Darja Bobiljova: Szomszédok

    Darja Bobiljova orosz író horror regénye nálam most a karácsonyi időszak olvasmánya volt, és bár abszolút nem illik a szeret ünnepéhez valahogy mégis megtalálta a helyét a sok édesség, ajándék és öröm közepette.

    A borító meglehetősen semleges. Nem feltétlenül idéz konkrétan a történetből, inkább csak hangulatot sugall: ködös, enyhén baljós, ugyanakkor meseszerűbb annál, mint amit maga a regény világa megkívánna. Nem ez lett a kedvenc fedlapom az idén, pedig Varga Balázs munkáit általában nagyon szeretem, (T. J. Klune-the best cover forever). Itt azonban a külső számomra kevésbé tükrözte vissza a regény alakjait és realizmusát.

    Az írásmód is különleges élményt nyújtott, teljesen átjött a sajátos orosz hangvétel. Bobiljova stílusa számomra erősen a Sztrugackij testvérek stílusát idézi. Tárgyilagos, távolságtartó, szinte érzelemmentesen mesél, nem magyarázgat, nem istápolja az olvasót. Száraz, tényszerű és meglehetősen gyors a narráció. Ez a hideg, objektív hang mégis kifejezetten hatásos, mert a borzongás nem direkt módon, hanem a hétköznapi részletek mögül szivárog elő. Az atmoszférateremtés nagyon jól működik. A szovjeturalom bálványimádatának pimasz kifigurázása, a dácsák világának lassú elmúlása, a kisszerű mindennapok pontos, már-már fájdalmas ábrázolása mind hozzájárulnak a nyomasztó összképhez, és akkor ott van még a természetfeletti borzongató világa. Együtt nagyon hatásos lesz az összkép. Kifejezetten szerettem, ahogy a jelen és a régmúlt folyamatosan összeolvad, mintha nem is lenne köztük ott a civilizáció.

    A szereplők nagyon valós köznapi figurák, teli hibákkal és lehetőségekkel. Szinte mindannyian ismerősök, tényleg olyanok mint a szomszédok. Mármint az igaziak.

    A regény szerkezete eleinte füzérszerű. Az epizódok lazán kapcsolódnak egymáshoz, és az első felében kifejezetten olyan érzésem volt, mintha egy novelláskötetet olvasnék: a szereplők egymás mellett élnek, de csak érintőlegesen fonódik össze a sorsuk, inkább véletlen ismerősök, mint igazi közösség. A végére ezek a kapcsolatok megerősödnek, összeérnek a szálak, ugyanakkor az érzelmi ívek nem minden esetben épülnek fel igazán mélyen. Valószínűleg ez egy tudatos írói eszköz, nekem mégis hiányérzetem volt.

    Horror műfajként a Szomszédok számomra nem volt kifejezetten ijesztő. A „dark” hangulat kétségkívül végig jelen van, de sokkal erősebbnek éreztem benne a folklórt, mint a klasszikus horror-elemeket. Az orosz mesevilág, a népi hiedelmek és lények teljesen átszűrődnek a történeten. Nem ismertem minden utalást vagy alakot, de ez nem vont le az élményből, inkább hozzátett egy idegenségérzetet, ami jól illeszkedett a regény atmoszférájához.

    Ami kevésbé működött számomra, az a befejezés volt. Kissé homályosnak és nehezen értelmezhetőnek éreztem az előzmények tükrében, mintha a történet nem teljesen azt az irányt választotta volna, amit addig következetesen épített. Ettől függetlenül a Szomszédok egy erős hangulatú, különleges világú regény, amely nem a rémisztgetéssel, babonák és mesék megelevenítésével dolgozik.

A könyvet köszönöm szépen a Galaktika MetropolisMedia Kiadónak.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Media Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 384

Fordította: Bata István

Fülszöveg:

Ki ne vágyna arra, hogy egy időre kiszakadjon a külvilág nyüzsgéséből, és elutazzon egy meghitt, idilli kis faluba, a természet lágy ölére? Álom, édes álom… RÉMÁLOM!
Mi van, ha soha többé nem hagyhatod el a nyaralódat? Ha megszűnik a kapcsolat a külvilággal, nem működik sem a rádió, sem az internet, az út az erdőben véget ér, a patakban veszélyes lények tanyáznak, a szomszédok egyre furcsábban viselkednek, a macskák megbolondulnak, a mérgező növényzet elburjánzik és a nyár – az az átkozott nyár! – soha nem ér véget…
Az orosz folklór legfélelmetesebb teremtményei kelnek életre ebben a mesteri horror regényben, miközben a hétköznapi emberek apró-cseprő gondjaival is megismerkedhetünk a hol szatirikus – hol hátborzongató történések szövevényében.
A regény bekerült a Nagy Könyv, a Jasznaja Poljana és az Interpresscon díjak listájára, valamint elnyerte az Új Horizontok és a Horror Mesterei díjakat.

A regény megvásárolható itt: Galaktikabolt

Sophie Jomain: Egy ​szív karácsonyra

    Az első adventi naptárregényem volt, és mint ilyen egy igazán különleges élmény. Nehéz volt megküzdeni a türelmetlenséggel, és napról napra olvasni Avril történetét, főként mert teljesen bevonódottam. Szívesen olvastam volna tovább egyben, de végül mégis volt valami varázsa annak, hogy minden nap jutott egy kis darab a történetből , tényleg mintha apró ajándékokat bontogatna az olvasó.

