Silke Rose West · Joseph Sarosy Hogyan ​meséljünk gyerekeknek?

„Velem voltál örömömben,

Velem voltál bajban,

velem voltál, ha sírtam,

velem, ha kacagtam.

Meséltél és meséltél

igazakat, szépet,

kívántam, hogy a meséd

sose érjen véget.”

-Osváth Erzsébet-

A HVG Könyvek kiadó gyakran nyúl számomra izgalmas témákhoz.

A mese jelentőségéről és a mesepszichológiáról az utóbbi években, sok szakkönyvben olvashatunk. A mesélés módszereiről szóló kiadvány azonban szerintem hiánypótló. (A profi mesélők tudnak erről többet, de én félig laikusként egyetlen hasonló könyvvel sem találkoztam.) Ezért, boldog voltam amikor ezt a kis kiadványt felfedeztem, mert a miértek után, a hogyanra is választ ad. Méretre kisebb mint egy regény, és összesen 213 oldal, de tartalmát tekintve hatalmas.

Nemrég egy konferencián épp a mesemondás elképesztő fontosságáról hallgattam egy előadást, ahol az előadó mellékesen megemlítette, hogy a friss kutatások szerint a kisgyermekes családokban már csak alig mesélnek a gyerekeknek, azt is főként az édesanyák teszik. Beszélt arról is, hogy a szülői kötődés miatt, elképesztően fontos lenne, hogy az apukák is meséljenek, de az is, hogy mindenki meséljen, könyvtárostól a tanító néniig, legalább általános iskola 4. osztályáig. Az hiszem erre kevés példa van.

Ez a könyv ugyanezt a gondolatkört erősíti, bár a mesélő személyét nem határozza meg, sőt. Leginkább azt támogatja, hogy mindenki meséljem nemtől, kortól és előadói tehetségtől függetlenül.

A legtöbben zavarba jövünk attól, ha mesélnünk kell. Félünk attól, hogy nem jó a történetünk, hogy rosszul hangsúlyozunk, és hogy nem lesz érdekes a mesénk. Keveset gondolunk arra, hogy talán nem is a mese a lényeg, hanem az együtt töltött idő, a valódi, élő kapcsolat, a figyelem megtartása, és az élőszóban áradó szeretet. Az, hogy teljes figyelmünkkel a gyerek felé fordulunk, neki adjuk az időnket. A mesélőnek és a mesehallgatónak is megfizethetetlen élmény.

Akkor még nem is említettük azt a nem elhanyagolható tényt, hogy ismerjük a befogadót, sőt együtt vagyunk vele a meseszituációban, így részben fel tudjuk mérni azt, hogy az adott mese elég érdekes-e másrészt pedig tudjuk úgy formálni, hogy a gyerek szeresse, magáénak érezze azt. Bármennyire is az ellenkezőjét hisszük, a leírt vagy megfilmesített mesék nem tudják ugyanezt. Mindenkinek szólnak, de személyesen senkinek sem. Így aztán bátran mesélhetünk mindenképpen segíteni fog a személyes kötődés kialakításában megszilárdításában.

A könyv első részében arra kapunk választ, hogyan meséljünk, a másodikban pedig főként arra, hogy milyet. A miértre pedig a könyv teljes terjedelmében választ ad, sokat mesélve arról, miként segít adott élethelyzetekben a mese egészen kicsi kortól a szülői létig. Nagyon hasznos könyv szülőknek, pedagógusoknak, könyvtárosoknak egyaránt.

Szerintem teljesen normális elvárás lenne, hogy ne csak a gyerekeknek legyenek kötelező olvasmányaik (sőt nekik talán ne is legyen), hanem sokkal inkább a szüleiknek. Ha lehet már babaváró időszaktól. Ezt a könyvet mindenképp felírnám a listára, leginkább a tetejére.

Adatok:

Kiadó: HVG Könyvek

Megjelenés: 2022.

Oldalszám: 214.

Fordítótta: Ballai Mária

Fülszöveg:

„Az ​a cél vezérel minket, hogy segítsünk a szülőknek és pedagógusoknak abban, hogy meséket mondva alakítsanak ki bensőséges kapcsolatot a gyerekekkel. Ha az olvasó még nem kezdett el mesélni, azt javasoljuk, hogy még ma vágjon bele. Gyakorlat teszi a mestert.”

A mesemondás számos előnnyel jár: a gyerekek élvezik az érdekfeszítő történeteket, amelyek a család bensőséges közegében születnek meg. De épp ilyen fontos az is, hogy a mesemondó visszahódítja magának azt az ősi örömforrást, amely ezzel a kreatív kifejezésmóddal jár. Nem pusztán az számít, hogy kire vagy mire figyel a gyermek, hanem az is, hogy egy olyan csatornát hozunk létre, amelyen keresztül kifejezhetjük a mindennapi életünk érzelmeit, örömeit és gondjait. A mesemondás nem egyirányú utca: a kölcsönösségre és a kapcsolatra épül.

A szerzők bátorítják az olvasókat, és bebizonyítják, hogy a mesélés olyan készség, amelyet bárki fejleszteni tud, és amelyet bárki sikeresen gyakorolhat. A példamesék szemléltetik, hogy a gyerekeket az egyszerű cselekmény is elvarázsolja, a feladatok pedig útmutatást adnak és kísérletezésre buzdítják a mesemondókat.