Emily J. Taylor: The ​Otherwhere Post – A Világjáró Posta

    Két éve teljesen elvarázsolt Emily J. Taylor Hotel Magnifique című regénye, ezért biztos voltam benne, hogy a Világjáró Postát is szeretni fogom. Annál is inkább, mert a Világjáró Posta magyar kiadása egyszerűen gyönyörű lett.

    Ez a fantasy történet éppolyan vadregényes, mint Taylor első regénye. Van egy kedves-bájos, sajátos, szerzőre jellemző hangulat, ami nekem leginkább a Csipkerózsika történet repkénnyel befutott árnyas világát juttatta eszembe, de valójában annál sokkal mozgalmasabb izgalmasabb a történet.

    Maeve története egyszerre fájdalmas és reményteli, egy hétköznapi lány, akinek a múltja romokban, a jövője bizonytalan, mégis képes hinni abban, hogy az igazság megér egy kockázatos utat. A 18 éves Maeve apja 7 évvel ezelőtt elpusztított egy egész világot, ezért lánynak álneveken kell bujkálnia, és kilétét soha senki előtt nem fedheti fel. Az egész élete titkokra és hazugságokra épül, mígnem egy nap rejtélyes barát egy névtelen levélben közli vele, hogy talán az apja ártatlan. Ahhoz azonban, hogy Maeve kideríthesse az igazságot be kell jutnia a Világjáró Postára, és talán önmagáról is többet kell elárulnia váratlan szövetségeseinek, mint azt szeretné.

    Taylor világa, Leyland és Barrow és Inverly különleges egyforma városai, a mágiával finoman átitatott Világjáró Posta, és a pennával és tintával írt varázslat különös univerzuma egészen egyedi mintázatú. Nem hasonlít egyetlen más történetre sem, mégis minden a helyén van. Különös, aprólékos gonddal felépített társadalomrendszer, saját eredettörténet, izgalmas környezetrajz, kicsit olyan mint a mi világunk és mégsem. Eredeti, és mégis ismerős.

    Maeve karaktere ugyanilyen, nem kiemelkedő, nem egy eleve elrendelt hős, hanem egy csetlő botló hétköznapi lány, egy óriási traumával, amit feldolgoz, fejlődik, megtanul bízni másokban.

    Mave és Tristan kapcsolati dinamikája az első pillanattól elbűvölt. A férfi szereplő rendkívül empatikus, a legtöbb helyzetet szeretettel és türelemmel oldotta meg, ami a hozzá hasonló karakterekre kevésbé szokott jellemző lenni. A mellékszereplők is izgalmasak árnyalt karakterek, Nan és Shea egészen a szívemhez nőtt.

    A könyv egész világa külön élmény volt.

    Tele van finom részletekkel, pont annyi varázslattal, amennyitől még elhiszem, hogy akár valós is lehetne. A postaszolgálat működése, a helyek atmoszférája, a szereplők motivációja a világok története együtt nagyon izgalmas elegyet alkotnak. Nem túl nyomasztó, de nem is édeskés, Taylor épp megfelelő arányban keveri a fényt és az árnyékot.

    Nagyon szerettem a regény hangulatát és szereplőit.

    Részese voltam a bűvírók különleges mindennapjainak, bejártam a tintával átitatott falakat, nyomoztam Maevvel, és Tristannal, aggódtam, és örültem a szereplőknek, egyszóval ez a történet beragyogta a hideg téli estéimet. Boldog lennék, ha a szerző folytatná a történetet, bár erre kicsi az esély.

    Köszönöm szépen a könyvet a MenőKönyveknek!

Adatok:

Kiadó: MenőKönyvek

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 424

Ford.: Cséplő Noémi

Fülszöveg:

    Hét évvel ezelőtt Maeve Abenthy elvesztette az apját és vele együtt a nevét is. Kétségbeesetten próbál elmenekülni apja bűnei elől, ezért álnéven él, és soha nem marad egy helyen túl sokáig.
Egy nap titokzatos levelet kap apja állítólagos barátjától, aki azt állítja, Jonathan Abenthy ártatlan.
Hogy kiderítse az igazságot, Maeve tanoncnak adja ki magát a Világjáró Postánál, ahol bűvírásra tanítják – arra a veszélyes mágiára, amely lehetővé teszi a futárok számára, hogy leveleket varázsoljanak, és más világokba juttassák el azokat. Ám apja múltjának kutatása több figyelmet vonz, mint azt a lány remélte.
    Titokzatos, dühítően jóképű mentora tudja, hogy hazudik a kilétéről, és az idő fogytán van, hogy meggyőzze a férfit, bízzon benne. Ami még rosszabb, fenyegető leveleket kap, hogy hagyjon fel a nyomozással.
Ahhoz, hogy Maeve megfejtse a hét évvel ezelőtt történtek rejtélyét, lehet, hogy több mindent kell feladnia, mint azt tervezte.
     A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu

Irvin D. Yalom · Benjamin Yalom: A ​szív órája

    Életem első Yalom-könyve jó eséllyel az utolsó Yalom-könyv is, és furcsa mód hálát éreztem olvasás közben. Hálát azért, hogy a világhírű pszichoterapeuta 93 évesen még megírta ezt a könyvet; hogy még mindig küzd, dolgozik, és megpróbálja átadni elképesztő tudását azoknak, akik eltévedtek a lélek útvesztőiben.

    Vélhetően szakmailag nem ez a legerősebb műve, tekintettel az időskori emlékezetkiesésére és a folyamatos küzdelmére a betegséggel és a gyásszal, de nekem pont ezért adott rengeteget. Mert harcol és nem adja fel, mert a nagyobb jó érdekében nem pihen, és nem engedi el a segítségkérő kezet. Illetve amikor igen, akkor reálisan felismeri, hogy már nem képes minőségi munkát végezni. Elképesztő ez az önismeret és önreflexió amivel folyamatosan monitorozza a saját munkáját. Értékel, következtet és tanul még ennyi idősen is.

    Irvin D. Yalom a Stanford Egyetem professzora, pszichoterapeuta és író ebben a könyvben 22 rövid, egyalkalmas tanácsadás történetét dolgozza fel. Egészsége miatt már nem képes a hagyományos terápiás kezelések megtartására, de még érez magában annyi erőt, hogy rövid ciklusú, visszajelzés alapú segítséget nyújtson. Az „itt és most”-ra épülő kapcsolódásokról szóló könyvét legkisebb fia, Ben segítette formába önteni, aki a Covid alatt otthagyta a színházat, és édesapja nyomdokaiba lépve pszichoterápiát kezdett tanulni.

    Az esetkezelés legalább annyira szól a páciensekről, mind a terapeutáról. A legérdekesebb a történetekben a szakember személyes érintettsége, és az a végtelen szeretet amellyel a klienseit és önmagát is kezeli.

    Az alkalmazott módszer térbeli határait a világjárvány nyitotta ki, az idős terapeuta a internet adta lehetőségekkel élve Zoom-os kapcsolatfelvétellel a világ minden tájáról érkező „útitársakat” fogad maga mellé. A német, ausztrál, angol vagy épp új-zélandi páciensek zöme maga is pszichológus, és mindegyikük elkötelezett csodálója Yalom munkásságának, éppen ezért a legtöbbször meg is torpannak amikor szembesülnek a mester végtelen egyszerűségével és alázatával.

    A könyv olvasása közben kicsit megszűnt a világ, és elkezdtem befelé figyelni. Szinte minden esetben találtam valami személyeset, és olyan gondolatot, amit magaménak éreztem, vagy egy olyan múltbéli tapasztalatot, amit magam is megéltem. Miközben részt vettem egy belső utazásban, egy idős, sokat megélt professzor „fogta a kezem” és bátorított. Elképesztő az az empátia és kedvességgel, amivel Yalom fordul a világ felé. Ahogy finoman, mégis nagyon őszintén felveszi a kapcsolatot a hozzá forduló páciensekkel és magával az olvasóval is. Ahogy önmagán átszűrve felismeri a problémákat és megkeresi azokat a megoldásokat, amik segíthetik a feldolgozást és személyes fejlődést. A szerző minden esetben javasol egy általa ismert terapeutát, és visszacsatol sok esetben többször is. A freudi terápiás módszerrel szemben ő érzelmileg is alaposan bevonódik, és ezeket a tapasztalatokat meg is írja a könyvben. Emiatt sebezhető, és nagyon emberi.

    A „Szív órája” egy búcsúzás. Végig rezeg benne az elmúlás, de nem igazán fájdalmas, inkább a békés. Folyamatosan arra gondoltam, hogy de jó lenne ilyen bölcsen és csendes derűvel várni majd az élet végét. Nyugodtan egy teljes élet után, amit vélhetően a másokért végzett alázatos munka tett igazán teljessé.

    A végére már csak egy gondolat marad bennem: köszönöm!

    Az élményt köszönöm szépen a Park Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Park Kiadó

Megjelenés: 2025.

Oldalszám: 314

Ford.: Orosz Ildikó

Fülszöveg:

„Az itt következő gazdag anyag Bennel közös vállalkozásunk eredménye, melynek alapját az én tapasztalataim adják, kiegészítve az ő meglátásaival és lényeglátó kérdéseivel. Micsoda szerencsés együttállás! Öröm volt Bennel dolgozni, jófajta kihívást jelentett, hogy újra átgondoljam, letisztázzam néhány korábbi meglátásomat – és mindeközben egyik utolsó tanítványommá fogadhattam a fiamat.”

Az időskori emlékezetkieséssel és a világjárvány hátrányos következményeivel küzdő terapeuta arra kényszerül, hogy alaposan átgondolja ülései formáját. „Mi lenne, ha egyalkalmas konzultációk keretében fogadnám a pácienseket?” – teszi fel magának a kérdést. A fiával, Benjamin Yalommal közösen írt legújabb könyvében ezekből az intenzív, sorsfordító ülésekből kaphatunk ízelítőt.
A módszer a terapeutát is arra sarkallja, hogy olyan részleteket fedjen fel a magánéletéből, amelyeket korábban magában tartott az ülések során. Ez a nyitottság segíti a pácienst abban, hogy maga is abbahagyja a védekezést, ami őszintébb kapcsolathoz, mélyebb intimitáshoz vezet. De vajon meddig terjed az önfeltárás mint terápiás eszköz határa?
Az élet értékes, az együtt töltött időnk rövid. A szív órája megmutatja, hogyan kapcsolódhatunk egymáshoz az itt-és-mostban – őszintébben és sebezhetőbben.