    A kötet maga csodaszép. A kivitelezés miatt elég vaskos, sok a belső elválasztó oldal, de ezek, illetve a fejezet elején található grafikák abszolút erősítik a karácsonyi hangulatot. Azonban nekem nem igazán működött a fejezetek szétvágása, sajnos a lapok gyakran sérültek, és nagyon viharvert lett a könyv éle. Ezt kifejezetten sajnálom, mert az egyik legszebb könyv a polcon mindaddig amíg nem fordítom meg.

    A történet a young adult és a new adult határán mozog, a főszereplő lány fiatal első éves egyetemista a történet idején 19 éves. Nehéz eldönteni, hogy még kamasz vagy már inkább felnőtt, főként mert a szülei egy betegség miatt védőgátat építenek köré, így Avrilnak nem csak a betegséggel, hanem a túlféltéssel is meg kell küzdenie.

    Nagyon szerettem a regény alpesi síparadicsomos hangulatát. A cselekmény Franciaországban, az Alpok közelében játszódik, és a hangulatteremtés annyira jól sikerült, hogy tényleg ott éreztem magam a hütték melegében, a havas utcákon a kis francia falucskában mindezt úgy, hogy valójában még sosem jártam hasonló helyen. Ritka, amikor egy könyv ennyire jól életre kelt egy helyszínt.

    Bár a történet első pillantásra egy cuki, romantikus karácsonyi sztorinak tűnik, ennél jóval többet mond.   Az újrakezdésről, a félelmek elengedéséről és a saját határaink átlépéséről szól, miközben természetesen az első szerelem is hangsúlyos szerepet kap. Avril a történet előtt szívátültetésen esett át, és a betegségtől való félelem miatt fokozatosan kimaradt az élete fontos részeiből: abbahagyta a sportolást, nem jár társaságba, kerüli a „tiltott” ételeket, és évek óta nem látogatta meg az elváltan élő édesapját sem. Édesanyja szigorú szabályait követve tulajdonképpen saját magát zárja egy láthatatlan ketrecbe.

    Amikor három év kihagyás után először tölti az ünnepeket az édesapjánál, a világa hirtelen kitágul. Az új környezet, az ott megismert emberek és a baráti kapcsolatok segítenek neki kilépni a saját árnyékából. Ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik Augustin, a barátnője kétes hírű bátyja. Mindketten a saját problémáikkal és a környezetük előítéleteivel küzdenek, így a kapcsolatuk eleve nem indul könnyű helyzetből. A románc lassan, fokozatosan épül fel, vannak benne váratlan fordulatok és élesebb váltások, de összességében nagyon szerettem a párosukat és azt, ahogyan hatnak egymásra.

    Ugyanakkor voltak szereplők, akikkel nehezebben tudtam azonosulni. A szülők viselkedése időnként kifejezetten frusztráló volt, és Avril legjobb barátnőjét, Evát sem sikerült igazán megkedvelnem. Az édesanya kontrollmániája és Eva előítéletessége túl soknak bizonyult számomra, és őszintén úgy érzem, ezt a könyvet nyugodt szívvel ajánlanám néhány hasonlóan túlféltő szülőnek is elolvasásra.

    Összességében nagyon tetszett az adventi könyvnaptár ötlete. Jó érzés volt felnőttként is átélni a mindennapi kis várakozást és örömöt. Gyerekkoromban még nem igazán voltak csokis adventi naptárak, felnőttként pedig valahogy teljesen kimaradt az adventi ajándékozás élménye – így különösen jó volt most megtapasztalni ezt a fajta lassú, ünnepre hangoló olvasást. Szerettem a két főszereplő jellemfejlődését, a kapcsolatuk alakulását, és teljesen magával ragadott a regény hangulata.

    A könyvet köszönöm szépen a Móra Kiadónak!

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 388
Illusztrálta: Manon Bucciarelli

Fülszöveg:

24 nap, és lesz egy új, szerelmes szívem.

A nevem Avril, 18 éves vagyok. Egy szívrendellenességgel születtem, amibe akár bele is halhattam volna. Három évvel ezelőtt volt egy szívtranszplantációm. Azóta megváltozott az életem. Idén apukámnál töltöm a karácsonyt, egy alpesi síparadicsomban, ami az adventi időszakban mindig különösen varázslatos. Vajon mit szól az új szívem a régen látott helyekhez és a régen látott ismerősökhöz? Amikor Augustint megpillantom, rádöbbenek, hogy az új szívemben új érzések ébredhetnek… "Szenteste van. A karácsony képes megállítani az időt, és ettől újra gyereknek érezzük magunkat. Nem számít, hány évesek vagyunk, szeretnénk hinni benne, hogy ez az év legszebb napja, és hogy ilyenkor bármi megtörténhet. Anyám, miközben tizenkét főre főzi a vacsorát nekünk hármunknak, iszonyú hamisan énekli az All I Want For Christmas Is You-t. Apám azt hiszi, hogy a nyolcvanas években vagyunk, és elővette az ősrégi girlandokat, amiket vigyorogva akaszt fel a lépcsőkorlátra. Én meg nézem, hogy a szüleim olyan boldogok, amilyenek csak régen voltak. Ez a megdönthetetlen bizonyítéka, annak, hogy karácsonykor tényleg bármi megtörténhet.

Nyiss fel karácsonyig mindennap egy új fejezetet!A kötet megvásárolható itt: Móra Kiadó

Emma Heatherington: Jövő ​karácsonykor

    Emma Heatherington Jövő karácsonykor című regénye egy igazi adventi, karácsonyváró történet. Ritkán olvasok ünnepi regényeket, mert nehezen osztom be az olvasási időmet, és általában a terveim folyamatosan felborulnak. Mire a karácsnyi könyvhöz érek a TBR listámon már gyanúsan nyár van, és bár jól jön a negyven fokban egy kis frissítő lehűlés, azért többnyire a karácsonyi történetek mégiscsak szezonálisan jók. Idén azonban néhány furcsa csillagállás kedvezett nekem, és pont az ünnep előtt még egymásra találtunk ezzel a kellemes külsejű bájos romantikus regénnyel.

