Tuesday, 27 January 2026

L. J. Shen: Igazán ​őrülten szeretlek (Tiltott szerelem 1.)

   L. J. Shen visszatért. Legalábbis számomra biztosan. Újra elővette az a sajátos, időnként nyers, szenvedélyes, mégis érzelmileg mély történetmesélést, ami miatt annak idején beleszerettem a könyveibe. Nem mondom, az utóbbi regényeit is kedveltem, de egyik sem közelítette meg igazán a Boston Belles, az All Saints High vagy a Sinners of Saint sorozat intenzitását. Az Igazán őrülten szeretlek viszont nekem most hozta a korábbi érzelmi hullámvasutat.
    Ez a regény a legőrültebb rózsaszín, amit valaha láttam, pedig jó sok könyvet forgatok a kezeim között. Ráadásul ez talán Shen eddigi legvastagabb regénye, amit csak a Mennyei kísértés közelít meg terjedelemben. Bevallom, voltak fenntartásaim. Shen nem az a szerző, aki szeret elidőzni vagy bő lére ereszteni a történeteit, és attól is tartottam, hogy a gasztronómiai szál – különösen egy Michelin-csillagos étterem világa – nem feltétlenül az ő terepe. De nem, egy cseppet sem volt hosszabb ez a regény a kelleténél. Már az első oldal beszippantott, és vitt magával. Annyira szerettem volna, hogy sokáig tartson, de pechemre egy éjszaka (egy igazán hosszú és alvás nélküli éjszaka) alatt végeztem vele.
    Row lett az új könyves álompasim. Ami különösen érdekes, mert alapvetően nem az esetem. Nagy, morgós, és zseniális. Megvan benne minden, amit L. J. Shen férfihőseiben szeretek, csak kifinomultabb, érettebb formában. Nem a harsány dominanciája miatt lett számomra emlékezetes, hanem az őszintesége és az elkötelezettsége miatt. Mert miközben magabiztos és sikeres, végig ott van benne a bizonytalanság, a félelem az elvesztéstől, és az a nagyon emberi vágy, hogy jól csinálja. Hogy mindent megtegyen azért, akit szeret még akkor is, ha ez időnként fájdalmas volt számára.
    Calla ehhez képest sokkal hétköznapibb karakter. Édes, vicces, kissé hóbortos, de kevésbé markáns, mint Row. Ő inkább közülünk való. Tele önbizalomhiánnyal, kételyekkel és előítéletekkel, amiket nem mindig tud vagy mer kimondani. Talán ezért is működik olyan jól mellette: Row benne nemcsak a szerelmet látja, hanem azt az embert is, akit védeni, támogatni és felemelni akar. Calla számomra kicsit Emiliára emlékeztet a Vicious-ból, csak még esendőbb változatban. Valószínűleg pont azért szerethető mert olyan mint mi. És a csoda az a történetben hogy Row pedig a mindannyiunknak megjáró herceg, még ha nem is annyira herceges.
    A mellékszereplők közül Dylan, Row húga eleinte kifejezetten idegesített. Önzőnek, korlátoltnak és irritálónak tűnt, és nem értettem, Calla miért akar görcsösen megfelelni neki. Később persze árnyaltabbá válik a karaktere, és bár a végére valamelyest megkedveltem, számomra ő maradt az „idegesítő barátnő” mintapéldánya. Ezzel szemben a két anyuka karaktere meglepően sok színt és melegséget vitt a történetbe, őket kifejezetten szerettem.
    A cselekmény lendületes, de nem feszesen hajtott. Van benne tér az elkalandozásra, a karakterek belső vívódásaira, a kapcsolatok lassú épülésére. Egyetlen hiányérzetem talán az volt, hogy szívesen olvastam volna többet egy Michelin-csillagos étterem mindennapjairól és egy sztárséf valódi szakmai kihívásairól. De végül is mindent nem kaphatunk meg, és amit kaptunk, az így is bőven elég volt.
    A könyvet köszönöm szépen az Álomgyár Kiadónak!
Adatok:

Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2026.
Oldalszám: 640 oldal
Fordította: Szoboszlay Anna

Fülszöveg:

Újra fellobban a régi láng.
A beképzelt, elérhetetlen, jóképű és kétségkívül zseniális Michelin-csillagos séf, Ambrose Casablancas életét egyetlen szenvedély tölti ki – a főzés. Hiszen a nők csak eltérítenék a céljától. Így inkább nem bonyolódik komoly kapcsolatba.
Majd váratlanul felbukkan a bájosan különc Cal Litvin, húga rég nem látott barátnője, aki munkát keres. Mivel régről ismerik egymást, ad neki egy esélyt. Azokra az érzésekre viszont nincs felkészülve, amelyeket a lány kelt benne. Hiszen Ambrose legnagyobb bosszúságára Cal éppoly tüzes, mint a konyhája.
Cal már nem az az őzikeszemű kislány, aki egykor volt. Immár egy nő, akit mindenáron meg akar hódítani.
Az Amazon, USA Today és Washington Post bestsellerszerző L. J. Shen regénye megannyi édes és pikáns pillanatot ígér. Te is átadod magad az érzéki ízek csábításának?

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

No comments:

Post a Comment