Laura Steven: Our ​Infinite Fates – Végtelen sorsunk

Egy igazi haláltánc ballada.

Laura Steven második magyarul megjelent regénye az egyik legszebb fantasytörténet, amit valaha olvastam. Nemcsak külsőre, bár úgy is előkelő helyen áll az élfestett könyvek szépségversenyén.

Evelyn és Arden a végtelenben találkoztak és oda tartanak. Szerelmük és sorsuk örök. Élet élet után, amelyben mindig ugyanazt a drámát élik meg, már London születése óta.

Volt egy hasonló történet, amitől én bevallom őszintén frászt kaptam. Főként azért, mert ott az örökéletű szereplőnek nem volt fejlődéstörténete több mint 1000 év alatt. Szerintem Laura Steven is olvashatta azt a storyt, aztán odaadta a sörét valakinek, és sokkal kevesebb oldalszámban írt egy sokkal jobbat. (Legalábbis nekem jobban tetszőt.)

A két főszereplő szinte öröktől fogva szerelmesek egymásba és az életük minden korban, időben és helyen tragédiába torkollik. Az ember azt feltételezné elsőre, hogy ez egy igazi mélyen romantikus történet, teli szerelemmel, erotikával és mély érzelmekkel. Rám üdítően hatott az, hogy mégsem így volt teljesen. Laura Steven ugyanis alaposan felépítette a világát, és túlment a romantikus vágyódáson, átgondolta, hogy több mint 1000 év alatt mennyi érzés szabadulhat fel egy perpetum mobile kapcsolatban. Mennyi kérdés fogalmazódhat meg, és mennyi árnyalat lehet egy szerelemnek. Nekem ez volt igazán szép. Ahogy a szereplők rezonáltak egymással, és ahogy a jellemük minden körülmény közt megmutatkozott, és ahogy alkalmazkodtak az épp aktuális valóságához.

A szerző zseniálisan építette fel azt, hogy a főszereplők minden életben más és más eseménysoron keresztül jutnak el a csúcspontig, sőt más és mást testben is. Sohasem azonosak a korábbi szerepeikkel, sőt az sem biztos, hogy ugyanaz a nemük, mint korábban. Ez a regény ezzel az egy trükkel képes volt egyértelműen megmutatni, hogy a szerelem nemtelen. Az érzés nem a testhez kötődik, hanem a lélekhez. Végtelenül egyszerűen szemléltette a nemi sokszínűséget, ami korunk egyik legfelkapottab és szerintem legszükségtelenebb társadalmi vitája, egészen egyszerűen azért, mert mindenkinek joga van azt szeretni, akit csak akar (vagy akit tud.)

Klassz volt a regény felépítése. A gerinctörténet 2022-ben Skóciában játszódik, de egy-egy fejezet kedvéért visszautazunk a múltba, és kicsit megismerjük Arden és Evelyn korábbi életeit is. Látjuk ahogy alakul az egymáshoz való viszonyuk, és ahogy átalakulnak a prioritásaik.

Evelyn és Arden is szimpatikus hősök. Mindkettőben volt sok olyan jellemvonás, amit nagyon szerettem, de volt olyan is, amit nem. Arden titkolózása, és kommunikációképtelensége néha kifejezetten idegesített, bár a végén természetesen megértettem az okait.

A befejezés gyors és tömény volt. Ott éreztem egyedül azt, hogy átgondoltabb információadagolással jobban kidolgozva, érthetőbben el lehetett volna magyarázni a gonosz motivációit. De ez végül nem változtatott sem a végső áldozaton, sem a két főszereplő szerelmének csodáján.

Én teljesen egy húron pendültem most ezzel a történettel. Minden kis történetszálat élveztem, és teljesen átéltem Evelyn és Arden vívódását, megértettem a kétségeiket. Nagyon szerettem a regény megoldásait, még úgy is, ha azok nem voltak szokványosak. Szerintem új kedvencet avattam.

Köszönöm szépen a regényt a MenőKönyveknek!

Adatok:

Kiadó: Menő Könyvek Kiadó

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 472

Fordította: Neset Adrienn

Fülszöveg:

A csuklójukat összekötő vörös szalag élő sebként fénylett.

Evelyn számtalan életet élt már. Mindegyikben megölték a tizennyolcadik születésnapja előtt.

De a mostani életében a kishúgának szüksége van rá az életben maradáshoz.

Ahhoz, hogy a húgát megmenthesse, és túlélje a születésnapját, Evelynnek a következőket kell tennie:

1. Meg kell találnia ősellenségét, aki minden életében vadászik rá.

2. Meg kell tudnia, miért vadásznak rá, hogy egyszer és mindenkorra megtörje az átkot.

És ami a legfontosabb: meg kell próbálnia nem beleszeretni az ellenségbe… megint.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu

Shannon Mayer: Hunted by Fate – Megkísértve

Shannon Mayertől az összes magyarul megjelent regényt olvastam, ami azért nem egy csúcsteljesítmény, mert összesen kettő sorozat jelent meg itthon a szerzőtől az Álomgyár Kiadó jóvoltából. Az első hazai megjelenés egy trilógia volt, amit Kelly St. Clarel együtt írt, míg a másik az Alfa sorozat eddig megírt két része. Érdekes, hogy ő is, és Kelly St. Clare is vámpíros sorozattal folytatta a hazai pályafutását a tündéres előzmények után. Szerintem mindkét szerző önállóan írt sorozata jobb, mint a közös trilógiájuk, bár nekem összességében a „Méz és Jég” sorozat is tetszik.

Az „Alfa” második része ugyanolyan szuperszép mint az első, bár a színvilága sokkal kevésbé kontrasztos színű. Nekem az első vadabb borító egy kicsit jobban bejött, de azért ez is nagyon mutatós.

Az „Alfa” történetfolyama is teljesen más, sokkal erőteljesebb, mint a korábbi sorozaté. Élénkebben a színek, erősebbek a karakterek, és kidogozottabb a háttér. Ismerősebbnek tűnik, bár barátságosabbnak vagy biztonságosabbnak nem mondanám.

Az Alfa a vámpírok és a vérfarkasok világába visz. Az első rész szépen lefektette az alapokat, felépített a kereteket, úgyhogy tulajdonképpen a Hunted by Fate-nek már „csak” a cselekmény maradt, illetve a jellemrajzok mélyítése. A történet azonban valahogy belassult ahogy elhagytuk a Vámpírkirály udvarát.

Sienna, Will és Bethany vérfarkasföldön keres és talál menedéket. Itt tulajdonképpen újrakezdődik a háttérvilág építés, új szereplők kerülnek képbe, és a második rész az elsőhöz nagyon hasonló dinamikával kezd működni. Ez nem feltétlenül baj, de az elsőben induló „Szüreti Játékok” már teljesen okafogyottá válik, és mást irányt vesz a cselekmény. Ahogy a történet folytatódik, egyre inkább a vámpír-vérfarkas ellentétre épít, ami nemcsak az Alkonyat óta klasszik párosítás. Nekem egyébként abszolút kedvenc témám is mindegy hányan és hogyan "énekelték" már meg. Mindig hoz valami újat, ahogy azt az Alfa sorozat is teszi. A világépítése kicsit eltér a hagyományostól, a vérfarkas evolúció másként épül fel, mint általában, de a vámpír eredettörténet is elüt megszokottól. Ebben mindenképp újat mutat a szerző.

A két főszereplő közösen narrálja a történetet, ami nem minden esetben komfortos. Dominik alapvetően kevésbé összetett jellem, kifejezetten birtokló gondolkodású, ezért én annyira az ő részeit nem szeretettem. Sienna gondolatvilága sokkal közelebb állt hozzám. Ő egy igazi erős női főszereplő, határozott értékrenddel. A céljai teljesen világosak, bár azt még mindig nem teljesen értem miért akarta foggal- körömmel megmenteni Jordant. Az alapkonfliktus talán nincs eléggé kidolgozva, emiatt nem igazán érthető, hogy Sienna miért keveredett ebbe a világba, ha nem volt muszáj neki.  Mondjuk ez a történet idején már csak költői kérdés, mert hát „the show must go on”.    

Az biztos, hogy Sienna és Dominik közt repkednek a szikrák, és ez el is viszi a hátán a történetet, bár azért ebben a részben örültem volna már egy kicsit több akciónak. Lassan haladt a cselekmény. Sok volt az üresjárat és az egyhelyben toporgás. Egyedül a végére nem szólhatok semmit, mert nagyot ütött a függővég. Várom a folytatást, kíváncsi vagyok hova tart a történet, de azért remélem, hogy egy kicsit megszaladnak majd az események.

A regényt köszönöm szépen az @Álomgyár Kiadónak.

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2025.

Oldalszám: 320 oldal

Fordította: Nagy Boldizsár

Fülszöveg:

A ​vámpírkirály meghalt…
Szóval most menekülnöm kell a mániákus utódja elől, méghozzá egy súlyosan sebesült vámpírherceggel, akit etetni kell, és egy szobalánnyal, aki totál bele van zúgva. És én még azt hittem, hogy nincs rosszabb a szüreti játéknál…
A helyzetet tovább rontja, hogy teljesen odavagyok a vámpírhadsereg tábornokáért, aki azt a vadászokból álló csapatot vezeti, amelynek végeznie kell velem és a nem túl vidám, fura fazonokból álló, kis társaságommal.
Az egyetlen esélyünk a túlélésre, ha a szomszédos vérfarkasok befogadnak. Merem remélni, hogy nem tépnek cafatokra minket!
Velük legyőzhetjük az újonnan megkoronázott „királyt”, és megmenthetjük a Vámpírkirályságot attól, hogy visszatérjenek a régi idők, amikor a mindennapok része volt a gátlástalan kegyetlenkedés, kínzás és vérengzés. Egy kis ravaszság és rengeteg merészség kell ahhoz, hogy megkíséreljünk szövetséget kötni két, évszázadok óta háborúzó faj között.
Szerencsére én egyiknek sem vagyok híján.
A New York Times bestsellerszerző Shannon Mayer Alfa-sorozatának második, gyönyörűen éldekorált része még több izgalmat és fordulatot tartogat az olvasók számára. Cselszövéssel, feszültséggel, árulással és szívfájdalommal teli történet.
„A Bridgerton hangulatát idézi.” – C. N. Crawford bestsellerszerző

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Moa Herngren: A ​válás

A Válás című regény címe és fülszövege is nyomasztó volt számomra, hiába szép a borítója, sokáig pakolgattam, mígnem vettem egy nagy levegőt. Abszolút nem az, mint amire számítottam, de így is nyomasztó, csak valahogy másként.A regény a Svédország fővárosában játszódik. A történet a stabil házasságban élő Bea és Niklas kapcsolatának töréspontját indul. Egy látszólag semmi különös eset és mégis, ez a pont valami véglegeshez vezet. Nagyon egyszerű és hétköznapi történés. Egy mindennapos veszekedés aztán a függöny lehullik. Elkezd a dolog tovagördülni és magával sodorja a szereplőket, illetve felsérti a borítást, és napvilágra kerülnek azok az apró ügyek, amik a napfényben eddig nem látszódtak.