    A Jövő karácskor az a könyv amivel be lehet ülni a kályha mellé egy bögre forró csokival ezeken a hideg nyálkás téli estéken, és úgy igazán el lehet lazulni. Könnyed, mégis tartalmas, nem harsány, nem túlzó, de elgondolkodtató, és van egy igazi csendes boldogság, ami körülveszi a történetet.

    Bea és Ollie a két ír főszereplő Londonban dolgoznak, de életükben először a reptéren találkoznak, miközben hazarepülnek az ünnepekre a családjukhoz. Ez a találkozás aztán meghatározó lesz mindkettejük életében.

    A történet alapja elsőre talán ismerősnek tűnik, véletlen találkozás, fellobbanó szerelem, veszteségek, újrakezdés, elengedés és remény fonódik össze az amúgy is érzelmes karácsonyi időszakban. Heatherington azonban nem a klasszikus romantikus klisékre épít, sokkal inkább az érzelmi realizmus érdekli. Emiatt a történet cseppen sem szirupos. A hangsúly azon van, hogyan lehet tovább élni akkor, amikor az ember élete egy ponton kisiklik, és már nem az a jövő vár rá, amit elképzelt magának. A karácsony itt nem csodaszer, egyszeri gyógyszer minden bajra, hanem inkább egy érzelmi katalizátor: felerősít mindent, a hiányt, a fájdalmat, de a reményt is. Ráadásul a történetnek valós alapja is bőven akad, ahogy azt a szerző a köszönetnyilvánításban megírja.

    Nagyon szerettem az egész regény hangulatát. Nem volt túl édes, nem giccses, inkább csendesen melankolikus, mégis meleg. A karácsonyi díszletek a fények, illatok, készülődés, a családi találkozók nem öncélúan jelennek meg, hanem tükrözik a szereplők lelki állapotát, hozzátesznek a történethez, de nyomják el a cselekményt.

    Az egész amúgy is egy kicsit lassú folyású, sokszor vannak benne időbeni ugrások, mégis azt érezni, hogy a történet nem siet sehova, maguk a szereplők is megérnek a kapcsolatukra, nem kapkodnak el semmit.

    A szereplők is teljesen élő karakterek, vannak hibáik, követnek el hibákat, de nagyon szimpatikusak egytől egyik. Ettől mondjuk kicsit idealista is a regény, nincsenek benne igazán gonosz emberek, tulajdonképpen a két legnegatívabb mellékszereplőt sem utáltam.

    A főszereplők belső vívódásai, bizonytalanságai és apró örömei nagyon is valóságosak. Tetszett, hogy a szerző nem idealizálja a gyógyulás folyamatát: az előrelépés itt nem egyenes vonalú, hanem tele van visszaesésekkel, kételyekkel, csendes kudarcokkal.

    A Jövő karácsonykor nem egy fordulatos, nagy drámákra építő regény. Inkább az apró rezdülések könyve, bekuckózós szívmelengető olvasmány. A romantikus szál is visszafogottan van jelen, nem uralja a történetet, sokkal inkább kiegészíti azt. Összességében Emma Heatherington könyve számomra egy olyan karácsonyi olvasmány volt, amely nem azt ígéri, hogy „minden jóra fordul”, hanem azt, hogy a fájdalom mellett is van helye a reménynek. Egy csendes, meghitt történet az újrakezdésről, arról, hogy néha nem az a fontos, mi történik velünk, hanem az, hogyan tanulunk meg együtt élni vele. Tökéletes választás azoknak, akik a karácsonyi időszakban nem csillámporra, hanem őszinte érzelmekre vágynak.

    A könyvet köszönöm szépen a GeneralPress Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: General Press Kiadó

Megjelenés: 2025.

Oldalszám: 376

Ford.: Gábor Emma

Fülszöveg:

    A tavalyi karácsony csak a kezdet volt. Az idei talán mindent megváltoztat…

A     jószívű, megszállottan rendszerető szállodaigazgató, Bea és a túlterhelt sürgősségi ápoló, Ollie egy Írországba tartó repülőgépen találkoznak szenteste. Az egész utat átbeszélgetik, miközben valósággal izzik köztük a levegő. Miután azonban a gép leszáll, búcsút kell venniük egymástól, bár titokban mindketten azon tűnődnek, látják-e még valaha a másikat.

    Néhány hónappal később újra összefutnak Londonban. A véletlen találkozás boldogsággal tölti el őket, de egy apró félreértés miatt ismét idegenként válnak el egymástól. Ám ahogy közeledik a következő karácsony, úgy tűnik, a sors még nem mondott le teljesen Bea-ről és Ollie-ról… Az egyetlen kérdés, hogy hallgatnak-e arra, amit a szívük és az univerzum súg nekik?

„Tökéletes karácsonyi történet, tele csillogással és reménnyel.” – Roisin Meaney

„Gyönyörű, mély szerelmi történet, meglepő fordulatokkal.” – The Sun

A könyv megvásárolható ezen a linken: General Press Kiadó

Sarah Beth Durst: Az ​elvarázsolt üvegház (Bűbájok boltja 2.)

