Maya Binyam Akasztófa

Maya Binyam etióp-amerikai szerző első regénye az „Akasztófa”. Sokat gondolkodtam a címválasztáson, mert csak nehezen állt össze kinek az akasztófájáról beszélünk. A borító maga is csak azután kifejező, miután megismertem a történetet, addig nem annyira beszédes.

Nehezen rázódtam bele a történetbe. Sem az elbeszélésmód, sem a cselekmény nem mondható hagyományosnak. Sokszor kapaszkodnom kellett, hogy a rengeteg, látszólag ismétlődő töltelékszöveg közt megtaláljam a lényeget. Emiatt nem volt igazán komfortos az olvasás, de így utólag ez nem volt kifejezetten baj, megnyitogatta kicsit a határaimat a regény.

A történet maga újszerű és formabontó. A fülszöveg szürreálisnak írja le, én talán inkább álomszerűnek nevezném. A narráció lassan halad, látszólag koncepció nélkül, motívumokkal, szimbólumokkal és véleményekkel tűzdelve a mondandóját. Keveset tudunk az elbeszélőről és arról is, amit elbeszél. Nincsenek nevek, azonosítható helyek, bár a világ híreiből nagyjából kiderül, hogy a kétezres évek elején járunk, egy afrikai országban (vagy nem). A főszereplő rendkívül szószátyár, és bár sok mindenkivel találkozik, és sok mindenkivel beszél, nincsenek párbeszédek, csak a saját gondolatait adja vissza egy-egy szituációról. Néhol úgy tűnik magatehetetlen, és nem különösebben okos, ugyanakkor a monológokból kitűnik, hogy rendkívüli szókincse van, és összefüggéseiben is látja a körülötte lévő világ politikai és társadalmi kérdéseit. Ahogy haladunk előre, az afrikai ország mélyére egyre inkább lemeztelenedik az út és a mesélő is. A külvilágtól és egyáltalán a világ eseményeitől eltávolodva egyre közelebb jutunk a családjához, és végül önmagához.

Az elbeszélésmód miatt az egész hangulat mézgás ködös, párás-ragadós lesz. A látszólagos kívülállóság, és tehetetlenség a világ sodrásával szemben, nekem nagyon behozta az afrikai életérzést, és az európaitól annyira más gondolkodásmódot. Így nemcsak a történet miatt volt érdekes a könyv, hanem a kulturális különbségek miatt is.

Nehéz megítélni az Akasztófát, mert a feldolgozása egy hosszabb folyamat lesz. Nagyon sok időtálló gondolat és érdekes motívum van benne, ami miatt szerintem még lesz dolgom vele, biztos vagyok abban, hogy sokszor fel fog bukkanni a gondolataim közt. Nem volt könnyű utazás, de nagyon sajátos élményeket adott.

A regényt köszönöm szépen a Jelenkor Kiadónak.

Adatok:
Kiadó: Jelenkor Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 236
Fordította: Bartók Imre

Fülszöveg:

Egy ​férfi huszonhat év amerikai tartózkodás után visszatér szülőhazájába – bár maga sem érti, miért ült repülőgépre. A nem mindennapi utazást követően egyre furcsább ügyekbe bonyolódik: hóbortos idegenek és régi rokonok, szélhámosok és bürokraták, taxisofőrök és fantomok beszélik el neki történetüket. Főhősünk mindezt közömbösen tűrve, apró jeleket követve bolyong az ismerősen ismeretlen afrikai környezetben. Vajon miért kell megtapasztalnia ezt a rossz álomhoz hasonló kalandot, és hogyan talál ki az egyre halmozódó kérdések labirintusából?

Az Akasztófa lehengerlően szürreális mű gyászról, kitaszítottságról és hazatérésről.

Maya Binyam regényében az élet egy tragikomikus játék, az embernek pedig fáradhatatlanul keresni kell az útját, a boldogságát, az otthonát, önmagát – talán még a halála után is.

Maya Binyam etióp-amerikai szerző, a The Paris Review szerkesztője. Publikál többek között a The New Yorker, a The New York Times Magazine és a Columbia Journalism Review folyóiratokban.

Jelenleg a Claremont McKenna College vendégelőadója, Los Angelesben él. Az Akasztófa az első regénye.