Irvin D. Yalom a Stanford Egyetem professor emeritusa, író. Több klasszikus pszichiátriai szakmunka, így az Egzisztenciális pszichoterápia és A csoportpszichoterápia elmélete és gyakorlata szerzője. Fikciót, filozófiát és pszichoterápiát ötvöző regényei világszerte rendkívül népszerűek.

Benjamin Yalom San Diegó-i pszichoterapeuta és kreatív coach, az Iowa Writers Workshopon végzett díjnyertes prózaíró, édesapja, Irvin D. Yalom szerzőtársa. Pár- és családterápiás doktori tanulmányait megelőzően a foolsFURY színház kreatív motorja volt, amely a 2000-es évek elején részt vett San Francisco előadóművészeti szcénájának megújításában.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Booklove webáruház

Tolnai Panka: Írótábor

    Tolnai Panka young adult regénye több szempontból is újszerű és izgalmas. Ritkán találkozni olyan könyvvel, amely írástechnikailag ekkora kihívást jelent: rendkívül érdekes volt látni, hogyan jelennek meg egyetlen regényen belül a különböző stílusok, feladatok és hogy a nyolc szereplő hangja mennyire jól elkülönül egymástól. Pontosan felismerhető, éppen ki beszél, ami már önmagában is bravúr.

 A történet fő konfliktusa a bántalmazás különösen alattomos formáira épül, a kihasználásra és a manipulációra. Nagyon fontos, hogy beszéljünk erről különösen felnőtt-gyerek kontextusban, de a cselekményben kicsit elsikkadt a téma az utolsó este eseményeihez képest, és a megoldás is sajátságos lett. Bár a kamaszok problémamegoldása ilyen, azért jó lett volna egy konklúzió arról, hogy ez nem működhet így az életben.

    Az írótábor a Dunakanyarban kap helyet, ami számomra szintén újdonság volt, talán még sohasem olvastam az önmagában is csodálatos helyszínről. Éppen ezért néhány tájszó teljesen ismeretlenül hatott, de azért megértettem, hogy például mi az a szigetspicc.

    A regény érdekessége, hogy nincs egyetlen főszereplője: a tábor tagjai egyenrangú karakterekként kapnak teret, talán csak Réka hangja emelkedik ki kicsit erősebben. Bár nem rajongtam minden szereplőért, mindegyikükben volt valami apró sajátosság, amely kiemelte őket a YA-regények sablonos figurái közül. Senki sem volt egyszerű, vagy túlzottan paneles, még a tipikus karaktereknek is volt valami egyedi vonásuk, valami különlegességük.

    Időnként zavart, hogy a narráció feleslegesen utal vissza leíró címkékkel („disztópiából szabadult lány”, „utópisztikus lány”), mikor már jól ismerjük a szereplő nevét is. Emellett akadt néhány kimondottan írástechnikai hiba is, ami furcsa volt egy olyan regényben, amelynek éppen az írástechnikáról szól. A szöveg helyenként didaktikussá vált, és sokszor túlírt, túlmagyarázott, pont egy fél mondattal több, mint ami szükséges. Nem volt vészes, de a kamaszoknak szóló regényekben érdemes jobban figyelni az információadagolásra, mert egy tizenéves minden (is) tud.

    Szerettem a regényben a táboros életérzést, visszahozta a saját élményeimet, ugyanakkor a mai tizenévesek kommunikációját is tökéletesen felismertem is, szinte ugyanilyen beszélgetéseket élek meg a könyvtárban is, ebből a szempontból teljesen hiteles a történet.

    Gerbera lazasága, és a túlféltő szülő azonban kevésbé tűnik valósnak, részben a felnőtt felelősségvállalása ennél több kell, hogy legyen, másrészt egy aggódó szülő azért ennél a vállrándítós szabálykezelésnél többet vár. Érdekes volt, hogy például Szofi maximalista anyukája egyáltalán nem jelentkezett be a lányáért, vagy hogy senkit nem zavart, hogy nem volt megfelelő adminisztráció (számla, egészségügyi nyilatkozat stb…. ) A rutinos szülők nem nagyon fizetnek ki részvételi díjakat csak úgy. Ehhez hasonlóan volt több olyan szerintem szerkesztésbeli probléma, ami miatt felborult a cselekmény hitelessége. Érdemes lett volna utánanézni az állami gondozott gyerekek lehetőségeinek, és a bűnrészességnek. Nyilván, amit én felnőttként tudok, azt a fiatal olvasók nem feltételül ismerik, ezért nekik nem lesz probléma, de akkor sem jó, ha nem pontos a történet.

    Összességében nekem nagyon izgalmas volt a koncepció, a témafelvetés és a karakterek is. A szerkesztésben éreztem itt-ott bizonytalanságokat, de ez szerintem csak az én felnőtt szememet zavarta igazán, mindenesetre oda fogom adni ezt a könyvet az egyik 17 éves ismerősömnek, mert kíváncsi vagyok ő hogy látja azt, amit én felnőttként megéltem.

    Köszönöm szépen az élményt a Kolibri Kiadónak.

Adatok:

Kiadó: Kolibri Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 380

Fülszöveg:

Az ország legnépszerűbb írónője tábort szervez fiataloknak. A tanév végén hét végzős írópalánta érkezik Kisoroszi tikkasztó melegébe, akik nem is lehetnének egymástól eltérőbb karakterek.

Példaképük és mentoruk izgalmas és elgondolkodtató feladatokkal látja el őket, de természetesen a szórakozásra is jut idejük bőven. Az írásleckék mellett barátságok szövődnek, parázs viták lobbannak fel, sőt, egy szerelemi dráma is kibontakozik. Minden úgy zajlik, ahogy egy rendes táborban kell, ám a történet közel sem úgy ér véget, ahogy bármelyikük is gondolná…

Eltűnés, lelepleződés, rendőrség. Vajon kire milyen végkifejlet vár a táborban?

A regény megvásárolható itt: Booklove

T. J. Klune: A ​szív dala (Green Creek 3.)

    Nálam Robbie története is úgy kezdődött, hogy Oxoxox… ahogy a Green Creek-ciklus minden könyve. De aztán Robbie szépen lassan segített túllépni a falkavezér iránti, finoman szólva is erős rajongásomon, és most már csak az jár a fejemben: RobbieRobbieRobbie.

    Pedig őszintén szólva Robbie eddig nem volt túl markáns szereplő számomra, sőt, különösebben nem is kedveltem.

    T. J. Klune-nak különleges képességei vannak. Eddig talán az egyetlen olyan szerző az életemben, akinek minden könyvét szeretem kivétel nélkül, de egyik sem egyforma, mindegyikben mást találok ami közel húzza a szívemhez. A Green -Creek ciklus nálam felér a „Gyűrűk urához”, és ezt hiszem ilyet még sohasem mondtam könyvre, mert Tolkien műve a non plus ultra nálam. Bár a két regényfolyam sem tartalmában sem terjedelmében nem összehasonlítható, mégis a „Green Creek”-ben annyi kedvesség, tolerancia, és báj van, hogy legalább annyira szeretem, mint a hobbitok világát.

    A Szív Dala számomra ugyanolyan jó és fontos könyv, mint bármelyik rész a sorozatból, bár Ox történetét nehéz felülmúlni, de ez a kötet nem kevesebb, csak másabb.

    A cselekmény az előző függővégéhez képest időben ugrik egyet, és kicsit később kezdődik, mint ahol a „Holló Dala” befejeződik. Robbie meséli el a történetet, aki utólag csapódott a falkához, és aki valamilyen módon most eltávolodott tőle. Először nem is értettem mi történik, aztán minél jobban elmerültem a történetben annál fájdalmasabb volt nézni Robbie küzdelmét, és végül teljesen megszerettem ezt a különleges farkast, a hatalmas szívével.

    Sajnáltam, hogy Kelly háttrébe szorult kissé, mert az ő története is megért volna akár egy teljes könyvet is. Annyira kedves, vicces és állhatatos, hogy jó lett volna közelebbről is megismerni.

    Az eddig megjelent három regény közül ez volt az, amin a legtöbbet nevettem. Rico elszabadult, és a beszólásai, piszkálódása, valamint a nyers humora kifejezetten szórakoztatóvá tette a regényt még akkor is, ha a történet maga időnként torokszorító volt.

    És igen, ahogy az előző két részen, úgy ezen is pityeregtem egy kicsit, de csak egészen csendesen.

    A Szív dala számomra a veszteségről, az újrakezdésről és a reményről szól. Arról, hogy akik igazán számítanak, nem adják fel, hiszen bennünk akkor is, ha a látszat ellenünk szól. Akkor is, ha időnként nem önmagunk vagyunk. Mert a lényeg belül nem változik.

    A „Szív dala” rengeteget tanít, önelfogadásról, türelemről, hitről. Emellett pedig, ahogy azt már megszokhattuk egy fordulatos kaland teli csatákkal, izgalommal és meglepetéssel. Meg természetesen függővéggel.

    A magyar borító eszméletlen szép lett, és egy picit őszies hangulatú. A sorozat eddigi legszebb darabja szerintem, de összességében a Klune borítók közül is a kedvencem.

    Összességében minden tekintetben imádtam ezt a könyvet, és a végére most ki is ürültem egy picit, úgyhogy nehezen nyúlok most más olvasmányhoz. Hagyom, hogy átjárjon még pár napig a Klune-varázs.