  A nyáron, a Könyvfesztiválon tűnt fel nekem először Sarah Beth Durst neve, akkor még A bűbájok boltja kapcsán. Nagyon tetszett a megjelenése, és a fülszöveg is izgalmasnak tűnt, de akkor ott nem tudtam beszerezni. Aztán elszaladt az ősz, belecsaptunk a télbe, és a rengeteg olvasnivaló között a történet kicsit hátrébb csúszott a TBR-listámon. Amikor megjelent Az elvarázsolt üvegház, azonnal újra előkerült a szerző – főként azért, mert a borítón is hangsúlyozza a kiadó: önállóan is olvasható kötet. (Az már egy másik kérdés, hogy az olvasás után elindul a hangya és deeee kelleni fog az az első kötet.)

    A könyv borítója ugyanolyan kellemes mint a tartalom. Az élfestés kifejezetten tetszett, és bár a lila nem a színem, de a hópelyhes megoldás eléggé „vááá” lett 😊

    Az első szó, ami eszembe jut a regényről, az a harmónia. Ritka az olyan fantasy, ahol ennyire kiegyensúlyozottan van jelen a világépítés, a cselekmény és a karakterek fejlődése. Sarah Beth Durst láthatóan nem siet sehová, alaposan, szeretettel és nagy odafigyeléssel építi fel Belde szigetének zárt, mégis élő világát. Az üvegházak rendszere, működése, a növényekhez fűződő kapcsolat mind aprólékosan kidolgozott, de nem válik túlmagyarázottá, inkább természetesen simul bele a történetbe.

    A főhős, Terlu, számomra az egyik legnagyobb erőssége a könyvnek. Egy bájos, jószándékú és okos nő, aki nem a klasszikus, határozott fantasyhősök sorát gyarapítja. Tele van kétségekkel és bizonytalansággal, mégis a hit és a szeretet vezérli. Nem erőből, hanem empátiával és figyelemmel halad előre, és minden helyzetben képes meglátni a jót. Ez a hozzáállás az, ami lassan, szinte észrevétlenül kicsalogatja a napfényre a mogorva Yarrow-t is. Kettejük kapcsolata igazi slow-burn dinamika, finom, türelmes, sok apró gesztusból és félmondatból építkezik, és ettől válik igazán hitelessé és szerethetővé.

    Számomra azonban még Terlu történeténél is erősebb volt a világépítés növényközpontúsága. Kifejezetten üdítő élmény volt, hogy nem a szokásos, „látványos” fantasyelemek kerültek előtérbe, hanem egy olyan növényvilág, amely önmagában hordozza a csodát. Az üvegházak élnek, reagálnak, kapcsolódnak az emberekhez, és ez a kapcsolat nem birtokláson, hanem gondoskodáson alapul. Lotti és Denny természetesen azonnal a szívemhez nőttek, de bevallom, a matrózbokor is különleges helyet foglal el a szívemben..

    Az elvarázsolt üvegház csupa bűbáj. Ugyan nem a gyors fordulatokkal és nagy csatákkal operáló fantasyk közé tartozik, mégis izgalmas, mert nagyon sok apró varázslat bujkál a sorai között. Ez egy igazi lassan csordogáló, békés, otthonos mese, amely az újrakezdésről, a gyógyulásról és arról szól, hogyan találhatjuk meg – vagy találhatjuk újra – a helyünket a világban. Tele van apró életcsodákkal, finom érzelmi rezdülésekkel, és egyfajta csendes reménnyel, ami sokáig velünk marad az utolsó oldal után is.

    Ez a könyv nem siet, nem harsány, és nem akar többnek látszani annál, ami, egy meleg, megnyugtató történet, ami emlékeztet arra, hogy a törődés, a figyelem és a türelem igenis formálhat világokat. És néha pont erre van a legnagyobb szükségünk.

    A regényt köszönöm szépen az Agave Kiadónak!

Adatok:
Kiadó: Agave Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 480

Fordító: Németh Luca Anna

Fülszöveg:

Egy új, önállóan olvasható történet a Bűbájok boltja világából!
A birodalom túlsó végén, egy eldugott kis szigeten, ahol éneklő virágok nyílnak, mézes sütemény illata száll a levegőben, és a szerelem is mézzel van átszőve…
Terlu Perna egyedül volt. Ezért megszegte a törvényt, és varázslattal teremtett egy öntudattal bíró póknövényt. Büntetésül fából faragott szoborrá változtatták, és elrejtették az Alyssiumi Nagy Könyvtár északi olvasótermének egyik félreeső szegletébe.
A története itt akár véget is érhetett volna… De egy téli napon Terlu felébred egy szinte teljesen elhagyatott szigeten, ahol száz meg száz elvarázsolt üvegház sorakozik. Fázik, éhes, és úgy tűnik, az egyetlen emberi lakó egy zsémbes kertész.
Legnagyobb meglepetésére a mogorva Yarrow mégis befogadja: meleg ruhát, puha ágyat és frissen sült mézes süteményt kínál neki addig, amíg Terlu készen nem áll arra, hogy hazatérjen.
Csakhogy Terlu nem akar hazamenni.
Ahogy egyre jobban megismeri Yarrow-t – aki minden mogorvasága ellenére kifejezetten szeretetreméltó tud lenni –, rájön, hogy a szigetet fenntartó varázslat lassan elhal, és az üvegházak lakói veszélyben vannak. Terlu tudja, hogy segítenie kell, még ha ez újra törvényszegéssel is jár.
Ezúttal azonban nincs egyedül. Yarrow és egy érző rózsa segítségével Terlunak egy réges-rég elhunyt varázsló titkait kell megfejtenie, ha meg akarja menteni a szigetet – és ha esélyt akar adni magának egy új életre, talán még a szerelemre is.
Az elvarázsolt üvegház kedves, szellemes és szívmelengető történet második esélyekről, a varázslatról, amit a törődés rejt, és arról, hogy néha egy mézes sütemény is elég a boldogsághoz.