Könnyen, gyorsan olvasható regény. Ami lassúvá tette az az, hogy minduntalan letettem és elgondolkodtam a kapcsolatok furcsaságain. Egy idő után felolvastam a páromnak is egy-egy gondolatot, mintegy tesztelgetve, hogy vajon ő is, mi is így éljük-e meg ezt, vagy azt a történetet. Vajon hasonlítunk-e a regénybeli párra?…

Szerintem, aki tartós párkapcsolatban él, az örökké bizonytalan. Nem bizalmatlan, nem a féltékenységről beszélek. De sohasem tudjuk, hogy amit éppen kimondunk az hova vezet, mit jelent a másiknak, vagy épp hol okoz törést. Egy-egy sztori, vicces beszólás, vagy minden hátsó szándék nélkül odavetett félmondat egészen másként csapódhat le a párunkban. Egy párkapcsolatban élő ember sosem önálló identitás a legtöbb hétköznapi esetben, mert hiába gondolom én azt, hogy egyedül hozom meg a döntéseimet, és egyedül képviselem önmagam, ha minden hétköznapi ügyemet átszövi az, hogy a páromnak mi a jó, ő mit gondol róla, vagy mi együtt, hogy működünk ebben vagy abban a szituációban. Ez a könyv épp erről szól. A mindennapokról. Arról, hogy amit én látok magamról és a párkapcsolatomról, az egy másik ember szemüvegén keresztül már mennyire más.

A regény egyedülálló abban ahogy mindkét felet megszólaltatja. Amíg csak Bea oldalát olvastam nagyon sajnáltam szegényt, aztán ahogy nézőpont változik, egyre inkább megértettem Niklast. Aztán Niklasra is mérges lettem, mert nyilvánvalóan a körülményeket ők alakították ki mindketten.

Akárhogy is, egy szerelem (de összességében egy bármilyen kapcsolat) vége mindig nehéz. Rengeteg dolog épül fel egy két vagy épp harminc év alatt, amiket elvesztünk, bárhogy is válunk el. Ez a fájdalmas folyamat teljesen naturálisan ábrázolt a Válás című könyvben. Nekem abban adta a legtöbbet, hogy elgondolkodtatott.

A szerző újságíró. Világosan, érthetően fogalmaz, nem bonyolódik stilisztikai műalkotásokba, de sem téma, sem a közönsége nem igényli a bonyolult cirkalmas szövegezést. Ami miatt mégis nehéz olvasni az az érzelmi oldala. Szerintem mindannyiunkat megszólít függetlenül attól, hogy váltunk-e már. Aki épp benne van, annak biztosan fájdalmasabb, de mindenkinek tanulságos abban biztos vagyok. Ennek tükrében teljesen határozottan tudom, hogy a regényfolyam többi részét is el szeretném olvasni.

Köszönöm az élményt a Helikon Kiadónak.

Adatok:

Kiadó: Helikon Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 404

Fordította: Papp Vera-Ágnes

Fülszöveg:

Niklas és Bea több mint harminc éve élnek idillinek tűnő házasságban egy jómódú stockholmi negyedben kamasz ikerlányaikkal. Éppen ezért éri Beát villámcsapásként, mikor egy családi nyaralás küszöbén, egy jelentéktelennek tűnő vita közben Niklas csapot-papot otthagyva elviharzik. Távollétének órái napokra dagadnak, felesége üzeneteire nem válaszol, magyarázattal pedig meg sem próbálkozik – mikor pedig előkerül, minden megoldási kísérlettől elzárkózva válni akar, ráadásul hamarosan az is kiderül, hogy nő is van a dologban…
Filmszerűen pörgős, mégis mélyen empatikus családi drámájában Moa Herngren mindkét főszereplő elméjébe betekintést enged, hogy megmutassa: a felszínen banálisnak látszó események mögött összetett, évtizedes, kibeszéletlen-megoldatlan kapcsolati problémák rejlenek.
„Azért van ma itt, mert Niklas beleegyezett, hogy találkozik vele, mielőtt ő és a lányok elutaznak Gotlandra. Egészen abszurd már az a tény is, hogy Niklasnak »bele kellett egyeznie«”

A regény megvásárolható itt: Booklove

Melodie Edwards: Jane ​és Edward

A Jane és Edward a közismert „Jane Eyre” című klasszikus újragondolása. Egyszerre voltam ezzel kapcsolatban kíváncsi és tartózkodó. A cím és a fülszöveg egyértelműen behatárolja a tartalmat, azonban a borító sokkal lágyabb, mint amit az eredeti regény feltételez. A hazai pasztellszínes fedlap nekem kicsit szenzitív is, de az eredetinél nagyságrendekkel jobban tetszik.

Alapvetően a történet is ilyen szerintem. Sokat lágyít az eredeti sztorin.

Amikor nekiálltam bajban is voltam, mert annak ellenére nem kedvelem a Jane Eyre-t, hogy igazán sohasem olvastam. Elkezdtem ugyan, (többször is) de Jane karaktere nekem annyira sok volt, hogy egyáltalán nem jött be. Mondhatnám azt is, hogy ki nem állhattam. Ítélkező, rideg és távolságtartó. Persze magát a történetet ismerem, sőt a történet alapján írt „A Manderley-ház asszonya” című regényt is olvastam, mégis maga a Jane Eyre távol maradt tőlem. Eddig.

A Jane és Edward egy modernizált változat, napjainkban játszódik, Torontó üzleti negyedében, de sokkal több tekintetben modern és más, mint az eredeti. A környezet és az kor beszűkíti a cselekmény lehetőségeit, ugyanakkor új utakat is talál a történet. Szegény Rochester (Rosen) ebben a modern korban már nem tudja padláson dugdosni az őrült asszonyt, de Melody Edwards azért megtalálta a megoldást a problémára. Annyira, hogy hihető lett a cselekmény, és nagyon szórakoztató is.

Ami nekem a legérdekesebb volt az az, ahogy Jane elveszti Jane Eyre jellegét, mégis a karaktere elképesztően Jane-s marad, csak sokkal pozitívabb. Lekerült róla az a kissé nagyképű manír, amit az eredeti Jane-ben én nem szerettem, és ugyan még picit karótnyelt maradt, de végtelenül bájos az esetlensége, határozottsága és szabálykövetése.

Edward Rochester karakterében nem mélyültem el igazán, így nem tudom, hogy Edward Rosen mennyire hasonlít rá, de a nekem most egy kedves és különleges figura lett. Nagyon szerettem az emberi szélsőségeit, és a Jane-hez való ragaszkodását, bár a benne lévő határozottság és magabiztosság a konfliktus során nem igazán nyilvánul meg. Talán ezen a ponton egy kicsit többet vártam tőle, de végül is Jane határozottsága elég volt kettejüknek is.

Szerettem a regény megoldásait. Kifejezetten kedvelhetőek a mellékszereplők (persze nem mindenki, de ez jól van így), és izgalmas az, ahogy a regény él a modern környezet adta lehetőségekkel, illetve az is ahogy a szerző látja a főszereplőket. Nekem sokkal jobban átjött, mint az eredeti regény, és ha Bronte ilyenre formálja a karaktereit valószínűleg az eredeti regénnyel is kevesebbet küzdök.

Csak ajánlani tudom ezt a történetet annak is, aki nem ismeri vagy nem szereti az eredeti regényt. Nyugodtan félre lehet tenni az idegenkedését, vagy az elfogultságot. Ha szigorúan csak a történetet nézzük, akkor ez egy modern romantikus regény, alapos karakterépítéssel, kedves szereplőkkel, és érdekes történetvezetéssel. Lehet, hogy segít abban is, hogy a Jane Eyre-hez közelebb kerüljünk. Bár nekem még nem született meg az elhatározásom arra, hogy elolvassam, de azért fellapoztam már újra egy kicsit.

A könyvet és az élményt köszönöm szépen a GeneralPress Könyvkiadónak.

Adatok:

Kiadó: General Press Kiadó

Megjelenés: 2025.

Oldalszám: 368

Fordította: Frei-Kovács Judit

Fülszöveg:

„Nincs semmi másom ezen a világon, csak én és a két lábam, amivel szilárdan kell állnom a földön.”
Az állami gondozásból útjára engedett Jane magányos életet él, pincérnőként dolgozik egy külvárosi étteremben. Belefáradva a nélkülözésbe a lány jogi asszisztensnek tanul, majd állást kap egy elegáns ügyvédi irodában, Toronto belvárosában. A főnöke a zsémbes természetű Edward Rosen lesz, a cég többségi tulajdonosa, aki több tucat asszisztenst üldözött már el maga mellől.
Jane az anyagi függetlenség reményében rendíthetetlenül állja a sarat: csendes hozzáértésével és elragadóan talpraesett megoldásaival egy idő után még Edwardot is képes lenyűgözni. Míg a munkakapcsolatot egyre inkább kezdik átszőni a kettejük között kialakuló érzelmek, Jane-nek szembe kell néznie a múlt rég elfeledett szellemeivel is…
A napjainkban játszódó történet Charlotte Brontë Jane Eyre című örök klasszikusának visszhangzó szívdobbanásait követi.

A könyv megvásárolható ezen a linken: General Press Kiadó

Anne L. Green: Ördögi kísértés

Anne L. Green a könyvtárunk egyik legnépszerűbb szerzője, mondhatnám azt is, hogy az olvasók viszik, mint a cukrot a regényeit és minden új megjelenését azonnal be kell szereznünk. Természetesen az „Ördögi kísértés” is megvan a régi borítóval, úgyhogy akár azt is elolvashattam volna, de az az új annyira különleges, hogy muszáj volt megszereznem.

Nem szeretem különösebben az élénk színeket, és az regény aztán tényleg piros, mégis egymásra találtunk. Meglepő módon a páromnak is tetszik, időközönként megállapítja, hogy „de jól néz ki ez a könyv!” Szóval tényleg egészen klassz az új kiadás.

