Árnymesterben kinyílt a történet, többdimenzióssá vált. Eddig nekem Sarah J. Maas sajátossága volt ez: az első kötetben még csak ízelítőt kapunk, aztán a másodikra kiderül, mennyire kicsi volt az a szelet, amit addig láttunk. Rezeda Réka nagyon szépen hozta ugyanezt a technikát, annyira, hogy csak a végén jöttem rá: teljesen átvert, és a világépítése sokkal monumentálisabb, mint azt az első kötet sejteni engedte. Pedig az sem volt kevés.

    Összességében az Árnymester talán egy kicsit érettebb, mélyebb és még izgalmasabb, mint a Bábmester. Igaz, némiképp egyenetlen a ritmusa, de ez engem egyáltalán nem zavart. Ami viszont igen: az a brutális függővég. Fogalmam sincs, hogyan fognak a szereplők kilábalni a helyzetből – és őszintén szólva azt sem, hogy én hogy bírom ki addig. Valószínűleg néhány újraolvasással.

    A könyvet köszönöm szépen a @Könyvmolyképző Kiadónak!

Adatok: 

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 424.

Fülszöveg:
Feláldoznád az egész világot azért, hogy megmentsd, akit szeretsz?
Bastien Oakheartot elárulva, meggyötört szívvel rángatják az ellenséges Valerienbe. A bábmester egy halálos játszma kellős
közepén találja magát, csakhogy ezúttal nem ő, hanem Volkol nagyfejedelem mozgatja a szálakat… a drót pedig Bastien torkán feszül.
Részt kell vennie a valeri örökösödési viadalon, azonban a győzelemnél sokkal több forog kockán.
Volkol titokzatos méreggel fertőzi meg a versenyzők lelkét, ami életre hívja a régmúlt szörnyeit. De mi van, ha az a szörnyeteg, amelyik Bastien lelkében lakozik, iszonytatóbb annál, amelyik kint les rá?
Az óra ketyeg. Sikerül Bastiennek időben megfejtenie a méreg titkát? Képes lesz ellenszert találni rá, mielőtt az felemészti őt és a kishúgát?
Sivriel Thornrage megszökik a börtönből, és a barátaival együtt elindul, hogy kimentse Bastient Volkol karmai közül. De vajon
a fiú szóba áll vele azok után, hogy elárulta?
Sivriel tűzön-vízen átkel, hogy jóvátegye a hibáját, és visszaszerezze a szerelmét, de készen áll arra a választásra, amire ezen az úton kényszerítik?
Rezeda Réka lebilincselő regénye a díjnyertes Bábmester folytatása, a Tüske és gyopár-trilógia második kötete.
Engedd, hogy a lelkedbe hatoljon!

A könyv megvásárolható ezen a linken: Könyvmolyképző Kiadó

Cormac McCarthy: Nem ​vénnek való vidék

    A „Nem vénnek való vidék” egy régi adósság volt, amivel önmagamnak tartoztam. Könyvtárosként próbálok minél szélesebb körben olvasott lenni, így a kortárs klasszikusokkal is szorgalmasan ismerkedem, de McCarty prózáját azért sokáig elkerültem, bármennyire is sokan ajánlották. Biztos voltam benne, hogy a szerző regényei nekem nem jelentenek pihentető olvasást. Aztán jött egy doboz könyv, és némiképp kilökdöstek vele a komfortzónámból.

    A „Nem vénnek való vidék” az egyik legnehezebb olvasmányom volt az elmúlt években. Ráadásul ez a megállapítás sokszorosan összetett. A könyv nyelvezete viszonylag egyszerű, már-már csontváz szerűen meztelen, semmi felesleges cizelláltság, semmi bonyolult körmondat. Emiatt haladós olvasás lehetett volna, viszont épp ezért bőven akadt félmondatokban elrejtett információ, és sok-sok éles váltás. Borzasztóan kellett figyelnem olvasás közben, ráadásul iszonyúan feszes a cselekmény, és a szöveghez képest nagyon mozgalmas a történet. Emiatt viszont húzott az olvasás, nem nagyon tudtam letenni. Amikor mégis, akkor meg nem nagyon akartam felvenni, mert nehéz volt szembesülni a történet nyers valóságával.