A regény megvásárolható itt: Agave

Bella Swift: Csipesz, a tacsi Mikulásnak áll

    Bár már jó pár éve a kevésbé fiatal felnőttek táborát gyarapítom, azért időről időre elcsábítanak a mesék, főleg akkor, ha világcuki kisállatokról szólnak. Bella Swift különösen nagy kedvencem a túlbuzgó mopsz kalandjaival, ezért Csipesz tacsi történetébe is örömmel vágtam bele.

    A borító is csoda aranyos, mikulásváró hangulatú, a könyv pedig teli van vidám, vicces és kedves grafikákkal.

    A meseregény most is pontosan olyan, amit Bella Swift világa mindig, bájos, szerethető és biztonságos világot teremt, miközben tanít is valami értékeset az olvasóknak.

    A Csipesz, a tacsi Mikulásnak áll egy igazi téli, karácsonyváró történet, az örökbefogadott kölyöktacskó első karácsonyáról. A mese nem a nagy csodákról szól, hanem az apró figyelmességekről, a szeretetről, az összetartozásról és arról, hogy időnként a legkisebbek teszik a legnagyobb dolgokat.

    Csipesz, a rövid lábú, hosszú testű tacskó már önmagában is imádnivaló főhős. A pocakja néha beleér a hóba, és többször szeleburdi, mint ahányszor nem. Nincsenek szuperhős képességei, sőt többnyire ügyetlen, de pont ettől válik igazán szerethetővé. Amikor karácsony közeledtével elhatározza, hogy Mancsos Mikulásnak áll, azt nem azért teszi, mert hőssé szeretne válni, hanem mert fontos számára, hogy örömet szerezzen másoknak. És bár nem mindig sikerül minden tökéletesen, úgy tűnik, hogy a jó szándék fontosabb, mint a kivitelezés minősége.

    Nekem nagyon tetszett, ahogy Csipesz kalandjai bekapcsolódtak Bella Swift világába a Puncs és Mancs Kávézón keresztül. Millie, Flóra, Rufusz, Max és Rozi is egy igazi színfolt, de nekem az abszolút kedvencem a mogorva Kleo cica és a bosszantó Fred mókus.

    A cselekmény egyszerűen követhető, kisgyerekek számára is jól befogadható, mégsem lapos. Csipesz összes próbálkozása kisebb-nagyobb akadályba ütközik, hibázik, elbizonytalanodik, de nem adja fel. A maga bájos módján levonja a következtetést és halad tovább az úton.

    A könyv egyik legnagyobb erőssége a hangulata. Meghitt karácsonyi történet, ami nem a nagy ajándékokról, hanem a szeretetteljes együttlétről és a másokkal való törődésről szól.

    A nyelvezet kedves, egyszerű, mégis igényes, jól működik esti meseként is. A humora kicsit sem harsány, inkább bájos, a történet érzelmi íve biztonságos, nem ijesztő, de mégis hordoz feszültséget, ami fenntartja a figyelmet. Ez a történet egy igazán jó kis adventi hangolódás, Mikulástól Karácsonyig tökéletes választás az óvodás és kisiskolás korosztálynak.

    A könyvet köszönöm szépen a Manó Könyvek Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Manó Könyvek Kiadó

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 160

Ford.: Pogonyi Kata

Ill: Kelly Casswell

Fülszöveg:

Csipesz, a tacsi alig várja, hogy együtt tölthesse a karácsonyt az új családjával, és Kleóval, a morcos öreg macskával. Ám amikor a cica elárulja neki, hogy a Mikulás csak az embereknek szokott ajándékot hozni, nagyon elszontyolódik.
Elhatározza, hogy Mikulásnak áll, és valóra váltja újdonsült barátai kívánságát. Rozi, a vörösbegy azt szeretné, hogy melegebb legyen a fészke, Flóra, a dalmata pedig egy jó kis sárfürdőre vágyik. Nincs olyan kívánság, amit a kis tacsi ne igyekezne megvalósítani.
De vajon Csipesz álma is valóra válhat? Össze tudnak barátkozni Kleóval még karácsony előtt?

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu

Bartók Imre: Damien

    Az első Bartók Imre regényem volt, ezért nincs viszonyítás alapom, de nem is igazán tudnám hasonlítani semmihez. A „Damien” az egyik legszabálytalanabb regény, amit olvastam, úgy, hogy alapvetően a sakk szabályai szerint működik. A regény terjedelme, szövege és precizitása miatt elsőre a borítót (illetve a könyv egész megjelenését) alultervezettnek éreztem, de aztán a végére beérett nálam a dolog, rájöttem, hogy a külső abszolút megfogja a sötét, komor nyomasztó atmoszférát, ami a regényből árad.

    Bartók Imre nyelvezete számomra kifejezetten szép volt, de nehezen haladtam előre a sűrű szövésű mondatok között, a Csipkerózsika kastélyát körbe ölelő vadrózsa tövisrengetegéhez hasonlító, szúrósan szép szövegben.

    Ez a nyelvezet izgalmas ötvözete a magyar szépirodalom líraiságának és a sakk száraz nyelvének. Csodás körmondatokba ékelődnek egyszerű sakklépések, nyelvi bravúrok fordulnak taktikai leírásokba, játszmák, sakkmesterek és nyitányok és zárások keverednek erkölcsi, érzelmi és történelmi eszmefuttatásokkal. Elsőre logikátlannak tűnik, de mégis működik.

