Guillaume Musso nagyon tud
valamit, hiszen amióta elindult a @Park Kiadó gondozásában megjelenő sorozata alig
van elérhető példánya a könyvtárunkban, pedig megvan a magyarul megjelent teljes
életmű. Újra és újra felfedezik, egyre nő a rajongótábora.
Nekem a Central Park című
regényét többen is ajánlották, volt aki egyenesen a legjobb Musso-műként
hivatkozott, az amúgy az egyik legvékonyabb kötetre. Korábban eddig csak „Az írók titkos élete” című regényét olvastam,
de nem kerültünk mélyebb barátságba, ezért sokáig vártam vele, aztán
ripsz-ropsz elolvastam.
Nagyon haladós, olvasmányos
regény. Musso egyik titka, hogy igényesen ugyanakkor gördülékenyen ír, jó
olvasni a szövegeit. Ráadásul a történetei mindig nagyon mozgalmasak. Szinte fejezetről
fejezetre változik a történet, és ez a nagyon feszes cselekményív
tulajdonképpen benne tartja az olvasót a történetben egészen az utolsó
oldalakig.
A másik titok vagy a népszerűség legfőbb oka
abban rejlik, hogy minden regényének elképesztő a történetvezetése. Nagyon
bátran nyúl a cselekményhez, nem fél a teljes koncepciót felrúgni, nagyon
sokszor vezeti tévútra az olvasóit, hogy aztán egy csavarral egészen újszerű
megoldást hozzon. Musso-t olvasni ilyen szempontból nem komfortos, viszont
eléggé izgalmas.
A Central Park remekül illeszkedik
a Musso könyvek sorába. Egy kriminek induló történet, ahol Alice és Gabriel az
egymás számára idegen páros egy gyilkos nyomába szegődik. Miközben nyomoznak
egyre mélyebben merülnek el Alice múltjában, míg végül a felszínre bukkanó
emléktöredékek egy egészen különös történtetté alakulnak.
Engem is újra felültetett. Majdnem egy egész regényen
keresztül végivezetett egy nyomozáson. Amikor már csak egy centire voltam a
végső megoldástól kidobta a kukába az egészet és az utolsó harminc oldalon
előállt valami egészen más koncepcióval.
Az, hogy nagyon gyors, és fordulatos volt a történet, sajnos
a karakterábrázolás rovására ment. Nem volt igazán felépítve a regény
környezete, hiányzott a szereplők hátterének valódi bemutatása, és a jellemrajz
is elég felületesre sikerült. Ugyan Alice múltjából kapunk szeleteket, de
Gabriel mindvégig titokzatos marad. Bár a szereplők közt jó a dinamika, azért
igazán mély kapcsolat nem tud kialakulni a regény időtartama alatt (szerintem).
Nekem Guillaume Musso regényei mindig a hullámvasutat idézik
meg. A cselekményük egy pillanat alatt sodor le a lábamról és sohasem tudom
milyen sebesen visz beláthatatlan magasságokba és szédítő mélységekbe. Nem szeretem a
hullámvasutakat, de megértem mások miért imádják.
Fülszöveg:
No comments:
Post a Comment