Maros András: Sorsolják a kaszinótojást

A kötet megjelenése cseppet sem hétköznapi. Kockásfüzet, stilizált autók, színes, neonreklámszerű betűk. Nekem nem idézik fel a korszakot, amelyről szól a történet, de mindenképpen érdekes, és figyelemfelkeltő a külső. A meglepő cím is pont annyi amennyi. Feltételeztem mögötte a váratlant, és megdöbbentőt, de elmaradt, kaptam helyette valami egészen mást. Talán nem megdöbbentőt, de biztosan különlegeset.

Maros András regénye az 1990-es évek elején játszódik. Akkor, amikor Maros András író épp annyi idős volt, mint főszereplője András, aki mint a szerző életrajzából kiderül, hasonló karriert épített a kínai bizniszbe, mint a főhőse. (Hogy miért nem lett pszichológus azt nem tudom). Önéletrajzi ihletésű a regény? Valószínűleg.

A cselekmény maga 5 nap meglehetősen kaotikus eseményláncolata, kínaiakkal, bolti eladókkal, Afrikából hazatérő nevelőszülővel, nyugalmazott orvossal és még néhány furcsa figurával. Érdekes, de nem számottevő.

Mégis, ahogy végig gondolom, a kilencvenes évekből szerintem mindenkinek van egy szürreális sztorija. Mindegyik érdekes, de egyik sem jelentős. Olyan, amit elmesélünk a haveri körben egy sör mellett, kicsit röhögünk az életen, de nem történik semmi sorsfordító.

A történetnél sokkal érdekesebb, ahogy megrajzolja a kilencvenes évek hangulatát. Sőt, ez a regény maga az évszázad végi miliő, minden bizonytalanságával kisszerűségével és nagyszerűségével együtt. Olyan, mint egy álmos pislogás, a hangos és fényes 21. század előtt.

Nagyon markáns képet fest a ma már többnyire hősies múltként megénekelt, rendszerváltás utáni időszakról. Hogy ez mennyire nem volt hősies korszak, azt már azok is elfeledjük, akik megéltük.

A regény főszereplője András is olyan, mint a története. Érdekes, de nem jelentős. Kicsit tesze-tosza, kicsit határozatlan, mégis magához húzza az embereket. Ha kell anya, ha kell nagymama, ha szükséges akkor pszichológus. Semmihez sem ért, de mindent tud. A rendszerváltás utáni állásvadász, aki még nem tudja, mi akar lenni, ezért bármit kipróbál, függetlenül attól, hogy látott-e már olyat. Amikor úgy lesz üzletvezető valaki, hogy pénztárgépet se használt még, vagy gyártulajdonos, hogy csak autót vezetni tud. Abban a korban és időben, mit sem számított ez.

Maros András ráérősen mesél. El-eltér a főcsapástól, nem siet. Megáll, fantáziál. Iszik egy felest. Benne van a korszak minden kényelme a történetében. Az a lassú, álmos sodrás, ami nemcsak a nyári Budapestre volt jellemző, hanem a vidéki városra is. Ahol ráértünk napközben presszózni, Dunaparton sétálni, gyalogolni, elkésni a munkából.

Ez a könyv pont olyan mint a 90-es évek. Kicsit avétos hangulatú, kicsit nosztalgikus, de a mienk. Aki megélte, emlékszik. Ültünk a szocializmus romjaink, a Sláger áruházak, betonkocka panelek árnyékában a skodák, dáciák trabantok és kispolsik közt a fűben és cigiztünk. Nagy cikk volt a kaszinótojás, de lenéztük a Marlborót, Már a tizenéves generáció is hordozott egyfajta unalmat, olyat, amit a szüleitől örökölt. Mi már mindent láttunk, mindent megéltünk, akkor is ha nem. A 90-es években voltak a nagy változások, de csak a kétezres évekre jött meg a csillogás. Addig meg próbálkoztunk.

Adatok:

Kiadó: XXI. Század
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 286

Fülszöveg:

1993, ​Budapest. András huszonéves. Kimaradt az egyetemről, és most azt tűzte ki célul, hogy néhány nap alatt eldönti, mit kezdjen a jövőjével.

Közben pénzre is szüksége van, tehát bekarikáz egy álláshirdetést.

Aminek messzemenő következményei lesznek.

Maros András életteli humorú regénye a nagy kérdéseket boncolgatja, de nem pont úgy. Mi a különbség a sors és a véletlen között? Vajon mondhatjuk, hogy sorsolják a sorsunkat?

A könyv megvásárolható ezen a linken: 21. század kiadó