    Damien a főhős ugyanilyen. Fogalmam sincs arról, hogy mi tartja életben ezt az embert, és mégis elképesztő szakmai csúcsokat ostromol. A látszólag céltalan, szorongó végtelenül magányos sodródó figurája határozottan tör előre miközben másodállásban egy egészen különös, morálisan szürke, mégis emberi feladatot lát el a Tashmitum nevű alkalmazás útmutatásával.

    A regény számomra elsősorban a magány könyve. A sakkozóé, aki a céltudatosan (vagy inkább véletlenszerűen) halad előre a világranglistán, ugyanakkor bár a hírneve egyre terjed, a valóságban minimális emberi kapcsolattal rendelkezik, összesen három emberhez kötődik, közülük kettőhöz már csak fantomszerűen kapcsolódik az emlékein és a belső monológjain keresztül.

    Damien Lazard az érdekes középszerűség megtestesítője. Egy alapvetően semmitmondónak tűnő figura, aki kimagasló sőt világszínvonalú teljesítményre képes, és egy erkölcsileg kétes, de jó szándékú és furcsa „második munkája” van. A magánya és a folytonos gyötrő töprengése valahogy elfedi azt, hogy tulajdonképpen ő egy izgalmas és szabálytalan karakter. Ráadásul minden egyedi tevékenységének katalizátora egy nő. Chersez la famme mondhatnánk franciásan az amúgy francia világpolgár történetére. A megdöbbentő az, hogy hiába keressük ezt a nőt, Damien is már csak a szellemalakját markolja. A másik meghatározó szereplő szintén múlt idő már, Damien mégis erősen kötődik az apjához, aki inkább negatív hatású az életében. Az anyjáról vagy egyéb rokonságáráról szó sem esik. Damiennek nincs múltja és jövője is alig akad. Az egész regényben nagyon erős visszatérő motívum az elmúlás, aminek egyik ilyen sarokköve Budapest ami a kezdet és a vég is egyszerre.

    A sakk mindent átsző. Élet, halál, identitás, kiégés, neurózis. A lépések mögött ott a belső táj: beszűkültség, szorongás, fáradtság. Négy fejezetben négy tornán keresztül látjuk egészen közelről Damien Lazard gondolatait. Mivel nem sakkozom igazán nem ismertem fel sem a lépéseket sem a variációkat, mégis értettem a mögöttes jelentést, mert itt a sakk élet, halál és a köztes tér. Néha persze beszűrődik a világ is időnként felbukkan a történelem főként a Marlice-szal való beszélgetésben, megjelenik újra és újra Chilene alakja, de mégis inkább csak sakk sakk és sakk. Beszűkülés és magány.     A szürreális elemekben ott a fásultság, a belefáradás. Damien folytonos szorongása. Ettől az emberi felemelkedés, a szürkeségből való kiválás története nyomasztóvá válik.

Sok szempontból izgalmas, felejthetetlen olvasás volt, de semmiképpen sem sétagalopp.

A könyvet köszönöm szépen a Jelenkor Kiadónak.

Adatok:

Kiadó: Jelenkor Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 392

Fülszöveg:
    Damien Lazard, az ismeretlenségből feltörő sakkozó egyre közelebb kerül a világbajnoki címmeccshez. Maga sem érti, minek köszönheti váratlanul jött eredményeit, ahogyan abban sem biztos, vágyik-e egyáltalán a sikerre. Miközben egyik verseny követi a másikat, egy belső utazáson is részt vesz, amely során a franciaországi gyerekkor képei éppúgy megelevenednek, mint Hannibál és Napóleon hadjáratai. Ezalatt egy rejtélyes applikációnak is dolgozik, de mintha nemcsak a kliensei, hanem mindenki más is akarna tőle valamit – kivéve egyvalakit, aki a legfontosabb számára.
    Bartók Imre új regényét egyszerre jellemzi a szigorú rend és az illékony képzelet. Ha menny és pokol egymás tükörképei, akkor a győzelem és a bukás is egyet jelent. A részvétlen világban csupán a halál ügynöke nem részvétlen.
    „Miért is érdekelné bármi, miért érdekelné éppen a sakk, ha gondolatban minduntalan máshol jár, de hát ilyen hozzáállással hogyan is juthatna előrébb, és egyáltalán, minek akar előrébb jutni, ha a vesztesek írják a történeteket, márpedig ő ezt szeretné, megírni és elmondani végre a történetét.”

A regény megvásárolható itt: Booklove

Soraya Chemaly: Jól ​áll neki a harag

    Több szempontból is megtévesztett ez a könyv, de összességében pozitív volt a „csalódottságom”. (Spoiler: nem csalódtam, csak másra számítottam). A borító leginkább egy „girl power” kiadványt jelez és bizonyos értelemben az is kaptam, de ez csak egy egészen kicsi része volt a történetnek. A cím pedig nekem egy dühkezelési szakirodalmat hívott be, de nem igazán az volt. Ez a könyv nem kifejezetten a személyes haragról és annak megoldásáról szól.

    Amikor elkezdtem olvasni nagyon vegyes érzelmeim voltak. A harag, mint olyan nem egy jó vagy kellemes érzelem, sőt, ahogy a többi nőnek, nekem is a szégyen érzete társul hozzá. Általában azt jelenti, hogy nem tudok uralkodni az érzéseimen. A könyvből kiderül, hogy ez az érzettársítás tulajdonképpen egy szocializációs hiba, a harag jó, felszabadító és pozitív energiává alakítható.