    A könyvet köszönöm szépen a @Galaktika_MetropolisMediaKiadó-nak.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Media Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 552

Fordította: Szente Mihály

Fülszöveg:

Robbie Fontaine egész életében falkáról falkára sodródott, ideiglenes kötelékeket kötött, hogy megőrizze épelméjűségét. Valójában mindig is csak arra vágyott, hogy szeressék, és találjon egy helyet, amit otthonának nevezhet.
Michelle Hughes, az alfafarkas falkájában végre otthon érzi magát, és nagy tiszteletnek örvend mint a farkas helyettese. Amikor Maine-ben pletykák terjednek egy renegát falkáról és a vadmágia használatáról, Michelle megbízza Robbie-t az árulók levadászásával. De az egyik gyanúsított, Kelly Bennett, és Robbie gondosan felépített élete a feje tetejére áll.
Hirtelen minden megkérdőjeleződik: Hová tartozik? Kik az árulók? És kit árultak el? Mi az igazság?
Csak a szívében üvöltő dal mutathat utat…

A regény megvásárolható itt: Galaktikabolt

Tim Collins: Sherlock ​Bones és a koronaékszerek esete

    Már akkor tudtam, hogy szeretném elolvasni ezt a könyvet, amikor a fülszövegben megláttam, hogy a Kutyington palotában történt egy bűneset. Imádom a nyelvi játékosságot, és a Sherlock Bones esetei sorozat éppen olyannak ígérkezett, ami nemcsak a történettel szórakoztat, hanem a leleményes szófacsarással is. Nekem a kedvenc szavam a mancslincs (bilincs) volt, de akadt még néhány szórakoztató szószösszenet, innét is köszönöm a fordítónak az egyedi megoldásokat.

    A cselekmény persze legalább annyira vicces és érdekes, mint a szókincs. Valószínűleg másként nem is működne a történet.

    A Kennel -Domb környékén játszódó eseménysor egy izgalmas krimivé áll össze, amelyben egy kutya (Mr. Bones) és segédje a macska (Dr. Catson) egy rejtélyes tolvaj nyomába ered, aki meglovasította a mopsz királynő koronaékszereit. Az állati birodalom uralkodónője, – bár a regényben nem nevesítik – a gesztusaival leginkább Viktória királynőre hasonlít. De összességében a szereplők, a környezet és maga a könyv is nagyon angol. Van benne egy kis kimértség és távolságtartás, de annyira finoman ábrázolt, hogy nem feltétlenül tűnik fel olvasás közben. Elrejtik az érdekes csavarok.

    Az összetett és kalandos nyomozás során több bűnügyi esetre és lehetséges elkövetőre bukkannak, így maga a történet is meglehetősen fordulatos és izgalmas. Ezzel az olvasók könnyedén kapcsolódnak a krimik világához, megismerik egy kicsit a rendőrség munkáját, és a rejtély felderítésének lépéseit. A rövid fejezetek teli vannak nyomokkal, fejtörőkkel rajzos poénokkal, ezért abszolút bevonják a gyerekeket a nyomozásba.

    A könyv tökéletesen alkalmas nagyobbaknak egyedüli olvasásra, de akár felolvasásra is. Külön öröm, hogy az olvasó több fejtörővel „segítheti a nyomozó munkáját”, kirakósok, különbségkeresők és logikai játékok színesítik az olvasást. A grafikák is vidámak és jól illeszkednek a Baker Street-i világhoz. A gyors tempó, sok humor és rengeteg illusztráció megkönnyíti az olvasást, és a könyv teljesen unisex fiúknak és lányoknak egyaránt jól olvasható.

    A kalandot Dr. Catson meséli el, így egészen közelről rálátunk Sherlock Bones módszereire, de a megoldások szerencsére jóval egyszerűbbek, mint ami általában a sherlocki nyomozásokat kísérik. Nincs ugyan túlmagyarázva egy-egy nyom vagy megfejtés, de érthető és követhető a felderítés folyamata, valamint a nyomok és a végső következtetések is. A végén még a büntetés is korrektnek tűnt.

    A kötet a Pagony Kiadó Zseblámpás sorozatában jelent meg, nem véletlenül, nehéz letenni. Ráadásul nagybetűs, nem túl hosszú és vidám is. A borító csakúgy, mint a belső illusztrációk tökéletesen összhangban vannak a tartalommal.

    Nagyon megkedveltem Sherlock Bones kalandjait, úgyhogy szerintem a többit részt is el fogom olvasni hamarosan.

    Köszönöm szépen a könyvet a Pagony Kiadónak.

Adatok:

Kiadó: Pozsonyi Pagony Kiadó

Megjelenés: 2025.

Oldalszám: 248

Ill.: John Bigwood

ford.: Demény Eszter

Fülszöveg:

Amikor a koronaékszerek eltűnnek a Kutyingham palotából, a szuperravasz Sherlock Bonesnak és meg bízható társának, Dr. Catsonnak kell megoldani a bűncselekményt. Vajon sikerül elkapniuk a valódi tettest?

Miközben olvastok, a könyvben található fejtörők és feladványok megfejtésével ti is aktív résztvevőivé válhattok a nyomozásnak. Nagyítókat elő!

Már tudsz olvasni? Mit gondolsz, el tudnál olvasni egyedül egy egész regényt? Próbáld meg! A Zseblámpás Könyvek egész biztosan neked valók! Nagy betűs, nem túl hosszú, izgalmas és vicces történetek várnak!

Készíts be a takaró alá egy zseblámpát, mert ezeket a könyveket nem fogod tudni letenni!

A könyv megvásárolható ezen a linken: Pagony Webbolt

Lucy Maud Montgomery: Emily

    Lucy Maud Montgomery megragadta a lemenő nap sugarait a King Edward sziget almafái közt, és belekötötte az Emily című sorozatába.

    Bár az „Anne” az egyik kedvenc sorozatom, óriási nosztalgiafaktorral, valahogy mégsem olvastam soha Lucy Maud Montgomery regényeit. Talán tartottam kicsit a gyermekkori ideál elvesztésétől vagy nem is tudom, mindenesetre az Emily volt az első Montgomery könyv, amibe belekezdtem. Egy picit sem csalódtam, sőt, az Emilyvel együtt visszatértem a kanadai Prince Edward sziget zöld lankái közé.

    A sorozat a Manó Könyvek jóvoltából új, letisztult köntösben jelent meg újra, ami nemcsak a keménytáblás, bájos borítót jelenti, hanem újra tagolták a részeket, így kevesebb kötetben egy, az eredeti magyar kiadásnál kifejezőbb megjelenést kapott a regényfolyam.

    A borítón üldögélő Emily teljesen önazonos. Egy fekete hajú sápadt írópalánta az álmodozás virágai között. Először a hasonlóságot aztán a különbséget kerestem Emily és Anne Shirley közt, végül hagytam, hogy a történet magával vigyen egy ismerős tájra, de új kalandokba.

    Emily B. Starr a reménybeli költőnő 12 éves a regény kezdetén. Árvaságra jut, elveszti tüdőbeteg édesapját, és anyja sohasem látott rokonai fogadják be, egy New Moon nevű varázslatos helyen. A családi birtokon mindenki egy kicsit penészvirág. Elizabeth néni igazi tőről metszett paszulykaró, Laura néni egy picit vértelen, Jimmy bácsi pedig halványan ütődött, de legalább a Murray büszkeség megvan bennük. Ők hárman összefognak, hogy otthont biztosítsanak ennek az árva, szertelen tündérnek, aki legalább annyira szókimondó, mint amennyire kíváncsi. Ha létezik Anne Shirleynél álmodozóbb teremtés akkor Emily biztosan az.

    A történet hangvétele sokkal realisztikusabb, mint Anne története. A kislány gyásza nem melodráma, hanem fájdalmasan valóságos, I. Mike cica elvesztése pedig különösen kegyetlennek tűnt. Azonban a kislány optimizmusa végül felülírja a Nem Moon ház rideg szabályrendszerét. A barátai pedig egészen különleges karakterek, a vadóc Ilse, az álmodozó csendes tehetség Teddy és a féktelen és okos Perry mind édes bajkeverők, akik nemcsak Emily, hanem az olvasók szívéhez is hamar utat találnak.

    A főszereplő kislány már kamaszként tudja, hogy tehetsége van a versekhez és a prózához, azért nagyon korán tollat ragad, bármit tart is erről a környezete. A történet megmutatja a tehetség kibontakozását, de egyben az író kívülállóságára és magányosságára is rávilágít. Hiába van Emily körül egy jól felépített védőháló, egy kicsit különc szemlélődő marad. De öntudatossága, kitartása és elhivatottsága ez első pillanattól becsülendő. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, mert egészen megszerettem New Moon világát, az egyedi karaktereket, a manzárdszobás varázslattal teli hátteret és az egész Lucy Maud Montgomery életérzést.

    Köszönöm szépen az élményt a @manó_könyvek Kiadó-nak!

Adatok:

Kiadó: Manó Könyvek Kiadó

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 390

Ford.: Loósz Vera

Fülszöveg:

Emily Starr nem tudta, milyen magányosnak lenni – egészen addig, amíg szeretett apja meg nem halt. Édesanyját már korábban elvesztette, az ő rokonai viszik magukkal az árván maradt kislányt a New Moon Farmra.
Emilynek nincs könnyű dolga – el kell fogadnia a hajthatatlan és szigorú Elizabeth néni szabályait, és a csípős nyelvű, kíméletlen iskolatársak is próbára teszik a türelmét.
Lassanként minden megváltozik, amikor végre barátokra lel: Teddy, a csendes fiú, aki gyönyörű rajzaival mesél; Perry a világot látott, mégis tanulatlan fiú, akiben izzó kíváncsiság rejlik; és mindenekelőtt Ilse, a vadóc, ösztönös lány, akinek lobbanékony természete mögött hatalmas szív dobog.
Az új barátságoknak és kalandoknak köszönhetően Emily végül otthonra lel New Moonban.
A népszerű Anne Shirley-könyvek szerzőjének új sorozata.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu

Barnás Ferenc: A ​kilencedik

    A regény fülszövegében Esterházy Péter két jelzővel illeti a könyvet: olvasható és mestermű. Elsőre egymástól távol álló fogalmak, de egymás mellé helyezve mégis egy harmadik jelentést kapnak: olvasható mestermű. Nekem azonban a legnagyobb minőségi garancia mégis az volt, hogy maga Esterházy ajánlja Barnás Ferenc művét. Meglepő és kissé nosztalgikus élmény volt találkozni ezzel az ajánlással, míg utána nem néztem, hogy a Kilencedik 2006-ban jelent meg először. Számomra teljesen ismeretlen volt, ugyanakkor több külföldi és haza kiadást is megért, az az - így utólag már mondhatom - letaglózó mű.

