Monday, 11 December 2023

Haykováts: A ​félkezű rabló

Ha a borító alapján kellett volna választanom ezt a könyvet, biztosan nem teszem. Sokkal inkább néz ki egy 80-as évekbeli tucatkriminek, mint annak, ami. A fülszöveg is kevesebb egy kicsit mint amit a regény indokol, de azért már kifejezőbb mint a külalak.A történet és az írás is elsőre roppant korrekt munka. Alapos, átgondolt, sok információt tartalmaz, és elképesztően felépített.

A cselekmény nagyon pontosan behozza az ezredfordulót, és a mai gazdasági-, társadalmi viszonyokat úgy, hogy közben próbál politikamentes lenni, ami kifejezetten jót tesz a dolognak. Ugyanakkor bár néhol egy-egy félmondat tükrözi a szerző véleményét, mégis meglehetősen steril marad a szöveg. Inkább jegyzőkönyvszerű. Nagyok sok az esemény, és kevés a bővebb leírás vagy érzés. Emiatt frissnek is hat, ugyanakkor egy picit távoli marad, pedig nagyon-nagyon sok együttérzést válthatna ki, ha hagy rá időt az író. Az idősíkok sokat ugrálnak. Ez nem annyira zavaró, de a pár órás visszaugrások sokszor megtörik az ívet. Több szálon is fut a cselekmény, de ezek szépen összeérnek, így kevésbé bonyolult annál, mint aminek hangzik. Viszont gyanús, hogy sok részletet lehetett volna egyszerűsíteni. Nagyon sok az információ, de nem ismétlődnek a dolgok, nem szájbarágósak, és jól illeszkednek a történethez.

Nehezen haladtam, bár gyorsan olvasok. Ugyanakkor a hét kialvatlansága nagyjából a regény számlájára írható, mert alig bírtam letenni hajnalonta. Nagyon logikus, nekem rubik-kockaszerű, abszolút valós, és mindvégig izgalmas.
Ha kiadó lennék most azonnal lecsapnék Haykovácsra. Átszerkesztetném a regényt: néhány jelenetet összevonatnék, pár leírást hozzátetetnék, néhány stilisztikai hibát kigyomláltatnék, és a további műveire is előszerződést ajánlanék, mert jó. Nem vagyok kiadó, úgyhogy csak ajánlani tudom. Senkit ne riasszon el a borító, baromi jó könyv.

Életem leghosszabb és legmeghatóbb dedikálása a szerzőtől:

Adatok:
Kiadó: Papirusz Books
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 380.

Fülszöveg:
A ​regény főhőse, Fehér Dávid 2010-ig sikeres párbajtőröző, esélyes a világbajnoki aranyéremre, amit egy ballépése miatt elveszített. Szégyenében beáll a francia Idegenlégióba. Öt év hősies szolgálat után hazaköltözik szüleihez. Édesapja, Fehér Imre lakatosmester, egy nagyszabású megrendelés miatt szeretné, ha Dávid beszállna a vállalkozásba a megspórolt zsoldjával. Fia nemet mond, sőt próbálja apját lebeszélni a projektről. Csúnyán összevesznek.
Dávid lakást vásárol, és tűzszerészképzésen vesz részt, majd Afganisztánba utazik aknamentesítésre. Csak az édesanyjával tartja a kapcsolatot, aki nem meri bevallani, hogy Dávidnak igaza lett. Férje elvégezte a munkát, de a beruházó nem fizette ki. Így a devizahitelt nem tudták törleszteni, mire a bank elárverezte házukat és a lakatosműhelyt.
A szülők hajléktalanok lettek. Egy erdei sétaúton rájuk támad három fiatal bőrfejű. Imre elbánik a baseballütős hangadóval, a másik kettőt felesége rendezi le sajátos módon. A Fehér házaspár úgy dönt, hogy Ausztriában keres munkát, mert tartanak az újfasiszták megtorlásától. Arról egyikük sem tudott, hogy a fiatalok megbízást teljesítettek. A múlt árnya egy gazdag pénzmosodás képében ölt testet, akinek bosszúszomja nem ismer határokat.
Dávid súlyos kézsérüléssel utazik haza Afganisztánból. A régi családi baráttól, Fekete Tamástól tudja meg, mi is történt szüleivel. Felkészül az ellencsapásra. A pénzmosodás Reiniger úrnak óriási a vagyona, és szerteágazók a kapcsolatai. Dávid precíz tervet eszel ki ellene. A pandémia-protokoll segíti a megvalósításban. Az akciókban számíthat volt légiós őrmesterének fiára, a Párizsban élő tehetséges hekkerre, valamint gyerekkori barátjára, Fekete Sanyi autószerelőre.
Dávid eddigi életében még tíz forintot sem lopott el senkitől. Most mégis hatalmas összeget akar Reiniger bankjából elhozni. A rablás nem úgy végződik, ahogyan eltervezte.
A nyomozók Dávid sarkában lihegnek.
A lenyúlt összeg nem véreztette ki a pénzeszsákot, csak felbőszítette. Az információ-morzsák alapján Reiniger kisakkozza a titokzatos bankrabló személyazonosságát, és nagyon durvát lép.
Ezzel Dávidot olyan lépésre kényszeríti, ami nem hozhat döntetlent…

A könyv megvásárolható ezen a linken: Líra

Sunday, 10 December 2023

A ​tudás enciklopédiája – A Föld

A HVG Könyvek Kiadó szerintem ismeretterjesztő kiadványokban magasan a legjobb a hazai piacon. Sok könyvüket olvastam a közelmúltban, ezek közt volt képes, inkább diákoknak szóló album, és volt tömény szakirodalom is. A kiadványaiknak mindig van egy jellegzetes minősége, akár a külső formátumot, akár a tartalmat nézzük. Számomra ezek közül is kiemelkednek a DIÁK Könyvtár sorozatba jelölt DK szimbólumos ismeretterjesztő könyvek. Alakjukban általában kézifegyvernek minősülő, vaskos és nehéz példányok, de mindegyik izgalmas, és nagyon színes enciklopédia jellegű dokumentum.
„A Tudás enciklopédiája” sorozatnak eddig hét kötete jelent meg a HVG gondozásában. A feldolgozott témakörök közül hozzám a Föld ált a legközelebb, bár mindegyik érdekesnek tűnik első látásra. Az első kötet inkább összefoglalónak tűnik, a többi pedig olyan témákat dolgoz fel, mint a dinoszauruszok világa, az egyetemes történelem vagy épp az emberi test.
Azonban ha létezik kedvenc tudományág, akkor nekem a földrajz az. Anno érettségi tárgyam is volt, mert elsőre megértettem a logikáját, tiszta és világos volt a rendszere, ráadásul gyönyörű is. Persze még ma is vannak homályosabb területei, nem minden fogalmat ismerek, mégis számomra a legérdekesebb. Egyértelműnek tűnt, hogy az ismerkedést a „Csodálatos bolygónk ahogy még sosem láttad” alcímű kötettel kezdtem, és persze jó sok pozitív előítélettel viseltettem iránta. Nem csalódtam. A HVG_Könyvek ismeretterjesztő diákkönyvtár sorozata elképesztően igényes. Színes, informatív, szemléletes és alapos. Mindegy, hogy melyik kiadványt nézzük, mindegyik remek tanulást segítő kötet.
A Föld című könyv a tulajdonképpen a természetföldrajz tárgykörét bontja ki, az ősrobbanástól kezdve az éghajlaton át, a kontinensek élővilágáig. A gazdaság-földrajzba nem kezd igazán bele, ezen a téren van is egy kis hiányérzetem, de összességében a témakör alapjait jól bemutatja.

A magyarázó szöveg viszonylag rövid, olvasmányos, és inkább az érdekeségekre épít, mint a teljes körű információátadásra.

A teljes kiadvány a magyarázó ábrák és a képek uralják. Néhány fotó ikonikus, azonban sok olyan is volt, amit először láttam. Az ismeretátadás eszköze jellemzően a szemléltetés, épp emiatt nemcsak gyönyörű és színes a könyv, hanem segít abban, hogy az általános iskolás és középiskolás korosztálynak jobban beépüljenek az információk. A felnőtteknek meg csak jó fellapozni, gyönyörködni és utánanézni egy-egy érdekességnek.
A könyv jellemzően inkább a különlegességeket mutatja meg a földrajz tárgykörében. Mesél a Föld keletkezéstörténetéről, az ásványokról, a lemezmozgásokról, a víz útjáról, de nagyon fontos, hogy a környezetvédelemről is hangsúlyosan szót ejt, és bemutatja a világ megóvására tett globális erőfeszítések mellett a legfontosabb házi módszereket is úgy, mint szigetelés, hulladékkezelés, napenergia-használat.
Nekem sok időbe telt mire a végére értem, mert inkább csak olvasgattam, mint elolvastam. Élvezettel vettem újra-és újra elő, lapoztam fel és át, nézegettem a képeket el-elgondolkodva az olvasottakon.