Mivel a régit nem olvastam nekem a történet is új, sőt igazából a szerző is, mert ez volt az első Anne L. Green regényem.

Vicky és Reggie története a Bűn Városában játszódik. Maga a helyszín és a környezet is meghatározó, hiszen egy sajátos mederben tartja a cselekményt. Ahogy kaszinók a szerencsejáték és a bűnözés világa összefonódik ad egy speciális sötét tónusú hangulatot a regénynek, amit én nagyon szeretek. A karakterek tökéletesen illeszkednek ehhez a légkörhöz. Reggie először nekem elég bicskanyitogató stílusban kommunikált, de ahogy haladt előre a történet sokat finomodott. Vickynek pedig a kezdeti makacssága oldódott fel. Bár a kémia az első perctől erős volt kettejük közt, a regény közepéig fogalmam sem volt, hogy lesz belőlük egy pár, annyira ellentétesek voltak az interakcióik. Ami különösen tetszett mindkettőjükben az a háttértörténetük volt. Anne L. Green alaposan átgondolta a karakterépítést, és nagyon sokat hozzáadott a történethez azzal ahogy a két szereplő múltját összerakta. Reggie esetében érdekelt volna az, hogy hogyan működött az apja rendszerében korábban, de talán a Csábító sorozatban majd olvashatok erről is.

A váltott szemszög érdekes volt, bár nekem Reggie időnként ellentmondásosan gondolkodott. Sokszor felületes, türelmetlen és elhamarkodott, emiatt gyakran karateridegennek éreztem a filozófiai megállapításait, és a sakkhoz való vonzalmát is. Ezzel együtt persze működött a személyisége, de szerintem Reggie kevésbé volt felépítve, mint Vicky, aki jóval következetesebben gondolkodik, mint a férfi főszereplő.

A mellékszereplők érdekesek. Kelly nálam sokszor kihúzta a gyufát. Bár a történet végi novella alaposan helyreteszi, mégsem tudtam megszeretni. Izgalmas volt viszont Reggie anyjának a szerepe és az, ahogy a szerző nyitva hagyta az ő karakterét. Jólesett az, hogy nem kerekített le mindent happy endre. Juke-ról olvastam volna még, miatta szinte biztos, hogy a Csábító sorozatot még magamhoz veszem.

A történet drámai fordulatokban gazdag. Szó szerint. Nagyon pörgős a cselekmény és teli van váratlan megoldásokkal. Sohasem tudtam előre, hogy mi fog történni. Bár a végkifejlet nagyjából várható volt, egyáltalán nem volt sablonos a cselekmény.

Ez a könyv szép, olvasmányos és érdekes. Voltak apró észrevételeim a szerkesztéssel kapcsolatban, de ezek igazán nem rontják az olvasási élményt, maximum a szerző számára lehetnek érdekesek, így amik bosszantottak olvasás közben a végére tulajdonképpen érdektelenné váltak.

A regényt köszönöm szépen az Álomgyár Kiadó-nak.

Adatok:
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2025.
Oldalszám: 576 oldal

Fülszöveg:

Reggie ​Reynolds a Las Vegas-i rámenős csirkefogók gondtalan életét éli: szórja a pénzt és gátlástalan módon használja ki a nőket. Minden este hatalmas összegeket kockáztatva teszi meg a tétjeit a Bellagio kaszinó játékasztalainál. Az életet játéknak fogja fel, elszántan hiszi, hogy kivétel nélkül mindent ő irányít. Hozzászokott a fényűzéshez, és ahhoz, hogy neki senki sem mondhat nemet.

Egy napon azonban szembesül a visszautasítással, amikor Victoria Sawyer szemrebbenés nélkül fordít neki hátat. Abban a pillanatban, ahogy Reggie belenéz Vicky haragos, igéző zöld szemeibe, a játszma elkezdődik. Gyors, szenvedélyes, spontán és kíméletlen módon kívánja leigázni vágyai tárgyát. A csábítás hazai terep számára, és bármire képes, hogy minden megkezdett partiból nyertesen kerüljön ki. Egy olyan játszma veszi kezdetét kettőjük között, aminek a kimenetele azonban még előtte is homályos.

Reggie-t sokként éri, hogy az ő életét is egy felsőbb hatalom befolyásolja. Rá kell ébrednie, hogy ő sem mindenható. Azok a dolgok ugyanis, amelyek a felismeréshez vezető úton fontossá válnak számára, mint az egészség, a szabadság, a szerelem és a boldogság, pénzzel nem megvásárolhatók. Kemény leckét kap a barátságról, megbocsátásról, és arról, hogy az élet törékeny, és nagyon gyakran igazságtalan.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Tina Köpke: Egybeforrt ​lelkünk (Hunting Souls 1.)

Wednesday rajongóknak kötelező, mindenki másnak erősen ajánlott.

Külsőre és tartalomra is rendhagyó Tina Köfte első magyarul megjelent regénye a Hunting Soul. Szerintem az idei, de még a tavalyi mezőnyben is megilleti a „legszebb élfestés” díjat, de a borító színvilága és hangulata is nagyon tetszik.

A regény imádnivalóan földöntúli. A főszereplő Katrina családja rendelkezik az Adams family minden bumfordi bájával, csak sokkal kedvesebbek. Nagyon szerettem, hogy egy rendhagyó patcwork család mindennapjaiba láthattam bele, ahol az elvált és újraházasodott szülők és a nevelt gyerekek helyett két vámpír, illetve az általuk nevelt vérfarkas, boszorkány és zombi gyerekek alkották a szokatlan családot. Dinamikájában nyilván hasonló volt sok mai famíliához, ám mégis viccesebb, és némiképp morbidabb is. Az sajnáltam egy kicsit, hogy a vérfarkas nagytesóból keveset láthattunk.

A rendhagyó világ alaposan kidolgozott, nem is maradtak igazán kérdéseim. Biztosan van még olyan, amit alaposabban be lehetett volna mutatni, de engem teljesen elbájolt a fekete humorral felépített fantasyvilág, ami remekül illeszkedik az ismert világképbe és meg is fér vele. Egészen pici elemiben is remek, nekem a motoros Halál figurája volt a kedvencem, de nagyon sok ötletes, apró részlettel találkoztam.

A főszereplők közül Katrina állt hozzám közelebb a szarkazmusával, és a humorát is nagyon szerettem. Tate pedig igazi tini romantikus hős, de nekem ő kicsit túl romantikus és kevéssé életszerű volt. (Bár nyilván hülyeség ott életszerűségről beszélni, ahol két vámpír temetkezési vállalatot működtet.)

A történet maga érdekesen felépített. Szuper az alapötlet, és érdekes lett volna a nyomozás, de nagyon belassultak az események. Megértem, hogy a világépítés és a karakterkidolgozás elvitte a hangsúlyt, mégis azt kell mondjam leült a történet. Pedig minden adott volt ahhoz, hogy mozgalmas legyen, sőt számtalan konfliktuslehetőséget teremtett az író, mégis túl lassúvá váltak az események. Mondjuk addig legalább kiélveztem a sötét humort, és az érzelemgazdag kapcsolatrendszert, mégis itt bőven több mozgástér volt, mint ami végül történt.

A függővég pedig… OMGG… mikor jön a folytatás?

A könyvet nagyon szépen köszönöm a Menő Könyvek Kiadónak, remek utazás volt.

Adatok:

Kiadó: Menő Könyvek Kiadó

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 436

Fordította: Szalay Zsuzsanna

Fülszöveg:

Katrina Smythe 18 éves, középiskolába jár és egy éve élőhalott. Ez a legjobb dolog, ami valaha történt vele. Úgy érzi, végre illik a boszorkányokból, vámpírokból és vérfarkasokból álló családjába. Hab a véres tortán, hogy erősebb, gyorsabb és kitartóbb lett, ráadásul megszabadult az összes rémes, idegesítő emberi érzelemtől.
Ám minden megváltozik, amikor Tate Walker, az új szomszédjuk felbukkan a küszöbön. Nem elég, hogy a srác felháborítóan vonzó, de egy természetfelettiekre vadászó família sarja. Katrina készen áll rá, hogy rövid úton eltávolítsa az életükből a betolakodókat, ám ekkor valami felfoghatatlan történik: a vadászcsalád segítséget kér tőle.

Valaki élőhalottá változtatja az embereket a környéken. Az illetőnek Tate nővére, Isabelle is áldozatul esett. És bár Katrinát egyáltalán nem érdekli, mi történik a vadászokkal, kénytelen nyomozásba kezdeni, amikor maga a halál istene kéri erre. Mert ha nem talál gyorsan válaszokat, a Halál elragad valakit, akit szeret…

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu

Catharina Maura: A ​rossz menyasszony (Windsor testvérek 1.)

Egyszerre forró és romantikus.

A Rossz menyasszony az egyik legszebb könyv, amit az idén láttam. Nekem nagyon tetszik a sötét tónusú borító a rengeteg virággal, és az élfestése is csodás.

A szerző ismeretlen volt eddig magyar nyelven, a Libritől pedig szokatlan egy spicy romantikus történet, ezért igazából nem volt előfeltételezésem. Teljesen nyitottan vágtam bele a történetben, már csak azért is, mert az egyik kedvenc romantikus toposzom az előre elrendezett házasság.

Ares és Raven régi barátok, akiket a családok közti szerződés belekényszerít egy házasságba, amikor Hannah, Ares barátnője és Raven nővére elegánsan lelép az esküvő előtt. Számomra elképzelhetetlen a szituáció (nyilván nem is vagyok gazdag sem híres), de nagyon szeretek olvasni róla, mert ad egy olyan kötött keretet a történetnek, ahol számtalan lehetőség nyílik a konfliktusra. Ráadásul mindig érdekes végig nézni, ahogy az együttélésben két ember kapcsolata elkezd működni.

A történet izgalmas és érzelemgazdag. Hozza ugyan a romantikus regények megszokott történetívét, és nagyjából látható merre tart a cselekmény, de bőven akadnak benne múltbéli titkok és váratlan csavarok ahhoz, hogy a sokadik romantikus regény után is érdekes legyen.

Nekem egy kicsit sok volt a dráma, de nem a cselekmény, inkább az érzelmek szintjén. Általában az én habitusom kevésbé érzelmes, úgyhogy a szereplőkkel ellentétben kevesebb könnyel és több ajtócsapkodással működtem volna, ettől függetlenül is teljesen át tudtam élni a helyzetüket.