    A regény egyik legnagyobb erénye az őszintesége. Nem rejti el, és nem festi át a világot. Megmutatja az emberi lélek legsötétebb oldalait, a pénz hatalmát és az erőszak térhódítását, valamint azt, hogy egy „rendes” ember mennyire nem tud lépést tartani a bűnösökkel. A regényben a morális üresség körülbelül olyan, mint a szereplőket körülvevő sivatagos vidék. Nincs élet csak vér és por, ez a világ egyáltalán nem kínál feloldozást, elmarad a katarzis és a megkönnyebbülés. Ugyanakkor teljesen felismerhető benne a saját valóságunk. A pénz és a hatalom térnyerése, az erőszak eluralkodása, és a játékból kimaradók „elavulása” is. Joggal érezhetjük, hogy ez a világ már nem a miénk.

    Alapesetben az én pacifista lelkemet a könyvben található mértéktelen erőszak teljesen megviselte. Ugyanakkor a háttérkép elképesztően jó. Hihetetlen erővel rajzolja fel McCarty a mexikói határvidék amerikai valóságát. A kilátástalanságot, a bűnözés természetességét, a hitvesztettséget, és a lelketlenséget. A regény három főszereplője három különböző értékrendet mutat be, és egyik sem túl szívderítő. A „főgonosszal” a kegyetlen gyilkos Anton Chigurh-al nem lehet együtt érezni, azonban a lakókocsitelepen élő egykori vietnami katona Llewelyn Moss figuráját, ha kedvelni nem is tudtam legalább megértettem. Bell seriff volt a leginkább közeli figura, a cím is az övé valószínűleg. Ő az, akinek az értékrendje a legszilárdabb, de ő az is, akit világ lassan lehagy, ő a vén, akinek már nem való ez a vidék. Kicsit én vagyok ő, azt hiszem, nekem sem való McCarty világa igazán, bár nagyon mély és nagyon összetett olvasmány. De ezzel együtt végtelenül nyers is, nagyon fájdalmas, és nagyon megviselte a lelkem.

Köszönöm a Jelenkor Kiadónak, hogy megmutatta nekem Cormac McCarty világát.

Adatok:
Kiadó: Jelenkor Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 308

Fordító: Bart István

Fülszöveg:
A vadnyugat lidércei kísértenek a vidéken, csak hősök nincsenek már – annál több az áldozat. Halott emberek mindenütt: bűnözők, bűnüldözők és olyanok, aki számára haláluk pillanatában sem adatik meg a felismerés, hogy bármi közük lehetne az eseményekhez. Bell, az öreg seriff utolsó küldetése ez nyomozás, aki a kifordult világban már csak annyit tud biztosan, hogy szereti a feleségét. Ellenfele, Chigurh, a gyilkológép semmiféle hasonlóságot nem mutat a prófétákkal, mégis prófétai elszántsággal szolgálja a halált. Brutálisan és kevés szóval öl. Ahogy szűkszavúak a rendőrök és a kábítószercsempészek is, akik sorra halnak meg a sivatagban. Az ő háborújukba – mely rég nem az igazság, a morál és a becsület ege alatt zajlik – keveredik bele egy fiatalember (Moss) vadászat közben, mikor véletlenül bűnözők hulláiba botlik, és annyi pénzbe, amennyivel bármilyen élet mindenestől megváltoztatható. A pénz és az ő nyomába szegődik Chigurh – úgyhogy inkább ez a hajsza forgatja fel végérvényesen az életét. Hogy sikerül-e túlélnie? McCarthynak mindenképp sikerül sokkoló erővel ábrázolni ezt a roncs világot és „hőseinek” sajátosan durva nyelvét. A könyv film változatát négy díjjal jutalmazták az Oscar-gálán.

