Mary Ann Shaffer - Annie Barrows: Krumplihéjpite ​Irodalmi Társaság

  Őszinte vallomással kell kezdenem: nem kifejezetten szeretem a levélregényeket. Legutoljára a kétezres évek elején estem szerelembe eggyel, Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyok című művével, de az is egy nehezen kezdődő, bonyolult szerelem volt. Azóta, ha tehettem, tudatosan kikerültem ezt a műfajt. Azonban a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság-ot annyian méltatták az utóbbi időben, hogy végül a kíváncsiságom győzedelmeskedett az előítéleteim felett. És milyen jól tettem, hogy esélyt adtam neki! Bár az elején a levélregények sajátos „ki kivel van” kérdéskörébe természetesen belezavarodtam kicsit, hamar túljutottam a formai kihívásokon, és a szereplők meglepően gyorsan a helyükre kerültek a fejemben.

    A történet középpontjában Juliet Ashton, a második világháború utáni Londonban élő sikeres írónő áll, aki éppen alkotói válsággal és a háború utáni szürkeséggel küzd. Egy különös véletlen folytán kerül levelezésbe a Csatorna-szigeteken, pontosabban Guernsey-n élő Dawsey Adams-szel, majd rajta keresztül a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság bájos, néhol kicsit bumfordi tagjaival. Ez a véletlen levélváltás nyit kaput egy olyan világra, amelyről a külvilág a megszállás alatt szinte semmit sem tudott.

    A levelek hangvétele végtelenül kedves, néhol irodalmi mélységű, máskor hétköznapi és tagadhatatlanul humoros. Mégis, ezen a könnyedségen minduntalan átszűrődik a német megszállás sötét borzalma. Az írópáros nagyon pontosan, mégis finoman ábrázolja az egymástól elszakított családok tragédiáját, a kínzó éhezést, a vagyonelkobzásokat és a folyamatos fenyegetettség miatti bezárkózást. A sorok között azonban felsejlik valami sokkal erősebb: a kultúrában és a közösségben megtalált vigasz. Megható látni, ahogy a nélkülözés közepette egy-egy véletlenül talált könyv vagy egy titokban megtartott irodalmi est jelenti az egyetlen hidat a józan ész és a túlélés felé.

    Különösen értékesnek találtam a regényben azt az ábrázolásmódot, ahogy a háború utáni időszakot kezeli. Bár a fegyverek elhallgatnak, a szabadsággal együtt nem köszönt be azonnal a jólét. A jegyrendszer, a romos utcák és a lelki sebek világában az emberi kapcsolatok még inkább felértékelődnek. A regény ezt a kettősséget, a borzalmat és a reményt valami egészen légies, már-már varázslatos stílusban tálalja, mégis fajsúlyosan.

    A karakterek egytől egyig remekművek. Nagyon jókat nevetettem a Társaság tagjainak naiv, mégis végtelenül őszinte műelemzésein, ahogy például Seneca vagy Marcus Aurelius sorait a saját, rögös életükre vetítik le. Ugyanakkor néhol sírni tudtam volna a veszteségeik hallatán, és azon kaptam magam, hogy minden szereplőért külön-külön, személyes ismerősként izgulok. Különösen Elizabeth karaktere maradt velem sokáig, aki a regény fizikai valójában ugyan nincs jelen, mégis az ő bátorsága és szellemisége tartja össze ezt a különös közösséget.

    Összességében a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság egy olyan ritka kincs, amely egyszerre képes szórakoztatni és elgondolkodtatni. Borzalmas a történelmi háttere miatt, szép az emberi gesztusai miatt, és könnyed a humora miatt. Ahogy a kolléganőm fogalmazott a könyv elolvasása után: „Olvastam volna még”. Én is pontosan így éreztem az utolsó levél után. Ez a könyv bizonyság arra, hogy az irodalom nem csupán úri passzió, hanem mentőöv, amibe a legsötétebb időkben is bele lehet kapaszkodni.

    Köszönöm szépen a könyvet a Park Kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Park Kiadó

Megjelenés: 2026.

Oldalszám: 372

Ford.: Szántó Judit

Fülszöveg:

    1946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.
    „A szerzőpáros magával ragadó, ugyanakkor szívbe markoló könyvet írt – Jane Austen-i hangulatú, történelmi tanmesét. A leveleket nem az olvasónak címezték, mégis neki szólnak.”
Sarah Addison Allen
    „Soha nem akartam annyira egy könyvklubhoz tartozni, mint a Krumplihéjpite olvasása közben. A regény minden lapjáról sugárzik a szeretet.”
The Christian Science Monitor
    „Hihetetlen szerelmi történet, mely egyben a túlélésről és a hősiességről is szól, emléket állítva egy kis közösségnek, melyet a könyvek szeretete kovácsolt eggyé.”
The Charlotte Observer

A könyv megvásárolható ezen a linken: Booklove webáruház