Thursday, 14 August 2025

Kasie West: Better ​Than Revenge – Bosszúból jeles

    Kasie West nálam a young adult szerzők egyik favoritja. Nemcsak azért szeretem, mert gördülékenyen és élvezetesen ír, hanem azért is, mert minden egyes könyve más helyzetet és más karaktereket mutat meg. Nála nincs „sablonkönyv”, sem a szereplők, sem a témák nem ismétlik önmagukat, ezért minden új történet tartogat meglepetéseket, váratlan fordulatokat és izgalmas felütéseket.
   Nagyon vártam már az új regényét, és a Better Than Revenge – Bosszúból jeles nem okozott csalódást.
  A főhős, Finley, egy gimnazista lány, aki újságírói karrierről álmodik. Első nagy lépésként szeretné megszerezni az iskola podcastjának szerkesztő-riporteri pozícióját, amely egyben főiskolai gyakornoki helyet is jelent. Ám amikor úgy érzi, hogy végre közel került az álmaihoz, jön a hidegzuhany: a pasija Jensen egy váratlan húzással elveszi tőle az áhított projektet, ezzel pedig nemcsak a jelenlegi terveit, hanem a jövőjét is veszélybe sodorja. Egyszerre ér véget egy szerelem és egy álom.
    Finley természetesen nem hagyja magát, és bosszút esküszik. A hadjáratában a legváratlanabb szövetségese éppen Jensen ősellensége, Theo lesz. A közös tervezgetések, akciók és titkos manőverek közben azonban a bosszú mellett egy másik, sokkal bonyolultabb érzés is kezd kibontakozni közöttük. Vajon az együtt töltött idő végül fontosabb lesz, mint a bosszú?
    Finley, az a fajta szereplő, akivel egyszerre könnyű azonosulni, és aki ugyanakkor példát is mutat. A bizonytalanságait megfogalmazza, segítséget kér a baráti körétől, elhallgat dolgokat a szülei elől, de tud bocsánatot kérni, és megbocsátani. Nagyon szerettem a karakterét, mert valós. Theo pedig, mint „álompasi”, ugyanúgy hibázik, mint bárki más, de felelősséget vállal azért, amit elrontott.
    A mellékszereplői gárda elég kiterjedt Finley barátaitól a családjáig, és nagyon érdekes. A kedvencem a nagyi volt és az, hogy a család milyen türelmesen és szeretetteljesen kezeli az Alzheimer kórral járó tüneteket. Ezzel egyidőben Theo családja és baráti köre például nem került reflektorfénybe, kicsit hiányzott, hogy jobban megismerjük azt a hátteret, ahonnan ő érkezik.. Persze megtudtunk róla is fontos dolgokat, de valahogy soványra sikerült a környezetrajza.
    A regény több fontos témát érint. Az egyik központi kérdés a bosszú erkölcsi megítélése: vajon tényleg segít-e a problémák megoldásában, vagy inkább elmélyíti azokat? Finley igazságérzete nagyon erős, és érdekes volt látni, hogyan próbálja meg összeegyeztetni a sérelmei orvoslását a saját értékrendjével. A másik fontos téma az időskori betegségekkel való együttélés és az idősek gondozása, amelyben a lány családja nagyon szép példákat mutat.
    Mindezek mellett a könyv könnyed és szórakoztató. A humor és a laza, gördülékeny párbeszédek miatt kifejezetten jó olvasmányélmény, amiben a szerző a fiatal olvasók nyelvén beszél. Felnőttként volt néhány dolog a karakterépítésben és a szereplők közötti interakciókban ahol hiányérzetem volt, de szerintem a célközönség száméra ez nem fog problémát jelenteni.
    Összességében: a Bosszúból jeles egy pörgős, humoros, érzelmekben gazdag történet, ami egyszerre romantikus, elgondolkodtató és szórakoztató. Akkor főként érdemes levenni a polcról, ha épp bosszúállást tervezel.
Köszönöm szépen a könyvet a MenőKönyvek Kiadónak!

Adatok:
Kiadó: Menő Könyvek Kiadó
Megjelenés: 2025
Oldalszám: 328
Ford.: Hartinger Emese

Fülszöveg:

Lehet, hogy az igaz szerelem még a bosszúnál is jobb?
Finley szeme előtt egyetlen cél lebeg: híres podcast-műsorvezetővé válni.
Az első lépés? Bejutni az iskola podcastcsapatába – hiszen valahol el kell kezdeni. Csakhogy a focimániás barátja, Jensen is jelentkezik ugyanarra a posztra… méghozzá az ő ötletével… és ezzel teljesen összezavarja és mélyen megbántja Finley-t.
Barátai segítségével bosszút forral, ám Jensent nem könnyű legyőzni. De nem is lehetetlen!
A sors különös fordulataként Finley rájön, hogy egészen tehetségesen rúg – így elhatározza, hogy megszerzi Jensen helyét az amerikaifoci-csapatban.
És ki mással edzhetne, mint Theóval, Jensen helyes, de öntelt ősellenségével?

Finley biztos benne, hogy Theo izmos karja, hullámos, sötét haja vagy önelégült mosolya nem terelheti el a figyelmét. Hiszen egy ilyen srácba sosem tudna beleszeretni. Ugye?
A szerelem játék – csak az nyerhet benne, aki pályára lép.

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu

No comments:

Post a Comment