    A Kilencedik elbeszélője egy kilencéves kisfiú, a félig erdélyi, félig magyar család kilencedik szülöttje a tizenegy gyerek közül. A gyermeki perspektíva miatt a regény nehéz olvasmány. A mondatok szövete sűrű, csupasz és feszes ritmusú. Az elbeszélő csapong, de gondolatai szűk térben mozognak, egyszerű mondatokkal és vissza-visszatérő motívumokkal így, ha megtaláljuk a ritmusát, magával sodor. Onnéttól már könnyű lenne olvasni, ha nem vágna újra és újra földhöz a történetből áradó nyomorúság.

    A Kilencedik a nincstelenség könyve. A főszereplő gyerek és népes családja akkora szegénységben él, hogy még név sem jut a családtagoknak. Ez a szegénység nem csak fizikai, sem tüzelő, sem reggeli, sem szeretet nincs a Kisház falai közt, ahol sokszor négyen-öten alszanak fejtől-lábtól, ruhában, takaró nélkül. A kiszolgáltatottság mégsem a szegénységből fakad, hanem a szülők manipulatív játszmaiból, Ésanya és Ésapa ideáljaiból, és elvárásaiból, és a család köré épített élet hazugságaiból. Ott, ahol mindenki bigottan vallásos és istenfélő szeret már nem jut a gyerekeknek. Nekem ez fájóbb volt a történetben mint a kilátástalan szegénység.

    A történet 1956 után játszódik, de egyáltalán nem hősies. Nem idealizálja a szovjeturalommal szembenálló családfőt, nem teszi mártírrá a mélyen vallásos erdélyi édesanyát, és nem emeli piedesztálra a nagycsaládos eszményt sem. Csak tisztán megmutatja a totális nyomorúság képeit.

    A hatvanas évek és a kétezres évek mélyszegénysége között pedig alig van különbség. Több a tárgy, de az étel ugyanúgy kevés. A megalázottság, a segítségnyújtás felsőbbrendűsége és a szülői felelősségvállalás hiánya épp olyan, mint a kommunizmus éveiben. Ettől válik (sajnos) időtlenné     Barnás Ferenc regénye.

Ha létezik boldogtalan könyv akkor a Kilencedik biztosan ebbe a kategóriába tartozik, de ezzel együtt is fontos olvasmány. Eléri, hogy egy kicsit jobban megbecsüljük azt, amink van.

    Köszönöm szépen az élményt a Jelenkor Kiadónak.

Adatok:
Kiadó: Jelenkor Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 220

Fülszöveg:
A nyomor szereplői általában nincsenek abban a helyzetben, hogy ők maguk beszélhessenek saját körülményeikről. Barnás Ferenc regénye az a kivételes pillanat, amikor egy szöveg folyamatosan erről az egzisztenciális kiszolgáltatottságról tudósít. Az elbeszélő egy kilenc éves kisfiú, aki családjának történetét meséli el. A szélsőségesen veszélyeztetett családban kilenc gyermek él huszonöt négyzetméteren. 1968-at írunk. A gyerekeknek nincs mit enniük, nincs saját ágyuk, de még takarójuk sem, nincs meleg ruhájuk, és nincs tüzelőanyag, amivel legalább fűteni lehetne a kis szobában. A kisfiú arról álmodozik, hogy milyen lesz, ha egyszer végre felépül a ház, ahol emberi módon lehet majd élni.
Egy tragikus vétség miatt azonban kétségessé válik, hogy átélheti-e ezt valaha. is.
Barnás Ferenc harmadik regénye nyomasztó látlelet egy illúziók nélküli világról.

A regény megvásárolható itt: Booklove

Tomasz Małkowski:Kamill, ​aki a kezével lát

    Tomasz Małkowski érzékenyítő mesekönyve már 2017-ben elnyerte az Év Gyerekkönyve díjat Lengyelországban. Hozzánk a Pagony Kiadó gondozásában csak tíz évvel később érkezett meg, ami sokat mond arról, milyen az érzékenyítő gyermekirodalom terjedése hazánkban. Persze jobb későn, mint soha. Szeretem, ahogy a Pagony Kiadó szerepet váll ebben, a legjobb példája ennek számomra az „Emma csöndje” című mesekönyv volt. De ugorjuk most egy kisfiúhoz Kamillhoz, aki máshogy lát mint a többiek.

    Milka, ahogy a családja becézi, még csak ötéves óvodás, de máris sokkal többet tud a környezetéről, mint a társai. Nem azért, mert másként érzékel, hanem mert másként bánik vele a társadalom. Van, aki túlvédi és van, aki kihasználja a „fogyatékosságát”, ami valójában nem is hátrány, ha megértjük, hogy Kamill egyszerűen csak más. Másként érzékel, másként lát, de ugyanolyan kisfiú, mint a többiek.

    Szerencsére Kamill családja remekül funkcionál, Sári a nővére pedig cseppet sem más, mint a lánytestvérek általában. Vicces, néha gonoszkodó, máskor nagytestvéresen óvó és segítő. Kamill és családja az abszolút pozitív példa a támogató elfogadásra, míg néhány szereplő pl. Ilonka néni a nagy vörös felkiáltójel arra nézve, hogy mit hogyan ne csináljunk.

    A könyv már megjelenésében is a „vakbarát” honlapok egyszerű kontrasztos világát idézi meg. A belső illusztrációk jóval pasztellesebbek, de élő, vicces és mozgalmas kísérői a történeteknek. A grafika jól követi a történetek egyszerűségét, kedvességét.

    A 64 oldalas vékony kis könyv több rövidebb mesét tartalmaz, amik a mindennapokból merítenek. Kamill biciklizik, eltéved, múzeumba megy, vagy épp nadrágot vásárol. Az ismerős történetek könnyen bevonják a kis olvasókat, biztonságos teret adnak, arra, hogy felfedezzék nem vagyunk egyformák, és hogy a másság csak különbség, de nem probléma. A mesék mind egyszerűek, letisztultak. Nincs felesleges kitérő, vagy bonyolult cizelláltság, de épp ez segíti a megértést, mert az élet néha önmagában is elég bonyolult.

    Ez a könyv nem didaktikus, nem akar tanítani, csupán mesél Kamillról és a családjáról. Nagy előnye, hogy úgy mutatja meg Kamill életét ahogy van, beismeri a tévedéseket, a kudarcokat, de felvillantja a boldog pillanatokat és az igazi megoldásokat is. Ugyanakkor nem foglal állást, hagyja, hogy ezt az olvasó tegye meg.

    A könyv olvasható egyedül is, de egy óvodásról szól, ezért sokkal valószínűbb a családi felolvasása. De mivel a mesék rövidek és aranyosak remekül alkalmazható akár esti mesélésre is.

    A „Kamill aki a kezével lát” egy nyitott és empatikus mesekönyv, érdemes ott tartani a családi könyvespolcon, akkor is, ha nincs a környezetünkben vak és gyengénlátó, hiszen ez a könyv önmagában a másság elfogadásában és megértésében is sokat segít.    

    Köszönöm szépen az olvasmányélményt a Pozsonyi Pagony Kiadónak.

Adatok:

Kiadó: Pozsonyi Pagony Kiadó

Megjelenés: 2025.

Oldalszám: 64

Ill.: Rusinak Johanna

ford.: Körner Gábor

Fülszöveg:

Kamil épp olyan, mint minden ötéves gyerek: imád biciklizni, focizni, vízicsúszdázni, rajzfilmet nézni, rajzolni és játszani az óvodában. Persze annak is örül, ha a családjával múzeumba, étterembe vagy éppen síelni mehet. Sajnos időnként a házimunkában és a bevásárlásban is segítenie kell, még ha nem is fűlik hozzá a foga… És ha azt hinnéd, ebben akadályozza, hogy ő nem a szemével, hanem a kezével és a fülével lát, hát nagy tévedsz!

Ebből a könyvből megtudhatod, hogyan képes egy vak kisfiú mindenre, amire látó társai, ha kellően támogató családba és társadalom veszi körül!

Tomasz Malkowski könyve több mint tíz nyelven jelent már meg, és 2017-ben elnyerte az Év Gyerekkönyve díjat Lengyelországban.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Pagony Webbolt

Rezeda Réka: Árnyékbáb

    Rezeda Réka Bábmestere a tavalyi év egyik legnagyobb kedvencem volt. Bár a szerző bevallottan a Cruel Prince hatására kezdte el írni a történetfolyamát, bennem cseppet sem volt Holly Black-utóíze a regénynek – sőt, kifejezetten frissnek és egyedinek éreztem a hangját. Sivriel és Bastien világa annyira beszippantott, hogy alig vártam a második kötet megjelenését. Őszintén szólva duológiára számítottam, de mint kiderült, még koránt sincs vége a történetnek.

    A második rész igyekszik tartani az elsőben felvett ütemet, azonban a könyv eleje kissé belassul: szemlélődőbbé és érzelmesebbé válik. Ez azért (is) érdekes, mert mindkét szereplő érzéseit első sorból követhetjük végig, miközben eddig hangsúlyosan érzelemmentes, szeretetre képtelen főszereplőkkel ismerkedtünk. Ez a változás üdítő – főként, hogy végre Bastien fejébe is beleláthattunk. Nekem az ő gondolkodásmódja most nem tűnt annyira szövevényesnek, mint ahogy kívülről látszott, ugyanakkor a lelki terheit sokkal jobban átéreztem.

    A történet második felére aztán visszatér az első könyv pimasz lendülete, és a cselekmény mozgalmasságát a nyelvezet csak még gördülékenyebbé teszi. A szerző fantasztikusan használja a nyelvet: hol játékos, hol túldíszített, máskor elgondolkodtató. Minden szereplőnek saját, egyedi hangja van, a világba pedig tökéletesen illeszkedik – még a kilógó szlengek is megtalálják a helyüket. A varázslat a nyelvben is ott él, nemcsak a fantasy-világban.

    A történet összes karaktere különleges valamely módon. A jók és a rosszak is többszörösen árnyalt jellemek, de mindenki más egy kicsit – senki sem paneles vagy cserélhető figura. Ez nagyban hozzájárul a cselekmény kiszámíthatatlanságához. Egyszerűen nem lehetett tudni, merre tart a kaland. Amit előre sejtettem, az rendszerint valahol felborult, és egészen más irányba indult el, mint amire számítottam.