A szövegezés alapvetően gördülékeny, és szupergyorsan olvasható a regény, de nekem időnként túl nyers volt Ares. Nem kárhozatom a szerzőt, nem az első romantikus-erotikus művet olvasom, de mégis van egy verbális határ, ami kilök a komfortzónámból, és most időnként sikerült ezt megtalálni. Nyilván ez is árnyalt a szereplőkön, és teljesen hozta a mai kapcsolatok elfogadott szókészletét, mégis, ha engem hívna valaki úgy mint Ravent, nem lennék nagyon kedves.

A szereplők maguk izgalmasak. Raven egy erős női főhős, még ha nem is mindig látszik annak. Látványos a jellemfejlődése, de az alapértékei is helyen vannak. Az egyetlen gyengesége a szeretet (és talán Ares). A férfi főhős pedig egy igazi határozott egyéniség. (jah, nem). Érdekes volt látni az érzelmi bizonytalanságait, és nekem ez tette valóssá a karakterét, még akkor is, ha nem mindig volt szimpatikus a döntése. Raven családja nekem teljesen, mindenestől kuka, viszont a Windsorokat egytől-egyik nagyon szerettem. Sierrát talán kicsit jobban, de Silas és a felesége Alanna is egy pillanat alatt a szívembe férkőzött. Mindannyiuk történetére kíváncsi lettem. Nagyon várom a folytatást, addig pedig gyönyörködöm ebben a könyvben.

Köszönöm szépen az élményt a Libri Kiadónak!

Adatok:
Kiadó: Libri Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 416
Fordította: Megyeri Léna

Fülszöveg:

Raven, mióta az eszét tudja, olthatatlanul szerelmes Aresba. Most pedig szenved, mert a vágyott férfi nem őt, hanem a nővérét vezeti oltárhoz.

Hannah azonban nem jelenik meg az esküvőn… Más körülmények között lefújnák az eseményt, és szomorúan tudomásul vennék a dolgot, ez azonban nem akármilyen esküvő! Itt két illusztris család gyermekének kell egybekelnie, ami óhatatlanul nagy hírveréssel jár. Micsoda botrány kerekedne! A szennylapok kéjesen csámcsognának a fiaskón, hogy a kiismerhetetlen milliárdos médiamogult faképnél hagyta az arája.

Így Ravennek nincs más választása, mint átvenni a nővére helyét… Az ő szemszögéből ez talán nem is olyan nagy tragédia, ám hamarosan megtapasztalja, hogy a házasság Ares Windsorral egyáltalán nem leányálom… Ravennek mégis eltökélt szándéka, hogy elnyerje a férfi szívét. Bármi áron, hiszen szerelemben és háborúban minden megengedett. Ez pedig háború!

A regény megvásárolható itt: Booklove

Mari Mancusi: Tolvajok ​hercegnője

Nagyon szeretem a Disney retellingeket, még akkor is, ha tulajdonképpen retellingek rettelingjét olvasom. A Sorsfordító történetek pedig különös kedvenceim, mert mindegyik egy erős női főhős regénye. A Disney Hercegnők ezekben a mesékben kilépnek a bájos édes szerepkörükből és megmentőkké válnak.A Robin Hood eredetijét még nem olvastam, de a Disney mesét is olyan régen láttam, hogy csupán néhány szereplőre emlékeztem, szerintem azokra is inkább a képeskönyvből. Úgyhogy gyorstalpalóval kezdtem, és megnéztem a rajzfilmet a Disney Chanelen. (Felnőtt fejjel simán csinálok ilyeneket máskor is, a családomnak már fel sem tűnik, hogy sokadszorra hallgatják az Aladdin főcímdalát.)

Szerintem alapvetően a Disney mese rendben van. Kicsit karcos már, kicsit ódivatú, de még mindig nagyon jól van összerakva, viccesek a nevek, érdekesek a karakterek és tanulságos a mese. De… A Sorsfordító történet nekem most sokkal többet adott. Nemcsak azért, mert Mariant tette meg főhősnek, hanem azért, mert sokkal látványosabbá tette a gazdagok rémuralmát, a befolyásolhatóságot, és Robin gyávaságát is. Zseniális volt a történetszerkesztés. Sokkal összetettebbé vált a sztori, mint az eredeti, nemcsak a mesénél lett több, de a filmeknél is. Nagyon klassz az állatok szerepfelosztása, nekem kifejezetten tetszett például a mókusok helye a történetben, de a nyuszicsalád természetüktől idegen bátorsága is. A rókák ravaszak voltak, de érzelmesek és hősiesek, a medve vicces, a borz hűséges, az oroszlán(ok egyike) pedig idióta. Mindegyik szerep eltér kissé a hozzá társított paradigmától, de mindegyik lehetségesnek tűnt.

Marian szerepében pedig bőven van girl power, de Kodács az aki megtestesíti a modern nőt. Nem egy tipikus szépség, de annyi erő, kitartás és bátorság van benne minden hátránya ellenére, hogy igazi példaképpé válik.

Ez a történet igazán korosztályközi, simán olvasható kisiskolásoknak, de felnőtteknek is kifejezetten élvezetes. Ami talán kicsit fujjj a kiskamaszoknak, az a két főhős közti érzelmi kapcsolat, de szerintem még bőven belefér az „elviselhető” kategóriába. Én nagyon bájosnak találtam azt a barátságból szerelem dolgot, de az elsődleges olvasói célcsoport még annyira nem szokott rajongani a szerelemért.

Bár nekem Mulan a kedvenc Disney karakterem, ennek okán eddig a Fénytöréseket tartottam a legjobb Sorsfordító történetnek, most a Tolvajok Hercegnője egy kicsit lekörözte.

A könyvet köszönöm szépen a @ManóKönyvek Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Manó Könyvek Kiadó

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 400

Fordította: Pócza Alíz

Fülszöveg:

Párizsi útjáról visszatérve Marian kisasszony nyomban észreveszi, hogy szeretett Angliájában minden megváltozott. Legjobb barátját, Robint száműzték; szeretett nagybátyja, Richárd király meghalt; Nottingham lakói pedig elszegényedtek a rájuk rótt adóktól. Hűséges dajkájával összefogva Marian úgy dönt, hogy kezébe veszi a dolgokat és segít a falu éhező lakóinak. Közben a sherwoodi erdő mélyén megtalálja Robint és barátait. Vajon csatlakoznak Marianhoz, vagy hagyják, hogy a rókalány egyedül hajtsa végre veszélyes tervét?

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu

Palotás Petra: Kékestető

Palotás Petra népszerű szerző a könyvtárunkban, mindig nagy érdeklődés övezi a frissen megjelenő regényeit, de a korábbiakra is gyakran alakul ki várólista. Valamiért azonban én eddig nem álltam be a sorba, nem olvastam még a szerzőtől semmit. Kevés tapasztalatom van magyar romantikus történelmi regénnyel, az sem feltétlenül pozitív, ezért némiképp szkeptikus vagyok a műfajjal szemben. Palotás Petra "Kékestető" című regénye most sokat formált a véleményemen.

A regény borítója rendkívül harmonikus, egyszerre jeleníti meg a havas tájat, a nyugalmat és a korabeli életérzést. Nekem a tavalyi év egyik legszebb megjelenése.

A történet maga is olyan, mint egy békebeli képeslap.

A képzeletbeli levelezőlapon, a havas tájban fonott copfos, piros arcú korcsolyázó kamaszlány, prémgallérba burkolódzó idősebb dáma és magas, szikár öltönyös úr áll a frissen megnyitott gyógyszálló előtt a ’30-as években. A két világháború közti nehéz időszakban egy sajátos új világ nyílik a Mátrában azon keveseknek, akik megengedhetik maguknak. Míg a kinti világban egyre nehezebbé válnak a mindennapok, itt ebben az elzárt gyógyüdülőben sajátos társadalmi rend épül fel, melyben egyenrangú polgár lesz a pesti színésznő, a beteg katonatiszt, a gazdag gyáros fia, a jogász felesége, és a szegény gyári munkás gimnazista lánya. Bár mindannyian máshonnét érkeznek, betegségük és bezártságuk okán partnerekké válnak abban, hogy a Gyógyszállóban töltött mindennapjaikat könnyebbé tegyék.

Ahogy a napok múlnak, a társaság tagjai egyre közelebb kerülnek egymáshoz, mígnem váratlan események rázzák fel a békés ismerkedést. Miközben napvilágra kerül néhány fájdalmas titok, néhányuknak határozni kell abban, hogy mihez kezdenek az életükkel, míg mások egyre közelebb kerülnek a teljes felépüléshez, és a kinti világ kihívásaihoz.

A cselekmény lassan indul, aztán felpörögnek az események és váratlan fordulatok tűzdelik, az amúgy békés szállodai életet. Szerettem a cselekmény sodrát. Nem voltak drámai fordulatok, és hatalmas érzelmi hullámok, de izgalmas volt és érdekes. A szerző több valós eseményt is beépített a történetbe, ami hitelessé tette a regényt.

A szereplők kedvelhetőek. Bálint nekem néha túl nyakasnak és merevnek tűnt, Irma pedig meglehetősen kotnyelesnek, de ezek a jellemhibák árnyalták jól a szereplők személyiségét. Ez most egy olyan történet volt, amit bőven tudtam volna tovább olvasni.

A könyv végén külön örültem annak, hogy Palotás Petra dicséri a nagyszerű egri és gyöngyösi könyvtáros kollégák munkáját. Ritka, hogy a szakma ilyenforma elismerést kap, pedig a maguk csendes módján a könyvtárosok sokat dolgoznak azon, hogy elérhetővé tegyék a múlt emlékeit.

Ajánlom ezt e regényt mindenkinek, aki elmerülne egy kicsit a nosztalgiában, és vetne egy pillantást egy békebeli gyógyfürdő mindennapjaira.

A könyvet köszönöm szépen az Álomgyár Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2024.

Oldalszám: 320 oldal

Fülszöveg:

1932-ben, ​közvetlenül a Mátrafürdői szanatórium megépítése után Kékestetőn megnyitja kapuit az ország első gyógyszállója. Bár a hotel elsősorban a jómódú vendégeknek kínál kezeléseket, váratlan eseményeknek köszönhetően Ilka, a gyári munkás Miklós lánya is elutazhat a Mátrába, gyógyírt keresve a több éve tartó nehézlégzésére és köhögési rohamaira.