A formátuma miatt picit nehezen kezelhető, és a polcon is külön helyet kell neki találni, de mindenképpen érdemes. Ez a könyv nemcsak iskolásoknak, de felnőtteknek is értékes ajándék lehet, helye van minden háztartásban.

Adatok:

Kiadó: HVG Könyvek
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 208.

Fülszöveg:
Lenyűgöző képek, fantasztikus tények a Föld belsejéről és felszínéről
Tudd meg, hogyan keletkezett a Föld több milliárd évvel ezelőtt, és hogy mitől annyira egyedi!
Ismerd meg a vulkánok működését, az óceánok mélyét és a bolygónkat formáló szélsőséges időjárási jelenségeket!
Fedezd fel a különböző élőhelyek és ökoszisztémák sokszínűségét, és hogy mit tehetünk a bolygónk védelméért!

A könyv megvásárolható itt: HVG Könyvek


Békésy Pál: Meseutazók

Békésy Pál első mesekönyve Meseutazók címmel jelent meg. A kötet tíz, modern nagyapó történetet mesél el az óvodásoknak és a kisiskolásoknak. Amolyan közvetlen, nagypapás stílusban, teli humorral és szeretettel. A szerző maga is gyakorló nagyszülő, aki szelíd türelemmel, bölcsességgel, és végtelen fantáziával terelgeti olvasóit a régi mesék új ösvényein.A könyv külső megjelenése abszolút gyerekbarát, teli színek, vidám ábrák, színező és könyvjelzők teszik érdekessé a célközönség számára. Minden mesét és kalandot színes oldalak vezetnek be, de gyakran illusztrálja a mesét egy-egy színes, egész oldalas grafika is. A grafikus Barna Judit Eszter mesehősei valószerűek, kevésbé idealizáltak, szerintem közelebb is állnak a gyerekekhez, mint a gömbölyded, tökéletesre rajzolt szereplők.
Mind a tíz mese azonos szerkezetű. A gyerekeknek biztonságot adnak a megszokott fordulatok, de a mesék egyedi hangvétele és a nem hagyományos mesefordulatok végig fenntartják az érdeklődést. A meseolvasó felnőtteknek pedig van egy tucat utalás, és kiszólás, ami számukra biztosít némi plusz humorforrást.
Az esti mesének is kiváló kalandok, két részből állnak és tíz napot át tartanak. A napi történetek első részében mindig Jutka Peti és Anya nyaralós kalandjai kapnak helyet. A Papánál töltött időben nemcsak a közeli tóban való ugrálás, és a kirándulás, valamint egy arborétum felfedezése különlegese, hanem a hagyományos ételek is, úgy mint a lecsó, a paprikás krumpli és a lángos. Ma a hamburgerek, pizzák, és kínai tésztaételek világában a városi lakásokból szinte kikopnak ezek a tradicionális étkek, jó volt velük legalább egy mesekönyvben találkozni.
A rövid mindössze kétoldalas első rész után következik egy-egy hosszabb lélegzetvételű esti mese. Minden történet alapját a hagyományos németalföldi mesekészlet adja, az óriások, sárkányok, királylányok és boszorkák világába azonban a Papa beleszövi a modern korból ismerős magándetektívet, a ránctalanító krémet, vagy épp a vonatot. A mesék így idegenül is ismerősek lesznek, biztonságot adnak, de lehetőséget adnak a képzeletnek, hogy olyanra fesse a szereplőket és a környezetet amilyen csak akarja.
Nappal a valódi kalandok vidéken játszódnak, tóparton, dimbes-dombos tájon, tábortűz és a konyhaasztal mellett, éjszaka pedig igazi fantáziadús meseutazás a szeretni való kalózok, barátságos sárkányok, egyszerű királyok földjén. Minden mese ismerős, és mégis újszerű. A mesélő csavar egyet a jól ismert történeteken, itt nem mindig a hős veszi el a királylányt, az ügyetlen is diadalmaskodik, és időnként a királyfik is megmentőre szorulnak. Életszerű és életre való mesehősök időtlen, mégis modern környezetben.
A Meseutazás egy nagy fantáziával megáldott meseszövéssel készült könyv, amelynek minden lapját szeretet itatja át.

Adatok:
Kiadó: magánkiadás
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 120.
Illusztrálta: Barna Judit Eszter

Fülszöveg:
A nyár, a nyaralás nagyon jó dolog. Főleg, ha vízpartra megy a család, ám, ha mellette még ott van a nagyapa is, na az a legjobb. És, ha olyan a nagypapa, mint Peti és Jutka Papája, aki esténként remek meséket talál ki, az aztán felülmúlhatatlan. Nemcsak a gyerekeknek, de a felnőtteknek is mosolyt csal az arcukra, ahogy hallgatják a vidám történeteket, mert a humor az, ami összeköt minden korosztályt. Ebben a mesekönyvben a humorból akad bőven, na meg a kalandokból is. Tartsatok Petivel és Jutkával a meseutazáson, de ne felejtsétek magatokkal vinni Apát és Anyát sem, mert ez az utazás nekik is tetszeni fog.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Líra

Wednesday, 6 December 2023

L. J. Shen: Mennyei ​kísértés

L. J. Shen még mindig képes álmos reggeleket okozni.

A „Mennyei kísértés” a szokásos módon behúzott, magával vitt, egy éjszaka elolvastam, és most próbálok a mai munkanapra gondolni, kevés sikerrel. Ugyan nem ez volt a kedvenc történetem az írónőtől, de bőven a középmezőnyben van, és simán beelőzte nálam a legutóbb olvasott „Gyönyör és fájdalom” című regényt.

A könyv külső megjelenése kifejezetten tetszik, legalábbis a színvilága. Ez a szürke alapú borító, amit a „Bostoni bikák” sorozat óta alkalmaz az Álomgyár Kiadó szerintem abszolút telitalálat. Sárgás-zölddel megbolondítva pedig abszolút kedvenc lett. A fedlapon lévő férfi dögös-dögös, de azt hiszem, egyáltalán nem hasonlít a nyurga és inkább vékony testalkatú zilált hajú Alexre, persze így is egy esztétikai élmény.

A történet most a zenészvilágba visz. Annak is a kevésbé szép és csillogó részébe. A főszereplő Alex Wilson egy igazi világklasszis s.gfej. Ismert rocksztár, aki azt hiszi ő a világ ura. Dekoncentrált, erőszakos, labilis és nagyképű. Az egész világa ingatag, és hazugságra épülő. Azt hiszem, ez nagyon közel áll a valósághoz, még akkor is, ha szeretjük másnak látni a mai (vagy épp tegnapi) sztárvilágot. Alex életében jelen van a legtöbb függőség, ráadásul az alapviselkedése inkább bosszantó, mint kedvelhető. Ugyanakkor részben nagyon fiatal a történet idején, részben pedig valamelyest érthető a magatartása és a világhoz való hozzáállása a környezetéből és a családi kapcsolataiból adódóan. Ettől mondjuk még én simán kitekertem volna a nyakát, ha velem viselkedik úgy, mint Indie-vel. Aki amúgy egy kékhajú tündér. Szerintem az egyik legjobb karaktere lett L. J. Shennek. Izgalmas, kemény és érzelmes nő, aki egyáltalán nem hagyja magát.  

Bár a két főszereplő kohéziója az első perctől megvan, és a történetük is összeáll, azért a karakterépítés hagy még kívánnivalót maga után. A főgonosz szerepében tetszelgő Fallon például alig épül fel. Mindvégig jelen van, de nem igazán érdekes. Mellette Will szintén nem lesz kedvelhető, még a végén sem. Inkább hamisnak tűnik minden érzelme. A mellékszereplők alig lettek kidolgozva, Alfie szegény kb. egy végtelenített kismalac lett, de Brandon és Jenna kapcsolata sem igazán nyomon követhető és Lucasra is ráfért volna egy sokkal kerekebb történet. Azt hiszem a regény bizonyos részeit elsiette az író. Az erotikus részek bőven túlsúlyba kerültek, ami nem nagy baj, de nekem hiányzott még néhány jellemvonás, és egy kicsit több interakció a tágabb környezettel. Nyilván a fókusz elsősorban a főszereplőkön kell, hogy legyen, de a sok mellékszereplő bizonytalan szála elhomályosítja a történetet.

