Nem illeszkedik különösebben a szerző regényeinek sorába. Keelandtől egy könnyed, felszínes erotikus vonalat szoktunk meg, ami szórakoztató ugyan, de aligha maradandó. Ez most más. A történet maga is fajsúlyos, de a szereplők is jóval árnyaltabbak mint az eddigiekben. Emellett mégis humoros tudott maradni, ami kicsit könnyedebbé teszi az amúgy nehéz élethelyzetet, amit a könyv bemutat.
A Kockázatos Kaland lassan bontakozik ki. Sokkal több rétegben, mint azt várnánk. Egy véletlen találkozás, egy egyszerűen induló szerelem, minkét főszereplő életében olyan kapukat nyit meg, amelyek mélyreható változásokat követelnek. És miközben egy nagyon komoly témát dolgoz fel, végig laza, olvasmányos és izgalmas tud maradni. Mind a 476 oldal (azt hiszem ez sem egy szokványos méret az írónőtől) megtartotta a figyelmemet. A cselekményszerkezet nem egyszerű. Azon túl, hogy az eseményeket mindkét főszereplő szemszögéből olvashatjuk, időnként kiugrunk a múltba is. Ennek ellenére teljesen követhető a történet.
Donovan, az egyébként macsó férfi főszereplő, az elejétől fogva kedves, figyelmes, és nyitott. Nem az a fajta alfahím akinek rejtett értékei vannak, hanem nagyon nyíltan pozitív személyiség. Ez a könyv mégsem róla szól igazán, hanem Autumn-röl, a szintén szimpatikus hősnőről. És mennyivel jobb így, hogy a fókusz nem egy gazdag arrogáns férfin van, hanem egy szerethető, gyengéd de erős nőn. Sokkal könnyebb azonosulni, vagy legalábbis sorsközösséget vállalni így a főszereplővel. És persze lehet vágyni az amúgy minden szempontból tökéletes férfire. (Még az sem feltétlenül baj, hogy mint tudjuk, nem létezik tökéletes ember).
Kettejük kapcsolata az erotikus-romantikus könyvekben tapasztalható szokásjognak ellentmondva lassan épül fel, és kifejezetten jó volt a hamu alatt izzó parászon lépkedni a szereplőkkel együtt. Bár a nyitóképben úgy tűnt, hogy ez gyors szerelem lesz, valójában nagyon megfontoltan és szépen épült fel. A testiség itt nem előzi meg az érzelmek kialakulását, sőt, ahogy fejlődik a kapcsolatuk úgy lesz egyre megalapozottabb a szexuális vonzalmuk. Ez így egyébként, szerintem életszerűbb is, mint a megszokott azonnal működő csodálatos szexualitás talajára épülő szerelem.
A történet mellékszereplői szintén elég hangsúlyosak. Bud, vagy Storm de akár Donovan üzlettársai és barátai vagy épp Sky is megérdemelne egy önálló történetet. Szívesen olvastam volna róluk többet, ahogy Donovan gyerekkoráról, vagy épp Autumn apjáról is.
Amellett, hogy számomra ez Vi Keeland legerősebb könyve, azért van néhány apróbb észrevételem. Az egyik a fentebb említett kidolgozatlanság, azaz néhány szempontból érdemes lett volna kicsit jobban felépíteni a szereplők hátterét. Sokszínű és érdekes volt a mellékszereplői gárda, ugyanakkor a „kevesebb több” elven érdemes lett volna jobban felépíteni a karakterek múltját. (Pl. szerintem semmi szükség nem volt Autumn apjának mind a 8 feleségére, de jól jött volna ha leírja a szerző, hogy fejlődött-e a kapcsolatuk, és hogy hogy jutottak el a megbocsátásig). A másik szintén apró észrevétel: (beragadt, muszáj kihangosítanom) a férfiak nem nevetnek hisztérikusan. Az alfahímek különösen nem. Ezektől eltekintve azt kell mondjam, hogy ez nemcsak a szerző (szerintem) legjobb könyve, hanem a romantikus-erotikus műfajban is messze kiemelkedik a mezőny fölé. Azoknak is ajánlom, akik eddig nem találták meg a hangot Vi Keeland regényeivel.
„Mély érzelmektől fűtött romantika.” – The Reading Café
„Tüzes szerelmi történet.” – Red Cheeks Read
„Ellopja a szívedet.” – Professor Romance
Már akkor tudtam, hogy Donovan Decker milyen méretű cipőt hord, mielőtt megismertem.
Annyira rohantam a reptéren, hogy nem a saját bőröndömet kaptam le a futószalagról.
Felhívtam a bőröndcímkén található számot, és a vonal túlsó végén egy mély, bársonyos hang szólalt meg. Szerencsére nála volt a csomagom.
Donovan és én egy kávézóban találkoztunk, hogy megejtsük a cserét. Ott kiderült, hogy nem csupán a hangja szexi, hanem ő maga is, és emellett okos, vicces és meglepően normális ahhoz képest, hogy hétszáz dolláros cipőt visel. Meghívott egy kávéra. A kávéból vacsora lett, a vacsorából desszert, a desszert után pedig az egész hétvégét együtt töltöttük.
Nyilván mindez túl szép volt, hogy igaz legyen. Az életem túlságosan bonyolult ahhoz, hogy közel engedjek magamhoz egy ilyen szuper pasit. Ezért kámforrá váltam. New Yorkban nyolcmillió ember él – mennyi volt az esélye, hogy egy év múlva újra összefutunk? Amikor épp elkezdtem járni a főnökével?
No comments:
Post a Comment