Andrev Walden: Szemét ​pasik

    Andrev Walden svéd szerző első regénye egy önéletrajzi ihletésű írás, amely megmutatja a kamaszévek bizonytalanságát, a felnőtté válás rögös útját, és a hagyományos családmodellek összeomlásának következményeit. Humoros, néhol groteszk szöveg, de fájdalmas is. Szinte egyidős vagyok a szerzővel, és minden, amit megmutat, ismerős a saját életemből. A mi generációnk tagjainak nagy része pontosan érti mit jelent az, hogy hét apja volt a főhősnek egy év alatt, tudja milyen egy telidohányzott lakás, milyen az amikor a nagyok elkalapálnak a játszótéren csak úgy, milyen kinőtt, ruhákban járni, vagy hogy kell elkészíteni egy szendvicset reggelire. Mekkora kincs egy gyorsétterem, mennyire izgalmas egy nudista német nő, és hogy milyen volt az első csók általánosban. Emiatt történetben volt egy jó adag nosztalgiafaktor is, de szerintem csak a ’75-’85 között születetteteknek jelentheti ugyanezt a regény. A világ ijesztően gyorsan változik.

    A történetet Andrev a 11 éves kiskamasz kezdi elmesélni, és a szerző meglepően jól rátalál a fiatalkori önmaga hangjára. Annyira erős a narráció, hogy simán átlényegülünk magunk is tinivé, és visszakúszunk az időben a saját tinikorunkhoz. Az elbeszélő pedig tulajdonképpen a srác „szomszéd utcából”. Akivel indiánost játszottunk, és katicát gyűjtöttünk, hevertünk együtt a stégen, vagy jártunk tánciskolába. Még akkor is, ha Svédországban lakik.

    A történet valódi középpontjában azonban mégsem ő van, hanem az anyja. Egy kissé bizonytalan, önmagát kereső nő, akinek értékrendjében saját boldogsága áll az első helyen. A gyerekek ehhez alkalmazkodnak, hozzá kapcsolódnak, rajta keresztük értelmezik önmagukat. Az ő választásai határozzák meg a családja életét, és bár próbálkozik, sorsszerűen rosszul dönt. Nem feltétlenül rosszindulatból, nem tudatos kegyetlenséggel, inkább csak alkalmazkodva a korszakhoz. A hetvenes évek utáni generáció számára ez a tapasztalat sokszor fájóan ismerős: nálunk kezdődött igazán a patchwork családok térhódítása. A legtöbb 1975 után született gyerek megélte a szülők válását, az apák eltűnését, majd az újabbnál újabb „apák” térnyerését és távozását.

    A szexuális szabadság, a nők egyenjogúságáért folytatott harc és a hippikorszak felszabadító lendülete alapjaiban rengette meg a hagyományos családmodellt. Mi, a gyerekek, ebből a forradalomból már csak a következményeket érzékeltük: a bizonytalanságot, az állandó változást, a lojalitás-kényszert, és a kimondatlan veszteségeket.

    Valden könyve ettől lesz igazán generációs regény. Mert értjük és megéltük a sorok mögötti rezdüléseket. Értjük az apa hiányát, megéltük az új férfiak betörését, a hozzájuk való alkalmazkodás kényszerét, az elvárások folytonos változását, az elköszönést és az újrakezdést.

    A regény humora oldott, néha kifejezetten édes. A kamasz nézőpont bájosan bizonytalan, olykor groteszk túlzásokba hajlik. De számomra a könyv alaphangulata inkább mégis szomorkás volt. A felszín alatt végig ott húzódik a kérdés: vajon hányféleképpen lehet bántalmazni egy gyereket?

    Valójában fizikai erőszakra nemigen kerül sor, legalábbis a főszereplővel szemben, de mégis. Az elhanyagolás, az érzelmi kiszolgáltatottság és a biztonság hiánya mind bántás, még akkor is, ha elsőre inkább a felnőtté válás útjának tűnik. Nem az. Igenis probléma, ha a gyereknek kell a felnőtt szerepét felvennie, amikor még maga is kapaszkodókat keres. A sorsszerű rossz választások, az örökölt minták, az apátlanság generációkon átívelő terhe végigvonul a történeten. A törött családmodellek újratermelik önmagukat és a gyerekek csupán alkalmazkodni tudnak.

    A Szemét pasik a címével ellentétben nem ítélkezik. Nem bántja az „apákat” végső soron az anyákat sem, csak mesél egy állapotról, ami egyben egy korszak lenyomata is.

    Bár a főszereplő egy kiskölyök, ez határozottan felnőttregény. Tulajdonképpen minden felnőttnek mond valamit, ha más nem arról, hogyan legyünk jobb szülők, és jobb felnőttek és hogyan formálják a gyerekeinket és a párunk gyermekeit a döntéseink. Bár ez a regény egy személyes vallomás, egyben egy generációs látlelet is. Egy tükör, amiben én felismertem önmagam.

    Köszönöm szépen a könyvet a Park Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Park Kiadó

Megjelenés: 2025.

Oldalszám: 400

Ford.: Kertész Judit

Fülszöveg:

    „Eljön a nyár, és vele egy új apa. Ezúttal sem látom, hogyan kezdődik a dolog, hirtelen csak úgy ott van. Kiszáll egy piros Volvo 240-es kombiból, és szájon puszilja anyát.
Néhány apával ezelőtt ez még zavarba hozott volna, de mostanra rájöttem, hogy az apák olyanok, mint az időjárás és a növekedési fájdalmak. Nem te választod meg, mikor kezdődnek vagy mikor szűnnek meg, még az anyáknak sincs közvetlen befolyásuk a jelenlétükre, csak úgy felbukkannak.”
    „Volt idő, amikor hét apám volt hét év alatt.”
    1983 karácsonyán a hétéves Andrev világa a feje tetejére áll. Egy újabb heves családi veszekedést követően megtudja, hogy az, akit az apjának hitt, nem az apja. Ennél jobb nem is történhetett volna vele. Úgy érzi, mintha az a fiú lenne egy könyvben, aki rájön, hogy az apja egy távoli, varázslatos ország királya, és eljön majd érte, hogy magával vigye. Miközben a család egyik helyről a másikra költözik, újabb és újabb apák adják egymásnak a kilincset, váratlanul érkeznek és meglepetésszerűen távoznak. Lehetnek mágusok vagy művészek, tolvajok vagy kenusok, egyvalami azonban közös bennük: kiszámíthatatlan a viselkedésük.
    A Szemét pasik egy apa nélkül felnövő fiú történetét meséli el. Egy szívet melengető, humoros és sodró lendületű elbeszélés arról, hogyan kezdődik és végződik a szerelem.
    Andrev Walden svéd író, újságíró. 1976-ban született Norrköpingben. Első regénye, a Szemét pasik hazájában irodalmi szenzációt keltett, 2023-as megjelenését követően azonnal a sikerlisták élére ugrott, és ugyanebben az évben elnyerte a rangos August-díjat.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Booklove webáruház