A cselekményépítés viszont megint parádés lett. Érdekes maga a story, és a csavarok teljesen a helyükön vannak. Váratlan, meglepő és izgalmas. Pont, ahogy a legtöbb Shen történet. Vannak persze visszatérő motívumok, de ezek inkább otthonossá teszik a regényt, mint unalmassá.

Bár nem olvastam az angol verziót van néhány olyan becenév amit én nem fordítottam volna le illetve néhány versrészletben a ragozás félrement. Ezek nem zavaró hibák, de azért megakadt rajtuk a szemem. 

Összességében szerettem „Mennyei kísértést” mozgalmas, érdekes, és Indigo különleges főszereplő. Biztosan újraolvasom még.

Adatok:

Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2023.
Oldalszám: 432 oldal
Fordította: Ladányi Klára

Fülszöveg:
Könnyűnek ​kellett volna lennie.
Nekem pénzre volt szükségem, neki pedig egy bébiszitterre, aki megakadályozza, hogy végleg elmerüljön a kokain mámorában. Kifejezetten neki választottak ki engem. Felelősségteljes, optimista, együttérző és ártatlan.
Az a legrosszabb, hogy lehetett volna ennél több eszem.
Alex Winslow, a brit rocksztár, a sorozatos szívtipró, a whiskeybarna szemű Casanova. „Csak ne kerülj a bőrdzsekis ördög közelébe! Felfal, aztán félredob.”
Tudod, mi lett? Nem hallgattam az intésre! Aláírtam a szerződést. Világ körüli turné, három hónap, négy kontinens, száz fellépés. Megannyi izgató pillanat.
A nevem Indigo Bellamy, és eladtam a lelkem egy tetovált istennek. A gond csak az, hogy a lelkem nem volt elég Alexnek. Elvette a testemet is. Majd a szívemet. Végül mindenemet.
L. J. Shen, az Amazon, a USA Today és a Washington Post bestsellerszerzője a rivaldafénybe csábít minket, azonban a hírnévnek megvannak az árnyoldalai is. Egy viszont biztos, a szerelem a legsötétebb időket is túlragyogja, akár egy csillag.
A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Tuesday, 28 November 2023

Charlotte von Feyerabend: Selma ​Lagerlöf

Szerintem ez a könyv külsőre kiemelkedik a Kossuth Kiadó életrajzi sorozatából, még úgy is, hogy mindegyik rész nagyon szép kivitelű. Kifejező, és színes, rácáfolva arra, amit általában a fagyos Svédországról gondolunk. Főként emiatt szerettem volna nagyon ezt a regény, de persze maga a címszereplő is érdekelt, hiszen a Nils Holgersson az egyik meghatározó gyermekkori élményem. AZ olvasás közben folyton a fülemben csengett a rajzfilmsorozat főcímdala, pedig legalább harminc éve láttam utoljára. (Ideje lesz azt hiszem újranézni).

Könyvtárosként természetesen tudom, hogy Selma Lagerlöf nem azonosítható kizárólag a Nils Holgerssonnal,  találkoztam már a Jeruzsálem című regényével is (pakolás közben), de még nem olvastam. Tudtam, hogy Selma Lagerlöf volt az első nő aki megkapta az irodalmi Nobel-díjat, illetve egyszer láttam róla egy fotót, és élénken emlékszem, hogy Gobbi Hilda jutott róla eszembe. És tényleg. Az írónő külsőre picit szögletes, férfias vonásokkal rendelkezik, erős csontú, karakteres arcú. Belül pedig a regény tanúsága szerint izzig-vérig nő. A női lélek kutatója, a feminizmus élharcosa, és egy nő (vagy két nő) szerelme is egyben. Először kettőségnek gondoltam ezt, amolyan határesetnek, a külső és belső ellentétek mezsgyéjén, de aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen nincs kettősség. Selma Lagerlöf a 20. század eleji nők egy olyan rendhagyó típusa, aki kijárta az utat a mai kor lányai előtt. Aki férjhez menés helyett tanult, szülés helyett irodalmi babérokra tört, természetesen vállalta szexualitását (a lehetőségek szerint), szabadon élt és szabadon szeretett. Az életrajzi regény szerzője Charlotte von Feyeraband főként az írónő fennmaradt levelezése és az egyéb dokumentumok alapján igyekszik rekonstruálni egy rendkívüli személy, az első Nobel-díjas írónő életét. Vélhetően a legtöbb szöveg magától Selmatól származik, de mégsem sikerült igazán megragadni a lényeget. A történetben Selma alakja ragyogó. Kifejezetten kedvelhető személyiség, de nem lett túlidealizálva az alakja. Egy nyitott szemléletű, kedves, érzékeny és okos nő volt.  A körülötte lévő emberek közül egyik-másiktól viszont frászt kaptam. Sophie kifejezetten idegesített, egy határozatlan, önző és nagyképű liba, de vélhetően ő az életben is pont ilyen volt, legalábbis a levelezésük alapján.  

A regény a cselekmény tekintetében sokszor tévútra visz, elveszik elmélkedésekben, ködös fejtegetésekben, és Selma gondolatainak minél pontosabb átadásában, a történetív viszont töredezetté válik, kimaradnak események, és itt-ott úgy éreztem lólépésekben haladunk a cél felé. Selma kapcsolatai csak néhány kiragadott epizódon keresztül épülnek fel (vagy éppen nem) emiatt nehéz figyelemmel kísérni, illetve olvasni is. A szerző igyekszik sokat megmutatni a korról, a pályatársakról, és magáról Svédországról is. Pontosabban azt, hogy hogyan láthatta Selma a maga idejében a környezetét. Emiatt azonban sokszor elveszett a fókusz. A számomra legérdekesebb dolgok, a Nils születése, vagy a tanítás új módszerei háttérbe szorulnak az érzelmek fejtegetése és a környezet leírások közt, ami miatt folyamatosan hiányérzetem volt. Azt kell mondjam, hogy a Különleges sorsok – Regényes életek legszebb kötete nem a legjobban sikerült írás.

Adatok:

Kiadó: Kossuth Kiadó
Megjelenés: 2023
Oldalszám: 384
Fordította: Tuza Csilla

Fülszöveg:

Egy ​ragyogóan megírt életrajzi regény Selma Lagerlöf mozgalmas életéről, aki Nils Holgerssont ajándékozta a világnak.
Amikor Selma Lagerlöf elkezdi Stockholmban a tanárképző főiskolát, csomagjában boldog gyermekkorát viszi magával. Egy hajadonnak a diploma megszerzése az egyetlen lehetőség arra, hogy anyagilag függetlenné váljon. Selma soha nem akart férjhez menni, de az írói pálya egész más! Azonban az odavezető út hosszú és nehéz. Otthonát, a Mårbackában fekvő paraszti birtokot – az adósságok miatt – el kell adni, de a legfontosabb dolgot soha nem veszíti el: az önmagába vetett hitét. Elbeszélései megtörik az irodalmi konvenciókat, a társadalmi szabályok határát feszegetik, amivel az írónő kihívja maga ellen a férfiak haragját. 1909-ben a nők közül elsőként kapja meg az irodalmi Nobel-díjat, és Nils Holgersson alakjával az egész világon felébreszti a Svédország iránti vágyakozást. Imád utazni, és szerelmi háromszögben él annak minden magasságával és mélységével.

Charlotte von Feyerabend életrajzi regényében Selma Lagerlöf nyomait követi, aki egyenesen Svédország lelkéből írta történeteit.

A könyv megvásárolható itt: Kossuth Kiadó


Wednesday, 22 November 2023

Reeli Reinaus: Morten ​és az eltűnt világok

Nagyon sötét hangulatú a könyv borítója, ami valahogy a történetre is rányomja a bélyegét, és közben mégsem. Persze tudom, hogy a borítót igazítják a regényhez, itt mégis úgy tűnt, hogy a fedlap komor szürkés-nyálkás hangulata terjedt át a történetre. Valószínűleg ez amiatt van, mert jól sikerült a grafikus munkája. Mindenesetre az elsó benyomásom az volt a regényről, hogy nyomasztó lesz, de közben meg mégis teli volt pozitív energiákkal.

Szeretem a Galaktika könyvekben, hogy bátran nyúlnak komor, rendhagyó, és naturalisztikus témákhoz, még az elsősorban fiataloknak szóló Popkorn válogatásban is. (José Antonio Cotrina Vörös Hold-ciklusa is hasonlóan gótikus hangulatú és nyers, de nagyon lehet szeretni.)