A regény megvásárolható itt: Booklove

Peter Wohlleben · Fred Bernard A ​fák titkos élete

Peter Wohlleben munkásságát csak érintőlegesen ismerem, eddig összesen a „Ha a fák lélegzethez jutnának” című könyvét olvastam. Atipikus olvasóként persze nem a legismertebb írásával kezdtem, de gondoltam pótlom a hiátust a frissen megjelent azonos című képregényével. Nos, nem. Sőt. A képregény körülbelül 40 oldal után behívta az eredeti írást, úgyhogy letettem, elolvastam „A fák titkos élete” ismeretterjesztő könyvet, majd szépen folytattam a képregényt. Emiatt körülbelül háromszor annyi ideig tartott, mintha szépen haladtam volna sorban, ahogy azt illik. Ennyit a megúszós olvasásokról.
A „Fák titkos élete” képregény első benyomásra hatalmas. Nagy alakú, vastag, igényes, kiadás, nem spórolták ki belőle az anyagot. A rajzok időnként eluraltak egy-egy oldalt, de összességében szerintem a grafika és a szöveg is arányos.
A szöveget (illetve a szövegbuborékokat) Fred Bernard követte el, de megőrizte Wohlleben írói stílusát, elbeszélői sajátosságait, dinamikáját.
A képregény kimazsolázza a fontos dolgokat az első könyvből. Látszólag nem követi annak tematikáját, de mégis. Az eredetiben Wohlleben a növekedéssel kezdi a történetet. Ír a fák szaporodásáról, és a felnövésükről. A képregényben az első igazi fejezet a Tavasz címet viseli. Szimbolikus és következetes is egyben. Ugyanaz, de mégis más. Ezt az elvet egyébként a teljes képregényen végig viszi, és az erdő életét évszakok szerint dolgozza fel, de inkább szimbolikusan, mint a specifikus jellemzőik szerint. A tavasz a születésé a tél a pusztulásé.

Nekem úgy tűnt a képregényben több Wohlleben van, mint a könyvben, bár lehet, hogy csak arányaiban több. Sokszor mesél a saját életéről, visszanyúl a gyermekkorához, ifjúságához és mostani tapasztalataihoz, megéléseihez is. Az egész történetből egyértelműen kirajzolódnak eltéphetetlen kötődései az erdőkhöz. Talajtól a lombkoronáig ismeri és szereti ezt a különleges ökoszisztémát, és ezt a szeretetet bőkezűen adja tovább az olvasóinak.

Érdekes ahogy az író az erdészeti munkáról beszél. Persze valahol tudtam, hogy sima gazdasági tevékenység, mégis gyakran láttam az erdészeket az erdő őrének, miközben nem igazán azok. Bár azért tapasztaltam már olyat egy-egy vezetett túrán, hogy vannak erdészek, akik becsülik a fákat, és megőriznek olyan mikroközösségeket ahol hagyják a fákat elkorhadni, a süniket és a bogarakat élni. Van ilyen, csak egyre kevesebb.

Benjamin Flao grafikus pontosan érti Peter Wohlleben szándékait és jó érzékkel nyúl a szöveg alá. Kicsit csipkelődő, néhol egészen karikatúraszerű rajzai könnyeddé teszik az amúgy is inkább mesélős mintsem komoly hangulatot. Az egész könyv hordoz egy megnyugtató atmoszférát amellett, hogy nagyon sok ismeretet ad át, ráérősen, kedvesen.

Ugyanakkor jellemző, hogy ez a könyv sem tagadja az emberi tevékenység káros hatásait. Wohlleben sokszor elmondja, hogy mennyire ártalmasak vagyunk a természetnek. Flao pedig megrajzolja. Sok szempontból elgondolkodtató ez a könyv, és határozottan mondhatom más, mint az azonos című non-fiction, de azzal minimum egyenértékű.

Köszönöm szépen a kiadványt a Park Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Park Kiadó

Megjelenés: 2024.

Oldalszám: 240

Ford.: Jeney Zoltán

Fülszöveg:

Peter Wohlleben a világ leghíresebb erdésze és világhírű bestsellerek szerzője, A fák titkos élete című kötetét több mint negyven nyelvre fordították le.
Ez a könyv az ő története. Egy isteni mesélőtehetséggel megáldott ember hív felfedezőútra bennünket, megmutatja, hogyan kommunikálnak a fák egymással, mit rejtenek a kérgük alatt, a föld alatt, hogyan mozognak, miként védekeznek a növényevők és a kártevők ellen.
Ez a finom, megkapó rajzokkal teli képregény egy csodálatos, de törékeny világba vezet, tudatosítva, hogy a fák megóvása nem pusztán környezetvédelem, hanem olyan tett, amely az emberiség egészének továbbélését biztosítja.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Booklove webáruház

Livia Blackburne: Kard és korona

Nagyon szeretem a Disney meséket, és a hercegnők közül Mulan az abszolút kedvencem, mégsem találkoztam sokáig a Kolibri Kiadó „Kard és Korona” című regényével, sőt „A Királynő Tanácsa” széria is ismeretlen volt számomra. (Spoiler: újabb sorozatgyűjtés amihez extra hely kell itthon - sóhaj).

Teljesen véletlenül futottam bele a Mulan retellingbe, és azonnal beleszerettem a borítóba és az élfestésbe. Mindkettő nagyon kifejező és Mulan-os. de nekem sokkal harmonikusabb, mint az eredeti amerikai fedlap.

Maga a történet körülbelül ott folytatódik, ahol az első Disney mese véget ér. Tulajdonképpen a második rajzfilm is illik közéjük, de Mulan és Shang ebben a regényben érzelmileg még nem tartanak ott, ahol a folytatás.

