Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 160.
llusztrálta: Eric Deschamps
Fordítótta: Varró Zsuzsa
Fülszöveg:
Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 160.
llusztrálta: Eric Deschamps
Fordítótta: Varró Zsuzsa
Fülszöveg:
Épp a sok mellékszál miatt a
cselekmény fővonala lassan bontakozik ki, de a regény végig nagyon mozgalmas
marad. Egyetlen percig nem unatkoztam, de nem is volt meg az álmos nyári
görögországi hangulat.
Amióta először olvastam, hogy
idén a Kossuth Kiadó megjelenteti a naplókat izgatottam vártam, hogy kézbe
foghassam. Persze több szempontból sem számítottam arra amit végül kézhez
kaptam, de egyáltalán nem vagyok csalódott. Először is Alan Richman naplója
komoly önvédelmi fegyvernek minősül, hatalmas, súlyos és tömör. Másodszor,
látva az eredeti kézírását minden tiszteletem azé, aki elolvasta, és olvasható
formában elénk tárta. Harmadrészt pedig nyilvánvaló hogy a napló nem a
nagyközönségnek készült. Sok személyes, apró jegyzet, néhány bővebb gondolat, és
egy következetesen végigvezetett rutin a mindennapok történéseiről. Persze
vannak apróbb kihagyások, de mégis, a módszeresség a leginkább tetten érhető
jellemvonás. Szerintem az írásmód, és a szöveg legalább annyit megmutat az
emberből, mint amit elrejt.
Néhol tőmondatosan jegyzetszerűen
fogalmaz, máshol egészen szépirodalmi stílusban oszt meg egy-egy gondolatot az
életről, és a művészetről, és miközben lassan sorról sorral kibontakozik a naplóból
egy kíváncsi, érdeklődő néha egyszerű, máskor némiképp körülményesnek tűnő
ember.
„8:15-kor jönnek értem. 9:50-kor repülök Bécsbe, majd kocsival megyek Magyarországra,
Sopronba {
[…] De a város csodálatos, személytelen szépsége lenyűgöz. Tudja, hogy
öröktől fogva itt állt, elviseli a 20. századot, a rá jellemző kamaszokkal,
hátizsákokkal és farmerokkal együtt.
Miután egykor szaténban járt, és annyi masnit látott”
Az életét a naplók tanúsága
szerint rengeteg barát kísérte, akiket nem mindig volt egyszerű nyomon követni a
bejegyzésekből, de azt igen, hogy minden barátságát őrizte. Elképesztő volt
olvasni, hogy ebédelt Mick Jaggerrel, Stinggel és Trudie Stylerre
karácsonyozott, részt vett a királynő születésnapi ünnepségén, vagy épp együtt
utazott Tim Burtonnel és Johnny Depp-el. Támogatta és meggyászolta a barátait
pl. Natasha Richardsont, látogatta a családtagokat és megnézte a kollégáit a
színpadon. Miközben pedig elképesztő közösségi életét élt. Rima a felesége végig stabilan és állandóan a
társa maradt. Sosem ömlengett róla, de folyamatosan jelen volt a
mindennapokban, apró és nagy dolgokban.
Mégis ami a leginkább megmaradt
nekem, az a színészet és a kollégák iránti tisztelet. Rengeteget ír filmekről
és darabokról, és mindig dicséri a kollégákat, még az egészen fiatalokat is.
Nem tudtam rájönni hogy kiről, de egy magyar színészről a következőt írta:
„A munka kimerítő, de elég jó. Gyanítom, hogy az egyik magyar
sokunknál, ha nem mindannyiunknál messze jobb. Egy biztos, tökéletesen
megoldotta a jelenet nyitányát.”
Nekem kicsit gyanús hogy Szilágyi
Istvánról lehetett szó, mert ő volt nekem az egyetlen ismert szereplő az
említett filmben, de simán lehet az is, hogy valaki másról ír ilyen elismerően.