    Manapság a pozitív életszemlélet éppen fordítva kezeli ezt a dolgot, az „engedd el”, „lépj túl rajta” és „gondolj a jóra” tanácsok pont a harag elfojtását eredményezik. Azt mondják, hogy a negatív érzelem nem jó, és el kell kerülni. A harag nyilván nem egy kedves érzelem, magányos és kirekesztő, ugyanakkor - mint azt olvasás közben beláttam - szükséges is. Az érzelméhez kapcsolódó negatív jelentéstartalom a kulturális és társadalmi helyzetünktől is függ, de jellemzően a nevelésből fakad, és bár nincs különbség a férfi és a női harag között mégsem azonos módon tanuljuk meg kezelni. Márpedig a harag segít érvényre juttatni a nők ellenérzéseit a diszkriminációval, kirekesztettséggel, abúzussal, szexizmussal szemben, amit nap mint nap megtapasztalnak.

    Ez a könyv nem a személyes, sokkal inkább egy globális „társadalmi” haragról szól. Végig veszi azokat a bántalmazási formákat, amikkel a nők nap mint nap szembesülnek, az egyenlőtlenségtől a szexuális bántalmazáson át a lekicsinylésig, és elnyomásig. A szerző rengeteg személyes, közösségi és tankönyvi példával szemlélteti a nők helyzetét a világban, majd azt mondja, hogy az ezzel kapcsolatos, jogos érzett harag jó. Hogy a kiváltott düh hasznos és alkalmazható arra, hogy kiálljunk magunkért, és másokért.

    Nagyon izgalmas könyv, sok érzelmet váltott ki belőlem az olvasás, részben megdöbbentett, mert bővebb voltak olyan aspektusai, amit még sohasem gondoltam át, részben pedig kicsit átalakította az általános szemléletmódomat. Az „Anyák dühe” fejezet volt az, amin igazán dühös lettem, talán mert általános érvényű dolgokat mondott ki, olyanokat, amik minden nőre igazak, függetlenül attól, hogy szültek-e. Sokan vagyunk, aki nagyjából biztonságos környezetben élünk, akiknek a munkáját elismerik, és akik szabadon tanulhattunk, de még nekünk is meg kell küzdenünk a női test, mint „hordozó” és mint „közös tulajdon” szemléletekkel. A fogamzásgátlástól az abortuszon át a szülésig alig vannak személyes döntéseink, szinte minden kérdésben a közjó és a társadalmi elvárás dönt helyettünk. Soha nem gondolkodtam még ezen, de most igazán mérges lettem.

    Eddig úgy éreztem, hogy nem kell harcolni az esélyegyenlőségemért, mert alapvetően egyenlő vagyok, ami egy megdönthetetlen tény. Ugyanakkor már látom azt, hogy vannak bőven olyanok, akiknek az egyenlőségéért mégis harcolni kell. Szerintem kimondható, hogy ez egy feminista könyv, de érdemes lenne elolvasni a férfiaknak is, hogy jobban megértsék a nőket általában, ahogy a nők haragját és az ártatlannak tűnő vagy ártatlannak érzett mondatok és apró cselekedtek következményeit. A változás talán már elkezdődött, azonban lassú folyamat. Ez a könyv egy mérföldköve lehet annak, hogy a nőkkel szembeni elnyomás csökkenjen.

    A Jól áll neki a harag nemcsak társadalmi látlelet, hanem egyfajta útmutató is: hogyan tanuljuk meg felismerni, megélni és egészségesen használni a dühünket. Nem arról szól, hogy legyünk indulatosabbak, hanem arról, hogy engedjük meg magunknak az érzelmeink teljes körű megélését, amit a társadalom elvett tőlünk. Fontos kiadvány. Olvasmányos, érdekes és elgondolkodtató.

    Köszönöm szépen a Librinek!

Adatok:
Kiadó: Libri Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 407

Fordító: Gyárfás Vera

Fülszöveg:

"    A harag olyan, mint a víz. Megpróbálhatjuk gát mögé parancsolni, eltéríteni vagy figyelmen kívül hagyni, ám végül megtalálja az utat, méghozzá általában a legkisebb ellenállás felé. Mint a könyvben kifejtem, a nők sokszor a testükben „érzik” a haragot. A feldolgozatlan harag nyomot hagy a megjelenésünkön, a testünkön, az étkezési szokásainkon és a kapcsolatainkon, alacsony önbecsülést, szorongást, depressziót vált ki, a hatására kárt tehetünk magunkban, és akár fizikai megbetegedést is okozhat. A károk azonban nem csak fizikaiak. […] Ha nem veszünk tudomást a haragunkról, akkor nem törődünk magunkkal, és hagyjuk, hogy a társadalom se törődjön velünk. És vegyük észre, hogy ha így kezeljük a nők haragját és fájdalmát, könnyebb lesz kihasználni minket – az utódnemzésben, a munkában, a szexben és az ideológiák terén egyaránt."
    A haragot általában félreértik, főként, ha a nők haragjáról van szó. A nők dühét a társadalom évszázadok óta egyfajta rendellenes, szélsőséges érzelemként könyveli el, megbízhatatlansággal, irracionalitással kapcsolja össze. A nőket sok helyen már kislány koruktól fogva arra intik, hogy tartsák magukban a haragjukat, annak ellenére, hogy az érzelmek elfojtásának komoly fizikai és pszichés következményei lehetnek.
    Pedig nekünk, nőknek számtalan okunk van dühösnek lenni: átlagosan még mindig kevesebbet keresünk ugyanazért a munkáért, mint a férfiak, gyakran hátrányba kerülünk az oktatásban és a munkaerő-piacon, illetve rendszeresen szembesülünk a hétköznapi szexizmus káros hatásaival.
    Soraya Chemaly, aki évtizedek óta foglalkozik a nőket érintő legfontosabb társadalmi kérdésekkel, azt vallja, hogy a haragunk nem csupán jogos, hanem része is a megoldásnak: ha tudatosan közelítünk hozzá, segít felismerni az igazságtalanságot, és előmozdíthatja a változást. A Jól áll neki a harag megvilágító erejű, végtelenül felszabadító munka, amely megmutatja, hogyan fogadjuk el a haragunkat, és változtassuk azt mindent elsöprő, termékeny energiává.