Livia Blackburne egyik legnagyobb fegyverténye, hogy tökéletes hangulatot teremtett. Az egész történet idején Mulan Kínájának hangulatában járunk. A regény egész szimbólumrendszere tökéletesen illeszkedik a rajzfilmhez, a cselekményhez és a korabeli távol-keleti birodalomhoz is. Apró kis foltokban is megnyilvánul ez, egy tányérfestésben, egy ételben, egy babonában, de ott van az egész életérzés szintjén is, a barátságokban, a hatalomhoz való viszonyban vagy épp a kötelességtudásban.

Nagyon-nagyon szerettem ezt az autentikus klímát. amiből szerintem egyszer sem esett ki a szerző, aki amúgy végig ragaszkodott a szereplők és a történet hűségéhez is. Mulan császárnőként is meg tudott maradni harcos hercegnőnek, ahogy Shang is végig hozta a karakterének összes jellemzőjét. Kettejük kapcsolata szépen épült tovább mégsem tolódtak el az arányok kettejük kapcsolata felé. Teljesen Mulan volt a történet központjában, sohasem csúszott el róla a fókusz. A hercegnő, akiből császárnő lesz tényleg túlmutat a Disney-féle történetmesélés határain. Mulan teli van kétségekkel, kérdésekkel, és bizonytalansággal, amitől rajzfilmfigurából emberré válik.

Mulan megküzd a pozíciójáért nemcsak a környezetével és a hunokkal, hanem önmagával is. Mindenből tanul és fejlődik, miközben ugyanaz a kedves és határozott nő marad, aki volt. Az egész történet egy hatalmas girl power, mert ugyan akad egy-két támogató férfi figura is, mégis a nők azok, akik erejükkel, kitartásukkal és hősiességükkel végig bizonyítják rátermettségüket és egyenlőségüket az elvakult, és hagyományok béklyóival leláncolt kínai társadalomnak. Nagyon sok szereplőt kedveltem a regényben és csak egészen keveset utáltam szívből.

A könyvnek azonban volt egy komoly hibája. Rettenetesen éreztem a hiányát az Musunak és Ciripnek. Nem tudom, hogy a retelling írók miért kerülik messzire a két segítő „állat”-ot, de valahogy egyetlen új Mulan mesében sem bukkannak fel, pedig ez a kettő adta az eredeti sztori sava-borsát. Nagyon hiányzott a humoruk, és a csetlés-botlások.

Persze nélkülük is működött a történet, és nagyon jó olvasmány volt. Bájos, elgondolkodtató és gördülékeny. Köszönöm szépen az élményt a Kolibri Kiadónak.

Adatok:
Kiadó: Kolibri Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 392.
Fordította: Szujer Orsolya

Fülszöveg:

A ​csatatéren már megmutatta, mi a becsület. Most egy újfajta harc vár rá…

A háború véget ért. Mulan, a hős szülőfalujában éli mindennapjait, ahol egy csupa nőkből álló milícia kiképzésével foglalkozik. Élvezi a békét, és tudja, annak védelme mindent megér.

Amikor Shang átadja neki a császárváros meghívását, a lány élete ismét fordulatot vesz: az idős császár Mulant nevezi meg örököseként. Az elképzelhetetlen hatalom és felelősség megrémiszti őt – de mégis hogyan mondhatna nemet az uralkodónak?

Kína trónján sosem ült még császárnő. A miniszterek megkerülik Mulant, lépten-nyomon igyekeznek aláásni a tekintélyét. A veszedelmes hunok mozgásba lendülnek, a nép zúgolódni látszik, ráadásul a saját emberei között is árulást gyanít. Mulan válaszúthoz érkezik: megfutamodik, vagy elfogadja, hogy nemcsak páncélban, hanem koronával a fején is vezetésre született?

A Királynő Tanácsa egy magával ragadó sorozat, amely megmutatja, milyen uralkodó válna a Disney-hercegnőkből, akiket egy történelmen átívelő, rejtélyes erő köt össze

A regény megvásárolható itt: Booklove

Isida Só: Macskát ​receptre

Cicarajongó vagyok, és tudom, hogy nagyon sok macskás japán regény van mostanában, azonban nekem ez volt az első. A Libri új „Macskát receptre” című távol-keleti regénye a harmonikus színvilágával fogott meg elsőre, de a témája is izgalmasnak tűnt. Őszintén, jó sok munka van egy kisállattal, milyen pszichológus az, aki plusz problémát ír fel egy betegnek? Hát…japán.

Elképeszt engem, hogy mennyire macskarajongó a szigetország. Persze vannak a történelemben bőven olyan helyek, ahol hasonló macskakultuszok voltak, de akkor is, Japán modernkori fejlettségéhez és az ott élők szabálykövető életviteléhez nekem nem igazán illenek a cseppet sem hagyománytisztelő és kiszámítható macskuszok. Ez egy igazi ellentmondás, de mindig vidám leszek tőle, mert értékelem, ahogy a japánok hagyják magukat kibillenteni a komfortzónájukból

A regényben öt, illetve inkább hat történet van lazán felfűzve. A hatodik a kerettörténet, ami mindegyik epizódon végigfut egy-egy gondolat erejéig, de igazából csak a végére áll össze.