A 17 esztendős gimnazista lány itt ismerkedik meg Bálinttal, az első világháborúban megsérült katonatiszttel, Erzsivel, a Gyöngyösről származó ápolónővel, Otíliával, a szintén betegeskedő, idős dívával és még jó pár pácienssel, akikkel néhány hétre összefonódik az életük.

Álmok, félelmek, vágyak találkoznak a háromszintes épület folyosóin és az erdő hólepte, az égbe kapaszkodó fái alatt. Ki milyen titkot hozott magával a havas hegycsúcsra, mekkora veszélyt jelentenek az épület körül ólálkodó farkasok és az éjjelente felbukkanó sötét alak? Ki hagyhatja el gyógyultan az intézetet, és ki az, akit nem tudnak megmenteni a kezelések?

Palotás Petra, a történelmi-romantikus regények népszerű írónőjének páratlan hangulatú, zárt világban játszódó története egy különleges időutazásra invitálja az olvasót.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Guillaume Musso – Miles Hyman: Az írók titkos élete

Korábban olvastam már Guillaume Musso néhány regényét, és meg kell mondjam nem voltam nagyon elragadtatva az Írók titkos életétől. El kell ismernem, hogy nagyon különleges író, és kifejezetten csavarosak a történetei, de én jobban kedvelem a leírásos műveket. A környezetemben sokszor elő is jön a Musso-kérdés, mert a könyvtárban az egyik legolvasottabb szerző, és általában arra jutunk a kollégáimmal, hogy Mussot vagy nagyon szeretik az olvasók, vagy nagyon nem.

Emiatt tőlem szokatlan módon fenntartásokkal kezdtem el olvasni a Park Kiadó frissen megjelent Musso képregényét, annak ellenére, hogy a műfajt szeretem.

Szerintem nagyon izgalmas vállalkozás egy ismert és népszerű regényből képregényt készíteni. Azt hinnénk elsőre, hogy nem túl kockázatos, hiszen garantált a siker, de biztos vagyok abban, hogy ha az író és a rajzoló nem találják meg a közös pontokat akkor nagyon mellé is mehet a történet. Itt azonban a francia író és az amerikai grafikus nagyon egymásra találtak.

Guillaume Musso nekem nem annyira franciás szerző, hiányzik belőle az a könnyed sikk, ami a franciákat jellemzi. Sokkal inkább amerikai stílusú, mozgalmas, forgatókönyvszerűen pergő eseményekkel és kevés leírással operáló, cselekményközpontú író. Épp ezért regényei tökéletesen működnek képregény alapként is.

Amikor először olvastam az eredeti verzióban a regényt, nem varázsolt el, épp a gyors váltások miatt. Úgy éreztem nincs kidolgozva a cselekmény, sokszor a véletlen hoz megoldásokat, és egyik-másik fordulat túlzónak tűnt. Így másodszorra, képregényesen egészen más jelentéstartalmakat kapott, talán pont azért, mert a grafikus másként világította meg az eseménysorokat mint a saját képzeletem.

A képregény színvilága is igazodik a történethez, kontrasztos, és erőteljes. Sok a piros, kék, narancssárga szín, amik a drámai hatást erősítik.

Az Írok titkos élete egy eldugott kis szigeten játszódik, ahol nemcsak a tengerparti, hegyvidékes környezet van elrejtve a turisták elől, hanem a titkok is biztonságos távolban vannak lelepleződéstől. Mígnem egy véletlen olyan eseménysort nyit meg ami megszellőztet egy rég elfeledett bűntényt, és az emberi gyarlóságok is napvilágra kerülnek. Ez a rejtélyesség kifejezetten jól megragadható a képregényben.

A szereplők a regényben csak felületes jellemrajzot kaptak, ez azonban a képregényben nem jött át, mert a grafikus kitölti a szövegbeni hézagokat, kvázi felöltözteti a viszonylag egyszerű, tényszerű leírásokat. Keveset bíz az olvasóra, ugyanakkor pompásan szemlélteti Musso gondolatvilágát, és kiteljesíti a regényt.

Nagyszerű vállalkozás volt a regény újraalkotása, emiatt most sokkal nagyobb kedvvel állok neki az új Musso regények.

A könyvet köszönöm szépen a Park_Könyvkiadó-nak!

Adatok:

Kiadó: Park Kiadó

Megjelenés: 2024.

Oldalszám: 192

Fordította: Sárközy Éva

Fülszöveg:

„Mindenkinek három élete van: egy nyilvános, egy privát és egy titkos.” Gabriel Garcia Márquez
Három kultuszregénnyé vált művel a háta mögött a híres író, Nathan Fawles visszavonul a Földközi-tenger partvidékének közelében fekvő, csodálatos és vad Beaumont-szigetre. Húsz évvel később regényei töretlenül népszerűek. Mathilde Mooney, a fiatal újságírónő a szigetre utazik, hogy a titok nyomába eredjen. Veszélyes párharc veszi kezdetét, igazság és hazugság áll szemben egymással, a szerelmet és a rettegést pedig csak egy hajszál választja el egymástól…
Guillaume Musso felejthetetlen regénye Miles Hyman csodálatos feldolgozásában kel új életre.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Booklove

Kirsty Greenwood: Holtomiglan-holtodiglan

Ez egy végtelenül cuki, rendhagyó történet. Semmi szokványos nincs benne, még úgy sem, hogy több romantikus toposzt is felhasznál. A szereplők érdekesek, a mondanivaló aktuális, a körítés pedig túlvilági. Nagyon szórakoztató. De kezdjük az elején.

Kirsty Greenwood debütáló regényének megjelentetése bátor húzás volt a General Press Könyvkiadótól, bár azért ők gyakran nyúlnak újszerű, izgalmas témákhoz. Mégis, az ismeretlen szerző első könyve egy egészen morbid felütéssel indult, és fogalmam sem volt hogyan teljesül ebből a fülszöveg ígérete. Ráadásul Delphie egy kifejezetten irritáló, magának való, szögesdrót jellegű személyiségnek látszott, amit értelmes férfi bottal sem piszkálna meg, messziről sem. Szóval a nő meghalt, nem kár érte, spongyát rá... izé szemfedelet. Aztán jött egy másik nő a csillámporosan pozitív ám némiképp halott Merritt, aki visszaküldi az anyaszomorítót a földre egy furcsa kihívással. Delphie-nek meg kell találni, majd csókolni egy pasit 10 nap alatt ahhoz, hogy életben maradjon. A játék elindul, és egészen furcsa utakra kanyarodik.

Az idővel valós versenyfutás miatt, az elszigetelten élő lány kénytelen segítőket keresni, és másokra támaszkodni. Kinyílni, és hagyni, hogy mások is lássák a problémáit, gyengeségeit, és az életének kevéssé szép oldalait. Delphie-nek újra és újra ki kell lépnie a komfortzónájából, szembe kell néznie a félelmeivel, és le kell győznie az ellenérzéseit. Ez az, ami miatt a történet néhol mulatságos, máskor szívszorító, és nagyon valós.

A főszereplő egy kifejezetten magának való, zárkózott és magányos fiatal nő New Yorkban. Nem egy ritka jelenség. Személye egyben a kor tipikus nőalakja, aki nehezen vagy egyáltalán nem talál sem társat, sem barátokat egy digitalizált, valós közösségi terek és kapcsolatok nélküli világban. Nagyon ijesztő jelenség az elmagányosodás, amitől egyenes út vezet ahhoz, hogy háklis, zárkózott és nehezen megnyíló emberekkel legyenek teli a lakóházak. Delphi esetében ezen az állapoton csak a halál segített, de azért nem lenne jó, ha mindenki idáig jutna.

A történetben minden más szereplőnek is megvan a maga terhe, és negatív tulajdonsága. Mindegyikük felépített háttértörténettel rendelkezik, és sajátos személyiséggel. Emiatt egyikük sem paneles, és mindegyikük kedvelhető, még azok is, akik furcsák, gonoszkodóak vagy kotnyelesek.

A történet nagyjából egyenes úton halad, de azért van benne néhány csavar. Cseppet sem volt unalmas és nagyon gyorsan olvasható. Tetszett, ahogy több romantikus toposzt is beépített a szerző a cselekménybe, de nem vált klisévé a regény.

A „Holtomiglan-holtodiglan” nekem eddig biztosan az év legszórakoztatóbb romantikus olvasmánya volt.

Köszönöm szépen a könyvet a General Press Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: General Press Kiadó

Megjelenés: 2025.

Oldalszám: 392

Fordította: Gieler Gyöngyi

Fülszöveg:

Hogyan találjunk meg egy pasit tíz nap alatt?
Amikor az egyedüllétre berendezkedett Delphie egy hamburgerfalatka okozta fulladás miatt a túlvilágon találja magát, azt gondolja, ennél váratlanabb fordulat már nem következhet a számára. A bizarr helyszínen azonban belebotlik a legdögösebb férfiba, akit valaha is látott, és akiben minden bizonnyal megtalálta a lehetséges lelki társát.

Az idillnek azonban egy csapásra vége szakad, amikor valaki beront, és végzetes hibára hivatkozva visszaküldi a férfit a földre. A kétségbeesett Delphie kap egy második esélyt: ő is visszatérhet az élők sorába, ha tíz napon belül eléri, hogy a titokzatos idegen önszántából megcsókolja. Ahhoz azonban, hogy megtalálja a férfit egy milliók lakta városban, Delphie-nek a szívére kell hallgatnia, és meg kell tanulnia segítséget kérni…

A könyv megvásárolható ezen a linken: General Press Kiadó

Fedina Lídia: Mi ​a szerelem?

Fedina Lídia kíváncsivá tett. Korábban a Bűbájpalota első részét olvastam tőle, illetve a Galaktika magazinban pár novelláját, emiatt nekem nem feltétlenül tűnt történelmi regényírónak, bár talán nem is jó beskatulyázni senkit. Másrészt Petőfi nekem az egyik legkedvesebb magyar költőm, anélkül, hogy idealizálnám. Épp a hóbortossága, fiatalos lendülete és az időnként giccsesnek és túlzónak tűnő, mégis egyedi kifejezésmódja miatt szeretem nagyon. Róla aztán tényleg nehéz bármi újat mondani, annyian feldolgozták már az életét, hogy mindenki ismerni véli, és mindenkinek van egy Petőfi-képe otthon, akár akarja, akár nem. Fedina Lídia megszellőztette most, ezt a néhol már elavultnak tűnő Petőfi-kultuszt. Élővé, és közelivé tette a nemzet költőjét úgy, hogy éppen azok a tulajdonságai kaptak több napfényt, amelyek nem a legszebbek. Én ezt nagyon bírtam.

