Pascale Robert-Diard: A ​kis hazug

A kisregényre először a fordító miatt figyeltem fel (Gulyás Adrienn felettem járt általánosba), aztán a borító kapott meg. Egyszerű színvilágú, egyszerű fotó, még is van benne valami kifejező. Valami, ami a történet lényegét is jól megragadja.

„A kis hazug” stílusában is egyszerű, párbeszédes, rövid leírásokkal, erős emocionális hatásokkal operáló regény, könnyű olvasni. Mégis nehéz, nem a kiváltott érzelmi reakciók miatt, hanem mert folyton végig kellett gondolnom azt, hogy egy-egy jelenet mennyi mondanivalót hordoz. Ez a könyv a sztereotípiákról szól, de nem a fülszövegben meghatározott módon. Van benne egy tipikus rossz életű férfi, akit elítélnek, mert minden kritériumnak megfelel, ami a bűnösökre jellemző. Mégsem ez volt az a sztereotípia, ami elgondolkodtatott. Ebben a kisregény minden arról szólt, hogy a szereplőket, és a történetet magát hogyan lehet belenyomkodni előre megvájt nyomsávokba. Hogy a főszereplő tipikus kamasz, az apja tipikus megcsaló, a tanárnője tipikus jótét lélek és így tovább. Mindennek oka és magyarázata a tipikusságban rejlett, a törvényhozásban (és az életben is), mindent le lehetett vezetni abból, hogy előszedtük az ide vágó sémákat. Maga a főszereplő Lisa mintha el is veszett volna ebben, nem jelent meg önálló entitásként, hanem csak sémák gyűjteményeként. Csak az olvasás vége felé kezdtem el azon gondolkodni, hogy vajon megjelent-e egyáltalán Lisa mint önálló egyéniség a történetben.

Nagyon izgalmas kérdés, hogy vajon leképezhetőek vagyunk-e típusaink alapján. Hogy három, öt vagy 7 típus szerint vagyunk-e besorolhatóak? Hogy ha valaki tipikus háziasszony, tipikus anya, és mondjuk tipikus jótét lélek az leképezi-e magát az embert?

Rengeteg más kérdést is rejtett persze a könyv. Körbejárja egy kicsit a morál problémakörét, a bűnét és a bocsánatét, valamint a feloldozásért is. Azt, hogy a feminizmus minden esetben erény-e, és a nevében lehet-e ítélkezni a nő felett, aki nem felel meg az eszményképeknek. Mindegyikről lehetne hosszan írni, engem most mégis a fenti jelentéstartalom ragadott meg igazán.

A cselekmény a végéről indul, tudjuk a csavart, de a hozzá vezető utat be kell járnunk. Az olvasó közben sokféle ítéletet meghozhat kvázi az esküdtszékkel együtt. Része lehet a bírósági eljárás folyamatának, ugyanakkor a saját értékítéletét is tisztázhatja. Az enyém kevésbé volt szigorú, én felmentettem a Kis hazugot, de biztos vagyok abban, hogy nem mindenki tenné ugyanezt.

Kevés szóval, de alaposan megírt mű, ami alaposan elgondolkodtatott a világ működéséről. Érdemes elolvasni, nem csak a fordítás miatt.

A könyvet köszönöm szépen a Park Könyvkiadónak.

Adatok:

Kiadó: Park Kiadó

Megjelenés: 2024.

Oldalszám:  184

Ford.: Gulyás Adrienn

Fülszöveg:

Pascale ​Robert-Diard elismert francia újságíró lebilincselő tárgyalótermi drámája azt vizsgálja, miért hazudott egy tizenéves áldozat a megerőszakolásáról, és hogy milyen könnyen lesz a hátrányos helyzetűekből bűnbak.
A tizenöt éves Lisa átlagos kamasz, aki sütkérezik a fiúk és a férfiak újdonsült figyelmében. Amikor viselkedése hirtelen megváltozik, tanárai aggódni kezdenek, átmeneti hangulatingadozásnál többre gondolnak. A lány végül elmondja, hogy többször is bántalmazták, és a gyanú egy Marco nevű fiatal férfira terelődik, aki néhány hónapig Liza szüleinek házában dolgozott. A szegény családból származó, erőszakos, alkalmi munkákból tengődő, egyedülálló férfit habozás nélkül tíz év börtönre ítélik.
Mindenki elintézettnek tekinti az ügyet, és továbblép, a húszéves Lisát azonban bűntudat gyötri. A fellebbviteli tárgyalás előtt új ügyvédet keres egy nő személyében. Alice Keridreux elvállalja az ügyet, és karrierje legkockázatosabb tárgyalása elé néz: egy hazug áldozatot kell védenie.
A #metoo-mozgalom és az osztályok közötti egyenlőtlenségek metszéspontjában játszódó regény egy Harper Lee és Georges Simenon nyomdokain haladó bírósági próza, egy szokatlan szembenézés felkavaró története.
Pascale Robert-Diard (1961) politikai újságíróként került a Le Monde-hoz, bírósági tárgyalások százairól tudósított, 2002 óta a jogi rovat vezetője. A kis hazug című regényét Goncourt-díjra jelölték, eddig hat nyelvre, köztük angolra is lefordították.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Libri webáruház

Eszes Rita: Egy ​csepp tűz, egy szikra víz

Eszes Ritával úgy vagyok, ahogy Gombóc Artúr a csokoládéval, lassan mindegy lesz, hogy gömbölyű vagy szögletes, jöhet. Szeretem a Japán mitológiára épülő regényeit, de egyáltalán nem bántam, hogy az „Egy csepp tűz egy szikra víz” egy egészen másfajta világba kalauzolt. Ismerős volt, hazai, és minden kacifántos lápi útvesztőjét imádtam.

A történet nagyon mély alapja a Szaffi, ami még mélyebben a Cigánybáró című Jókai kisregény, (nekem egyébként mindig behozza Fekete István: A koppányi aga testamentuma című regényt is,) amit én csak a fent nevezett rajzfilmből ismerek, és ami a kedvenc magyar animációm. Így aztán a regényben nem tudtam elkerülni, hogy az egyes szereplőket a rajzfilm szinkronok narrálják a fejemben. Szegény Gobbi Hilda tudta és akarata nélkül végig beszélt néhány estét a síron túlról is.

Ezen túl azonban az „Egy csepp tűz…” egy nagyon egyedi és sajátos mese, teljesen önálló, és abszolút különválasztható az összes eredet-történetétől. A regény szerint a vallási alapja valahonnét Litvániából indul, a valóságalapja pedig az egészen konkrét magyarországi boszorkányperekig nyúlik vissza Mária Terézia uralkodásának korai éveire, de van egy sajátos cigányos beütése is, amit én nagyon szerettem.

A történet az erdélyi lápvilágban játszódik, a környezetrajz annyira kidolgozott, hogy szinte láthatóvá válik a romos öreg kastély a víz ölelésében. Az élők pedig épp úgy keverednek, ahogy az a 18. században természetes volt, magyarok, németek, törökök, cigányok, olaszok és szerbek jól vagy épp nehezen keverednek itt a Kárpátok olvasztótégelyében.

Ez a regény nemcsak izgalmas, mitikus közép-európai fantasy, hanem egy remek korrajz is.

Szafija a női főszereplő egy alakváltó istenség, aki annyira macska, hogy nagyon. Nagyon szerettem a gonosz kis lelkét, és teljesen felismertem benne a saját Cicuferem összes komiszságát. Macska, lápi lidérc és házi tűzhely őrző szellem egy személyben, bonyolult entitás, összetett gondolkodásmóddal és egyedi világképpel. Bosszúálló és kegyetlen is, de csak annyira amennyire egy ilyen lány az lehet. Eszes Rita jól megragadta a főszereplője nem emberi mivoltát, és nem romantizálta el.

Jonas mellette egy sokkal egyszerűbb, emberi karakter, mégis nagyon szerethető. Kicsit magyar, kicsit török, kicsit cigány, de egy igazi 18 századi romantikus hős, tiszta értékrenddel, és kellő határozottsággal.

