Judy I. Lin: Méreggel ​átitatott varázslat

Ha Kínára gondolok, mindig a robosztus birodalmat látom. Az elképzelhetetlen embertömeget, a Himalája éles gerincét, vagy Hszincsiang hatalmas gödrét, ami kiválóan alkalmas az atomkísérletekre. Kína nekem a szegénység és végtelen természeti gazdagság találkozása, egy olyan társadalmi rendszer felett, amit megérteni sem nagyon tudok. Kína ugyanakkor maga a misztikus kelet. Egy történelemmel átitatott, sárkányokban gazdag titokzatos táj, amiről szerencsére egyre gyakrabban olvashatok. Annyira idegen az én európai kultúrámnak, hogy tulajdonképpen már önmagában is fantasynak tűnik egy-egy regény, de a valóság egész pici módosításával már egy igazán összetett és bonyolult világépítésnek látszik az, ami mélyen az ország történelmében gyökerezik.

Most, amikor divatosak a távol keleti regények, igazán kínai alapú fantasyval kevéssel találkozom. Szerencsére a 21. Század Kiadó bátran nyúl az új kihívásokhoz, és elhozta nekünk Judy I Lyn meséjét erről a különös világról. A tajvani szerző első regénye eredeti kiadásban is ugyanilyen szép, mint a nálunk megjelent könyv, színes élfestéssel, gazdag motívumvilággal.

Daxi a regényben szereplő birodalom a középkori Kína varázslatos, törékeny szabályokra épülő világát idézi meg, részben tényekre, részben mesékre támaszkodva. A regény középpontjában a teaszertartások mágikus világa áll, de a szerző bevallottan a kínai gyógyításra alapozta a növény alapú varázslatot. Szerettem ezt a természetközeli misztikumot.

A birodalom felépítése a feudális császári és tartományi rendszerű Kínáé. A kormányzókra, miniszterekre épülő rendszer feje a mindenkori császár (vagy császárnő, és az ember szinte látja körülötte a harcművészetben járatos fekete ruhás árnyakat, a lehajtott fejű szolgálókat, a néma szerzeteseket, és a színes ruhákban parádézó előkelőségeket.

Ning a főszereplő, egy okos és szerény falusi lány. Apja gyógyító, anyja teamester volt, a húga egy mérgezésben szenved. Ning ezért a fővárosba utazik, hogy részt vegyen egy megmérettetésen, és közben lehetőség szerint gyógymódot találjon húga betegségére. A birodalom központja azonban sokkal több titkot és meglepetést tartogat, mint amire a fiatal lány számít.

Személyében a szerző egy erős és bátor női karaktert teremtett meg, egy olyan hierarchiában, ahol a nőknek viszonylag kevés szerep jutott. Ráadásul a születés is meghatározta a társadalmi helyzetet így Ning (akárcsak Mulán) a helyzetéből kitörő nő jelképe lett. Ott, ahol csak a halálbüntetés terhe mellett lehet különbözni. Izgalmas módon azonban nem csak Ning az egyetlen nő, aki felülemelkedik a saját szerepén és helyzetén. Maga a császárnő is különleges karakter, de a testőre Ruyi és egy másik versenyző Lian is független nő, Így Ninget nem a környezete emeli ki, nem az egyedülállósága teszi különlegessé, hanem maga a karaktere összetett és izgalmas. Egyszerre visszafogott és bátor, védelmező, és ártó, hűséges és áruló.

A férfi főszereplő Kang szintén jól felépített szereplő, de valahogy sokkal kevesebb szerepet kap a történetben.

Ning és Kang kapcsolata annyira finom, és olyan törékeny módon épül fel, ahogy csak az ázsiai szerelmek tudnak. Apró érintések, összenézések, és ki nem mondott szavakból épül fel egy mély kapcsolat. Testiség, szexualitás, nyersesség nélkül, elképesztően távol a nyugati kultúrától.

A regényben elég sok az udvari politika, cselszövés és ármány. Én ezeket szeretem, de lelassítják a történetet. A cselekmény nem is egyenletes ritmusú A közepéig inkább lágy és lassú a vége pedig nagyon pörgős, nagyon erőteljes. A többszörös függővég azonnali folytatásért kiált. Szívesen olvasnék még hasonló misztikus távol-keleti regényeket.

Adatok:
Kiadó: Next21
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 382.

Fülszöveg:

Korábban ​büszke voltam a kezemre. Most, ha megpillantom, csak arra tudok gondolni: ezzel a két kezemmel temettem el anyámat – így kezdődik ez a fiatal felnőtteknek szóló történet.
Nem elég, hogy elveszítette az édesanyját, Ning azzal is tisztában van: az ő hibája volt. Teát főzött, amelyről nem tudta, hogy méreg van benne – és az édesanyja ezt itta meg, ebbe halt bele. A tea, amiben méreg van, most Ning testvérét, Shut is elveheti Ningtől.
A lány értesül róla, hogy a teafőzés ősi, varázslatos művészetében mérik össze erejüket a királyság legnagyobb tudású teafőző mesterei, ezért ő is odautazik, hogy részt vegyen a versenyen. A győztes egy kívánságát a királykisasszony teljesíti – Ningnek talán ez az egyetlen esélye, hogy megmentse testvére életét.
A királyi udvart azonban csalárdság és ármányok szövik át – felbukkan egy jóképű, rejtélyes fiú, akinek megdöbbentő titkai vannak. Ning egyre mélyebben belekeveredik valamibe, és mire észbe kap, már nagyobb veszélyben van, mint testvére, Shu.

A könyv megvásárolható ezen a linken: 21. század Kiadó

Shannon Mayer · Kelly St. Clare: Szirmok ​és jég koronája

Nehezen szántam rá magam a „Méz és Jég” trilógia befejező kötetének elolvasására. Ha megszeretek egy sorozatot mindig nehéz az elengedés. Kallik és Faolan története pedig igazán közel került a szívemhez.

A borító sokkal szebb, mint az eredeti. Tudom, hogy ezt az előző részeknél is megjegyeztem, de tényleg, így kell egy fantasy borítót elkészíteni. Kifejező és szép a színvilága, ráadásul ad egy egyedi desing-t  a teljes sorozatnak.

Rengeteget olvasok, ezért sok különleges fantasy világban jártam már. Tudom, hogy léteznek ennél jobban felépített, árnyaltabb kerettörténetek is, de a szereplők egymás iránti elkötelezettsége miatt (meg másért is) nekem ez messze kiemelkedett a tündérvilágok közül. Nemcsak a főszereplők romantikus kapcsolata volt erős, hanem a mellékszereplők közti barátságok, szerelmek, sőt a masszív gyűlölet is jól működött.  Alli és Lan egy olyan kapcsolatot épített fel, a természetes vonzódás talajára, ami jóval túlmutatott rajtuk, az időn és a téren, a jón és rosszon egyaránt.

A cselekmény ott folytatódott, ahol az előző kötet lezárult. Meglehetősen bonyolult volt, és nem minden történés logikus számomra. Néhol kifejezetten azt éreztem, hogy az írópáros szükségtelenül rángatja át a világokon a szereplőit. Kettővel kevesebb csavarral, és ide-oda utazással is simán működött volna a dramaturgia. Lehet, hogy csak elsiklottam néhány fontos részlet felett, de sehogy sem állt össze, hogy mi miért történik. Alapvetően ez a fő sodrást nem befolyásolta, a cselekmény érthető, de itt-ott túlmozgásosnak bizonyult.

A háttérvilág jól felépült, részletgazdag. Élveztem, hogy olyan titokzatos lények is felbukkannak, mint a kelpie, az óriás és a sárkány. Szerettem azt is, ahogy a tündérek és emberek világa összeért. Mintha lenne alapja a mesének. Persze nincs, de azért a bennem élő gyerek még mindig keresi a sárkányokat.

Ami a leginkább tetszett (és mégsem), az a regényt átszövő szomorúság volt. Bár teljesen boldogító a történet, mégis ott rezeg benne a mindent átható elmúlás. Ennek nem elsősorban a trilógia befejezéséhez van köze, sokkal inkább egy elköszönés az ismert világtól. Több helyen felbukkannak a regényben rejtve a társadalmi problémák, úgy mint a környezetszennyezés, háború, szegénység,  és a társadalmi egyenlőtlenségek. A könyv  reagál a jelenlegi problémákra, a változásokra, és úgy érződik, mintha kicsit le is mondana az emberi világról. Lássuk be jogosan.

Nagyon érdekes volt azzal a szemmel olvasni, hogy mit mond még a regény a  nyilvánvalón túl. Hogy a szerzők hogy építik be a világlátásukat a mesébe, és hogy mit közölnek a tündérvilág lakói velünk, olvasó emberekkel. Emiatt a rejtett tartalom és a fent említett erős kapcsolatok miatt lép ki nekem ez a trilógia az ismert (és szeretett) fantasyk közül, még akkor is, ha a történet nem bravúrosan felépített. Köszönöm az Álomgyár Kiadónak, hogy elhozta Magyarországra Shannon Mayer – Kelly St. Clare regényeit. Azt hiszem ezek után belevágok St Clare vámpíros sorozatába is.

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2023.