A borító szerintem szép, de túlidealizált, különösen Júliára nézve. Az a lány közel sem volt ennyire szép, viszont annál érdekesebb személyiség.

Maga a regény pergő hangú, irodalmi idézetekkel tűzdelt, párbeszédes mű, gyorsan olvasható, és a nyelvezete sem régies. Csupán egy-egy cseléd használja a népnyelvet, de az inkább mulatságosnak hat, mint nemzetieskedőnek. Egy kicsit hiányoltam is a Reformkort. Bár Júlia többször tetszeleg honleányként, a korrajz maga kevés szót kap a történetben. Említésszinten feltűnik egy-egy irodalmi alak, úgy mint Jókai, Vasvári vagy épp Arany, de Petőfi politikai nézeteiről vagy épp kor terített asztal melletti ideológiai vitáiból nem nagyon látunk semmit. A kisasszonyok életét és a romantikus elképzeléseit viszont alaposan megismerjük, nemcsak Júlia, hanem Térey Mari és az anyáik szemszögéből is.

Néhol felbukkannak alsóbb osztálybeliek, külföldi tisztek, vagy szó esik a kettő közti polgári rétegről, de igazán a társadalmi feszültségekről, az uralkodóval szembeni ellenérzésekről, vagy a lázadó Petőfiről itt még nemigen esik szó. Petőfi sokkal inkább a szerelmes férfi szerepében mutatkozik meg.

A szerző ebben alapos, teljesen átjön a romantikus Petőfi érzés, nemcsak a beidézett költeményekből, hanem a nagy érzelmekből és a hebehurgyaságból is. Gyakran felejtjük el, hogy bár Petőfi Sándor az egyik legnagyobb magyar költő, 27 évesen meghalt (valószínűsíthetően). Koránt sem lehetett még kiforrott személyiség amikor Júliával megismerkedett. Ugyan másként nőttek fel az emberek az 1800-as években, de akkor is elég fiatalok voltak a nagy érzelmi ingadozáshoz, a végletes szerelemhez, és a józan ész ignorálásához.

Júliáról nehéz eldönteni, hogy csak a hírnév miatt szerette a költőt, vagy tragika, aki élvezi a szívszerelem fájdalmát, esetleg naiv vidéki lány, aki a nem lát túl Endrőd, és a lovagjai árnyékán. Esetleg már az a nő, aki minden elkövet Petőfi megtalálásáért, vagy az, aki első szóra férjhez megy máshoz. A regény nem is igazán foglal állást, egy bonyolult Júlia-képet fest, aminek a hitelességét idézett levelei és a naplója alapozza meg.

Fedina Lídia szerintem egy kicsit túl szigorú volt Szendrey Ignáchoz, aki nyilván tiltotta a lányát egy nincstelen és szeleburdi fiatalembertől, de az életútja és a szakmai sikerei egy alapvetően kiegyensúlyozott és racionális embert mutatnak.

Nekem a regény erősen romantikus és érzelmes, én kevesebb szerelemmel is ellettem volna, de teljesen megértem a két álmodozó fiatal lelki állapotát. Összességében érdekes és friss a regény, közelebb hozza az olvasóhoz Petőfi Sándort és Szendrey Júliát, és segít megérteni Petőfi romantikus költészetét is.

A regényt köszönöm szépen a Könyvmolyképző Kiadónak.

Adatok: 

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 376.

Fülszöveg:

Harc ​a boldogságért.
A költő, aki szinte mindig szerelmes, végre találkozik az igazival.
A lány – aki eddig leginkább a szerelem gondolatát szerette – lángra lobban.
Pedig sorban állnak nála a kérők, és szinte mind ígéretesebbnek tűnik egy rang és biztos megélhetés nélküli poétánál, még ha ennek a poétának a csillaga emelkedőben is van éppen…

Petőfinek nem csak a vetélytársakkal és a szülők ellenkezésével kell megküzdenie.
Az útjába gördülő számos akadály és Júlia bizonytalankodása próba elé állítja az állhatatosságát; elérkezik az idő, hogy bizonyítsa, az érzés, ami ezúttal hatalmába kerítette, minden korábbinál igazabb. Ez a Szerelem.
Júliának, akit a fúvó széltől is óvtak, és a valóságról oly keveset tud, fel kell fedeznie, mi is a szerelem, és mi a vágy – túl azon, amire addig az olvasmányai tanították. Egyre jobban megértve önmagát és az érzelmeit, már csak egy kérdés maradt: elég bátor-e, hogy kövesse a szívét, akkor is, ha az történetesen minden józan megfontolás ellenére Petőfi Sándorhoz húzza?
A kultikus pár örök szerelmének története, melyet Fedina Lídia úgy mesél el, ahogy még soha senki.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Könyvmolyképző Kiadó

Pascale Robert-Diard: A ​kis hazug

A kisregényre először a fordító miatt figyeltem fel (Gulyás Adrienn felettem járt általánosba), aztán a borító kapott meg. Egyszerű színvilágú, egyszerű fotó, még is van benne valami kifejező. Valami, ami a történet lényegét is jól megragadja.

„A kis hazug” stílusában is egyszerű, párbeszédes, rövid leírásokkal, erős emocionális hatásokkal operáló regény, könnyű olvasni. Mégis nehéz, nem a kiváltott érzelmi reakciók miatt, hanem mert folyton végig kellett gondolnom azt, hogy egy-egy jelenet mennyi mondanivalót hordoz. Ez a könyv a sztereotípiákról szól, de nem a fülszövegben meghatározott módon. Van benne egy tipikus rossz életű férfi, akit elítélnek, mert minden kritériumnak megfelel, ami a bűnösökre jellemző. Mégsem ez volt az a sztereotípia, ami elgondolkodtatott. Ebben a kisregény minden arról szólt, hogy a szereplőket, és a történetet magát hogyan lehet belenyomkodni előre megvájt nyomsávokba. Hogy a főszereplő tipikus kamasz, az apja tipikus megcsaló, a tanárnője tipikus jótét lélek és így tovább. Mindennek oka és magyarázata a tipikusságban rejlett, a törvényhozásban (és az életben is), mindent le lehetett vezetni abból, hogy előszedtük az ide vágó sémákat. Maga a főszereplő Lisa mintha el is veszett volna ebben, nem jelent meg önálló entitásként, hanem csak sémák gyűjteményeként. Csak az olvasás vége felé kezdtem el azon gondolkodni, hogy vajon megjelent-e egyáltalán Lisa mint önálló egyéniség a történetben.

Nagyon izgalmas kérdés, hogy vajon leképezhetőek vagyunk-e típusaink alapján. Hogy három, öt vagy 7 típus szerint vagyunk-e besorolhatóak? Hogy ha valaki tipikus háziasszony, tipikus anya, és mondjuk tipikus jótét lélek az leképezi-e magát az embert?

Rengeteg más kérdést is rejtett persze a könyv. Körbejárja egy kicsit a morál problémakörét, a bűnét és a bocsánatét, valamint a feloldozásért is. Azt, hogy a feminizmus minden esetben erény-e, és a nevében lehet-e ítélkezni a nő felett, aki nem felel meg az eszményképeknek. Mindegyikről lehetne hosszan írni, engem most mégis a fenti jelentéstartalom ragadott meg igazán.

A cselekmény a végéről indul, tudjuk a csavart, de a hozzá vezető utat be kell járnunk. Az olvasó közben sokféle ítéletet meghozhat kvázi az esküdtszékkel együtt. Része lehet a bírósági eljárás folyamatának, ugyanakkor a saját értékítéletét is tisztázhatja. Az enyém kevésbé volt szigorú, én felmentettem a Kis hazugot, de biztos vagyok abban, hogy nem mindenki tenné ugyanezt.

Kevés szóval, de alaposan megírt mű, ami alaposan elgondolkodtatott a világ működéséről. Érdemes elolvasni, nem csak a fordítás miatt.

A könyvet köszönöm szépen a Park Könyvkiadónak.

Adatok:

Kiadó: Park Kiadó

Megjelenés: 2024.

Oldalszám:  184

Ford.: Gulyás Adrienn

Fülszöveg:

Pascale ​Robert-Diard elismert francia újságíró lebilincselő tárgyalótermi drámája azt vizsgálja, miért hazudott egy tizenéves áldozat a megerőszakolásáról, és hogy milyen könnyen lesz a hátrányos helyzetűekből bűnbak.
A tizenöt éves Lisa átlagos kamasz, aki sütkérezik a fiúk és a férfiak újdonsült figyelmében. Amikor viselkedése hirtelen megváltozik, tanárai aggódni kezdenek, átmeneti hangulatingadozásnál többre gondolnak. A lány végül elmondja, hogy többször is bántalmazták, és a gyanú egy Marco nevű fiatal férfira terelődik, aki néhány hónapig Liza szüleinek házában dolgozott. A szegény családból származó, erőszakos, alkalmi munkákból tengődő, egyedülálló férfit habozás nélkül tíz év börtönre ítélik.
Mindenki elintézettnek tekinti az ügyet, és továbblép, a húszéves Lisát azonban bűntudat gyötri. A fellebbviteli tárgyalás előtt új ügyvédet keres egy nő személyében. Alice Keridreux elvállalja az ügyet, és karrierje legkockázatosabb tárgyalása elé néz: egy hazug áldozatot kell védenie.
A #metoo-mozgalom és az osztályok közötti egyenlőtlenségek metszéspontjában játszódó regény egy Harper Lee és Georges Simenon nyomdokain haladó bírósági próza, egy szokatlan szembenézés felkavaró története.
Pascale Robert-Diard (1961) politikai újságíróként került a Le Monde-hoz, bírósági tárgyalások százairól tudósított, 2002 óta a jogi rovat vezetője. A kis hazug című regényét Goncourt-díjra jelölték, eddig hat nyelvre, köztük angolra is lefordították.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Libri webáruház

Eszes Rita: Egy ​csepp tűz, egy szikra víz

Eszes Ritával úgy vagyok, ahogy Gombóc Artúr a csokoládéval, lassan mindegy lesz, hogy gömbölyű vagy szögletes, jöhet. Szeretem a Japán mitológiára épülő regényeit, de egyáltalán nem bántam, hogy az „Egy csepp tűz egy szikra víz” egy egészen másfajta világba kalauzolt. Ismerős volt, hazai, és minden kacifántos lápi útvesztőjét imádtam.