A történet sokkal összetettebb annál, mint ahogy az elsőre látszik. A kétharmadánál erősen felpörög, itt egy kicsit nekem túl gyors is, megért volna egy erősebb részletezést az a konfliktust ami a történet valóságalapját jelenti, már csak azért is mert a laikus olvasónak kevéssé ismertek a történelmünk ezen sötét foltjai. Ettől függetlenül persze a cselekmény kerek és érthető, csak nekem volt némi hiányérzetem.

Őszintén örülnék neki, ha a sajátos magyar, illetve közép-európai történelmet és hiedelemvilágot több hasonló regényben látnám viszont. Ez a történet egy csodás utazás volt.

A regényt köszönöm szépen a Könyvmolyképző Kiadónak!

Adatok: 

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 368.

Fülszöveg:

AKÁRMILYEN ​BŰBÁJ ÜL IS A KASTÉLY FALAIN, ŐT LEGINKÁBB A LÁNY BABONÁZTA MEG.
1741, Temesi Bánság. A török hódoltság idején elnéptelenedett egykori családi birtokra hazatér Jonas, hogy megkeresse apja elásott kincsét, ami egy életre gazdaggá tenné. A romos kastély azonban nem teljesen néptelen: Jonas kincs helyett egy boszorkánynak mondott öregasszonyt, egy elvadult lányt és egy girhes macskát talál.
Safija nem ember, de a származásáról senkinek sem beszélhet. Egész életében rejtőzködve élt, és csak macska képében tudja elhagyni a birtok területét. Ez a természetbe visszaolvadt táj már az ő birodalma, ahol egyáltalán nem nézi jó szemmel a betolakodókat. A legtöbbjük túl sem éli a vele való találkozást…
De azelőtt még sosem járt itt olyan férfi, aki hosszasan beszélget a lovával, gyengéden nyúl egy félszemű, kóbor macskához is, könnyedén vált a cigány nyelvjárások között, és maga varrja a ruháit. Ráadásul a testén tintával vésett ábrákat visel, mintha rá lenne rajzolva az egész világ, amit Safija sosem láthatott.
Nekik, kettejüknek akár azonos céljaik is lehetnének, de hiába közös a nyelv, ha vannak szavak, amiket nem mernek, és amiket nem szabad kimondani.
És amikor kitör a boszorkánypánik, és a gyökértelenek üldözötté válnak, Jonas rájön,
hogy mi az igazi kincs, és talán máris elveszíti, amit még csak meg sem szerzett.
Ha két szív önmagával és egy másikkal is csatába kerül, ott hiába a víz, minden lángba borul…

A könyv megvásárolható ezen a linken: Könyvmolyképző Kiadó

Mary Westmacott: Befejezetlen ​portré

Nem igazán tudtam mibe kezdek bele, amikor elkezdtem olvasni a Mary Westmacott könyvet, amiről immár tudjuk, hogy valójában Agatha Christie mű.

Idegesítően fellengzős módon a borító ragadott meg először. A könyvtárban a régi , bordó gerincű sorozat van meg, de az annyira hidegen hagy, hogy még akkor sem fogtam bele, amikor kifejezetten érdekelt az Agatha Christie misztikum. Nem vagyok igazi krimi rajongó- bár próbálkozom - ezért teljesen jogos volt, hogy inkább a lélektani Christie-regényekkel fogok próbálkozni, de csak ez az új Helikonos kiadás nyitotta ki számomra a Westmacott-világot.

Meglepő módon a „Befejezetlen portré” nekem a legigazibb és legelgondolkodtatóbb Christie regény. Egyértelműnek tűnik, hogy azért, mert szinte precízen rásimul Agatha Christie élettörténetére, bár a történet főszereplője Celia túl éterinek tűnik Agatha Christie személyiségéhez. Mégis sokkal inkább a karakterek sokszínűsége, és a sorok közt megbúvó pszichológiai és filozófiai kérdések ragadtak meg.

Christie egy letűnt angol világot fest meg a Befejezetlen portréban. A lassan elszegényedő vidéki gazdagok életét, akiknek teljesen természetes, hogy időnként elköltöznek Franciaországba vagy épp Egyiptomba, ahol a lányoknak nem kell iskolába járni, de kötelező a francia nevelőnő és a zenei műveltség. Az ebben a környezetben felnövő, széltől is óvott lány képzelete szárnyal, míg az élet valósága valahogy hidegen hagyja. Csupán pár emberhez tud valóban ragaszkodni, de nem biztos, hogy mindenki kiérdemli a bizalmát.

A történet a végéről kezdődik (amiről ma már tudjuk, tulajdonképpen csak a közepe.) Agatha Christie egy kéziratot kap a portréfestő barátjától Larrabytól, aki egy különös középkorú nővel találkozott a tengerparton. Hamar kiderül, hogy a nő némiképp elveszett, lelkileg összetört, és miután a festő megmenti az öngyilkosságtól, felfedi neki az élettörténetét. A festő nevezi el Celiának, és művészként végig kívülállóként meséli el a nő történetét. A cselekmény kicsit töredezett, és valóban olyan, mint egy festmény, néhol sokszorosan árnyalt, máskor erőteljes ecsetvonásokkal ábrázolt.

Celia, aki az első világháború előtti még romantikus angol vidéken egy beteg apa, egy karizmatikus anya és egy távoli báty ölelte érzelmi biztonságban nevelkedő lány addig keresi a boldogságot, míg az megtalálja őt, de sehogy sem úgy, ahogy azt gyermeki képzelettel megfestette magában. A fiatal nő élettörténetét egészen kislány korától kíséri a mű, az elmagányosodó, egyre hidegebbé és színtelenebbé váló felnőttkoráig. Az utolsó nagy érzelmi törés aztán egy valami olyasmire kényszeríti a nőt, amely a szerző számára sem lehetett idegen, bár élek a gyanúval, hogy Christie személyisége egyszerűen nem olyan, mint főszereplőjéé. Nem ennyire naiv, és álmodozó és ártatlan, sokkal gyakorlatiasabb és élesebb elméjű. Volt olyan érzésem, hogy ez a regény egy hadicsel, a szerző misztikus válasza a 11 napos Christie-rejtélyre, de korántsem az igazság, csupán elterelés. (Megjegyzem nem olvastam Agatha Christie önéletrajzát, tehát simán kiderülhet, hogy tévedek.)

Érzelmes, érdekes és sokszínű utazás volt. A megkapó színekkel ábrázolt, ideálisra festett angol polgári lét, a vágyak az álmok és a valóság szövete, valamint a bonyolult és sokrétű emberi kapcsolatok és érzések mély ábrázolása mögött végig ott éreztem egy precíz tudatosságot. Ez volt az, ami bennem is felépítette azt az Agatha Christie bálványt, amit a krimirajongók már régen megalkottak.

Egyszer biztosan sort kerítek az „Életem” című ennél sokkal vaskosabb önéletírásra is.

A könyvet köszönöm szépen a Helikon Kiadónak.

Adatok:

Kiadó: Helikon Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 328

Fordította: Vallasek Márta

Fülszöveg:

Finom ​rajzolatú lélektani regények írója is volt Agatha Christie. Akkor is, ha Mary Westmacott írói álnév alatt jelentette meg őket, mindegyiken megtalálható a krimikirálynő kézjegye. Az intim belső terek, az elrejtett igazságok, az izgalom lassú-lusta, majd egyre erőteljesebb fokozása nem kell, hogy az abszurdumig, netán gyilkosságig vigye el a történetet. A többnyire női főszereplő lelkében lezajló konfliktus sorsfordító lesz hullák nélkül is!
Celia történetét egy fiatal és sikeres portréfestő tolmácsolásában ismerjük meg. Aki bevallja, ő legszívesebben lefestette volna az asszonyt, de mert ez szóba sem jöhetett, más módon próbálta megörökíteni. Egy távoli szigeten véletlenül találkozott vele, a nő a tengerparton ült, magányosan. Váltott vele pár mondatot, majd odébb ment. Ám egyszer csak világosan megérezte, hogy az ismeretlen asszony öngyilkosságra készül. Visszarohan, próbálja lebeszélni a szándékáról, és egy egész éjszakán át hallgatja a múltjával leszámolni akaró nő vallomását. Celia elvesztette az általa legjobban szeretett három személyt: anyját, férjét és lányát. Meg akar halni. Valami furcsa érzelmi összhang alakul ki mesélő és hallgató közt. Fölkínálhat-e a sors még egy esélyt? Mihez kell nagyobb bátorság, az élethez vagy a halálhoz?

