Békés Pál neve nekem a munkám miatt a Félőlénnyel kapcsolódott össze, de nem olvastam magát a könyvet. Elképzelésem sem volt a munkásságáról, ezért elvárásaim sem voltak ezzel kapcsolatban. A Jelenkor Kiadó lepett meg a kötettel, én meg szeretem a kihívásokat. Ez esetben amúgy nem volt maga a léc, mert nagyon könnyen olvasható gyors ritmusú szerethető írások gyűlnek össze ebben a nem túl vastag könyvben.
A megjelenés letisztult, földes árnyalatokkal dolgozó borítóval. Nem hivalkodó, inkább visszafogott, de jól illeszkedik a kortárs szépirodalmi kiadványok világába. Első ránézésre nem vált ki erős érzelmeket, mégis harmonikus és a tartalomhoz illő.
Örkény egypercesei után Békés Pál mintha a „félperces” műfajt tökéletesítette volna. Felmerült bennem a játékos kérdés, vajon két félperces kiad-e egy egypercest? Nem tudom, de az biztos, hogy ezek a rövid szövegek önmagukban is teljesek.
A legtöbb írás egy-egy bélyeg, ami a külföldre szakadt hazánkfia feladott képeslapjáról, esetleg a Budapesten tanuló külföldi diák hazatértekor került postára. Nem egy időben és nem egy helyen, térben keletkeztek, mégis a szerző íróasztalán egyszerre landoló tudósítások a világ minden tájáról hazaérkeznek. Oda, ahol pontosan érthetővé válik a mondanivalójuk. Ezeken a bélyegképeken fájdalmas aktualitással elevenedik meg a múlt. Reagálnak a jelenre, de nem feltétlenül maiak, inkább retro vagy korábbi nyomatok, amiket felfedez és újraértelmez a kor.
Ha még élne Békés Pál azt mondanám, hogy az írások teli vannak aktuálpolitikai utalásokkal, de a szerző sajnos 2010-ben elhunyt. Emiatt nem egészen tudom eldönteni, hogy egy látnok zseni volt, vagy a mai politikusok olvassák és tanulják az írásait, vagy igaz az a tézis, hogy a történelem ismétlődik. Valószínűleg utóbbi lehet. Mindenesetre a Körlevél, a Magyar Afrika-gyarmatok hiteles története vagy A név című szösszenet tartalma jól felismerhető napjainkban is. Vélhetően a mai társadalmunk is eredményezhetne egy kötetnyi hasonló írást. Igazán nagy kár, hogy az író nem élhette meg a mostani időket, amiről azt gyanítom aranybánya lenne számára.
A szövegek tematikusan is kapcsolódnak egymáshoz: helyenként szinte bokornovellákká állnak össze, legyen szó gyerekkori barátságokról, szerelmekről vagy közösségekről. Máskor történelmi távlatok nyílnak meg: a francia forradalomtól kezdve a zsidókérdésen át a Szovjetunióig ível a tematika. A kötet a távoli múltból indul, és egészen a közelmúltig vezet.
Könnyednek tűnik a stílus, de nehéz, vicces, néhol kesernyés. Hideg- és melegháborús esetek, zsidókérdés, történelmen átszűrt emberi sorsok. Békés Pál elképesztő tömörséggel dolgozik: sűríti a világot, amit lát, mégis érthető, befogadható marad. Ez a fajta írói fegyelem és látásmód teszi igazán naggyá.
Összességében minden rövid írás humoros, bár a zsidó sorkérdésekről szóló szösszenetek csak fájdalmas mosolyba torzult arccal olvashatóak. Sokat nevetgéltem olvasás közben, sokat olvastam fel az itthoniaknak belőle, és sokat őriztem meg féltékenyen magamnak. Szeretem Békés Pál világlátását, írástudását és gondolatait. Kedvem lenne megszorítani a kezét, de így csak az olvasás, és az ajánlás marad nekem. Olvassatok Békés Pál írásokat!
A könyvet köszönöm szépen a Jelenkor Kiadónak.
Adatok:
Kiadó:Jelenkor Kiadó
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 160
Kiadó:Jelenkor Kiadó
Megjelenés: 2026.
Oldalszám: 160
Fülszöveg:
A két éve elhunyt Békés Pál egyik legsikeresebb prózakötete volt a Bélyeggyűjtemény (1999), amelyben az író – Örkény egyperceseinek hagyományát folytatva – rövidtörténetekből, miniatűrökből, lírai futamokból kezdte kirakni a maga szellemes korrajzát. Ezután több mint egy évtizedig, élete végéig gyűjtötte további apró remekeit, mondván: A legfontosabb történetek végül is elférnek egy nagyobbacska bélyeg hátán. Az olvasó most a Csikágó népszerű szerzőjének, az új magyar próza és gyermekirodalom kiemelkedő alakjának teljes bélyeggyűjteményét kapja kézbe.
A két éve elhunyt Békés Pál egyik legsikeresebb prózakötete volt a Bélyeggyűjtemény (1999), amelyben az író – Örkény egyperceseinek hagyományát folytatva – rövidtörténetekből, miniatűrökből, lírai futamokból kezdte kirakni a maga szellemes korrajzát. Ezután több mint egy évtizedig, élete végéig gyűjtötte további apró remekeit, mondván: A legfontosabb történetek végül is elférnek egy nagyobbacska bélyeg hátán. Az olvasó most a Csikágó népszerű szerzőjének, az új magyar próza és gyermekirodalom kiemelkedő alakjának teljes bélyeggyűjteményét kapja kézbe.
A regény megvásárolható itt: Booklove

No comments:
Post a Comment