Ezt a könyvet háromféleképp is lehet értelmezi. Ezt már az olvasás után fogalmaztam meg magamban, mert nagyon haladós a történet, menet közben nem értem rá gondolkodni az élet értelmén (Sem a könyvén).  Az első, és talán legfelszínesebb meghatározás szerint ez egy aranyos, kicsit népmesei misztikus történet, amelyben a jók végül elnyerik jutalmukat, a rosszak pedig büntetést, még ha ez a büntetés nem is különösebben igazságos, vagy erőteljes. Van a történetnek egy sajátos bája, nagyon cuki a két főszereplő, édes az első szerelem minden félszegsége és maga a misztikus vonal is könnyed. Tényleg inkább mágikus realizmus, mint fantasy. Nem túl erős a misztikum, inkább csak a felszínen lebeg. Éppen kicsit hihető, enyhén borzongató, de a szépséget hozza elő az észt lápi világból, nem a félelmet.

A második olvasata abszolút  a kamaszoknak szól. Elsőre talán kemény a tanulsága, és rendhagyó a mondanivalója, de egész pontosan meg lehet fogalmazni. Állj ki magadért, ne félj segítséget kérni, és bízz a barátaidban. Reeli Reinaus a szerző olyan helyzetet teremt Morten számára, amiben a tizenéves fiú rákényszerül arra, hogy a problémáit felszínre hozzza. Ez ritkán van így az életben, de vélhetően a történet segít abban, hogy a kamaszok egy kicsit nyíltabban kezeljék a megoldásra váró helyzeteket. Egy kicsit kevéssé lássanak ellenséget  a felnőttekben, és egymáshoz is bátrabban forduljanak. 

A harmadik, legmélyebb olvasata a történetnek a felnőttek felelősségére tér ki. Megmutatja, hogy milyen álszent az a társadalom, ahol egy gyerek fájó és mindennapos bántalmazása el tud rejtőzni. Megmutatja hogyan néznek félre a tanárok, a rendőr, a szomszédok, sőt maga a szülő is. Hogy csak a gyerekekben (kamaszokban) van elég bátorság kimondani, és megtenni azt, ami nem az ő feladatuk. Hogy menyire a rendszer fogságba lehet esni. A rendszerébe, amit mi építünk, és ami sokkal inkább elfed, mint segítséget nyújt. Morten összes vágya belefullad abba, hogy mi lesz ha a rendszer észreveszi hogyan él. Nem az a baj, hogy bántják, hanem az, ha kiderül. Minden kicsi reményét kioltja a felnőttek szemellenzős társadalma. Ennek ellenére a kamasz lelke a peremvidéken még tud szépséget találni, tud sokkal több lenni, mint azt a számára kijelölte a társadalom, vagy meghatározta  a család.

Kettős érzéssel olvastam ezt a könyvet. Egyszerre imádtam és sajnáltam ezt a kis embert aki a címszereplő, másrészt rettenetesen gyűlöltem a családját, és a körülötte lévő felnőtteket. Reeli Reinaus nekem megint azt bizonyította, hogy a gyerekek sokkal érettebbel, kedvesebbek és összetartóbbak mint a felnőttek.

Most, hogy kiháborogtam magam, egy kicsit a könyvről is írnék. A történet Finnország határban, az észt lápon játszódik. Egy különös, ködös mesevilágban, ahol élénken élnek az észt mesék, ahol mindennaposak a kísértetek, lidércek, és a láp ködös, szürke párája nem csak a tájat üli meg, hanem  csontokba is beszivárog. A regényben szereplő gyerekek valahogy függetlenül a helyzetüktől eredendően jók. Ha van is némi csúfolódás a történetben, sohasem mennek el a kiközösítésig, a bántalmazás pedig ebben a világban csak a felnőttek szintjén létezik. Nyilván idealizált a gyerektársadalom, de kifejezetten üdítő volt olvasni az egymást támogató kölykökről, és a társadalmi hierarchián kívül kibontakozó barátságról és szerelemről is.

A regény cselekménye jól felépített, logikus, bár sajnáltam egy kicsit, hogy a bűnös(ök) végül könnyen megúszták. Morten és Emilie szép befejezést kap, és az egész történet vége egy új nyitás a jobb életre való reménnyel.

Szerettem a Mortent. A nyelvezete is szép, és maga történet is, bár azért meg is viselt kissé. Biztosan újraolvasom még, és másoknak is csak ajánlani tudom.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Media Kiadó
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 334.
Fordította: F. Nagy Piroska

Fülszöveg:
Reeli Reinaus észt néprajzkutató-író mágikus realizmus jegyében íródott ifjúsági regénye a finn lápvidéken játszódik. Ennek közelében él a hányattatott sorsú, tizenéves Morten, akinek az anyja Finnországban dolgozik, őt pedig alkoholista nagybátyja neveli. A fiú imád fényképezni, gyakran kijár a közeli lapályhoz, hogy a természetet fotózhassa. Egy éjszaka véletlenül összetalálkozik Emilie-vel, akivel barátságot kötnek. Morten azonban hamarosan rájön, hogy a titokzatos lány nem hagyhatja el a lápot…
A regény megvásárolható itt: Galaktikabolt


Sunday, 12 November 2023

David Attenborough: Az élet erőpróbái

David Attenborough túlzás nélkül korunk egyik leghitelesebb filmese. Majdnem azt írtam, hogy a századunké, de ő legalább annyira a múlt századé is, mint a jelené. Dacára annak, hogy már kilencven éves is elmúlt még mindig elkötelezett szószólója a Földnek és a földi életnek. Írásai elképesztően időtlenek, a szövegezése úgy is frissnek hat, hogy ez a könyv először 1990-ben jelent meg. A könyvtárból emlékszem is a régi keménytáblás, nagy alakú verzióra, de nekem a Park Kiadó kisebb, baglyos fedelű új kiadása jobban tetszik. Könnyebben lapozható, és hurcolható, valamint színvilágában harmonikusabb is. A saját példányom meg is járta néhányszor a táskámat, mert lassan és sokáig olvastam. Szinte fejezetenként merültem el benne, mintha egy természetfilmes sorozat epizódjait nézném. Olvasás közben végig Attenborough türelmes magyarázatait hallottam, és szinte láttam a filmkockákat, ahogy a lunkdák leszállnak a jégre, vagy épp a csapóajtós pók visszahúzódik a fedeles üregébe.
Az Élet sorozat 3. kötete a könyv. Simán elkövettem a hibát, hogy ezzel kezdtem az olvasást, de szerintem nincs különösebb jelentősége a sorrendnek, így is úgy is élvezetes olvasmány az összes Attenborough mű. Talán csak a témaválasztás miatt számíthat a sorrend, hiszen az első rész az „Élő bolygó” az életközösségekkel és az élőhelyekkel foglalkozik, míg az „Élet a Földön” inkább az evolúció egyes állomásait veszi számba. Ez a rész pedig az élet szakaszait tárgyalja.
Szeretem a természettudós stílusában, hogy bár időnként kiragad egy-egy fajt, mindig komplex képet mutat. Bármiről is beszél, sohasem egy fajra, egy állatcsoportra vetíti le azt, hanem több szempontból is megvizsgálja a kérdést, példákat hoz, és alátámaszt. Igyekszik minél színesebben bemutatni az élet csodáját.
„Az élet erőpróbái”-ban az életút egyes szakaszait járja be, születéstől az otthonteremtésen át a kommunikációig és a párzásig. Sajnos ennél tovább nem megy pedig szívesen olvastam volna az időskorrol és az elmúlásról is. (pl a temetkezési szokásokról) Számba veszi az általánosságokat, és a különlegességeket. Olyan sztorikat is elmesél, amikről eddig még nem hallottam, pedig sok természetfilmet nézek. Attenborough gyakran mutatja meg a különlegességeket de sosem ítélkezik. Számára a párviadal sohasem sportesemény, soha nem drukkol egyik egyednek sem, nem tesz különbséget, hanem tárgyilagos tud maradni. Következetes és ítélkezésmentes.
Igazi kényelmes, jutalomolvasás volt ez most, még ha tovább is tartott, mint egy átlagos könyv. Szerintem az Élet sorozat többi kötetét is sorra fogom keríteni. Attenborought olvasni mindig élmény.