A regény megvásárolható itt: Libri

Lisa See: Tealevelek szárnyán

Lisa See második magyar nyelven megjelent regénye egyszerre volt elképesztő, felkavaró, érzelmes és kemény olvasmány. Sajnos a „Lótusz leánya” című könyvét nem olvastam (még), de biztosan fogom ezek után.

A regény borítója gyönyörű, és kifejező. Szerettem benne, hogy tökéletesen megjeleníti a főszereplőt Lin-Yant, és megmutatja picit az akhák csodálatos és elzárt világát is.

A „Tealevelek szárnyán” egy különleges utazás Kína elzárt falvainak világába. Fogalmam sem volt, hogy a kilencvenes évek végén még létezett olyan hely Kínában, ahol a babona erősebben meghatározta az emberek életét, mint a világban jó százötven évvel korábban lezajló ipari forradalom. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy a fejlődő országok egyikében, ebben a hatalmas, technikai világot uraló országban lehet még olyan, hogy egy gyereknek nincs lehetősége tanulásra, a nők nem válhatnak el, és bűn ikreket szülni.

Az akhák a teahegyek lábánál élnek és dolgoznak. Hisznek a szellemekben, szorgosan áldoznak az isteneknek, gyűjti a tealeveleket és fogalmuk sincs a kommunista Kína mindennapi életéről. Izgalmas és összetett népcsoport, akik Laoson, Thaiföldön és a kínai Jünnan tartományban egyaránt jelen vannak, kultúrájuk azonban annyira sajátos, hogy mindenhova nehezen illeszthetőek be. Mao elnök nagyszerű kisebbségi felosztásában nem is szerepeltek, ezért egy másik kisebbséghez sorolták őket, elvárva, hogy használják annak a népcsoportnak a nyelvét, és magukat a hani kisebbséghez sorolják (hiszen Mao nem tévedhet).

Lin-yan ebben a különös világban próbál boldogulni, a család egyetlen lányaként. A családja által adott neve a „Leány” meghatározza az egész életét, nemcsak az anyja A-ma lánya, hanem egy egész törzsé is. Ugyanakkor nő, akinek egész létét a férfiak által uralt világ igazítja, feleség aki a férjét szolgálja, és anya akkor is, amikor az élet elszakítja a gyermekétől.

A regény számtalan kérdésre keresi a választ a női létben. Hol a határ tradíciók megtartásában, túlléphet-e egy nő a sorsán, és lehet-e valaki egyszerre két nép és két anya gyermeke?

Li-yan az első a kis hegyi törzsből, aki túllép a tradíciókon és tanul, aki elmegy a városba, és úgy emelkedik ki a legszegényebb társadalmi rétegből, hogy magával viszi mindazokat, akik a sorsát alakították. Állhatatos, kitartó és szorgalmas. Egyszerre jelöli ki, és mossa el a határokat a modern világ és a tradicionális törzsi lét között.

Amellett, hogy megismerkedünk egy kínai kisebbségi népcsoport életével, sokat megtudhatunk a teatermesztésről, a teafogyasztásról és a kereskedelemről is.

A cselekmény több rétegben épül egymásra, mint az ősi teafa levélzete, és a végén, csak egyben mutatja meg a teljes pompáját. Mozgalmas a történet mégis lírai a szöveg. Nagyon szerettem olvasni.

A könyvet köszönöm szépen a Libri Kiadónak!

Adatok:
Kiadó: Libri Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 492
Fordította: Megyeri Léna

Fülszöveg:

„Azt ​mondják, a mély fájdalom csupán az ember mély boldogságra való képességének tükörképe. Én ezt pont fordítva látom. Boldog vagyok, de egy részem mindig is szenvedni fog Yan-yeh elvesztése miatt. Ennyi év után ez az érzés olyasféle társsá vált, mint a gyermekkel élő barát. Táplált, és rákényszerített, hogy lélegezzek, amikor annyira könnyű lett volna feladni. A szenvedés tisztánlátást hozott az életembe. Talán a velem történtek az előző életemben elkövetett dolgok büntetései, talán a sors vagy a végzet okozta őket, vagy talán egyszerűen a természetes körforgás részei, mint a látványos, de rövid életű cseresznyevirágok tavasszal, vagy a lehulló levelek ősszel.”

Megrendítő felnövéstörténet egy fiatal kínai nőről, aki ősei csodálatos teatermesztési hagyományában találja meg élete célját.

A szigorú vallási elvek mentén élő és ősi módszerekkel dolgozó délnyugat-kínai hegyi közösség életét felbolygatja egy idegen érkezése. A faluban élő fiatal lány, Li-yan sorsa tragikus fordulatot vesz, és kénytelen elhagyni az eddig biztonságot és stabilitást jelentő közeget. A nagyvárosba érve új életet kezd, ám valami mély és belső kötelék örökre a szülőfalujához köti.

Haley szerető örökbefogadó szülőkkel nő fel Kaliforniában, ám kiváltságos gyermekkora ellenére nem hagyja nyugodni a származása, egyre a gyökereit kutatja. Amikor rátalál a puer teára és előállításának archaikus módszerére, úgy érzi, hazatalált, és most már csak a megfelelő kérdéseket kell feltennie, hogy megkapja a válaszokat…

A regény megvásárolható itt: Libri

Cal Flyn: Az elhagyatottság szigetei

A furcsa színvilágú, rózsaszín borító és a cím meglehetősen kontrasztosak, de meglepő módon sem melankolikus sem romantikus történeteket nem találunk ebben a 12 epizódból álló, részben útleírásban, részben természetvédelmi kiáltványban.

Számomra leginkább felemelő olvasmány volt. Nagyon jó szerkezetű, világos mondanivalójú az egész könyv, mégis nagyon irodalmi is. A szerző sokszor versekkel, regényekkel, filmekkel támasztja alá tételeit, de a kor kutatóit és a természet egyszerű szolgálóit is segítségül hívja. Az elhagyatott helyek bemutatását saját élményein keresztül teszi meg, aztán kifejti a hely természetre gyakorolt hatását az aktuális kutatásokkal megtámogatva, majd egy érzelmi képet ad is a teljes festményhez. Mindezt tizenkétszer, tizenkét különleges, általam sosem hallott helyen keresztül. Cal Flynnel bejárjunk néhány háborús övezetet, elhagyott iparterületet, hajótemetőt, csatahelyszínt és elhagyott botanikus kertet. Járunk mélységben és magasságban. Az egyetlen közös talán ezekben a helyekben az ember óriási, messziről is jól látható, mérgező lábnyoma.

Néhol nyersen mutatja a valóságot, de még így is lírai hangvételű könyv. A remény könyve. Nekem kissé meg is fordítja az Attenborough-i tézist. Van élet utánunk. Ugyanakkor ijesztő is. Nem az elhagyatott helyek, nem a kábítószertanyákká vált szellemvárosok és nem is Csernobil. Sokkal ijesztőbbek a mérgező anyag lerakók, hajótemetők, szennyezett folyók és földek, amelyek az iparosodást, illetve az emberi kényelmet szolgálva telítődtek. Azok a helyek, amik időzített bombaként a későbbi generációk világába robbannak be rákkeltő anyagokkal, betegségekkel, halállal. Amit mi, és az elődeink hagyunk örökül a Földnek.