Nem lenne egyedi, hiszen Julia
Robertsről, Meryl Streep-ről vagy épp Daniel Radcliffe-ről is hasonlóan
csodálattal nyilatkozik.
Sok ismert szerep felbukkan a naplóban.
Nekem valamennyi izgalmas volt. Szerettem a Harry Potter utalásokat, de nem
amiatt volt érdekes nekem a könyv, ezért nem csalódtam amiatt, hogy viszonylag
röviden mesél a forgatásokról. Azonban az, hogy Pitonról egyeztetett
Rowlinggal, és hogy a 7. rész megjelenését ő is az utcán várta 3-400 emberrel,
nagyon érdekes volt. Nem sokszor használta ki a hírnevét, és a rigolyái is
inkább a korának voltak köszönhetőek mint a státuszának. Szeretett élni, enni,
nevetni. És bár a könyv csak röviden említi, sokat és sokféleképp
jótékonykodott.
Számomra fantasztikus élmény volt
olvasni a naplókat, még úgy is, hogy sok szereplőt nem ismertem. Vagy csak
keresztnévből nem tudtam azonosítani. Mégis mindannyian hozzájárultak egy
mélyen megélt, hosszú és tartalmas művészi és személyes életúthoz. A végén a rövid bejegyzések és Rima Horton
kiegészítése kicist megszorongatta a szívemet is. De összességében ez egy
csodálatos nekrológ egy nagyszerű embernek.
Adatok:
Alan Rickman naplói Emma Thompson előszavával
A Harry Potter-filmekből, az Értelem és érzelem moziváltozatából és az Igazából szerelemből jól ismert Alan Rickman világszerte elismert színészként, fáradhatatlan politikai aktivistaként és az utazás szerelmeseként lép elénk a huszonöt éven át saját és mások szórakoztatására vezetett naplója lapjairól, amely bepillantást enged a kulisszák mögé és Rickman magánéletébe is.
Alan Rickman máig az egyik legkedveltebb színész a világon, számos műfajban. Népszerűsége első filmes szerepe, a Drágán add az életed aljas Hans Grubere óta töretlen, tart Perselus Piton bonyolult alakjának megformálásán át és még tovább. Méltóságteljes alakja, sztentori hangja és a valamennyi szerepében megmutatkozó szellemessége belopja magát a nézők szinte minden korosztályának a szívébe.
Tehetsége azonban nem csupán a színészetben mutatkozott meg. A film- és színházrajongók, valamint a memoárok szerelmesei nagy élvezetet lelhetnek abban az „anekdotikus, leleplező, szellemes, bennfentes és kifejezetten kendőzetlen” írásmódban, amellyel Rickman a hétköznapi és a különleges dolgokat elénk tárja. Megosztja bölcs gondolatait színházi előadásokról, filmekről, a színjátszás művészetéről, politikáról, barátságokról, szakmai vállalkozásairól és általában az életről.
Az Őrülten, mélyen egy nagy nyilvánosságnak szánt napló, amelyet úgy olvashatunk, mintha Rickman egy közeli barátjával csevegne a jelenlétünkben.
Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 80.
llusztrálta: Oravecz Gergely
Fülszöveg:
A gazdagon illusztrált könyv célja, hogy a kétszáz éve született költőt új megvilágításba helyezze. Miklya Mónika pedagógus alapos kutatómunkája után oly' módon rendszerezte a szakirodalmat, hogy az 9 éves kortól egészen a 99-ig mindenki számára izgalmas olvasmány legyen. A kézikönyvből megismerhetjük Petőfi Sándor kalandos életútját és azt az izgalmas korszakot, amelyben élt, különös tekintettel az 1848-49-es szabadságharcra, de a kor nőalakjai is fontos szerepet kapnak. A könyv ideális lehet az iskolai tananyagot kiegészítő olvasmánynak is.Adatok:
Fülszöveg:
Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 192
Fülszöveg:
Azért kezdek bele ebbe a naplóba, mert nem tudom, milyen őrült világba kerülök legközelebb. Szeretném, ha később visszakereshetném az eseményeket és azok sorrendjét, mert bevallom, kissé összezavarodtam. Ami biztos: én Frida Gabriella Hammond vagyok, tizenkét éves, és Farango szigetén születtem. Ennyi.Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 96.
