Megkockáztatom, a Szántó-regényekben senki sem normális. De haladjunk az elejétől.A történet megint úgy kezdődik, hogy mindenki nyugdíjba ment. Sebők Szilveszter nyilván túl fiatal hozzá, de egy időre ő is kiírta magát a rendőrség kötelékéből. Megint kapunk egy új, eddig ismeretlen nyomozásvezetőt, aztán egy váratlan fordulattal – vagy inkább több váratlan fordulattal – szépen lassan mindenki visszakerül a képbe. Ettől az újabb sorozatgyilkossági ügy egy kicsit talán túlzsúfolttá is válik.
Ezúttal influenszereket öl valaki, ráadásul a Kaméleon ügyéhez hasonló módszerekkel. A téma megint érdekes: Szántó Dániel most a közösségi média és a celeblét kérdéseit járja körbe. Ezúttal azonban valamivel határozottabban éreztem az írói álláspontot is. Most inkább a „pro” oldal jelent meg, a „kontra” kevésbé. Engem ez annyira nem zavart, mert többnyire egyetértek azzal, amit a témáról gondol, de azért hiányzott egy kicsit az ördög ügyvédje. Jó lett volna látni a másik oldal érveit is.
És akkor a három főnyomozó.
Most, hogy néhány oldalon keresztül együtt voltak a történetben, számomra teljesen egyértelmű lett, hogy még mindig Várnay Benett a kedvencem. Ráadásul továbbra is ő tűnik a legkompetensebbnek. Budai Viktor valamelyest összeszedte magát, de engem még mindig zavar az a fajta arcvesztés, amin keresztülment. Szilvesztert pedig… hát, én nagyjából a könyv elején elvesztettem. Innentől már leginkább csak az igazságtételt vártam vele kapcsolatban, és valahol meg is kaptam.
Ez azért is volt fontos számomra, mert több korábbi történetben éreztem úgy, hogy a szerző igazságtalanul zár le bizonyos eseteket. Persze a dolgok megoldódnak, de nem feltétlenül bűnhődnek azok, akiknek kellene, vagy éppen az ártatlanok szenvednek. Ezúttal viszont nem ezt éreztem. A lezárásnak ez a része számomra mindenképpen pozitív volt, és jólesett, hogy bizonyos dolgok végre a helyükre kerültek.
A fő nyomozószál eredménye ugyan meglepett, de most valahogy kevésbé éreztem jelentősnek, mint az előző részekben. Nekem hiányzott belőle az a személyes indíttatás is, ami korábban sokkal erősebbé tette ezeket a történeteket. Pedig a lehetőség megvolt hozzá. Az eszközök is adottak voltak, csak valahogy azt éreztem, hogy a szerző ezúttal nem használta ki teljesen ezt a lehetőséget.
Mintha közben a háttérben zajló folyamatok egy kicsit elvitték volna a fókuszt.
Érdekes módon most sokkal erősebben érdekelt a szereplők kapcsolatrendszerének alakulása, mint maga a nyomozás. Ki hová kerül, ki hogyan viszonyul a másikhoz, ki tér vissza, ki tűnik el, és vajon kinek mi lesz a sorsa – ezek most jobban lekötöttek, mint maga a gyilkossági ügy.
És ezzel tulajdonképpen el is jutottunk a történet egyik legfontosabb részéhez: a lezáráshoz.
Bizonyos értelemben ez a történet most tényleg véget ért. Az utószóban maga a szerző zárja le ezt az ötkönyves egységet, és mindenkit igyekszik a „helyére tenni”. Ami azért különösen érdekes, mert közben már tudjuk, hogy Szántó Dániel képes bárhonnan visszahozni a szereplőit. Én pedig kezdem kiismerni a kiismerhetetlenségét, úgyhogy hiába olvasom az utószót, valahol már most azt várom, hogy vajon ki és honnan fog még előbukkanni.
A megoldásnak volt egy olyan része is, amelyben maga Szántó Dániel is bekerült a történetbe. Nekem ez furcsa volt. De hát láttunk már tőle szokatlan döntéseket, szóval ezen a ponton talán már semmin sem kellene meglepődnöm.
Ha az eddig olvasott részekből kellene egy saját sorrendet felállítanom, ez a történet valószínűleg a lista végére kerülne. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem szerettem. Érdekes volt, izgalmas volt, és most is voltak benne olyan megoldások, amelyek megleptek.
Egyszerűen most azt éreztem, hogy eltolódtak a hangsúlyok.
Kevesebb lett számomra az igazán ütős nyomozás, és több lett a szereplők, kapcsolatok és lezárások története. Ettől még kíváncsi vagyok, hogyan folytatódik tovább a Szántó-univerzum, mert azt már biztosan megtanultam: amit egy Szántó-regény lezár, az vélhetően csak átmenetileg van lezárva.
Adatok:
Kiadó: Alexandra
Megjelenés: 2024
Oldalszám: 478
Fülszöveg:
Budai Viktor, Sebők Szilveszter és Várnay Benett utolsó találkozása
„Ez még csak a kezdet, a gyomirtás első, jelképes pillanata. Ti jöttök, ti semmirekellő, mihaszna idióták! Magamutogatók! Az élet többről szól, és ti bemocskoljátok ezt a csodát. Hát most én mocskollak be titeket…”
Egy leszerelt nyomozó, akinek csak a bosszú maradt. Egy fiatal sztárrendőr, aki szabadulni akar a titkától.
Egy brutálisan lemészárolt közösségimédia-sztár, majd nyugtalanítóan ismerős gyilkosságok sorozata.
Egy gyilkos, aki meg akarja szabadítani a világot a tehetségtelen, magamutogató influenszerektől – vagy mégsem?
Egy ügy, ahol egyre kevésbé világos az indíték, és egyre kevésbé tudni, hogy ki a valódi célpont, miközben a holttesteknél is gyorsabban szaporodnak a követők, és fogynak a percek…
Szántó Dániel új regénye mélyre visz minket a közösségi média mocskába, miközben mesterien és felkavaró módon zárja le a Revans, Az üldözött, az Egy pap vallomása és A hatszög történetét.
No comments:
Post a Comment