A történet nagyon mély alapja a Szaffi, ami még mélyebben a Cigánybáró című Jókai kisregény, (nekem egyébként mindig behozza Fekete István: A koppányi aga testamentuma című regényt is,) amit én csak a fent nevezett rajzfilmből ismerek, és ami a kedvenc magyar animációm. Így aztán a regényben nem tudtam elkerülni, hogy az egyes szereplőket a rajzfilm szinkronok narrálják a fejemben. Szegény Gobbi Hilda tudta és akarata nélkül végig beszélt néhány estét a síron túlról is.

Ezen túl azonban az „Egy csepp tűz…” egy nagyon egyedi és sajátos mese, teljesen önálló, és abszolút különválasztható az összes eredet-történetétől. A regény szerint a vallási alapja valahonnét Litvániából indul, a valóságalapja pedig az egészen konkrét magyarországi boszorkányperekig nyúlik vissza Mária Terézia uralkodásának korai éveire, de van egy sajátos cigányos beütése is, amit én nagyon szerettem.

A történet az erdélyi lápvilágban játszódik, a környezetrajz annyira kidolgozott, hogy szinte láthatóvá válik a romos öreg kastély a víz ölelésében. Az élők pedig épp úgy keverednek, ahogy az a 18. században természetes volt, magyarok, németek, törökök, cigányok, olaszok és szerbek jól vagy épp nehezen keverednek itt a Kárpátok olvasztótégelyében.

Ez a regény nemcsak izgalmas, mitikus közép-európai fantasy, hanem egy remek korrajz is.

Szafija a női főszereplő egy alakváltó istenség, aki annyira macska, hogy nagyon. Nagyon szerettem a gonosz kis lelkét, és teljesen felismertem benne a saját Cicuferem összes komiszságát. Macska, lápi lidérc és házi tűzhely őrző szellem egy személyben, bonyolult entitás, összetett gondolkodásmóddal és egyedi világképpel. Bosszúálló és kegyetlen is, de csak annyira amennyire egy ilyen lány az lehet. Eszes Rita jól megragadta a főszereplője nem emberi mivoltát, és nem romantizálta el.

Jonas mellette egy sokkal egyszerűbb, emberi karakter, mégis nagyon szerethető. Kicsit magyar, kicsit török, kicsit cigány, de egy igazi 18 századi romantikus hős, tiszta értékrenddel, és kellő határozottsággal.

A történet sokkal összetettebb annál, mint ahogy az elsőre látszik. A kétharmadánál erősen felpörög, itt egy kicsit nekem túl gyors is, megért volna egy erősebb részletezést az a konfliktust ami a történet valóságalapját jelenti, már csak azért is mert a laikus olvasónak kevéssé ismertek a történelmünk ezen sötét foltjai. Ettől függetlenül persze a cselekmény kerek és érthető, csak nekem volt némi hiányérzetem.

Őszintén örülnék neki, ha a sajátos magyar, illetve közép-európai történelmet és hiedelemvilágot több hasonló regényben látnám viszont. Ez a történet egy csodás utazás volt.

A regényt köszönöm szépen a Könyvmolyképző Kiadónak!

Adatok: 

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 368.

Fülszöveg:

AKÁRMILYEN ​BŰBÁJ ÜL IS A KASTÉLY FALAIN, ŐT LEGINKÁBB A LÁNY BABONÁZTA MEG.
1741, Temesi Bánság. A török hódoltság idején elnéptelenedett egykori családi birtokra hazatér Jonas, hogy megkeresse apja elásott kincsét, ami egy életre gazdaggá tenné. A romos kastély azonban nem teljesen néptelen: Jonas kincs helyett egy boszorkánynak mondott öregasszonyt, egy elvadult lányt és egy girhes macskát talál.
Safija nem ember, de a származásáról senkinek sem beszélhet. Egész életében rejtőzködve élt, és csak macska képében tudja elhagyni a birtok területét. Ez a természetbe visszaolvadt táj már az ő birodalma, ahol egyáltalán nem nézi jó szemmel a betolakodókat. A legtöbbjük túl sem éli a vele való találkozást…
De azelőtt még sosem járt itt olyan férfi, aki hosszasan beszélget a lovával, gyengéden nyúl egy félszemű, kóbor macskához is, könnyedén vált a cigány nyelvjárások között, és maga varrja a ruháit. Ráadásul a testén tintával vésett ábrákat visel, mintha rá lenne rajzolva az egész világ, amit Safija sosem láthatott.
Nekik, kettejüknek akár azonos céljaik is lehetnének, de hiába közös a nyelv, ha vannak szavak, amiket nem mernek, és amiket nem szabad kimondani.
És amikor kitör a boszorkánypánik, és a gyökértelenek üldözötté válnak, Jonas rájön,
hogy mi az igazi kincs, és talán máris elveszíti, amit még csak meg sem szerzett.
Ha két szív önmagával és egy másikkal is csatába kerül, ott hiába a víz, minden lángba borul…

A könyv megvásárolható ezen a linken: Könyvmolyképző Kiadó

Mary Westmacott: Befejezetlen ​portré

Nem igazán tudtam mibe kezdek bele, amikor elkezdtem olvasni a Mary Westmacott könyvet, amiről immár tudjuk, hogy valójában Agatha Christie mű.

Idegesítően fellengzős módon a borító ragadott meg először. A könyvtárban a régi , bordó gerincű sorozat van meg, de az annyira hidegen hagy, hogy még akkor sem fogtam bele, amikor kifejezetten érdekelt az Agatha Christie misztikum. Nem vagyok igazi krimi rajongó- bár próbálkozom - ezért teljesen jogos volt, hogy inkább a lélektani Christie-regényekkel fogok próbálkozni, de csak ez az új Helikonos kiadás nyitotta ki számomra a Westmacott-világot.

Meglepő módon a „Befejezetlen portré” nekem a legigazibb és legelgondolkodtatóbb Christie regény. Egyértelműnek tűnik, hogy azért, mert szinte precízen rásimul Agatha Christie élettörténetére, bár a történet főszereplője Celia túl éterinek tűnik Agatha Christie személyiségéhez. Mégis sokkal inkább a karakterek sokszínűsége, és a sorok közt megbúvó pszichológiai és filozófiai kérdések ragadtak meg.

Christie egy letűnt angol világot fest meg a Befejezetlen portréban. A lassan elszegényedő vidéki gazdagok életét, akiknek teljesen természetes, hogy időnként elköltöznek Franciaországba vagy épp Egyiptomba, ahol a lányoknak nem kell iskolába járni, de kötelező a francia nevelőnő és a zenei műveltség. Az ebben a környezetben felnövő, széltől is óvott lány képzelete szárnyal, míg az élet valósága valahogy hidegen hagyja. Csupán pár emberhez tud valóban ragaszkodni, de nem biztos, hogy mindenki kiérdemli a bizalmát.

A történet a végéről kezdődik (amiről ma már tudjuk, tulajdonképpen csak a közepe.) Agatha Christie egy kéziratot kap a portréfestő barátjától Larrabytól, aki egy különös középkorú nővel találkozott a tengerparton. Hamar kiderül, hogy a nő némiképp elveszett, lelkileg összetört, és miután a festő megmenti az öngyilkosságtól, felfedi neki az élettörténetét. A festő nevezi el Celiának, és művészként végig kívülállóként meséli el a nő történetét. A cselekmény kicsit töredezett, és valóban olyan, mint egy festmény, néhol sokszorosan árnyalt, máskor erőteljes ecsetvonásokkal ábrázolt.

Celia, aki az első világháború előtti még romantikus angol vidéken egy beteg apa, egy karizmatikus anya és egy távoli báty ölelte érzelmi biztonságban nevelkedő lány addig keresi a boldogságot, míg az megtalálja őt, de sehogy sem úgy, ahogy azt gyermeki képzelettel megfestette magában. A fiatal nő élettörténetét egészen kislány korától kíséri a mű, az elmagányosodó, egyre hidegebbé és színtelenebbé váló felnőttkoráig. Az utolsó nagy érzelmi törés aztán egy valami olyasmire kényszeríti a nőt, amely a szerző számára sem lehetett idegen, bár élek a gyanúval, hogy Christie személyisége egyszerűen nem olyan, mint főszereplőjéé. Nem ennyire naiv, és álmodozó és ártatlan, sokkal gyakorlatiasabb és élesebb elméjű. Volt olyan érzésem, hogy ez a regény egy hadicsel, a szerző misztikus válasza a 11 napos Christie-rejtélyre, de korántsem az igazság, csupán elterelés. (Megjegyzem nem olvastam Agatha Christie önéletrajzát, tehát simán kiderülhet, hogy tévedek.)

Érzelmes, érdekes és sokszínű utazás volt. A megkapó színekkel ábrázolt, ideálisra festett angol polgári lét, a vágyak az álmok és a valóság szövete, valamint a bonyolult és sokrétű emberi kapcsolatok és érzések mély ábrázolása mögött végig ott éreztem egy precíz tudatosságot. Ez volt az, ami bennem is felépítette azt az Agatha Christie bálványt, amit a krimirajongók már régen megalkottak.

Egyszer biztosan sort kerítek az „Életem” című ennél sokkal vaskosabb önéletírásra is.

A könyvet köszönöm szépen a Helikon Kiadónak.

Adatok:

Kiadó: Helikon Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 328

Fordította: Vallasek Márta

Fülszöveg:

Finom ​rajzolatú lélektani regények írója is volt Agatha Christie. Akkor is, ha Mary Westmacott írói álnév alatt jelentette meg őket, mindegyiken megtalálható a krimikirálynő kézjegye. Az intim belső terek, az elrejtett igazságok, az izgalom lassú-lusta, majd egyre erőteljesebb fokozása nem kell, hogy az abszurdumig, netán gyilkosságig vigye el a történetet. A többnyire női főszereplő lelkében lezajló konfliktus sorsfordító lesz hullák nélkül is!
Celia történetét egy fiatal és sikeres portréfestő tolmácsolásában ismerjük meg. Aki bevallja, ő legszívesebben lefestette volna az asszonyt, de mert ez szóba sem jöhetett, más módon próbálta megörökíteni. Egy távoli szigeten véletlenül találkozott vele, a nő a tengerparton ült, magányosan. Váltott vele pár mondatot, majd odébb ment. Ám egyszer csak világosan megérezte, hogy az ismeretlen asszony öngyilkosságra készül. Visszarohan, próbálja lebeszélni a szándékáról, és egy egész éjszakán át hallgatja a múltjával leszámolni akaró nő vallomását. Celia elvesztette az általa legjobban szeretett három személyt: anyját, férjét és lányát. Meg akar halni. Valami furcsa érzelmi összhang alakul ki mesélő és hallgató közt. Fölkínálhat-e a sors még egy esélyt? Mihez kell nagyobb bátorság, az élethez vagy a halálhoz?