Oldalszám: 394 oldal

Fordította: Szilágyi Zsófia

Fülszöveg:

A sorsom elválaszt attól, akit szeretek…

Irtózattal tölt el a felismerés, hogy az én vállamat nyomja két világ sorsa anyám végső áldozata után. A tündérudvarok királynője lettem. Reménytelen küzdelmet kell vívnom.

Rubezahl sokkal hamarabb visszatért, mint én azt lehetségesnek gondoltam. Nem állok még készen. Nem győzhetek. Ráadásul elvett valamit, ami nélkül nem élhetek.

Eldőlt, hol lesz a végső csata, ahol a két sereg összecsap egymással. A régi mágia is felemelkedik, és megköveteli magának mindazt, ami jár neki.

Nincs más választásom, mint rohanvást összerakni a mozaikdarabkákat, hogy megmentsem a férfit, akit szeretek, és a tündér és ember barátaimat, akik még az életemnél is fontosabbak.

Két világ. Egy kiválasztott. Vajon mi lesz a végkimenetel?

A New York Times és a USA Today bestsellerszerző-párosa, Kelly St. Clare és Shannon Mayer trilógiájának befejező kötete az eddigieknél is több izgalmat és vágyódást ígér. „Szerelemben és háborúban mindent szabad.”

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

K. F. Breene: A rózsák királysága

Minél mélyebben járunk ebben a sorozatban annál jobban kedvelem a sárkányokat.

A Démonkirály átka ciklus számomra nem egy egyszerű olvasmány. Maga az erotikus fantasy műfaj az, ami kívül esik a komfortzónámon, általában egy erotikus-romantikus művel, vagy egy romantikus-fantasy-vel jobban boldogulok, mint a kettő ilyen mértékű ötvözetével. Az első könyv felvezetése óta azonban kihívásként élem meg az olvasás, amellett, hogy a világépítése teljesen a kedvemre való.

Eleve a sárkány alakváltók és a démonok egy speciális szereplőgárdát teremtenek, amit K. F. Breene egy elátkozott királyságba és egy, a pokolhoz hasonló démonbirodalomba helyez el, így a környezet is sajátos. Ráadásul, míg az elátkozott birodalomnál egy kicsit logikátlannak tűnt az átok működése, addig a démonvilág szintezett, hierarchikus és ráadásul működőképesnek is tűnik. Számomra sokkal élőbb mint a vár vagy a vár környéki falu, amelyben az előző két kötetben jártunk. Az is igaz azonban, hogy a „Szépség és a Szörnyeteg” mese hangulata ez utóbbi helyszínen sokkal inkább átjön, mint a démonvilágban.

A cselekmény lineáris, jól követhető, de időnként túl gyors, máshol meg nagyon lelassul. Volt olyan rész, amin szinte csak átfutottunk, nem bontotta ki teljesen az író, sőt néhol el is tolódtak az arányok az erotika irányába. Nyílván maga a műfaj is bevonzza ezt, de mégis jó lett volna, ha egy kicsit jobban kibontja a szerző pl. az utolsó csatát, mert csúcsponthoz képest elég rövid jelenet lett, ráadásul alaposan nyitva is maradt.

A többszempontú narráció nem annyira erős. Hadriel karaktere például párbeszédben erősen elüt Finleytől, de narrációban szinte azonos vele, néhol vissza is lapoztam, mert nem emlékeztem hogy éppen ki a „mesélő”. Nyfan hangja pedig hiányzott is, nyilván a szituáció miatt, de belőle most kevesebbet láttunk, mint az előző két kötetben.

FInley karaktere egy nagyon erős női karakter, könnyű kedvelni. Hannon és Hadriel ugyanígy annyira érdekes személyiségek hogy azonnal szimpatikusak. Nyfainben már nem vagyok ennyire biztos, hiába főszereplő. Nekem túl sok a bizonytalansága ahhoz képest, hogy Alfa sárkány. Ugyan ez előtörténete miatt ez részben érthető, viszont sok esetben tűnik úgy, hogy Finley dominál, de ezt az Alfa helyzet nagyjából nem teszi lehetővé. Emiatt néhány szituációban Nyfain sokkal gyengébbnek tűnik mint  a párja.

Govan és Denski nekem az elejétől a kedvelhetőség határán mozogott Vemarral egyetemben, míg Micah nekem egyáltán nem volt rokonszenves.

Ami és a barátai egyenlőre eléggé semlegesek, bár a kötet zárása azért sok kérdést vetett fel. 

Az erotikus töltettel és a beszédmodorral még mindig csak barátkozom, bár a nyelvezete az első kötethez képest sokat javult, de valószínűleg ez a fordítóváltáson múlt. Azonban még így is sokszor nagyon mocskos, és időről időre az erotikus tartalom simán pornóba hajlik.

Összességében egyre inkább kedvelem a Démonkirály világát, mire a végére érünk szerintem teljesen bele is rázódom.

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2023.

Oldalszám: 512 oldal

Fordította: Varga Csaba

Fülszöveg:

Már túl késő…
Azért, hogy megmenthessem mindazt, amit szeretek, be kell fejeznem a munkát, amit Nyfain elkezdett, és tönkretennem a saját lényemet.
Alkut kötöttem a legalávalóbb teremtménnyel, aki valaha létezett. Magamat adtam mindenkiért, így a börtön az új otthonom. De lett egy új célom, Dolion elpusztítása.
Mindenképp ki kell jutnom innen, vissza az én Aranysárkányomhoz. Lehetőleg élve. Az egész királyság sorsa múlik rajta.
K. F. Breene, a USA Today, a Wall Street Journal és a Washington Post bestsellerszerzője bemutatja, hogyan is válik hőssé valaki, akinek nincs más választása, mint a nép élére állni, hogy harcba szálljon a gonosszal.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

L. J. Shen: Gyönyör ​és fájdalom

Nekem L. J. Shen az erotikus-dráma koronázatlan királynője. A könyvei mellé általában csak egy csomag százas papírzsepi és egy tábla csoki hiányzik az önmagunkkal kettesben töltött csajos estéhez. Az a  fajta író, akitől egy párkapcsolat kezdeti szakaszában érdemes távol maradni, mert a párunk óhatatlanul is túlzónak érzi a könyves szerelmek fellobbanását. Később már simán csak elfogadja. Magányosan pedig kifejezetten jót tesznek a Shen hősök az álmodozásnak, bár erőteljesen rontják a valódi és kevéssé tökéletes szerelem felbukkanásnak esélyét.

Nekem maga a zsáner, amiben ír nem kifejezetten a kedvencem, általában kevesebb érzelmi töltettel működök, de mégis újra és újra behúznak a  regényei. Akkor is ha nem egyformák. Valamiért még a hozzám legkevésbé közel álló regényeiben is működik a Shen-varázslat.

A Gyönyör és Fájdalom vagyis Ever és Joe történetet most totálisan a komfortzónámon kívül esett. Annyira, hogy fogalmam sem volt az elején, hogy megtalálom-e benne a kapaszkodókat. Úgy éreztem, hogy ez a könyv egy lázas kamasz álom.

Volt benne minden olyan, amit egy kamaszlány el tud képzelni. Fájdalom, dráma, szerelem és halál. Elképesztően gót. Nem csak érzésre, hanem szó szerint is. A halál még sohasem volt ennyire erőteljesen jelen Shen regényben, emiatt komorabb és jóval érzelmesebb is szerintem, mint a többi könyve, és talán egy picit az erotikus vonal is háttérbe szorul. Ráadásul a szerző teljesen kimaxolta a világépítést azzal, hogy a regény központi egységét áthelyezte Salembe.

 A történet alapja egy olyan kapcsolat, ami mélyebben átgondolva eléggé pfúj. Emiatt nekem a fő szál tulajdonképpen egy megkerülhetetlen kőtömb lett, mert nem nagyon tudtam elvonatkoztatni attól, hogy erkölcsileg számomra vállalhatatlan a szituáció. Egy ponton Ever is átgondolja ezt de nem jut előrébb vele. Szerintem egy józan felnőtt ember ebben a helyzetben komplett hátraarcot csinál és már ott sincs. Soha többé. Az hogy a főszereplő benne maradt, tulajdonképpen fel is kellett volna hogy borítsa a történetet, mert morálisan nem lehet együtt érezni Everrel. Mg akkor sem, ha látszólag vannak mentő körülmények, mert nincsenek. Ezzel együtt mégsem dobott ki a regény, sőt Joe például közel is került hozzám, annyira amennyire Ever nem tudott. Igaz ehhez bőven hozzájárult a lány döntésképtelensége is.

Már majdnem a végére értem, amikor rájöttem: a könyv arra a tézisre épül, hogy „amit Isten neked szánt azt az ördög is utánad tolja talicskán”.  És tényleg.

Érdekes volt, sok helyen fájdalmas és érzelmes. De még így sem ment mélyre a történet nálam.  Mondjuk, ezzel együtt is szeretem Shent, és nagyon várom, hogy olvashassam a következő regényét.

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2023.

Oldalszám: 448 oldal

Fordította: Ladányi Klára

Fülszöveg:

Úgy ​tartják, az első szerelem gyakran az ártatlanság végét jelenti.