A regény megvásárolható itt: Booklove

    

Vészits Andrea: Ábris és az azúrkék patkány

   Minden bajra gyógyír lehet a természet közelsége és a nagyszülők szeretete?

    Vészits Andrea Ábris és az azúrkék patkány című regénye a klasszikus gyerekirodalmi hagyományba illeszkedik, mégis új hangot hoz: a gyermeki szorongás és a túlféltés kérdéseit a mai kor érzékenységével mutatja meg.

    A főhős, a kilencéves Ábris allergiája miatt burokban él, a szülei túlóvják, miközben ők maguk is többször bizonytalanok a szülői szerepükben. A külvilág veszélyes, de a belső világában Ábris színekből, fantáziából és falfestményekből épít belső menedéket. A történet kiindulópontja, hogy Ábris találkozik Azúrral, a laborból megszökött kék patkánnyal, aki még nála is sokkal védtelenebb. A kisfiú azért, hogy új barátján segíthessen kénytelen kilépni a saját árnyékából, és hőssé válni a lehetőségek adta keretek között.

    A patkány és Ábris kapcsolatán keresztül a könyv beszél az elfogadásról, a bátorságról és a bizalomról. A kettős narráció (Ábris és Azúr szemszögéből) játékosságot ad, még ha nem is mindig teremt éles kontrasztot. A szöveg egyik legerőteljesebb dimenziója a vizualitása. Ábris végtelen kreativitással alkot új színeket és használja a meglévőket, lóbordó, ólomszürke, korallpiros, borsózöld világa néhol erőteljesebben, máshol gyengébben, de következetesen végig kíséri a regényt. A színkavalkád egyszerre különleges és fárasztó: ahogy a tónusok egybeolvadnak, a túláradó festék lassan eluralja a történetet, és időnként nehezíti a befogadást. Irodalmi rokonságot keresve eszünkbe juthat Weöres játékossága vagy Tandori szürrealizmusa, de míg ott a színek ritmust és dallamot adnak, itt néha kicsordul a vödör.

    A szöveg legnagyobb erénye a hitelesség: Ábris félelmei valósak, a szorongása ismerős lehet minden olvasónak. A nagymamával való kapcsolat meleg, valódi támaszt ad, miközben a szülők és a nagyapa gyerekes bizonytalansága árnyalja a családi képet.

    Vészits Andrea prózája gördülékeny, szeretettel teli, gyerekközeli – méltó helye van a Pagony Abszolút könyvek sorozatában. Az Ábris és az azúrkék patkány nem kínál csodaszert a félelemre, de megmutatja: a bátorság nem nagy tettekben, hanem apró lépésekben rejlik. Ahogy a képzelet, a szeretet és egy azúrkék patkány társasága pedig képes fényt gyújtani a gyerekkor legsötétebb legmagányosabb zugában is.

A könyvet köszönöm szépen a Pagony Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Pozsonyi Pagony Kiadó

Megjelenés: 2025.

Oldalszám: 160

Ill.: Bölecz Lilla

Fülszöveg:

Ábris csak egy percre ugrik be apával a munkahelyére, de ez épp elég arra, hogy a mosdóban összefusson Azúrral, a kék patkánnyal, aki egy kísérletből szökött meg. A fiú súlyos szőrallergiája ellenére úgy dönt, megmenti a kisállatot. Elég hamar egyértelművé válik, hogy nem rejtegetheti örökké kis szegedi lakásukban, így Ábris felveszi a kapcsolatot a nagyszüleivel, akikkel jó ideje nem találkozott. A nagyszülők elburjánzott kertjében végül nemcsak Azúr talál szerető otthonra, de Ábris élete is megváltozik: miközben madártejet eszik, biciklizni tanul, barátságot köt kutyával-macskával, és a csillagos ég alatt alszik, ráébred, hogy a világa kinyílt és tele van kalanddal. És talán a családja is közelebb kerül a békéhez?

A könyv megvásárolható ezen a linken: Pagony Webbolt