Adatok:
Kiadó: Park Kiadó
Megjelenés: 2023
Oldalszám: 364
Fordította: Makovecz Benjamin

Fülszöveg:

Az ​etológia fiatal tudományág létére gyorsan népszerű lett – többek között kitűnő ismeretterjesztő szakírói miatt is. Közéjük tartozik a természetfilmes David Attenborough is, aki trilógiájának – amelynek első két darabja: Élet a Földön és Az élő bolygó – zárókötetét az állatok viselkedésének szentelte. Az élet erőpróbái Attenborough szerint az egyed- és fajfenntartásért folytatott küzdelem eseményei, amelyek éppoly változatosak, mint maga az állatvilág. Már a születés is nagy erőpróba: az életképesség első megmutatkozása, de nemcsak a Karácsony-szigeti vörösrákoknál, hanem a madaraknál, hüllőknél, emlősöknél is. Ahogy később az utódok nevelése, gondozása, az otthonteremtés, amely bizonyos madárfajoknál az udvarlás része is. Számos erőpróbát kell kiállniuk az állatoknak, hogy a genetikai versenyben győztesek legyenek, s ehhez az évszázadok során bizonyos fajok passzív, mások aktív stratégiákat dolgoztak ki. De a genetikai átörökítés mellett minden egyed célja saját fennmaradásának biztosítása is, s e küzdelemben az győz, aki maximálisan képes kihasználni lehetőségeit, a legjobban tud alkalmazkodni környezetéhez. A legtöbb táplálékot tudja megszerezni magának gyorsasága révén, mint a kolibri, leleményességgel, mint a hüllők és rovarok, türelemmel, mint a pókok. A legjobban tud tájékozódni, mint a nap irányát követő sivatagi hangyák, az ultrahangrezgéseket érzékelő denevérek, az érzékeny szaglószervű hiénák, a csillagok állását és belső térképüket követő költöző madarak, a Föld mágneses terére érzékenyen reagáló angolnák. Vagy a legjobban tudja magát álcázni, a legtrükkösebben tudja ellenségeit megtéveszteni, mint a rejtőzés nagymesterei, a rovarok. Az állatok azonban nemcsak egymás ellenfelei, hanem egymás kiegészítői is, mint a bohóchalak és a bíborrózsák, az emlősöket tisztogató seregélyek, a csorda védelmében élő növényevő emlősök, a társaikat önzetlenül tápláló rágcsáló és denevérfajták, a társadalommá szerveződve élő hangyák, méhek, darazsak. Mások kihasználják szomszédaikat, mint az alkonylepke a szövőhangyákat, a kakukkfélék a fészkelőmadarakat, vagy egyszerű paraziták, mint a halakon, emlősökön élősködő atkák, bolhák. A közel 150 színes fénykép illusztráció mellett a könyv nagy érdeme, hogy élvezetes stílusban, közérthetően vezeti be olvasóit a természet rejtelmeibe: minden olvasónak ajánlható.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Libri webáruház

Sunday, 5 November 2023

Tia Williams: Hét ​nap örökké

Tia Williams új regényének a borítója és a címe is különleges. Szeretem ezeket a letisztult grafikájú, tiszta színvilágú fedlapokat, és az érdekes címeket, még akkor is, ha csupán hasonlítanak az eredetire. Az Álomgyár Kiadó mostanában egyre többször belenyúl a rendhagyó regényekbe, és meg kell mondjam, jól csinálja. Sokat és sokfélét olvasok tőlük (is), ráadásul abszolút kedvencem a romantikus irodalom, ezért nehéz meglepni a zsáneren belül. A „Hét nap örökké” című regénynek sikerült.

A főszereplő erotikus-fantasy regényíró Eva élete a történet idején elképesztően távol van attól, ahogy egy sikeres szerző csillogó életét elképzeljük. Egyedül neveli a lányát, küszködik a migrénnel, szingli, és sehogy sem akar megjönni az ihlet a sikersorozata következő részének megírásához. A legjobb esetben is csak egy középszerű, középkorú nő életét éli, ami nemcsak azért probléma, mert a rajongótábora határozott elképzeléssel rendelkezik az excentrikus magánéletéről, hanem azért is, mert a kortárs fekete művészeti élet egyik meghatározó alakja. Különlegesnek kellene látszania, de valójában egyáltalán nem érzi úgy magát. Az egyetlen, ami túlmutat a szürkeségen az a 12 éves lánya Audre.  A mindennapi stresszbe, feladatokba és az írásba belefáradva, egy kicsit kiégve, de  a megfelelési kényszertől hajtva vesz részt egy irodalmi  kerekasztalbeszélgetésen ahol egy nem várt ismerős felbukkanása végül teljesen felkavarja az állóvizet.

Shane Hall a zárkózott kortárs író mindig épp kifelé tart valamiből. Két szenvedélybetegség közt, mintha folyton menekülne, utazások, regények, és megmentésre váró kamaszok közt lavírozva úgy tűnik a horgonyát már gimnazista korában elvesztette, és a felnőttlétben csak sodródik az árral. Egy régi adósságot törlesztve érkezik meg New Yorkba, de a várt feloldozás helyett valami egészen másra talál rá.

Kettejük találkozása eléggé sorszerű, de meglehetősen várható is, tekintve a regény zsánerét. Ahogy azonban a megtörténik, kitágul az idő, és párhuzamos síkon végig élhetjük a két főszereplő múltbéli találkozását is. Két határozottan elhanyagolt kamasz egymásra találását és fájdalmas első szerelmét.

A regény sokféle aspektusból mutatja meg egy modern családanya életét. Ahogy a mindennapi élet utat tör, a fiatalkori álmok elszürkülnek, a mókuskerék elnyeli a női létet, és ami marad, az csupa kötelesség, megfelelési kényszer, és önértékelési zavar. Mintha eleve kódolva lenne a felnőttlétbe a kiégés. A regény egyik fontos kérdése, hogy létezik-e újrakezdés. Nemcsak egy kapcsolaté, hanem az életé is. Van-e valami ami túlmutat a fásultságon, ami kiszakít a monotonitásból, és ami miatt érdemes átértékelni a női szerepeket?

A másik fontos kérdés, amit a történet felvet az az identitás kérdése. Folyamatosan felbukkan a társadalmi kirekesztettség, és a faji megkülönböztetés kérdése, de jelen van az emancipáció, és az egyedülálló szülő problematikája is. Így vagy úgy, de mindannyian találkozunk ezekkel az életünk folyamán. A regényben szinte minden szereplő fekete, akik nemcsak a jelenkor társadalmi problémáit hordozzák, hanem egy súlyos történelmi örökséget is, egy évszázadokra visszanyúló kirekesztettséget, amit csak nagyon lassan lehet feloldani. Izgalmas kérdés, hogy hol van ebben egy modern nő szerepe. Hogy anyáink, nagyanyáink mintái mennyire meghatározóak, hogy tovább kell-e vinnünk az örökségüket, vagy teljesen más már az identitásunk?

Ráadásul a történetben felbukkan a szenvedélybetegség és az azzal való küzdelem valamint érzelmi elköteleződés nehézsége is.

Ez a sokrétű és összetett kérdéskör sokszorosan árnyalja a főszereplők személyiségét, de valahogy nem telepszik rá a történetre. A látszólag könnyed, romantikus történet egy nagyon összetett és izgalmas mű, mégis szórakoztató tud maradni. Eva és Shane kapcsolata hol megrendítő, hol bájos. Néha nevetésre késztet, máskor megríkat.

A Hét nap örökké tulajdonképpen kétszer hét nap története, meg egy egész életé, kamaszkorral, felnőtté válással, anyasággal és karrierrel megspékelve. Szerettem, hogy bepillantást engedett az írói létbe, és a fekete művészek társadalmába. Jó kis történet volt.

