Marni Bates: Gyilkos ​a vonal végén

Nagyon szeretem a Móra Kiadó LOL sorozatát. Ez is egy olyan dolog, mint a citromos-kólás gumicukor, nem tudok kinőni belőle, pedig lehet, hogy már illene.

Ennek ellenére sokáig halogattam a „Gyilkos a vonal végén” című könyvet, pedig a többi Marnie Batest regényt olvastam, és ha nem is a kedvenceim, de azért szerethetők. Ez a regény már a címe miatt is kilóg a sorból.  A fülszöveget olvasva pedig egészen biztosnak tűnt, hogy könnyed romantikus történet helyett, sokkal inkább egy krimiszerű regényt kapunk, ami nekem nem a kedvenc műfajom. Végül, amikor a saját polcomon is felbukkant a könyv (Gyűjtöm a LOL-okat), azért csak rávettem magam az olvasásra.

Azt kell mondjam nem bántam meg, bár tényleg nem egy tipikus LOL történet. Marnie Bates fantáziája – mint korábban az már bebizonyosodott- nem áll meg a szokványos gimnáziumi szerelmek szintjén, hol Kambodzsába küldi a főszereplőit, hol rocksztárokkal tengeri hajóútra, hol meg gyilkost akaszt a nyakukba. Szó szerint.

Az elején nehezen olvastam. Taszított kicsit a regény környezete, Emmy családja, a rendőrőrs, sőt az új iskola is. Aztán beszippantott annyira, hogy le se tettem, amíg el nem olvastam. Most szakítok egy pici időt az értékelésre, de vár a második rész, sietek.

Emmy a főszereplő önmagában is izgalmas karakter. Miközben fejben igazi szappanopera-szerű szerelmesregényeket ír, és szerelmes a legjobb barátjába, együtt él a teljesen diszfunkcionális anyjával, szinte átvéve annak szülői szerepkörét, és keresi az édesapját, akit sohasem látott. Egy véletlennek tűnő haláleset után köt ki a rendőrségen, ahol aztán kiderül, valamiért ő állt a célkeresztben egy gyilkossági kísérletben. Persze, mindenki a maga eszközeivel el is kezd kutatni a merénylő után, hogy aztán még több rejtély lásson napvilágot.

Így a kötet végén nekem még fogalmam sincs mi a megoldás, de remélem a második rész majd választ ad a kérdéseimre. Igazából a folytatás nélkül az első kötet alig értelmezhető, mert bár megold egy kérdést, olyan sok marad nyitva, hogy egyáltalán nem tekinthető lezártnak a történet.

A regény szereplői kevés kivétellel nagyon kedvelhetőek, Marnie Bates-nek sikerült ismét olyan szereplőgárdát felállítani, akit a saját baráti körének is simán elfogadna bárki. A főszereplő mellett bőven van kiért izgulni, így végig izgalmas tudott maradni a cselekmény.

Természetesen van romantikus szál is sőt, felbukkan a régi barát vs. ősellenség vonal. (Ha bárki kérdezné: TeamSebastian )

Nincs benne a top3 LOL könyvben, de jó erős középkategória most, de még visszavan a következő rész.

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2016
Oldalszám: 346
Fordította: Chovanecz-Molnár Éva

Fülszöveg:

Emmy álma egy öt regényre szóló kiadói szerződés, romantikus vacsora a legjobb barátjával (aki végre bevallja iránta érzett halhatatlan szerelmét), és sok-sok csokitorta. Happy end. Ehelyett valami őrült öregember a Starbucksban összevissza zagyvál neki a sosem látott apjáról, a zsebébe csúsztat egy hipermodern telefont, aztán… meghal. Ennél csak az sokkolóbb, hogy az ismeretlent megölték, és a valódi célpont Emmy volt. Felbukkan a halott férfi arrogáns unokája, aki állítja, hogy a nagyapja él (miért van az, hogy a szexi srácok mind taplók és/vagy zakkantak?), és ráveszi a lányt, hogy iratkozzon át az ő szuperbiztonságos iskolájába, amíg meg nem oldják a rejtélyt. Emmynek semmi kedve Sebastian sznob sulijába járni, de minél hamarabb derül ki az igazság, annál kisebb a veszélye, hogy megfojtja a srácot egy kanál vízben. Vagy megcsókolja. Mindkét lehetőség egyformán csábító…