    A "Tüske és Gyopár"-ciklus világa sokkal tágasabb és rétegzettebb, mint amit az első rész sejtetett – az Árnymesterben kinyílt a történet, többdimenzióssá vált. Eddig nekem Sarah J. Maas sajátossága volt ez: az első kötetben még csak ízelítőt kapunk, aztán a másodikra kiderül, mennyire kicsi volt az a szelet, amit addig láttunk. Rezeda Réka nagyon szépen hozta ugyanezt a technikát, annyira, hogy csak a végén jöttem rá: teljesen átvert, és a világépítése sokkal monumentálisabb, mint azt az első kötet sejteni engedte. Pedig az sem volt kevés.

    Összességében az Árnymester talán egy kicsit érettebb, mélyebb és még izgalmasabb, mint a Bábmester. Igaz, némiképp egyenetlen a ritmusa, de ez engem egyáltalán nem zavart. Ami viszont igen: az a brutális függővég. Fogalmam sincs, hogyan fognak a szereplők kilábalni a helyzetből – és őszintén szólva azt sem, hogy én hogy bírom ki addig. Valószínűleg néhány újraolvasással.

    A könyvet köszönöm szépen a @Könyvmolyképző Kiadónak!

Adatok: 

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 424.

Fülszöveg:
Feláldoznád az egész világot azért, hogy megmentsd, akit szeretsz?
Bastien Oakheartot elárulva, meggyötört szívvel rángatják az ellenséges Valerienbe. A bábmester egy halálos játszma kellős
közepén találja magát, csakhogy ezúttal nem ő, hanem Volkol nagyfejedelem mozgatja a szálakat… a drót pedig Bastien torkán feszül.
Részt kell vennie a valeri örökösödési viadalon, azonban a győzelemnél sokkal több forog kockán.
Volkol titokzatos méreggel fertőzi meg a versenyzők lelkét, ami életre hívja a régmúlt szörnyeit. De mi van, ha az a szörnyeteg, amelyik Bastien lelkében lakozik, iszonytatóbb annál, amelyik kint les rá?
Az óra ketyeg. Sikerül Bastiennek időben megfejtenie a méreg titkát? Képes lesz ellenszert találni rá, mielőtt az felemészti őt és a kishúgát?
Sivriel Thornrage megszökik a börtönből, és a barátaival együtt elindul, hogy kimentse Bastient Volkol karmai közül. De vajon
a fiú szóba áll vele azok után, hogy elárulta?
Sivriel tűzön-vízen átkel, hogy jóvátegye a hibáját, és visszaszerezze a szerelmét, de készen áll arra a választásra, amire ezen az úton kényszerítik?
Rezeda Réka lebilincselő regénye a díjnyertes Bábmester folytatása, a Tüske és gyopár-trilógia második kötete.
Engedd, hogy a lelkedbe hatoljon!

A könyv megvásárolható ezen a linken: Könyvmolyképző Kiadó

Cormac McCarthy: Nem ​vénnek való vidék

    A „Nem vénnek való vidék” egy régi adósság volt, amivel önmagamnak tartoztam. Könyvtárosként próbálok minél szélesebb körben olvasott lenni, így a kortárs klasszikusokkal is szorgalmasan ismerkedem, de McCarty prózáját azért sokáig elkerültem, bármennyire is sokan ajánlották. Biztos voltam benne, hogy a szerző regényei nekem nem jelentenek pihentető olvasást. Aztán jött egy doboz könyv, és némiképp kilökdöstek vele a komfortzónámból.

    A „Nem vénnek való vidék” az egyik legnehezebb olvasmányom volt az elmúlt években. Ráadásul ez a megállapítás sokszorosan összetett. A könyv nyelvezete viszonylag egyszerű, már-már csontváz szerűen meztelen, semmi felesleges cizelláltság, semmi bonyolult körmondat. Emiatt haladós olvasás lehetett volna, viszont épp ezért bőven akadt félmondatokban elrejtett információ, és sok-sok éles váltás. Borzasztóan kellett figyelnem olvasás közben, ráadásul iszonyúan feszes a cselekmény, és a szöveghez képest nagyon mozgalmas a történet. Emiatt viszont húzott az olvasás, nem nagyon tudtam letenni. Amikor mégis, akkor meg nem nagyon akartam felvenni, mert nehéz volt szembesülni a történet nyers valóságával.

    A regény egyik legnagyobb erénye az őszintesége. Nem rejti el, és nem festi át a világot. Megmutatja az emberi lélek legsötétebb oldalait, a pénz hatalmát és az erőszak térhódítását, valamint azt, hogy egy „rendes” ember mennyire nem tud lépést tartani a bűnösökkel. A regényben a morális üresség körülbelül olyan, mint a szereplőket körülvevő sivatagos vidék. Nincs élet csak vér és por, ez a világ egyáltalán nem kínál feloldozást, elmarad a katarzis és a megkönnyebbülés. Ugyanakkor teljesen felismerhető benne a saját valóságunk. A pénz és a hatalom térnyerése, az erőszak eluralkodása, és a játékból kimaradók „elavulása” is. Joggal érezhetjük, hogy ez a világ már nem a miénk.

    Alapesetben az én pacifista lelkemet a könyvben található mértéktelen erőszak teljesen megviselte. Ugyanakkor a háttérkép elképesztően jó. Hihetetlen erővel rajzolja fel McCarty a mexikói határvidék amerikai valóságát. A kilátástalanságot, a bűnözés természetességét, a hitvesztettséget, és a lelketlenséget. A regény három főszereplője három különböző értékrendet mutat be, és egyik sem túl szívderítő. A „főgonosszal” a kegyetlen gyilkos Anton Chigurh-al nem lehet együtt érezni, azonban a lakókocsitelepen élő egykori vietnami katona Llewelyn Moss figuráját, ha kedvelni nem is tudtam legalább megértettem. Bell seriff volt a leginkább közeli figura, a cím is az övé valószínűleg. Ő az, akinek az értékrendje a legszilárdabb, de ő az is, akit világ lassan lehagy, ő a vén, akinek már nem való ez a vidék. Kicsit én vagyok ő, azt hiszem, nekem sem való McCarty világa igazán, bár nagyon mély és nagyon összetett olvasmány. De ezzel együtt végtelenül nyers is, nagyon fájdalmas, és nagyon megviselte a lelkem.

Köszönöm a Jelenkor Kiadónak, hogy megmutatta nekem Cormac McCarty világát.

Adatok:
Kiadó: Jelenkor Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 308

Fordító: Bart István

Fülszöveg:
A vadnyugat lidércei kísértenek a vidéken, csak hősök nincsenek már – annál több az áldozat. Halott emberek mindenütt: bűnözők, bűnüldözők és olyanok, aki számára haláluk pillanatában sem adatik meg a felismerés, hogy bármi közük lehetne az eseményekhez. Bell, az öreg seriff utolsó küldetése ez nyomozás, aki a kifordult világban már csak annyit tud biztosan, hogy szereti a feleségét. Ellenfele, Chigurh, a gyilkológép semmiféle hasonlóságot nem mutat a prófétákkal, mégis prófétai elszántsággal szolgálja a halált. Brutálisan és kevés szóval öl. Ahogy szűkszavúak a rendőrök és a kábítószercsempészek is, akik sorra halnak meg a sivatagban. Az ő háborújukba – mely rég nem az igazság, a morál és a becsület ege alatt zajlik – keveredik bele egy fiatalember (Moss) vadászat közben, mikor véletlenül bűnözők hulláiba botlik, és annyi pénzbe, amennyivel bármilyen élet mindenestől megváltoztatható. A pénz és az ő nyomába szegődik Chigurh – úgyhogy inkább ez a hajsza forgatja fel végérvényesen az életét. Hogy sikerül-e túlélnie? McCarthynak mindenképp sikerül sokkoló erővel ábrázolni ezt a roncs világot és „hőseinek” sajátosan durva nyelvét. A könyv film változatát négy díjjal jutalmazták az Oscar-gálán.

A regény megvásárolható itt: Booklove

    

Vészits Andrea: Ábris és az azúrkék patkány

   Minden bajra gyógyír lehet a természet közelsége és a nagyszülők szeretete?

    Vészits Andrea Ábris és az azúrkék patkány című regénye a klasszikus gyerekirodalmi hagyományba illeszkedik, mégis új hangot hoz: a gyermeki szorongás és a túlféltés kérdéseit a mai kor érzékenységével mutatja meg.

    A főhős, a kilencéves Ábris allergiája miatt burokban él, a szülei túlóvják, miközben ők maguk is többször bizonytalanok a szülői szerepükben. A külvilág veszélyes, de a belső világában Ábris színekből, fantáziából és falfestményekből épít belső menedéket. A történet kiindulópontja, hogy Ábris találkozik Azúrral, a laborból megszökött kék patkánnyal, aki még nála is sokkal védtelenebb. A kisfiú azért, hogy új barátján segíthessen kénytelen kilépni a saját árnyékából, és hőssé válni a lehetőségek adta keretek között.

    A patkány és Ábris kapcsolatán keresztül a könyv beszél az elfogadásról, a bátorságról és a bizalomról. A kettős narráció (Ábris és Azúr szemszögéből) játékosságot ad, még ha nem is mindig teremt éles kontrasztot. A szöveg egyik legerőteljesebb dimenziója a vizualitása. Ábris végtelen kreativitással alkot új színeket és használja a meglévőket, lóbordó, ólomszürke, korallpiros, borsózöld világa néhol erőteljesebben, máshol gyengébben, de következetesen végig kíséri a regényt. A színkavalkád egyszerre különleges és fárasztó: ahogy a tónusok egybeolvadnak, a túláradó festék lassan eluralja a történetet, és időnként nehezíti a befogadást. Irodalmi rokonságot keresve eszünkbe juthat Weöres játékossága vagy Tandori szürrealizmusa, de míg ott a színek ritmust és dallamot adnak, itt néha kicsordul a vödör.

    A szöveg legnagyobb erénye a hitelesség: Ábris félelmei valósak, a szorongása ismerős lehet minden olvasónak. A nagymamával való kapcsolat meleg, valódi támaszt ad, miközben a szülők és a nagyapa gyerekes bizonytalansága árnyalja a családi képet.