Izgalmas volt arról olvasni, hogy nemcsak az épített környezet, vagy a gyári hulladéklerakó okozhat természeti katasztrófát, hanem a háborúk, a taposó aknákkal teliszórt senki földje, vagy a máshonnét odahurcolt idegen növényzet is. Nekem a legborzalmasabb a Verduni csata csont- és vegyifegyver lerakója volt. Tanultam új szavakat is, pl. az osszárium (csontház) vagy a hiperakkumulátor (növények, amelyek képesek felszívni a talajból a fémeket).

Elgondolkodtam azon, hogy egy emberélet alatt növények és állatok evolúciós folyamatai mennek végbe, lepkék váltanak mintázatot, tehenek viselkedése és alakja változik meg, növények alkalmazkodnak invázió fajokhoz. Milyen kevesek, és egyben milyen kártékonyak vagyunk.

Akkor amikor azon problémázok, hogy lekésem a buszt, vagy kihíztam a nadrágom, halfajok küzdenek meg a vízbe ömlő rákkeltő dioxinnal, növények élnek arzénmezőkön, és állatok trappolnak taposóbombákkal tűzdelt földön. Ha csak ennyi gondot adott az élet akár hátra is dőlhetek nyugodtan, az egyetlen valódi feladatom az, hogy a legkevesebbet ártsam a Földnek. Hiszen annyira aprók és jelentéktelenek vagyunk az élet számára.

A könyvet köszönöm szépen a Park Könyvkiadónak.

Adatok:

Kiadó: Park Kiadó

Megjelenés: 2024.

Oldalszám: 400.

Ford.: Hevesi István

Fülszöveg:

„Életbe ​vágóan fontos szembenéznünk környezetünk pusztulásával. Flyn óvatos optimizmussal töpreng a Föld sorsán.”
The Washington Post
A tanzániai hegyvidék, a vulkanikus Karib-tenger, Franciaország tiltott zónái, Skócia bányavidékei, Detroit szétporladó kerületei, Csernobil. Szellemvárosok, tilalmi zónák, erődítményszigetek, megannyi senki földje.
Az elhagyatottság szigetei rendhagyó útikönyv. Cal Flyn kalauzolásával olyan egyedülálló helyekre jutunk el, amelyekre egyébként a lábunkat sem tehetnénk be. A világ legeldugottabb, leghátborzongatóbb, legszennyezettebb területeinek története kísérteties, ugyanakkor reményteli, mert arról is szól, hogy mi történik, ha a természet visszafoglalja azt, ami egykor az övé volt.
Flyn remekül megírt könyve új ökológiai felfedezésekkel kiegészítve ad választ az égető kérdésre: Mennyire visszafordíthatók a természetet pusztító folyamatok, és mi történik majd, ha mi már nem leszünk?"Az erdő egy levelekből és mikrobákból álló memoár, saját »ökológiai emlékezetének.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Libri webáruház

Margaret Atwood · Renée Nault: A ​szolgálólány meséje

Nem olvastam eredetiben Margaret Atwoodtól a Szolgálólány meséjét, és a filmet sem láttam. Valahogy tartottam a történet kegyetlenségétől, mégis vonzott, mert érdekelnek korunk társadalmi kérdései, és mindenekelőtt az ezekből következő jövő. Atwood körülbelül ugyanolyan pesszimista, mint én, csak más irányból közelíti meg a kérdést.Általában másként állok a feminizmushoz mint ahogy az társadalmilag elvárható. Nem hiszek benne igazán. Az egyenjogúság megkérdőjelezhetetlenségében hiszek. Abban, hogy mindenki egyenlő, függetlenül nemétől, fajától, vallásától, korától stb… Amíg a feminizmusról beszélünk feltételezzük, hogy vannak a férfiak és a nők közt egyenlőtlenségek. Harcolunk valamiért, ami eleve a miénk. Meg kell tanulnunk végre elhinni, hogy mindenki egyenlő, és ennek megfelelően viselkedni. Tudom, hogy sokan nem értenek velem egyet, de nem is akarom vitára bocsátani, egyszerűen csak ebben hiszek, és most az olvasás után aktuálissá vált, hogy egyszer le is írjam..

A könyv témája alapvetően a fent leírtak miatt taszít. Újra és újra visszatérő kérdéskör egy olyan világ, amelyben valamelyik nem uralja a másikat. Engem már az ural szótól is kiver a víz, főként mert naponta szembesülök vele, hogy ezt még mindig lehet. Sajnos Atwood víziója egészen közeli a jelen valóságához, bár az nem biztos, hogy a kiválasztódás nemi alapú lesz. Hiszen annyira jól elnyomhatóak a különböző nemzetiségűek, más vallásúak, vagy politikai nézetűek is. Elég ha csak fellapozzuk napi sajtót.

Az izgalmassága az az atwoodi világnak, hogy bár a nők az elnyomott társadalmi réteg, mégis vannak olyan nők, akik támogatják, sőt elősegítik a saját elnyomásukat. Vannak, akik elhiszik a dogmákat, elhiszik, hogy kevesebbek a többieknél, vagy egyszerűen csak beállnak a sorba. Ez tulajdonképpen egyszerűen leképezi a társadalmunkat, bármelyik aktuális kérdésről van is szó. Ijesztő nézni, ahogy az egyén belesimul a masszába, és tömegé válik.

A történet jó, főként, ha számba vesszük az összes ellenérzést és gondolatot, amit felkavar. Nincs összehasonlítási alapom az eredetivel, ezért helyesebb, ha azt írom, a képregény jó. Nagyon kontrasztos, és nagyon kifejező. A grafikus Renée Nault teljesen együtt mozdul a történettel, tudja hol kell színezni, hol élesebben rajzolni a körvonalakat, és melyik részlet fontos akkor is, ha elsőre nem tűnik annak. Emiatt a cselekmény teljesen érthető úgy is, hogy nem ismertem az eredetijét.

A történet abból a szempontból is jó, hogy alaposan körüljárja a témát, és nem idealizálja a szereplőket, még a főhőst sem. Elmondja, hogy Atwood (és Nault) hogy látja az elnyomásra adott válaszokat. És ha csak annyit tesz, hogy felidegesít és véleménynyilvánításra késztet embereket (ahogy engem) már megérte.

A könyvet köszönöm a Jelenkor Kiadónak. Fantasztikus, hogy felvállalták a képregény magyarországi kiadását.

Adatok:

Kiadó: Jelenkor Kiadó

Kiadás éve: 2024.

Oldalszám: 492 oldal

Fordította: Csonka Ágnes

Fülszöveg:

Fredé szolgálólány Gileád Köztársaságban, ahol a nőknek tilos állást vállalni, olvasni és barátkozni. A Parancsnok és felesége házában szolgál, és az új társadalmi rendben csupán egyetlen rendeltetése van: havonta egyszer hanyatt kell feküdnie, és imádkozni, hogy a Parancsnok teherbe ejtse, mert a csökkenő születésszámok korában Fredének és a többi Szolgálólánynak csakis akkor van haszna, ha termékeny. De Fredé emlékszik a Gileád előtti időkre, amikor független nőként állása volt, családja, saját neve. Az emlékei és a túlélési vágya immár lázadásnak számítanak.

A Szolgálólány meséje provokatív, riasztó és profetikus mű, amely világszerte töretlen népszerűségnek örvend. Renée Nault lenyűgöző képregény-adaptációja páratlanul látványosan kelti életre Margaret Atwood modern klasszikusát, Gileád félelmetes világát.

„Minden, amit a Szolgálólányok viselnek, vörös, a vér színe, ez határoz meg minket. ”

Rajzok és adaptáció: Renée Nault

A könyv megvásárolható ezen a linken: Libri webáruház

Harriet Constable: A ​hegedűvirtuóz

Csodálatos ez a kiadás. Gyönyörű az élfestés és kifejező a borító. Fülszöveg nélkül is szerelem volt. Az csak egy kellemes ráadás, hogy a történet a 18. századi Velencében játszódik.

