Jennifer E. Smith: Greta ​James, az elsüllyeszthetetlen

Jennifer E Smith neve nekem nem volt ismeretlen, a ”Milyen is a boldogság?” sorozatát olvastam. Az tetszett, de igazából volt valami fura  a hangvételében és akkor még nem tudtam eldönteni, hogy ez jó fura, vagy rossz fura.

Amikor megláttam a Greta James borítóját, hirtelenjében nem is kötöttem össze az általam ismert szerzővel, mert ez a könyv a szerző eddigi munkáihoz képest eléggé „rendszeridegennek” tűnt. Nem feltétlenül a borítók stílusa miatt, de mégis a borítók által sugallt hangulat miatt. Ennek a regénynek a fedlapja egy vidám nyári kalandot ígér, nagyon szép pasztelles tökéletességben, könnyedén, frissen, kicsit talán bohókásan. Aztán meg nem. Vagy mégis.

Persze a fülszöveg azért többet sejtet, de igazán nem készített fel, és emiatt zavarban is vagyok. A könnyed nyáresti kalandom egy igazán borzongató, hosszú utazássá vált, amiből talán nem is kerültem ki sértetlenül. Miközben mégis eléggé könnyed volt, gyorsan olvasható, és egyszerű.

A regény alaptörténete nagyon leegyszerűsítve egy alaszkai út, ami a maga fagyosságával és különleges kalandjaival önmagában egy csoda. Elképesztő a természet, és a bálnák… úristen! Szájtátós gyönyörűség. És miközben ebben a fagyott világban utazunk, és amúgy nekem elég ellenszenves bárkán, nem is annyira képletesen a főszereplő Greta James életébe is utazunk, és az is egy nehéz, de gyönyörű kaland.

Greta egy híresség, egy feltörekvőben lévő énekes, akinek magánéletét és előmenetelét is majdnem kettétöri az édesanyja elvesztése miatti gyász. Egyetlen pillanat alatt eltűnnek életének addigi kapaszkodói, és nem feltétlenül a tönkrement párkapcsolata, vagy a színpadi hiba miatt, hanem mert elveszik az a horgony, amit egy anya jelent. És a légüres térben sodródást nem tudja megfogni az anya nélkül alig funkcionáló család sem. Aki gyászolt már elveszített édesanyát a szónak valódi értelmében, az tudja milyen rettenet ez. Mennyire üressé válik hirtelen a világ és milyen nehéz újra felépíteni azt.

Ha azonban ez a regény csak a gyászról szólna, nem lenne ennyire érdekes.

Gréta a testvére rábeszélésre az édesapjával utazik Alaszkába. Azzal az apával, akivel kamaszkora óta mindet elkövetnek a meg nem értés érdekében, akivel az anya nélkül már beszélni sem képesek.

Az édesapja Conrad egészen elképesztő karakter. Miközben értettem minden gondolatát, halálra bosszantott, de közben meg kifejezetten szerettem is. És ahogy a szerző a kettejük viszonyáról érezhetően távolságtartóan ír, az egészen különleges. Amikor ők ketten közelítenek, valahogy mindig megdermednek a szavak a papíron.

Ez a két ember a maga ezeréves sérelmeivel próbálja túlélni a szerettük halálát, és az utazás ha teljes feldolgozást nem is, de legalább békét hoz.

Miközben ez az amúgy nehéz élethelyzet minden apró mozzanatával felszínre kerül, egy sor nagyon szimpatikus karakter is felbukkan, akik sokat formálnak a regény alaphangulatát. Több kedvenc mellékszereplőm is volt (vagy talán mindegyikük az volt kicsit), de az öregasszony vitte a pálmát. Olvassátok és megértitek.

Az alaptémán kívül rengeteg gondolatot hozott felszínre a regény bennem. Olvasás közben többször, több szereplő szempontjából is eszembe jutott: vajon a társadalmi elvárások mennyire befolyásolnak bennünket? Vajon tényleg a léckerítéstől 3 gyerektől lehetünk boldogok? Természetesen költői a kérdés, de amikor megfogalmazzuk (én is) hogy „rendes életet akarok élni”, vagy hogy „normális családot akarok”, vagy „elég pénzt”, akkor vajon a magunk óhajait mondjuk, vagy a társadalomét? És vajon amikor megvan minden akkor miért nem működik mégsem?

Végig a fejemben volt,  hogy Greta anyukája mennyire tudatsan építette fel a családját. Egyszerűen eldöntötte, hogy szeret valakit, aztán mindent megtett azért, hogy működtesse a kapcsolatot, a férjével a gyerekeivel és  a barátaival. Ez a ma társadalmának nehezen megy, mi ahelyett hogy összetartanánk a családunkat és ebben lennénk boldogok, nagyítóval keressük a boldogságot, miközben szétesik a családunk.

A romantikus szálról szándékosan nem írtam. Jó volt, sőt, de nekem most egészen más aspektusokból volt érdekes a történet. Viszont meg kell említenem, hogy az elmúló és kialakuló szerelem terén is rengeteg gondolkodnivalót adott a történet, és biztosan lesz olyan, akinek ez fog többet mondani.

Nagyon szerettem. Köszönöm szépen a 21. Század Kiadónak, hogy olvashattam.

Adatok:
Kiadó: XXI. SZázad
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 304.
Fordította: Katona Ágnes

Fülszöveg:

Vannak ​utazások, amelyeknek nem vághatsz neki egyedül.

Árnyaltan dolgozza ki gyász és sebezhetőség témáit ez a megkapó, lendületes irodalmi alkotás. Greta James az ismertség küszöbén álló, feltörekvő zenész, szinte már rocksztár, de nevetségessé tette magát a színpadon. Közvetlenül édesanyja váratlan halála után és a karrierje szempontjából sorsdöntő, második albuma megjelenése előtt. A kínos jelenetről készült felvétel virális lesz, Greta lemondja a további élő fellépéseket, a pályafutása kockán forog.

Szülei negyvenedik házassági évfordulójukra lefoglaltak egy alaszkai hajókirándulást, amelyre most neki kell elkísérnie megözvegyült édesapját – enyhén szólva nincs hozzá túl sok kedve. Az utazás mégis jól alakul: a hajón Greta megismerkedik Ben Wilderrel, a megnyerő történésszel, aki Jack London: A vadon szava című könyvéről tart előadást a hajó utasainak. Önelemzés, kérdések és megnyugvás: ahhoz, hogy továbblépjünk, meg kell értenünk, kik vagyunk – mondja ez a bölcs és szerethetően kifinomult regény.