Varga Éva: Változat ​sárkányokra

Nekem az év egyik legizgalmasabb olvasmánya volt Varga Éva sárkányos meseregénye. A szerző gyerekkönyvtáros volt, és bár nincsenek illúzióim a szakmával kapcsolatban, azért mégis : nagyon jó terep arra, hogy az ott dolgozó egy életre elég inspirációt gyűjtsön egy saját fantáziavilághoz. Meg kell mondjam, nem csak az íróval kapcsolatban vagyok némiképp elfogult, ((könyvtáros vagyok)) hanem a sárkányok is régóta a szívem közepén helyezkednek el.

Sárkányos Égbekiáltó Mirkó története a sárkányvárással kezdődik. Sárkányvárosban minden a sárkányokról szól, de valójában az ott élők semmit sem tudnak a mesék szárnyas csodalényeiről, csak a földről nézik végig évente egyszer a vonulásukat. Mirkó, egy szegény könyvkötő család egyetlen fia innét indul útnak, mint a mesebeli királyfi, hogy hőssé váljon, ha ugyan sikerül neki. A regény után,- bevallom töredelmesen- gyorsan elolvastam a Mirkó-királyfi című mesét, de néhány apróságtól eltekintve nincs hasonlóság a történetek közt. Ez amiatt érdekes, hogy bár úgy tűnik, a könyv népmesei alapokra épül, igazán egy népmesét sem fedeztem fel benne. Talán néhány elemet halványan, de összességében mégsem ez regényformába öntött népmese ez. Viszont talán inkább meseregény, mint fantasy, a műfaját tekintve.

Mirkó az útja során több kalandba bonyolódik, több városban is otthonra, barátokra talál, miközben mindenhol a sárkányok emlékeit, nyomait kutatja. Az, hogy végül rájuk talál, mégis inkább a szerencsének köszönhető.

A regényben minden helyszín különböző, mindegyik sajátos hangulatú, és különleges története van. Maga az ország is rendhagyó, egy zsarnok király uradalma, de a legérdekesebb varázslatok és csodák otthona.

A cselekmény több szálon fut, a történetet két mesélő szemszögéből ismerjük meg, az ő sorsuk pedig hol összeér, hol különválik. A mese önmagában nem túl bonyolult, eléggé egyenes úton halad, bár vannak meglepő fordulatai. A könyv első felében tulajdonképpen csak a szereplők és a helyszín bemutatása történik meg, a második felében indul be igazán a történet. Én ezt nem bántam különösebben hogy őszinte legyek, mert olyan elképesztően szép a szövegezés, hogy el-elandalogtam a sorok közt. Ha nem volnék lusta gépelni, a fél könyvet kijegyzeteltem volna az idézetek közé, annyira tetszettek a szóképek, a nevek, és a hangulatkeltés a szavakkal. Csodás volt.

Számomra a könyv nyelvezete meg is határozta az élményt, bár a történet is tetszett, hát még a sárkányok.

Ami mellett azonban nehezen megyek el, az a szereplők jelleme. Jó, hogy sokszorosan árnyaltak a szereplők, az is, hogy nincsenek egyértelműen jók és rosszak, bár azért néhány szereplőből egyértelműen kimondható hogy gonosz, vagy hogy jószándékú. De a két mesélő egyike sem szilárd jellem sőt. Nagyon zavart hogy sem Mirkót sem Kalácskát nem kedvelem, remélem az ő személyiségük még sokat fog fejlődni a folytatásokban, de nem tudom képes leszek-e megbocsátani nekik az események alakulásában játszott szerepüket.

A Móra Kiadó 15+-os korosztálynak ajánlja a könyvét, de szerintem felnőttek éppúgy megtalálják benne az olvasmányélményt, mint a kamaszok, sőt!  A mesék időtlenek, és mindenkihez szólnak. 

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2022
Oldalszám: 416.

Fülszöveg:

Sárkányos Égbelátó Mirkó szülővárosát a sárkányok őszi vonulása teszi különlegessé. Ilyenkor színpompás sárkánycsapat szeli át az éjszakai égboltot, ezzel hitet és reményt adva a város népének. Sárkányváros lakói ekkor háromnapos ünnepséget rendeznek, az évet pedig arról az emberről nevezik el, aki először kiáltotta ki a csodás teremtmények érkezését. Idén épp Mirkó évét ünneplik, azonban a sárkányvonulás után pár nappal Mirkó úgy dönt: megszökik, és a városkapu határain túl, egy térképet és megérzéseit követve próbálja felderíteni a sárkányok titkát…