Ez a regény olyan, mint egy hegedűszóló. Páratlan, tiszta hangú, mégis bonyolult, egyszerre gyönyörű és fájdalmas. Amikor elhallgat sokáig cseng még a fülben. Újabb és újabb gondolatokat, érzéseket hoz felszínre.

A regény központi alakja Anna Maria a tizenéves hegedűművész, aki játékával meghódítja a Velencei Köztársaság egyszerű lakóit és magas rangú vendégeit. A lány, akit csecsemőként tesznek be egy árvaház kapuján, lehetőséget kap zenei tehetsége kibontakoztatására, méghozzá a kor egyik legnagyobb zeneszerzője Vivaldi felügyelete alatt. Anna Mara tehetsége elképesztő céltudatosággal, koncentrációval és kitartással párosul, ezért bár valóban a leghíresebbek közé emelkedik, idővel el is magányosodik. Azonban a regény nemcsak a zenészélet nehézségeiről és az áldozathozatalról szól, hanem megmutatja a hírnévvel járó ragyogást is, és a zene hatalmát.

Anna Maria egy különleges erős karakter. Kiemelkedik a korából és környezetéből egyaránt, túllép a konvenciókon, és példát mutat. Mindeközben törtető és önző személyisége nem teszi vonzóvá, mégis értékelhető az elhivatottsága. Az egyik legösszetettebb regényalak, akiről volt szerencsém olvasni.

Miközben megismerjük Anna Maria serülőkorát, Harriet Constable bemutatja a vizek városát is, annak minden mélységével és magasságával. A zavaros sötét vizektől eljutunk a paloták koncerttermeibe, a zárdák mosókonyháitól a Rialto Híd napfényes ívére. A környezet érzékletes bemutatása megerősíti a regény valóságtartalmát.

A dramaturgia annyira egyenletes, hogy már-már lapos. Az arányok kicsit eltolódnak, és Anna Maria áldozatkész, megalkuvást nem ismerő szorgalma ráül a cselekményre. Emiatt a regény közepe egészen egyhangúvá válik, a gyakorlás, fellépés és zeneszerzés hármas egységében. A történet eleje és vége az, ami tulajdonképpen izgalmas, bár kérdéses, hogy egy életrajzi regénynek kell-e izgalmasnak lennie, vagy elég, ha hiteles?

Sajnos Anna Maria della Pieta életéről annyira kevés információ maradt fenn, hogy a történet valójában fikció. Ami némiképp problémás, hiszen a nála híresebb Vivaldiról, a Maestroról, Anna Maria tanítójáról nem fest túl pozitív képet a könyv. Persze, ismerve a korabeli nők helyzetét akár igaz is lehet a történet. Vannak a regényben valós epizódok, hiteles történelmi események, és maga a környezetrajz is elhiteti az olvasóval, hogy Anna Maria della Pieta élete és a Vivaldival való bonyolult kapcsolata megfelel a valóságnak.

A regényt és az élményt köszönöm szépen a @Libri-nek!

Adatok:

Kiadó: Libri Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 384

Fordította: Borbély Judit Bernadett

Fülszöveg:

„Emlékezni ​fognak rám. Jelentése lesz az életemnek.”
Velence, 1704: pompa, bálok és csillogás. Ám a városnak van egy másik arca is: nyomor, betegség és kétségbeesés. Az Ospedale della Pietaban nap mint nap nem kívánt lánycsecsemőket helyeznek el egy apró falrésen keresztül. A nyolcéves Anna Maria csak egy a háromszáz lány közül, akik az árvaház falai között nőnek fel, de tudja, hogy nagyságra hivatott. Megszállott és tehetséges, küldetése, hogy Velence legnagyobb hegedűművésze és zeneszerzője legyen.
De milyen esélyei lehetnek egy árva lánynak? Amikor Antonio Vivaldi, a maestro sztárnövendékének választja, Anna Maria tudja, mindent meg kell tennie, hogy a zseniális, de nehéz természetű ember kedvében járjon. Ám ahogy Anna Maria csillaga egyre magasabbra emelkedik, és azzal fenyeget, hogy túlszárnyalja mentorát, az álom, amelyért oly céltudatosan és kíméletlenül küzdött, veszélybe kerül…
Velence bűzös csatornáitól a pompás palotákig – történet egy nő fékezhetetlen ambíciójáról, veszteségről és diadalról, valamint arról, hogy kire emlékezünk, és ki vész a feledés homályába…
„Magával ragadó, szenvedélyes, eleven… Egy csoda”
Kiran Millwood Hargrave

A regény megvásárolható itt: Libri

Daisy Goodwin: Díva

Kevés olyan könyvvel találkoztam, aminek ennyire kifejező lett volna a címe.

Daisy Goodwin, a különleges és nagyszerű nők életregény írója ezúttal Maria Callas életének egy jelentős szakaszát tárja fel, ebben nagyívű, ugyanakkor alapos regényben. A szerző Victoria királynő és Sissi után az opera királynőjét választotta hőséül, de Maria Callas igazából minden nő hőse lehetne. Egy középszerű külsejű, nehéz sorsú nő, aki a tehetség, a kitartás és a kemény munka ötvözetéből szobrot emelt önmagának.

Callas egy Amerikában élő görög házaspár második lánygyermeke. Szülei sem a hazájában, sem a nevelésében nem tudtak megegyezni, ezért anyja, - miután apjától elválik - hazaviszi Görögországban, épp a világégés előtt. A II. világháború minden borzalma már Európában találja a tehetségét bontogató lányt, és kissé el is bánik vele. Ezekből az évekből csak pár visszaemlékezést, és néhány anekdotát kapunk. A regény ott kezdődőik, ahol Maria Callas már elismert operaénekesnő. Túl van már néhány nagy szerepen és szakmai konfliktuson, és készen áll arra, hogy magánéletében is megérkezzen a mindent elsöprő szerelem. A történet a már kiforrott személyiségű, méltán híres Maria Callas aktív éveit, és a görög milliárdossal, Arisztotelész Onassis-szal való viszonyát mutatja be.

A cím kifejező, Maria Callas a nagybetűs DÍVA megtestesítője. Voltak hibái. A regény nem is akarja elkenni a negatívumokat, nem szépíti a sztárallűröket, és nagyasszonyos megnyilvánulásokat, de megmutatja ezek hátterét is. Megmutatja a siker árnyoldalait. A tehetség elvesztésétől való rettegést, az érdekkapcsolatokat, a sajtó negatív hatásait. Azt, hogy ennyire nehéz nőként megfelelni egy szerepnek, egyenrangúvá válni és mítosszá lenni úgy, hogy tulajdonképpen igazán sosem volt része kizárólagos szeretetben.

Sajnáltam és megértettem akkor is, ha alapvetően nem sok közös pontom van Maria Callas-sal. Most így a felnőttkorom közepén, a könyv hatására hallgattam meg néhány áriáját, és értettem meg a művészi jelentőségét. Eddig nekem ő főként Jackie Kennedy ellenlábasa volt. Ez a nagyszerű, olvasmányos életrajz mindent megtesz az objektivitásért, de tagadhatatlan, hogy a szerző Maria Callas igaz híve. A szöveg pergő párbeszédekkel tűzdelt, nagyszerűen kirajzolja LA Divina alakját, ugyanakkor a szerző saját bevallása szerint is változtatott néhány mozzanatot a valóságon, hogy jobban illeszkedjen a regény szerkezetébe.

Izgalmas és átfogó mű. Főként azoknak szól, akik most ismerkednek Maria Callassal. Illetve azoknak is, akik szeretik az olvasmányos, jól felépített életrajzokat.

A könyvet köszönöm szépen a Helikon Kiadó-nak.

Adatok:

Kiadó: Helikon Kiadó

Megjelenés: 2024.

Oldalszám: 384

Ford.: Kallai Nóra

Fülszöveg:

Maria Callas minden idők legünnepeltebb operaénekesnője volt. Arisztotélisz Onászisz a világ egyik leggazdagabb embere. Szerelmük úgy indult, mint egy tündérmese.