Minden történet egy-egy szívmelengető novella az emberi lélek fáradtságáról. A páciensek olyan modernkori nyavalyákkal küzdenek, amik mindannyiunknak ismerősek. A túlhajtottság, a megfelelési kényszer, a családon belüli kapcsolatok szétesése, az odafigyelés hiánya mind szorongáshoz vezetnek. Ugyan saját magamon is felismerem időnként ezeket, de eddig még sohasem gondoltam gyógyírként a macskákra. Mondjuk lehet amiatt, hogy nekem is van kettő, és még sohasem gyűrt le a szorongás. Nos, elképzelhető, hogy van összefüggés.

Több mint 10 éve valaki a kezembe nyomta az első macskámat. A kis vörös gombolyag előtt még csak nem is szerettem különösebben a cicákat, azóta viszont már kettő boldogít. Isida Só regényében körülbelül ugyanaz a helyzet. Nyau doktor, és a kissé dölyfös asszisztense gyógymódként macskát ír fel a gyanútlan pácienseknek, akik minden esetben hazaviszik a különböző fajtájú és korú kedvenceket. És ahogy a macskák megmelegednek az otthonokban valahogy a gondozóik számára is felderül a világ.

A regény műfaja mágikus realizmus. Megvan benne a könnyedség, de a felszín alatt meghúzódik némi szomorúság is. A japán mértéktartás jegyében nincsenek különösebb érzelmi drámák, mégis meg-megkarcolja a szívünket. Egyszerre megmosolyogtató és elgondolkodtató.

Érdekesek a könyvben felbukkanó embertípusok és a sajátos viselkedési formáik. Az ordítozó főnök, a hajbókoló alkalmazott, a férfiasságát hangsúlyozó családfő, vagy az érzelmi távolságot tartó anya. Minél több távol-keleti történetet olvasok annál ismerősebbek ezek a karakterek.

Nagyon sok speciálisan japán vonás van a könyvben, de a mondanivalója nemzetközi: Legyen cicátok! Ha van (vagy ha nincs), olvassátok el ez a könyvet, érdemes.

Köszönöm szépen az élményt a Librinek!

Adatok:
Kiadó: Libri Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 280
Fordította: Ikematsu-Papp Gabriella

Fülszöveg:

Szívmelengető olvasmány mindazoknak, akik szeretik a macskákat, és azoknak, akik csak ezután fogják megszeretni őket.

Egy homályos kiotói sikátorban, egy régi épület negyedik emeletén várja pácienseit a Nakagjó Lélekgyógyászat, ahol mindenki ugyanabban a különleges kezelésben részesül, bármi is legyen a panasza. A titokzatos klinika orvosa azt vallja, „a legtöbb gondra gyógyír a macska”, ezért egy-egy cicát ír fel a munkahelyi nehézségekkel küzdő Sútának éppúgy, mint a családjától elhidegült Kogának, vagy az iskolai beilleszkedés miatt szorongó Aobának. Bár a gyógymód kezdetben mindenkit meglep, a macskák az összes beteg életébe elhozzák a kívánt változást.

Isida Só nagy sikerű könyvében jó érzékkel ragadja meg a nagyvárosi élet sokunk számára ismerős sivár, sokszor abszurd hétköznapjait. Ebben az álomszerű történetben a macskák melegséget, reményt, misztikumot csempésznek gazdáik otthonába, segítenek nekik megismerni önmagukat, és társul szegődnek melléjük a gyógyulásban.

A regény megvásárolható itt: Booklove

Vi Keeland: Megszállottság

Nem vagyok elkötelezett Vi Keeland rajongó. Olvastam pár korábbi regényét, és tetszettek is, de valahogy nem igazán nyúltak nálam mélyre. Ráadásul különösebben thriller olvasó sem vagyok, úgyhogy voltak kétségeim, de mindenekelőtt borzasztóan érdekelt az, hogy milyen az, amikor egy megrögzött romantikus író műfajt vált. Nos bravúros.

A regény főszereplője Meredith pszichiáter, aki egy szörnyű balesetben elveszítette egy családtagját. A veszteség, a bűntudat és a gyász sajátos keverékéből képtelen továbblépni, mindaddig míg egy nap meg nem látja a baleset másik áldozatának hozzátartozóját Gabrielt. Meredith elindul a férfi után, bár maga sem tudja, hogy megérteni vagy leleplezni szeretné a férfi vidámsága alatti fájdalmat, de úgy érzi segítheti őt a veszteségfeldolgozásban. Hogy együtt könnyebben lépnek tovább. Aztán a dolgok összekuszálódnak, a véletlenek és a váratlanok összeadódnak, ráadásul a vonzalom és megjelenik a képben.

