Nem olvastam még korábban Rebecca Yarros regényt, és most egy kicsit úgy érzem, hogy a könnyedebb oldaláról ismertem meg az írónőt. A Gyulladáspont abszolút komfortolvasmány volt: gyorsan haladós, gördülékeny stílusú, és bár a történet alapja tragédia, mégsem válik túldramatizálttá. Van benne fájdalom, múltbéli veszteség és komoly érzelmi súly, de nem lépi át azt a határt, ami túlterhelne.
A helyszín, Colorado, önmagában is „aww” kategória. A Sziklás-hegység lábánál megbúvó kisvárosok hangulata mindig közel állt hozzám, és Legacy városa pontosan ezt a meghitt, mégis erős közösségi atmoszférát hozza. A történet (ebben a kötetben két kisregény formájában) egy tíz évvel korábbi tragédiára épül. Legacy városa leégett, és a helyi hotshot csapat tagjai – az amerikai erdőtűzoltók elit alakulata – életüket áldozták azért, hogy mások megmenekülhessenek. A jelenben az utódok az ő emlékük előtt tisztelegve próbálják újraépíteni a közösséget, és létrehozni egy új tűzoltócsapatot.
Az alaphelyzet már önmagában is erős érzelmi töltetet hordoz: a gyász, a túlélők bűntudata, a hagyaték súlya, és az a kérdés, hogyan lehet együtt élni egy hősi múlt árnyékában. A két kisregény ezt a közös alapot bontja ki két külön szerelmi történeten keresztül.
Az első történet Bash és Emerson (Emmy) kapcsolatára fókuszál, és egy klasszikus „second chance” trope-ra épül. Ők ketten szinte előre elrendelt párnak tűntek, de az élet és a múlt terhei közbeszóltak. Bash elhagyta a várost, Emmy maradt, a sebeivel együtt. A visszatérés nemcsak a régi érzelmeket hozza felszínre, hanem a ki nem mondott fájdalmakat is. A romantikus szál mellett ott húzódik a közösségi tét: sikerül-e új hotshot csapatot szervezni a leszármazottakból? Képesek-e felnőni a hős apák örökségéhez?
A cselekmény pörgős, dinamikus, és szerintem bőven lett volna benne potenciál egy teljes regényhez is. Jó sorozatindító, mert rengeteg mellékszereplőt ismerünk meg – a tizennyolc egykori tűzoltó utódai közül többen is fontos szerepet kapnak –, így szinte biztos, hogy még sok történet rejlik Legacyben. Kifejezetten élveztem, ahogyan a szerző finoman felvillantja a jövőbeli párosokat.
A második kisregény River és Avery története, amely meglepő módon Alaszkában indul. A zord, vad táj erős kontrasztot képez a coloradói kisváros meghittségével. Itt találkoznak, itt szeretnek egymásba, ám amikor Rivert hazahívják Legacyba, Avery egy szinte lehetetlen döntéshelyzetbe kerül. Ez a történet valamivel lassabb sodrású, de érzelmileg talán még mélyebb. Avery élethelyzete önmagában is hordozza a drámát, és az ő dilemmája – maradni vagy kockáztatni mindent a szerelemért – nagyon is átélhető.
Mindkét kisregény központi eleme a közösség. Legacy nem csupán díszlet, hanem élő közeg. A lakók néha túlságosan is beleütik az orrukat mások dolgába, de mégis ott van az az erős összetartás, ami miatt jó „hazatérni” közéjük. Én különösen szeretem a kisvárosi történetekben a kissé kotnyeles idősebb nőket, akik mindenről tudni vélnek, az évtizedes emlékeket őrző időseket és a lokálpatrióta fiatalokat. Itt mindez megvan – plusz néhány kidolgozott testű lánglovag, néhány fűszeresebb jelenet és természetesen sok-sok érzelem.
A Gyulladáspont a gyászból való továbblépésről, a második esélyekről és az örökség vállalásáról szólt. Nem világmegváltó, nem bonyolítja túl a konfliktusokat. Komfortolvasmány, ami jól esik egy hosszú nap után, mégis hagy maga után gondolatokat.
Adatok:
Kiadó: Alexandra
Megjelenés: 2025
Oldalszám: 304
Ford.: Babits Péter
Fülszöveg:
A coloradói kisváros, Legacy tíz évvel ezelőtt a tűz martalékává vált, lakói életét csak a tűzoltócsapat önfeláldozása mentette meg. Tizennyolcuk veszett oda a tűzvészben, egyetlen tagjuk élte túl a katasztrófát.A tragédia tizedik évfordulóján az elhunyt hősök egyikének fia, az időközben sikeres üzletemberré vált Sebastian Vargas – Bash – visszatér a városba, hogy nagyvonalú ajánlatot tegyen az új tűzoltócsapat felállítására. Azonban nem csupán a városvezetés vonakodásával kell szembenéznie, hanem ismét találkozik Emersonnal is, azzal a lánnyal, akivel hat évvel korábban együtt töltöttek egy éjszakát, amelyet azóta sem tudnak elfelejteni. Vajon mi bizonyul erősebbnek: az ellenállhatatlan vonzalom, vagy a köztük megmaradt neheztelés? S vajon Bash hívása milyen választás elé állítja az Alaszkában élő Rivert, aki szívesen hazatérne ugyan, de nem akarja hátrahagyni szerelmét, a zsarnoki, gyógyszerfüggő apja árnyékában élő Averyt?
Rebecca Yarros két egybekapcsolódó kisregénye – a Gyulladáspont és a Perzselő láng – szívhez szóló, érzéki történet a közösség erejéről, az újrakezdés lehetőségéről és a mindent felemésztő szenvedélyről.
A könyv megvásárolható ezen a linken: https://moobius.hu

No comments:
Post a Comment