William Goldman: A ​herceg menyasszonya

    William Goldman regénye tipikusan az a könyv volt a környezetemben, amit mindenki ismert, de senki nem olvasott még. Én csak hallottam róla, a párom látta a filmet, de valahogy nem vettük meg, és nem volt meg a könyvtárban sem. Amikor a General Press Kiadó az idén ebben a csodaszép élfestett kiadásban megjelentette, muszáj volt lecsapnom rá.

    Érdekes élmény volt. Egyáltalán nem olyan, mint arra számítottam, mégsem csalódtam. Azt hiszem valamiféle klasszikus fantasyt vártam, ehhez képest egy felnőtt kalandos meseregényt kaptam. Sokkal bonyolultabb, mint aminek látszik, és sokkal könnyedebb, mint az a hírneve alapján várható.     Valahogy sehogy sem fér bele egyetlen kategóriába, innét nézve túl gyors, onnét túl lassú, így fordítva: felszínes, úgy aprólékos, sehogy sem szabályos és pont ettől élvezetes. Azt hiszem az olvasás egyetlen titka az, hogy el kell engedni minden elvárást és csak szabadon sodródni kell a történettel. Nem várt partokra fogunk érni.

    Ez a regény egyszerre egy önéletrajz, (amit a szerző magáról mesél az nagyjából igaz, bár a felesége inkább Ilene mint Helen, és nem fia, hanem két lánya volt), egy regény a regényben (ami nem létezik) egy klasszikus tündérmese paródia, miközben maga is tökéletesen működő, szívet melengető kalandregény. Játékos, ironikus és mégis meglepően érzelmes történet szerelemről, bosszúról, hűségről és kitartásról.

    A regény kerettörténete már önmagában különleges. William Goldman úgy tesz, mintha egy régen élt florini szerző a S. Morgenstern túl hosszú és unalmas klasszikusát „rövidítené” az olvasók számára, kihagyva a szerinte érdektelen részeket. Képtelen a képtelenben, mert sem Florin sem Morgenstern nem létezi, mégis valóságosnak tűnik. Ez az irodalmi játék végig kíséri a művet, és humorforrásként működik. A szerző folyamatosan kikacsint az olvasóra, kommentál, magyaráz, sőt néha vitatkozik is a „forrásművel”, ami különleges, modern hangulatot kölcsönöz az amúgy régimódinak, sőt kissé antiknak tűnő történetnek, ráadásul egyfolytában mesél az életéről, félig igaz adalékokat, mert nem is volt fia, sem florini kötődése, sem Helen nevű felesége, ugyanakkor például tényleg ő írta a Butch Cassidy és a Sundance kölyök és a Tortúra forgatókönyvét.

    A cselekmény középpontjában a világszép Pitypang és a kisbéres Márkó szerelme áll. A klasszikus mesei alaphelyzet a szegény szerelmesek története hamar kalandos fordulatokba csap. Menyasszonyrablás, kalózok, párbajok, óriások, mérgezési kísérletek és királyi intrikák színesítik az eseményeket. Kaland kaland hátán, nincs is idő megpihenni, és részletesen elmesélni a cselekményt. Ugyanakkor mindig van idő leülni és elmesélni ezt vagy azt a műről, a szerzőről és az életről magáról. A ritmus szabálytalan, és állandóan változó, mint a tenger.

    A történet másik erőssége a karakterek sokszínűsége. A spanyol vívómester, Inigo Montoya bosszútól fűtött karaktere, az óriás Fezzik kedves együgyűsége, a fondorlatos Humperdick herceg mind emlékezetes figurák. A szerző jól egyensúlyoz a karikatúra és a valódi érzelmi mélység között: szereplői egyszerre túlzóak és emberiek. Ugyanakkor egyik jellem sincs igazán kidolgozva, mindenki kicsit népmesei marad. A gondolatok gyakran ismétlődnek, a szereplők felszínesnek tűnnek, valódi jó és gonosz mesehősök árnyalt személyiség nélkül.

    A regény humorát a karikatúra és az öngúny adja. A szerző kifigurázza a klasszikus meseelemeket, felnagyít és eltorzít figurákat, és hőstetteket, ugyanakkor a saját sorsát is némi távolságtartó iróniával szemléli. Én nevetgéltem az angol humoron, a kiszólogatásokon, de nem volt ez egy igazi katartikus szórakozás, inkább csak amolyan összekacsintás az íróval.

    Szórakoztatott a végtelen, sehova sem tartó magyarázkodás, illetve a mese fordulatai is, ugyanakkor a vége utáni vég lezáratlan maradt, ami miatt maradtak kérdéseim. Illetve, nem igazán értettem, a töredékes mesekezdés szükségszerűségét a lezárás után. Mondjuk ez a káoszosság hozzátartozott a történetmeséléshez, ezért igazából nem lepett meg.

    Szerintem „A herceg menyasszonya” nem csupán kalandregény vagy romantikus mese, hanem a történetmesélésről szóló irodalmi kísérlet is. A szerző forgatókönyvíró, a szakmája sajátosságait megjeleníti a regényben. A könnyed stílusa ellenére a történet irodalmi értékkel bír, egyedi a stílusa, több műfajt ötvöz, és időtálló a meseszövése. Teljesen más mint az általam ismert fantasytörténetek vagy kalandregények, de jól van ez így.

    A könyvet köszönöm szépen a General Press Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: General Press Kiadó

Megjelenés: 2026.

Oldalszám: 320

Ford: Horváth András

Fülszöveg:

    Vívás. Verekedés. Kínzás. Méreg. Igaz szerelem. Gyűlölet. Bosszú. Óriások. Vadászok. Rossz emberek. Jó emberek. Világszép asszonyok. Kígyók. Pókok. Minden rendű és rangú szörnyek. Fájdalom. Halál. Bátor férfiak. Gyáva férfiak. Világerős férfiak. Üldözés. Menekülés. Hazugságok. Igazságok. Szenvedély. Csodák.
    Ezt, és még ennél is többet ígér William Goldman Oscar-díjas forgatókönyvíró ma is eleven, sziporkázó humorú, lehetetlenül fordulatos fantasyklasszikusa, amelynek minden varázslatos történetet imádó olvasó könyvespolcán ott a helye.

A könyv megvásárolható ezen a linken: General Press Kiadó