Voltak gondolataim a cselekményről, de sohasem tudtam igazán, hogy merre tartunk. Amikor azt hittem, hogy feloldódik valami akkor bonyolódott igazán. Tetszett nekem ennek a feszültsége és kiszámíthatatlansága.

Elég para volt, bár nem vagyok feketeöves krimi és thrillerolvasó, így valószínűleg alacsonyabb az ingerküszöböm, mint a gyakorlottabb olvasóknak. Végig izgultam, és nagyon gyorsan haladtam az olvasással. A regény elején a helyezetbemutatás volt egy kicsit lassabb, de aztán nagyon feszessé vált a koncepció, úgyhogy egy percig sem unatkoztam. Egyedül a vége volt az, ami valahogy homályos maradt és több információt vártam, de ezt meg tudtam bocsátani.

A cselekményt Meredith narrálja, az ő szemszögéből látjuk a történetet először kettő, majd egy idősíkban. A történetszálakkal együtt egész pontosan megismerjük a főszereplő hibáit, vívódását, kényszerességét is. Nekem tetszett, hogy ő nem egy egyértelműen pozitív figura. Végtelenül sajnáltam és együtt éreztem vele, ugyanakkor mégsem volt komfortos a fejében lenni. Nemcsak nála mosódtak el a határok, tulajdonképpen senki nem volt egyértelműen pozitív vagy szakmailag kompetens figura a történetben. Nagyon érdekes volt az, ahogy minden mindenhez képest torzult egy picit, mindenki ki- és túllépett a szerepén, még a segítő szakemberek sem ragaszkodtak feltétlenül a szakmai előírásokhoz, vagy végezték el a munkájukat maradéktalanul. Valahogy sohasem az történt, mint amit vártam.

Szerintem nagyon jól áll Vi Keelandnek a pszichothriller műfaja. Remélem lesznek hasonló történetei.

A regényt köszönöm szépen az Álomgyár Kiadónak.

Adatok:

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2025.

Oldalszám: 336 oldal

Fordította: Márton Andrea

Fülszöveg:

„Sokkoló…” – Publishers Weekly
Ez nem szerelem, ez már megszállottság

A New York-i pszichiáter, Meredith McCall egy szörnyű veszteség után csak fájdalmasan sodródik a saját életében. Azonban minden megváltozik, amikor megismeri Gabriel Wrightot. Ő az új páciense. Már az elején felkelti az érdeklődését, teljesen felvillanyozza. Tudja, nem lenne szabad elvállalnia a kezelését, de képtelen ellenállni a férfinak.
Kapcsolatuk egyre szövevényesebb lesz, és Meredith úgy érzi, már képtelen Gabriel nélkül élni. Egy idő után ragaszkodása nem más, mint beteges rögeszme. És ahogy egyre jobban összekuszálódik minden, a helyzet már nem is lehet ne rosszabb…
Aztán történik valami.

Vi Keeland New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző hátborzongató, sistergően erotikus és letehetetlen thrillerében megannyi izgalom és sötéten szenvedélyes pillanat várja az olvasókat.

„Vi Keeland lírai vénája… csodálatos.” – USA Today

A könyv megvásárolható ezen a linken: Álomgyár webáruház

John Scalzi: Csak ​a hold az égen

Scalzi új regényének borítója telitalálat, nálam nem csak a cím hívta be az ismert Republic dalt, hanem a kép is, egy másikat Demjén Ferenctől. A vicc, hogy egyik slágert sem szeretem különösebben mégis mindkettőt tudtam felváltva dúdolgatni két-három napig. Ezt még meg kell köszönjem az Agave kiadónak.

Viccet félretéve nehéz humor nélkül írni erről a regényről. John Scalzi nálam elsőre betalált ezzel a regénnyel főként azért, mert összerakta. Van egy bődületes marhaság, ami még gyerekmesének is gyenge (bár időről időre megpróbálkoznak vele), és Scalzi ebből csinált egy (látszólag) tényirodalommal alátámasztott tudományos-fantasztikus művet. Ugyan az utószóból kiderül, hogy inkább fantasztikus, mint tudományos, de engem a laikust simán felültet az álinformációs hintára. Én elhiszem, hogy sajtból van.  Ugyanakkor nagyon fontos, hogy jó sok  tény és információs is van a regényben. Amiket én például nem tudtam. Ráadásul az utószóban a szerző szépen szét is válogatja az igazat és a hamisat egymástól. Sokat megtudtam a holdkőzetekről, a Hold működéséről, és persze a sajtról is. (Nem feltélenül a sajt gasztronómiai értékeiről.)