Adatok:

Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2023.
Oldalszám: 398 oldal
Fordította: Réti Blanka

Fülszöveg:
Két ​író, egy szerelmi történet
A brooklyni bestsellerszerző Eva Mercy erotikus témájú könyvei folyamatosan az eladási sikerlisták élén állnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy élete stresszmentes lenne, ugyanis egyedülálló anyaként egyszerre kell a gyereknevelésben és a hivatásában is helytállnia. A szerelem pedig már jó ideje elkerüli.
Shane Hall egy visszahúzódó, rejtélyes, díjnyertes szépirodalmi szerző, aki mindenki meglepetésére egyszer csak felbukkan New Yorkban. Amikor a két író váratlanul találkozik egy irodalmi rendezvényen, csak úgy izzik köztük a levegő.
Senki sem tudja, hogy húsz évvel korábban, tinédzserként Eva és Shane egy szerelemtől izzó, őrült hetet töltött el együtt. Lehet, hogy most úgy tesznek, mintha semmit sem jelentenének egymásnak, de nem tagadhatják a kölcsönös vonzalmat – vagy azt, hogy a könyveikben titokban egymásnak írnak.
A következő hét napban, a fülledt New York-i nyár közepén Eva és Shane újra egymásra találnak, de az írónő nem biztos benne, hogy megbízhat-e a férfiban, aki egyszer már összetörte a szívét. Úgy érzi, el kell űznie Shane-t a városból, hogy élete visszatérhessen a normális kerékvágásba. De mielőtt régi szerelme újra eltűnne, van néhány kérdés, amire választ kell kapnia…
Tia Williams díjnyertes New York Times és USA Today bestsellerszerző, valamint elismert divatszerkesztő. Telitalálat című könyvéből a Netflix készített adaptációt, ami nagy sikerrel fut a streamingszolgáltató kínálatában. Jelenlegi regénye érzéki és heves, miközben szétfeszíti a humor, de komoly témákat is érint, mint például a modern anyaság helyzete.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház


Friday, 27 October 2023

Judy I. Lin: Méreggel ​átitatott varázslat

Ha Kínára gondolok, mindig a robosztus birodalmat látom. Az elképzelhetetlen embertömeget, a Himalája éles gerincét, vagy Hszincsiang hatalmas gödrét, ami kiválóan alkalmas az atomkísérletekre. Kína nekem a szegénység és végtelen természeti gazdagság találkozása, egy olyan társadalmi rendszer felett, amit megérteni sem nagyon tudok. Kína ugyanakkor maga a misztikus kelet. Egy történelemmel átitatott, sárkányokban gazdag titokzatos táj, amiről szerencsére egyre gyakrabban olvashatok. Annyira idegen az én európai kultúrámnak, hogy tulajdonképpen már önmagában is fantasynak tűnik egy-egy regény, de a valóság egész pici módosításával már egy igazán összetett és bonyolult világépítésnek látszik az, ami mélyen az ország történelmében gyökerezik.

Most, amikor divatosak a távol keleti regények, igazán kínai alapú fantasyval kevéssel találkozom. Szerencsére a 21. Század Kiadó bátran nyúl az új kihívásokhoz, és elhozta nekünk Judy I Lyn meséjét erről a különös világról. A tajvani szerző első regénye eredeti kiadásban is ugyanilyen szép, mint a nálunk megjelent könyv, színes élfestéssel, gazdag motívumvilággal.

Daxi a regényben szereplő birodalom a középkori Kína varázslatos, törékeny szabályokra épülő világát idézi meg, részben tényekre, részben mesékre támaszkodva. A regény középpontjában a teaszertartások mágikus világa áll, de a szerző bevallottan a kínai gyógyításra alapozta a növény alapú varázslatot. Szerettem ezt a természetközeli misztikumot.
A birodalom felépítése a feudális császári és tartományi rendszerű Kínáé. A kormányzókra, miniszterekre épülő rendszer feje a mindenkori császár (vagy császárnő, és az ember szinte látja körülötte a harcművészetben járatos fekete ruhás árnyakat, a lehajtott fejű szolgálókat, a néma szerzeteseket, és a színes ruhákban parádézó előkelőségeket.

Ning a főszereplő, egy okos és szerény falusi lány. Apja gyógyító, anyja teamester volt, a húga egy mérgezésben szenved. Ning ezért a fővárosba utazik, hogy részt vegyen egy megmérettetésen, és közben lehetőség szerint gyógymódot találjon húga betegségére. A birodalom központja azonban sokkal több titkot és meglepetést tartogat, mint amire a fiatal lány számít.

Személyében a szerző egy erős és bátor női karaktert teremtett meg, egy olyan hierarchiában, ahol a nőknek viszonylag kevés szerep jutott. Ráadásul a születés is meghatározta a társadalmi helyzetet így Ning (akárcsak Mulán) a helyzetéből kitörő nő jelképe lett. Ott, ahol csak a halálbüntetés terhe mellett lehet különbözni. Izgalmas módon azonban nem csak Ning az egyetlen nő, aki felülemelkedik a saját szerepén és helyzetén. Maga a császárnő is különleges karakter, de a testőre Ruyi és egy másik versenyző Lian is független nő, Így Ninget nem a környezete emeli ki, nem az egyedülállósága teszi különlegessé, hanem maga a karaktere összetett és izgalmas. Egyszerre visszafogott és bátor, védelmező, és ártó, hűséges és áruló.

A férfi főszereplő Kang szintén jól felépített szereplő, de valahogy sokkal kevesebb szerepet kap a történetben.

Ning és Kang kapcsolata annyira finom, és olyan törékeny módon épül fel, ahogy csak az ázsiai szerelmek tudnak. Apró érintések, összenézések, és ki nem mondott szavakból épül fel egy mély kapcsolat. Testiség, szexualitás, nyersesség nélkül, elképesztően távol a nyugati kultúrától.

A regényben elég sok az udvari politika, cselszövés és ármány. Én ezeket szeretem, de lelassítják a történetet. A cselekmény nem is egyenletes ritmusú A közepéig inkább lágy és lassú a vége pedig nagyon pörgős, nagyon erőteljes. A többszörös függővég azonnali folytatásért kiált. Szívesen olvasnék még hasonló misztikus távol-keleti regényeket.

Adatok:
Kiadó: Next21
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 382.

Fülszöveg:
Korábban ​büszke voltam a kezemre. Most, ha megpillantom, csak arra tudok gondolni: ezzel a két kezemmel temettem el anyámat – így kezdődik ez a fiatal felnőtteknek szóló történet.
Nem elég, hogy elveszítette az édesanyját, Ning azzal is tisztában van: az ő hibája volt. Teát főzött, amelyről nem tudta, hogy méreg van benne – és az édesanyja ezt itta meg, ebbe halt bele. A tea, amiben méreg van, most Ning testvérét, Shut is elveheti Ningtől.
A lány értesül róla, hogy a teafőzés ősi, varázslatos művészetében mérik össze erejüket a királyság legnagyobb tudású teafőző mesterei, ezért ő is odautazik, hogy részt vegyen a versenyen. A győztes egy kívánságát a királykisasszony teljesíti – Ningnek talán ez az egyetlen esélye, hogy megmentse testvére életét.
A királyi udvart azonban csalárdság és ármányok szövik át – felbukkan egy jóképű, rejtélyes fiú, akinek megdöbbentő titkai vannak. Ning egyre mélyebben belekeveredik valamibe, és mire észbe kap, már nagyobb veszélyben van, mint testvére, Shu.

A könyv megvásárolható ezen a linken: 21. század Kiadó

Sunday, 15 October 2023

Shannon Mayer · Kelly St. Clare: Szirmok ​és jég koronája

Nehezen szántam rá magam a „Méz és Jég” trilógia befejező kötetének elolvasására. Ha megszeretek egy sorozatot mindig nehéz az elengedés. Kallik és Faolan története pedig igazán közel került a szívemhez.

A borító sokkal szebb, mint az eredeti. Tudom, hogy ezt az előző részeknél is megjegyeztem, de tényleg, így kell egy fantasy borítót elkészíteni. Kifejező és szép a színvilága, ráadásul ad egy egyedi desing-t  a teljes sorozatnak.

Rengeteget olvasok, ezért sok különleges fantasy világban jártam már. Tudom, hogy léteznek ennél jobban felépített, árnyaltabb kerettörténetek is, de a szereplők egymás iránti elkötelezettsége miatt (meg másért is) nekem ez messze kiemelkedett a tündérvilágok közül. Nemcsak a főszereplők romantikus kapcsolata volt erős, hanem a mellékszereplők közti barátságok, szerelmek, sőt a masszív gyűlölet is jól működött.  Alli és Lan egy olyan kapcsolatot épített fel, a természetes vonzódás talajára, ami jóval túlmutatott rajtuk, az időn és a téren, a jón és rosszon egyaránt.

A cselekmény ott folytatódott, ahol az előző kötet lezárult. Meglehetősen bonyolult volt, és nem minden történés logikus számomra. Néhol kifejezetten azt éreztem, hogy az írópáros szükségtelenül rángatja át a világokon a szereplőit. Kettővel kevesebb csavarral, és ide-oda utazással is simán működött volna a dramaturgia. Lehet, hogy csak elsiklottam néhány fontos részlet felett, de sehogy sem állt össze, hogy mi miért történik. Alapvetően ez a fő sodrást nem befolyásolta, a cselekmény érthető, de itt-ott túlmozgásosnak bizonyult.

A háttérvilág jól felépült, részletgazdag. Élveztem, hogy olyan titokzatos lények is felbukkannak, mint a kelpie, az óriás és a sárkány. Szerettem azt is, ahogy a tündérek és emberek világa összeért. Mintha lenne alapja a mesének. Persze nincs, de azért a bennem élő gyerek még mindig keresi a sárkányokat.

Ami a leginkább tetszett (és mégsem), az a regényt átszövő szomorúság volt. Bár teljesen boldogító a történet, mégis ott rezeg benne a mindent átható elmúlás. Ennek nem elsősorban a trilógia befejezéséhez van köze, sokkal inkább egy elköszönés az ismert világtól. Több helyen felbukkannak a regényben rejtve a társadalmi problémák, úgy mint a környezetszennyezés, háború, szegénység,  és a társadalmi egyenlőtlenségek. A könyv  reagál a jelenlegi problémákra, a változásokra, és úgy érződik, mintha kicsit le is mondana az emberi világról. Lássuk be jogosan.

Nagyon érdekes volt azzal a szemmel olvasni, hogy mit mond még a regény a  nyilvánvalón túl. Hogy a szerzők hogy építik be a világlátásukat a mesébe, és hogy mit közölnek a tündérvilág lakói velünk, olvasó emberekkel. Emiatt a rejtett tartalom és a fent említett erős kapcsolatok miatt lép ki nekem ez a trilógia az ismert (és szeretett) fantasyk közül, még akkor is, ha a történet nem bravúrosan felépített. Köszönöm az Álomgyár Kiadónak, hogy elhozta Magyarországra Shannon Mayer – Kelly St. Clare regényeit. Azt hiszem ezek után belevágok St Clare vámpíros sorozatába is.

Adatok:

Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2023.
Oldalszám: 394 oldal
Fordította: Szilágyi Zsófia

Fülszöveg:

A sorsom elválaszt attól, akit szeretek…
Irtózattal tölt el a felismerés, hogy az én vállamat nyomja két világ sorsa anyám végső áldozata után. A tündérudvarok királynője lettem. Reménytelen küzdelmet kell vívnom.
Rubezahl sokkal hamarabb visszatért, mint én azt lehetségesnek gondoltam. Nem állok még készen. Nem győzhetek. Ráadásul elvett valamit, ami nélkül nem élhetek.
Eldőlt, hol lesz a végső csata, ahol a két sereg összecsap egymással. A régi mágia is felemelkedik, és megköveteli magának mindazt, ami jár neki.
Nincs más választásom, mint rohanvást összerakni a mozaikdarabkákat, hogy megmentsem a férfit, akit szeretek, és a tündér és ember barátaimat, akik még az életemnél is fontosabbak.
Két világ. Egy kiválasztott. Vajon mi lesz a végkimenetel?

A New York Times és a USA Today bestsellerszerző-párosa, Kelly St. Clare és Shannon Mayer trilógiájának befejező kötete az eddigieknél is több izgalmat és vágyódást ígér. „Szerelemben és háborúban mindent szabad.”
A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház




Thursday, 5 October 2023

K. F. Breene: A rózsák királysága

Minél mélyebben járunk ebben a sorozatban annál jobban kedvelem a sárkányokat.

A Démonkirály átka ciklus számomra nem egy egyszerű olvasmány. Maga az erotikus fantasy műfaj az, ami kívül esik a komfortzónámon, általában egy erotikus-romantikus művel, vagy egy romantikus-fantasy-vel jobban boldogulok, mint a kettő ilyen mértékű ötvözetével. Az első könyv felvezetése óta azonban kihívásként élem meg az olvasás, amellett, hogy a világépítése teljesen a kedvemre való.

Eleve a sárkány alakváltók és a démonok egy speciális szereplőgárdát teremtenek, amit K. F. Breene egy elátkozott királyságba és egy, a pokolhoz hasonló démonbirodalomba helyez el, így a környezet is sajátos. Ráadásul, míg az elátkozott birodalomnál egy kicsit logikátlannak tűnt az átok működése, addig a démonvilág szintezett, hierarchikus és ráadásul működőképesnek is tűnik. Számomra sokkal élőbb mint a vár vagy a vár környéki falu, amelyben az előző két kötetben jártunk. Az is igaz azonban, hogy a „Szépség és a Szörnyeteg” mese hangulata ez utóbbi helyszínen sokkal inkább átjön, mint a démonvilágban.

A cselekmény lineáris, jól követhető, de időnként túl gyors, máshol meg nagyon lelassul. Volt olyan rész, amin szinte csak átfutottunk, nem bontotta ki teljesen az író, sőt néhol el is tolódtak az arányok az erotika irányába. Nyílván maga a műfaj is bevonzza ezt, de mégis jó lett volna, ha egy kicsit jobban kibontja a szerző pl. az utolsó csatát, mert csúcsponthoz képest elég rövid jelenet lett, ráadásul alaposan nyitva is maradt.

A többszempontú narráció nem annyira erős. Hadriel karaktere például párbeszédben erősen elüt Finleytől, de narrációban szinte azonos vele, néhol vissza is lapoztam, mert nem emlékeztem hogy éppen ki a „mesélő”. Nyfan hangja pedig hiányzott is, nyilván a szituáció miatt, de belőle most kevesebbet láttunk, mint az előző két kötetben.

FInley karaktere egy nagyon erős női karakter, könnyű kedvelni. Hannon és Hadriel ugyanígy annyira érdekes személyiségek hogy azonnal szimpatikusak. Nyfainben már nem vagyok ennyire biztos, hiába főszereplő. Nekem túl sok a bizonytalansága ahhoz képest, hogy Alfa sárkány. Ugyan ez előtörténete miatt ez részben érthető, viszont sok esetben tűnik úgy, hogy Finley dominál, de ezt az Alfa helyzet nagyjából nem teszi lehetővé. Emiatt néhány szituációban Nyfain sokkal gyengébbnek tűnik mint  a párja.

Govan és Denski nekem az elejétől a kedvelhetőség határán mozogott Vemarral egyetemben, míg Micah nekem egyáltán nem volt rokonszenves.

Ami és a barátai egyenlőre eléggé semlegesek, bár a kötet zárása azért sok kérdést vetett fel. 

Az erotikus töltettel és a beszédmodorral még mindig csak barátkozom, bár a nyelvezete az első kötethez képest sokat javult, de valószínűleg ez a fordítóváltáson múlt. Azonban még így is sokszor nagyon mocskos, és időről időre az erotikus tartalom simán pornóba hajlik.

Összességében egyre inkább kedvelem a Démonkirály világát, mire a végére érünk szerintem teljesen bele is rázódom.

Adatok:

Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2023.
Oldalszám: 512 oldal
Fordította: Varga Csaba
Fülszöveg:
Már túl késő…
Azért, hogy megmenthessem mindazt, amit szeretek, be kell fejeznem a munkát, amit Nyfain elkezdett, és tönkretennem a saját lényemet.
Alkut kötöttem a legalávalóbb teremtménnyel, aki valaha létezett. Magamat adtam mindenkiért, így a börtön az új otthonom. De lett egy új célom, Dolion elpusztítása.
Mindenképp ki kell jutnom innen, vissza az én Aranysárkányomhoz. Lehetőleg élve. Az egész királyság sorsa múlik rajta.
K. F. Breene, a USA Today, a Wall Street Journal és a Washington Post bestsellerszerzője bemutatja, hogyan is válik hőssé valaki, akinek nincs más választása, mint a nép élére állni, hogy harcba szálljon a gonosszal.
A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház


Monday, 25 September 2023

L. J. Shen: Gyönyör ​és fájdalom

Nekem L. J. Shen az erotikus-dráma koronázatlan királynője. A könyvei mellé általában csak egy csomag százas papírzsepi és egy tábla csoki hiányzik az önmagunkkal kettesben töltött csajos estéhez. Az a  fajta író, akitől egy párkapcsolat kezdeti szakaszában érdemes távol maradni, mert a párunk óhatatlanul is túlzónak érzi a könyves szerelmek fellobbanását. Később már simán csak elfogadja. Magányosan pedig kifejezetten jót tesznek a Shen hősök az álmodozásnak, bár erőteljesen rontják a valódi és kevéssé tökéletes szerelem felbukkanásnak esélyét.

Nekem maga a zsáner, amiben ír nem kifejezetten a kedvencem, általában kevesebb érzelmi töltettel működök, de mégis újra és újra behúznak a  regényei. Akkor is ha nem egyformák. Valamiért még a hozzám legkevésbé közel álló regényeiben is működik a Shen-varázslat.

A Gyönyör és Fájdalom vagyis Ever és Joe történetet most totálisan a komfortzónámon kívül esett. Annyira, hogy fogalmam sem volt az elején, hogy megtalálom-e benne a kapaszkodókat. Úgy éreztem, hogy ez a könyv egy lázas kamasz álom.

Volt benne minden olyan, amit egy kamaszlány el tud képzelni. Fájdalom, dráma, szerelem és halál. Elképesztően gót. Nem csak érzésre, hanem szó szerint is. A halál még sohasem volt ennyire erőteljesen jelen Shen regényben, emiatt komorabb és jóval érzelmesebb is szerintem, mint a többi könyve, és talán egy picit az erotikus vonal is háttérbe szorul. Ráadásul a szerző teljesen kimaxolta a világépítést azzal, hogy a regény központi egységét áthelyezte Salembe.

 A történet alapja egy olyan kapcsolat, ami mélyebben átgondolva eléggé pfúj. Emiatt nekem a fő szál tulajdonképpen egy megkerülhetetlen kőtömb lett, mert nem nagyon tudtam elvonatkoztatni attól, hogy erkölcsileg számomra vállalhatatlan a szituáció. Egy ponton Ever is átgondolja ezt de nem jut előrébb vele. Szerintem egy józan felnőtt ember ebben a helyzetben komplett hátraarcot csinál és már ott sincs. Soha többé. Az hogy a főszereplő benne maradt, tulajdonképpen fel is kellett volna hogy borítsa a történetet, mert morálisan nem lehet együtt érezni Everrel. Mg akkor sem, ha látszólag vannak mentő körülmények, mert nincsenek. Ezzel együtt mégsem dobott ki a regény, sőt Joe például közel is került hozzám, annyira amennyire Ever nem tudott. Igaz ehhez bőven hozzájárult a lány döntésképtelensége is.

Már majdnem a végére értem, amikor rájöttem: a könyv arra a tézisre épül, hogy „amit Isten neked szánt azt az ördög is utánad tolja talicskán”.  És tényleg.

Érdekes volt, sok helyen fájdalmas és érzelmes. De még így sem ment mélyre a történet nálam.  Mondjuk, ezzel együtt is szeretem Shent, és nagyon várom, hogy olvashassam a következő regényét.

Adatok:

Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2023.
Oldalszám: 448 oldal
Fordította: Ladányi Klára

Fülszöveg:

Úgy ​tartják, az első szerelem gyakran az ártatlanság végét jelenti.
Ez a megállapítás nem is lehetne igazabb Everlynne Lawsonra, akinek a szerelemmel való első találkozása szívfájdalommal járt… és olyasvalamivel, ami látszólag mindenhová követi őt: halállal.
Egy óriási tragédiát követően Everlynne elveszít mindent, ami fontos számára: az álmait, a családját és a lelki társát, Joe-t.
A bűntudattól vezérelve úgy dönt, elvonul a világ elől a massachusettsi Salembe. Néhai énjének árnyékaként egyik napról a másikra él. Megtagad magától mindent, amitől boldog lehetne. Ám amikor a titokzatos és jóképű Dominic berobban az életébe, egyre nehezebb magányba burkolóznia. A férfi kalandvágyó, vidám, szereti az életet, és eltökélte, hogy megszerzi őt.
A lány már majdnem készen áll rá, hogy újra önmaga lehessen, amikor még egy férfi érkezik az életébe, és a múltbéli sebek ismét felszakadnak, ráadásul még fájdalmasabban, mint valaha. Őrjítő egyszerre két férfiba szerelmesnek lenni. Különösen úgy, hogy az egyikük gyűlöl.
Az Amazon, USA Today és Washington Post bestsellerszerző L. J. Shen regénye szenvedéllyel és izgalommal teli. Vajon mit választ Everlynne: a biztonságot vagy a fellángolást?
A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

 

Tuesday, 5 September 2023

Sarah Hogle: Megérdemlitek ​egymás


Ez a könyv nekem teljes meglepetés volt, a jobbik fajtából. Egy könnyed, vicces romantikus komédiára számítottam, és valami sokkal gondolatébresztőbb olvasmányt kaptam.

 Alapvetően a szerző neve nem sokat mondott, magyarul az első megjelent regénye volt, de angol nyelven is négy könyve van összesen. A borító színvilága nem az enyém, szeretem ezeket a grafikus megoldásokat, de a teli lila nem az én színem. Ha csak a borítót látom, valószínűleg le sem veszem a polcról a könyvet.

A fülszöveg kapta meg a szemem. Az is azért, mert mást ígért, mint a romantikus zsánerben mozgó regények szoktak. Szeretem azokat a regényeket, amik túlmutatnak önmagukon, amik nem a szokványos alapokra épülnek, és itt ez adott volt. Naomi és Nicholas eleve szerelmespárként (vagy valami hasonlóként) léptek a történetbe, és a cselekmény arról szólt, hogy mi van a boldogan éltek után.  Mi történik akkor, ha összejön a szerelem, megtörténik a varázslat, de beköszöntenek a mindennapok. Ha a csillogó, mesebeli szerelem már csak a külvilágnak szól, és a zárt ajtók mögött elszökik a varázslat?

Sok év szinglilét után mondhatom, hogy kapcsolatba keveredni nem könnyű, főleg jó kapcsolatba nem, de megtartani azt, talán még nehezebb. A romantikus regények ritkán szólnak a szürke hétköznapokról. A megfásuló, színtelenné váló, egyhangú kanapé-tévé-konyha bermuda háromszögekről, amik a legerősebb izzást is elnyelik. Nem szólnak az én rokonom - te rokonod, én barátom-te a barátod háborúkról, a külön ágyban töltött éjszakákról, és az apró kis hazugságokról, amik pókhálórepedésekként futnak keresztül a csillogó love sztorikon.

Sarah Hogle első Magyarországon megjelent regénye parádésan nyúl a rendhagyó témához. Annyira, hogy az elején túl soknak is éreztem. Idegesített a szereplők hozzáállása. Nicholas egyértelműen túl kevés volt, Naomi pedig túl sok. Valahol nyilván megértettem őket, de a megoldásaikkal és az elhallgatásaikkal nehezen tudtam azonosulni. Aztán volt egy pont, ahol átbillent a történet, és onnéttól jóval több lett a regény, mint egy szórakoztató romkom. Rengeteget tanultam belőle az elfogadásról, a háláról és a megértésről. A másik ember apró tetteinek értékeléséről. Arról, hogy a világ olyan, amilyenné tesszük.

Bár a szereplők időről időre gyerekesen viselkedtek, és a megoldásaik sok esetben túlzók voltak, mégis olyan értékek mentén működtek, amikre nagyon nagy szükség van ebben a világban. Tulajdonképpen ez a könyv azt mutatta meg, hogy hogyan lehet fenntartani a meglévő kapcsolatokat, hogyan lehet életben tartani a tüzet, és valóban boldoggá tenni az amíg meg nem haltakot. Ma amikor a világ kihűl körülöttünk, iszonyatosan nagy szükség van ezekre az impulzusokra, és az ilyen jellegű néhol komolytalan, még valós problémákat feldolgozó könyvekre. Remélem sok hasonlót kapunk még a Kossuth Kiadótól és Sarah Hogle-tól.

Adatok:

Kiadó: Kossuth Kiadó
Megjelenés: 2023
Oldalszám: 384
Fordította: Medgyesy-Töreky Flóra

Fülszöveg:
Amikor ​az ősellenséged történetesen egyben a vőlegényed is…
A „boldogan éltek, míg meg nem haltak” sokkal bonyolultabbá válik ebben az elvetemülten vicces, romantikus komédiában, ahol szerelmesekből ellenségek, majd valódi szerelmesek lesznek.

Naomi Westfieldnek tökéletes vőlegénye van: Nicholas Rose tartja neki az ajtókat, megjegyzi az éttermi rendeléseit, ráadásul olyan előkelő családból származik, amilyenbe bármelyik menyasszony szívesen bekerülne. Sohasem veszekednek, és éppen a három hónap múlva esedékes fényűző esküvőjükre készülnek. Naominak azonban rettenetesen és totálisan elege van a férfiból…
Naomi ki akar szállni, de van egy bökkenő: amelyik fél felbontja az eljegyzést, annak kell állnia a vissza nem térítendő esküvői költségeket. Amikor Naomi rájön, hogy Nicholas is csak színleli az elégedettséget, harcba szállnak egymással csínytevések, szabotázsok és teljes érzelmi hadviselés formájában.
Ám ahogy egyre közeleg a visszaszámlálás az esküvőig – ami vagy megvalósul, vagy nem –, Naomi azon kapja magát, hogy az elszántsága meginog. Mert most, hogy már nincs vesztenivalójuk, végre önmaguk lehetnek, és jól érzik magukat azzal, akire a legkevésbé számítanának: egymással.

A könyv megvásárolható itt: Kossuth Kiadó