    Vészits Andrea prózája gördülékeny, szeretettel teli, gyerekközeli – méltó helye van a Pagony Abszolút könyvek sorozatában. Az Ábris és az azúrkék patkány nem kínál csodaszert a félelemre, de megmutatja: a bátorság nem nagy tettekben, hanem apró lépésekben rejlik. Ahogy a képzelet, a szeretet és egy azúrkék patkány társasága pedig képes fényt gyújtani a gyerekkor legsötétebb legmagányosabb zugában is.

A könyvet köszönöm szépen a Pagony Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Pozsonyi Pagony Kiadó

Megjelenés: 2025.

Oldalszám: 160

Ill.: Bölecz Lilla

Fülszöveg:

Ábris csak egy percre ugrik be apával a munkahelyére, de ez épp elég arra, hogy a mosdóban összefusson Azúrral, a kék patkánnyal, aki egy kísérletből szökött meg. A fiú súlyos szőrallergiája ellenére úgy dönt, megmenti a kisállatot. Elég hamar egyértelművé válik, hogy nem rejtegetheti örökké kis szegedi lakásukban, így Ábris felveszi a kapcsolatot a nagyszüleivel, akikkel jó ideje nem találkozott. A nagyszülők elburjánzott kertjében végül nemcsak Azúr talál szerető otthonra, de Ábris élete is megváltozik: miközben madártejet eszik, biciklizni tanul, barátságot köt kutyával-macskával, és a csillagos ég alatt alszik, ráébred, hogy a világa kinyílt és tele van kalanddal. És talán a családja is közelebb kerül a békéhez?

A könyv megvásárolható ezen a linken: Pagony Webbolt

Catherine Newman: Szendvics

   Catherine Newman első magyarul megjelent regénye (valójában a második könyve) belül éppoly kellemesnek érződik, mint amennyire a külseje harmonikus. Ugyanakkor szerintem mégsem mindenkinek komfortos olvasmány. Ez a könyv nem egy habkönnyű, szórakoztató cape codi nyári kaland, ahogyan a borító sejteti, hanem inkább egy őszinte számvetés.

    Nekem határozottan úgy tűnik, hogy ez a regény rétegkönyv: igazán a negyvenen túli nőknek szól, nekik lesz ismerős és sokat mondó. Természetesen fiatalabbak is olvashatják, de egészen más lesz az olvasmányélményük az apró felismerések nélkül. Nekem sokat adott, sokszor elgondolkodtatott, és inkább keserédes volt, mint vicces-esetlen.

    A főszereplő Rachel – vagy Rocky, ahogy a családja hívja – egy 51 éves nő, aki már túl van az élet felszálló ágán. Elkezdődött a lassú lejtmenet, és nem nagyon tehet mást, mint visszaemlékezik és kapaszkodik. A változókor nemcsak arra tökéletes, hogy a nők megutálják a testüket, hanem egyfajta számadásra is lehetőséget ad. Gyakorlatilag örökre leszámolunk a termékenységgel, megváltozik az énképünk, miközben végig vesszük a társadalmi és családi elvárásoknak való megfelelést, a saját reprodukciónkat és az elmaradt gyermekáldásokat. Ez a része fájdalmas volt az utazásnak, miközben volt egy csomó bájos pillanat, néhány vicces kép, és rengeteg szeretet is.

    A test átalakulása, a gyerekek kirepülése, a szülők lassú leépülése mind-mind olyan témák, amelyekről ritkán olvasunk ennyire nyíltan és empatikusan. Newman mert fájdalmasan őszinte lenni, és ettől az egész könyv valóságos.

    A „szendvicsgeneráció” léte – az, hogy az ember egyszerre gondozza az idős szüleit és támogatja a felnőtté váló gyerekeit – ebben a regényben nem csupán helyzet, hanem életforma. Rocky próbál mindenki számára megtartó erő lenni: szülőknek, gyerekeknek, barátoknak, férjnek, miközben a saját vágyai, ambíciói, testi-lelki igényei rendre háttérbe szorulnak. Ez az önfeláldozás egyszerre megható és nyomasztó.

    A narráció finoman adagolja a humort, nekem nem tűnt Bridget Jones-osnak, kevésbé harsány, inkább keserédes. A családi jelenetekben van valami nagyon amerikai, mégis univerzálisan emberi: a káosz, a szeretet, az apró civódások és az elnémuló, mindent elmondó pillantások. Newman erőssége, hogy úgy tud írni a mindennapiságról, hogy közben mégis lírai marad. Nekem ebben volt egy kis franciás sikk, egy könnyed elegancia, ami egyszerre titokzatos és sokatmondó.

    A regény bár időnként hömpölygő és elmélkedő, mégis gyorsan olvasható. Nem a cselekmény viszi előre, hanem a gondolatok, az érzelmi hullámzás, amibe vagy meg tud kapaszkodni az olvasó, vagy nem. Azt hiszem, csak akkor igazán könnyű és felemelő olvasmány, ha sorsközösséget tudunk vállalni Rockyval, ha értjük azt a sajátos élethelyzetet, amiben ő él, és át tudjuk érezni az elengedés nehézségeit.

    Nekem a Szendvics nemcsak egy nő története, hanem egy életközépi számadás, szelíd, bölcs és kicsit fájdalmas. Megmutatja, hogy az öregedésben nemcsak veszteség van, hanem valami csendes megnyugvás is, ha elég bátrak vagyunk szembenézni vele.

    A könyvet köszönöm szépen a Libri-nek!

Adatok:
Kiadó: Libri Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 276

Fordító: Palásthy Ágnes

Fülszöveg:
Rachel – vagy ahogy a családjában mindenki hívja, Rocky – olyan az ötvenes nőknek, mint amilyen anno, az első színre lépésekor Bridget Jones volt a szingli harmincasoknak.
Az ötvenes éveiben járó, jó humorú, ám a hormonjainak igencsak kiszolgáltatott Rockyban sokan magukra ismerhetnek. Érzelmi turbulenciái, váratlan hangulatingadozásai ugyanúgy szerethetők, mint a gyermekei iránti végtelen rajongása vagy férje, Nick iránti szeretete.
Rocky és családja minden évben a keleti part legfelkapottabb nyaralóhelyére, Cape Codra megy vakációzni. Most, hogy a gyerekek – a húszas éveikben járó Jamie és Willa – már nem élnek otthon, Rocky számára különösen fontos ez a közös program, főleg, hogy két napra az idősödő nagyszülők is meglátogatják őket.
Rockynak rá kell döbbennie, hogy nemcsak a teste az, ami változik, hanem az életének minden aspektusa. Miközben szokásához híven jó anyaként és feleségként erőn felül próbál teljesíteni, hogy mindenki tökéletesen érezze magát, hol a múlton nosztalgiázik, hol pedig az elkerülhetetlen és riasztó jövőbe tekint. A régmúlt nyarak örömeit és bánatait felidézve végül szembesül vele, hogy nem rejtegetheti tovább a titkait azok elől, akiket a legjobban szeret.
„Folyamatosan nevettem, kivéve azokat a részeket, amikor sírtam. Catherine Newman varázslatos módon emlékeztet bennünket az élet megannyi ránk váró csodájára.” Ann Patchett

A regény megvásárolható itt: Booklove

Steve Behling: A ​ragacs ramazúri (Stitch ügynök 1.)

 Szerintem Stitch az egyik legvidámabb és legkülönlegesebb Disney-figura. Nagyon szeretem az egész alapmesét, a hawaii életérzést, a kissé esetlen űrlényeket, a színes, mozgalmas kalandokat és persze azt a furcsa, szívet melengető bűbájt, ami csak Stitchre jellemző. Emiatt voltam kíváncsi Steve Behling történetére is: vajon sikerül-e írásban visszaadni azt a különleges hangulatot, amit a rajzfilmek képviselnek? Úgy érzem ez maximálisan sikerült.

    A ragacs ramazúri egy lendületes, vicces, és meglepően izgalmas kalandregény, amely nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is könnyen magával ragadja. A könyv ideális önálló olvasásra a nagyobbaknak, de közös felolvasásra is remek, egy igazi családi kaland, ahol mindenki talál valami szeretnivalót.

    A történetben Stitch, a 626-os kísérlet űrlény-detektívként tűnik fel, aki Párizsban és a világűrben is üldözőbe veszi a bajkeverő zűrlényeket, természetesen Lilo, Pleakly és Jumba társaságában, a Főtanácsosnő megbízásából. A cselekmény pörgős, sosem ül le, és pont olyan bolondos, szerethető és kicsit rumlis, mint maga Stitch.

    A szerző nagyszerűen megragadta Stitch egyéniségét: megőrizte az összes különc, vicces vonását, de adott neki egy újfajta mélységet is. Stitch itt nemcsak hóbortos és szórakoztató, hanem fejlődőképes figura is, aki próbálja megérteni a szabályokat bár időnként sajátosan is értelmezi őket.

    A világ ismerős, mégis új: Lilo és Stitch egy más környezetben, új lények között mozognak, de a történet atmoszférája megőrizte az eredeti mese melegségét. Behling ügyesen építi tovább a Disney-univerzumot, miközben hozzáadja a maga egyedi ízét. Párizs, az űr, a zűrzavar és a szeretet mind megfér egymás mellett ebben a derűs, mégis fordulatos kalandban.

    Stitch újabb kalandja pompásan belesimul a Manó Kiadói profiljába, Vidák Réka fordítása pedig jó érzékkel lel rá a szöveg humorára. A nyelvezet bohókás és meglehetősen élénk. A grafikai elemek teljesen átveszik az eredeti stílust, de két színnel dolgoznak. Én örültem volna egy színgazdagabb kivitelnek, de alapvetően így sem volt rossz. A 226 oldalas terjedelem elsőre talán hosszúnak tűnik de annyira mozgalmas a történet, hogy pikkpakk kiolvassuk az egész könyvet.