A regény szerkezete a Függetlenség Napjára hajaz. Random vágóképekben egymástól független szereplők történeteire felfűzve meséli el a sztorit, csak itt sokkal kevésbé kapcsolódnak össze szálak, mint a filmnél. Mégis szépen, pontosan, különböző aspektusokból bemutatva levezeti, hogy mi történik akkor, ha egyik napról a másikra sajtból lesz a Hold. Hogy viszonyul hozzá a NASA, a politikus, az örömlány, a kocsmázó értelmiségi, az összefüggés elméleteket gyártó youtuber, az író, az elnök. Mit reagál a politika, a gazdaság és a hétköznapi ember.

Nekem nagyon szórakoztató volt.  Nem mindent értettem, ami fizika és csillagászat, merthogy analfabéta vagyok, de a lényeget szépen, pontosan elmagyarázta. Szuperül felépítette az összefüggéseket, és alaposan végig gondolta a társadalmi hatásokat (amiket sokkal simábban felfogtam) és a jövőképet. Bármennyire is komornak kellett volna lennie a végkövetkeztetéseknek, tett bele egyrészt egy könnyed humort, másrészt pedig egy-egy érzelmes kapcsolatot, amitől feloldódott az egész. Az egyes történetek nem értek igazán össze (csak itt-ott), az adagolásuk, illetve a helyük a történetben azonban az egész pozitív hangulatot mederben tartották.

Néhány szereplő teljesen felismerhető volt, egyikhez-másikhoz majdnem nevet is tudtam társítani, mások csak egy-egy kategóriát személyesítettek meg. Nagyon jó volt ebben John Scalzi. Viszonylag kevés leírással pontosan elkapott egy-egy embertípust vagy szakmát. Pillanatok alatt bemutattatta a forgatókönyvírót, a kiégett rockzenészt, a gazdag élvhajhászt, és az úrhajóst. Mégsem lett senki paneles, vagy tipikus.

A „Hold az égen” nekem beavatás volt. Most olvastam először Scalzit. ráadásul mindjárt egy lazán szerveződő trilógia harmadik darabjával futottam össze. Megvett magának a pali. Gyorsan haladtam, sok információt raktam el magamnak télire, és nevetgéltem, meg dúdolgattam persze. Vidám olvasás volt.

Köszönöm szépen a könyvet az Agave Könyvek Kiadónak.

Adatok:

Kiadó: Agave Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 336 old
Ford:  Sárpátki Ádám, Farkas István, Pék Zoltán, Tót Barbara

Fülszöveg:

A ​HOLD SAJTTÁ VÁLTOZOTT.
AZ EMBERISÉGNEK PEDIG EZT MOST FEL KÉNE DOLGOZNIA.

Egyeseknek ez lehetőség. Mások kénytelenek megkérdőjelezni a hitüket: Istenben, a tudományban, mindenben. Megint mások megpróbálják irányban tartani a világot az abszurditás és a kiszámíthatatlanság ellenére. És van az a sok milliárd ember, akik az égre nézve azon töprengenek, vajon hogyan történhetett valamivel, ami mindig is ott volt, valami tökéletesen lehetetlen.
Asztronauták és milliárdosok, humoristák és bankvezérek, professzorok és elnökök, serdülők és halálos betegek egy teljes holdhónap során mindannyian megkapják a saját pillanataikat a holdfényben. Hogy megrémüljenek, hogy tervezzenek, hogy imádkozzanak és csodáljanak, hogy nevessenek és gyászoljanak. Mindent ebben a kaleidoszkópszerű regényben, ami elrepít mindenhová, ahová várnánk, és sok olyan helyre, ahová nem is gondolnánk.
John Scalzi legújabb regénye vad, holdkóros álmodozás a szerzőre jellemző képtelen humorral. Repülj velünk a holdrakétán!

A kötet megvásárolható itt: Agave Könyvek

T. J. Klune: A ​holló dala (Green Creek 2.)

Hát ez..hát ez!

Nagyon szerettem a Farkasok dalát. Olyan "cukorpálca és fenyőtoboz, és fantasztikus és elképesztő" módon. Mondjuk az egész Kluniverziummal így vagyok. Mindegyik regénye más, de mindegyik meghatározó és csodálatos. Annyi tolerancia és szeretet van ezekben a könyvekben, amennyit megközelítőleg sem olvastam még máshol. Elfogult vagyok, persze. Nincs ezzel baj, már csak azért sem mert a Klune szerintem olyan, hogy vagy nagyon megtalál egy olvasót, vagy nagyon nem. Nem igazán tud középen maradni sem a témájában sem hangvételében. Formabontó, tabudöntögető, de nem tolakodó. Vagy beengedi az ember vagy nem.

A Green Creek ciklus különösen sajátos. Paranormális LMBTQ romantikus. Klune egyedülállóan kedves regényeihez képest talán szélsőségesen erőszakos, mégis nagyon érzelmes, és ráadásul nagyon izgalmas is. Az első részt szerintem nem fogja tudni überelni semmi, mert Ox az Ox. De a Holló dala egészen közel került hozzá. Sokkal kegyetlenebb és erőteljesebb, mint a nyitókötet, mégis nagyon szerethető. Persze sokat számított, hogy mindenki szerepet kapott a folytatásban, így újra-és újra összefutottam a kedvenc farkasokkal és emberekkel. Ráadásul érkezett még hozzájuk egy Bambi is, aki pompásan illeszkedik a falkába.