Maria – aki a nácik által megszállt Görögországban nőtt fel, egy olyan anya mellett, aki könyörtelenül kihasználta – nehezen nyílt meg az embereknek.
És most életében először úgy érzi, talált egy férfit, aki nem a legendás operadívát látja benne, hanem az elragadó nőt. Onászisz bevezeti őt az elképzelhetetlen gazdagság világába, megismerteti Elizabeth Taylorral, Richard Burtonnel, Windsor hercegével és hercegnéjével…
De a tündérmese aztán keserű fordulatot vesz.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Libri webáruház

Julie Caplin: Karácsony ​Skóciában (Egy csésze kávé... 9.)

A könyvtárunkban nagyon népszerűek Julie Chaplin regényei (nem az összes „Egy csésze..” van meg, de ami igen, az sosincs bent,) ezért még nem volt alkalmam hazalopni és olvasni egyik művét sem. Aztán megérkezett a Karácsony Skóciában, aminek már a címe is egy felhívás számomra. Imádom Skóciát, és a karácsonyt is, ez a kettő együtt meg tuti telitalálat.

 

A történet egy izgalmas felütéssel indul. Izzy egy ódon skót kastély örököl ritkán látott dédnagybátyjától. Úgy dönt, hogy frissen szerzett főzőtudománya, szeleburdi édesanyja és a kastély korábbi mindenese az idős Duncan segítségével szállodává alakítja a történelmi épületet. Ám amikor megérkezik, hogy átvegye a várkapitányságot, kiderül, hogy anyukája máris kiadott egy szobát egy zsémbes történelemprofesszornak.

 

Ross egyetemi tanár Edinburgben. Alkotói szabadsága idején csak csendre, nyugalomra és magányra vágyik. Ám mindegyik lehetetlen az energikus Xanthe és lánya Izzy társaságában.

Az ünnepek közeledtével megérkezik a hó, megtelnek a karácsonyi zoknik, finomabbnál-finomabb fogások kerülnek az asztalra, és az ódon a kastély benépesül barátokkal, rokonokkal és egyéb vendégekkel.

 

A regény cselekménye nem túl bonyolult, cserébe viszont igazán kedves és hangulatos. A havas skót tájban az embernek kedve támad sétálni egy nagyot, és mélyen beszippantani a friss északi levegőt. A kastély színes társasága teli van meglepetésekkel, életvidámsággal és családi titkokkal. Ross és Izzy pedig próbál megfelelni a kihívásnak, amit a család, az ünnep, és a kettejük közt lassan kibomló szerelem támaszt.

 

Izzy karaktere egy igazán szimpatikus vidéki lányé, aki korábban megjárta már a szerelemmel. Bizonytalanságai, kedvessége és együttérző jelleme miatt szinte rögtön megkedveltem. Ross titokzatos és távoli. Őt nehezebb egy kicsit megérteni, főként mert a motivációi és érzelmei kevésbé látszanak, mint Izzy esetében. Nekem mondjuk épp a zárkózottsága és a határozatlansága miatt volt nagyon emberi, bár kevéssé hősies.

A körülöttük lévő vidám kompániát kifejezetten kedveltem, még akkor is, ha az anyák időnként túllőttek a célon. Nekem a kiegyensúlyozott idős skót Duncan volt a kedvencem.

Az ünnepek közeledtével ez a regény remek hangolódás és kiváló karácsonyi ajándék is egyben.

 

A könyvet köszönöm szépen a Libri Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Libri Kiadó

Megjelenés: 2024.

Oldalszám: 480.

Ford.: H. Prikler Renáta

Fülszöveg:

Szívmelengető történet az összetartásról, az egymásra találásról a vadregényes Skót-felföldön…

Nem fenékig tejfel egy kastélytulajdonos élete…

Amikor a híres főzőiskolát elvégezve megérkezett a nagy-nagybácsikájától örökölt skóciai birtokra, Izzy tele volt tervekkel. Tudta, hogy az épület felújításra szorul, de ha a munkálatokkal végeznek, otthonos légkört árasztó butikhotel várja majd egyszerű, ízletes ételekkel a betérő vendégeket.
Ám az ő drága minden lében kanál anyukája már meghirdette a kiadó szobákat, sőt flancos fogásokat ígérve vendégeket is előjegyzett karácsonyra. Izzy erre nem volt felkészülve. Lehetetlen ennyi feladattal megbirkózni!
Ráadásul a konyhában egy férfiba botlott, aki az ő hűtőszekrényében kotorászott. Épp kérdőre vonta volna a pimasz idegent, ám az átható kék tekintettől Izzynek a szava is elakadt…

A könyv megvásárolható ezen a linken: Libri webáruház

Lina Wolff: Poliglott ​szeretők

Bevallom őszintén, nem ismertem a poliglott szót, ezért teljesen félrevitt a cím. Mielőtt mással is előfordul: a poliglott többnyelvű/többnyelven beszélőt jelent. Ha azt mondom, hogy a cím nem szokványos, akkor tulajdonképpen a tartalmat is leírtam.

A regény három részre bomlik, mindegyik rész énelbeszélő karakternézőpontú, de mindig más a narrátor. Az első részt Ellinor meséli, a középkorú, vidéki nő, aki a szerelmet keresve utazik Stockholmba. A második részt az író Max mondja el, míg a harmadik etapban az olasz Lucrezia köti össze az előző részeket és a szereplőket. A fejezetek nem egy időben játszódnak, de nem is sorrendben. A szerkezet rendhagyó, és önmagában is érdekes.

A mesélők alapvetően szokványos mégis egyedi jellemek. Mindannyian belesimulnak a környezetükbe, de van bennük valami sajátos vonás, ami mégis kiemeli őket. És minden a szerelemről szól. Mindannyian keresik így vagy úgy azt a szeretőt, aki beszél a nyelvükön. Mégis, minél többnyelvű a megtalált kedves, annál kevésbé értik meg egymás beszédét.

A szerző svéd, és ez sok mindent elmond. A regényből kifejezeten hiányzik a környezetleírás. A cselekményvezetés messze nem szabványos, viszont teljesen jellemző az északi irodalomra. A karakterrajzok a monológokban rejlenek, és a legegyszerűbb személyiség is több filozófiai gondolatot fogalmaz meg, mint egy átlagos entellektüel egy normál héten.

A szöveg meglehetősen nyers, nekem kicsit férfiasnak is tűnt, de valószínűleg inkább csak észak-európai stílusjegyekkel dolgozik. Sokkal inkább az érzékekre: látványra, szagokra, és a testre hagyatkozik, mint az érzelmekre. Nyers, nyirkos, és izzadságszagú. Furcsa módon ettől élővé válik. Hétköznapivá és felismerhetővé.

Maga a cselekmény érdekes, és cseppet sem kiszámítható. Az eleje ad egy felütést, de aztán sokfelé elágazik a történet és fogalmam sem volt, hogy merre fog tartani. Izgalmas nézni, ahogy összeáll a kép, és ahogy végül kibomlik a teljes történet.

A végére érve két gondolatot fogalmaztam meg. A Poliglott szeretők egy sajátos irodalmi alkotás, konvenciómentes, egyedi ízvilágú és nagyon svéd. Azoknak szól elsősorban, akik szeretnek kilépni a komfortzónából.

Ugyanakkor a Poliglott szeretők egy himnusz is Michel Houellebecq-hez. A francia író minduntalan előbukkan a sorok közt, néha kritikai észrevételekkel megtűzdelve, máskor rajongó tisztelettel övezve. Nem igazán ismerem Houellebecq műveit, ezért ez nekem keveset jelentett, de biztos vagyok benne, hogy a rajongók érteni fogják a célzásokat.

A könyvet köszönöm szépen a Park Kiadónak.

Adatok:

Kiadó: Park Kiadó

Megjelenés: 2024.

Oldalszám: 252.

Ford.: Deres Péter

Fülszöveg:

„Harminchat ​éves vagyok, és egy gyengéd, de azért nem túl gyengéd férfit keresek.”