    Összességében jó kis kaland volt ez, teli a Stich világra jellemző különös fordulatokkal és lényekkel, vidámsággal és szeretettel. A ragacs ramazúri ideális olvasmány gyerekeknek és fiataloknak, akik szeretik az izgalmas, vidám, kicsit furcsa kalandokat. Jó választás lehet azoknak is, akik a Disney-világ karaktereit kedvelik, hiszen Stitch itt új szerepben tűnik fel nem csak egy folyton bajba kerülő csillagkutya, hanem aktív résztvevő a rejtélyek megoldásában.

Köszönöm szépen az élményt a Manó Könyvek Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Manó Könyvek Kiadó

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 226

Ford.: Vidák Réka

Fülszöveg:

Ismerd meg Stitchet, a világ legszuperebb űrlény-detektívét!
A 626-os ügynök, más néven Stitch és barátai Párizsba mennek, hogy idegen bajkeverők, vagy ahogy a szakértők hívják őket, zűrlények után nyomozzanak, akik gyanús terveket szövögetnek. Vajon Stitch képes lesz megoldani ezt az egyáltalán nem e világi rejtélyt? Vagy olyan kalamajkában találja magát, ami ragadósabb, mint a zűrlények trutyija?

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu

Sonia Velton: A ​fülemüle kastélya

    Sonia Velton első magyarul megjelent regénye „A Fülemüle kastélya” több szempontból is különleges. Elsősorban gyönyörű. A borítója és az élfestése is harmonikus, és összhangban áll a kissé borongós, apró elemekből felépülő történettel. Másrészt izgalmas, hogy egy Kentben élő, a világ több földrészén is dolgozó írónő egy speciálisan magyar témát ír meg történelmi hitelességgel egy gótikus fikciós műben.

    Sonia Velton a hírhedt Báthory Erzsébet történetét dolgozta fel, hiteles forrásokra támaszkodva, mégis a saját szájíze szerint. A hiteles forrás némiképp természetesen megkérdőjelezhető, ennek miértjét nem is elemezném, kiderül a könyvből is, de elég a történelmi mítoszok keletkezését számba vennünk, és ismernünk a politika gépezeteit, máris megállapíthatjuk, hogy Báthory Erzsébet kultuszát valószínűleg főként a korabeli propaganda faragta érdesre, véresre.

    A regény középpontjában az erdélyi grófnő udvara áll, és a narrátor egy fiatal árva lány, Boróka aki a Kárpátok lábánál nevelkedett, majd a grófnő szolgálólányaként került a csejtei kastélyba.

    Boróka retteg az úrnőtől akiről különös szóbeszéd terjed, és idegenül érzi magát a hatalmi harcoktól terhes udvarban, de kedvessége és szorgalma hamarosan közkedvelté teszi a grófnő belső köreiben, és a társai közt is. Egyszerre lesz népszerű és irigyelt, miközben ő maga nem vágyik különösebb figyelemre vagy hatalomra. Aztán a helyzete egyik napról a másikra újra megváltozik, és sokkal sötétebb erők kereszttüzébe kerül, mint amire valaha számított.

    A regény némiképp lassú folyású, alaposan bemutatja a korabeli hatalmi viszonyokat, a különböző társadalmi osztályok helyzetét, és Báthory Erzsébet kapcsolatrendszerét is. Tényekre épül. A szerző alapos munkát végzett, és egy olyan atmoszférát teremtett, amelyben egyértelműen felismerhetőek az erdélyi magyar ízek. Nagyon jó volt elmerülni a korban úgy, hogy ismerős illatok, hiedelmek, és kifejezések vettek körül. Egyszerre volt biztonságos, érdekes és különleges, mert maga a szerző idegen ezen a tájon, és mégis otthonos képet festett.

    A karakterépítés, a sok különböző nézőpont felvonultatása, és az alapos környezetépítés azonban a történetmesélés rovására ment. A cselekmény maga meglehetősen kevés, és többször inkább csak utalás, mágia vagy szóbeszéd, mint megtörtént esemény. Nem a történelmi hitelesség kevés, hanem a pontos elbeszélés. Ugyanakkor maguk a szereplők nagyon izgalmas karakterek, úgy is, hogy tulajdonképpen egyedül Boróka volt kedvelhető. Tudatosan vagy sem, de a negatív karakterek viszik vállukon a regényt. Emiatt nehezen kapcsolódtam érzelmileg a hozzájuk, viszont sokkal objektívebben láttam magát a cselekményt.

    Ami igazán megrázó volt az a nők, és a cselédek helyzete. Ha a nő általában másodrendű, akkor az úri házakat kiszolgáló dolgozó emberek (főként nők) harmad vagy negyedrendű tagjai csak annak a társadalomnak, amit tulajdonképpen ők működtetnek. A szabadság pedig egy olyan madár, aki nemhogy elfogtak, de kisütöttek és meg is ettek ebben a férfiak uralta, rangra és vagyonra épülő világban.

    A fülemüle kastélya olyan olvasmány, amely egyszerre szól a múlt hatalmáról és a személyes küzdelemről. Bár nem egy könnyed esti olvasmány, érdemes elmerülni benne.

A könyvet köszönöm szépen a Libri-nek!

Adatok:
Kiadó: Libri Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 380

Fordító: Alexovics Ingrid

Fülszöveg:
Egy kegyetlen hírű asszony, akinek meg kell küzdenie az igazságért egy kíméletlen, férfiak uralta világban.
Az árva Borókának el kell hagynia a Kárpátok lábánál megbúvó kis házat, amelyben az őt felnevelő férfival lakik, hogy a hírhedt grófnő Báthory Erzsébet udvarában szolgáljon. Boróka retteg a szigorú özvegytől, akiről azt híresztelik, hogy hajadonokat gyilkol. A kastélyban váratlanul halálos kórság üti fel a fejét, a grófnő pedig – mit sem törődve a közte és a szolgálólány közötti társadalmi rang adta akadályokkal – különös figyelmet szentel a fiatal lánynak, és törékeny kapcsolat szövődik közöttük. A kastély fölé azonban sötét fellegek gyűlnek: hatalmas erők szövetkeznek Báthory Erzsébet ellen, akinek vagyonára többeknek is fáj a foga. Vajon kiben bízhat meg a legközelebbi bizalmasai közül? S vajon elárulja-e Boróka az úrnőjét, amikor megtudja, ki is ő valójában...

A regény megvásárolható itt: Booklove

Elizabeth Lim: Az ​alkonyhántó (A hajnalszövő 2.)

    Az Alkonyhántó épp olyan, mint a Hajnalszövő: kívül-belül gyönyörű. A duológia megjelenése – a borító és az élfestés színeivel, motívumaival – egyszerűen fantasztikusra sikerült. Csodás külalak egy csodás történethez.

    Maia Tamarin története bőven elfért volna egy hosszabb lélegzetvételű sorozatban is, hiszen annyira összetett a cselekmény és aprólékos a világépítés, hogy néhány részlet nem kapott elég figyelmet. Nagyon mozgalmas és nagyon színes regényfolyam ez, de néha nem bántam volna egy kicsit kényelmesebb, részletesebb mesélést, egész egyszerűen azért, mert jó elveszni Elizabeth Kim világában. Szívesen utaztam a csodás kidolgozású térképen bemutatott világ sivatagjai és hegyei közt varázs szőnyegen, vagy épp madárszárnyon. Szerettem a Nyári és Téli Palota belső zárt világát, de érdekelt a varázslók és a démonok birodalma is. Annyira csodás volt elmerülni, és olyan szívesen maradtam volna még!

    A második könyv ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt: Maia hatalmas árat fizetett azért, hogy elkészítse Amana gyermekeinek legendás ruháit. Most azonban új átok sújtja őt – egy démon érintése –, és mindennap egy kicsit elveszít önmagából: előbb a testét, majd az elméjét, végül a lelkét is.

A’landi eközben a háború küszöbén áll, a birodalom sorsa pedig már nemcsak a császár és Sarai úrnő házasságán, hanem a háttérben mozgó erőkön is múlik. Edan és Maia kapcsolata is válságba kerül, így a lány kevés reménnyel, ám annál több lelki erővel tér vissza a palotabeli csatatérre.

    A világépítés lenyűgöző: egyszerre közel- és távol-keleti, egyszerre idézi az Ezeregyéjszaka meséit és Kína gazdag hiedelemvilágát. Démonok, szellemek, varázslók és mágikus szőnyegek segítik és akadályozzák a fiatal szabómestert abban, hogy megvívja a békéért folytatott harcát.

    Maia az egyik legerősebb női főhős, akiről valaha olvastam. Jellemfejlődése látványos, belső harca a benne növekvő sötétséggel szemben elképesztő. Ragaszkodik az emberi értékeihez, miközben hatalmas áldozatokat hoz, és ez a regény egyik legfontosabb üzenete: embernek maradni, ahogy lehetséges. Az emberséghez való makacs ragaszkodás, a közösségért való önfeláldozás mind példamutató. Maia mérlegel, érvel, és tudatos döntéseket hoz; lemond a vágyairól, amikor kell, és az önös érdekeit alárendeli a birodalom jólétének. Rengeteget tanít a hozzáállásával.

    A folytatás gördülékeny: az első rész után szinte minden kérdésre választ kapunk, a megkezdett szálak lezárulnak, a történet kerek egésszé áll össze. Talán egyedül a gonoszok motivációja maradt kissé halványabb – az antagonista oldal kevésbé árnyalt, mint Maia drámája, így itt hiányzott némi mélység.

    Az Alkonyhántó méltó lezárása Maia és Edan történetének. Az érzelmi tét, a varázslat súlya és a személyes áldozatok mind valósnak hatnak, érzelmileg is bevonják az olvasót. Az egész duológia pedig olyan, mint egy császárkori kínai selyem: aprólékosan szőtt, pompás színekkel és varázslattal átszőtt fantasy.

    Köszönöm szépen a könyvet a MenőKönyveknek!