Klune családmodellje olyan, amit szerintem mindenki szeretne magának. Nála nem a vér szerinti kötődés, hanem az egymás iránti szeretet határozza meg az összetartozást. A Green Creek ciklusban pedig ezek a kötődések láthatóvá válnak. Nemcsak a színek, hanem az érzések is markánsan megjelennek az egymás közt feszülő kapcsolati hálóban. Ettől valahogy minden melegebb, barátságosabb és összebújósabb lesz.

Ugyanakkor a Holló dala sokkal véresebb volt, mint az előző kötet. Életteliek és ezzel együtt borzasztóak a csatajelenetek. Nekem ez annyira távol állt a Klune- képemtől, hogy nehezen rázódtam bele. Viszont az érzékletesség teljesen az író sajátja. Nagyon valósnak hatott az összes harc, élet- sőt halálszagú volt.

A szereplők ugyanazok, és mégis mások. Gordo az első részben ténylegesen mellékszereplő volt. Tudtam, hogy volt közte és Mark közt valami, de igazán nem volt érdekes… mert Ox az Ox. Most ahogy lekerült róla a fókusz, és Gordo lett a narrátor valahogy egész másnak tűnt. A lelki vívódása is sokkal mélyebbre ment, mint korábban Oxé. Nyilván ő itt egy teljesen érett felnőtt szereplő, bár a regény sokszor visszanyúlt a felnőttkorába, így a teljes lelki fejlődését nyomon követhetjük, mégis egy felnőtt létet hozott, felnőtt problémákkal. Mark egy kicsit távolabbi maradt, de teljesen szerethető, és sokkal lágyabb mint Gordo, aki karcos, önfejű, mogorva és sokszor vulgáris. Mégis olyan nagyon közel került hozzám, értettem az összes fájdalmát, terhét, kívülállóságát. És persze nagyon szerettem a családját. Oxot és Joe-t különös, de Kellyt és Cartert is. Külön öröm volt, hogy olvashattam az előző részben kimaradt jeleneteket, azokat amelyikben Richárd Collins keresése közben megerősödik Joe és Gordo kapcsolata.

Klune minden regényébe belefűz egy aktuális társadalmi problémát. A Hollók dala a vallási fanatizmus "csodáját" veszi gorcső alá, és pontos, mint mindig. Izgalmasan értek össze az szálak, és toprongyosak lettek az idegeim, mert jött egy függővég és persze nincs még kint a folytatás. Mi lesz most velem?

A könyvet most is, mindig köszönöm szépen a Metropolis Média Kiadónak. Csodás volt.

Adatok: 

Kiadó: Metropolis Media Kiadó
Megjelenés: 2025.
Oldalszám: 568.

Fordította: Szente Mihály

Fülszöveg:

Gordo Livingstone jól megtanulta a leckét. A bőrébe vésődött. Amikor a falka elárulta és magára hagyta, megfogadta, hogy soha többé nem ártja magát a farkasok ügyeibe. Ennyinek elégnek kellett volna lennie. És elég is volt, mígnem a farkasok visszatértek Green Creekbe, köztük Mark Bennett is.

Együtt néztek szembe a fenevaddal… és legyőzték, együtt, falkaként.

Egy évvel később az élet visszatér a normál kerékvágásba. Gordo újfent a Bennett-klán boszorkánya, s nehezére esik figyelmen kívül hagynia Markot, és a kettejük között üvöltő dalt.

De fogytán az idő. Valami történni fog. A veszély ezúttal belülről fenyeget.

És vannak kötelékek, amelyek bármilyen erősek is, arra ítéltettek, hogy elszakadjanak.

T. J. Klune egyszerre szívmelengető és vérfagyasztó, világhírű fantasy-sorozatának második kötete szenvedélyről, hűségről, árulásról és családról mesél. De mindenekelőtt a szerelemről – ami néha olyan, mint egy durva pokróc a bőrödön, ám mégsem tudsz élni nélküle.

A regény megvásárolható itt: Galaktikabolt

Guillaume Musso: Valaki ​más

A francia Guillaume Musso a meglepő történetek koronázatlan királya. Messze nem olvastam az összes regényét, de eleget ismerek ahhoz, hogy tudjam minden regénye csavarosan fordulatos, érdekes, és váratlan. A Park Kiadó egységes arculatú sorozatának megjelenése óta a könyvtárunkban is van egy masszív Musso rajongótábor, bár a korábban kiadott regényeit valahogy nem igazán kapták fel. Szerintem a tartalom és forma találkozása egyaránt hozzájárult a sikerhez.