Ellinor, aki kamaszkora óta vonzódik a bunyóhoz és az agresszív férfiakhoz, egy nap úgy dönt, tesz egy kísérletet az online társkereséssel. Kalandozásai során az egyik szeretőjénél ragad, és irodalmi intrikák hálójában találja magát, amelynek főszereplői egy túlsúlyos, Houellebecq-rajongó irodalomkritikus, egy vak exfeleség és egy „felbecsülhetetlen értékű”, ám Ellinor által sajnálatos módon megsemmisített kézirat Max Lamas tollából, aki poliglott szeretőről álmodik – egy olyan nőről, aki a világ összes nyelvén megérti őt. A legrangosabb svéd irodalmi díj, az August Prize 2016-os nyertese letehetetlenül izgalmas könyvében sötét humorral rántja le a leplet az irodalmi intézményrendszer – és a patriarchátus – torz működéséről.

Az évek során csomó új pasim lett, egész normálisak is, legalábbis az eggyel korábbiakhoz képest. Sosem költöztem össze velük. Inkább az a fajta ember voltam, aki csak úgy él bele a világba, minden napot elfogad olyannak, amilyen, és nem cseszi fel magát ok nélkül. Egyik férfit sem vettem igazán komolyan – aztán jött Calisto és a kéziratügy. Minden azzal kezdődött, hogy létrehoztam egy profilt egy társkereső oldalon a következő bevezető mondattal: Harminchat éves vagyok, és egy gyengéd, de azért nem túl gyengéd férfit keresek.

Lina Wolff svéd prózaíró és műfordító. Valenciában és Madridban töltött évei alatt kezdte el írni első novelláskötetét. Első regénye, a Bret Easton Ellis és más kutyák elnyerte a Vi magazin fiatal tehetségeknek járó irodalmi díját, és 2013-ban felkerült a svéd állami rádió Év Legjobb Regénye díjának rövidlistájára. Wolff jelenleg Svédországban él a családjával.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Libri webáruház

Gianni Solla: A ​füzettolvaj

„Cherchez la femme.”

A II. világháború Olaszországáról keveset olvastam. Az 1900-as évek közepének vidéki Olaszországáról pedig még kevesebbet, ezért meg is lepett az a kontraszt, ami a jelenlegi itáliai társadalom és a regénybeli közt van. Persze, ha jobban belegondolok, mi, az utókor mindig csak a történelem művelt rétegéinek döntéseit látjuk, az írástudatlan aprófalvakban élő disznópásztorokét kevéssé.

A beteg lábú Davide Buonasorte a dél-olaszországi Tora e Piccili élő mintaképe. Írástudatlan nyomorék egy agresszív, fejlődésképtelen környezetben. Apja elkötelezett nacionalista munkásember, anyja pedig az elnyomott és védekezésképtelen nő mintaképe. Davide sorsa az általa őrzött állatokéhoz hasonló. Egyetlen segítője a kötélverő lánya, a független és önfejű Teresa.

A fiú tudásvágya mégis reményt ad, kiemeli a sorsa által kijelölt nyomtávból, és amikor a deportált zsidók megérkeznek a világvégi településre Nicolas személyében példaképet is talál. A hármójuk barátsága túlmutat az ország és Európa politikai, gazdasági és társadalmi konvencióin, és Davide-t elindítja az önkifejezés útján.

Gianni Solla első regénye több szempontból is egyedi alkotás. A közeli (E/1-es) narráció ahelyett, hogy közel hozná Davide-t, valahogy eltávolítja az olvasótól. Érzelemmentes és távolságtartó az egész beszámoló, ugyanakkor kifejezetten érzékletes a környezet bemutatása Ez a kettő éles különbsége egy sajátos hangulatot fest a történetre. Olyan az elbeszélésmód, mintha a szerző egy fekete tussal húzna vonalakat egy akvarellképre.

A cselekmény egyenes vonalon halad előre, néhol az érdektelenségig leül, aztán egy csavarral ad egy olyan felütést, hogy csak pislog az olvasó, mint hal a szatyorban. Nekem hullámzó volt a történet. Davide tárgyilagos és érzelemmentes elbeszélésmódja miatt kiszámíthatónak éreztem a cselekményt, és a mondanivalóját is. Aztán amire elhittem, hogy tudom merre tartunk, kiderült, hogy tévedek, és jött egy olyan fordulat, ami az egész képet megváltoztatta. Sokáig azt hittem, hogy ez a fejlődés regénye. A nyomorból és kilátástalanságból kitörő disznópásztor sajátos identitáskeresése megfűszerezve a II. világháború alatti és utáni világ egyedi tájképpel. Tévedtem. Ez a regény jellemzően a neveltetésen, történelmi viharokon és szerelmeken átívelő barátság regénye. A bálvány története, amely ledőlve is megkerülhetetlen része az életnek, és a szárnyalásé, amit fogva tart az emberi kapcsolatok sokrétű szövete. Izgalmas olvasmány volt. Nem tudom más olasz írók műveihez hasonlítani, mert nekem első volt a modern olasz prózaírók közül, de mindenképpen színes foltja II. világháború korában játszódó regényeknek.

A könyvet köszönöm szépen a Libri Kiadó-nak.

Adatok:

Kiadó: Libri Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 272

Fordította: Magyarósi Gizella

Fülszöveg:

1942-t ​írunk, a dél-olaszországi Torában mozdulatlanságba dermedt az idő: a helyi parasztok számára ez a világvégi kis falu mindennek a kezdete és a vége. Az itt élők mindent tudnak a földművelésről és az állatokról, de szinte semmit sem az emberekről…

A tizenöt éves disznópásztor, Davide látszólag nem különbözik tőlük, mégis kívülálló: meg akar tanulni írni-olvasni. A fiú egyetlen szövetségese a faluban Teresa, a kötélverő lánya, aki művelt, eltökélt és merész: mindenképpen maga mögött akarja tudni a vidéki kilátástalanságot. Folyton azt hajtogatja, hogy egy nap elhagyja Torát, és Davide pontosan tudja, hogy így is lesz.

A helyiek szűkös élete váratlanul felbolydul, amikor a fasiszta hatóságok Nápolyból harminchat zsidót rendelnek ki munkaszolgálatra, hogy segítsenek a mezőgazdaságban. Közöttük van a törékeny Nicolas és az apja, aki titokban iskolát szervez a szállásukon. Davide, Teresa és Nicolas a háborúnak köszönhetik, hogy találkoznak, ám ugyanez a háború örökre megpecsételi a sorsukat, és teljesen átrendezi a világukat is.

A füzettolvaj a maga egyszerű, mégis a szív legmélyéig hatoló elbeszélésmódjával a legjobb kortárs olasz regényekhez hasonlítható. Akik szeretik Elena Ferrante vagy Donatella Di Pietrantonio prózáját, Gianni Solla regényében sem fognak csalódni.

A regény megvásárolható itt: Libri

Szlavicsek Judit: Doszpot nyomoz

Egy író-olvasó találkozón hallottam először az akkor még készülő Doszpot könyvről. Rendhagyó módon, első körben nekem Szlavicsek Judit volt érdekes ebben a regényben és nem Doszpot Péter, bár nagyon kíváncsi voltam arra, hogy hogyan lehet egy élő emberből regényhőst csinálni. Mármint mennyire lehet összetetten megmutatni a személyiségét, a jellemhibáit, mennyire tud élő lenni a karakter úgy, hogy közben ismerjük, vagy sokan ismerik az eredetijét. Szerintem mindenkitől bátor vállalás volt a félig fikció, félig valós krimi, és Szlavicsek megint megcsinálta.

Pedig voltak kételyeim. Nekem a két karakter a szerző és a főszereplő is távol áll egymástól. Adott egy macsó pali, a maga átütő férfiasságával, meg egy törékeny szőke nő. Általában nem ebben a szituációban szokott működni a párosuk. És mégis. Simán elhittem, hogy a regény mondatai egy férfi gondolatait, értékrendjét, és érzelmeit tükrözik vissza, hogy Doszpot akkor, azt tényleg így gondolta.

