„– Mit csinál az én kis
klambóm?
– Lehet, hogy lány – vonja föl a
szemöldökét Sparrow.”
Troy Brennan lánygyereke, és ha
már itt tartunk a nevelt fia is pikáns ízt ad, az amúgy a Todos Santos-i
hangulatba ágyazott regénynek.
Sailor vezetéknevét látva tudtam,
hogy bármit is produkál ez a könyv, szeretni fogom. Az csak hab volt a tortán,
hogy Hunter is felbukkant már az előző olvasmányokban, bár eddig Vaughn és
Knight az All Saint Gimi üdvöskéi eléggé háttérbe szorították. És valóban ebben
a regényben is sokáig úgy tűnt, hogy nincs is önálló személyisége. Aztán amikor
lett neki, az igazán megnyerővé tette, akkor is ha borzasztó a stílusa, és a
hosszú távú hűségére sem mernék nagy összegű fogadásokat kötni.
L. J. Shen ezzel a történettel is
hozta a formáját. Aki szereti a regényeit, az ezt is szeretni fogja. Aki nem
ismeri, az kezdje el olvasni, akár ezzel a történettel is, de még jobb lenne,
ha a fentebb említett előzményekkel indítana.
Ahogy az írónőtől megszoktuk, a
történet csavaros. Egyszerűnek látszik, és valóban elég sima is a
történetvezetése, de mégis a háttérben több rejtett szál munkálkodik, több apró
– és nagyobb – múltbéli történés határozza meg a szereplők eléggé jól árnyalt
jellemét, és jellemfejlődését. És, persze van benne dráma is, mert
elmaradhatatlan, de talán kevésbé erőteljes a két korábbi könyvhöz a „Vagányhoz”
és a „Vadítóhoz” képest.
Ami miatt nagyon szerettem, az az
otthonossága volt. Ismertem a szereplők zömét, de az ismeretlenek is jól illett
a történet kereteibe. Sailor és Hunter kapcsolata minden ellenkező híresztelés
ellenére az elejétől kezdve elég kiegyensúlyozott. Jó volt velük lenni. Troy
Brennan és Sam, pedig jelen volt, ahogy Knight és Luna is, de nem nyomták el a
személyiségükkel Hunter és Sailor karaktereit. Imádtam a két oldalról is
megerősített ír vonalat, a maffiás háttér árnyaltságát, és lehetőségeit.
Ami kevésbé tetszett az a
szereplők életkorának meghatározása. A 19 évesek semmilyen körülmények közt nem
ilyen érettek. Lehet, hogy ezelőtt 20-30 évvel voltak ilyenek, de most nagyon
nem. Még Sailor céltudatossága csak-csak fakadhatott a sportolói létéből, de
egy 19 éves fiú? Ugyan már. Ráadásul a választott sport sem indokolta, hogy fiatalnak
kell lennie a versenyzőnek, ezért nem igazán értem, hogy miért nem a 20 éveik
végét választotta a szerző. Sokkal hitelesebb lenne a történet.
Régen éreztem már L. J. Shen
regények kapcsán azt, hogy van humora, de itt most határozottan erősség volt. Hunter
nem kifejezetten pozitív személyisége ellenére nagyon jó volt a humora, s
emiatt a szócsatáik is élvezetesek, viccesek, s könnyeddé tették az egész
regényt.
Köszönöm, hogy @Álomgyár
kiadónak, hogy ilyen gyorsan elérhetővé tette ezt a regényt a korábbi Shen
könyvekhez képest, és nagyon-nagyon várom a folytatást.
No comments:
Post a Comment