Ez a megállapítás nem is lehetne igazabb Everlynne Lawsonra, akinek a szerelemmel való első találkozása szívfájdalommal járt… és olyasvalamivel, ami látszólag mindenhová követi őt: halállal.

Egy óriási tragédiát követően Everlynne elveszít mindent, ami fontos számára: az álmait, a családját és a lelki társát, Joe-t.

A bűntudattól vezérelve úgy dönt, elvonul a világ elől a massachusettsi Salembe. Néhai énjének árnyékaként egyik napról a másikra él. Megtagad magától mindent, amitől boldog lehetne. Ám amikor a titokzatos és jóképű Dominic berobban az életébe, egyre nehezebb magányba burkolóznia. A férfi kalandvágyó, vidám, szereti az életet, és eltökélte, hogy megszerzi őt.

A lány már majdnem készen áll rá, hogy újra önmaga lehessen, amikor még egy férfi érkezik az életébe, és a múltbéli sebek ismét felszakadnak, ráadásul még fájdalmasabban, mint valaha. Őrjítő egyszerre két férfiba szerelmesnek lenni. Különösen úgy, hogy az egyikük gyűlöl.

Az Amazon, USA Today és Washington Post bestsellerszerző L. J. Shen regénye szenvedéllyel és izgalommal teli. Vajon mit választ Everlynne: a biztonságot vagy a fellángolást?

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

 

Sarah Hogle: Megérdemlitek ​egymás

Ez a könyv nekem teljes meglepetés volt, a jobbik fajtából. Egy könnyed, vicces romantikus komédiára számítottam, és valami sokkal gondolatébresztőbb olvasmányt kaptam.

 Alapvetően a szerző neve nem sokat mondott, magyarul az első megjelent regénye volt, de angol nyelven is négy könyve van összesen. A borító színvilága nem az enyém, szeretem ezeket a grafikus megoldásokat, de a teli lila nem az én színem. Ha csak a borítót látom, valószínűleg le sem veszem a polcról a könyvet.

A fülszöveg kapta meg a szemem. Az is azért, mert mást ígért, mint a romantikus zsánerben mozgó regények szoktak. Szeretem azokat a regényeket, amik túlmutatnak önmagukon, amik nem a szokványos alapokra épülnek, és itt ez adott volt. Naomi és Nicholas eleve szerelmespárként (vagy valami hasonlóként) léptek a történetbe, és a cselekmény arról szólt, hogy mi van a boldogan éltek után.  Mi történik akkor, ha összejön a szerelem, megtörténik a varázslat, de beköszöntenek a mindennapok. Ha a csillogó, mesebeli szerelem már csak a külvilágnak szól, és a zárt ajtók mögött elszökik a varázslat?

Sok év szinglilét után mondhatom, hogy kapcsolatba keveredni nem könnyű, főleg jó kapcsolatba nem, de megtartani azt, talán még nehezebb. A romantikus regények ritkán szólnak a szürke hétköznapokról. A megfásuló, színtelenné váló, egyhangú kanapé-tévé-konyha bermuda háromszögekről, amik a legerősebb izzást is elnyelik. Nem szólnak az én rokonom - te rokonod, én barátom-te a barátod háborúkról, a külön ágyban töltött éjszakákról, és az apró kis hazugságokról, amik pókhálórepedésekként futnak keresztül a csillogó love sztorikon.

Sarah Hogle első Magyarországon megjelent regénye parádésan nyúl a rendhagyó témához. Annyira, hogy az elején túl soknak is éreztem. Idegesített a szereplők hozzáállása. Nicholas egyértelműen túl kevés volt, Naomi pedig túl sok. Valahol nyilván megértettem őket, de a megoldásaikkal és az elhallgatásaikkal nehezen tudtam azonosulni. Aztán volt egy pont, ahol átbillent a történet, és onnéttól jóval több lett a regény, mint egy szórakoztató romkom. Rengeteget tanultam belőle az elfogadásról, a háláról és a megértésről. A másik ember apró tetteinek értékeléséről. Arról, hogy a világ olyan, amilyenné tesszük.

Bár a szereplők időről időre gyerekesen viselkedtek, és a megoldásaik sok esetben túlzók voltak, mégis olyan értékek mentén működtek, amikre nagyon nagy szükség van ebben a világban. Tulajdonképpen ez a könyv azt mutatta meg, hogy hogyan lehet fenntartani a meglévő kapcsolatokat, hogyan lehet életben tartani a tüzet, és valóban boldoggá tenni az amíg meg nem haltakot. Ma amikor a világ kihűl körülöttünk, iszonyatosan nagy szükség van ezekre az impulzusokra, és az ilyen jellegű néhol komolytalan, még valós problémákat feldolgozó könyvekre. Remélem sok hasonlót kapunk még a Kossuth Kiadótól és Sarah Hogle-tól.

Adatok:

Kiadó: Kossuth Kiadó

Megjelenés: 2023

Oldalszám: 384

Fordította: Medgyesy-Töreky Flóra

Fülszöveg:

Amikor ​az ősellenséged történetesen egyben a vőlegényed is…
A „boldogan éltek, míg meg nem haltak” sokkal bonyolultabbá válik ebben az elvetemülten vicces, romantikus komédiában, ahol szerelmesekből ellenségek, majd valódi szerelmesek lesznek.

Naomi Westfieldnek tökéletes vőlegénye van: Nicholas Rose tartja neki az ajtókat, megjegyzi az éttermi rendeléseit, ráadásul olyan előkelő családból származik, amilyenbe bármelyik menyasszony szívesen bekerülne. Sohasem veszekednek, és éppen a három hónap múlva esedékes fényűző esküvőjükre készülnek. Naominak azonban rettenetesen és totálisan elege van a férfiból…
Naomi ki akar szállni, de van egy bökkenő: amelyik fél felbontja az eljegyzést, annak kell állnia a vissza nem térítendő esküvői költségeket. Amikor Naomi rájön, hogy Nicholas is csak színleli az elégedettséget, harcba szállnak egymással csínytevések, szabotázsok és teljes érzelmi hadviselés formájában.
Ám ahogy egyre közeleg a visszaszámlálás az esküvőig – ami vagy megvalósul, vagy nem –, Naomi azon kapja magát, hogy az elszántsága meginog. Mert most, hogy már nincs vesztenivalójuk, végre önmaguk lehetnek, és jól érzik magukat azzal, akire a legkevésbé számítanának: egymással.

A könyv megvásárolható itt: Kossuth Kiadó

On Sai: A ​gyógyítók

 

  2021 nyarán olvastam csak a sorozat első két kötetét, mégis újra kezembe kellett vennem a 3. rész előtt ahhoz, hogy felvegyem a fonalat. Nagyon mozgalmas írás volt, sok szereplővel, gyorsan pörgő cselekménnyel, ezért nem mindenre emlékeztem már.

Meglepő módon teljesen lekötött az újraolvasás is, mert rengeteg apró részlet mellett siklottam el anno az első lendületben. Így együtt a három kötet érdekes volt, izgalmas, és sokkal jobban átláttam a történet egészét. Külsőre és szövegében is egységes az eddig megjelent három könyv. A borítók nekem kifejezetten tetszenek, jól felismerhetők benne a magyar női szimbolika, de mégis globális, ráadásul kicsit ki is lóg a Könyvmolyképzős uniformisból. A szöveg teli van nyelvi bravúrokkal, időnként karcolgatta a közönségesség határát, de inkább viccesen, mint zavaróan. Ugyanakkor gördülékeny és élvezetes is volt, észre sem vettem és már el is olvastam mindhárom részt.

    A Vágymágusok ciklus abszolút cseleményközpontú, bár megpróbál időnként karakterközpontúnak látszódni, és elég sikeres is ebben. A regénybeli fő probléma egy ismeretlen eredetű háború, és egy társadalmi-politikai kérdéskör, aminek a vége tulajdonképp a szellemi fejlődés (is lehet). Ugyanakkor cseppet sem rejtve a mondanivaló a női szerepekre, esélyegyenlőségi kérdésekre világít rá, olyan módokon, amivel abszolút tudok azonosulni. A szereplők a társadalom széles spektrumát bemutatják, a legtöbbjük teljesen szerethető mindennel együtt is, aki meg az természetesen a negatív példa.

    Elképesztő empátiával ír a szerző. Frellelelon Huron bácsikájának hozzáállása volt nekem a legütősebb és a legigazabb. Valahogy úgy hangzik, hogy elfogadta, hogy a világ színes, és mindenféle előfordul benne. Bár ezt kifejezetten egy helyzettel kapcsolatban állapítja meg, de rengeteg dologra igaz a történetben (és az életben is).

    A két főszereplő élete viszonylag hamar pályára állt. Lidérc és Rianna gyakran ugyanazokat a köröket futják le, mégis jól nyomon követhető a kapcsolatuk fejlődése.

    Nekem arányaiban sok volt kettejük közt az érzékiség. Szépen épült fel, és teljesen jól át is jött, és 800 oldalban bőven el is fért volna, itt viszont ráült a történetre. Ugyanakkor sok információ hiányzott. Érdekelt volna Delon motivációja, Frellelon múltja, esetleg Lidérc Forró-parti kalandjai. Az érzelmi ívnél is ugyanezt éreztem. Szépen kidomborodott a két főszereplő fejlődő szeretete, de hiányzott a háborúba menő sereg (és az egyetlen lány) félelme majd gyásza, Benne volt, de nem volt elég megrázó ahhoz képest, hogy mennyire markáns a másik oldal.

    Rianna élethez való hozzáállását nagyon szerettem, de tény, hogy háborús viszonyok között kb élhetetlen a leány. Nagyon szép az a napsugaras szeretet amit megjelenít, de ritkán működőképes. Vélhetően, ha ténylegesen a regény viszonyai közt élt volna ez a lány, már rég nem lenne. A középkori, férfiak uralta környezet vele szemben szerintem jóval kevésbé lenne megengedő. De fantasy tehát elképzeltem, hogy működik.

    Nagyon erősen függővéges, úgyhogy várom nagyon a befejező részt, aztán lehet, hogy előtte megint újraolvasom az eddig megjelent köteteket.

Adatok: 

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 328.

Fülszöveg:
Mennyit ér a szerelem egy megalkuvó világban?
Rianna mindeddig sikeresen titkolta, hogy lány. Férfiként mozog a seregben, de ami fájóbb, hogy a herceg is férfiként látja, és ennek mentén dönt a jövőjükről. Milyen fájdalmas lehet a viszonzott szerelem? Épülhet őszinte kapcsolat ennyi titok között?
Közeleg a tavasz, közeleg az ellenség. A máguskatonák és a gyógyítók útra kelnek, ám nem számolnak azzal, hogy egy vágymágusnak álcázott szipoly lapul a soraik között, egy lázadó család lánya, aki megkérdőjelezi a bevett utakat és megszokott módszereket. Mi ér többet, egy nemes törött karja vagy egy közrendű élete? Segít vagy árt, aki vitatja a választ, bomlasztja a rendet? Egy történet, ahol minden rossz döntés érthető, és mégis létezik helyes út.
Az év legkülönlegesebb fantasyregénye a természetről és a vágyról.
Éld át az izgalmas és mágikusan érzéki kalandokat!

A könyv megvásárolható ezen a linken: Könyvmolyképző Kiadó

Tóth Gábor Ákos: Balatoni ​örökség

   

    Tóth Gábor Ákos Édesvizi mediterrán című sorozatának előzménye a „Balatoni futárral” induló és a „Balatoni örökség”-gel záródó trilógia, ami érzéseim szerint önálló egységet képez, bár a folytatást még nem olvastam. A gyönyörű dizájn megtévesztő, a sorozat részei csak külsőre hasonlóak. Talán elbeszélésmódjában is vannak azonosságok, pl. a néhol túlburjánzó információs blokkok, de a három regény hangulata teljesen eltérő. Az első nekem vidám, csipkelődő, görbe tükröt tartó volt, a második nosztalgikus és szatirikus, a harmadik pedig csak szimplán szomorú. Nem volt így sem kevesebb, mint a többiek, de ez a regény egy elköszönés a Balatoni nyártól. Nekem egy gyönyörű búcsú.

    Az előző rész az első báró Csengyődy István hattyúdala volt, ez pedig az utolsóé Kálmánkáé. A történet cselekménye 1942-ből indul, az elbeszélés azonban ismét több idősíkon ugrál. Egy a távoli múltban, ez lólépésenként halad előre, egy lassú szál a majdnem jelenben 1996-ban és egy gyorsabb a közeli múltban 1994-1996-ig. Nekem ez utóbbi szál feleslegesen bonyolult volt, de igazából nem lett kevesebb tőle a történet, csak sokkal tovább tartott elolvasni.

    A szereplők többsége ismerős volt az előző kötetből, de a történetük teljesen váratlanul ért, de tulajdonképpen nem volt újdonság. A múltnak itt is, de amúgy is van egy furcsa önismétlése, ami szépen követhető a Balatoni Menedék lakóinak sorsán. Még akkor is, ha a történelem is írja a maga sajátos cselekményét, ami időről időre át és átszövi a Csengődyek útját.

    A főszereplő Csengődy Kálmán, a harmadgenerációs balatoni bolondos báró tulajdonképpen már csak díszlete a balatonszépei bírtoknak. Elment mellette a háború, a forradalom, sőt a rendszerváltás is, de nem hogy részese nem volt, nézője is csak alig az eseményeknek. Ahogy a nagyapja, úgy ő is igyekezett a partvonalon maradni pedig újságíróként elég sokszor volt a közepében. Értelemszerűen a saját érdekében jó döntéseket hozott, azzal, hogy kívül maradt a besúgók, pártkatonák és forradalmárok szövevények világán, azonban valahogy úgy égett ki közben, hogy nem is tett semmit. Furcsa ezt így végiggondolni, de ha jobban végignézem a környezetemet, ez egy generációs tünetnek látszik. Mire eljött a rendszerváltás, egy nemzedék belefáradt a politikai és társadalmi változásokba úgy hogy nem is volt azoknak a tevékeny részese. Mire eljött a szabadság, már nem is hittek benne. Sőt, amire hősök lehettek volna, már nem is érdekelt ez senkit. Fájdalmas volt az elmúlásnak ezt a szintjét megélni. Egy olyan életről olvasni, ahova a boldogság csak koldulni járt, ritkán és keveset. Ahol örömforrássá tud válni egy régi ismerős csúfolása, vagy egy hajdani szerelem emlékének megidé

    A csodás-pompás Balatoni Menedék előbb kihívás volt, aztán börtön, végül már csak tanúja a történelmi viharoknak, akár csak a benne élő, szinte mozdulatlan emberi emléke a hajdanvolt dicső múltnak. Vártam, hogy a váratlan vendég kinyitja az ablakokat és kiszellőzteti kissé a kúriát, de nem ez történt, csupán csak beolvadt ő is az elmúlásba.

    Az egészben az volt a durva, hogy ez a rész politikai kiszólások nélkül is egészen pontos képet festett a jelenről. Ijesztő módon felismerhető a modern kor minden társadalmi rétege a világunt öregembertől az agresszív balatoni vállalkozóig. És ismerős az enyészetnek ez a foka is. Más okoból, más háttérrel, de mindannyian ide tartunk.

    

    Szerettem ezt a trilógiát. Ismerős volt nekem, bár nem a Balaton közelében élek. Ismerős volt, mert a valós idejű magyar sorsokat írja meg. Nagyapámét, dédapámét, a szomszéd néniét. Kicsit az enyémet is. Hiányzott belőle a romantika, de végül is, mi romantika van a magyar létben manapság, vagy épp egy emberöltővel ezelőtt?

    Érdemes figyelmesen és tárgyilagosan olvasni. Szerintem nem egy könnyed lányregény, de nem is kell annak lennie. Fontos írás, egy kórkép a társadalmunkról, és egy amolyan sírva vigadós ballada a Balatonról, és 20. század lokális hőseiről.

Adatok:
Kiadó: XXI. Század
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 368.

Fülszöveg:

A ​barátság okkal, a szerelem ok nélkül hal meg

Ez a regény a barátságról szól. És persze árulásról, megbánásról, feloldozásról. A helyszín egy Balaton-parti kis faluban álló kúria, amit hiába kereszteltek Menedékre, a történelem viharaiban nem teljesít túl jól.

Három fiatal, két fiú és egy lány él itt a háború után, akik a 20-as, 30-as években a ház ódon falai között töltötték a gyerek- és fiatalkorukat, és most egy minden tekintetben új világban kell helyt állniuk. Le kell nyelniük azt, hogy, ha az otthonukat nem is, de a strand kabinjukat elveszi az új rendszer, s a helység kisboltjában gond nélkül beállnak eléjük azok, akik korábban a Csengődiektől kunyeráltak munkát…

Rendhagyó hármasuk amúgy is számtalan szóbeszédre ad alkalmat a faluban, így nem csoda, ha a fiatalok útjai 56 után szétválnak – mindaddig, amíg sok-sok év után a véletlen ismét egymásba nem gabalyítja azokat. Miközben a három egykori jó barát megpróbálja tisztázni a múltat, kezdetét veszi egy amolyan sírós-nevetős időutazás, amit a Kádár-korszak és a gulyáskommunizmus dolcsevitája foglal keretbe, s ahonnan nézve már az is érthető, miért gondolta egy fél ország, hogy „Nekünk a Balaton a Riviéra”…

A Balatoni örökség az előtörténete a szerző nagysikerű Édesvízi mediterrán sorozatának, egyben befejező része a Balatoni Futárral indított, majd a Balatoni Menedékkel folytatott történelmi családregény-trilógiának.

A könyv megvásárolható ezen a linken: 21. század kiadó

Tóth Gábor Ákos: Balatoni ​menedék

    

Az Édesvízi Mediterrán előzménysorozat első kötete a Balatoni futár nekem egy könnyed, humoros, szatirikus olvasmány volt, nagyon szerettem. A folytatása hasonló küllemű: szolid, múlt századi, romantikus hangulatú borítóval, azonos szedéssel, és felépítéssel. Mégis, valahogy teljesen irányt vált a trilógia ebben a kötetben. A kezdeti könnyed, kicsit fellengzős, kicsit nagyvilági hangvétel, melankolikussá és szarkasztikussá válik. A nyári balatonparti hangulat helyett ez a regény a nádasok téli fagyos-jeges világát idézi.

    A főszereplő ifjúkori évei már elmúltak, életének időszalagja a második részben már a szépkornál jár, és ebben az időbeni ugrásban nemcsak a mesélő válik tapasztaltabbá, érettebbé és sztoikusabbá, hanem a kor és a környezet is jelentős változáson megy keresztül, ami a regény teljes egészére kihat.

Talán furcsán hangzik, de egyáltalán nem bántam a váltást, annak ellenére sem, hogy az első kötetben épp a hangnemét szerettem nagyon.

    A Balatoni Menedékben a korábban megismerti Csengődy István újságíró és laptulajdonos története folytatódik. A látogatóból lassan bennszülötté avanzsáló bolondos idős „Báró Úr” visszaemlékezésszerűen meséli el a családja történét az általa bújtatott zsidó lánynak 1942-ben. A regény szerkezete tánclépésszerű lesz, kicsit előre, kicsit vissza. A páratlan fejezetek állandója 1942, míg a páros fejezetek egy hosszabb idősíkot járnak be. Bármelyik időben vagyunk azonban egyértelmű, hogy a Millenniumi Ünnepségek korának romantikája már erősen megkopott. Ahogy az évszakok változnak, úgy változik meg a világ István és Emma körül is. Miközben ők a megörökölt birtokra és egymásra koncentrálnak, országszerte erősödik a nacionalizmus, nyomokban megjelenik a szocializmus, és megérkezik lassan a válság is. Az egész koncepció arra emlékeztetett, mint amikor egy kép középső része állandó és mozdulatlan, körülötte pedig felgyorsul a világ. Ez esetben úgy éreztem Emma és István belefagytak az időbe. Emiatt egyszerre volt szép és szomorú a regény. Ez a kettőség azonban máshol is tetten érhető. Az ország társadalmi és politikai változásai a világháborúk alatt és között kísértetiesen emlékeztetnek a mai viszonyokra ezért a könyv egyszerre aktuális és nosztalgikus.     Nehéz nem észrevenni a párhuzamokat, a kevésbé veretes múlt és a mostani idők közt. (Időnként az író is segít abban, hogy egy-egy gondolatot mintegy véletlenül „kihangosít”). A kultúrpolitikai megszólalások, a kiközösítés, antiszemitizmus, és egyes társadalmi rétegek tudatos kirekesztése fájóan ismerős. Ha nem is tartunk éppen ott, ahol ez a regény időben, nem is vagyunk messze tőle. Emiatt az ember óhatatlanul is elgondolkodik a jövő bizonytalanságán, is elkezdi értékelni azt amije van.

    Bár maga a regény nem igazán mozgalmas, számomra izgalmas volt megélni a változásokat, főként a főszereplőkét. Bár a történelmi környezet érdekes, engem sokkal jobban foglalkoztatott az, hogy a külső hatásokra válaszolva miként változnak a szereplők. Hogyan formálódik a jellemük, hogyan reagálnak a társadalmi változásokra, és az elszenvedett veszteségek miként nyomják rá a bélyegüket az eltérő világszemléletükre. Az egész regénynek itt láttam a kulcspontjait. Emma nyitott és optimista, valamint István linkeskedő és sznob hozzáállásában és azok átalakulásában. Tulajdonképpen az egész élet, mint folyamat szépen kirajzolódik a regényben, meghatározva azokat a mérföldköveket, amelyeket elhagyva akaratlanul is szemléletváltáson megyünk keresztül.

    Nekem több nehézség volt a regényben. Sajnáltam, hogy néhány szereplő kevés szót kapott, Ferencet és Kálmánt például egyáltalán nem tudta hozzám közel hozni a történet. Az előző részből sokan csak említésszerűen bukkannak fel, tulajdonképpen elveszik Sturmné Margitka, a Generális és Eötvös is ebben a folytatásban. Értettem, hogy mi miért történik, de a rengeteg korabeli érdekesség helyett inkább a szereplőkről olvastam volna még.

    Volt egy elképesztő mértékű információtorlódás a regényben, mintha a szerző minden az időbeli eseményt, felfedezést és érdekességet egyszerre meg akarna osztani. Emiatt lassan haladtam az olvasással. Néhol picit letettem és egy-egy újdonságnak utána olvastam, máskor csak hagytam had zümmögjön még egy kis ideig a hír a tudatomba.

    Mindezek tudatában várom a harmadik részt, de nincsenek várakozásaim. Egyszerűen csak hagyom, hogy meglepjen a szerző.

Adatok:
Kiadó: XXI. Század
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 384.

Fülszöveg:

A ​regény helyszíne a Balaton-felvidék a múlt század első felének viharos éveiben, ám a címbéli falusi kúria lakóiról lassan kiderül, hogy nem csak a világégés, sokkal inkább saját múltjuk elől menekültek ide… 1942-t írunk, a hetvenes éveit taposó „bolond báró” és a felnőttkor küszöbén álló menekült zsidó lány úgy próbálja meg túlélni a szörnyűségeket, a nélkülözést, a terrort, az árulást, hogy fityiszt mutatnak a megpróbáltatásoknak.

Járványok, forradalmak, háborúk idején elözönlik a városiak a nyaralóhelyeket. Láttuk a közelmúltban, hogy aki csak tehette, megpróbált minél messzebb kerülni a veszélyzónától.

És megpróbálnak aszerint élni, amit a nyaralókból élő helyiek sugallnak: „Történjen bármi a világban, itt a tó partján vidáman folyik tovább az élet, s ez így lesz az idők végezetéig… Kit érdekel Hitler, Sztálin vagy Mussolini, amikor itt patakzik a jó bor, szól a zenekar, és a lányok szoknyája úgy fodrozódik, mint a vitorlások oldalánál megiramló hullámok.”

Egyszerre megindító, sokszor könnyes humorral megrajzolt sorsok peregnek az olvasó előtt -folyton változó balatoni „díszletek” között – kezdve a millenniumi évek aranyidejétől, egészen a II. világháború vaskoráig. A szerző előző, Balatoni Futár című regényében megismert hősök itt sem hazudtolják meg magukat – ám a carpe diem életérzés immár nem holmi úri passzió, sokkal inkább túlélési stratégia…

A könyv megvásárolható ezen a linken: 21. század kiadó

Tóth Gábor Ákos: Balatoni ​futár

    

A könyvben először a borítóját szerettem, bár bevallom szerintem becsapós. Sokkal romantikusabb és idillibb képet fest, mint amilyen a könyv maga.

Aki egy ma divatos romantikus korhű lányregényre számít az csalódni fog. Elsőre én is azt hittem, hogy ez a könyv amazok pasisan megírt, kritikus szemléletű változata. De tévedtem. Nem is igazán tudom kategorizálni ezt a regényt. Megkockáztatom: nekem inkább szépirodalmi regény ez, mint történelmi.     Ha lehántjuk róla az elvárásokat, zsánereket és szórakoztatóirodalmi szokásokat és sablonokat, simán előbukkan a humor és a mondanivaló. Elképesztő a nyelvezete, és a cselekmény helyett inkább a mondanivaló kap szerepet, az is inkább töredékeiben mint egészében. Vagyis nem a regény cselekményének, illetve a szereplők jellemfejlődésének van igazi mondanivalója (bár nyilván), hanem az odavetett félmondatokban, társadalmi kiszólásokban, illetve a jelen, múlt időbe ültetett paródiájának van igazi jelentéstartalma.

    Cirkalmas a nyelvezete, de nekem nagyon tetszett, hogy egy-egy összetett mondat időnként valódi kihívást jelent. Szerettem a furcsa, néhol groteszk képeket pl.: „.. aggódtam, egyszer csak valamelyik sötéten ásítozó orrlyukából kirobban az ádámcsutkája.”

Szórakoztattak a kifigurázott szereplők, és a sztereotípiák. Mondjuk nem vettem komolyan őket. A korabeli társadalomkritika amúgy lépten-nyomon tetten érhető, teljesen átírható a jelenkor viszonyaira, és pompázatosan helyénvaló is. Pl. "...az egészségügyi védekezésre elkülönített pénzek jó része az ezeréves ország csinosítására fordítható alapba vándorolt, miután a honatyák úgy döntöttek, hogy a holdudvaruk még nem hízott elég pöfetegre a túlárazott beruházásokon."

    A szereplők nem feltétlenül szimpatikusak, de nem is az a feladatuk. Amíg ilyen kiszólásaik vannak:    „szóval tőlem holnaptól akár Samuel Rowbotham brit feltaláló és a laposföld-hívők is kormányozhatják ezt az országot.” addig nekem teljesen életszerűek. Mondjuk hiába a korhű szöveg , a szereplők is inkább maiak, mint századelői polgárok. Az egyik kedvenc kiszólásom az így hangzott:

„Az enyhén spicces báró nyomban el is skandálta nekünk egyik kedvencét a Beremendi Geyza–Csehy Tamás-párostól, így hangzott: ..." (És itt stílszerűen beidézi a Jutalomosztás című Bereményi dalszöveget). Ezen elröhögcséltem két napig.

    Van a könyvben egy adag sovinizmus, faji és nemi egyaránt, de nekem ez a korhoz és a társadalomrajzhoz társult, mint a szerzőhöz. (Lássuk be az 1800 évek végén Magyarországon a zsidózás, cigányozás és a nők lenézése éppoly természetes volt mint ma). Ha akarok, ezen persze fel tudnék háborodni, de alapvetően társadalomkritikaként éltem meg ezt is, mint sok mást is a regényben.

    A cselekmény maga elég egyszerű és meglehetősen lineáris. A mesélés teszi kalandossá és érdekessé. Nagyon-nagyon sok korabeli információ, és apró történet van elrejtve a szövegben, illetve rengeteg érdekes és ismert (vagy kevéssé ismert) mellékszereplő bukkan fel, és számos az aktuálpolitikai kiszólás is. Sok általam sohasem hallott történetnek utána olvastam, és kiderült, hogy a szerző egy sor tényre építette a regényt, de azért fikció is akad bőven.

    Összességében, aki balatoni történelmi romantikát vár, az csalódni fog. Aki viszont leveti az elvárásait, és hátradől, ellazul és képes értőn olvasni, az gyöngyszemeket talál.

Adatok:
Kiadó: XXI. Század
Megjelenés: 2021.
Oldalszám: 384.

Fülszöveg:

Édesvízi ​mediterrán – A kezdetek
Az Édesvízi mediterrán sorozat szerzője ezúttal a 19. század végi Balaton partra kalauzolja el az Olvasót, ahol együtt talán felfedezhetjük azokat az ízeket, illatokat, mámorokat, amik után titkon mindig is vágyakoztunk…
Három évvel vagyunk az utolsó magyarországi kolerajárvány után. Egy évvel az egész országot (sőt még a császárt is) megmozgató millenniumi ünnepségek előtt. Egy fiatal újságírót a rossz magaviselete miatt úgymond száműznek Balaton-Füredre…
Az országos történésektől mentes kis település lakói, de a fővárosi zaj elől idemenekülő nyaralóvendégek is csak egy különc, fura szerzetet látnak benne… Ám vannak, akik mégis kíváncsiak az ő belső világára: a Jókai villát felépítő mester, a füredi társaságot elkápráztató szakácsnő, a szeretetotthont igazgató „svájci” fantaszta, az egyik első hazai női fotós, az egyik utolsó bakonyi betyár, és nem utolsósorban Eötvös Károly, a Balatoni utazás című könyv szerzője…
Mindez akár idilli végkifejletet is jelenthetne, ha… a Balatoni Futár alapító-főszerkesztője nem botlana bele abba az eltűntnek hitt szerelmi levelezésbe, amelyet a házas Jókai folytatott a tizennyolc éves gyámleányával…
Az Édesvízi mediterrán sorozat szerzője ezúttal a 19. század végi Balaton partra kalauzolja el az Olvasót, ahol együtt talán felfedezhetjük azokat az ízeket, illatokat, mámorokat, amik után titkon mindig is vágyakoztunk…

A könyv megvásárolható ezen a linken: 21. század kiadó

Alastair Chisholm: Tomas és Vasbőrű

A méretét tekintve ez a könyv nem nagy, éppen olyan kamaszfiú kezébe való méret, átvitt értelemben és szó szerint is. Bár, amint a példám mutatja kamasz és felnőtt lányok is egyaránt olvashatják.

Sodró lenületű, középkori hangulatú varázslatos meseregény ez, teli jóravaló emberekkel, és fantasztikus sárkányokkal és természetesen titkokkal.

Tom az egyszerű falusi fiú édesapjának a kovácsnak segít a kovácsműhelyben, amikor kiderül, hogy rendhagyó képessége van. Azon kevesek egyike, akik tudnak sárkányt idézi. Amíg fény nem derül arra, hogy sárkánylátó, azt hiszi Rivven népével egyetemben, hogy a sárkányok rég eltűntek a világból.

Az újonnan felfedezett tehetsége miatt felvételt nyer egy különleges iskolába, ahol a hozzá hasonló ifjak a sárkányokkal való bánásmódos sajátítják el. Tom hamarosan megismerkedik saját sárkányával, Vasbőrűvel, és együtt indulnak új, izgalmas utakra.

Maga a történet talán nem egyedi, a sárkányok és az emberek kapcsolatáról sokan, sokfélét írtak, az egyszerű történetektől az egészen bonyolultakig. Amiben ez a történet más, az a sorok közt rejlő végtelen empátia, és a pozitív megerősítés.

Nagyon tetszett nekem az, ahogy Tom szülei viselkednek, onnéttól hogy az édesapja készíti a vacsorát amíg a édesanyja a piacon van, odáig, hogy kérdés nélkül elfogadják, hogy a fiúk más. Lépten-nyomon megerősítik a szeretetükről, és egyáltalán nem csinálnak ügyet sem abból, hogy Tom nem folytatja a családi hagyományokat, sem abból, hogy egy, általuk ellenségnek tartott sárkány lesz a barátja.

Ugyanígy kivételesen elfogadóak az iskolatársai, akik befogadják, támogatják amikor sikertelen, és örülnek amikor ügyesen megold egy feladatot.

Az iskolába lányok és fiúk egyaránt járnak, és a tanári kar is vegyes. A középkori viszonyok miatt ez furcsának tűnik, abban az időben egyáltalán nem volt szokványos még a nem közti egyenlőség. Itt viszont egyáltalán nem kérdéses, hogy a lányok és sárkányaik ugyanúgy értékesek, mint a fiúk, sőt az iskola vezetője is egy hölgy.

A történet sok más mellett, azt is megmutatja, hogy lehet több dolgot egyszerre szeretni, hogy megférnek egymás mellett a szívünkben különböző élőlények, és egyáltalán nem kell választanunk a szeretetben. Ez ma, a mindennapossá váló családszakadások- és egyesülések idején egy különösen fontos gondolat.

Szerettem azt is, hogy Tom a maga egyszerűségében egyszer sem adja fel a reményt. Amikor nem sikerül valami az életében újra nekifut. Amikor mégis meginog, van társa aki megerősíti.

Az ábrák szépek, belül ugyan fekete-fehérek, de hozzák a borító stílusát. Nekem a fedlap grafikája nagy kedvencem.

Összességében nagyon sok érték, és hasznos gondolat van ebben a rövid történetben, ami miatt érdemes kamaszok kezébe adni.

Most pedig én is akarok egy sárkányt!

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 160.
llusztrálta: Eric Deschamps
Fordítótta: Varró Zsuzsa

Fülszöveg:

Mint Rivven minden lakója, Tomas is úgy tudta, hogy a sárkányok évszázadokkal ezelőtt kihaltak. Egy nap azonban felbukkan előtte egy izzó szempár a kovácsműhely tüzében… Kiderül, hogy a fiú azon kevesek egyike, akik képesek sárkányt megidézni, így meghívást kap a titkos Sárkány Akadémiára.

Tomnak nemcsak új képességével kell megküzdenie, hanem egy rejtélyes erővel is, ami veszélybe sodorja családját. Mit választ végül? A szüleit vagy fenséges sárkányát, Vasbőrűt?A regény egy izgalmas, varázslatos és akciódús új fantasy-sorozat első kötete.

Az elismert ifjúsági szerző, Alastair Chisholm első fiatalabbaknak szóló sorozata a Sárkány Akadémia, Eric Deschamps illusztrációival. Izgalmas, esemény- és fantáziadús történet egy csapat különleges gyerekről, akikben egy dolog közös: képesek megidézni a rég elveszettnek hitt sárkányokat, ezért meghívást kapnak a Sárkány Akadémiára, hogy ott fejleszthessék tovább képességüket.

A kötet megvásárolható itt: Móra Kiadó

Karen Swan: Szökés ​a görög szigetre

    Karen Swan nevét eddig csak színes borítókon láttam, de nem volt igazán kapcsolatom vele. Alapvetően nagyon szeretem a romantikus történeteket, ezért úgy látszik, csak idő kérdése volt, hogy mikor ejtem meg a hosszabb lélegzetvételű ismerkedést. A „Szökés a görög szigetre” című regény jó kezdésnek tűnt, mert nagyon szeretem Görögországot, így a könyv a címével és a borítójával fogott meg elsőre. Azonban a történet annyira rendhagyó volt a romantikus regények időnként egyforma sorában, hogy biztosan olvasok még a Karen Swan-tól.

    A megjelenése alapján én egy könnyed kissé vicces, laza és álmos görögországi nyaralásra számítottam, de egyáltalán nem azt kaptam. Voltam már Görögországban, és egész jól megfogható sajátos hangulata van, ami a regényben felbukkan, de csak nyomokban. Sokkal inkább nagyvárosi regény ez. A főszereplő és környezete igazi modern huszonéves lányokból áll, akik tudják és szeretik élvezni az életet. Ettől függetlenül nem vagyok csalódott, mert egy nagyon feszes cselekményű, mozgalmas és szokatlan romantikus regényt olvastam. Igaz, hogy zsáner szempontjából időnként inkább krimibe hajlik a történet. A szerelem, és a párkapcsolatok mellett sok nehéz téma merül fel, úgy mint, az abúzus, a munkahelyi etika, a gazdasági csalás, és az időnként maffiamódszerekben utazó pénzügyi mogulok kétes világa, de ezzel együtt is szórakoztató tudott maradni a könyv.

    A főszereplő angol lány Chloe, egy bonyolult párkapcsolatból menekülve New Yorkban köt ki. A cégnél dolgozik, ahol a világ leggazdagabb embereinek exkluzív kívánságait teljesítik. Őszintén szólva, eddig fogalmam sem volt, hogy létezhet ilyen. Érdekes volt belelátni a saját pórias életemből a nagymenő extrán csillogó életébe, de ugyanakkor terhes is. Részben mert az én teljesen gyakorlatias életszemléletem túlzónak, feleslegesnek és nagyképűnek ítélte az egészet az elvárásoktól a szolgáltatásokig, másrészt pedig mert többször a történet rovására ment, hogy őrültebbnél őrültebb kívánságokat intézett a főszereplő, miközben a saját életére ráfért volna egy alapos romeltakarítás.

    Sokáig nem kedveltem különösebben Chloe-t. Döntésképtelennek tűnt, és simán hagyta magát kihasználni, ráadásul újra és újra visszapörgött egy diszfunkcionális kapcsolatba. Aztán egyre inkább arra jutottam, hogy ő egy tipikus mai lány, tipikusan olyan, mint mi mindannyian. Ugyanazokat a magánéleti csapdákat éli meg, amiket bármelyikünk, vagy amik közül legalább egyben volt részünk. A regény több mérgező kapcsolatot is bemutat, de ezek közül Chloe-é a leginkább az, még akkor is, ha csak egészen enyhének tűnik a többihez viszonyítva. Vélhetően pont azért, mert annyira hétköznapi, hogy naponta találkoztunk vele, akár a saját életünkben is. Ráadásul tulajdonképpen a szeme előtt van a megoldás, mégsem lép ki igazán.

    A regény többi szereplője sem általános romantikus hős, sokkal inkább vérbeli emberek, hibákkal, esendőségekkel együtt. Számomra akkor vált élvezhetővé a regény, amikor elengedtem a romantikus regénytől várt normáimat, és rábíztam magam a történetre.

    Nagyon sok mondanivaló van a regényben a társadalmi státuszoktól kezdve az emberi kapcsolatokon át a gazdasági viszonyokig. Rengeteg az érdekes háttértörténet és sok az információ.

Épp a sok mellékszál miatt a cselekmény fővonala lassan bontakozik ki, de a regény végig nagyon mozgalmas marad. Egyetlen percig nem unatkoztam, de nem is volt meg az álmos nyári görögországi hangulat.

Adatok:
Kiadó: XXI. Század
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 398.
Fordította: Szabó Olimpia

Fülszöveg:

Minden kezdet előtt kell, hogy legyen egy vég
Chloe Marston összetört szívvel elköltözik Londonból, hogy New Yorkban kezdjen újra mindent. Egy olyan vállalkozásnál dolgozik, amely dúsgazdag kliensek megbízására végez szervezési feladatokat. Miközben mások életét zökkenőmentesen bonyolítja, maga Chloe történetesen egy ponton megrekedt. Az egyik nagy hatalmú ügyfél, a jóvágású Joe Lincoln világtól elzárt nyaralót keres egy görög szigeten, úgyhogy Chloe munkához lát.
Manhattanben váratlanul felbukkan az exe, Tom, és Chloe élete újra felborul, ezért kap a lehetőségen, hogy Joe Lincolnnal együtt nézze meg a kiválasztandó nyaralót. Időt nyer, eldöntheti, mit tegyen. Tomot már olyan régóta szerette, de a férfi megbántotta – érdemes még egy esélyt adnia neki? Lassanként közelebb kerül Joe-hoz, egyáltalán érdekli még Chloe-t Tom? Azonban Joe ellen vádak merülnek fel. Talán nagyobb a tét, mint a boldogságuk? Kiben bízhat Chloe? Időben kideríti, mi az igazság?

A könyv megvásárolható ezen a linken: 21. század kiadó

Alan Rickman: Őrülten, ​mélyen

Alan Richman nekem inkább „Igazából szerelem”, mint „Harry Potter”, de szerettem a „Robin Hood”-ban és az „Értelem és Érzelem”-ben nyújtott alakítását is. Emma Thompsonnal örök páros voltak, még akkor is ha tudtam, hogy életben „csak” barátok. Csodálatos Piton Professzor volt (valószínűleg a legjobb), de a személyiségét alighanem az „Igazából szerelem” adta vissza a leginkább (a megcsalós részen kívül). Mindig is egy picit kívülállónak, egy picit különcnek tűnt, miközben pedig tökéletesen át tudott lényegülni, annyira, hogy valódi Nottinghami bíró és Brandon ezredes volt, kérdés nélkül elhittük neki. Alan Richmanből én ennyit láttam. Ha olvastam is vele riportot sohasem láttam a magánéletét, nem volt celeb,  sem magamutogató sem a sztár, a szónak a kevésbé tiszteletreméltó értelmében. Nem szerepelt show-kban és nem voltak botrányai. Tulajdonképpen csak szerepei nyomán ítélhettük meg, és ez mennyire tiszta és üdítő volt a mai világban.

Amióta először olvastam, hogy idén a Kossuth Kiadó megjelenteti a naplókat izgatottam vártam, hogy kézbe foghassam. Persze több szempontból sem számítottam arra amit végül kézhez kaptam, de egyáltalán nem vagyok csalódott. Először is Alan Richman naplója komoly önvédelmi fegyvernek minősül, hatalmas, súlyos és tömör. Másodszor, látva az eredeti kézírását minden tiszteletem azé, aki elolvasta, és olvasható formában elénk tárta. Harmadrészt pedig nyilvánvaló hogy a napló nem a nagyközönségnek készült. Sok személyes, apró jegyzet, néhány bővebb gondolat, és egy következetesen végigvezetett rutin a mindennapok történéseiről. Persze vannak apróbb kihagyások, de mégis, a módszeresség a leginkább tetten érhető jellemvonás. Szerintem az írásmód, és a szöveg legalább annyit megmutat az emberből, mint amit elrejt.  

Néhol tőmondatosan jegyzetszerűen fogalmaz, máshol egészen szépirodalmi stílusban oszt meg egy-egy gondolatot az életről, és a művészetről, és miközben lassan sorról sorral kibontakozik a naplóból egy kíváncsi, érdeklődő néha egyszerű, máskor némiképp körülményesnek tűnő ember.

„8:15-kor jönnek értem. 9:50-kor repülök Bécsbe, majd kocsival megyek Magyarországra, Sopronba {

[…] De a város csodálatos, személytelen szépsége lenyűgöz. Tudja, hogy öröktől fogva itt állt, elviseli a 20. századot, a rá jellemző kamaszokkal, hátizsákokkal és farmerokkal együtt.

Miután egykor szaténban járt, és annyi masnit látott”

Az életét a naplók tanúsága szerint rengeteg barát kísérte, akiket nem mindig volt egyszerű nyomon követni a bejegyzésekből, de azt igen, hogy minden barátságát őrizte. Elképesztő volt olvasni, hogy ebédelt Mick Jaggerrel, Stinggel és Trudie Stylerre karácsonyozott, részt vett a királynő születésnapi ünnepségén, vagy épp együtt utazott Tim Burtonnel és Johnny Depp-el. Támogatta és meggyászolta a barátait pl. Natasha Richardsont, látogatta a családtagokat és megnézte a kollégáit a színpadon. Miközben pedig elképesztő közösségi életét élt. Rima  a felesége végig stabilan és állandóan a társa maradt. Sosem ömlengett róla, de folyamatosan jelen volt a mindennapokban, apró és nagy dolgokban.

Mégis ami a leginkább megmaradt nekem, az a színészet és a kollégák iránti tisztelet. Rengeteget ír filmekről és darabokról, és mindig dicséri a kollégákat, még az egészen fiatalokat is. Nem tudtam rájönni hogy kiről, de egy magyar színészről a következőt írta:

„A munka kimerítő, de elég jó. Gyanítom, hogy az egyik magyar sokunknál, ha nem mindannyiunknál messze jobb. Egy biztos, tökéletesen megoldotta a jelenet nyitányát.”

Nekem kicsit gyanús hogy Szilágyi Istvánról lehetett szó, mert ő volt nekem az egyetlen ismert szereplő az említett filmben, de simán lehet az is, hogy valaki másról ír ilyen elismerően.  Nem lenne egyedi, hiszen Julia Robertsről, Meryl Streep-ről vagy épp Daniel Radcliffe-ről is hasonlóan csodálattal nyilatkozik.

Sok ismert szerep felbukkan a naplóban. Nekem valamennyi izgalmas volt. Szerettem a Harry Potter utalásokat, de nem amiatt volt érdekes nekem a könyv, ezért nem csalódtam amiatt, hogy viszonylag röviden mesél a forgatásokról. Azonban az, hogy Pitonról egyeztetett Rowlinggal, és hogy a 7. rész megjelenését ő is az utcán várta 3-400 emberrel, nagyon érdekes volt. Nem sokszor használta ki a hírnevét, és a rigolyái is inkább a korának voltak köszönhetőek mint a státuszának. Szeretett élni, enni, nevetni. És bár a könyv csak röviden említi, sokat és sokféleképp jótékonykodott.

Számomra fantasztikus élmény volt olvasni a naplókat, még úgy is, hogy sok szereplőt nem ismertem. Vagy csak keresztnévből nem tudtam azonosítani. Mégis mindannyian hozzájárultak egy mélyen megélt, hosszú és tartalmas művészi és személyes életúthoz.  A végén a rövid bejegyzések és Rima Horton kiegészítése kicist megszorongatta a szívemet is. De összességében ez egy csodálatos nekrológ egy nagyszerű embernek.

Adatok:

Kiadó: Kossuth Kiadó

Megjelenés: 2023

Oldalszám: 576

Fordította: Németh Dorottya

Fülszöveg:

Alan ​Rickman naplói Emma Thompson előszavával
A Harry Potter-filmekből, az Értelem és érzelem moziváltozatából és az Igazából szerelemből jól ismert Alan Rickman világszerte elismert színészként, fáradhatatlan politikai aktivistaként és az utazás szerelmeseként lép elénk a huszonöt éven át saját és mások szórakoztatására vezetett naplója lapjairól, amely bepillantást enged a kulisszák mögé és Rickman magánéletébe is.
Alan Rickman máig az egyik legkedveltebb színész a világon, számos műfajban. Népszerűsége első filmes szerepe, a Drágán add az életed aljas Hans Grubere óta töretlen, tart Perselus Piton bonyolult alakjának megformálásán át és még tovább. Méltóságteljes alakja, sztentori hangja és a valamennyi szerepében megmutatkozó szellemessége belopja magát a nézők szinte minden korosztályának a szívébe.
Tehetsége azonban nem csupán a színészetben mutatkozott meg. A film- és színházrajongók, valamint a memoárok szerelmesei nagy élvezetet lelhetnek abban az „anekdotikus, leleplező, szellemes, bennfentes és kifejezetten kendőzetlen” írásmódban, amellyel Rickman a hétköznapi és a különleges dolgokat elénk tárja. Megosztja bölcs gondolatait színházi előadásokról, filmekről, a színjátszás művészetéről, politikáról, barátságokról, szakmai vállalkozásairól és általában az életről.
Az Őrülten, mélyen egy nagy nyilvánosságnak szánt napló, amelyet úgy olvashatunk, mintha Rickman egy közeli barátjával csevegne a jelenlétünkben.

A könyv megvásárolható itt: Kossuth Kiadó

Rose Tremain: Lily

 

     Váratlanul ért Rose Tremain stílusa. A könyvtárunkban annak idején nagyot ment a „Gustáv- szonáta” meg a „Zene és csend”, de én valahogy a „Lily”-re figyeltem fel. A borító nem tetszik különösebben. Nagyjából értem mit fejez ki, és hogy miért ilyen, de mégis, valahogy sokkal letisztultabbak a korábbi Tremain fedlapok. A címe sem különös, és a szedése is nagyon levegős. Mindezekből kiindulva sokkal inkább egy történelmi romantikus zsánerhez közel álló szépirodalmi műre számítottam, mint erre a történetre.

      A legelső benyomásom az volt, hogy iszonyúan nyomasztó a regény. Rengeteg Viktoriánus kori romantikus történetet olvasok. Bár azok többnyire az idealizált felszínt mutatják meg, sokszor akaratlanul is felvillantják a nyomornegyedek egy-egy szeletét. Ezért voltak sejtéseim arról, hogy a kor lelencházaiban, sőt álltalában a szegénység soraiban nem habos lányregény az élet, de a nettó kegyetlenséggel nem számoltam. Gyakran előfordul velem, hogy a körülmények közé nem számolom az emberi természet gonoszságát és kisszerűségét. Főleg, ha az egyház álarca mögé bújik. Annyira morbid ez nekem, hogy sosem tekintem alapból lehetőségnek, pedig tudjuk, hogy létezett/létezik.

A regény főszereplője Lily tulajdonképpen mindent megtapasztalt, amit egy hat-nyolcéves gyereknek nem szabadna. Már kisbaba korában árvaságra jut, éhezik, fázik verik, erőszakoskodnak vele. A legrosszabb azonban nem ez, hanem a mindenbe beleivódott, mindent átható magány. Ahogy ez a kislány sorba veszíti el a kötődéseit sokkal fájdalmasabb, mint a testi fenyítés, vagy fizikai munka. Egészen döbbenetes módjai vannak az elhagyatottságnak. Leginkább talán a barátnője elvesztése rázott meg, de tulajdonképpen az egyedüllét keresztjét az utolsó pillanatig hordozza Lily.

Az első oldalakon úgy gondoltam, hogy ez az árva olyan, mint egy veréb. Szürke, jelentéktelen, senkinek sem kellő. Aztán valahol a közepe táján már egy kis rozsdafarkúnak láttam. Átlagosnak tűnik, de van benne valami különleges. Egy oda nem illő szín a szürkeségben. Ez a szín félelmetes is a maga nemében, mert sehogy sem képes beilleszkedni a verebek közé. Még később sem, felnőttként sem.

A regény látszólag az őt kisbabaként megmentő, Sam Trench rendőrrel való szerelemre épül, de valójában alig. A férfi nem tud főszereplővé előlépni, bármenyire is jelen van a nyitómondattól a zárógondolatig. Épp a saját kisszerűsége akadályozza meg abban, hogy pozitív hős lehessen.

A Sam-mel való kapcsolatban van valami egészen beteges. Nem a köztük lévő húsz évre gondolok, hanem a vállalhatatlanságra, és arra, hogy ez a kötődés sokkal inkább egy az önmaga hősiességét megerősítő felnőtt, és a biztonságot kereső gyermek közt épül ki. Hogy Sam csak addig jelent valódi menedéket (vagy addig sem), amíg a sajátos erkölcsi normáiba beleférnek az érzelmei. Nekem úgy tűnik a férfi kihasználja, hogy Lily megmentőjeként tetszeleghet, emiatt semmiképpen sem lehet egyenrangú ez a vonzalom.

A regény vége nekem egyértelműen nem lezárás, sokkal inkább egy nyitány. Vélhetően Lily és Jesse újratermelik Nellie és a Perkin családmintáját, és ezzel tulajdonképpen akár a happy end is benne lehet ebben a kapcsolatban. Bár ez a teljes történet tükrében vélhetően egy erős feltételezés.

A regény szerkezete elsőre töredezettnek tűnik, rendszertelenül ugrál az időben, látszólag logikátlanul idéz fel eseményeket, és indokolatlanul ragad ki epizódokat Lily jelenéből. Aztán találtam egy második főszereplőt a regényben és hirtelen megalapozottnak tűnt minden jelenet. Az első pillanattól fogva ott ólálkodik a háttérben a halál. Annyira, hogy időközben, az árnyékok közt főszereplővé válik. A temetős jelenet például látszólag nem illik a történetbe (elsőre feleslegesnek tűnik), de aztán úgy éreztem ez a Halál nagyjelenete vagy a főpróbája. Nehéz eldönteni, mert bár kétségtelenül az ő szerepének ez a csúcspontja, de itt mégsem ér véget. Az utolsó oldalakig főszerepben van az elmúlás ígérete. Hátborzongató. Összetett, és sokrétű a mondanivalója.

        Ha vannak előre megírt sorsok, akkor Lilyé biztosan egy ezek közül, és ez esetben a boldogságra nincs lehetősége, hiszen genetikailag kódolt a bukás. Ha azonban kitartás és elszántság számít valamit, akkor Lily története nem érhet szomorú véget, hiszen amennyi küzdésben része volt, megérdemli a szeretetteljes életet. Az, hogy végül melyik irányba fordul az élete, nem derül ki a történetből, de én a jobbra számítok. Mindig.

Adatok:
Kiadó: XXI. Század
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 304.
Fordította: Kada Júlia

Fülszöveg:

A ​Gustav-szonáta, a Zene és csend és A kegyelem szigetei című díjnyertes regények szerzőjétől
1850-ben egy fiatal rendőr egy londoni parkban talál egy csecsemőt. Lily Mortimer árvaházban cseperedik, aztán vidékre kerül, nevelőszülőkhöz. Gyermekkorát Suffolkban tölti. Amikor dolgozni kezd, Belle Prettywood londoni parókaszalonjában talál munkát. Látszólag minden rendben, de Lily mindeközben borzasztó titkot őriz.
Sam Trench, az egykori fiatal rendőr nem veszíti szem elől a fiatal nőt, akit annak idején, csecsemőkorában megmentett. Amikor viszontlátják egymást, azonnal kölcsönös vonzalmat éreznek – Lily biztos abban, hogy Samnél megtalálja boldogságát. De lehetséges, hogy éppen ő fogja leleplezni a bűnt, amit a lány elkövetett? Ő fogja elhozni Lily számára a halálos ítéletet?

A könyv megvásárolható ezen a linken: 21. század kiadó