Monday 8 May 2023

Jill Murphy: Botcsinálta ​boszi (Botcsinálta boszi 1.)

Belegondolni is elképesztő, hogy ez a könyvecske majdnem 50 éves. Legalábbis az eredeti kiadása, hiszen Magyarországon az idén jelent meg először, a Móra Kiadó gondozásában.
Mondhatni biztosra mentek, hiszen 2017-ben hasonló címmel tévésorozat is készült a gyerekregényből. Ráadásul egy jól megírt, kezdőként is kényelmesen olvasható, szellős szövegű regény, így az első önálló olvasmányok közt is helye van.
A wikipédia szerint a szerző 15 évesen kezdte írni a nyolc kötetből álló sorozatot, saját bevallása alapján, önmagáról mintázva a főszereplő diáklányt. Sőt, az illusztrációkat is Jill Murphy készítette, szerintem szenzációs stílusban, jól ábrázolva a szereplők jellemét, hangulatait.

A történet maga egy kétbalkezes kis varázslólányról szól, aki a Boszorkányakadémia kevésbé kitűnő, ámde mindenképp egyedi tanulója. Szerényi Mildred tudja mindazt, ami egy átlagos kamaszlányról elmondható. Jó szándékú, de kissé szeles, esetlen, érdeklődő, kíváncsi és időnként mindentudó. Vagy nem is. Benne van minden tinilány bizonytalansága és magabiztossága egyszerre, önbizalomhiánya, versengése, cukisága. Minden, ami igazán szeretetreméltóvá teszi a tiniket.
Persze ezt nem mindenki gondolja így. Kotkot kisasszony, az iskola vezetője alapvetően felismeri Mildredben a jószándékot, de az összes melléfogásához nem nagyon tud asszisztálni, Cirók kiasszony, az igazgatóhelyettes pedig kifejezetten nehezen viseli a csínytevéseket, bár van valami színpatikus a penészvirág modorában.
A Boszorkányakadémia működése egy bentlakásos iskolához hasonlatos, leszámítva, hogy egy ódon várkastély huzatos falai közt laknak a tanulók, akik a seprőn lovagolnak, és iskolai macskát kapnak társként a mindennapokhoz. Irodalom és matematika helyett bájitaltant és varázslást tanulnak, és ha a békává változtatás még nem is mindenkinek sikerül, a malaccá varázsolás azért már a botcsinálta bosziknak is megy.
Természetesen Mildrednek is vannak barátai, sőt halálos ellensége is, vagy legalábbis ahhoz hasonló, a kiváló tanuló Szenthy Ethel személyében.

Ha eddig bárki némi hasonlóságot vélt felfedezni a Kétbalkezes boszi és a Harry Potter sorozat közt, az vélhetően nem véletlen. Azt mondják, Mildred történetei ihlették a jóval híresebbé vált későbbi varázslótanonc kalandjait.

Nekem nagyon tetszett ez a bájos kis kaland, viszont maradtak bennem kérdések. Sajnáltam, hogy a Boszorkányakadémia nem koedukált, hiányoztak nekem a fiúk, és a hozzájuk kapcsolódó kamaszos csetlés-botlás. Keveset tudtunk meg belőle Mildred szüleiről, vagy magáról az akadémiáról és a boszorkánylétről is. Remélhetőleg a folytatásban kicsit kibővülnek az ismereteink Jill Murphy világáról.

Adatok:
Kiadó: Móra Kiadó
Megjelenés: 2023.
Oldalszám: 112.
Fordította: Magyari Andrea

Fülszöveg:

Seprűn lovagolni nem is olyan könnyű! Szerényi Mildred a legrosszabb diák Kotkot kisasszony boszorkányakadémiáján. A varázslatai rendre félresikerülnek, de valahogy mindig megússza, hogy kicsapják. Egy nap azonban Ethel, a tanárok kedvence úgy felmérgesíti, hogy meggondolatlanul őt is elvarázsolja, s ezzel halálos ellenséget szerez magának…

A kötet megvásárolható itt: Móra Kiadó

No comments:

Post a Comment