Fordította: Magyari Andrea
Fülszöveg:
Alig kezdődött meg az új tanév Kotkot kisasszony Boszorkányakadémiáján, Szerényi Mildred megint nyakig ül a bajban. Pedig nagyon igyekszik, de szerencsétlenségére Cirok kisasszony épp az ő gondjaira bízza az új tanulót, Enidet. Ám a lány bizony egyáltalán nem olyan ártatlan, mint amilyennek tűnik… Vajon Mildred meg tud szabadulni az örök bajkeverő szerepétől?Az írásmód nagyon különleges. Az
elején elgondolkodtam rajta, miért haladok nehezebben, mint szoktam, mire rájöttem,
hogy nincs párbeszéd a könyvben. Maga a narráció is érdekes, mert a tanya kövei
mesélik el a történetet, három különböző fókuszon keresztül, néhol mindent
tudva, máskor távoli E/3-ban, kihangsúlyozva, hogy ők a tanyán túl nem
láthatnak. Ez a váltakozó narráció, és a testérzetek hiánya elméletben eltávolítaná
az olvasótól a szereplőket, ugyanakkor annyira érzelmes az egész, hogy
lehetetlen kívül maradni rajta.
A történet alapja az, hogy egy
hagyományos francia hegyvidéki tanyán élő, jól funkcionáló négytagú családba
megérkezik egy beteg gyermek. Ugyan szabálytalannak mondják, de annyi
fogyatékkal küzd, hogy csupán pár évnyi életet jósolnak neki. A kicsit puritán,
nekem inkább sváb gyökerűnek tűnő szülők érzéseibe, gondolataiba nem igazán
látunk bele, testvérekébe viszont nagyon pontosan. Az érzékeny nagyfiú teljesen
alárendeli magát a gyermek gondozásának, terheket vesz le a szüleiről, és
valódi szeretettel fordul a kistestvére felé. Ugyan már ez is torokszorító
volt, de igazán a középső lány ríkatott meg. Egy csodás, dühös lázadó kamasz,
tulajdonképpen magát neveli fel, némi külső segítséggel. A harmadik rész pedig
a későn született, negyedik testvér történetét meséli el.
Nagyon egyedi, érdekes volt a
téma, talán még sohasem olvastam hasonlót. Ennek ellenére meggyötört.
Összeszorongatta a szívemet, és nagyon sok gondolkodnivalót adott a későbbiekre.
Ugyanakkor egy nagyon izgalmas
irodalmi kísérlet is ez a könyv, a narráció hűvös távolságtartásával, és a
gondosan megválogatott szavakkal, amik mégis megteremtik a közelséget, és az
érzelmi ívet. Fájdalmas, nehéz, de ugyanakkor teli van reménnyel, és az élet
kibomló csodájával. Mindenkinek érdemes elolvasni, legalább egyszer.
Fülszöveg:
Miss Jones nagyon furán viselkedik: borzasztóan kedves mindenkivel, fejsimiket és édességet osztogat, matekozás helyett pedig táncra perdül az osztállyal. Hogy mi ebben a fura? Miss Jones eddig imádta a matekot, és utálta a gyerekeket – Maise Millert majdnem hangosan kinevette, mikor az hintázott a székével és elesett.
A fehér borító nekem általában a tisztaságot, ártatlanságot idézi, és itt
szerintem teljesen illeszkedett is a témához, épp úgy, ahogy a londoni utcarajz is. Virginiáról pedig egy
különösen jó képet sikerült a borítóra varázsolni. Így még el is hiszi az olvasó, hogy
különleges szépségnek számított ez a negyvenéves korára szinte betegesen
sovány, hosszúkás arcú, beesett szemű nő.
De ne szaladjunk előre, hiszen a könyv sem teszi.
Csupán egy egészen rövid időszakot, mindössze 6 évet ragad meg a történet, a
Stephens családfő halálától az első Virginia Stephens (Woolf) regény
megszületéséig.
Az első, ami megragadott ebben a
regényben az a 1900-as évek első évtizedének csodálatosan megidézett
atmoszférája volt. A világ érezhetően, sőt, láthatóan változott. Lassan
eltűntek a főúri társadalmi szabályok, teret nyert a polgárosodás, és ezzel
együtt megjött a nők hangja is. Az addig zárt társadalmi rendszerbe teret
követeltek maguknak az elnyomott rétegek. A mai napig problémát jelentő
kirekesztettség elleni első küzdelmeknek lehetünk tanúi. Először vesznek
tevékenyen részt nők művészeti körökben, először játhatnak magasabb iskolákba,
először fogalmazzák meg a homoszexuálisok, hogy joguk van másnak lenni, és
először kerül szóba a „feketék” joga a
parlamentbe. Friss, izgalmas szelek fújnak az áporodott levegőjű Londonban, és
az olvasó szinte magába szívja a megújulást. A komor, magas épületekben a régi
sötét színű tapétát felváltja a világos színű falfestés, a szalonajtók nők és
férfiak számára egyaránt kinyílnak, és a dohos kastélyokban a régi
tulajdonosokat felváltják az új körök művelt és gazdag képviselői. Ebben a zsibongó,
izgalmas világban keresik helyüket a Stephens család elnyomott művészlelkei.
1903 december utolsó napján,
apjuk halálát várva Vanessa, Virgina, Thoby és Aidan Stephens leginkább csak
menekülne a fojtogató, sőt néhol bántalmazó légkörű családi kastélyból,
rangidős féltestvéreik George és Gerard Duckworth szándékai ellenére. A karakán
Vanessának köszönhetően aztán a négy testvér közösen alakít ki egy otthont a
londoni Bloomsburryben, ami idővel a művészetért rajongó ifjak
találkozóhelyeként válik ismertté.
Miközben a testvérek felfedezik
saját tehetségüket és lehetőségeiket, az érzékeny, törékeny Virginia nehezen
talál kapaszkodót. A halál, a gyász és a
betegség sötét árnyként kíséri, depressziója el-eluralkodik, zavarja
tanulatlansága. Az idő azonban vele is halad. A testvéri kapcsolatok lassan
megváltoznak, új barátságok szövődnek, és csütörtök esténként élén társaság jön
össze, aminek eredményként hamarosan megalakul a mai napig ismert Bloomsburry
Klub.
A könyv levelezések önéletrajzok
és fennmaradt dokumentumok alapján rekonstruálja Virginia rövid életének egy
meghatározó szakaszát. Finom, érzékletes, és könnyen megérthető. Tulajdonképpen
maga Virginia és az öngyilkosságához vezető betegsége is egészen szépen
kirajzolódik már ebben a korai időszakban.
A szerző nagyon jól ragadta meg
az írónő alakját, ellenben a Bloomsburry Klubról elég keveset mesél. Illetve a
tagokról igen, de nehéz pontosan megállapítani, hogy mitől vált híressé a
művészeti klub, mit alkottak a tagjai (Virginián kívül), és miért lett
meghatározó a korabeli művészeti életben. Vanessa alakja nekem egyáltalán nem
kedves, viszont nyíltsága és közvetlensége elengedhetetlen volt a főként,
festőkből, írókból és műkritikusokból álló társaság létrejöttéhez és
működéséhez. Keveset tudtunk meg Thoby munkásságáról, és ami nekem a
legfájdalmasabb volt, Leonard Woolf alakjai is távoli maradt. Ettől függetlenül
nagyon jó könyv. Élvezetes olvasmány, remek információforrás, és teljesen közel
vitt egy egészen különleges nőhöz.