A „Valaki más” a frissen megjelent Musso darab hozza az előzőek stíluselemeit. A cselekménye színpompás építmény, tökéletes szerkezeti vázzal. Musso ebben hibátlan. Bármennyire is csavaros egy-egy története mindig alaposan kigondolt a cselekmény, az utolsó pillanatig rejtélyes, és mégis megáll a lábán amikor összeállt a teljes kép. Oriana de Pietro története is ilyen. Különös, izgalmas és valahogy összeáll a végére.

Engem mindig meglep, hogy a nehéz témák ellenére is milyen könnyed marad mindig a stílus. Drámai a cselekmény, de valahogy sohasem von be annyira érzelmileg, hogy a szereplőkkel együtt lélegezzek. A szerző annyira erősen cselekményes, hogy sem az érzelmi sem a környezeti háttérre nem fordít sok figyelmet. Az előbbi miatt nekem a regényei inkább érdekesek, mint meghatározóak. Ami azért baj, mert minden Musso regény különleges, csak valahogy jobban ki kellett volna bontani a körülményeket. Itt is.

Oriana tartalmas élete egy jachton ér véget. A gazdag örökösnő kegyetlen gyilkosság áldozata lesz. A gyanú a jazz-zongorista férjre terelődik, de a francia rendőrség (sőt az olasz is) elakad a nyomozással, és bizonyítékok hiányában csak az indíték látszik világosan. Ráadásul néhány kitépett füzetlap arra utal, hogy a feddhetetlen férjnek szeretője volt, de nehéz a rejtélyes Adéle nyomára bukkanni. Olvasóként persze látjuk Adél gondolatait, és Oriana is elmondja a saját verzióját, illetve a nyomozást vezető Justine narrációját is ismerjük. A három nő által alkotott háromszögben pedig ott a férj, Adrien, akit csupán a nők általi szűrőn keresztül tudunk megítélni. Izgalmas nézni ahogy az ő szerepe folyamatosan változik a történetben.

Ugyanakkor a szereplők érzelmileg nem kerültek közel hozzám. Értem őket, el is tudom képzelni, de a hozzájuk való viszonyom semleges, pont mi a többi Musso szereplővel való kapcsolatom. Értem a motivációkat, de sem szeretni, sem sajnálni nem tudom őket. Azt hiszem itt van a szerző hiányossága. Ha a szereplők jellemét alaposabban felépítené igazi nagyívű eposzokat alkothatna, így azonban megmarad a forgatókönyv szerű zsánerregények szintjén. Ez nem baj, csak több a lehetőség a könyveiben, mint ami végül összejön.

A legnagyobb erőssége Mussonak a meglepetés. Kivételesen ebben a regényben voltak olyan sejtéseim amik beigazolódnak. Általában messze járok az igazságtól. Ez azonban nem tette kevéssé érdekessé a megoldásokat. A vége nem igazán tetszett, szerintem az utolsó epilógus felesleges és zavaró volt, de végülis belefért a regénybe. Azonban teljesebb lett volna az élmény nélküle, már csak azért is, mert nem volt igazán életszerű a két szereplő kapcsolata, és nem volt értelmezhető a cselekmény tükrében az utalás a végén.

Jó volt, kikapcsolt, és szórakoztatott. Pergős izgalmas olvasmány, de egy kicsit távolságtartó is. Szerintem remekül illeszkedik a Musso-ciklusba, hordozza a szerző összes védjegyét, és nem hiányozhat a Musso rajongók gyűjteményéből.

Köszönöm a könyvet a Park Könyvkiadónak!

Adatok:

Kiadó: Park Kiadó

Megjelenés: 2025.

Oldalszám: 288

Ford.: Gyárfás Vera

Fülszöveg:

„Három ​igazság van: az én igazságom, a te igazságod és az igazság.”

Cannes partjainál, egy jacht fedélzetén vérbe fagyva találnak rá a milliárdos olasz család örökösnőjére, aki később a kórházban belehal sérüléseibe. Vajon kinek állt érdekében megölni Orianát?

Négyen mondják el a maguk verzióját: Adrien, az áldozat férje, a vonzó és titokzatos jazz-zongorista; a megfoghatatlan Adele, a férj fiatal szeretője; Justine, a nyomozással megbízott rendőrnő és Oriana, aki az olvasó elé tárja élete utolsó heteinek megrázó pillanatait.

Senki sem hazudik. De az igazságaik cseppet sem hasonlítanak egymásra…

Musso legújabb regénye lenyűgöző és merészen kiszámíthatatlan pszichológiai thriller.

Guillaume Musso regényről regényre különleges kapcsolatot alakít ki olvasóival. Az 1974-ben Antibes-ban született szerző diákévei alatt kezdett írni. A közönség elő!ször 2004-ben, az És azután… megjelené!sekor találkozhatott vele. Majd egymást érték a regények. Mára ő a legnagyobb példányszámban eladott kortárs francia író, aki tizennégy éve megszakítás nélkül vezeti a francia sikerlistát, és népszerűsé!ge a világ minden táján töretlen. 2021-ben elnyerte a thriller és noir műfajában teljes életműért járó Raymond Chandler-díjat.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Booklove webáruház