A regény megvásárolható itt: Libri

Lisa See: Tealevelek szárnyán

Lisa See második magyar nyelven megjelent regénye egyszerre volt elképesztő, felkavaró, érzelmes és kemény olvasmány. Sajnos a „Lótusz leánya” című könyvét nem olvastam (még), de biztosan fogom ezek után.

A regény borítója gyönyörű, és kifejező. Szerettem benne, hogy tökéletesen megjeleníti a főszereplőt Lin-Yant, és megmutatja picit az akhák csodálatos és elzárt világát is.

A „Tealevelek szárnyán” egy különleges utazás Kína elzárt falvainak világába. Fogalmam sem volt, hogy a kilencvenes évek végén még létezett olyan hely Kínában, ahol a babona erősebben meghatározta az emberek életét, mint a világban jó százötven évvel korábban lezajló ipari forradalom. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy a fejlődő országok egyikében, ebben a hatalmas, technikai világot uraló országban lehet még olyan, hogy egy gyereknek nincs lehetősége tanulásra, a nők nem válhatnak el, és bűn ikreket szülni.

Az akhák a teahegyek lábánál élnek és dolgoznak. Hisznek a szellemekben, szorgosan áldoznak az isteneknek, gyűjti a tealeveleket és fogalmuk sincs a kommunista Kína mindennapi életéről. Izgalmas és összetett népcsoport, akik Laoson, Thaiföldön és a kínai Jünnan tartományban egyaránt jelen vannak, kultúrájuk azonban annyira sajátos, hogy mindenhova nehezen illeszthetőek be. Mao elnök nagyszerű kisebbségi felosztásában nem is szerepeltek, ezért egy másik kisebbséghez sorolták őket, elvárva, hogy használják annak a népcsoportnak a nyelvét, és magukat a hani kisebbséghez sorolják (hiszen Mao nem tévedhet).

Lin-yan ebben a különös világban próbál boldogulni, a család egyetlen lányaként. A családja által adott neve a „Leány” meghatározza az egész életét, nemcsak az anyja A-ma lánya, hanem egy egész törzsé is. Ugyanakkor nő, akinek egész létét a férfiak által uralt világ igazítja, feleség aki a férjét szolgálja, és anya akkor is, amikor az élet elszakítja a gyermekétől.

A regény számtalan kérdésre keresi a választ a női létben. Hol a határ tradíciók megtartásában, túlléphet-e egy nő a sorsán, és lehet-e valaki egyszerre két nép és két anya gyermeke?

Li-yan az első a kis hegyi törzsből, aki túllép a tradíciókon és tanul, aki elmegy a városba, és úgy emelkedik ki a legszegényebb társadalmi rétegből, hogy magával viszi mindazokat, akik a sorsát alakították. Állhatatos, kitartó és szorgalmas. Egyszerre jelöli ki, és mossa el a határokat a modern világ és a tradicionális törzsi lét között.

Amellett, hogy megismerkedünk egy kínai kisebbségi népcsoport életével, sokat megtudhatunk a teatermesztésről, a teafogyasztásról és a kereskedelemről is.

A cselekmény több rétegben épül egymásra, mint az ősi teafa levélzete, és a végén, csak egyben mutatja meg a teljes pompáját. Mozgalmas a történet mégis lírai a szöveg. Nagyon szerettem olvasni.

A könyvet köszönöm szépen a Libri Kiadónak!

Adatok:
Kiadó: Libri Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 492
Fordította: Megyeri Léna

Fülszöveg:

„Azt ​mondják, a mély fájdalom csupán az ember mély boldogságra való képességének tükörképe. Én ezt pont fordítva látom. Boldog vagyok, de egy részem mindig is szenvedni fog Yan-yeh elvesztése miatt. Ennyi év után ez az érzés olyasféle társsá vált, mint a gyermekkel élő barát. Táplált, és rákényszerített, hogy lélegezzek, amikor annyira könnyű lett volna feladni. A szenvedés tisztánlátást hozott az életembe. Talán a velem történtek az előző életemben elkövetett dolgok büntetései, talán a sors vagy a végzet okozta őket, vagy talán egyszerűen a természetes körforgás részei, mint a látványos, de rövid életű cseresznyevirágok tavasszal, vagy a lehulló levelek ősszel.”

Megrendítő felnövéstörténet egy fiatal kínai nőről, aki ősei csodálatos teatermesztési hagyományában találja meg élete célját.

A szigorú vallási elvek mentén élő és ősi módszerekkel dolgozó délnyugat-kínai hegyi közösség életét felbolygatja egy idegen érkezése. A faluban élő fiatal lány, Li-yan sorsa tragikus fordulatot vesz, és kénytelen elhagyni az eddig biztonságot és stabilitást jelentő közeget. A nagyvárosba érve új életet kezd, ám valami mély és belső kötelék örökre a szülőfalujához köti.

Haley szerető örökbefogadó szülőkkel nő fel Kaliforniában, ám kiváltságos gyermekkora ellenére nem hagyja nyugodni a származása, egyre a gyökereit kutatja. Amikor rátalál a puer teára és előállításának archaikus módszerére, úgy érzi, hazatalált, és most már csak a megfelelő kérdéseket kell feltennie, hogy megkapja a válaszokat…

A regény megvásárolható itt: Libri

Cal Flyn: Az elhagyatottság szigetei

A furcsa színvilágú, rózsaszín borító és a cím meglehetősen kontrasztosak, de meglepő módon sem melankolikus sem romantikus történeteket nem találunk ebben a 12 epizódból álló, részben útleírásban, részben természetvédelmi kiáltványban.

Számomra leginkább felemelő olvasmány volt. Nagyon jó szerkezetű, világos mondanivalójú az egész könyv, mégis nagyon irodalmi is. A szerző sokszor versekkel, regényekkel, filmekkel támasztja alá tételeit, de a kor kutatóit és a természet egyszerű szolgálóit is segítségül hívja. Az elhagyatott helyek bemutatását saját élményein keresztül teszi meg, aztán kifejti a hely természetre gyakorolt hatását az aktuális kutatásokkal megtámogatva, majd egy érzelmi képet ad is a teljes festményhez. Mindezt tizenkétszer, tizenkét különleges, általam sosem hallott helyen keresztül. Cal Flynnel bejárjunk néhány háborús övezetet, elhagyott iparterületet, hajótemetőt, csatahelyszínt és elhagyott botanikus kertet. Járunk mélységben és magasságban. Az egyetlen közös talán ezekben a helyekben az ember óriási, messziről is jól látható, mérgező lábnyoma.

Néhol nyersen mutatja a valóságot, de még így is lírai hangvételű könyv. A remény könyve. Nekem kissé meg is fordítja az Attenborough-i tézist. Van élet utánunk. Ugyanakkor ijesztő is. Nem az elhagyatott helyek, nem a kábítószertanyákká vált szellemvárosok és nem is Csernobil. Sokkal ijesztőbbek a mérgező anyag lerakók, hajótemetők, szennyezett folyók és földek, amelyek az iparosodást, illetve az emberi kényelmet szolgálva telítődtek. Azok a helyek, amik időzített bombaként a későbbi generációk világába robbannak be rákkeltő anyagokkal, betegségekkel, halállal. Amit mi, és az elődeink hagyunk örökül a Földnek.

Izgalmas volt arról olvasni, hogy nemcsak az épített környezet, vagy a gyári hulladéklerakó okozhat természeti katasztrófát, hanem a háborúk, a taposó aknákkal teliszórt senki földje, vagy a máshonnét odahurcolt idegen növényzet is. Nekem a legborzalmasabb a Verduni csata csont- és vegyifegyver lerakója volt. Tanultam új szavakat is, pl. az osszárium (csontház) vagy a hiperakkumulátor (növények, amelyek képesek felszívni a talajból a fémeket).

Elgondolkodtam azon, hogy egy emberélet alatt növények és állatok evolúciós folyamatai mennek végbe, lepkék váltanak mintázatot, tehenek viselkedése és alakja változik meg, növények alkalmazkodnak invázió fajokhoz. Milyen kevesek, és egyben milyen kártékonyak vagyunk.

Akkor amikor azon problémázok, hogy lekésem a buszt, vagy kihíztam a nadrágom, halfajok küzdenek meg a vízbe ömlő rákkeltő dioxinnal, növények élnek arzénmezőkön, és állatok trappolnak taposóbombákkal tűzdelt földön. Ha csak ennyi gondot adott az élet akár hátra is dőlhetek nyugodtan, az egyetlen valódi feladatom az, hogy a legkevesebbet ártsam a Földnek. Hiszen annyira aprók és jelentéktelenek vagyunk az élet számára.

A könyvet köszönöm szépen a Park Könyvkiadónak.

Adatok:

Kiadó: Park Kiadó

Megjelenés: 2024.

Oldalszám: 400.

Ford.: Hevesi István

Fülszöveg:

„Életbe ​vágóan fontos szembenéznünk környezetünk pusztulásával. Flyn óvatos optimizmussal töpreng a Föld sorsán.”
The Washington Post
A tanzániai hegyvidék, a vulkanikus Karib-tenger, Franciaország tiltott zónái, Skócia bányavidékei, Detroit szétporladó kerületei, Csernobil. Szellemvárosok, tilalmi zónák, erődítményszigetek, megannyi senki földje.
Az elhagyatottság szigetei rendhagyó útikönyv. Cal Flyn kalauzolásával olyan egyedülálló helyekre jutunk el, amelyekre egyébként a lábunkat sem tehetnénk be. A világ legeldugottabb, leghátborzongatóbb, legszennyezettebb területeinek története kísérteties, ugyanakkor reményteli, mert arról is szól, hogy mi történik, ha a természet visszafoglalja azt, ami egykor az övé volt.
Flyn remekül megírt könyve új ökológiai felfedezésekkel kiegészítve ad választ az égető kérdésre: Mennyire visszafordíthatók a természetet pusztító folyamatok, és mi történik majd, ha mi már nem leszünk?"Az erdő egy levelekből és mikrobákból álló memoár, saját »ökológiai emlékezetének.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Libri webáruház