A regény megvásárolható itt: Booklove

    

    

Shannon Mayer: Claimed ​by Fate – Birtokolva (Alfa 3.)

    Kicsit lassan, de még az idén elérkezett hozzánk az Alfa sorozat harmadik része, ami még nem a befejezés, de egy ciklust kétségtelenül lezár. A sorozat külalakja nagyon egyben van, nekem ez a rész tetszik talán a legjobban megelőzve az első kötet desing-ját. Megérte várakozni a javított élfestésre is.

    A tartalom azt hiszem épp fordítva van, nekem most leszálló ágú a sorozat. A szöveg minősége is romlott valahogy, de összességében is azt érzem, hogy a Birtokolva egy kicsit összecsapott rész lett.

     Maga a történet ebben a részben maximumra kapcsol, nagyon gyors, nagyon pörgős lesz. Dominic és Sienna párosának rengeteg kihívással kell szembenéznie, ami hol megerősíti, hol gyengíti a kapcsolatukat. Mostanra Dom érzései jócskán letisztulnak, és kevésbé agresszív a vágyakozása, sokkal kiegyensúlyozottabbnak és támogatóbb személyiségnek hat mint eddig. Sienna is abszolút szimpatikus volt nekem, a gyásza elég mélyen érintett, de van benne valami bölcsesség, és elég erős a segítőkészsége is, úgyhogy szerintem ők teljesen rendben vannak, ahogy a többi szereplő is. Will és Bee kapcsolata kifejezetten aranyos, de szerettem a hercegnő és Lycan párosát is, Raven pedig egy új izgalmas színfoltot hozott. Nekem a gonosz ág is tetszett, Scarlett dühe vagy Edmund fekete lelke is jól illeszkedett a világukba. A „Corumbra-szál” egy új izgalmas titkot sejtet, valami hatalmasabbat, ami kitágítja a jelenleg ismert Alfa- világ határait, azonban erről most még elég kevés információnk van, és az sem egyértelmű. Mindenesetre a függővég, és a történet mögött rejlő rejtély érdekes felütést kapott.

    Ami nem tetszett, az a cselekmény kidolgozatlansága volt. Maga a csúcspont elég hangsúlytalan lett. A fő csata ugyan mozgalmas és heroikus, de túl gyors, és egyáltalán nincs meg a levezetése. Pillanatok alatt a történet végére értem, és azt éreztem, hogy ezt lehetett volna még írni kicsit.

    Ezzel együtt is szerettem Shannon Meyer világépítését. Egyszerre különleges és ismerős a fátyol mögötti világ, de elég bonyolult is, sokféle társadalmi kérdéssel, specifikummal, és úgy tűnik misztikummal is. Itt is a kidolgozottságát fájlaltam kissé, nagyon sok olyan momentum volt, ami megért volna még pár oldalt, a vérféregtől kezdve az emberi rabszolgaságon át a vadászok történetéig. Mindegyik nagyon sajátos ötlet, de nem jött át teljesen az a kép, ami a szerző fejében él erről a világról.

    Eddig nekem tetszik a sorozat, kicsit más, mint az átlagos vámpíros sztorik, mégis otthonos. Mozgalmas a történet és kedvelhetőek a szereplők. Érzek benne némi elsietettséget, de ettől még élvezhető.

    A könyvet köszönöm szépen az Álomgyár Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2025.

Oldalszám: 320 oldal

Fordította: Nagy Boldizsár

Fülszöveg:

A könyvről

„Pikáns és szenvedélyes.” – A Fantasea Of Books

Azért jöttem a vérfarkasok területére, hogy megmentsem az öcsémet…

Aki már nincs többé.

Miközben a koronáért vívott háború bármikor kitörhet, a vérszomjas vadászok pedig a sarkamban vannak, búcsút kell vennem az egyetlen családtagomtól, és ebbe belepusztulok. És ami még rosszabb, akaratlanul is Dominicot hibáztatom, amiért nem vigyázott rá – még ha ez irracionális is.

A szívem összetört, és úgy érzem, mindkettőjüket elvesztettem.

Mégis, együtt kell dolgoznunk, ha le akarjuk győzni Edmundot, hogy Will ülhessen a trónra – nem számít, mennyire nehéz Dominic közelében lenni így, hogy hozzá sem érhetek.

És amíg én háborút vívok a saját szívemmel, és csatára készülünk a kegyetlen Edmund ellen, egy mindennél nagyobb fenyegetés leselkedik a birodalomra… Egy szörnyű lény, amely olyan erős, hogy mellette a jelenlegi királyunk csupán egy légy a levesünkben.

Vajon legyőzheti a vérfarkasok, vámpírok és emberek valószínűtlen keveréke Edmund királyt? És ha igen, van esélyünk túlélni a következő sorscsapást?

Shannon Mayer New York Times bestsellerszerző Alfa-sorozatának harmadik meseszép élnyomtatott kötete újra elvarázsolja az olvasókat.

„Rögös, mégis izgalmas utazás.” – Literature for Lunch

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház