Sunday, 22 September 2024

Matthieu Choquet: Ideafix és a rebellisek 5. – Ideafix és a Druida

A párizsi éjszakák szörnyen veszélyesek ebnek és varázslónak egyaránt, hogy a különleges hangú nőket már ne is említsem.
A római fennhatóságú éjszaka leple alatt sötét dolgok történnek az ókori macskaköves utcákon. Szerencsére mi olvasók biztonságos távolságból figyelhetjük, ahogy kutyákat rabolnak a gall házi kedvencek által lázadásban tartott Lutétiában. (Melynek helyén ma Párizs áll.) Ezzel párhuzamosan a római provincia erdős külterületén kedvenc varázslónk Panoramix druidaszütyőjének is lába kel, de itt pontosan tudjuk, hogy egy bajkeverő áll a bűntett mögött.
Az oknyomozó házi kedvencek, Ideafix és a Rebellis banda egy félig farkas, félig emberi lény nyomába erednek, míg a druidák a zsákot üldözik, a rómaiak pedig mindenkit bekasztliznak. Az érzelmek itt-ott túláradnak, van aki szerelmes lesz, mások csak dalra fakadnak. És „friss mézes sündisznónyelv is kapható!”
Az első kötetekkel ellentétben ez a rész egy történetet tartalmaz, de az bőven kitesz kettőt is. Fordulatokban gazdag, izgalmas kaland elevenedik meg a megszokott grafikus formában, teli az Asterix-világból ismerős humorral. A szerzők ragaszkodnak a Goscinny és Underzo által megalkotott univerzumhoz, attól semmilyen formában nem térnek el.
A nevek újfent zseniálisak: Amnezix a durida, Térdzoknix a galamb, Isaplavina Dundibalerina gazdája és így tovább. A nyelvi humor itt is annyira ütős, hogy tulajdonképpen önmagában is működik, de bőven van más humorforrás is a könyvben. Az almával répával borsóval és sajttal készülő gall salátán fel is röhögtem, de jó sok hasonló fricska van az utókor számára.
A karakterek továbbra is zseniálisak bár most főként Ideafix segítőkészsége és gyors megoldóképessége domborodott ki, a többiek egy kicsit háttérbe szorultak. Kivéve persze Turbinát aki teljes mellszéleséggel hódított.
Nekem egy kicsit furcsa volt látni, hogy Ideafix és Panoramix nem ismerik egymást, azt hiszem rosszul helyeztem el magamban a történetsort. Vélhetően az Ideafix történetek az Asterix széria előzményei, és nem folytatások. Ha nem így van az sem baj, mert az összefonódás nyilvánvaló. Több szereplő is fel-felbukkan a fősorozatból, említésszinten megjelent Obelix, de Sunyix alakja is visszatérő figura.
Ahogy haladunk előre a sorozatban egyre inkább megkedvelem az ebeket, macskákat és galambokat. Még úgy is, hogy csak most vált nyilvánvalóvá számomra, hogy két kötetet ki is hagytam a sorból, ezeket még pótolnom kell. Addig is: sündisznónyelvet vegyenek!
Ideafix kalandjait köszönöm szépen a Móra kiadónak!

 Adatok:

Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 72
Fordította: Bayer Antal

Fülszöveg:

Lutetia utcáin minden éjjel eltűnik néhány kutya. Ideafix és barátai nyomozni indulnak, és összefutnak Panoramix druidával, aki inkognitóban érkezett aranysarlót vásárolni, ám ellopták a varázszsákját. Hőseink bátorsága és ravaszsága vajon elegendő lesz a város fölött lebegő rejtély megoldására?
A kötet megvásárolható itt: Móra Kiadó


Monday, 12 August 2024

T. J. Klune: Farkasok ​dala (Green Creek 1.)

Úgy vagyok T. J. Klune-nal, mint a zenészek a friss stúdióalbumaikkal. Mindig a legújabban megjelent regénye az aktuális kedvencem. A „Ház az Égszínkék tengernél” végtelenül cuki, és az volt az első. A „Suttogó ajtón túl” segített egy kicsit elengedni a veszteségek fájdalmát, míg „A bábuk élete” mélyen elgondolkodtatott. De ez…ez nekem több volt mindegyiknél.Alapvetően a történet egy viszonylag egyszerű urban fantasy, egy heroikus küzdelemmel, a jó és a rossz örök háborújában. Szépen felépített. Az ismert világba belesimul az amerikai vérfarkas közösség élete, amely akár hihető is, hiszen a szerző úgy illeszti a Green Creeket a tájba mint mi a puzzle darabokat egymásba. Pontosan, hézag nélkül.
A történetvezetés lineáris, nincsenek időbeni sem térbeli ugrások, a síkok kötöttek. A főszereplő Oxnard egy már-már kijelölt pályán mozog, és mégis annyira egyedi lesz a mintázata, hogy szinte önálló műalkotásként épül fel.
A kezdetben 12 éves, lassú észjárású, értelmi sérültnek tűnő Ox-ot elhagyja az apja, és még utoljára odatesz neki egy, az egész életére kiható súlyt. Azt mondja neki, hogy nem elég és soha, senkinek nem lesz elég.
Ez a fiú a semmiből jön és a semmibe tart, mégis több lesz bárkinek azzal, ami már eleve a részét képezik. Nem a fejlődése vagy a törekvése miatt, hanem azokért az értékekért, amit mások meglátnak benne, és felszínre hoznak. Mennyire más szemlélet ez, mint a fejlődésregényeké. Klune ettől (is) különleges. A meglévőre épít, megláttatja az egyedit a hibásnak tűnőben, az elesettben, a bántalmazottban. Esküszöm középiskolás tananyaggá kellene tenni, mert rendkívüli az az érzékenység és empátia, amivel megírja a történeteit.
A történet szerkezete a főszereplőre rezonál. Rövid, töredezett fejezetek, visszatérő gondolatsorok és ismétlések mutatják Ox sajátos gondolkodásmódját, nehézkes önkifejezését, és a mindezek mögött megbúvó, folyton jelen lévő féltést, gondoskodást, tiszteletet és szeretetet. Ox egy egyszerű lélek, de mégis sokkal többé válik, mint mindenki más a regényben.
Pedig vannak ott még elképesztő karakterek. Elizabeth Bennett aki híres névrokona minden pozitív tulajdonságát hordozza, de sokkal lágyabb személyiség, Thomas az erdő királya, Kelly és Carter a mindig vidám farkasok, Gordó és a fiúk Jessie, Robbie és persze Joe. JoeJoeJoe.
A két főszereplő fiú kapcsolata múlton és jövőn átívelő mély kötődés. Heteroszexuálisként kicsit mindig tartok a homoszexuális kapcsolatok ábrázolásától, mert ritkán tényszerű, valós, sokszor inkább túlfűtött fantáziának tűnik. Klune azonban tudja mit csinál. Érti és érzi, hogy egy kapcsolat mitől romantikus, mitől erotikus, és hogyan lehet úgy megírni, hogy bele sem gondolunk igazán abba, hogy milyenek a szexuális preferenciáink, csak azt érezzük, hogy ez rendben van. Talán ez a regény a leginkább erotikus műve, de még így sem billen át a hangsúly. Vagy nem igazán.
A Farkasok dala sok mindenről szól: Arról, hogy a gyengék is mennyire erősek, arról, hogy mindenki különleges, arról, hogy vannak életre szóló szerelmek, és arról, hogy nem számít mit látnak belőlünk, csak az, hogy mik vagyunk valójában. Erről mind szól. De nekem leginkább a családról dalolt. Azokat a részeket szerettem leginkább, ahol a magányosokból család vált, ahol Elizabeth és Mark közelbújt, ahol Gordó és a fiúk becsatlakoztak. Ahol nem a vér volt a valódi kötelék, hanem a szeretet.
Elképesztően sok érzelem vibrált benne. Annyira, hogy időnként le kellett tennem. Megviselt lelkileg, de nem rossz értelemben, csak időnként sok lett. Néha túlcsordult a fájdalom, a gyász vagy épp a szeretet, ilyenkor letettem picit és átgondoltam levegőt vettem, hogy aztán újra át tudjam magam adni a falkának.
Rá kell pihennem egy kicsit, át kell értékelnem azt, amit a felszínre hozott, de már most nagyon várom a folytatásokat.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Media Kiadó
Megjelenés: 2024.
Oldalszám: 572.
Fordította: Szente Mihály

Fülszöveg:

Meglepően ​nagy termete ellenére Ox mindig kicsinek érezte magát. Akkor is, amikor apja, mielőtt lelépett, még kijelentette, hogy a fiú értéktelen, és soha senki nem fogja megérteni. Akkor is, amikor a kisváros műhelyében kapott egy munkás inget, aminek elején piros betűkkel az ő neve állt – mintha lenne valaki, mintha tartozna valahová. Akkor is, amikor egy délutánon hazafelé találkozott egy fiúval, Joe-val a poros úton, aki csak beszélt és beszélt és beszélt, pedig azelőtt egy évig nem szólalt meg.

Joe Bennett a családjával tért vissza Green Creekbe, beköltözve az útvégi, szomszédos házba. A család egy titkot is hozott magával, ami vörösre, narancssárgára és lilára – az Alfa, a Béta és az Ómega színeire festette Ox körül a világot. A világot, ami teljesen felborult, amiben minden megkérdőjeleződött számára, és ahol nem maradhatott már kicsi. A világot, amiben Ox többé nem hagyhatja figyelmen kívül a kettejük között üvöltő dalt.

T.J. Klune egyszerre szívmelengető és vérfagyasztó, világhírű fantasy sorozatának első kötete ezúttal a vérfarkasok világában mesél a szerelemről, a hűségről, az árulásról és a család fontosságáról.

A regény megvásárolható itt: Galaktikabolt

Wednesday, 10 July 2024

Cora Reilly: Gyűlölet (A maffia végzete 3.)

Számomra túlzás nélkül a Maffia végzete sorozat legjobban várt kötete volt. Matteo és Gianna kapcsolatában rengeteg dráma feszült már az előző könyvekben is, ezért alig vártam, hogy ez a vihar igazi égzengéssé nőjön.

Szeretem az olasz temperamentumot, de eddig ebben a sorozatban az olasz-amerikai maffiacsaládok inkább a hűvös intelligenciájukkal nyűgöztek le, mint a szenvedélyeségükkel.

Ebben a történetben ez egy kicsit fordítva volt.

Gianna az Outfit (Chicagói olasz maffia) egyik alvezérének második lánya, és mint ilyen értékes cserealap a Családon belül és kívül is. Sorsát nem a saját döntései, hanem az apja érdekei határozzák meg. Amikor felhívja magára a New Yorki capo öccsének figyelmét, az egész élete egy pillanat alatt megváltozik, és egyenes úttal egy kényszerházassághoz vezet. Gianna azonban képtelen beletörődni ebbe, egészen addig ellenkezik a család hagyományaival, amíg magára haragítja az egész Outfitet. Az, hogy Matteo ebben a helyzetben meddig tud és akar elmenni a menyasszonyáért, nemcsak a férfi kitartásán múlik, hanem a Cosa Nostra hagyományain, és kettejük állandó párharcán is.

A regény ezúttal is a bűnszövetkezet belső ügyeibe enged bepillantást, de egészen más oldalról, mint eddig. A család külső, főként az orosz Bratva elleni harcával szemben itt a belső árulás kerül középpontba. Talán ez a történet mutatja meg leginkább a nők helyzetét, és azt, hogy a 21. században is mennyire eszköz és tárgy lehet egy lány, akkor is, ha magasabb társadalmi rétegből származik.

Giannát kevésbé szerettem, bár értékeltem, hogy eléggé árnyalt, és egyáltalán nem pozitív. Az eddigi feleségekhez képest ő a leginkább szélsőséges jellem. Matteo épp az ellenkezője. Annyi türelemmel bír, amit általában sem a karaktere sem a pozíciója nem indokol. Bár van benne egy kettősség, mégis minden erőszakosság ellenére ebben a történetben ő a hős. Vicces, karakán kitartó és kedves.

Kettejük közt szinte azonnal működött a kémia, azonban az érzelmek nehezen alakultak ki. Izgalmas volt, hogy most először nem a nő adta fel, nem ő esett el először, és nem ő volt az áldozat.

A cselekmény mozgalmas, sokkal fordulatosabb, mint eddig bármikor, és talán kevéssé kiszámítható is, bár a zsánerből adódik azért a boldog befejezés.

A történetben felbukkantak a korábbi szereplők, és már megjelent a következő rész párosa is. Ezek után alig várom a folytatást.

A regényt köszönöm a Álomgyár Kiadó-nak.
Adatok:

Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2024.
Oldalszám: 336 oldal
Fordította: Medgyesi Csilla

Fülszöveg:

„Tüzes ​kémia.” – Everywhere and Nowhere
Ellenségből szeretők.
Gianna Scuderi kénytelen végignézni, ahogy nővérét egy elrendezett házasságba kényszerítik. Megfogadja magának, ő sosem jut erre a sorsra.
Abban a pillanatban, amikor Matteo – A penge – Vitiello meglátja Giannát a fivére esküvőjén, meg akarja szerezni magának. A lány apja beleegyezik a frigybe, de a fiatalabb Scuderi nővérnek esze ágában sincs szerelem nélkül megházasodni. Ezért néhány hónappal az esküvő előtt megszökik, és új életet kezd Európában, távol a maffiától. Ám az egyik legjobb embervadász és bérgyilkos a nyomában van, aki nem más, mint A penge.
Amikor elkapják Giannát, nemcsak a szabadsága kerül veszélybe…
Hazaviszik, és házasságba kényszerítik Matteóval. Az ifjú feleség elhatározza, hogy pokollá teszi férje életét. A férfi azonban mestere az elmejátékoknak, és a hatalomért folytatott harcuk hamarosan gyűlölettől fűtött szenvedélyes éjszakákba torkollik.

Cora Reilly, a USA Today bestsellerszerzőjének erotikával megfűszerezett, izgalmas regénye megannyi kéjjel teli pillanatot ígér.
„Temperamentumos hősnő.” – Confessions of a Pinay Bookaholic.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Monday, 8 July 2024

Cora Reilly: Kötelék (A maffia végzete 2.)

Aria és Luca a Maffia Végzete sorozat 1. részében adtak egy nagyon jó sorozatfelütést, de azt hittem Dante le fogja ültetni. A jégember nekem nem volt túl szimpatikus az előző részben sem, ráadásul Matteo és Gianna jobban is érdekelt, de meg akartam tartani azolvasásban az időbeni sorrendet.

Végül egyáltalán nem bántam meg sőt. Az utolsó oldalakon már úgy éreztem, hogy ez a rész erősebb volt, mint az első. Főként Valentina miatt.

A Kötelék ízig-vérig maffiaregény. Nem rózsaszín, nem színezi cukormázasra ezt az amúgy kemény és véres világot. Sőt Dante-t sem igazán tűnteti fel jobb színben, mint amilyen. Pont ez az érdekessége és a plusz benne. Izgalmas volt a réseken kicsit bepillantani az olasz családok rendjébe, és a nemzetközi bűnszervezetek hierarchiájába. Dante tökéletes erre, hiszen a Chicago capójaként az egyik legismertebb szervezet vezetője. Szerencsejátékok, szexkereskedelem, fegyverek, pénzmosás, és rengeteg halál. Alapvetően engem taszít a rendszer életellenessége, ugyanakkor tetszett, hogy a szerző nem szépített.

Valentina egy jelentős maffiacsalád lánya, özvegyként él, röviddel a férje halála után, amikor az apja hozzáadja a chicagói-olasz családfőhöz, aki maga is özvegyember. Mindketten működő házassággal és emlékekkel a hátuk mögött vágnak bele valamibe, amit a kötelességen és a hagyományokon túl némi vágy ugyan összetart, de időről időre nagyobbnak tűnik a szakadék, mint a kezdetkor.

Alapvetően a cselekmény elsőre ennyi is lett. Dante és Valentina benne ragadtak egy kapcsolatban, amit egyikük sem akart igazán, de változtatni sem lehetett a szabályokon.

Az, hogy a történet mégis halad előre Valentinának köszönhető. Az első oldalakon még csak egy szép bábúnak látszott, de mint kiderült ő a történet motorja. Vasakaratú, konok, és mégis érzelmes, egy határozott mai nő, aki nem fél a világ egyik leghatalmasabb zsarnokától. Persze ez csak az elmélet, mert Dante bár elég kemény, azért nem egy szadista, mégis sokkal nehezebb eset volt, mint a New-Yorki konkurense: Luca. A kötetben egyébként mindannyian visszatérő vendégek, sőt egy picit tovább is szövődik az élettörténetük.

Valentina sokat enged, de valahogy úgy, hogy közben megmarad a tartása, behódol, de egyszerre hódító is. Megtartja a hagyományokat, de közben meg is újít egyet-kettőt. Engedelmes, mégis elég szilaj ahhoz, hogy kihívás maradjon. Mellette nekem Dante sokkal egyszerűbb karakter. Persze titokzatos, szexi, gazdag és jégszívű, halálos kombó, de mégsem annyira összetett, mint a felesége.

Tetszett a háttérvilág felépítése, hitelesnek is tűnt a modern amerikai pokol. Maga a maga a cselekmény is összetett és érdekes, de a női főhős volt most az, aki behúzta az abszolút 5 csillagot. Köszönöm szépen a kötetet az ÁlomgyárK iadónak.

Adatok:

Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2024.
Oldalszám: 320 oldal
Fordította: Medgyesi Csilla

Fülszöveg:

„Ha ​szereted a maffiatörténeteket, akkor ragadd kézbe ezt a sorozatot!” – Totally Booked
„Imádtam, érzelmek sorát váltotta ki belőlem.” – Truly Legendary
Két özvegy, egy új szerelem
Dante Cavallaro felesége négy éve halt meg, de emléke még mindig szívében él. Azonban a chicagói maffia történetének legfiatalabb vezetőjeként nem tűnhet gyengének, ezért kötelességének érzi, hogy újraházasodjon.
Valentinát választják ki neki. Ő is elvesztette a házastársát, de az ő frigye mindig is csak látszat volt. Elhunyt hitvese titkainak súlya a mai napig nyomja a vállát, de meg kell védenie halott férje becsületét és saját magát is.
Dantéval való esküvője miatt a hazugságok várát összeomlás fenyegeti… Csakhogy a férfi tudomást sem vesz róla, ezért félelme és zavarodottsága hamarosan dühvé válik.
A nő belefáradt abba, hogy semmibe veszik. Elhatározza, hogy elnyeri a maffiavezér figyelmét és vágyát, még akkor is, ha szívét nem tudja megszerezni, hiszen az örökké néhai kedveséért dobog. Vagy mégsem?
A USA Today bestsellerszerző Cora Reilly regényében összetört lelkek forrnak egybe a vágy és szenvedély tüzében.
„Valentina és Dante az egyik kedvenc párom a sorozatban.” – The Literary Rebel
„Egy erős női főszereplő és egy dögös alfahím.” – Everywhere & Nowhere

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Monday, 17 June 2024

L. J. Shen Vonzó (Vágyak iskolája 4.)

A „Vonzó” megjelenése egy izgalmas meglepetés volt az idén, mert úgy hittem, hogy a Vágyak Iskolája Vaughn és Lenora történetével véget ért. Alapvetően nem is gondolkodtam tovább a sorozatban, mert az utolsó kötet olyan magasra tette a lécet, hogy eszembe sem jutott, hogy bárki leverheti. Mégis volt bennem elég kíváncsiság ahhoz, hogy hozzáfogjak, pedig egyáltalán nem vártam sokat a két főszereplőtől. Sem Levi, sem Bailey nem tűnt különösebben érdekes karakternek a Sinners of Saint szériák bonyolult szereplőihez képest.
Mégis ez a regény volt az, ami a legjobban meggyötört lelkileg. Aki találkozott személyesen és közelről a függőséggel az tudni fogja miről írok. Küzdöttem a könyvvel szinte oldalról-oldalra, de nem rossz értelemben. Pillanatok alatt behúzott, olvastatta magát a szöveg, de mégis időről időre le kellett tennem. Néha mély levegőt vettem, vagy egyszerűen csak járkáltam egyet, kellett egy perc, hogy feldolgozzam, amit olvasok. Húsba vágó volt az a rengeteg érzés, ami felszabadult.
Mint Magyarországon oly sokan, elszenvedője voltam családon belül az alkoholizmusnak, és így utólag belátom (amikor már nincs tétje), hogy csak dühös, elkeseredett, passzív és végül nemtörődöm voltam a problémával szemben, de sohasem akartam igazán látni a folyamatát, illetve a mögötte lévő érzelmeket. Azt gondolom, most ezzel a tudással már képes lennék megbocsátani, ha volna még kinek. Bailey története sok mindenre rávilágított. Megmutatta a lejtő minden nagyobb állomását, az összes betegségre jellemző testi és tünetet, és a leépülés folyamatát. Nyers volt és pőre. Mégsem a szereplő iránti érzéseim csúcsosodtak ki a regény végére, hanem a felnőttléttel együtt kialakuló bűntudatom lett mélyebb. Ilyen szempontból nyilván nem volt kellemes olvasmány, ugyanakkor nagyon sokat hozzátett ahhoz, aki vagyok, és ahogy értékelem magam körül a világot.

Persze ez mégiscsak egy romantikus regény, volt benne rengeteg felhőtlen pillanat, kedves gesztus, és pozitív érzés is. Bailey és Levi története izgalmas volt és magas hőfokon égett. Shen nagyon jó abban, hogy olyan forró románcokat alkosson, amik túlmutatnak két ember kapcsolatán, de mégis fókuszban marad a szerelem és a vágy.
Levi egy angyal, mindenféle értelemben. Nemcsak jóképű és okos, hanem elképesztően kitartó és türelmes is. A helyében én feladtam korábban, és feladtam volna most is. Ő makacsul helytáll úgy, hogy a saját életében is meglehetősen nagy a nyomás. Knight ehhez képest egy fapapucs.
Voltak hasonlóságok ebben a részben is. Thália kísértetiesen emlékeztetett Via Scullyra, Bailey Lunára, csak Levi volt valahogy teljesen kívülálló Todos Santosban azzal együtt is, hogy az írónő bőven árnyalta az ő jellemét is.
Ahogy a korábbi epizódokban itt is felbukkannak az All Saints gimi korábbi, és mostani hősei. Jó volt látni, hogy a dolgok megváltoztak és mégsem. Mindenki felnőtt, de a valahogy megmaradt a fiatalos lendületük.
Dean ebben a részben is legalább annyira megszállott, mint a régi énje, de valahogy jobb értelemben. Dixie egész kapcsolódását továbbra sem értem. Persze megható ahogy összeért a végére minden, de szerintem ebben a sorozatban ő a fölösleges ötödik kerék. Nekem Dean köre Rosie-val és a fiúkkal annyira bezárult, hogy kár is bolygatni.
Melt én már Daria könyvében elvesztettem, nem is kaptam vissza sőt, ő nekem a leginkább negatív szereplő a teljes ciklusban. Anyaként abszolút leszerepelt, és persze értem, hogy jó szándék vezérelte, de már Daria esetében is kapott egy borzasztó fülest, mégsem tanult belőle semmit. Jamie valamelyest enyhíti a családi összképet, de még vele együtt is meglehetősen mérgező közeget sikerült teremteni a Followhill családban.

Nagyon jó volt elmerülni ebben a regényben élveztem Bailey és Levi kalandját, de közben meg fájt is. Ilyen egy igazi újraolvasós könyvélmény.
Adatok:

Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2024.
Oldalszám: 496 oldal
Fordította: Ladányi Klára

Fülszöveg:

„Kötelező ​romantikus olvasmány!” – Kristy Marie nemzetközi sikerszerző
Mi lehet fontosabb az álmainknál?
Bailey Followhill a tökéletes lány. Kedves, jószívű, csinos, kontrollmániás. Megjelenése és modora kifogástalan. Szöges ellentéte bajkeverő nővérének, Dariának.
Ám amikor kiváló teljesítménye épphogy közepessé válik a Juilliardon, Bailey látszólag nagyszerű élete gyorsabban foszlik szét, mint az elnyűtt szalagok a balettcipőjén. A pletykák főszereplőjévé válik. A zűrös diák, a drogos.
Lev Cole olyan különleges, hogy amihez csak hozzáér, az arannyá változik. Díjnyertes hátvéd és futballkapitány. Dél-Kalifornia legdögösebb pasija. Egy tipikus klisé.
Azonban Lev csak tengődik a barátnője mellett. Nem szereti. És az előtte álló karrierlehetőség sem érdekli. Két dolog fontos számára – Bailey és a pilótává válás –, ám azok elérhetetlenek. Csakhogy a fiú többé már nem elégszik meg azzal az élettel, amit mások választottak neki.
Vajon a szomszéd rosszfiú megmentheti a sérült lelkű „jókislányt”?
Az Amazon, USA Today és Washington Post bestsellerszerző L. J. Shen szívszorító regénye az embereket összekötő igazságokról… és az őket szétválasztó hazugságokról mesél.
„Minden érzelmet felsorakoztat.” – Brittney Sahin Wall Street Journal bestsellerszerző
„Szívszorító és gyönyörű.” – Ivy Smoak USA Today bestsellerszerző
„Az eddigi legjobb könyve.” – Monica Murphy New York Times bestsellerszerző

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Sunday, 28 April 2024

Tim Marshall: A földrajz jövője

Abszolút kezdő űrkutató vagyok: jártam már kétszer planetáriumba, és láttam egy filmet a Hubble űrteleszkópokról. Ennyi kórelőzménnyel bátor dolog belekezdeni egy szakkönyvbe, amely a csillagok közé visz, de szerencsére Tim Marshall munkásságát ismerem. Teljesen biztos voltam abban, hogy érteni fogom, a földrajz sorozatának legújabb tagját, ami a „Földrajz jövője" címmel jelent meg nemrég a Park Kiadó gondozásban.

Marshall könyveiben eddig is azt szerettem leginkább, hogy tágra nyitja a perspektívát.

A könyv első része az űrkutatás múltjával foglalkozik, főként a hidegháborúra koncentrálva. Nem véletlen, hiszen az orosz-amerikai párharc eredménye, hogy egyáltalán beszélhetünk a modern kori tudományágról. Tim Marshall az ismert főbb eseményeket veszi számba, mintegy versenyszámszerűen összehasonlítva az orosz és az amerikai lépéseket, azok következményeit és politikai tálalását. Bár nagyjából ismertem a történetet, sok apró érdekességet találtam ebben a fejezetben, amit ráadásul Tim Marshall elég szórakoztatóan írt meg.

A következő fejezet a jelennel, vagyis az asztropolitika korával foglalkozik. Nekem annyira új volt a fogalom, és a jelentése is, hogy először találkoztam vele. Hihetetlennek tűnik, hogy ennyi tudással és ismerettel az emberiség már az űr kizsákmányolásán dolgozik. Holott még a Földdel sem végzett.

Sok érdekesség volt ebben a témakörben is. Az űrben keringő 8000 műhold gazdasági jelentősége, az atomórák pontossága, vagy a hélium-3 bányászat olvasása után azért elgondolkodtam azon, némi malíciával, hogy ugyanez a társaság nem képes gyógyítani a rákot. Persze tudom, hogy nem ugyanaz a tudományterület, de mégis az energiák felhasználása során érdemes lenne az egyensúlyra koncentrálni. Kevesebbet költeni a katonai űrparancsnokságra és többet a gyógyításra. Például.

A törvények odakint fejezet a jelenlegi űrpolitikai szabályozásokra koncentrál. Érdekes módon ezek inkább nincsenek, mint vannak. De furcsa is lehet eldönteni, hogy kinek mihez van joga a világűrben? Ki bányászhat a Holdon? Kié lesz a Mars? Melyik ország hány műholdat lőhet fel? Létrehozható-e mesterséges ember az űrben, ha a Földön tilos? Ami ennél is izgalmasabb az, hogy ezekben a kérdésekben, hogy fog megegyezni pl. Kína, Oroszország és az USA. Az, hogy a hozzánk hasonló kis államok kapnak-e egyáltalán szót elég valószínűtlennek tűnik. Pedig, ha belegondolok, én is szeretnék legalább egy hektárt a Holdon. Ja, nem.

Furcsának, távolinak és időszerűtlennek tűnnek ezek a kérdések, de Tim Marshall rámutat, hogy ezek a témák jelen vannak a nemzeti és nemzetközi politikai porondon. Amit én el sem hiszek, az a gyakorlatban működik. Tudósok és politikusok dolgoznak rajta.

A könyv törzsszövege a következő szakaszban a nagyhatalmak űrkutatási tevékenységét vizsgálja Kína a legkésőbb ébredő nagytigris, az USA, és a leszakadni látszó Oroszország árnyékában csak a futottak még kategória van. Részvevőként és együttműködőként igen, önállóan egyik ország sem képes jelenleg valódi lépéseket tenni. (De legalább űrkutatásért felelős miniszteri biztosunk van.) Valószínűleg itt is igaz, hogy aki lemarad az kimarad, de ki tudja, lehet, hogy nem is kell mindenben részt venni.

Az utolsó rész a lehetséges jövőt tárgyalja. Az űrháborúk modelljétől a Mars betelepítéséig egy elképzelhető, lehetségesnek tűnő, de még nem kőbe vésett jövőt mutat meg az író. A gyors fejlődés közeli lépéseket hozhat. Innét a fotelból csak reménykedni tudok, hogy helyeseket is, mert befolyásunk aligha van a nagyhatalmak játékaira.

A szerző egyszerű példákkal azt is megvilágította, hogy milyen mértékben függünk más most az űrben található eszközöktől (elsősorban a műholdaktól), amelyek például egy váratlan napkitörés következtében másodpercek alatt megsemmisülhetnek, leállítva mondjuk az internetszolgáltatást. Időnként úgy érzem hasznos, ha nem tudunk mindent. Ez a könyv egy kicsit megtanított félni. Vagy legalábbis rávilágított arra, milyen aprók vagyunk ezen a hatalmas játszótéren.

Adatok:
Kiadó: Park Kiadó
Megjelenés: 2024
Oldalszám: 320
Fordította: Both Előd

Fülszöveg:

„Új ​űrverseny kezdődött. A zsákmány a győzteseké. A kihívást az jelenti, hogy az egész emberiség legyen a győztes.”

A világűr: az új határvidék, vad és törvények nélküli hely. Már most is központi szerepet tölt be gazdaságunkban, kommunikációnkban, katonai stratégiánkban és földi nemzetközi kapcsolatainkban. Most ez az emberi felfedezések, a kizsákmányolás – és talán a hódítások – legújabb színtere. Felfelé és kifelé tartunk, és magunkkal visszük a hatalmi harcainkat. Kína, az Egyesült Államok és Oroszország jár az élen. A fizikai területektől és a műholdakhoz szükséges erőforrásoktól a fegyverekig és a stratégiai csomópontokig a geopolitika ugyanolyan fontos odafent az égbolton, mint idelent a Földön. Aki kíváncsi arra, hogyan jutottunk idáig és merre tartunk, hogy visszatérünk-e a Holdra vagy milyenek lesznek az űrháborúk, a választ ebben a könyvben megtalálja.

„Egy ideje gyűlnek az arra utaló jelek, hogy a 21. század meghatározó geopolitikai története a világűrben íródik. Az elmúlt években ritka fémeket és vizet találtak a Holdon; egyes magáncégek pedig, mint például Elon Musk SpaceX-e, jelentősen csökkentették a világűr elérésének költségét; miközben a nagyhatalmak rakétákat indítottak a Földről, hogy új fegyvereiket tesztelve megsemmisítsék saját műholdjaikat. Mindezek az események egy kibontakozó nagyobb történet részei.”

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://www.libri.hu/konyv/a-foldrajz-fogsagaban--1.html

Tuesday, 23 April 2024

Ludányi Bettina: Teremtett ​látszat

Nem vagyok krimirajongó. Ritkán olvasok bűnügyi történeteket, akkor is inkább a thriller felé hajlok. Ludányi Bettina regényét azonban kétszer is elolvastam. Először bétaként, kritikus szemmel, aprólékos figyelemmel, nem annyira a könyv egészére koncentrálva, míg másodszor csupán az öröm kedvéért. Bár tudtam a megoldást, mégis találtam benne másodszorra is új gondolatokat, izgalmas felütéseket, ami miatt simán megérte egy estére félretenni a más irányú elfoglaltságokat.

A történet egy internetes műsorhoz kapcsolódik. Egy női magazin háttérműsora a "Visszatérés Podcast" bántalmazott nőknek nyújt lehetőséget arra, hogy név nélkül, vagy akár névvel elmondhassák a történetüket, példaként szolgálva a hasonló helyzetben lévőknek. Olivia Ellis a főszereplő maga is érintett az ügyben, ráadásul pszichológusnak tanult, ami különösen alkalmassá teszi az interjúkészítésre. Egy nap azonban a tapasztalt műsorvezetőt támadás éri. A szálak körülötte kezdenek el bonyolódni, míg a történetben szinte párhuzamosan egy-egy műsor anyaga is helyet kap, így nemcsak a nyomozást követhetjük végig, hanem a bántalmazás különböző fajtáit is megismerhetjük, egy-egy rövid személyes történeten keresztül.

Olivia a sértett egy izgalmasan összetett karakter, egyértelműen nem nevezhető sem pozitív sem negatív szereplőnek. A vele folyamatosan kapcsolatban álló nyomozó egy sokkal egyértelműbb szereplő. Kettejük együttműködése aztán váratlan megoldásokat hoz. Annyira váratlanokat, hogy a sokat olvasott könyvtáros lelkem is megdöbbent a megoldáson.

A cselekmény az áldozat és a nyomozó E/1-es elbeszélése nyomán rajzolódik ki, majd a regény közepén egy harmadik nézőpontkarakter is felbukkan, az interjúalany. A teljes regényben azt éreztem, hogy a leginkább erőteljes szereplő, az áldozat a legzárkózottabb, és legtávolabbi talán a legsterilebb karakter, és a nyomozó volt az, aki közvetlenségével igazán közel került hozzám.

Ludányi Bettina otthon van a csavaros fordulatokban, valahogyan elaltatta a gyanakvásomat, és annyira elvitte a figyelmem a részletekről, hogy egyáltalán nem tudtam, hol kell keresni a bűnöst. Emiatt végig izgalmas volt a regény. A legnagyobb érdeme mégsem ez, hanem hogy megmutatja milyen sokféleképp lehet bántani a nálunk gyengébbeket. Bemutatta a verbális- a családon belüli-, a szexuális,- a közösségi médián keresztüli bántalmazást, a megalázást, elszigetelést, a személyiségrombolást. Sajnáltam kicsit, hogy bántalmazott férfiakat nem mutatott a podcast adások során (pedig sajnos vannak), de fontos, hogy megmutatta a jeleket, a tipikus viselkedésmintákat és azt, hogy van kiút. VAN KIÚT, ez a regény legfontosabb tanulsága. Meg az, hogy senkiben sem lehet maximálisan megbízni.

Sokféle krimikedvelő van, sokféle ízléssel. Van olyan, aki a politikai bonyodalmakat kedveli, más a női thrillereket, megint más az akciódús nyomozásokat. Biztosan lesz olyan is, akinek ez a könyv nem vág a zsánerébe, aki hiányol belőle karaktertípusokat, vagy épp kevesli a romantikus szálat. De fordítsuk meg a dolgot! Szerintem mindenki talál valami olyat ebben a könyvben, ami neki szól. Egy érzést, egy gondolatot, a cselekmény feszességét, egy nem várt csavart, vagy egyszerűen csak egy „aha” érzést. Nekem mindegyik megvolt.
Adatok:
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2024.
Oldalszám: 368 oldal

Fülszöveg:

„Tudom, ​hogy nem cselekedtünk helyesen. Egyikünk sem.”
Az Olivia Ellis által megálmodott Visszatérés Podcast lehetőséget ad a nőknek a traumafeldolgozásra és a lelki újjászületésre. Vannak, akik név nélkül, eltorzított hanggal vállalják történetüket és mondják ki végre hangosan, min mentek keresztül. De mi van akkor, ha valaki mégis ráismer az egyik történet mögött megbúvó nőre? Valaki, aki a traumát okozta…
Egy éjszaka Oliviát megtámadják. Az ügyet Nathaniel Holden kapja, aki hamar rájön: a nyomok egyáltalán nem olyan egyértelműek, mint amilyennek tűnnek. Vajon melyik podcastinterjú fog elvezetni a valódi tetteshez? Ki fog elmerülni a teremtett látszatban, és ki fogja elsőként leleplezni az illúziót: az olvasók vagy a nyomozó?
Ludányi Bettina ismét egy csavaros, lélektani elemekben gazdag történetet tár az olvasóközönség elé. A társadalmi kritikával megfűszerezett pszichológiai regény emberi sorsok és traumák mélységeibe vezet. A manipuláció hálójába keveredve rájöhetünk, hogy tulajdonképpen a való élet is álarcok és játszmák összessége.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Krystal Sutherland: Hollow lányok

Krystal Sutherland második regénye a Hollow lányok nagyon szép külsőt kapott a @Maxim kiadótól. A grafika talán kevésbé kifejező, mint az eredeti, de csodaszép. Nekem a borító volt az, ami megragadta a figyelmem, jóval a fülszöveg előtt, és valójában el sem tudom engedni, így az olvasás után sem.

Maga a történet is hasonló. Foglyul ejt, és nem ereszt. A szerző olyan atmoszférát teremt a regényben, amely magába szippantja az olvasót, és beburkolja valami gótikus kellemetlen és ragacsos hangulattal, mégis annyira élő, hogy eszem ágában sem volt távozni belőle. Az első oldaltól kicsit mitikus, kicsit borongós a hangulat, ezért a regényhelyszínek is jól illeszkednek a cselekményhez. A történet a folyton felhős London és a legendáktól terhes Edinburg hátsó udvaraiban és bérlakásaiban játszódik, ahol a levegő fojtogató, nehéz és penésszagú, ahol a csillogást inkább pára adja, mint napfény, és ahol a régi mesék még ott bujkálnak a sötét sarkokban.

A Hollow lányok három különleges fiatal nő történetét meséli el, a legkisebb még csak 17 éves, a nagyobbak a húszas éveik elején járnak. Mindhárman csodaszépek, egzotikusak, és némiképp borzalmasak, ki-ki a maga valóságában. Az eseményeket Iris, a legfiatalabb Hollow nővér meséli el. Az ő szemszögéből egészen közelről élhetjük meg a boszorkánysággal határos mágikus dolgokat, az apró csodákat, és a fenyegető veszélyeket. Végig nagyon izgalmas a cselekmény, gyorsan haladtam, de nem csak azért, mert gördülékeny, hanem mert nagyon izgalmas, le is rágtam a körmöm, mire a végére értem. Leginkább a rejtély vonzott, ami már az első oldalakon felbukkan, és szinte az utolsó lapig kitart. A felütéstől kezdve folyamatosan érződik egy titok, ami túlmutat az eltűnésen, az apróbb kis gonoszságokon, vagy a legidősebb nővért Greyt övező furcsaságokon. Valami nagy és sötét rejtély bujkál a színfalak mögött.

Meglehetősen sok az erőszak. A kezdetekben még nem annyira erős ez, de később egészen mélyre megy a történet, mondhatni vérfoltosak a lapok, ezért inkább idősebbeknek ajánlanám, mindenképpen 16 év felett, de a gótikus regényeket kedvelő felnőttek sem fognak csalódni a műben.

A fordító néhol érdekesen oldotta meg a feladatot, legalább öt olyan szón megakadtam, amik látszólag szlengnek tűnnek, valójában azonban nem, vagy alig ismertek magyarul (pl. vibe, kretek cigaretta, kodependens), ezeket jó lett volna átírni, vagy lábjegyezetelni, hogy olvasás közben ne kelljen googlet nyitni.

Összességében ez egy különleges regény. Nem klisés, nincsenek benne sémák. A cselekmény lineáris, de néha visszautal a múltba, szépen követhető, egyáltalán nem zavaros a történetvezetés, még úgy sem, hogy sok benne a misztikum. A karakterek élnek. Mindhárom lány egyedi jellem, mindegyiküknek saját hangja és jól kidolgozott szerepe van a történetben. A legkisebbet Isit, és Vivit kifejezetten kedveltem.

Maga a nyomozós szál is érdekes, de a rejtély az, ami igazán izgalmas benne. A zsánere fantasyba hajló, de annak csak épp a legszélén maradó paranormális történet egészen különös hangulattal. Elsősorban a rendhagyó olvasmányélményekre vágyóknak ajánlom.

Adatok:
Kiadó: Maxim Kiadó
Megjelenés: 2023
Oldalszám: 336.
Fordította: Szaszkó Gabriella

Fülszöveg:
Iris ​Hollow és két idősebb testvére kétségtelenül furák. Gyerekként eltűntek egy skót utcáról, és csak egy hónap múlva tértek vissza emlékek nélkül, és azt sem tudták, hol jártak, vagy mi is történt velük. Ami még furcsább, az a külsejük megváltozása: kék szemük fekete lett, régebben fekete hajuk tejfehérré vált. Amikor folytatni próbálják életüket, furcsa és hátborzongató történések járnak a nyomukban. Az emberek gyönyörűnek, őrjítőnek, ugyanakkor kiszámíthatatlanul veszélyesnek is látják őket.
A tizenhét éves Iris mindent megtesz azért, hogy a normális emberek közé beilleszkedjen, és elvégezze a középiskolát, ami két híres, ragyogó és világjáró idősebb testvérének, Grey-nek és Vivinek nem sikerült. De Grey hirtelen eltűnik, bizarr nyomokat hagyva maga után, így húgai a keresésére indulnak. De ezzel nincsenek egyedül. Ahogy egyre több természetfeletti dologra bukkannak, Iris hamar ráébred, hogy a múltjukról szóló történetek nem valódiak, és a hely, ahonnan látszólag sértetlenül hazatértek tíz éve, most visszahívja őket.

A könyv megvásárolható itt: Maxim Kiadó


Sunday, 21 April 2024

Soman Chainani: A ​kezdet végzete (Jók és Rosszak Iskolája 0,5.)

A Jók és Rosszak iskolája egy monumentális vállalkozás volt az amerikai-indiai szerzőtől, Soman Chainanitól. Egy ilyen hosszú és terjedelmes sorozatban nehéz fenntartani az olvasók érdeklődését, amit az író itt kiválóan megoldott.
Ugyanakkor a magyar kiadást felvállaló @MenőKönyvek-től is bátor döntés volt a teljes ciklus kiadása viszonylag rövid idő alatt. Bár a 3,5 milliós eladott példány, a megfilmesítés, és a különböző díjak azért előrevetítették a sikert, de a magyar közönség kitartása nem volt kőbe vésve. Főként azért, mert ez a regényfolyam némiképp eltér a klasszikus fantasy történetmeséléstől.
Az idősebbeknek szóló mesefolyam a hagyományos meseszereplők jellemét alaposan megcsavargatja, a szokásos meseelemeket átformálja, a cselekményt pedig egészen másként építi fel, mint azt az európai vagy a keleti meseirodalomban láthatjuk. Mesének, sok fantasynak kevés. Mégis rátalált az olvasóira, ami szerintem főként Chainani parádés dramaturgiai érzékének köszönhető.

A magyar sorozat megjelenése kifejezetten szép, nem tér el nagyon az amerikaitól, de nekem a miénk mégis jobban teszik. Elképesztően mutat együtt a polcon az összes kötet.
Szerencsém, hogy megvan itthon minden rész, mert lólépésben olvastam eddig. Elsőként a klasszikus nyitókötettel kezdtem, majd folytattam a másodikkal, végül némi kihagyás után a nulladik és a feledik kötet következett. Az hiszem, a harmadik rész előtt muszáj lesz átlapoznom majd újra Agatha és Sophie részeit, hogy vissza tudjak kanyarodni a Gavaldoni meseszálhoz.
A kezdet kötetek egészen mások, mint a fősorozat részei. A kevésbé terjedelmes történetek sokkal gördülékenyebbek és mozgalmasabbak, mint a későbbi epizódok. Valószínűleg azért, mert a regény alapjait-, és a háttérvilágot szépen bemutatta már a Jók és Rosszak Iskolájának első része. Az Iskolamesterek eredettörténetére már csak a cselekményt kellett alaposan összekavarni.
A Kezdet Végzete rész Rhian és Rafal történetét viszi végig, de az elbeszélés korántsem lineáris. A történetet újabb és újabb mellékszálak szövik be, amik a végén egy egységes képet adnak, de az elbeszélés folyamán sokszor éreztem úgy, hogy ugrál a cselekmény. A mesehősök jó részét már az előző kötetből megismertük, de azért itt is érkeztek még különleges lények és izgalmas karakterek. Aladdin, Kyma és Hephaistos hármasa többször szétesett, és kiegészült, Kampó Jakab Pán Péter, és a Kalóz Kapitány pedig sokkal hangsúlyosabbá vált. Ráadásul ebben a mesében minden karakter más, mint amit eddig hittünk róla. Nagyon szerettem ahogy a szereplők jelleme billeg a Jó és a Rossz határán. Egy kedves ismerősöm szokta mondani, hogy „az emberek nem jók és nem rosszak, hanem olyanok amilyenek." Itt ez a megállapítás igazi értelmet nyert. Ebben a regényben tökéletesen megmutatkozik hogy senki sem eredendően jó vagy rossz, semmi sem fekete vagy fehér, sőt.
A Kezdet végzete az előzőekhez képest kicsit erőszakos volt. Meglepően sok benne a gyilkos szándék, főként úgy, hogy eddig is, és most is az egyensúly megtalálása a történet legfőbb kérdése. Ráadásul azért mégiscsak gyerekek a főszereplők, szóval néhol túl morbid volt a mese.
A regény legnagyobb meglepetése nekem az Elveszett Fiúk háttértörténete. Fogalmam sincs, hogy az eredeti Pán Péter író J.M. Barrie találta ki, vagy Soman Chainani, de zseniális, az ideológia mögötte. Az eredeti Pán Péter történet nekem csak a Disney meséből ismerős, annyira nem is kedveltem. Ez a regényfolyam most sokat árnyalt a sohaországi mesén.
A teljes sorozatra igaz, de itt különösen jellemző volt a csavaros és furfangos történetszövés. Csak kapkodtam a fejem a váratlan fordulatokon, az újabb kihívásokon és a megoldáson, ami teljesen kiszámíthatatlan és megjósolhatatlan volt, annak ellenére is, hogy a következő részek azért adnak támpontot az Iskolamester kilétére. A szerző nagyon izgalmasan bonyolította a cselekményt, ugyanakkor több ponton éreztem azt, hogy nem varrja el a szálakat igazán. A dramaturgia néhol a logika rovására ment, a szerző inkább az érdekes megoldásokra koncentrált, mint arra, hogy mindenki megkapja a lezárást.
Mindezekkel együtt is, ez egy hatalmas és csodás meseuniverzum, amiben jó elveszni. Sok olyan részlet maradt, amit az első olvasásnál nem is fedeztem fel igazán, ezért biztosan ráfordulok még az Iskolamesterek történetére, de csak azután, hogy Sophie és Agatha meséjét befejeztem.
Adatok:
Kiadó: Menő Kiadó
Megjelenés: 2024
Oldalszám: 368
Fordította: Bozai Ágota

Fülszöveg:
Ami elkezdődik, az egyszer véget ér.
Két fivér.
Az egyik Jó.
A másik Gonosz.
A halhatatlanságért és örök ifjúságért cserébe
együtt vigyázzák a Végtelen Erdő békéjét,
együtt igazgatják a Jók és Rosszak Iskoláját.
Ám minden Iskolamesternek próbát kell kiállnia.
Az ő próbatételük a hűség.

De mi történik, ha a hűség meginog? Ha a vérségi kötelék szálai meglazulnak? Ki marad életben? Mi lesz az Iskola és a tanítványok sorsa?

A világhírű író, Soman Chainani ebben a regényében a Jók és Rosszak Iskolájának előzménytörténetét fejezi be, amely A kezdet kezdetével indult.

A két fivér harca folytatódik, de vajon ki a Jó és ki a Gonosz? A küzdelem háborúba sodorja őket, ahol egy váratlan felismerés örökre megváltoztatja az Iskola történetét.
A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu


Tuesday, 16 April 2024

A ​második világháború nagykönyve

Ritkán olvasok háborúkról, mert taszít azoknak minden fajtája. Természetszerűleg pacifista vagyok, egyszerűen nem találok józan magyarázatokat arra, hogy normálisan gondolkodó, tisztességes emberek miért engedik néhány megalománnak, hogy a területszerzés és vagyonnövelés okán életeket vegyenek el. Vagy más hasonló fajsúlyú cselekedet zászlóvivői legyenek. Dédapám a Don-kanyarban halt meg, a lányával, a nagyanyámmal az oroszok erőszakoskodtak. Amikor kérdeztem őt, hogy mi vitt rá egy értelmes parasztembert a hadba vonulásba, nagyanyám sztoikusan csak vállat vont, és azt mondta: „Mit lehetett tenni, háború volt.”. A baj, az, hogy azóta is ez az egyszerű emberek hozzáállása, mindenki elfogadja, hogy háború van Ukrajnában, Izraelben, bárhol. Hát mit lehet tenni, nemigaz? Épp csak popcorn nem ropogtatunk az agresszió szélesvásznú megtekintése közben. Emberek halnak meg, családok esnek szét, és unokák is fogják fizetni az árát a semminek. Globális világban élünk, bárki mehet bárhova, Ha itt nem tetszik, simán arrébb lehet költözni. Néhányan mégis úgy érzik joguk van feldúlni mások otthonát és életét. A világ pedig hallgat.

Minél aktuálisabbá válik a téma napjainkban, annál inkább van bennem egy sürgető érzés, hogy minden ellenérzésem ellenére megpróbáljam legalább átlátni a nagy világégést. Ezért egy átfogó olvasmányt kerestem, ami tényszerű, rövid és világos. A hvg_könyvek HVG Nagykönyvek sorozatának új része, a Minden amit a II. világháborúról tudni érdemes épp ilyen.

A könyv külalakra eléggé semleges, a belső képi világa is hasonló, telt színek és fekete-fehér képek jellemzik. A szöveget nyolc szerző alkotta, főként történészek, de van köztük hadszakértő, projektmenedzser, és szakíró is. A szöveg mégis meglehetősen egységes, egyáltalán nem érződik rajta, hogy többen vettek részt az írásában.

A tartalom egy idővonalra épül, kronológiai sorrendben dolgozza fel a II. világháború főbb eseményeit, különös hangsúlyt fektetve arra, hogy a legtöbb résztvevő országot bemutassa. Érdekes ez, mert láthatjuk 1-1 rövid fejezet erejéig Ausztrália, vagy épp India részvételét, sokat olvashatunk Kínáról és Japánról de pl. Magyarországról Ausztriáról, Norvégiáról vagy épp Romániáról alig esik szó. Nyilván egy átfogó mű más szempontok szerint épül fel, mint egy elemző, de jellemzően lokálisról globálisra nyit a fókusz, és a világi események hangsúlyosabbak, mint az európai gyökerek.

Az informatív kiadvány meglehetősen sok képpel és ábrával dolgozik, mégsem infografika, elég nagy a szöveges rész. A tartalom 5 nagy fejezetre bomlik, (meglepő módon a 4. fejezetnek más a címe a tartalomjegyzékben és a törzsanyagban) és minden fejezetet egy bevezetés foglal össze az elején. Ha csak ezeket a bevezetéseket olvassuk el, már kapunk egy teljes képet az eseményekről, de a törzsszöveg az, ami elmélyíti az ismereteket. A nagy egységek aztán kisebb gyakran 2 oldalas alfejezetekre bomlanak, amik 1-1 ország szempontjából vizsgálnak meg adott eseményeket. Ezeknek a különböző színnel jelölt részeknek az oldalsávban külön Kontextus szövegdoboza van, amely az adott témát egy idővonalon is bemutatja a történtek előtt, és után vizsgálva az ok-okozati összefüggéseket. Ezen felül több rövid életrajz is tördeli az alfejezeteket.

Bár a könyv nagyon töménynek tűnik, valójában az alfejezetek nincsenek túlírva, szerintem inkább a nézőpont sok, rengeteg szempontból vizsgálja a könyv a II. világháborút, de szinte egyiknek sem szentel két oldalnál többet, emiatt nagyon informatív és széles látókörű a kiadvány.

Nekem a diktatúráról írt gondolatok voltak különösen fájóak, főként mert rengeteg párhuzamot látok a haza aktuálpolitikával. Talán csak megfelelő gazdasági erőnk nincs a hülyeséghez.

Már a bevezetésben nagyon sok „mi lett volna ha” kérdés fogalmazódott meg bennem. „Mi lett volna, ha a szövetségesek időben lépek?” „Mi lett volna, ha nem csak védekeznek?” „Mi lett volna, ha Versaille-ban elismerik Kína érdekeit? Lehet, hogy ma nem lenne kommunizmus Kínában?” Nem tudom. Az biztos, hogy a háború nem lehet sem megoldás, sem válasz semmire.

Adatok:

Kiadó: HVG Könyvek
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 352.

Fülszöveg:

Melyik ​csata hozott meghatározó fordulatot a szövetségesek számára a II. világháború végső kimenetelét illetően?
Miért történhettek meg a holokauszt szörnyűségei?
Hogyan járult hozzá a II. világháború az európai nagyhatalmak meggyengüléséhez, és miképp teremtett lehetőségeket új erőközpontok kialakulásához?
A második világháború nagykönyve közérthető, olvasmányos stílusban ad szakszerű válaszokat sok egyéb kérdésre is, sokoldalúan rávilágítva az események politikai, stratégiai és technológiai hátterére. Számos képpel, grafikonnal és egyéb ábrával illusztrálva mutatja be a világtörténet eme fájdalmas, ugyanakkor heroikus időszakát, hogy átfogó képet kapjunk, hol, mikor, mi, miért és hogyan történt.

A vizuálisan is megragadó, lényegre törő kiadvány különösen hasznos azoknak a diákoknak is, akik a téma iránt jobban érdeklődnek. Mindemellett a könyv izgalmas részletekkel, újonnan feltárt összefüggésekkel szolgálhat a témában jártasabb olvasóknak, de még a korszakot mélyebben ismerő oktatóknak és kutatóknak is.

A könyv megvásárolható itt: HVG Könyvek

Sunday, 14 April 2024

On Sai Titkok ​és intrikák (Vágymágusok 3,5.)

Bennem csalódást keltett a megjelenés híre, mert a negyedik részt vártam. Szeretem a novellákat, de inkább utólag, ha vissza akarok kicsit térni, nosztalgiázni egy kedvenc világba, így viszont csak megszakítja az olvasási élményt néhány betoldással.

Maga a kötet külalakra és formára persze tökéletesen illeszkedik a Vágymágusok univerzumába. Nekem a sorozat hoz egy speciálisan magyar ízt, de valójában inkább egy középkori fantáziavilág ez, ahol néha furcsán hat egy-egy olyan szó, mint a gyakran ismételt „tesó”.
A történetek egy láthatatlan idővonalra vannak felfűzve, szépen követik az előző részeket, sőt az utolsó novella egy kicsit előre is ugrik. Valójában ez a történet az, ami miatt a novellafüzért 3,5. résznek vehetjük, egyébként valóban csak egy kiegészítő rész, amely árnyalja-magyarázza a korábbi eseményeket.

Az első novella időben is messzire megy, az ikrek szüleinek történetét meséli el, egy kicsit a dicső múlt homályába veszve. Az érzelmi oldala nagyon látványos, és édes, de keveset tudunk meg a két családról, Alean gróf és Illara gyökereiről, és helyzetéről. Nekem nem is állt össze igazán, hogy Illara hogy került félig-meddig cselédsorba, hova lett a nemesi háza, bár nyilván a család szipolysága miatti kiközösítés még érthető, de az egész családja rokonságostól, mindenestől kiveszett? És ha igen, ő vajon miért nem?

A többi novella már az ismerős környezetben játszódik. Nekem sokat hozzátettek Roan és Rhianna kettőséhez ezek a történetek. A kevésbé kedvelt Roan némiképp előrébb lépett a reflektorfénybe, míg Rhianna sokat veszített a nimbuszából. Korábban nagyon kedveltem ezt a független, és szabad nőt, de most sokkal inkább egy forrófejű csitrinek látom, aki a testvére támogatása nélkül már rég halott lenne. Roan ez egészen más szerepkört kapott, ami sokkal izgalmasabb, mint az eredeti, bár azért elgondolkodtam azon, hogy ha ennyi mindent véghez visz, vajon mikor alszik? Mindenesetre az előzményekhez képest Roanról kiderült, hogy nem egy nyafka hősszerelmes, hanem egy kifejezetten intelligens mágus. Valószínűleg nem véletlenül ő kapta a legtöbb szerepet a történetekben. Ugyanígy lépett előre egyet Delon, a harctéri gyógyító, akinek a jellemét ugyan árnyalta a történetfüzér, de nekem nem lett szimpatikusabb. Most számomra sokkal inkább egy nyálkás angolnára hasonlít, mint korábban bármikor. Vitathatatlan, hogy vannak érdemei, de ettől még nem lett szimpatikus.

Lidérc kevés lehetőséget kapott a kötetben, alig-alig találkoztam vele, pedig nagyon jót tett a karakterének a kiegészítés. Sokkal közelebbre hozták a róla szóló novellák a karakterét, és alaposan lefaragták a korábbi nagyképűségét. Az ő „szemüvegén” keresztül nekem nagyon jól átjött a Rhianna és Roan közti különbség, bár egyre kevésbé értem, hogy hogy a bánatba lehet felcserélni egy kétpetéjű ikerpár férfi-nő tagjait, úgy, hogy egy egész társadalmat megtévesztenek, a családjuktól, a királyi udvaron át egy egész hadseregig. De végül is arra jutottam, hogy ez egy fantasy történet, nem kell mindenben az ésszerűséget keresnem.

Ami a számomra kifejezetten zavaró volt, az a billegő szexualitás volt. Általában heteroszexuális férfiak közt élek, és kb. pontosan tudom, hogy eszükbe sem jutna férfiakkal csókolózni. A nőkről persze ez a saját nemükkel kapcsolatban már nem kimondható ennyire tisztán, de az, hogy még a legszerelmesebb férfi és elcsábítható a másik nem irányába szerintem nem hiteles. Ebben a kötetben szinte senki nem volt egyértelműen hetero-, vagy homoszexuális, hanem majdnem mindenki a biszexualitás felé hajlott, ami teljesen elmosta a szereplők identitását. Még aki eddig jól beazonosítható szerepkörben volt, az is kiesett a maga skatulyájából. Ez még akkor is zavaró, ha alapvetően látom ebben az írói szándékot, mert a társadalom nem ilyen, a szürke zóna sokkal keskenyebb, és a szexualitás ennél sokkal egyértelműbb.

Összességében hullámzó volt nekem a „Titkok és intrikák”, volt ami tetszett, és akadt ami kevésbé. A teljes kötetre elmondható, hogy belesimul a történetfolyamba, de egyedül az utolsó novella miatt van helye ott, ahol most van. Én szívesebben olvastam volna, a teljes ciklus zárása után.  Köszönöm a könyvet a Könyvmolyképző Kiadónak!

Adatok: 

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 360.

Fülszöveg:

Megfogadtam, ​hogy nem játszol többé a szívemmel.
Mit érzett Lidérc, amikor először találkozott Riannával? Miért áldozta fel hollószínű haját? Kicsoda is valójában Roan, és milyen titkos utakon járt a Néma várban? Hogyan csattant el az a három csók, amit kapott?
Izgalmas betekintés a Vágymágusok régmúltjába és a jelen titkos eseményeibe.
A kisregény bemutatja, milyen halálos versenyfutás zajlott a Folyóünnep alatt. Amíg gyönyörű ruhák villantak a bálteremben, és közrendűek ropták a táncot a téli fagyban az utcákon, addig Delon és Roan egy másfajta, sokkal veszélyesebb keringőt űzött. Végül azt is megtudjuk, hogy sikerült-e ellopni a királyné babáját.
A novellákból megismerjük Rianna anyukáját, a félénk szipolyt, aki nem volt hajlandó nevetésével elcsábítani Alean grófot. Láthatjuk a Gyilkos-völgy fenyegető arcát, a kis Roan rettegését a szélszörnytől és a tűzkígyó tombolását a kastély északi szárnyában.
Fény derül a háború korai időszakára, a Végvár mozgalmas életére és arra, mitől vált döbbenetes módon hófehérré Delon haja.
Az év legkülönlegesebb fantasyműve a természetről és vágyról.
A sorozat két kötete is Merítés-közönségdíjat nyert.
Éld át az izgalmas és mágikusan érzéki kalandokat!

A könyv megvásárolható ezen a linken: Könyvmolyképző Kiadó



Sunday, 7 April 2024

K. F. Breene: A rózsák királynője

A "Démonkirály Átka" sorozat meglehetősen erős világépítésű fantasy. Az első három részben egy fordulatos és izgalmas történet bontakozott ki az alakváltó sárkányokkal és farkasokkal, démonokkal és tündérekkel megspékelt környezetben. A cselekmény mindvégig meglepően feszes maradt, bár nekem kicsit néha sok volt az erotika, de folyamatosan tudott tartani egy jó ütemet.

Ráadásul a harmadik kötet nagyon erős függővéggel zárult. Az író otthagyta az olvasóit leesett állal egy kastély erkélyén, ahonnét könnyű lett volna felvenni a fonalat és tovább göngyölíteni ezt az amúgy lendületes, „Szépség és a szörnyeteg” retellinget.
Hát nem sikerült.

A negyedik rész egyáltalán nem volt kevesebb az eddigieknél, sőt termetre legalább kétszer akkora, mint az elődei. Meg is lepődtem mikor kihámoztam a csomagolásból, de az elején még simán elhittem, hogy ez a történet megkívánja a 858 oldalnyi elbeszélést. Tévedtem. Szerintem borzasztóan túlírt lett a befejező rész. Annyira, hogy a közepe már kifejezetten fárasztott annak ellenére is, hogy nagyon jól bonyolítja az író a szálakat. Mégis valahogy a sok beszédben elveszett a valódi történet. A katartikus feloldás például, csak egy egészen rövidke pároldalas csatajelenetet kapott, így igazán nem is tudott lezárulni teljesen az eredeti konfliktus. A regényben van egy sor meglepő esemény és érdekes lény, de valahogy semmi sem lett igazán elmesélve. De legalább szexjelenet és altesti humor volt bőven.

Nagyon-nagyon sok volt most az erotikus rész, és nem is volt igazán szépen felépítve. A szöveg és a cselekmény gyakran került önellentmondásba. Egy-egy izgatónak szánt ágyjelenetet gyakran Nyfain szövege tett teljesen tönkre, máskor egy érzelmes részt, az végtelenül sokféle mégis kevéssé fantáziadús szex ütött agyon. Tényleg mindenhogy csinálják, de valahogy a testnedvek közt elveszik a lényeg.

Ezt a regényfolyamot a cselekmény vitte a hátán, nem a szöveg. Gondolom az angol kiadás nyelvi szintje is alacsony, de a magyar sem tette magasra lécet. Sok volt az értelmetlen szókapcsolat, a furcsa jelző (pl. pikáns izgalom) vagy a sehova sem illő kifejezés (pl. bekakkintottam), ami folyamatosan kilökött a szövegből. Érdemes lett volna alaposabban átnézni megjelenés előtt a fordítást. (Nem kárhoztatom ezzel a fordítót, nem lehetett egyszerű dolga, elég csak a szexjelenetek leírását megnézni.)

A sokszorosan váltott szemszög továbbra is zavaró volt, részben mert időnként érdektelen karakterek narrálták a semmit, részben meg mert sok volt a hasonlóság. Nyfain és Finley közt a sok érzelgősség miatt nem is nagyon tudtam különbséget tenni. Főként mert mindkettőjükben meghatározó volt az alakváltó sárkányok mély érzelmi és testi kötődése, annyira, hogy máson nem is igazán gondolkodtak. Pedig kifejezetten élveztem Finley stratégia észjárását, amikor villantott belőle egy keveset.

Sok jó megoldás volt a regényben. Eleve izgalmas a sárkány-démon ellentét, az alakváltók társadalma, vagy épp a közrendű királyné problematikája. Több birodalomba is betekintést nyerhettünk, ráadásul új, különleges lények is felbukkantak. A szerző remek dramaturgiai érzékkel csavarta meg a történetszálakat, egyedivé tette a meséjét, mégis ez az utolsó rész kicsit agyonnyomta az amúgy nagyon klassz sorozatot.

Adatok:
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2024.
Oldalszám: 858 oldal
Fordította: Varga Csaba

Fülszöveg:
Vár ránk a szabadság?
Azt hittem, ha sikerül feloldani az átkot, már csak egyetlen ellenséggel kell megküzdenem.
De tévedtem.
A királynő még életben van. Addig rejtőzködött előlem és a királyság többi lakója elől, amíg meg nem tört az átok. Most, hogy visszatért, nem tiszták sem a szándékai, sem a motivációja. Talán magának akarja a trónt?
Megállíthatjuk – kivéve, ha neki is köze volt az átok létrejöttéhez… Ha ez igaz, akkor egyszerre kell harcolnunk ellene és a Démonkirály ellen, mielőtt végre békében élhetnénk.
Vagy a sok küzdelem mind csak a nagy semmiért zajlott? Akárhogy is, nagyon kevés időnk van, mielőtt a Démonkirály visszatér, hogy eltöröljön minket a föld színéről…

A USA Today, a Wall Street Journal és a Washington Post bestsellerszerzője, K. F. Breene regénysorozatának záró kötetében fény derül minden titokra, és választ kapunk eddigi összes kérdésünkre. Ebben a sötét és veszélyes világban mindenki sorsa Finlay kezében van. Vajon elbírja ezt a súlyt?
A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

Saturday, 6 April 2024

Tate James Hate ​– Gyűlölet (Madison Kate 1.)

Tate James egy Magyarországon kevéssé ismert új-zélandi szerző, bár a moly tanúsága szerint legalább 30 könyve és 8 sorozata van. Szerintem nem véletlenül van ez így, mert tabudöntögető dark romance sorozatokat ír, gyakorta együtt a Kaptár trilógiát jegyző Jaymin Eve-vel. A hazai olvasóközönség szerint még nem teljesen felkészült a műfajban, bár egyre több olyan regény jelenik meg, amely az erőszak, a trauma, és az erkölcs határán táncol. A legtöbb ilyen történetben a kiindulási alap a bosszú, és a vágy a kegyetlenséggel keveredve valami furcsa, sötét kombót alkot, amit ki-ki a saját szintjén tolerál, vagy éppen nem.
Tate James minden regényét ellátták (a molyon) a „fordított hárem” címkével, legyenek azok new adult, vagy fantasy történetek. Ebbe a címkecsoportba alig tartoznak magyar nyelven kiadott regények, talán csak Laurell K. Hamilton vagy Erin Watt sorozatait ismertem fel. Nekem maga a szókapcsolat is ismeretlen volt, át kellett gondolnom, hogy mitől lehet fordított egy hárem. A könyv némiképp felvilágosított ez ügyben.

A sorozatnyitó kötet, szerintem még csak karcolgatja a felszínt, de kifejezetten ígéretes. Nem bonyolódik nagyon mélyen bele ebben a fordított hárem dologba sem, de azért kijelöli az utat, amelyen a további, egyenlőre csak angolul létező kötet végigmegy. Sokkal zúzósabbnak tűnik a folytatás, pedig a nyitás is eléggé odapörköl.

Nekem a Hate amúgy egy „fogd meg a söröm” regénynek tűnik. James, elolvasott párat a fenti regények közül, aztán rábízta a sörét a barátnőjére, majd nekiült, és bebizonyította, hogy meg tudja csinálni. Jobban, mint a méltán ismert elődei.

A történet forró, elképesztően erős benne a szexuális izzás, és folyamatosan billeg egy erkölcsi határon, de inkább izgalmas, mint romlott. Abszolút fülledt a hangulata, de még éppen nem túl sok. Főként, mert az erotikus-romantikus vonal mellett van egy erős thrilleres szál. A főszereplő nem csak egy bandaháborúba keveredik bele, de szemtanúja egy gyilkosságnak, aztán elszenvedője egy zaklatásnak, így több rejtély is kibontakozik.

A Hate a címe alapján egy gyűlölet-szerelem toposzra épülő regényfolyam, amit a történet szépen ki is bont. Már a fülszövegből megtudhatjuk, hogy Madison Kate a gazdag örökösnő belekeveredik egy bandaháborúba, ahonnét nem távozik sérülés nélkül. A vesztét okozó három dögös rosszfiú ellen bosszút esküszik, nem is sejtve, hogy hamarosan sokkal közelebbi ismeretségbe kerül velük, mint azt szeretné. A lányt az apja Kambodzsába küldi a Zavargások Éjszakáját követően, azonban erről az izgalmasnak hangzó kitérőről a regényben alig esik szó. Szerintem a szerző itt kihagyott egy fontos ziccert, ami nemcsak a cselekmény szálat építhette volna, hanem egy érdekes új környezetrajzot is hozzátehetett volna a regényhez, amely amúgy egy kitalált talán amerikai vagy ausztrál városban Shadow Grove-ban játszódik. A helyszín nem egyértelmű (volt több utalás Amerikára, és Angliára), de jellegzetes bandaháborús viszonyok miatt én Amerikára tippelek.

Az erős felütést egy nem kevésbé erős cselekmény követi. A történetvezetés lineáris és (sajnos) a címszereplő E/1-es narrációjában viszi végig a szerző (pedig bőven kíváncsi lettem volna a főszereplő srácok gondolataira is.) A közeli narráció jól kidomborítja Madison Kate bonyolult, és meglehetősen erős karakterét. Vannak hibái, és gyengeségei a főszereplőnek, de pont ettől válik élővé. Néhol fogtam a fejem a dolgaitól, ugyanakkor nagyon jól szórakoztam az abszolút emberi döntésein. Szinte minden szereplőnek van saját humora, és egy abszolút jellegzetes karakterépítése, ami miatt már a hangnemük és a szóhasználatuk alapján is elkülönülnek egymástól. Mondjuk azt nem tudom, hogy mit gondolt a fordító, mikor a „Hellcat” szót Cicusra egyszerűsítette, de már mindegy is Tény, hogy férfi főszereplők mindegyikéhez jobban illik az eredeti kifejezés.

Ettől függetlenül jól szórakoztam. Az erotikus részek jól vannak felépítve, a humor ütős, a cselekmény feszes. Az egész regény haladós, jól olvasható, és abszolút függővéges, simán olvastam volna még tovább.

A Madison Kate sorozat egy izgalmas választásnak tűnik a Kossuth Kiadó első dark romance kiadásához. Kicsit talán merésznek is. Kíváncsi vagyok, vajon felfedezik-e maguknak a műfaj kedvelői.

Adatok:
Kiadó: Kossuth Kiadó
Megjelenés: 2024
Oldalszám: 412
Fordította: Ladányi Klára

Fülszöveg:

„Madison Kate Danverst meggyilkolták az éjjel.” – Ez a mondat megváltoztatta az életemet, de nem a jó értelemben véve.
Tévedtek persze, mert nem haltam meg. Ellenben rászedtek. Miután megvádoltak egy sor bűncselekménnyel (és a politikai érdekeit néző apám példát statuált belőlem), ismét visszatérhetek Shadow Grove-ba. Engem pedig csupán egyetlen dolog foglalkoztat: a gyűlölet.
Valaki megfizet majd a gondosan kitervelt jövőm tönkretételéért. Valaki szembe találja majd magát a gyűlöletem teljes erejével. Milyen kézenfekvő, hogy az a valaki épp most költözött be a szomszéd szobába!
Archer D’Ath és a haverjai nem a megfelelő lánnyal húztak ujjat, és hamarosan megtudják, mire képes Madison Kate haragja.
A HATE egy főiskolai/new adult romantikus, fordított hárem történet, melyben az ellenségekből lett szeretők, és a szeretlek-gyűlöllek tematika dominál.

A könyv megvásárolható itt: Kossuth Kiadó