Nekem a főszereplő egy távoli bolygó. Amikor ő Budapest hőse volt, én egy vidéki gimiben tanultam. Hallottam róla, de annyira nem érdekelt. Később meg már nem nagyon olvastam utána.

Most ahogy a regény haladt előre, szinte ügyenként fordultam a Google-hoz, korabeli cikkeket keresve, hogy kiszemezgessem melyik történet valós alapú, melyik nem az. Most fedeztem fel a régi hírek és a családi címlapfotók mögött lévő zsarut. A régi ügyek egy részéről persze hallottam, de nem mindről, és nem is így. A szerző mesterien mosta össze a valóság és a fikció szálait.

Nagyon tetszett, hogy több ügy fut párhuzamosan. Hiányolom általában a rendőrségi krimikből ezt, hiszen az életben is ez a jellemző. Sosem csak egy ügy van egy rendőrségi osztályon, és gyakran akadnak feltáratlan ügyek, elhúzódó nyomozások, amiket a regények ritkán mutatnak meg. A rendőrség munkájának ábrázolása tette igazán valóssá a regényt.

A kilencvenes évek vége, kétezres évek eleje egy furcsa világ volt. Nálunk másként működött egy kicsit, mint a fővárosban, de a hangulat teljesen átjött. Volt valami féktelenség, és határtalanság abban ahogy a törvényi keretekkel játszottak a szüleink. Errefelé a határmentén mindenki seftelt valamivel. A hatóság meg mindent tudott. Aztán egy vékony határvonalon egyensúlyozva játszottak a felnőttek, hogy mi az, amit még épp elnéznek, és mi az, amit már nem. Ahogy olvastam a történetet, egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy ez budapesti éjszakai életben is érvényes volt, csak más léptékben.

Szokás szerint ez a történet sem hasonlít Szlavicsek Judit többi könyvére. Szerintem nem is tud két hasonló sztorit írni. Most teljesen más a történetív. A fő bűnügy kevésbé bonyolult, pedig éppen olyan izgalmas, mint a többi regényében, csak itt valahogy kézenfekvőbb volt a megoldás. A lélektani oldala is másként erős. Nekem ez hozta leginkább közel Doszpot karakterét, akihez korábban nem volt kapcsolatom. Az a belső vívódás és makacsság, ami miatt nem engedi el az ügyet, amivel vezeti a nyomozást és az osztályát sebezhetővé és izgalmassá teszi a mindenhol is macsónak feltüntetett „sztárt”. Emberi és közeli lett, de magmaradt azért macsónak. Épp ebben rejlett a regény nagyszerűsége. Nagyon könnyen előfordulhatott volna, hogy túlsztárolja vagy leépíti az író a létező karaktert, de nagyon pontos arányt tartott végig.

Szerintem ez egy olyan regény, amire mindketten büszkék lehetnek. A szerző és a főszereplő is.

Köszönöm szépen a könyvet a Magnólia Kiadó-nak

Adatok:

Kiadó: Magnólia Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 352 old

Fülszöveg:

Budapest, ​a sötét 90-es évek végén.
Tombol az erőszak mindenhol.

Doszpot Péter, a BRFK valaha volt legfiatalabb gyilkossági főzsaruja épp egy budai villához száguld: egy húszéves lány megölését jelentették. Az utóbbi hónapok brutális alvilági leszámolásai után egy számukra hétköznapi eset kinyomozása vár rájuk. Csakhogy a gyilkost minden erőfeszítésük ellenére sem sikerül azonosítani.
Egy évvel később egy véletlen találkozás egy tihanyi étteremben ismét lendületbe hozza az eseményeket, de eközben Budapesten már egy újfajta félelem tartja rettegésben az embereket: egy sorozatgyilkos mészárol le gyanútlan boltosokat kegyetlenül, gyakran fillérekért.
Miközben Doszpot és csapata versenyt fut az idővel, hogy megakadályozza az újabb gyilkosságokat, a fiatal lány megölése sem hagyja nyugodni, ráadásul az ügyben egyre nyugtalanítóbb részletekre derül fény.
Szlavicsek Judit pattanásig feszült regénye Doszpot Péter, volt gyilkossági zsaru több mint ötvenórányi mélyinterjún rögzített visszaemlékezésein és korabeli napilapok újságcikkein alapul, a legizgalmasabb krimik eszköztárával vegyítve.ú

A kötet megvásárolható itt: Agave Könyvek

Jenny Pearson: Képtelen küldetés

A "Képtelen küldetés" borítója remekül illusztrálja a tartalmat. Szó lesz itt morcos angyalokról, furcsa jelmezekbe öltöző kislányokról, szökevény szamarakról, menekülő pulykákról és ügybuzgó nagymamákról. Miközben rohamosan közeledik a karácsony, Oszkár, és a kishúga Molly a legfurcsább kalandba keveredik, ami csak megeshet egy kiskamasszal és egy óvodással.

Oszkár nagypapája egy igazi lord, nagymamája pedig egy valódi lady. Pompázatos angliai vidéki birtokuk pedig tökéletesem alkalmas arra, hogy karácsonyi csodák és egyéb kalamajkák színtere legyen.

A két gyerek egy rendkívüli karácsonyi partyra hivatalos, ahogy minden évben, de a szokásokkal ellentétben most elfogadják az invitálást, hogy részt vegyenek a falusi pásztorjátékkal egybekötött Chipping Bottomi családi ünnepségen. Akkor még nem is sejtik, hogy a kirándulás váratlan rossz híreket, hívatlan vendégeket és egyéb meglepetéseket tartogat. Arra pedig végképp nem készülnek, hogy meg kell menteniük a karácsonyt. Természetesen a két gyerek elszántan megküzd az idővel, és a minduntalan felbukkanó akadályokkal, hogy a szeretet ünnepe fennmaradjon, és hogy nagymama ünnepi tervei is megvalósuljanak. Mindeközben a családjukban többször kitör a káosz, elvesznek a túlsúlyos gyümölcskenyerek, a gyerekek szembesülnek nagyapa betegségével, valamint a családi összetartás és a szeretet erejével.

A könyvet számos illusztráció tagolja, a szöveg nem túl bonyolult, teljesen jól olvasható egyedül, de felolvasásra is remekül alkalmas. A fejezetcímeket egy-egy karácsonyi ének sorai adják vicces személyes kiegészítéssel.

A történet nagyon mozgalmas, sokat nevettem olvasás közben, és a végén kicsit meg is ríkatott.

A "Képtelen küldetés" egy vérbeli karácsonyi kaland kiskamasz lányoknak és fiúknak egyaránt. Olyan történet, ami egyszerre vicces és szomorkás, bibliai és modern, ami nyári melegben hűsít, advent idején pedig feltüzel. Összességében egy igazi karácsonyi történet, karácsonyfa alá is kiváló ajándék lehet.

A könyvet köszönöm szépen a Móra Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 324
Fordította: Fabacsovics Lili

Fülszöveg:

Egy igazi családi karácsonyi kaland

Amikor Oszkár és Molly elhatározzák, hogy utánajárjanak egy furcsa hangnak az éjszakában, nem számítanak arra, hogy a kábultan bóklászó Gábriel arkangyalra találnak a nagyszüleik hátsó kertjében. Arra pedig még kevésbé, hogy a részesei lesznek egy versenyfutásnak, aminek a tétje a karácsony megmentése.

Ha nem kapnak el egy eltűnt pásztort, egy napkeleti bölcset, egy szamarat és az igazi Máriát és Józsefet, akik mind valahol Chipping Bottomban landoltak, nemcsak a karácsony léte kerül veszélybe, hanem ők maguk is.

Kezdődik a Pásztorjáték küldetés!

Lapozz hátra a szórakoztató ünnepi feladatokért, és próbáld ki őket a családoddal!

A kötet megvásárolható itt: Móra Kiadó