Monday, 6 April 2026

Keala Kendall: Ahogy ​csillan a távoli fény

  Viszonylag friss felfedezésem a Sorsfordító történetek sorozat. Tavaly találtam rá, és szinte azonnal be is szereztem a kötetek nagy részét. Volt, amit recenziós példányként kaptam a Manó Könyvek Kiadótól, és akadt olyan is, amit a páromtól kaptam ajándékba különböző alkalmakra. Még van néhány hiányzó darab, de szerencsére már nem sok.
    Teljesen természetes volt, hogy Vaiana történetét is szeretném elolvasni, már csak azért is, mert kifejezetten kedvelem az eredeti Disney-mesé(ke)t is (bár igazából melyiket nem?).
    A borító és az élfestés szépen illeszkedik a sorozat egységes megjelenéséhez: nem különösebben egyedi, mégis esztétikus, és azonnal felismerhető rajta az aktuális Disney-hercegnő.
    A történet azonban jóval kevésbé „hercegnős”, mint várnánk, ugyanakkor remekül kapcsolódik az eredeti meséhez. Tulajdonképpen a jól ismert történet egy alternatív pontján veszi fel a fonalat: a happy end előtt. Ebben a változatban Vaiana és Maui nem győzik le Te Kát, Maui kővé válik, Te Ká pusztítása elszabadul, és Te Fiti sem gyógyul meg. Ez az alaphelyzet végig meghatározza a regény hangulatát.
    Bár a cselekmény sodró lendületű, és tele van izgalmas fordulatokkal, mégis valahogy bánatos utóízű. Van egy megfoghatatlan szomorúság a történetben, ami különleges, kevésbé meseszerű atmoszférát teremt.
    A történet ismerősen idegen világokba vezet: egy hamuvá vált szigetre, majd az óceán alatti túlvilágba, Lalotaiba, ahol már Maui oldalán is járhattunk a rajzfilmben. Itt azonban semmi sem a megszokott. Sötét barlangokon, lebegő sziklákon és szörnyek lakta vidékeken keresztül halad Vaiana és újdonsült társa, az álomlátó Noelani. Útjuk során különös lényekkel, óriásokkal, holdfénytündérekkel, szellemekkel és ősi istenségekkel találkoznak – akik hol segítik, hol akadályozzák küldetésüket: Te Fiti könnycseppjeinek visszaszerzését, amik várhatóan meggyógyítják majd az istennő szívét. Vaianának azonban nemcsak a külvilág veszélyeivel kell megküzdenie. Te Ká sorscsapása egyre inkább felemészti, miközben saját bűntudatával is harcol, és még a környezetében sem bízhat meg teljesen.
    A regény számos izgalmas kérdést vet fel. Többször előkerül a megbocsátás témája: vajon könnyebb másoknak megbocsátani, mint önmagunknak? Hol húzódnak a hit határai? Miben hiszünk? Az istenekben, a világ rendjében vagy az emberi természetben? És vajon az igazságnak melyik oldala az igazi? A történet szépen, fokozatosan bontja ki ezeket a kérdéseket, és válaszokat is kínál rájuk, így egyfajta tanító meseként is működik, miközben végig izgalmas és szórakoztató marad.
    Nekem valahogy az eredeti történet kevésbé kötődött Hawaiihoz, itt sokkal egyértelműbben átjön az, hogy a polinéz szigeteinek hitvilága adja a cselekmény alapját. Ebben benne van egyébként a hawaii nép békés, elfogadó és természetközeli életszemlélete is, ami kifejezetten egyedivé teszi a történetet. Meghatározó gondolatkör az élet körforgása, és a különböző nézőpontok igazsága.
    A történet nekem sokkal félelmetesebbnek tűnik, mint a rajzfilm, és komolyabb is. Hiányoznak belőle Vaiana eredeti útitársai (a csirke a malac és Maui a félisten), akik egy sajátos humorfaktort adtak a történethez.
    Összességében nagyon más ez a regény, mint az eredetije, de a szerző megoldotta, hogy törés nélkül folytatódjon a klasszikus mese. A főszereplő személyisége sem változott, de a körülmények igen. A mese nem szakad el a Disney-világtól, hanem egy különleges sötét sarkot teremt abban. Nagyon egyedi a történet, de megmarad a bája.
    Köszönöm szépen az élményt a Manó Könyvek Kiadónak!

Adatok:
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó
Megjelenés: 2026
Oldalszám: 448
Ford.: Szatmári Szilárd

Fülszöveg:
A Te Ka-val folytatott végzetes harc után, Vaiana legborzalmasabb félelmei válnak valóra: Te Fiti szíve darabokban hever, Maui vulkanikus kővé dermedt, a sötétség pedig azzal fenyegeti, hogy bekebelezi szeretett otthonát. Azonban, ami még ennél is rosszabb, hogy Vaiana se úszta meg sértetlenül a harcot. A karjától induló átok ugyanis lassan felemészti őt. Miközben kétségbeesetten próbál megoldást találni, Vaiana egy szigetre bukkan, ahol csupán egyetlen túlélő maradt: egy fiatal lány, Noe.
Vaiana megkönnyebbül, hogy sorstársra talált, még ha kissé ijesztő is. A jó hír, hogy Noe tudja, hogyan lehet összeforrasztani a szívet: Te Fiti könnyeivel, azaz az istennő erejével átitatott drágakövekkel. Csakhogy a legenda szerint a könnyek szétszóródtak a szörnyek birodalmában.
Vaiana és Noe elindulnak, hogy felkutassák az elveszett, hatalmas erejű könnyeket. Vajon képes lesz Vaiana helyreállítani a szívet a titkok és szörnyek sűrűjében? Vagy a pusztulás mindent elnyel, ami Vaianának igazán fontos?

A könyv megvásárolható ezen a linken: https://manokonyvek.hu

No comments:

Post a Comment