Alessandro Baricco: Abel

   Túlzás lenne azt mondani, hogy maradéktalanul értem Alessandro Baricco műveit, nem is mindegyik áll közel hozzám. A Selyem kifejezetten nem a zsánerem, a Vértelenül viszont a személyes kedvencem az életműből, és bár az Abel hangulatában időnként emlékeztet rá, mégis egészen más irányba indul el.

    A 2025-ben hosszú hallgatás után megjelent új Baricco (kis)regény mindenben más egy kicsit, mint a korábbiak, mégis tagadhatatlanul Baricco mű. Már az alcím sem szokványos, vajon mit jelent a metafizikai western? Elsőre talán azt mondanám, hogy nincs ilyen műfaj. Azán azt, hogy ez a történet inkább metafizikai, mint western. Leginkább egyik sem, és igazából mindkettő lehet, de így szókapcsolatban mindenképpen rendhagyó. Lövések, poros utak, magányos figurák megjelennek, de hiányzik belőle a western hősiessége, erkölcsi rendje és romantikája. Nincs igazságtevés, nincs világos jó és rossz csak sodródás van, emlékek, döntések és azok következményei. Metafizikai ha elég távolról nézzük, tényleg elmélkedik a lét mibenlétéről, azonban az alapossága és a ténymegállapítások tekintetében már inkább csak pedzegeti az alcímet. Valószínűleg azonban felesleges boncolgatni ezt, ha Baricco így látja, nekem igazából jó.

    A történet maga valódi Vadnyugaton játszódik, északról indul és dél felé fejeződik be. Bár a területi adottságok adnak egyfajta linearitást a történetnek, összességében inkább mozaikszerűen áll össze a cselekmény. Nekem leginkább egy törött tükörhöz hasonlít. A kis cserepekben jól láthatóak a részek, de ha az egészet nézzük némiképp szabdalt, és semmiképpen sem teljes.

    Az Abel a címszereplő Abel Crow történetét meséli el, a pisztolyhős seriffét, aki fiatal kora ellenére már egy élő legenda. Abel regénye az emlékeinek darabjaiból áll össze, de ezek a darabok koránt sem teljesek. Néhol álomszerűen elmosódottak, máskor egészen pontosak, de szinte sohasem befejezettek. Emiatt nagyon sok kérdés maradt bennem a történettel kapcsolatban. Nem kifejezetten a végkifejlettel, mert az elég egyértelmű, de az apa története, vagy az anyja motivációi vagy Hallelujah részvétele Abel életében semmiképp sem teljes. És éppen ez az, ami Baricco egyik stílusjegye. szereti kiharapni a történeteiből az információk egy részét, aztán oldjuk meg. Nem kihagyni, az túl egyszerű lenne, inkább kivágni, úgy mintha elmesélné aztán utólag radírozná oda az üres foltot. Nekem ez küzdést jelent többnyire.

    A történetmesélés módja helyenként Cormac McCarthy világát idézte fel bennem, nemcsak a hangulat, hanem a szabálytalan központozás és a száraz, lecsupaszított mondatok miatt is. Az Abelt olvasni olyan, mint figyelni egy ördögszekeret, ahogy végiggurul a poros úton, könnyűnek tűnik, szinte súlytalan, mégis tele van jelentéssel. Ránézésre nem erőteljes, ugyanakkor bennem motoszkál évekig a miért és hogyan.

    Ami számomra túlterhelte a szöveget, az a lét és nemlét, rend és rendetlenség, ok és okozat kérdéseinek állandó boncolgatása volt. Bár ezek a témák szervesen illeszkednek a regényhez, időnként úgy éreztem, ráülnek a történetre, és elnyomják azt. A filozófiai utalások, idézetek gyakran inkább díszítőelemként hatottak, mint valódi gondolati kapaszkodóként. Ebben az értelemben a metafizika néha valóban „agyoncsapja” a westernt.

    Ezzel együtt is az Abel hamisítatlanul Baricco regény. Gyors, furcsa és megmarad az olvasó gondolataiban úgy, ahogy azok a történetek szoktak, amelyekkel nem tudunk maradéktalanul elszámolni.

    A könyvet köszönöm szépen a Helikon Könyvkiadónak.

Adatok:
Kiadó: Halikon Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 210

Fordító: Wiesenmayer Teodóra

Fülszöveg:

Abel Crow seriff még csak huszonhét éves, de már legenda. Biztos kézzel és villámgyorsan lő egyszerre két pisztollyal két különböző célpontra, miközben indián javasasszonyok ősi bölcsességein és az ok-okozati összefüggés filozófiai problémáján mereng. Egy napon aztán négy testvérével együtt elindul Yubába, hogy megmentsék régen látott édesanyjukat az akasztófától. Vajon mi várja őt az út végén? A vég, vagy valaminek a kezdete?
Alessandro Baricco kilenc év után jelentkezik új regénnyel. „Metafizikus westernje” kaleidoszkópszerűen kibontakozó történet, amelyben az olasz író sajátos, csak rá jellemző módon értelmezi újra a műfaj hagyományait.
„A helyzet az, hogy én egész életemben lőttem. Aki céloz, azt hiszi, hogy a világot egyenes vonalak keresztezik. Egy azelőtt és egy azután. Egy itt és egy ott. Nem csupán hiszi, hanem tudja. Azon vonalak mentén öl, azoknak a vonalaknak a végén hal meg.”

A regény megvásárolható itt: Booklove