Adatok:

Kiadó: Menő Könyvek Kiadó

Megjelenés: 2025

Oldalszám: 464

Fordította: Herman Alexandra

Fülszöveg:

Maia Tamarinnak hatalmas árat kellett fizetnie azért, hogy elkészíthesse Amana gyermekeinek legendás ruháit. Bár a szerelme, Edan segítségével végrehajtotta a lehetetlen küldetést, közben egy megtörhetetlen átok sújtott le rá. A lányt megérintette egy démon, és mindennap elveszít egy kicsit önmagából: a testét, az elméjét, végül a lelkét is. Ám Maia nem ér rá meggyászolni az életét, mert A'landi továbbra is a háború küszöbén áll. Sarnainak, a sanszen egyetlen lányának hozzá kell mennie Khanudzsin császárhoz, különben az országot felemészti a polgárháború, és minden áldozat hiábavaló volt. Ám az úrnőnek más tervei vannak…

A hajnalszövő folytatását udvari intrikák, álnok démonok és lélegzetelállító varázslatok teszik letehetetlen olvasmánnyá.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Manókönyvek

Hayley Phelan: Like ​Me

Kövess engem! Vagy inkább mégse…

    Hayley Phelan első regénye, a Like Me megrázó olvasmány – még akkor is, ha elsőre nem tűnik annak.

    Van valami az októberi levegőben, ami miatt mostanában csak kemény olvasmányok kerülnek a kezembe. Lassan haladok a könyveimmel, de minden oldal megéri a ráfordított időt.

    A Like Me a 21. századi álmok története. Mickey Jones, a tizenkilenc éves New York-i modell, influenszer karrierjének kórképe tünetekkel és káros mellékhatásokkal együtt. Olvasni csak saját felelősségre ajánlott, lehetőleg pszichológus felügyelete mellett…

    Mickey példaképe, Gemma, az Instagram-sztár, akinek a tökéletes élete először csak vágyálom Mickey számára – aztán a lány néhány véletlen egybeesés és sok törekvés következtében egyre közelebb kerül ahhoz, hogy Gemma helyébe lépjen. Amikor a hőse váratlanul eltűnik, Mickey előtt megnyílik az út, hogy ő legyen a következő instaceleb. Csakhogy ez a lehetőség korántsem olyan csillogó, mint amilyennek kívülről látszik.

    A regény fényt vet a közösségi média, az online jelenlét, az ambíciók, vágyak és a látszólagos tökéletesség sötét oldalára.

    Phelan mesterien adagolja a feszültséget: nem lehet kiszámítani a fordulatokat, és ez a bizonytalanság tökéletesen leképezi az influenszer lét kiszámíthatatlanságát is. Egyetlen fotó az egekbe emelhet, de egy rosszkor posztolt mondat a mélybe is taszíthat.

    A cselekményt végig Mickey elbeszélésében olvashatjuk, aki időnként halványan spoilerez is, ami nem feltétlen zavaró, de én nem igazán szerettem. Ami jobban zavart az az, hogy egyik szereplő sem volt szimpatikus egy kicsit sem, így nem igazán volt kibe kapaszkodni. Mickey szemszögét jobban megismerjük, de szinte az epilógusig gondolkodtam azon, hogy vajon megbízható narrátor-e. Tulajdonképpen csak a vége adott választ erre a kérdésre.

    A Like Me nemcsak az influenszerlét árnyoldalait mutatja meg, hanem a modellvilág kegyetlen mechanizmusait is. A kóros soványság, a test kiárusítása, a márkák bűvölete mind-mind részei annak a torz értékrendnek, amelyet a közösségi média normalizálni próbál.

A regény nyomasztóan, de őszintén mutatja meg, mennyire manipulálható ez a világ – és vele együtt mi, akik fogyasztjuk.

    Phelan erőssége az, ahogy elmosódnak nála a valóság és a látszat határai. A hangvétele éles, kritikus, helyenként kíméletlen.

    A világépítése erős, bár néhol klisés, így néhány csavar előre sejthető – de a könyv összességében elgondolkodtató és erőteljes képet fest a mai társadalom egyik legfurcsább jelenségéről: a netcelebek világáról.

    A könyvet köszönöm szépen a Helikon Könyvkiadónak.

Adatok:

Kiadó: Helikon Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 340

Fordította: Bartók Imre

Fülszöveg:

Mickey James 19 éves, New York-i wannabe influenszer nagyratörő álmokkal. Sikeres divatmodell akar lenni – bármi áron. De a nagy áttörés csak nem akar összejönni, így a lány kedvenc celebje, Gemma tökéletes Instagram-életében keres vigaszt. Megszállottan követi imádottját, mígnem egy nap Gemma nyomtalanul eltűnik. Mickey előtt megnyílik a lehetőség, hogy példaképének helyébe lépve igazi sztárrá váljon, de hamar rá kell döbbennie: a valóság nem mindig filterezhető…
Hayley Phelan bemutatkozó regénye fordulatos pszichothriller a szépségipar és a közösségi média sötét oldaláról.

„Bár sok szó esik arról, hogy az emberek eladják a lelküket, annak mintha nem igazán volna piaca. Valójában a testre van kereslet. A test az a pénznem, aminek mindenki ismeri az értékét.”

A regény megvásárolható itt: Booklove

Neige Sinno: Nyomorult ​tigris

    Nehéz értékelni egy könyvet, ami a gyermekkori abúzusról szól. Ha azt mondom jó, azzal vajon a tettet is elismerem, vagy csupán az irodalmi alkotást magát?

    Nehéz olvasni egy könyvet ami a gyermekkori abúzusról szól. Újra és újra nekifutottam. Kétoldalanként letettem. Elalvás előtt fél órával inkább fellapoztam egy romantikus regényt, számítva arra, hogy a „Nyomorult tigris”-től nyomorult álmaim lesznek.

    Neige Sinno Nyomorult tigris című kötete olyan olvasmány, amit nem könnyű lerakni – de kézben tartani is nehéz. Ahogy elkezdi az ember olvasni vonszolja magával először kimondhatatlan súlya, aztán egyre intenzívebben a trauma nyomása. Vajon ha egy percre becsukom a szemem akkor nem látom?

    A könyv egy megrázó önvallomás. A jelenleg Mexikóban élő francia származású fikciós író gyakorlatilag kiírja magából, hogy gyermekkorában a mostohaapja éveken keresztül bántalmazta. A lavinaszerű vallomásban elénk teríti az események teljes láncolatát, a hazug családi környezetet, a titoktartást, elfojtást, tagadást, végül a megküzdést. Az áldozat és a bántalmazó viselkedését az abúzusban és azon kívül. Egyszerre borzasztó, nyers, és valahogy mégis tiszta. Sinno alig volt nyolcéves, amikor elkezdődtek a visszaélések, és tizenkilenc éves korára jutott el addig, hogy megtörje a hallgatást. A könyv ugyanakkor nem csupán emlékezés, hanem a nyelv, az elbeszélésmód játéka, a társadalmi tabuk elemzése, és hasonló irodalmi művek visszacsatolása is. Bár maga a könyv a valóság nyers kimondásra épül, egyértelműen tetten érhető a mesélő szakmája. A szöveg bár csupasz, mégis művészi igényességű, a szerző széles körben idéz irodalmi és filmművészeti alkotásokat, és csapongásában is tudatos. Átgondolt, és sok szempontból objektív mű egy olyan helyzetben, ahol szinte lehetetlen nem szubjektíven mesélni.

    A kötet stílusa egyszerre egyszerű és felszólító. Nem díszíti túl a nyelv, mégis tele van jelentéssel: a hétköznapok egyszerűsége ugyanúgy jelen van, mint a fájdalom. Az olvasó számára: a trauma valósággá válik, nem lehet elvonatkoztatni tőle. A fordítás – Kiss Kornélia munkája – pedig érzékeny, tisztelettel bánik a szöveggel, megtalálja a pontos magyar kifejezéseket arra, amit a szerző el akar mondani és ahogy el akarja mondani.

    Ez a könyv nagyon nehéz, nyers és naturalisztikus, de pont ebben rejlik a hatása. Ugyanakkor nem csak a traumáról szól. Nagyon sok érdekes megállapítást és gondolatkört dobott fel részben a bántalmazó technikáival és önbecsapásával, részben pedig az áldozat reakcióival és önértékelésével kapcsolatban.

    Nyomorult tigris megrendítő és szükséges olvasmány. Ajánlom mindazoknak, akik bírják a fájdalmat, és szükségesnek tartják azt, hogy ne maradjanak titokban a legvédtelenebbekkel szembeni visszaélések, különösen napjainkban. És ajánlom azoknak akik, védik a bűnösöket, akik részt vesznek az elhallgatásban és akik becsukják a fülüket akkor amikor a bántalmazott gyerekek beszélnek.

    Köszönöm a könyvet a Park Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Park Kiadó

Megjelenés: 2025.

Oldalszám: 256

Ford.: Kiss Kornélia

Fülszöveg:

Ez a nemzetközi irodalmi szenzáció – amelynek címét William Blake A tigris című verse ihlette – azt a kérdést járja körül, hogyan lehetséges kimondani a kimondhatatlant. Sinno, akit a mostohaapja gyermekkorában szexuálisan bántalmazott, egy hazugságokra és csalásra épülő családi életről mesél, az elbeszélői technikák és a társadalmi tabuk elemzésén keresztül vizsgálja az emlékezet különböző formáit és magát az eseménysort a maga szörnyűségében és banalitásában. Hogyan válunk azzá, akik vagyunk? Mi marad kimondatlanul a családokban? Hogyan érintett a társadalom? A szerző alig volt nyolcéves, amikor az egészen tinédzserkoráig tartó bántalmazássorozat elkezdődött, és tizenkilenc évesen döntött úgy, hogy megtöri a hallgatást. A bírósági ítélet börtönbe juttatta a mostohaapját, Sinno pedig új életet kezdett Mexikóban, távol Franciaországtól.
Ha őszinte akarok lenni, nekem is az a legérdekesebb, vajon mi játszódik le az erőszaktevő fejében. Az áldozatok helyébe mindannyian könnyedén bele tudjuk képzelni magunkat. A gonosszal együtt gondolkodni, az viszont már egész más dolog.

A legerősebb könyv, amit valaha olvastam arról, hogyan zúzhatja szét egy felnőtt az ember gyerekkorát.
? Annie Ernaux

Neige Sinno francia író, műfordító, egyetemi oktató. Franciaországban született, amerikai irodalmat tanult az Egyesült Államokban és Mexikóban, az elmúlt húsz évben Mexikóban élt. Nyomorult tigris című, 2023-ban megjelent könyve számos irodalmi díjat elnyert, és az év kiadói szenzációja lett.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Booklove webáruház